Magyar Polgár, 1870. január-június (4. évfolyam, 1-75. szám)
1870-02-23 / 23. szám
egyedik évi folyam előfizetési feltételek: |f*vro • » • • • ' ^ ^ Kálévre.....................* • — » K«>"yedÓTro . • ■ • 3 n — r Havonként...................* r — » Megjelenik hetenkint háromszor: V » s ár n a p, Szerdia és Péntek* n. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Monostor utosa L. Hányás ház alatt. 7- ik szám Kolozsvárn, szereda Február 23. 1870 Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 5 kr Selyettdij tündén hirdetéstől 30 kr. Nagyobb hirdetésekról külön kedvezményt is nyújt , hi ad 6-bival. Fiókkiadó-hivatalok: Décaan: Krémer Sámuel. Enyeden: Vokál János. Gian.ciuj.ktt. Csausz testvérek. Kolozsvártt: Stein J. és Demjén L. M.-Vásárhely: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR. FEBRUÁR 22. Legújabb távirati tudósítások. Páris, február 20. Rothschild Náthán meghalt. A regf. törvényszék vádkantarája elhatározta, hogy Bonaparte P. hg. ügyét e törvényszéktől elutasítja. Prága, febr. 20. Kerber Vincze 10 évi, Fiala 6 évi és Kerber Vilmos 7 havi fogságra ítéltettek felségárulás végett. Erdély továbbra is marad a provisoriális kormányzat alatt. n. Wenckheim belügyér 14 pontú „Erlas- 8 a“ értelmében négy ágazatra reducálható az erdélyi királyi biztos hatásköre. Primo rendkívüli szükség esetén Erdély területén dictatori omuipotentiával intézkedik az állambiztosság, a törvények és rendeletek kellő foganatosítása, a személy- és vagyonbiztosság fentartása, az egyesítési intézkedések keresztülvitele ügyében. Secundo: az államrendőrségi teendőket kezeli. Tertio: a törvényhatósági közigazgatásra felügyel, s a közigazgatási ügyekben belátása szerint közvetlenül intézkedik. Quarto: a központi kormányt az erdélyi területre nézve a vallási és nemzetiségi ügyekben, a kinevezésekre, politikai egyletekre nézve informálja, a ministériumnak javaslatokat tesz. Hogy a királyi biztossági teendők dictatori ágazatát Erdély viszonyai nem teszik szükségessé, a közeli évek eseményei fényesen tanúsítják , nem fordult elő közelebbről eset, melynek elintézése a királybiztosi dictaturát igénylette. Az oly eljárás, mely egy úgynevezett alkotmányos országnak egy részét, rendkívüli szükség idején kívül, csak hogy „lehető eshetőségeknek elejét vegye“, a dictatorsággal terrorizálja, minden inkább, mint kormányzási veszély és alkotmányos érzület kifolyása, s az egyszeri tábornokra emlékeztet, ki mit sem vétó katonáira azért vezetett huszonötöt, hogy kézzelfoghatóan figyelmeztesse őket a netáni kihágás következményeire. Bajos lenne egyszerű okát adni a királybiztossági teendők második és harmadik ágazatainak is. Miért nem vezetheti a távírda mai korszakában az államrendőrség teendőit Erdélyre nézve ugyanazon belügyministérium, mely az anyaország legtávolabbi vidékeinek politiális ügyeit intézheti ? S mi jó eredményt szülhet a királyi biztosságnak a közigazgatás ügyeibe adott befolyás mást, mint egy-egy nagyszerű confusiót, melynek egybebonyolitott szálait a belügyérnek magának kell azután kibontani. Felső-Fehérben az erdélyi királybiztos szeme láttára s elnézésével fejlődtek a dolgok a végconfusióig, melyből a lapunk által ütött zaj következtében a belügyér által kiküldött külön kormánybiztos tapintata menté csak meg a menthetőt. Kolozs megye főispánja a királybiztosság tőszomszédságában hanyagolja el a