Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)

1870-01-26 / 11. szám

11-ik szám Kolozsvárn­, szereda Január 26.1870 Negyedik évi folyam. Előfizetési feltételek: Hirdetési dijak. Évre • • • • • • 12 firt — kr. Félávre............................6 » — n Negyedévre .... 3 „ — „ Ha venként ..... 1 „ — . Megjelenik hetenkint háromszor: Vasárnap, Szerdán és Pénteken. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monostor utcza L. Bányai ház alatt. P O L I T IK A I LAP._____ Ötször hasábozott sor ára 6 kr bélyegdg minden hirdetéstől 80 kr. hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a kiadó­ hivatal. Décsen: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Slamosújvártt: Csausz testvérek. Kolozsvárit: Stein J. és Bernjén L. M.­Vásárhelyttt Wittich Józsefnél. KOLOZSVAIt, JA­YUAR 25. Legújabb távirati tudósítások. Páris, jan. 23. A „Marseillaise“ elle­ni perben Rochefort, Greusset és Dereux hat-hat havi fogságra ítéltettek; az első ezen­kívül 3000, a második 2000, és az utóbbi 500 frank pénzbírságra. Róma, jan. 22. A tegnapi congregatió­­ban négy atya, köztük Dupanloup is beszélt. Madrid, jan. 22. A választás első nap­ján Perales, monarchikus-democrata jelölt 5308, Jussasola, republicanus-foederativ jelölt 3819 szavazattal választottak meg. Hic est Rhodus, hic saltemus, ni. A nemzet ügyvédje és nem az ob­­jectiv történész szól Deák Ferenczből, midőn a negyvennyolczadiki törvényhozásnak a külügyek körüli eljárását a fejedelmi jo­gok iránti tisztelet egyetlen indokából ma­gyarázza: „Az 1847—48-ki törvényhozás—igy ír e tárgyról 61-iki második feliratában—a királyi jogot tisztelve s teljes épségben fen­­tartva, külön magyar külügyminisztériumot épen nem állított, s elegendőnek tartotta, hogy az ő felségének személye körüli mini­ster által tartassák fenn azon befolyás, me­lyet az ország e törvények értelmében igé­nyelhet.“ Vájjon „a királyi fenségjog tisz­teletétől“ eltekintve, az osztrák biroda­lomhoz a személyes unió által kapcsolt Ma­gyarország gondolhatott-e arra, hogy a fenn­álló összeköttetés alapján „külön magyar külügyministériumot“ állítson, kül­­ügyeit függetlenül intézze? A külügyekre nézve a személyes ka­pocsban élő két állam teljes dissolutio nél­kül „külön“, egymás mellett egyoldali­­lag,­­ nem intézkedhetik ; belátta ezt a negyven­­nyolc­adiki törvényhozás is , ez indokból nem kívánt „külön“ külügyminiszériumot. Fájdalom, e „nem kérésnél“ nem haladt tovább. Be nem látta, vagy ha be, nem cselekedett helyes belátása szerint, hogy a két alkotmányos államfél külügyei csak­is a két államfél kölcsönösségén alapuló alkot­mányos módon intézhetők el czélszerűen. Mintha ez alkotmányos módozat megol­dásának nehéz problémájától ijedt volna vis­­sza az egyéb kérdésekben merész és tett­ , erős 48-iki törvényhozás, inkább átengedte a külügyek további vezetését is az absolut hatalomnak, mintsem hogy megkísértette vol­na az együttes constitutionális eljárásnak tö­retlen útját egyengetni. Félre kerüli a 48-iki törvény a külügy emlétesítését is, nem hogy elintézését, távol attól, hogy alkotmányos módozatát megál­lítsa. „A ministerek egyike folyvást ö­felsé­gének személye körül lesz s mindazon vi­­nyokban, melyek a hazát az örökös tartomá­­szonyokkal közösen érdeklik, befoly, azok­ban az országot felelősség mellett képviseli.