Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-02-23 / 44. szám

V­ilik évfolyam. mi»..«.! ---------------------------------------_ 44-ik_sz ám Kolozsvárit, csütörtök február 23. 1871 févre ......................IS írt — (t­. t'élévr*.................... • . 8 * 50 bagyedávr* • . . . 4 » 60 (t'Voaked­ . . . . . t , 50 Hirdetési dijak. Megjelenik minden nap innepi napokat kivéve. Szerkesztőség és kiadó-hivatal: Monootorntoo a L. Banyai hái alatt NAPILAP. Ötször hagydosott sor ára 6 kr Bélyegdij minden hirdetésből 30 kr. Nagyobb hirdetéseknél külön kedvez­ményt is nyújt a k­i­ad­ó - h­í­z a tul­kok kiadó-hivataok Tordán: Retezár és Harmatánál. Késsen: Krémer Ramuel. Ínyedlen: Vokil János. Siempensvártt: Csacse testvérek. Kolozsvártt: Stein J. és Demjén L. M.­Vásárhelytt: Wittich Józsefnél. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 22. Szemle. ( n) A kételyek, a­melyek Thiers megbízá­sával a franczia köztársaság fennmaradása iránt keletkeztek oszlókb­en vannak. A mérleg a köztár­saság felé hajlik. Több részről jött hírek meg­egyezőig azt állítják, hogy az ősz államférfi, a­ki az orb­anismussal azonosított — számot vetve a körülményekkel — oda nyilatkozott, miszerint a köztársasági kormányforma fentartása szükséges. A consolidate ez irány körül a külhatalmak ré­széről éppen oly meglepően, mint határozottan megkezdődött. Spanyolország, Portugália elismerték az új franczia kormányt s Anglia kői Ausztria is nyomban csatlakoztak ezen elismeréshez, mi annál feltűnőbb, különösen az utóbbi két hatalom részé­ről, minél jobban tudjuk, hogy abban az időben, a­midőn Thiers udvarról udvarra járt, hogy a Se­dan után kikiáltott köztársaság elismerését eszkö­zölje, mindenütt tagadó választ nyert. És hogy ez az elismerés most mégis bekö­vetkezett, ez ebben az egész bonyodalomban az egyetlen lépés, mely az illető hatalmak diploma­tájának becsületére válik Az elismerés voltaképpeni indokai nehezeb­ben érthetők, minél ismeretesebb dolog az, hogy a monarchisti­us áll­amok csak a körülmények végső pressiója alatt bocsátkoznak a köztársasági kormányforma elismerésébe, s mindenkor készek a monarchiát legyen az bár absolutisticus, in­duljon az bár államcsínyből — minden pressio nél­kül elismerni. A bekövetkezett elismerési tényekkel szem­ben, a jelen körülmények között csak egy combi­­nátió lehetséges, az t. i. hogy az elismeréshez ve­zető pressió ez esetben nem az elismert köztársa­ságból, hanem a porosz túlkapásból eredett, mely utóbbi­nak cs­ak úgy lehet némileg sikeresen útját ád­ani, ha az a kom­ányforma elismertetik, a­mely Francziaország belbékéjét nem zavarhatja, s a fran­czia közvéleménynek legjobban megfelel, tehát m­egengedi, hogy a körülményekhez képest lehető legnagyobb ellensúlyozását képezze a győző elbi­zakodottságának, mely elbizakodottság — ha érvé­nyesíttetik éppen adott esetben éppen oly káros leh­etne a többi államokra nézve, mint lehet most Francziaországra nézve. A bordeauxi nemzetgyűlés minden bevezető munkálatát bevégezte s hat nap alatt többet tett mint a mennyit más, hasonló gyűlések éppen annyi hónap alatt szoktak végezni. Legnehezebb teendője most következik, s ez a béke megkötése. Bismarck a pressió utolsó módjához folyamodott, a midőn kinyilatkoztatta, hogy a f. h. 24 -én végző­dő fegyverszünet nem fog meghoszabbittatni. Az alkudozásokat Favre vezeti s f. hó 20-kára Ver­saillesba várták. A békefeltételek német részről a következők: Elsass és német Lotharingiának átadá­sa egész Metz, Thionville