törvényszabta évnegyedes gyűlések tartását, s a királybiztosság nem háborgatja circulus viciosusait. Ily dolgok a királybiztosság nélküli Magyarországon nem történnek: tessék ebből consequentiát vonni a királybiztosság javára. Cseberből vederbe kerül, ki a teendők negyedik informationális ágazatával kívánja indokolni a királybiztosság fentartását. A nemzetiségi s vallási dolgokban a királybiztos informálja a ministeriumot: a ministerium nemzetiségi politikája olyan, mely a szászokat, románokat mindinkább reactionarius lázba hajtja, s magával a királybiztosság fentartásával szitja a bizalmatlanságok parázsát. Ugyan milyen lehet az a vallási informatic, mely mellett Fogarassy püspök és servusai háborúsan garázdálkodhatnak más felekezetek határaiban, s hinthetik el törvényellenes reversálisaikkal a vallástürelmetlenség konkolyát?! Szóljunk a kir. biztos által informált kinevezések nyomorúságos mivoltáról ? A kormány kinevezéseiben az erdélyi viszonyokkal ismerős erdélyi képviselők tanácsa helyett, egy oly férfi tanácsával él, ki az erdélyi viszonyokkal ismeretlen, s informatióit, csúszó-mászó könyezetének önhaszonleső soraiból meril. Csoda-e, ha maaguk az erdélyi jobboldal türelmes corypheusai is tiltakoznak a gyanusitások ellen, ha az ilyeténkép inspiratio szülte kinevezésekkel solidaritásba hozzák, s önfeledt perczeikben, midőn fellázított honfiérzelmük a pártdisciplina tekintetei alól kisiklik, a legsujtóbb ítéletet maguk ejtik a kormány felett, melyet a fegyelem igényei által hajtva máskülönben derure-borura — malgré lui — védelmeznek. Ám tegyék, az ő vállukra nehezedik a felelősség, amiért az ország 55,000 írtját benütt szűk a helyiség, mert rutodenüvé bámulatra méltó sokaságban gyűlnek a jó bécsiek. Már kérem, nem elég nektek hogy keresztül mulatják a tánczos és álarczos bálák végtelen sorát, hanem még oly kényelmüek még jégre is vitetik magokat és itt nem átallanak álarczos bált rendezni. Hogy Péterváradon meg Prágában az ilyszerű bálokra van a fősúly fektetve, azt értem, hanem hogy még Bécsben is tanúja legyek fényes jelmezes bálnak a jégen, azt nem hittem volna soha. Közel residentiámhoz mesterséges tavat készítettek e szent czélra. Eleinte nagyon roszul ment a Geschaft. A Kikeriki nagy mulatságomra kirajzolta hogy a békák mily jupiteri kényelemmel dözsölnek a tóban, jeléül annak hogy nincs fagy, busul (nem a lengyel hanem) a korcsolyázó publicum. Hanem aztán janur elején keményen befagyott. Kikeiikinek aztán nem volt többé alkalma Csokonay kedves állatkáit előrántani élet faragásra. Beteljesült sok gyöngéd szív óhaja, lehet már csúszkálni. Itt egy közbevető phylosophicus (?) reflexiót akarok tenni. A szívek óhaja rendesen az szokott lenni, hogy olvadjon, és most az óhaj, a sóvárgás a legfagyosabb ellentét felé irányul hogy fagyjon. Ajánlom ezt a figyelemre méltó themát a philosophiai tanárságra készülőknek becses és komoly figyelmébe. Aha minő élvezet is a tükör sima jégen villámgyorsan tovairamlani, othonosan forogni a festői tömegben, itt egy deli lengyelnőt kerülni ki, ott egy villogó szemű orosznővel találkozni s aztán hogy finis coronet opa. Összeütődni egy magyar juhászszal. Mert a magyarság is nagyon képviselve vólt: juhász, csikós, mentés four mind láthatók voltak a tarka vegyületben. Hanem ideje már hogy elvonjuk lekötött figyelmünket a téli tájképről, burkoljuk be alaposan magunkat e