Magyar Polgár, 1869. július-december (3. évfolyam, 77-154. szám)

1869-10-27 / 127. szám

■ -‘s" Xz ^•4 Kazinczy Ferencz, mint családapa. (Emlékezetül születésének száztizedik évnapján.J (M. A.) Tiz évvel e sorok megjelenése előtt, Kazinczy Ferencz születésnapjának évszázados for­dulója alkalmával egy átalános nemzeti Ünnepély­ben emlékezett meg az egész haza e század iro­dalma és tanulmányosságának első, legkitartóbb, legnagyobb nehézségek ellen harczolt úttörőjéről. A nemzet szellemi élete mély tespedésben, halál­­szert­­lethargiában senyvedt Kazinczy fellépésekor, s csak szavának prometheuszi lángja öntött ismét életet a merevedő tagokba. Széphalom dicsőreetjének százados emlékünnepe hasonló állapotban találta e nemzetet, s hatása is hasonló volt az Ünnepeltéhez. Az országszerte oly nagy lelkesedéssel megtartott Kazinczy-Ünnepélyek első reményteljes életjelei va­­lának a szabadságharcz gyászos tragcediája után teljesen elnémult nemzeterőnek; belőlük először vonhatta ki az önkényuralom azon tanulságot, hogy a nép, mely nagyjainak emlékéhez annyi meleg­séggel ragaszkodik, bizonnyára még nagyobb ra­gaszkodást fog jogai, alkotmánya irányában tanú­sítani; hogy e nép tudatára jutott annak, misze­rint csak ha korunk haladásában részt vesz, csak ha a civilisatio nagy küzdelmeiben helyét betölti, „akkor biztosította nemzetiségünket, melyet csak egy veszély fenyegethetne, az, ha annak fennma­radása az emberiség közös érdekében közönyössé válnék.“ *) E körülményben rejlett a Kazinczy-Ünnepé- lyek politikai jelentősége, ezért volt szükséges ak­kor az Ünnepek­ben mindene­kfölött a nyilvános élet, a közpálya hősét, a magyar irodalom, a hazai tudományosság felkentjét dicsőíteni.... Ma e szükségesség nagy részben elesett, ma ismét visszatérhetünk ahhoz, kiről a tíz év előtt tartott Kazinczy-Ünnepélyeken senki nem emlékezett meg: apát egy később kelt levelének azon része, mely­ben leánya nevelésére vonatkozó terveit közli ba­rátjával. „Míg Fizsim — így ir — a negyedik esz­tendejébe nem lép, addig kószálhatok néha, azu­tán nem örömest fogok eltávozni a háztól, mert azokban, a­miket a gyermek tőlem tanulhat, senkitől mástól tanulni nem fogja. Ebben a gyer­mekben példáját szeretném adni, hogy miként kell nevelni leánygyermekeket. E­gy igen nagy tekin­tetű barátnőm a magáéból mit Teufelsgewalt eggy Madame de Chateletet akart nevelni; Physicát, Mathézist, Kant Philosophiáját akarta tudatni vele, Astronomiát etc. — Az én Fizsim mind azokból tanulni semmit se fog. — Megborzadsz e szóra? _ Nem édes barátom! semmit sem! Az első do­log a mit tanulni fog, a Magyar Nyelv lesz, a második a franczia. (A Németet tanulni nem fog­ja — mert az tanulás nélkül is reá ragad és el nem fogja kerülhetni, hogy azt tökéletesen ne tud­ja mind a mindennapi beszéd által, mind pedig német könyveket olvasgatván, mellyeket neki meg­tiltani nem fogok, hanem még úgy adom majd elébe, hogy ő a Németek Literatúráját sok tekin­tetekben elébe tegye a francziákénak. Azután muzsika és festés lesz stúdiuma. Könyvből tanul­ni talán semmit sem fog, azt kivévén, hogy a legjobb Poéták legjobb darabjait könyv nélkül fo­gom vele tanultatni, mind azért, hogy emlékezete gyakoroltassék, mind pedig azért, mert az ollyat jó könyv nélkül tudni. Ezek mellett és ezek után minden dolga az lesz, hogy excerptázzon. Kényére fogom ereszteni, s magam tekintem meg mindig a mit dolgozott. Egyéb­iránt azt követem vele a mit a nagy Wesselényi követ a fi­ával; megkedvelhetem vele a körültem