és Belfortig, valamint 7 miliárd frank hadi kárpótlás fizetése. Míg ezek a dolgok folynak, a­melyeknek végeldőlésé­hez még sejtelmekkel sem járulhatunk addig Páriában az exaltált vörös párt Pynt Felix vezérlete alatt dúl fül és hátra vakra árulót kiált a lelépett és útonalakult kormány minden tagjára. A vörösek ugyannyira a háború folytatása mellett vannak, hogy még Gambettát is erélytelenséggel készek vádolni. Pyat Felix a következő hasonlatot állítja fel Favre és Gambetta között: Favre Párist a po­roszoknak, Gambetta Lyont a royalistáknak adta, Favre a párisi egyezményt, Gambetta a lyoni köz­ségi kormány eltörlését írta alá; Favre a párisi hadak főparancsnokságát Trochu és Vinoyra, Gam­betta pedig a franczia hadakét Chanzy és Bour­bakira bízta. Favre nem végezhette ki Párist, amig Gambetta kivégezte Bordeauxt, Lyon, Rouent és Nantest. Tekintettel arra a körülményre, hogy Pyat mellett 550,000 választónak csak egyötöde nyilat­kozott s Francziaországban a mérsékelt köztársa­sági párt túlnyomó többségben van, feltehetjük, hogy e dühöngés komoly következmény nélkül le­járja magát. Szemlénket nem zárhatjuk be a nélkül, hogy Európa egy oly zugából ne hozzunk hírt, a­mely a harminc­éves háború óta csak episodszerűen szerepelt a világtörténelemben: ez Svédország. Egy stockholmi levelező az oroszok elleni nagy demonstrátiókról jelentést tesz, melyek Kin­landra is ki vannak terjedve. „Valamint Helsingforsban _ mond a levelező — úgy a többi nagyobb váro­sokban is a nép tömbekben az utczákon járva dacolt és kiáltott: „Éljen Svédország! Éljen a független Lengyelország! Le a czárral.“­nezelt megengednék, hozzájárulni s a Duna torko­­l tatánál csak két hadihajó állomásozását akarja el­­fogadni. J •­u ^versa^e®i febr. 20. A párisi gróf, az arm­a­­let bg. és Joinville között egy részről, más rész­ről pedig az optimisták között szakadás állott be. London, febr. 19. A conferencia elhatároz­ta, hogy a Feketetengert idegen hadihajók számá­ra megnyitja s Törökországnak visszaadja azon jogát, miszerint a Dardanellákba minden nemzet hadihajóit beeresztheti. Oroszország belenyugodott, Törökország azonban csak két hadihajót akar a Duna torkolatához bebocsátani. Flórencz, febr. 20. Durando tábornok a pá­risi követségi állomással kínáltatott meg. Rad­j igazságügyi miniszer egészségi tekintetből beadta lemondását. Róma, febr. 20. A jezsuiták készülnek Ró­mát odahagyni. Madrid, febr. 19. Zorilla ministerre az egy­kori cortes elnökre ma reggel rájöttek, azonban sé­rületlen maradt. A tettesek odább álltak és meg­menekültek. Bécs, febr. 20. A „W. Abendp.“ a kormány­nak tulajdonított alkotmányellenes szándékokat ha­tározottan visszautasítja s igy szól: A ministerek hivatalba léptek alkalmával m­egesküdtek az alkot­mányra s progr­immjukban kijelentetik, hogy a tör­vényeknek teljes tiszteletet fognak szerezni, igy tehát a legfelsőbb államtörvényt, az alkotmányt is fenntartani s a reichsrab­tal karöltve siettetni fog­ják a belbéke helyreállítását, az alkotmányos élet fejlődését s a birodalom anyagi és szellemi erői­­­nek emelését. Versailles, febr. 19. Favre tiltakozott a po­roszok azon eljárása ellen, hogy a fegyverszünet tartama alatt sem szűnnek meg sarc­olni az or­szág különböző részeiben, s Bismarck elismerte ezen eljárás törvénytelen jellegét, úgy vezettetni, hogy sem az ország, sem a választó közönség ne csalódjék többé. Önök, 1. „Több deák pá­rt“ urak, elárulták e felelettel, hogy a deák-párt köpenyegbe burkolt vitézi az „egyesült