Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)
1871-03-28 / 71. szám
V-liîi évfolyam. JBioflaetéai folt«tolok évre .......................16 írt — ki fiiévf*.........................8 , 60 , '•! flyodevre . . . . 4 „ 60 '*7onképt.......................1 50 Mu jelenik minden nap innepi napokat kivéve. Szerkesztőség és kiadó hivatal: aîoDo.torato» ‘a L. Bényai h&* alatt. 71-ik Sídül Kolozsvárit, kedd márczius 28 1871 Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kf Bélyegdij minden hirdetésből 30 kit^ Nagyobb hirdetéseknél külön kedvemményt is nyújt a kiadó - hivatal- ^ f * n-kiadó-iiivataloá Tordán, Ketezár és Ham.átírnál. 4 Ocónua : Krónjoi d&muell a: Vokai Jánoa. Siamolosvártt: Csati** testvérek? k JSolossvárttStein J. és Siemjén ti. ------------ —---- “ • V» IZQUJj CUM.-Vásárhelyit: Wittich Jóssefné. POLITIKAI NAPILAP. Uj „Erdélyi Muzeum. „Egy nap egy instructor életéből.“ 1 84 4. Quem dit odere .... (Vége. Ötödik fejezet. Az instructor az előbbi fejezetekben említett szándékánál továbbá is állhatatosan megmarad. Sulc úr türelme kiállja a tűzpróbát. Igen jó rá nem ért, mert midőn ismét szobájába lépett, akkor csörömpölt be utána három tanítványa a délutáni leczkére. Suhur nevelési systemáit nem akarván kutatni (minthogy azokat talán ő maga is hiába kereste volna magában), ezen délutáni leczkéről is csak annyit említünk, hogy az idősb fiú históriát mekegett, a kisebbik szépírást mázolt, a kis leány meg ismét a vesztegülést tanulta szünet nélküli mozgások közt, s mindezeken kívül az instructor a béketűrés tanának feküdt neki. Sulc urnak időszakonkint előtörő mérgelődését szintén hallgatással mellőzzük, minthogy azok már mindennapiakká váltak nála, a mindennapinak elősorolása pedig csak unalmas. Tartott pedig ezen délutáni tanítás három órától kezdve ötig. Ezen ötödik óra azokban nem múlt el egészen, s a nevelő és növendékek még együtt ülének kellemes orgonasíp-csoportozatban, midőn Suhur szobájának ajtaja egyszerre megnyílik. Az instructor történetesen épen akkor talált akkorát ásítani, hogy a belépő teásasszony a testestül telkestül elnyeletes világos veszedelmének vala kitéve. És talán baj is történhetett volna, ha Soleur hamar észre nem veszi magát, s tátongó álkapetáit rögtön természetes állásukba vissza nem helyezi. „Hogy ülsz, Idácska?— Egyenesen ! — Melledet ne szorítsd az asztalhoz! — Gusztikám ! hogyan fogod a tollat ? — Ne nyomd olyan nagyon !“ stb. ilyen dictiókra fakadt a találékony eszű instructor. nagy, úgy, édes gyermekeim, csak szépen engedelmeskedjetek Sulc úrnak, majd úgy mi is szeretünk titokot. — Csak azt akarom mondani, Kedves barátom! oly helyzetben vagyunk, midőn önérzettel mondhatjuk el: lám hogy igaz *) E czikket mint nézet árnyalatot szívesen közlöm, ki kell azonban jelentenem, hogy e tárgyban Hermann barátommal ellenkező meggyőződésem. Én e mozgalmat szerencsétlennek tartottam és tartom, mert részt hoz Francziaországra, s újra születését akadályozza. Szerk. édes Suli úr, hogy régen nem volt már ilyen szép idő, mint a mai: talán jó volna, ha ön tanóra után kisétálna a fiukkal a szabadba?“ „Épen szándékom vola, tensasszony!“— felelé, vagyis inkább hazudó Sulc ur, mert Sulc urnak esze ágában sem volt a sétálás, minthogy Sulc ur drámát akart óra után olvasni. És kimentek öt óra után a szabadba sétálni, jó messzire a várótól, és megverte őket a jótékony eső, és leöntött ürgékként térjenek haza; de ezt szükségtelen is mondanunk, mert az egész világ tudja, hogy ez már így szokott történni, ilyetén szulások alkalmával. A ki nem hiszi, olvassa meg a pesti nép szabadba rándulásait, melyek le vannak írva lapokban és könyvekben, s melyeknek nagyobb részében az eső okoz a kirándulóknak mély bánatot s az olvasónak magas örömöt. Tehát megáztak és haza jöttek; egyéb