lépjünkbe egy Schnackerballba, okosabb czélra nem tudták költeni, mint fentartására egy oly intézménynek, mely míg egyrészt az alkotmányos érzetet öli, a nemzetiségi bizalmatlanságot szitja, Erdély nyomor állapotát végsanyarra viszi, s az önérdek fogalmazóinak kezére játsza az országrészt. Tessék bókoljanak az erdélyi királyi biztosság újból kiviritott, drága költséggel öntözött veszszeje előtt. (2) Fecsegések Bécsből, Bécsről. VII. Február 15. Jó estét? pajtás. • Hova méssz ma este? És te nem találod ki? Az Orpheumban Anoinette k. a. első fellépése. Lesz cic ciac, meg piff paff. Ah, barátom, türelmetlenül várom már a perczet, midőn a divine Antoinette édesen csengő melódiáit hallhatom. Ugyan kérlek azokat a franczia bohókásban SODnetteket meghallhatod akármikor. Jer ma a Colosseumba, monstre maskepball lesz, egy pár ezer emberből álló tarka tömeg rendkívül érdekes és mulattató látványt nyújt. Már csak én is beleszólok, se nem ide, se nem oda. Nix orpheum, nix Colosseum. Jertek a Sotiensaalba, ott találjuk Bécs legelegánsabb közönségét. Beust gr. bizonyosan ott lesz, udvarolni fog — szokása szerint — Gallmeyernek. Nos? jösztök ? Azon száz meg százszor előforduló beszélgetések egyik variatioja ez, mely száz meg százszor előfordul a (leg)fő(bb) városban. (Ne méltóztassék megrettenni e kifejezései. Ha Pest főváros, akkor Bécs legfőbb város.) Csakhogy természetesen a legkülönbözőbb variatiokban, az Orpheum helyett Herculaeum, Colosseum helyett Gartenbau Gesellschaft, Sofieo Saal helyett Diana Saal, stb. Nagyon sokan állítják hogy Paks után Bécs a legélvezőbb város. Annyi bizonyos hogy ha az ember megáll egy utczasarkon s végig tekinti az óriási falragaszokat, kétkedőleg kérdi: váljon mindenhova juló ember? s pedig jut úgy hogy min d a megszólítást Patterson kedvéért, ki a Magyarokról irt legújabb művében azt praetenciálja, hogy a magyar ember így nólítja meg földijét, Erdély és Gensdarmejat. ( 6 ) Ismeretes mindenki előtt a vita, amely e kérdés felett a képviselőházban lezajlott. Nem szólok erről, nemcsak mert ismeretes az, de azért sem, mert nem találtam a jobboldal szónokainak az osztrák csendőrség fentartását pártoló beszédeiben semmi cáfolásra méltót. Némi megnyugtatást is, nem az erdélyi jobbak, de a miniszter azon nyilatkozatában találtunk, hogy a csendőrtiszteket Erdélyben ezután ő fogja kinevezni. Hinnünk kell!! Nem mellőzhetem azonban kinyilatkoztatni, hogy kíváncsian várjuk miként, s mikor fogja a közös hadügyminiszter ezt neki megendedni. Addig szóljunk az egyetlen érvről, mit ezen császármadaraknak Erdélyben fentartása mellett nemcsak jobboldali, de néha fájdalom, baloldali erdélyi embertől is hallunk. Erdélyben a nép megszokta, állítják, a gensdame okát, megszokta csak a császár katonáitól függeni, és sok száz megyei pandúr nem birna imponálni annyira, mint 5—6 gensdarme, s a közbátorság tönkre menne. Szellőztessük ez állítást Helyes e, ha csakugyan áll ez a néphangulat, a magyar király felelős kormányának még táplálni ezt is megengedni, hogy a keze alatti országrészben, a király után fő tekintély nem, de a császár katonasága legyen. Elég e hitnek még most 3 év múlva is fenállása a kormány tapintatlansága elítélésére. Mert én ezt a kormány részéről határozottan öngyilkosságnak tartom, elégnek arra, hogy ez országrész honfiai kételkedjenek az alkotmány életre valóságában, a bűnegység ellenei