hatalomnak“ — mert ha csak­ugyan a joboldal érdekében kívántak fellépni — miért nem tették akkor, mikor az „egy választó­polgár“ a jobboldal Com­pheu­sait kérdőre vonta a gr. R. I. választásáért — miért teszik most, mikor a Deák-párt egy szóval sincs czikkemben említve. Bizony úgy láttuk, önöket inkább érdekli az „egyesült hatalom“ mint a deák párt. Önök gúnyolódni akarnak s azt mondják, „regényt írtam“, pedig látják én ezt dicséretnek veszem, mert védenczeik eljárásáról sokkal köny­­nyebb lett volna satyrát, mint regényt írni. Még egy szót. — Én nyílt sisakkal saját ne­vemben léptem ki, önök miért titkolják becses ne­vüket? Vagy tán, hogy kelete legyen árusoknak, a rosz czifcóriát Deák-kávé név alatt árulgatják? ez csalfa üzérkedés! Végül megtanultam, hogy nálunk van olyan székely, ki ellenfelével nem mer szembenézni, hanem édes tátija háta mögül dobálódzik. Szegény öreg úr, híveid sokkal többen vi­selik köpenyegedet, mint elveidet!!! „Több deák-párti“ urak! le a sisakkal, le a perspectivával! ! Bereczki Sándor: Táviratok a külföldről. Versailles, febr. 20. A hivatalos porosz moniteur Írja: A fegyverszünet meghoszszabbítása érti a német érdekeket. Francziaország ismeri a ékefeltételeket, melyek Németországnak, saját biz­­msága tekintetéből, muldatlanul szükségesek. Né­­metország a bábom folytatására el van határozva, a ezen feltételek el nem fogadtatnak. Minthogy éli Francziaországban folyvást előkészületeket tesz­ek­­annál ," inkább követeli Németország a bizto­­tást s különösen Páris megszállását.­­London, febr. 20. Törökország vonakodik a­onferentia által hozott azon határozatokhoz me­yek a hadihajóknak a Feketetengerbe való benne­ Észrevételek a Kelet“ 32—35 számában „több deák-párti“ aláírással megjelent fe­leletre. is. Önök felhozzák az 1861-ben a „Napnál“ tar­tott gyűlés folyamát, de mellőzték a gyűlés czélját — no én megmondom: e gyűlésnek czélja volt a Nagy S. által megzavart egyetértésnek helyreállí­tása , de világért sem pártfogoltak rehabilitása, s ha e gyűlésben csillapítólag szállottam fel, oka az volt, mert csak néhány pillanattal e gyűlés előtt az „arany­kereszt“-nél tartott honvédgyűlés pártfogó­­jokkal szemben oly tüntetést csinált, hogy a szen­vedélyek lecsillapítása nem kis fáradságban került, s hogy még komolyabb kimenetele nem lett, csak az által kerülödött ki, hogy az illető minden pere­­pöttyöstől kereket oldott. — — — Önök azt is mondják, hogy pártfogoltjok, kiknek társaságában távozott el a „Napnál“ tartott gyűlésből — s ebből azt sütik ki, hogy az illetővel rokonszenvezett a marosszéki értelmiség—ez esetre nem emlékszem, de ha úgy történt is, mint önök állítják, én úgy hiszem a fennebb említett tüntetés után bőrébe járó dolog volt oly társaságot keresni, melyben némi biztosítékot találhasson — a már nyilvánult ellenszenv tettlegességei ellen — látják urak én sem feledtem el a múltakat. Személyemet illető nem éppen kedvező kife­jezése, „több deákpárti“ uraknak megvallom, leg­kisebb nehezemre sem esik, mert önök éppen ott, hol némi elismeréssel nyilatkoznak felőlem, be­­valják, hogy önök a személyt nem — de az elvet üldözik — megvallják, hogy önök előtt, ellenség minden balodali — még kebeli ügyekben is — na már ez nem elfogadható mérleg az alkotmányosság szempontjából, s várjon ha egykor a baloldalnak sikerülne méregetni önöket az önök által felállított mérlegen, helyeselnék-e? vagy tán az egyetlen számbavehető súlyhoz a köpenyegforgatáshoz menekülnének-e? ez a jövő titka — én magamról annyit mondhatok: ily áron köszönöm rész­véteket, barátságukat, de nem kérek belőlle. — Önök rám fogják, hogy én vagyok az oka, hogy G. R.it. választották képviselőnek, mert a gr. T. M. pártján voltam — igaz kettő közül gr. T. M. óhaj­tottam — megvallom, ha tudtam volna, hogy önök meggyőződése ily gyenge alapon nyugszik, hogy közreműködésem miatt jelöltjöktől elpártolnak — teljesen visszavonultam volna gr. T.