szerencsétlenség nem történt; még csak nem is rántott-csirkéztek és nem is söröztek útközben, mint a fővárosiak szoktak. Haza érkezvén, Sale urnak első dolga az volt, hogy megázott kabátja helyébe mást öltsön, mert a színházba menés utáa itt volt, ő a pesti szeinpadnak egy, az ottani színpadon épen akkor vendégszereplő egyik elsőrendű tagját kívánta mint Hamletét megnézni, s ez bizonyosan hatalmas kárpótlás leendett egész napi dráma-olvasása füstbe ment szándékaiért. Markó szén volt Sukur tuilettejével, csak keztyűt kellett még kezébe vennie (felhúzni azokat nem szokta, minthogy mindegy lett volna, akár felhúzza azokat, akár nem, mert mindkét esetben kezének nagy része csakugyan meztelen állapotban maradt), csak kalapot és botot kellett még ragadnia, és megint nyílik az ajtó és kitehetőleg felpiperezve megint bekacsázik a ház aszszonya. „Édes Sulc úr, én Ilkával színházba megyek, legyen ön szíves itthon maradni a gyermekek mellett.“ „Igen jól van, nagysád!“ mondá Sulc úr, s szomorufüzként lekonyulának az ötlei egyenes állásukból, és azt gondolá magában, hogy nem jól van biz az, nagysád! — Majd bizony! — így sodra tovább gondolatai madzagát — máskor is volt ő már színházban, és én mégis elmentem. Maradjanak a gyermekek apjukkal, annak úgysem kell színház soha! — Még alig czikáztak e Utolsó fejezet. Hajh! be szép az igyekezet, az akarat, a lelkesülés a fiatal embernél ! és hajh! be sok gyarló színekre talál mindez az élet tengerén! és még harmadszor is hajh !i Az instructor eléri czélját, drámát olvas, de — — Sukur tehát ismét drámát akart olvasni, de a gyermekek magukra valának hagyva szobáikban, s ki állott jót, hogy a macskák ban nem létében az egerek ki nem rúgnak a hámból, s ki nem forgatják a házat sarkaiból ? E szerint Sulc ur nagy szomorúan a könyvet becsapja, felszedi magát s beér a gyermekek szobájába, hol megjelenésével a közujoágást és sikoltozást pillanatnyi csönddé változtatván át, a gyermekek társaságában először is harapott valamit, hogy a vacsorának hite elterjedjen gyomra Üregeibe. Ennek végeztével levágta magát a pamlagra és néma morfondirozással vigyázott fel a ház csemetéire, ő, azok Dák gondos kertésze. De a gyermekek széles jó kedvekben azonnal körülfogták őt, és mint ágyuk a várat, úgy ostromolták beszédeikkel Sule urat. „Sule úr, kérem, meséljen nekünk valami szépet, vigadan kezdő az egyik. „Nem tudok!“ „Dehogy nem tud! tudja, a múltkor“ — folytatá a másik. „Hagyjatok békét, nem tudok!“ „Múltkor olyan furcsát mesélt, Sulcur!“ — végre a harmadik. Bordeaux, márcz. 25. A préfetek a kormánytól rendeletet vettek, hogy önkénytes zászlóaljakat szervezzenek. Párisban a legelőkelőbb negyedeket a rend emberei tartják hatalmukban, kik Versaillesal szakadatlan összeköttetésben állanak. A nemzetgyűlés védelmére zászlóaljak alakulnak. Lyon, márcz. 25. A pillanatra megzavart békét a hűen megmaradott nemzetőrök helyreállították. — A németek ismét csendben tartják magukat. Pária, márcz. 24. A párisi polgármesterek feliratot intéztek a nemzetgyűléshez, melyben a polgárháború elhárítására a következő rendszabályokat hozzák javaslatba: Állandó közlekedés a polgármesterek , a nemzetgyűlés között; a nemzetőri főparancsnokoknak a nemzetőrök által történendő választása és községi tanácsválasztás. Pária, márcz. 25. A közp. bizottság elhatározta, hogy az ellenkező városnegyedeket erélyesen megszóllatja s a kormány tagjai ellen vizsgálatot rendel el, valamint, hogy Menotti Garibaldit a párisi haderők főparancsnokául választja meg. Pária, márcz. 25. A közp. bizottsághoz küldöttek érkeztek Lyon, Bordeaux, Marseille s Rouenból, de csakhamar ismét elutaztak, hogy egy általános hasonló mozgalomra jelt adjanak. A felkelők lefoglalták a kormány sürgönyeit és minden Páriába érkező vasúti kocsit, majd az első negyed polgármesteri hivatala elé vonultak, ágyukat is vivén magukkal. Pária, márcz. 