való forgást, s az én példám , az anyja példája és mind azoké, a kiknek társaságából a gyermeket ki nem zárom, neki mind lelkét, mind szivét for­málni fogják. Ostoba, s tisztátalan beszédű, Offi­­zier tréfáju embereket nem fog látni, hallani mind • * * Igaza van Kölcseynek: „szép az emberi élet, midőn a mindennapiság parányi köréből ki­emelkedik, s magát valami nagy és szent, és mil­liomokat érdeklő czél után intézi. — Szép világo­ *J Eötvös: Emlékbeszéd Kazinczy F. fölött, elmon­datott a m. acad. által rendezett Kazinczy-ünnepélyen 1869. oót. 27-én. (Emlékbeszédei: 109, 1.) Hlarmadik évi folyam. 127-ik szám Kolozsvárit szereda október 27. 1819 Előfizetési feltételek: Évre • • • • • «12 frt — kr. .................................. n — n Negyedévre . . • . 3 . — „ Hevenként . • • • • 1 „ — . Megjelenik hetenkint háromszor: V»firn»p, Szerdán és Pénteken«MA&YAE POL&ÁF Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Monostor utcsa L. Bányai ház­ak*tk P O L T T T K A T HP. Hirdetési dijak. ' ‘ Ötször hasábozott eur kra 6 kr. Bélyegdij minden hirdetéstől 30 kr! Nagyobb hirdetéseknél külön kedves-'­ttényt is nyújt a kiadó-hivatal. Fiókkiadó-hivatalok:­ Dééssn: Krémer Sámuel* Knyedan: Vokál János. Sttttosujvártt: Csacsa testvérek. Koloasvirtt: Stein J. és Demjén L. M.­Vásárhelytt: Wittich JóssefnéL KOLOZSVÁR, OKTÓBER 26. Legújabb távirati tudósítások. Becs. oct. 25. A császár elutazása előtt kijelentette az itteni ministereknek, hogy a Reichsrath-ot személyesen szándékozik meg­nyitni; a trónbeszéd szövege tehát a minis­­terium által elkészített vén, a császárnak gyors­futár által elküldendő, hogy a megnyitás ke­leti útjának befejezte után azonnal megtör­ténhessék. Trieszt, oct. 25. Itt azon hir terjedt el, hogy a dalmériei fölkelők egy várat el­foglaltak. A fölkelés színhelyére újabb csa­patok küldetnek. József főherczeg: A derék férfi, kinek nevével lapunk mai számának homlokát diszitjük, a napokban ér­kezik körünkbe. A jelentős szerep, mely a magyar honvédség főparancsnokának Hazánk újjáalakítása körül kijutott, a nemesnek ro­­konszenve, ki a trón közelében, családja ha­­gyományos szellemén erőt véve, lelkesen ér­zett, szólt s tett mindég a magyar ügyért: érdemesek a kiváló helyre, melyet a „Ma­gyar Polgár“ Erdély szívesen fogadott vendégének mai számában juttat. József főherczeg az 1833—36-iki fon­tos reform-országgyülés tartama alatt s an­nak színhelyén Pozsonyban született 1833. márczius 2-án. Édes anyja Mária Dorottya würtembergi királyi herczegnő volt, kinek nemes jótékony szive annyi hálakünyet s any­­nyi áldást idézett föl. Édes atyja a nádor politikai, illetőleg diplomatiai pályára szánta e fiát, mert az idők, az állandó béke a po­litikai fejlődés ama korszakában e pályát gyü­mölcsözőbbnek látták, mint a katonait. A sors ezt is, mint annyi egyebet, másképp akarta. Józsefből is katona jön. De nevelésének már ekkor meg volt vetve magyar és polgári alapja. Szive azon nemzethez vonzotta őt, melynek kebelében született, s melyhez való rokonszenvét egy perczig sem olthaták ki az idők gyászos fordulatai, a nemzet meghason­­lása az uralkodó családdal, sőt leveretése és súlyos szenvedései még növelték szivében a részvétet e bukásában is oly nemes és tisz­teletet igénylő nemzet iránt. Midőn az ősz nádor 1845-ben félszázados nádori jubileu­mát ünnepelte, a kis herczeg mint kadét lé­pett a nádor-huszárok közé. Nevelése azon­ban 1848-ban sem volt még bevégezve s at­tól kezdve, a viszonyok fordulatai miatt, a hazán kivül, Bécsben és Prágában folytatta­tok. De bármint igyekeztek is tanítói elfelej­tetni vele magyar születését,­­ elforditni szi­vét a szerencsétlen hazától és nemzettől, a gyermekkori benyomások kitörölhetlenek ma­radtak s parancsolólag követelték jogukat. Távol a hazától is magyar maradt szive, s midőn katonai pályája ide visszavezérlé, szám­talan jelét adta annak, hogy magyar maradt. 