-tól. Nem pirulnak e­­l önök, a legsúlyosabb al­kotmányos jognak ily módoni gyakorlatának be­­vallása által — csakhogy a „szövetséget“ meg­menthessék — vallják be inkább azt a mi való: az egyesült hatalom erősebb volt, mint a jobb- és baloldal, azért lett követ gr. R. I. Önök csekélységnek veszik, a legközelebbi bírói választást s azt mondják: „nem feladatok a főkirálybiró eljárását bírálni.“ Én úgy hiszem, bár minő fokú hivatalnoknak hivatalos eljárását bírálni, s éppen az alkotmányosság fogamánál fogva, feladata minden polgárnak, ki a köz­ügy terén személyes tekintet nélküli részt vesz, ezen meggyőződésemből kifolyólag bíráltam meg a J.D. bírói kijelölését, e szempontból bírálok meg minden oly lépést, melyben a közügynek hátrányát látom. „­­ „Több deák-párti“ urak szíveskednek figyel­meztetni: „a jövő választásnak reményeimben csa­lódni fogok, csalódásom, reményem, ne érdekelje önöket — én is figyelmeztetem önöket valamire i­gyekezzetü­k ■ a jövö választást védenczeik által Ostromállapot Udvarhelyszéken. Az udvarhelyszéki „tizek tanácsának“ hatalma úgy látszik hogy minden irányban érvé­nyesiti magát; e lehet oka annak is, hogy az udvarhelyszéki választásokról rendes levele­zőnk által küldött tüzetes értesítés valahol utat tévesztett. Nincs bizonnyal köztünk senki — bármely párthoz tartozzék is — ki ezen válasz­ás körülményeit ismerni ne óhajtaná, s azért eredeti tudósításunk eltévedése feletti bána­tunkban nem tehetünk egyebet minthogy átvesszük a „Hon“ nak ezen hallatlan visszaélésekkel keresz­tül vitt választásra vonatkozó közleményét. Más alkotmányos országokban csak a legfel­sőbb hatalomnak van joga rendkívüli fenyegető körülmények, és forradalmi korszakban ostromálla­potot kihirdetni; a mi miniszerimunk, bár gyak­ran túllépte alkotmányos hatáskörét, még­se mer­te Heves, Somogy s más ellenzéki megyéket ostromállapotba helyezni, hanem megelégedett a kalpagos kormánybiztosoknak okadatosatlan, de mulatságos kiküldésével. A­mit uralkodó és minis­­terium a Királyhágón túl megtenni nem mert, azt létesítő itt a kivételes állapotok kivételes országá­ban, Erdélyben egy egyszerű hulló (szolgabiró) kiről ha­l esetlegesen mint mindig secandában levő tanulótársamról — nem tudnám, hogy az értelmiség legalantabb fokán áll — még feltehet­­ném azon behatóbb ügyességet is, hogy Napóleon és Bismarck furfangos diplomatáját tanulmányozta, így azonban az ő és társai eljárását nem tekint­hetem másnak, mint az alkotmány tiprás és ököl­­jog elméletéből merített nevetséges hatalmasko­dásnak. Hogy a közszabadság és egyéni jogtiprásról, s a mi erdélyi gyászos állapotainkról fogalmat nyújthassak, legyen szabad az Udvarhelyszéki ostromállapot előzményeit pár szóval előadnom. Udvarhelyszéken követválasztás volt kilátás­ban, a jobboldalról hárman léptek fel ; e három egymással polemizált a hírlapokban hogy ki a hivatottabb, szidták, mocskolták egymást; de a béke köztük helyre állt azonnal , hogy Orbán Balázst a baloldal fölléptette; s megmaradt jobb­oldali követjelöltnek régebb Schmerling huszár, most úrbéri törvényszéki ülnök Török