25. Saisset tk. egy proklamáczióban tudatja a párisiakkal, hogy ő a Szajna departementi képviselőkkel , a főváros polgárcves„Ugyan hallgassatok! Mondom, hogy most nem tudok!“ „Kérjük! — Sulc ur! —Kérjük, meséljen !“ rikoltott mindhárom egyszerre, s ki a nyakába, ki hátára, ki hasába csilpajkozott. „Megáldjatok no!“ — szólt Sulc ur, s egy hatást igérő gondolat kandikált elő feje rejtelmeiből, és tüstént lerázá magáról növendékeit. — „Majd olvasok igen szépet, ha szépen figyelmeztek s csendesen ültök.“ „Ütünk! figyelmezünke, Sulc ur!“ — S a három gyermek csupa szem fül lett. „Sulc ur pedig elöragadó fönöke könyvpalozáról Cicerónak egy magyar fordítását, a legelső oratiót elkezdé Dekik értelmesen és fenhangon olvasni. Még alig olvasott el egy lapot, s a gyermekek egyhangúlag kiáltanak fel: „Hisz ez nem szép, Sulc ur !“ „Dehogynem, várjatok csak kissé, mindjárt jön a java. — És Sulc ur körüljártatá a hallgatóságon pillanatát, lesve a várt halál után. A hallgatóság pedig mind közönségesen laposakat kezde immáron pillantani. „Suli úr, ha megengedi, én aludni megyek !“ — szólt kis váltatva az idősb fiú. „Eredj, Gyuricskám, ha álmos vagy.“ A másik hallgató már alig bírt székén ülni, szüntelen ingott jobbra balra, mintha részeg volna. „Rózsit“—és Rózsi belépett. „Vetkőztesse le a gyerekeket, s fektesse az ágyba jó éjszakát!“ És ütött a szabadság percze! — S most leróhánt Suli úr a hágcsón, mintha soha sem akarna többé azokon visszatérni, s szobájába érve, egyszeribe levetkőzik, pipára gyújt, ágyba keveredik, igy akarván ama fatális drámát, minden hatalmában álló kényelemmel, végre valahára elolvasni. Neki kezdett tehát nagy tűzzel a drámaolvasásnak : olvas, olvas, de tüze lassan kint enyészni kezd és a négy felvonásból csak DépyaPot ír megemészteni. Mintha csupa álmokkal ömöt volna el, úgy elaludt, csöndesen, egy szót sem szólva, még a gyertyát is égve hagyta. Másnap reggel öt órakor az instructor fölébredt. És csodálatos, hogy a nap fáradalmat s a nehéz álmok után még fel is ébredt! u Fővárosi levelek. XXVIII. Pest, márczius 23. 1871. Táviratok a külföldről. KOLOZSVÁR, MÁRCZIUS 27. / A montmartrei „lázadók“. Salus reipublicae suprema lex. A montmartrei lázadást egy sajátságos nyilvánulása a sajtó véleményeknek követte. „A franczia nép esztelen, éretlen, communisticus, készen áll, hogy ma holnap a Grave piacz nyaktilóját újból működésbe hozza, e nyaktiló segítségével saját vérében gázoljon — s az események során saját vérébe fúljon. Ez azoknak a politikusoknak a véleménye, akik csak az események felszínét tartják szem előtt, de az indokok meghatározására, megítélésére reszek — hogy ne mondjuk képtelenek. „Der erste König war ein tapferer Soldat; Den letzten König stlirtz das Proletariat, Dem folgt die Anarchie, die frisst die eignen Glieder „Ued nach dem letzten König kommt der erste wieder“. Ş-T- E vitiosus circulusban forog ismét a párisi „lázadók“ kárhoztatóinak az a része, amely az anyatejjel szívta magába a monarchia ideát, nem menekülhet tőle, a menekülést meg sem kísérti, mert az a meggyőződése, hogy az emberiség szabadsága a monarchiában és netovábbként az alkotmányos monarchiában culminál! Bélyegezzék bár esztelenségnek, mondják bár utópizmusnak, de már ez egyszer nem csatlakozunk a kárhoztatók csapatjához ! A montmartrei „lázadók“ nézetünk szerint a köztársaság fennmaradhatásának a garantiáját keresik. Hogy a köztársaság biztosítását keresik — ezért szabadelvű ember kárhoztatni nem fogja. Keresik fegyveres erővel s ez baj. Ezen az uton felszabadítják azokat, a szenvedélyeket, a melyek az anarchiához vezethetnek s meglehet a monarchia, a despotiemus számára megnyitják az utat — ez még nagyobb baj. De várjon a köztársaság vitte-e