“ A negyvennyolczadiki törvény a III. 13. § ez átalános határozatával érinti a külügyek elintézését. A viszonyokról, mik az idézett czikk szabványaiból a külügyekben okvetlen sejte­nek, nem emlékszik a törvényhozás. Mi módon érvényesítse a miniszer a kü­l­­ügyekben Magyarország jogait? Mi történjék a külügyeket az osztrák s magyar részről vezető ügyérek önmaguk kö­zött el nem simítható controversiójának ese­tében? Mi alapon vonható a magyar parla­ment által felelősségre a kü­lügyekbe magyar részről befolyó miniszer oly tettekért, mik­nek intézése nem egyedül tőle, de a ma­gyar államon kívül álló osztrák ügyértől is függ? sat. Mind e kérdéseket megoldatla­nul hagyta 48. A 67. XII-dik törvénye részben megkí­­sérte a külpolitika közös kezelésének prob­lémáját megoldani. 8. §-sa szerint: „A biro­dalom diplomatikai és kereskedelmi képvi­­seltetése a külföld irányában és a nemzet­közi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések mindkét fél minisztériumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett, a közös külügyminiszer teendői közé tartoz­nak. A nemzetközi szerződéseket mindedik minister­um a saját törvényhozásával közli. Ezen körülményeket tehát Magyarország kö­zöseknek tekinti s kész azok költségeihez aránylagosan járulni.“ E módozat a 48-ki törvény határtatlan­­ságát tekintve, a külügyek kezelése körül határzott haladást jelez, de távolról sem biz­tosítja a monarchia népeit a külügy absolu­­tisticus vezetése ellen. Beust úr vöröskönyvei, s az országgyű­léseket s a delegátiókat illető interpellatio­­nalis jog csak satyrája az alkotmányos biz­köpenyt is viseltem, a sok­ékat gyakoroltam, tánczoltam, s mint jó tánczos a hölgyek köré­ben szívesen is láttattam. Gyalog csak a békás­patakig jártam, távolabb szüleim s tanítom oldala mellől ritkán szökhettem el — szóval a szó teljes értelmében elkényesztetett urfi voltam. Mint ilyen derék legény, ma is életnek örvendő derék polgár Ditrich Sámuel felügye­lete alatt egész kényelemben Posonba, felavat­­tatási helyemre menesztettem. A tréfa tetszett nekem ki addig világot nem láttam, mikor észlelni kezdettem, hogy nem a Felek a legszebb tető, nem a Nádas a legtisztább víz, és Kolozs­vár után nem Torda vagy Enyed a legnagyobb város magyar királyságunkban, sőt van ám annak ritka és nagyszerű rónasága, Buda-Pest városa, és szőke Dunája, és ha már jelenleg nem is oly nagyszerüknek látom és tudom mindazokat, de hazám jóllétéért s jövendő nagyságáért féltékenyebb vagyok mint valaha. Változó tájékok és érzelmek közt végre Poson­ba értünk, ott második atyám Ditrich Sámuel által verkezlik parancsnok Móga századosnak adattam át, ki a 48—49-iki hadjáratból hazánk­ban már ismeretes, felavattatás végett; miután ő tovább távozott, én pedig a világ tengerébe dobva, egyedül maradék. Ilazámfiai! a gyerek ifjú keblében ekkor kell érzelmeket le­írni mellőzöm, mert nincs arra alkalmas tollam, s nem is akarlak én titeket könynyekbe lábbasztani, csak bemutatni szándékozom miként hatnak idő­s körülmények, és miként lesz a csemetéből árbocz, ha kellő­leg ápoltatik. De menjünk tovább. Még a századosom egy igen derék, emberséges magyar ember volt, tekintettel való gyermekkoromra és tisztes­ségesen bánt velem, és még­is szeretett olva­sóim ha láttátok volna, mikor felavattatásom