Albert úr. A hivatalnokokból álló központi bizottmány, hogy az ellenzéknek a szervezkedésre időt ne engedjen, a választási törvények szabványait mellőzve, min­den, összeírás nélkül két heti határidőre elrendel­ték a választást. És felakadt a közigazgatás egész gépezete, bezárattak az igazságszolgáltatás kapui, mert minden királybíró, hulló és segéd dulló, az egyes és járásbirák igtatóstól és pertárnokostól kiszóltak korteskedni, a hullók besorozás, Ugyvesz­­j­tés, a birák pervesztéssel s rögtön kitörendő forra­­­­dalommal terrorizálták a népet; de mindez gyenge fegyver volt Udvarhelyszék nagyrészt protestánsok által lakott alvidékén, hol 10 járás közel 60 ezer lakosa határozottan a baloldali követjelölt mellett nyilatkozott, csak mindössze vagy 5 unitárius köz­séget tudtak azon cselfogással félrevezetni, hogy az Orbán Balázs megválasztása miatt az unitárius főkirálybiró a curator megbuknék. Alvidék értelmes, felvilágosodott és szabadság­­szerető népe közt elvesztvén a tért, működésük egész súlyát a havasalji sötétségben tartott catho­­licus népségre fektették, előcsatárokul elküldötték a papoknak fekete sergét, kik a templomokban hirdették, hogy a katholicus vallást ki akarja irta­ni az ellenzék, azután keresztekkel házról házra járva, el nem temetés, meg nem gyóntatás és lelki üdvösségük elvesztésével rémítették és fanati­zálták a népet, de mind­ez gyenge fegyver volt, mert a hogy a baloldali követjelölt a protestánsok­hoz közelebb eső s igy felvilágosodottabb Lengyel­falván, Vágáson, Bétán, Malomfalván és Farkasla­kán megjelent s a néppel az ellenzék törekvését megértette, azok lakói a baloldal mellé nyilatkoz­tak s mindvégig a mellett maradtak. A papok régi zárlata nem tevén meg a várt hatást, a járási halló, Török Gáspár ur a havasalji falukban elren­delte, hogy a baloldali követjelöltet sehova be ne bocsássák, gyűlést tartani s egyáltalában a néppel érintkezni ne engedjék, s ha oda menne rögtön fogják el, de nem csak ő volt kizárva, hanem a falak bemeneteléhez mindenhol fegyveres őröket állított azért is, hogy a baloldaliakat kizárja, de azért is, hogy e falak lakóit a havasra fel ne bocsássák; mert a havasalji nép a vasúti igazgató­sággal nagy menynyiségű fára tett szerződést, s mivel azt épen a választás időszakára bekövetkezett számnttal kellett volna szerződésük értelmében le­szállítani , ily erőszakos rendszabályok nélkül azon falvak népe mind a havasra tódult volna, s szava­zókat onnan nem kaphatott volna a jobb oldal, tehát a balló pasa ostromzár alá tette a fáinkat, 5—10 frt büntetés terhe alatt elrendelvén, hogy mindenki megjelenjen a jobb oldalra szavazni, az erőszak szelidítéséért, minden szavazó kapott vagy egy forintot vagy egy pár bocskort. Megkezdődött a szavazás, s a 10 előbb sza­vazott járásból alig kapott a jobboldal pár száz szavazatot, azt is csak úgy, hogy az udvarhelyi kath. esperes 4 papjával keresztekkel ment a Se­­restetőnél baloldalra jövő lövétesek­elibe, a ott az egyházból való kitiltás és személyenként kiosztott 2 írttal csábitá el s vezette be mint veresöves kor­tesvezér a szavazó urnához, hol velök szembeáll­­va ráijeszte a meggyőződésük elleni szavazásra. Ily módon csábították el Farkaslaka, Sz.