1853-ban őrnagygyá neveztetett ki a császár-dragonyosoknál s Olmützben lakott, majd Prágába tétetett át a herczeg Wasa nevét viselő magyar gyalog­ezredhez. 1854- ben alezredes lön s Bécsben és Morvaország­ban állomásozott. 1855-ben a 37-ik magyar ezred tulajdonosává neveztetett ki, 1856-ban ezredessé len s a következő évben régi bő vágyát érte el, midőn a 8-ik dragonyos-ez­­reddel Magyarországra tétetett által. Előbb Sopronban állomásozott, majd 1859-ben a magyar alföld szivében Kecskeméten és Fél­egyházán, hol a főherczegi ezredes tiszta ma­gyarsága, nemes szive és népszerű magavi­selete által minden szivet megnyert. Jellem­ző adomák egész sora kerengett róla a nép ajkán; az alsóbb osztályok iránti szívélyes leereszkedése, jótékonysága a szegényekhez, magyaros fesztelensége a műveltebbek között közmondássá s az egész családját egykor környezeti szeretet és kegyelet nimbuszával vették öt körül. 1860-ban tábornokká léptetett elő. De új minőségében távozni kellett ismét szülő­földéről, s ez sokat levont az előléptetés öröméből. Olaszországba rendeltetett, hol egész 1864-ig állomásozott. Ez idő alatt véve nő­ül az angyali jóságu Klotilde Szász-Koburg- Koháry herczegasszonyt, kibe azonnal átönté magyar érzelmeit, megtanitá őt magyarul s rokonszenvet költött benne nemzetiségünk és irodalmunk iránt. Mennyire magyarnak tartja magát a föh­erczegné is, mutatja azon körül­mény, hogy midőn 1867-ben anyává vált leendő, Magyarországra jött lebetegedni, hogy magyar szülöttet hozhasson világra. A kis Mária-Dorottya-Amália föherczegné Alcsúton született s nagyanyja, az áldott emlékű ná­­dorné nevét nyeré a keresztségben. József főherczeg az 1866-ki szerencsét­len porosz báborban mint dandárparancsnok vett részt a IV. hadtestben; előbb a schwein­­schedeli majd a königgrätzi döntő ütközet­ben. S midőn itt Festetich gr. hadtest-pa-Kazinczyhoz, a magán, a családi élet embe­réhez........... Kéziratban levő, eddig még kiadatlan leve­leinek az érd. múzeum irattárában őrzött egyik gyűjteményéből szemeltük ki az itt következő né­hány töredéket. „A Berlini út!­r igy ír Kazinczy kebelba­rátja, Cserey Farkashoz, ki őt a német tu­dományosság központjának együttes meglátogatá­sára szólitá fel — Boldog Isten, mely szép álom! S ime előttem el van rekesztve. Édes barátom, képzelheti a Te igen szép érzésű lelked, melly megilletődéssel olvastam barátságos megszólításo­dat s ajánlásodat, s tudod, ha nem szóltok is, mit érdemlesz értte. De fogságom s egy szerencsétlen ember mesterségei miatt későn foghatván jövendő­beli boldogságom alkotásához, mostan el kell né­­mítanom minden vágyásimat, s csak arra kell em­lékeznem, hogy férj vagyok és atya.