után az úgynevezett comisnadrágot és czipőt öltözködés végett elembe tették, hogy elhalo­­ványodtam, és mikor mégis felhuzatták, hogy tosizéknak, gúnya a valódi alkotmányosság igényeinek. A kü­lügyér e mellett légmentesen meg­óvhatja a népakarat befolyásától mindazon operatióit, melyeket a népakarat ellen szán­dékszik kivinni. A háborgató interpellálót könnyen távol tarthatja kivánságának tár­gyától. Kényelmének, háborítlan gazdálkodá­sának biztosítása egy phrasisánál többe nem, kerül. „Az ügy még nincs túl a stádiumon melyben az érdekek sértése nélkül közzé lenne tehető“, d­e szólásforma köpenyével addig takarhatja terveit, mig azok bevégzett tényekké fejlenek. Oly agyafúrt diplomatát, mint Beust úr, nem ejt titkolódzása körül zavarba a „vö­­röskönyv“ kiadási kötelme sem. Mint a közönség mulattatására a tavaly nyáron folyt Bismarck-Beust-féle kakasharczból kitűnt, Beust úr sem jobb külügyminiszeri kollegái­nál ; vöröskönyve korántsem a monarchiát érdeklő összes nemzetközi, egyedül az ő ex­­cellentiája által k son gout kiszemelt okmá­­nyok gyűjteménye. Es ist eine alte Geschich­te, doch wird sie ewig neu, hogy a sárga, piros, zöld s kék könyvek nagymestereinek lelkiismeretük igen is tág, midőn okmányha­misitás, félszeg előadás miatt kellene furdal­­tatniok. Az alkotmányosság mintaállamának, Angliának, néhai külügyére Palmerston lord néhai kékkönyvei jó iskolául szolgálhatnak a tanulásra szoruló külügyéreknek. Palmerston 1839-ki kékkönyvében egé­szen hamis adatokat tálalt az apoigan hábo­rúról a parlament elé. Az 1859-diki tory mi­­nisterium eredeti okmánytára ellentmondó ada­tokkal hazudtolják meg a kü­lügyér közle­ményeit. S ki nem emlékszik arra, hogy Na­poleon államcsinyjét Victoria királyné, s Anglia tudtán kívül, bár az akkori angol külügyér előleges helyeslő nyilatkozatával bajtá 1851-ben végre? * * * tek sötét kamráiban kotyvasztó diplomaták kezébe van letéve. A nép nehéz munkájának árával adózik a közügy oltárára, s a diplomatia által te­remtett külügyi helyzet roppant hadsereget igényel, s e haderő emészti fel az ország égető szükségleteitől elvont összegeket. A külügyéri önkény és a nyomasztó hadi ter­hek circulus vitiosusából csak­is úgy ver­gődhetnek a népek egészséges államéletre, ha a diplomácia a sorsok feletti intézkedés előjogaiból kivetkőztetik. A hatalom birtok­lói önmaguktól bizonyára nem reducálják a roppant haderőt, mely csak a nép vállán nyomasztó teher, önkényüknek istápoló tá­masz. Míg a hatalom kezükben marad, csak kaczagják a terhek alatt roskadó nemzete­ket,­­ a haderő-reductiót sürgető szóra el-el­­játszák pour leur plaisir a „Kilian geh du voran“ komoediát. „A diplomácia — h­a egykor Hallam — az országot idegen csalás áldozatává, idegen zsarnokság öntudatlan eszközévé teszi, és a­mi talán valamennyinél roszabb, megszoktat­­tatja a népet, hogy a nemzetközi törvénye­ket olyanoknak tekintse, a­melyeknek hoza­talukhoz semmi köze, melyek iránt nincs er­kölcsi kötelessége.