oda az emberiséget, hogy legszentebb mert legtermészetesebb jogait is csak vére árán csikarhatja ki a koronás önérdek kömei közzül ? A mi Julius Caesar meggyilkolásában borzasztó, váljon Brutusra láromlik-á az? Brutus volt ő az, aki a gyilkosságot elkerülhetetlen szükséggé tette? Nem! — A vér a zsarnokon száradt, nem kiáltott égre, mert a tér hegyén az önvédelem joga csillogott. „Ugyan mi szüksége lehet a franczia nemzetnek a garantiák keresésére? Ott van a nemzetgyűlés, ott Thiers nyilatkozata, miszerint ő a jelen körülmények között a köztársaságot tartja szükségesnek ?“ Ez a kérdés hangzik mindenfelől. Oh ez a nemzetgyűlés, mely egy harmad részében a porosz szuronyok árnyából kelt ki, egy harmadrészében legitimista, egy harmadrészében a Conti vezérlete alatt álló bonapartista banda, élén egy emberke, aki csak a jelen körülmények között tartja jónak a köztársaságot s mihelyt a körülmények változnak forró csókot nyom a párisi gróf trónja lépcsőjére.“ Ez a nemzetgyűlés, mely a köztársaság ideájának a megtestesüléseire , Gambetta és Garibaldira kígyót békát kiált, — melynek első nyilatkozata a hálátlanság volt, — amely most a Napoleon nevelte katonai csőcseléket mitrailleussel küldi a szabad polgár ellen — ezeket a Vincy, Dacrot és Lufiikat, akik Wörthnél futottak meg a császárságtól, hogy most belefussanak a köztársaság biztosításába — elégi Vajjon az a néhány tiszta hazafi, aki mint a csepp az óceánban küzködik a „nemzetgyűlés“ árjában vájjon megküzdhető az győzedelmesen ? Hol van tehát az a biztosíték, melyre a köztársaságnak szüksége van ? Fenyegetőznek a burkus visszatérésével végpusztulást látnak, igen , az álpróféták. De elhihetik, hogy az a nemzet, mely a Bertalan éjszakájából, a Lajosok átkából mint hamvából a Phoenix kikelt, hogy a nagy forradalmat megejtse; az a nemzet mely két imperiumból s a polgárias máza alapjában álnok royalismusból kikelt, hogy a gyutya puska ropogása alatt köztársaságot csináljon : még ha tízszer is belesodortatik az önérdek kavarta örvénybe , tízszer feléled, hogy a szabadságért küzdjön, hogy a szabadságot kiküzdje. Ami e kiküzdésig akadályként állhat, annak annyi lesz az értéke, mint volt az insisitiónak azoknak a Fülöpeknek és Ferdinandoknak a reformatióra: tömegeket ölnek, de az eszme gyökeret ver a vérbe s annál jobban terjed. — Csapjon át a montmartrei felkelés az anarchiába, a mi fájdalom nem lehetetlen; készítse bár azt a zavarosat, a melyben a háttérben leskelődő monarchisák halászni készülnek; a köztársaság biztosításának az eszméje ezért semn, s a felkelés alapjában igaz és jogos marad. A köztársasági elnök mintaképe csak egy Washington lehet. Nemzetgyűlés csak az, amely a nemzet magvából kell. És ezek a biztosítékok. Dicsőbb egy torlasz tetején Baudin sorsát megosztani, mint a mostani „nemzetgyűlés“ padjain ülve Bismark parancsára a testvér vérében gázolni! *) Herman Otto: Ságunk volt! E mellett azonban sokkal jobban szerettük volna, ha meghazudtolnak. Értjük a francziaországi legújabb eseményeket. Nekünk, mint már több ízben kifejeztük, legtöbb aggodalmunk az volt, hogy a franczia kormány nem fog bírni elég erélylyel a nemzet elég morális erővel arra, hogy e köztársasági kormányformát szervezze és consolidálja. A következmények fájdalmasan igazolták e félelmes aggályunkat. Mi lett volna Thiers kormányának első teendője? Nem a theoriák fölött vitázni, nem uj plebiscitumokra nyitni kilátást, hanem a még létező haderő összevonásával a constituaiénak tekintélyt szerezni, az anarchia elé gátat vetni s a nemzet akaratából kifolyó hatalomból bátorságot meritni arra, hogy a rendet mielőbb helyreállítsák a fővárosban. Mi valóban nevetségesnek tartjuk, hogy mi a franczia nemzet ellen hosszú arccal nagy böjti praedicatiókat tartsunk. Hiszen mi még társadalmi