-Lélek és Korond egy részét is; s mindennek daczára nagy volt a félelem, a baloldali jelöltre esett 2400 sza­vazat miatt. Be is terelte a politikai bohóczként elől lép­tető három mázsás hulla a köteleső havasaljának nagymennyiségű népét, s a baloldal többségét ezen öntudatlan néptömeg által leszavaztatta; de az ostromzár omnipotens embere nem elégedett meg az így kierőszakolt győzelemmel, gondolta, hogy ha már ostromállapot van, hát legyen egy kis azt igazoló vérengzés is, azért febr. 10. midőn a bal­oldalról csak vagy 120 szavazó volt a városban, kiadta a rendeltet, hogy a­ki­ a baloldalt éltetni mert azonnal üssék le, sőt e nagysága sajátkezű­­leg ütött le és tapodott egybe, egy lengyelfalvi baloldalit, mire kezdetét vette azon verekedés, mely- ,­nek egy ember élet, s vagy 30-nak kisebb nagyobb mértékben való megsebesülése lett gyászos ered­­ménye. Az erdélyi jobboldali lapoknak hivatalnok levelezői ezen botrányos eljárásáért a baloldalra akarják a felelősséget hárítani, azt állítván hogy a baloldal kisebbségbe maradása feletti boszniában idézte elő a verekedést. Ily mesét azonban itt senki el nem hiszek, mert a valószínűségnek még csak árnyát sem hordja azon állítás, hogy az azon na­pon benn volt 120 baloldali, kiknél egy vékony sétapalctát sem tűrtek meg; rá támadhatott vol­na, vagy 7—800 fanatisált, s csákánynyal és do­rongokkal hivatalosan ellátott jobboldalira. A me­se kigondolói hihetőleg számítnak arra, hogy Ud­varhelyszéknek ármányt Bach és Schmerling isko­lájában 30 éven át eleget tanult a a verekedésre ingerlők közt szintén szerepelt államügyésze a dol­got elsimítandja, de mi fel akarnak tenni a kor­mányról annyit, hogy más bíróságot delegáltat az ügy kiderítésére, mikor bizonynyal ki fog derülni azon hivatalos túlhatalmaskodás, mely egészen az emberölésig vitte fondorkodását, mit ha a kormány nem tenne, megteend az országgyűlés, mert a meg nem engedett fegyverekkel legyőzött ellenzék vá­lasztás elleni óvását beadta, s a mellékelt, 50 et meghaladó, bizonyítványokból ki fognak derülni a választásnál való visszaélések és azon criminalitás mely Udvarhelyszéknek nem egy hivatalnokát sújt­ja, s melynek felelőssége alól maga a fökirálybiró sem vonhatja ki magát. Bad­vári. Ugyan e választásra vonatkozólag az „Ellenk­ör“ben a következőket olvassák a többek között. Hg. Windischgrätz mondá ki azon példabeszéddé vált nevetséges tételt, hogy „az ember a bárónál kezdődik“: ezen aristocraticus jelmondat nálunk Udvarhelyszéken teljes alkalmazást nyert azon mó­dosítással azonban, hogy „az ember a hivatalok­nál kezdődik“ mert itt oly bürokratia fejlődött ki, a­minő Indiában a kasztok ezen minta országában sem létezik. Udvarhelyszék tisztsége önmagát a hivatalvágy embereiből, s több nagyon kétes poli­tikai jellemű Bach és Schmerling által iskolázott egyénből toborzottá, s naponta teremtett szükség­telen új hivatalok alkotása által szaporitá létszámát. Ily alapon fejlődött ki székünkben a aristok­­ratia azon faja, mely a gépies engedelmesség szá­nandó lényeiből alakul, s a közös ügyes boldogság öt évi periódusa alatt oly kifejlődést nyert, a oly hatalmi állást foglalt el közöttünk, hogy minden polgár, ki a hivatalnokon felül vagy alól áll, meg­­vetésök tárgyává lett. De épen ezen hivatalnok omnipotentia elbizakodott túlkapásai teremték meg az ellenhatást s hozák létre az udvarhelyszé­k független szabadelvű egyének fellépését, me­g a követválasztás alkalmával a hazafiak áldo­sós szó­vetségévé nőtte ki magát. Ugyanis a­mi­­n a kö­vetválasztás kérdése felmerült vagy Zsigmondnál gyűltek egybe, a­krivetjelöltül Orbán Balázst tűzték ki és hívták meg Pestről. Ezen 30 hazafi szövetségét nevezték el az er­délyi jobboldali lapok gunyorosan, három szál baloldalnak, de csakhamar meggyőződhettek,hogy * * *

Next