“ Kétszeres megfontolást érdemelnek a gazdag Angliára ejtett szavak, a mi nyomo­rult, közös nyavalyákkal tengődő magyar­osztrák monarchiánkban! (M-y E-ő.) A zenem ént és mi/) A magyar királyság Királyhágón inneni területén tervezett és felszerelésnek indított véd­erő parancsnoka magyar kir. tábornok Graef Ede az ország minden hatóságaihoz felszóllí­­tást bocsátott, melyben a hatóságok főnökeit felkéri oda működni, miszerint egy hazánkban országosan létesítendő honvéd zenekar felállít­­hatására szükséges anyagi erő gyűjtésében segédkezet nyújtani szíveskedjenek. Habár teljesen meg vagyok győződve arról, hogy a honvédséget, kormányunknak ezen hatal­mas, és elhalt létünket életre emelő vívmányát a honfi, ki a világ s kiválólag Európa politi­kai mozgalmaival ismeretes, és nem az ábrán­dozás, de a valóság fia, a szó valódi értelmé­ben becsülni képes, nem teh­etem mind az által, mint hazám 48—49-diki harczosa, hogy a tábornoknak honvédségünk érdekében naponta tanúsított törekvése előtt tisztelettel meghajolva, e haladásra ezélzó ujjabb cselek­ménye mellett én is, ki hazámat mindenek felett szeretem, szót ne emeljek, és nem szédítő phrasisokban, csak egyszerű szavakban és életemből merített tapasztalataimmal ne tanúsítsam, mily hatással bír az emberre, és kitűnőleg a katonára a zene és következőleg mily horderővel bírna az honvédségünknél is. Történt régebb, de nem is oly nagyon régen, mikor? csakugyan nem mondom meg, hogy végezve itt Kolozsvárt tanulmányaimat, atyám én beleegygyezésem mellett a 2-dik számú Sándor czár nevet viselő sorezredhez hadapródi minőségben (cadet) katonának adott. Sima arczu, gyerek ifjú voltam én akkor, sok tál étellel éltem, brüni avagy angol posztó­ból készült öt galléra, sőt még éppen carbonári Mig Austro-Hungaria regenerátorai, — valódiak-e vagy csak czimzetesek ? azt a tör­ténelem fogja eldönteni, — mig a monarchia döntő hatású vezérférfiai a népakaratnak a külügyek vezetésébe biztosított befolyást nem nem szereznek; mig a külügyéri önkény el­len a cselszövő absolutismus köpenyeinél, illusorius interpellationanis jognál és vörös­­könyv-publicationál az országos képviseletek kezeibe nem adnak erős c salladiumot: az ország sorsa nem a nép kezébe, de a kül­ügyeket alchymistai bölcs képpel a kabine­megnyiltak könynyeim csatornái, bizony meg­szántatok, és soha sem képzeltétek volna, hogy hazám szabadság­harczában még mégis sebe­­sítteth­essem. Elég az hozzá, sírtam ríttam, és irtózva ruhámtól a gyönyörű vidékű Posonban hetekig oda nem hagytam laktanyámat. Ez időben az ezred és törzse Dalmátiá­­ban, Zárában feküdt, ott voltak a többi számos hadapród bajtársak is. Dicső emlékű százado­som látva levertségem, meg­szánt, s még kiké­­peztetésem előtt a törzshöz leendő áttétetésem kieszközölte. Útnak indíttattam tehát és Fiú­méig a szárazföldön utaztam, s mert pénzem volt, előfogattal kényelmesen, egy gonoszocska főhadnagy társaságában, ki okvetetlen privat dienérének akart tekinteni, de hasztalan. Fiu­métól Záráig tengeren hajóztunk tovább, nem volt hát semmi baj. Megérkezve Zárába, és társaim közzé vitetve, és általok szives rokon barátsággal fogadtatva, csakhamar vigasztalódni kezdék, s habár sorsommal még sem voltam kibékülve egészben, felejtek sok mindent, bár még’ mindég szenvedtem. Azonban megkezdődtek a gyakorlatok, és én is az ezered soraiban paradizoztam, az ilyen­kor mindég korahajnal miatt csaknem zárt szemekkel, és hajlott fővel. Az induljra (marshh) mit addig soha sem látok és hallok, nagyot ütött a dobos dobjára, szólt az egész zenekar, és ki kezdé a villanyzó hangokra fejét emelni, testben, lélekben kiegyenesedni felejteni keser­veit, s magát egészen üdén érezni! 