“ Egy másik levelében megható naivsággal tu­dósítja barátját atyai örömeinek egyik legfőbb­jéről: „Az én lyányom — úgymond — azon­­ holnap ólta, mig a bábom rettegései s az irgal­matlan utak innen elrekesztve tartottak, képzelhe­­tetlenül nőtt meg. Egy egészséges, kövér, erős, ép gyermek a legszebb alakkal, a melyet képzel hat­­ni. Minden ember azt mondja felőle első meglátá­sára. Anyja emléjin neveltetvén, nincs benne sem­mi makacskodás, mellyet az akkorányi gyermekek dajkájok duzmadtságoktól szoktak venni. Már két foga van. S képzeld örömömet, midőn ápr. 3-kán (1806) egy estve anyja mellett ülök, s elszende­­redve ezt a franczia verset forgatám: On n’ est jamais heurenx qu’ au sein de sa familie, s a mind eddig szótlan gyermek megszóllal s ezt a hangot ejtegette: attya! attya! attya! Mint örvendettem, hogy az én nevezetemet mondták ki legelőbb alaki ! Mint örvendettem, hogy magyar szó hangját mondá legelőbb!“ Még szebben jellemzi Kazinczyt, a család­rancsnok lábsebe folytán csata képtelenné tün..Ő vette át a hadtest-parancsnokságot s oly hősi elszántsággal s ősi magyar vitézséggel küzdött a legveszélyesebb pontokon, hogy alóla ez öldöklő csata folyta alatt két lovat lőttek ki, másik kettőt megsebesítettek, s maga is kézfején jelentékeny, bár nem ve­szélyes sebet kapott. A háború végeztével tényleg hadtest­parancsnokká s altábornagggyá neveztetett ki, s ily minőségbe tétetett át Linczbe. Az 1867-diki junius 8-diki koronázás alkalmá- I val magyar tábornoki díszben láttuk őt ki­­­­rályi unokabátyja kíséretében, kinek a ma­gyar szellemű főherczeg különös királyi ke­gyével s rokoni szeretetével dicsekedhetik. Ennek s a benne vetett legmagasb bizalom­nak jele a felállítandó magyar honvédség fő­parancsnokává történt kineveztetése. Végül még azt említjük, hogy József főherczeg lel­kes és buzgó pártfogója nemzeti törekvése­inknek, mivelődési mozgalmainknak s azok közt irodalmunknak. József főherczeg most 35 éves. Az élet férfiúi szakának küszöbén áll; deli, erőteljes, nemes magyar alak. Ha­zánk történetében kétségkívül nevezetes, s reméljük, áldásos szerep vár reá. Legyen József főherczeg háromszor üd­vözölve Erdélynek földjén! □ Az erdélyi vaspálya alsó vonalának bejárása Felvincztől kezdve Balázsfalván, Medgye­­sen és Tövisen át e hó 19 én fejeztetett be,­­ most Nagy-Váradtól Kolozsváron át Medgyesig a károly­­fehérvári csatlakozó vonallal együtt a pálya e ré­sze végleg meg van állapítva, sőt munkába is vé­tetett, úgy, hogy egy év alatt a forgalomnak át­adható leend. A hivatalos bejárásnál a kormány részéről jelen volt Loveczky min. titkár, Nagy Lász­ló építészeti felügyelő, s az erdélyi kir. biztosság részéről, Nagy főmérnök. —A Küküllő-Oltvölgyi vonalon még a tanulmányok foly­tattatnak. Az anyag­­beszerzés erélyesen foly,­­ Mikeszászon és Med­­gyesen nagy gőzgépekkel dolgoznak a szükséges talpfa stb. gyártásán. □ A Királyhágón innen felállítandó 10—12 törvényszékből 3 esik a királyföldre, székhelyei lesznek: Nagy Szeben, Brassó és Besztercze, s e három magába öleli az egész királyföldet Szász­város kivételével. A szebeni lesz a legnagyobb ke­rület, közel 300.000 lélekkel. Terveztek e­gy ne­gyedik kerületet is, a segesvárit, hanem e tervet elvetették. Belpolitikai szemle.­ ­ Az ellenzéki lapok addig újságolták, a jobboldaliak addig c­áfolgatták a belü­gyminiszeri változást, míg elvégre valahára megszületett a hi­vatalos lap October 23 -i számában— a ridiculus mns. A „B. P. Közlöny“ három legfensőbb kéz­irata magában foglalja mindazt, mi eddig a kül- Ugyministerium változására nézve ténynyé vált. Ám itt adják a kir. kéziratokat: „I. Kedves b. Wenckheim A midőn önt, egészségi állapotára való tekintettel, bel­ügyminiszteri állásától, saját kérelmére, őszinte sajnálatom kijelentése mellett, kegyelmesen felmen­tem: egyszersmind az átmenet nehézségei közt áldozatkészséggel teljesített hi és buzgó szolgála­tai elismeréséül ennek