pedig bátorságot mentsenek utógondolataiknak, Erdély elszakításának érvényesíthetéséhez. Mentél elterjedt ebb e nézet, Erdély népe vagy annak egy része közt, annál nagyobb baklövés és bonfini bűn a kormány részéről 3 éri kormányzat után is ily szembeszökő jelét hagyni meg annak, hogy ott most sem a magyar király, de a császár parancsol. A nép nem vizsgálja, ki nevezi ki a csendőrtisztet, látja a megszokott uniformist, látja a 2 fejű sast, a pasurát s keresztet vet magára a katáne imperatulus előtt, s ezt elnézi a kormány, sőt állítják, miszerint volt eset rá, hogy a jobboldal nem iszonyodott nemzeti zászlókkal gensdarmokat küldeni korteskedni csak azért hogy látván az értetlen nép, miszerint a jobboldalnak vannak császári katonái, higgye el, hogy a Tiszteletre méltó vendéglősünk, többen rátógatunk el ebédre, egyszer csak nagy megvetődéssel valami jegyet csúsztat kezünkbe. Mi az? mi az? Nézzük és mosolygunk: meghívó jegy a legközelebbi Vasárnapon tartandó tánczvigalomra. Ott leszünk, ha csak egy órára is, így történt hogy jó későn beálltunk M. ba tótunkhoz, a vendéglőshöz. Már a javában folyt a mulatság. Húzta a czigány. Vagyok mit beszélek! Czinczogott 3 cseh muzsikás, egy maródi hegedűn, egy lyukas harmoniumon s egy zengzetes guitarreon. Bizon szép hármoniát hoztak létre azok a jó emberek. S milyen nóták ! Na de nézzük a tánczot. Bezzeg tánczások és távozásnők nem bírálgatják a zenét hanem „testtel lélekkel“ járják. Egy önérzetteljes némettől halottam hogy négy olyan dolog van Bécsben, ami másutt föl nem található, Wiener Kipfel, Wiener Schmittel, Wiener Mädchen, Wiener Walzer. Most tehát e tulajdonságokat együtt láthatók, bécsi leányt keringőt tánczolni. Ki is nyitottnál szemeimet hogy el ne szalasszam a jó alkalmat, pótolhatlan tapasztalatokat szerezni. Gazdagon is lehetek jutalmazva: láttam igazi bécsi lyánytól igazi keringőt tánczolni. Nem hagyhatom említetlenül hogy a táncterem díszesen föl volt zászlózva, a homlokzaton a magyar lobogó a királyné színei mellett. Elégülten távoztam azon édes tudatban hogy voltam Schnackerballban. Ez mind szép. De szerettem volna már olyan bálba is menni, ahol magán barátságos körben kedélyesen csárdást tánczolhasson az ember, német kisaszonynyal. A kegyes végzet ezt is kirendelte. Csak hogy az volt a fatumszerű, hogy az a bájos hölgy, kivel próbát tettem, soha még nem is látott csárdást. Igazán comicus volt, midőn egy polka után egyszerre csak csárdás hangok ütik meg füleimet. Én kipirult arczczal, nemes hévvel kezdem járni, de a kisasszony csak ámul, bámul, császár azzal tart, s szavazzon a jobboldalra. Ha így demoralizálja a kormány elnézése pártja tettlegessége által a népet, kié lesz a bűn így idézni elő szó fogalomzavart, ugyan ki lesz érte felelős, ha hazánk e részében a szakadás vagy reactió érdekében valami non patárem történnék?!! Szerveztesse a kormány a törvényhatóságokat, állítsa fel kellő számmal, fegyverezze fel a megyei pandúrokat, s azok Erdélyben bizonyosan épen úgy meg fognak felelni a czélnak, mint megfelelnek hazánkban másutt, a vegyes nemzetiségű s szomorú multú megyékben is. Ha úgy elején netalán — mit nem hiszek — lenne eset, hol a nép elenállana a pandúroknak, használja az ott fekvő sorkatonaságot támogatására, de szabadítsa meg Erdélyt a csendőrségtől, melyet a jók gyűlölnek mint az absolutismus emlékét, az igaz alkotmányos élet ellentétét, s melyben őszintén csak a gonoszok gyönyörködnek még pedig úgy, mint az absolutismus jövőjének biztosításában. (E.r.) Egy országgyűlési képviselő viselt dolgairól. (Udvarhelyszék február 17. 