1830-ban sorezredes V-dik Ferdinánd magyar király koronázására Posonba parancsoltatván, 14—16 órai kínos menetek után az állomásokra érve, mégis ha ilyenkor az ezred élén a zenekar nagy dobjára ütöttek, ki volt azonnal élénkebb, vidorabb, a nyíló ablakokra mosolygóbb, mint az elkényeztetett gyenge Ursi­­hát a koroná­zás alatt, mikor a magas vendégek előtt disz­­menetek vonultak, ha­bár ekkor még csak egy harlinger diszesité­­s oldalam, nem cseréltem A véderőről hozott és 1868. decz. 5-én szen­tesítést nyert, XL. törvényczikk 27. §-a rendeli: „A népiskolai tanitó jelöltek s a népiskolai tanítók, továbbá azok, kik örökség utján jutottak valamely mezőgazdaság birtokába, ha rendes birtokukon lak­nak, abban maguk gazdálkodnak s az ily birtok földjövedelme egy öt tagú család önálló eltartására elégséges, de viszont e mérv négyszeres mennyi­ségét meg nem haladja, a hadseregbe (haditenge­­részethez) vagy a honvédségbe történt beso­­roztatásuk után a népoktatás és illetőleg a gazda­ság kezelését legkevésbé akadályozó időszakban nyolc­ hét alatt katonailag kiképzendők, azontúl szabadságolandók és béke idején ezenfelül csak az időszaki fegyvergyakorlatokban való részvétre szorítandók.“ Azt hiszem nem szükséges commentár ezen a mily bölcs éppen oly méltányos törvényczikk szel­volna én a kolozsvári gubernátor fiával sem s osztán éppen 1831-ben, mikor zászlótartóvá lettem s a zenekar kíséretében fitogtathattam arany portd­epées karcsú derekam; iigyétek tisztelt olvasóim, azt hittem, magam vagyok a világ ura és azt is elhihetitek, hogy ha a zene­kar nincs, ifjúságom s vélt nagy uraságom daczára, még ekkor is ha nem is sirtam, de bizonynyára boldogtalan lettem volna. Ez történt 1848 előtt a parádék korsza­kában. 1848-ban hegy hegy ellen, völgy völgy ellen, folyam folyam ellen zavarodott, atyafi vérrel áztatni hazánkat, s annak életét, szabad­ságát fenyegetve végpusztulással; nem örömest emlékezem e korra, s hallgatnék, de a zene erejét e küzdelem teljes időben érezve gyakor­latilag legbiztosabban vissza kell emlé­keznem, s elmondanom egyet mást. Hazám történelméhez e nevezetes kínos emlékű, de hitem szerént jobb jövőjének, nagy­ságának alapzatát letett idejében, szerencsés voltam egy hatalmat, a 11 -dik honvéd zászló­aljat vezérelhetni, melynek nagyobb része értel­mes inteligens férfiak és ifjakból állott, s mely diadalról diadalra jutott, s engem is dicsősségre emelt. Lelkesedett, igazán lelkesedett e zászló­­alj az ügyért, mely mellett harczolt, jövőjét, vérét tekintet nélkül áldozta és még is e lel­kes fiakat gyakran láttam én a hadjárat fára­dalmaitól, nélkülözések kínaiban, nem csak elcsüg­gedve, de bádgyattan és lehangolva. Megható volt ilyenkor a derék fiukat látni, miként te­­remté őket újjá az ellenséges ágyúszó, s mint volt kész mint sebzett oroszlány mindenik halállal fenyegető ellenére rohanni. De ha nem hal­ászott az ágyú­szó, bár állítom, hogy kedves volt előttük vezéri han­gom, hozzájuk intézett szavaim egy egy mosoly kisérte és tovább, semmi. Nem volt zenekarom, de volt zászlóaljam­­nak intelligentiája (igy nevezték ők maguk azo- *) Inczédy Samu polgártársunk és honvédez­redesnek e czikkét olvasóink figyelmébe ajánljuk. Szerk. Kérdés a m. kir. honvédelmi minisz­tériumhoz.

Next