Lipótrendem nagy keresztjét,­­ a rendi szabályok értelmében, a belső titkos ta­nácsosi méltóságot díjmentesen adományozom. Kelt Gödöllőn, 1869- évi oct. hó 21-én. Ferencz József, s. k. Gr. Andrássy Gyula, s. k. — II. Magyar mi­niszterelnököm előterjesztésére Rajner Pál barsme­­gyei főispánt magyar belügyminiszteremnek ezen­nel kinevezem Kelt Gödöllőn, 1869. évi oct. hó 21 év. Ferencz József, s. k. Gr. Andrássy Gyula, s. k. III. Magyar miniszterelnököm előterjesztésére Szlá­­vy József belü­gyministeri államtitkárnak egészsége tekintetéből benyújtott lemondását elfogadván, őt államtitkári állomásától kegyelmesen felmentem, s egyszersmind ugyanannak eddigi bü­l hasznos szolgálatai elismeréséül Szent István rendem közép­­keresztjét díjmentesen adományozom. Kelt Gödöl­lőn, 1869. évi okt. hó 21-én. Ferencz József s. k., gr. Andrássy Gyula s. k.“ A visszalépő Szlávy J. államtitkári helyét a fővárosi lapok egyező hirei szerint Tóth Vilmos, min. tanácsos foglalja el s igy Wenckheim Szlávy belügyi öröksége Rajner Pál és Tóth Vilmos urak­ra száll. Rajner urat somogyi és hevesi viselt dol­gaiból ismeri egyedül a közönség. Tóth Vilmos a bírósági törvényjavaslat tárgyalásakor elárult cen­­tralisticus nézeteiről hírhedt el. Az olvasóra hagy­­­­ják a combinatiót, mily önkormányzatot várhat Ma­gyarország hatósági élete, midőn ily férfiak állanak belü­gyeinek élére?! — A képviselőház közelebbi működése a kö­vetkező rövidletbe vonható össze: A képviselő­ház osztályai a közelebbi napokban a ház asztalá­ra fektetett törvényjavaslatok felett tanácskoztak. A képviselőház október 21 iki ülésében véleményés jelentést is tett a központi bizottság az igazság­­ü­gyérnek a bírák áthelyezéséről és nyugdíjazásá­ról, a bünt­­őtörvényről s annak gyakorlatáról, Irá­nyi Dánielnek a testi büntetések eltörléséről s a addig, mig őket úgy fogja hallhatni s láthatni, mint a hogy a Spártaiak nézették a magok gyer­mekeikkel a barommá részegült Hélotákat, hogy tőlök elundorodjanak. — Megengedj atyai szivem kicsavarodásának!“ „Tegnap (1806. máj. 28.) — igy hangzik nehány érzelemdus sor Széphalom dicsőrietjének egy más levelében — nékem egy felejthetlen na­pom volt. Sophiem reggel utolszor nyújtotta emlő­jét Fizsimnek. Palálója (Stellában ezt a szót fa­ragtam e helyett: száraz dajka), eggy nem vén, de nem is ifjú asszony, ellopta tőle a gyermeket, hogy sírás nélkül indulhassunk. A feleségem meg­sejtette a fortélyt, s ellágyulás nélkül ült a sze­kérbe. Szilváson gr. Vandernothnénál és testvérei­nél igen kedvünkre töltőnk a napot. Én estve fe­lé vissza jöttem. Sophie ellágyalt elválásunkkor. Szótalan tekintetei azt mondották nekem, hogy most a gyermeknek én leszek mindene! — A gyermek egész nap igen vig volt, de estve igen sokáig sirt, s mindig kiáltotta a „Mamman“-t. A gyermek egész vacsoráig aludt. Felébredvén is­mét sírt, ismét kiáltotta az anyját. Elfogott a fáj­dalom, szemeim úsztak a könyvben, de az a fáj­dalom miatt el nem csordult. Azt képzeltem el, hogy ha az anyja nem Szilvást volna, hanem a sírban mint fognám hallani ezt a sikoltását a természetnek. — A harmadik szobában háltam, a mégis hallottam a gyermeknek minden hangját. Sokáig hallottam még, mikor már nem sírt is, s megbutulás volt álmom. — Vagy én vesztem el valaha Sophiet, — vagy Sophie veszt el valaha engem. Rettenetes mind a kettő. Oh édes barátom, ha engem kap ki az ő karjai közül, előbb mint gondolnám, a halál, emlékezz meg róluk, hogy ők az enyéimek voltak, s szeresd őket. ..“

Next