1870.) A „K. Közlöny“ idei 7-ik számában törvénysz. elnök Horváth János ur egy humbuggal teljes nyilatkozatot bocsátott közre, melyben Udvarhelyszék bizottmányának eljárását gyanúsítani törekszik. Nem szándékszom a bizottmány védelmére kelni, ez felesleges és helytelen is lenne, hanem csak a famosus nyilatkozatot valódi értékére leszállítani. Nem igaz, hogy Horváth úr az udvarhelyszéki követséget nem kereste, hisz csak is ő volt azon szerénytelen jelölt, ki a votumokat a szavazó teremben koldulta, miért őtét a választásra kiküldött bizottmány a választás szabadságának érdekében nyilvánosan megszállitotta. Hogy Horváth ur gr. Haller Ferencz kövér tárczájából mint f. fehér m. képviselő készen kiugrott, és véletlenül egy baloldali jelöltet ledöntött, az igaz , de hogy érintett nyilatkozatában valószínűleg egyéb érdemeinek teljes hiánya miatt ezen véletlenre elég szerénytelenül fősúlyt fektet, és ezért a kormánytól egy zsíros hivatalban megjutalmaztatását látszik megkövetelni, ez már több a nevetségnél! Nem igaz, hogy a törvényszéknél semmi hátralék nincsen, szemfényvesztés, frázis és humbug az egész! Soha sem volt az igazságszolgáltatás nálunk gyarlóbb és szomorúbb állapotban mint Horváth úr tapintatlan vezérlete alatt, erről megdöbbentő adatokat lehetne nyilvánosságra hozni, ha az elrendendelt fegyelmi kereset eredményét anticipálni akarnám. Horváth úr, vagy bona fide tagadta el a tetemérdek hátrálékot, és ez esetben fogalma sincs nem tudja mire vélni a dolgot, s utoljára egész naivul r megvallja hogy ő bizony ebben a „sajátságos“ tánczban nem járatos. Képzelhetni levertségem és sajnálatom : ily viruló, szép leány és nem tud csárdást tánczolni. Ha olyan megütközést nem olvastam volna azokból a beszédes szemekből, el se hittem volna , így is csak alig. Hogy ne mulatnánk, hogy ne hálóznánk, a mikor ezen a télen még az öreg Rothschild is felcsapott gavallérnak, lelkiismeretesen járja a bálokat s udvarol mint akár Beust. Már, ez igy van, Beust — már fennebb is említettem —[kérlelketlen cuksál a szép nőknek. A walzerek és polkák könnyed ingerkedései után jól fog esni a napokban Rubinsteint hallhatni. Még ki sem voltak ragasztva a falragaszok s már minden zártszék le volt foglalva. Alig tudtam egy bementi jegyet magamnak szerezni. Jövő levelemben írok a hangversenyről. Kossuth Lajos levelei Kom altábornagyhoz. E czim alatt az 1849-ki forradalom történelméhez igen érdekes adalék jelent meg Heckenast Gusztáv kiadásában. Tizenhat levél összesen, az első 1849. márczius 17- ki, az utolsó junius 26- ki kelettel. A levelek eredetig elvesztek, de azokról előbb már hiteles másolatot vett Bauer Lajos őrnagy, Bem szárnysegéde, ki az ötvenes években halt meg. Özvegye a másolatokat Makray Lászlónak adta át, ki az erdélyi hadjáratban Bem alatt tevékeny részt vett. Most Makray fia Aladár közli azokat. E levelek legnagyobb részint hadi műveletek és tervek körül forognak. A volt kormányzó távolról is szeretett résztvenni a hadi műveletekben irányadólag kívánt befolyni azokra. Még inkább azonban a győzelmes tábornok politikai, közigazgatási s pénzügyi intézkedéseire, melyekre nézve sokszor nem volt megelégedve Bem eljárásával .