tekintetben is csak annyiban különbözünk tőlük, hogy ami ott természetes és eredeti, az nálunk a nemzeti geniustól elütő, természetellenes és rosz fordítás. Vagy neo franczia darabok vannak-e színpadainkon? Nem franczia-e újra viseletünk, étkezésünk? Nem franczia majmolások e mulatságaink? Nincs-e épen úgy Ball mabilletink az orpheumok és neve Weltekben, csakhogy mindez míg ott kedélyes és pajzán, nálunk kedélytelenül durva, és szemtelen? Bizony nem a morál szempontja az, melyből Francziaország megtámadható, hanem az életrevalóságé. A kormány úgy látszik nem bírt a helyzet tudatával; a világrendűtő események miatt elvesztő fejét. Ezt nem tartjuk csodálatosnak, de annál sajnosabbnak. Mert annyi mindenesetre kétségtelen, hogy egy oly romlás, mely a francziákat az eddigi csapásokon kívül még belháború útján is sújtja, egész Európára nézve könnyen balvégzetes lehet. Ha ott a szabadság classicus földjén egy köztársaság gyakorlatiassága tűnik ki: az a „friss szellő,a mely a vén Európát annyiszor megifjitá, újra megindul és hatása el nem marad az egyesült Németországra sem. Ellenben az anarchia és reactió jelenségei, a tábornokok legyilkolása s udat tegnap vesszük Thiers elfogatása csak a fenyegető absolutizmust szilárdítja meg. Ha néhány nap alatt nem vesszük a hírt, hogy a franczia nép saját érdekében legyőzte önmagát, több évtizedre megsemmisítheti nemcsak maga, hanem az egész continens szabadság iránti reményeit. Adja Isten, hogy ne legyen ügy! Bírjon azzal az Önmegadással, mely oly szépen nyilatkozott Gambetta nemes személyében. Tegyen, ne elmélkedjék, előbb a hazát mentse meg, azután kezdjen vitát a hazában! Országgyűlésünk a községi törvény tárgyalásával foglalkozik. Már említettem, melyek azon fő vakmerő gondolatvillámok agyán keresztül, sem belép a főnök is, egészen úgy öltözve, mintha a házból távozni akarna. „Amire, feleségem a színházba ment, én Lazovics ülnök úrhoz vagyok meghivasoltóba (ezt csak azért mondta ki a ténsor ily nyíltan, hogy más is tudja), s azért jó lesz, ha ön az estét a gyermekekkel együtt töltendi, s rájok s az egész házra felvigyáz, nehogy valami baj történjen. (Az ügyvéd ur az ikés igékkel nem sokat törődött.) Jó éjszakát, amirel“ „Alá szolgája !“ — remegé Suli úr, és hogy kalapja kezéből ki nem hullott s hogy el nem ájult, csak a megszokás, csak a béketűréstanban roppant előmenete, és csak azon agyában rögtön felvillant biztatás okozá, miszerint ő, hát ha már semmikép sem szabadulhat, itthon marad és kényekedve szerint majd elolvassa a drámát. pontok, melyek ellen az oppositionok kifogása van A fő, a végrehajtásnak az úrbéri javaslatok végrehajtás utáni halasztása talán el lesz fogadva. E nélkül valóban kevés értelme lenne a végrehajtásnak ; jogegyenlőség nélkül nincs szabadelvű községi törvény. Ami a részleteket illeti, azt hiszem csakis a virilis szavazatok kérdésénél lesz nagyobb csata, a többi csak csetepatét fog eredményezni. Részünkről a községi és árvavagyon biztosítását tartjuk a leglényegesebb és kényesebb kérdésnek, a föntebbieken kívül. Itt nem látják elfelejthetőnek, hogy népünk nem egy osztályánál a vagyonkezelés jogát nem előzte meg a közoktatás és a közvagyon iránti nemes érdekeltségnek fölköltése. Ebből aztán az következik, hogy az illető községek és árvák oly csekély garantiával bírnak, hogy mire a valódi belátás és fölfogás ideje bekövetkezhetnék, már a község és árvák vagyona sehol sem lesz. Nem kell mindig a nagy magyar helységekre gondolni. Hazánk eldugott vidékein nem egy betegség áll, melyben alig van pár félmivelt ember és szükség van garantiákra az iránt, hogy az egy pár tanulatlan népet ki ne foszthassa. Talán leghelyesebb lenne a megyék legfelsőbb felügyelete, különben nemcsak proletár embereink de proletár helységeink is lesznek. P. Szathmári Károly.