Magyar Polgár, 1871. január-június (5. évfolyam, 1-145. szám)

1871-03-28 / 71. szám

V-­liîi évfolyam. JBioflaetéai folt«tolok évre .......................16 írt — ki fiiévf*.........................8 , 60 , '•! flyodevre . . . . 4 „ 60 '*7onképt.......................1 50 Mu jelenik minden nap innepi napokat kivéve. Szerkesztőség és kiadó­ hivatal: aîoDo.torato» ‘a L. Bényai h&* alatt. 71-ik Sídül Kolozsvárit, kedd márczius 28 1871 Hirdetési dijak. Ötször hasábozott sor ára 6 kf Bélyegdij minden hirdetésből 30 kit^ Nagyobb hirdetéseknél külön kedvem­ményt is nyújt a k­i­a­d­ó - h­i­v­atal- ^ f * n­-kiadó-iiivataloá Tordán, Ketezár és Ham.átírnál. 4 Ocónua : Krónjoi d&muell a: Vokai Jánoa. Siamolosvártt: Csati** testvérek? k JSolossvárttStein J. és Siemjén ti. ------------ —---- “ • V» IZQUJj CU­­­M.-Vásárhelyit: Wittich Jóssefné­. POLITIKAI NAPILAP. Uj „Erdélyi Muzeum. „Egy nap egy instructor életéből.“ 1 8­4 4. Quem dit odere .... (Vége.­ Ötödik fejezet. Az instructor az előbbi fejezetekben említett szándékánál to­vábbá is állhatatosan megmarad. Sulc úr türelme kiállja a tű­zpróbát. Igen j­ó rá nem ért, mert midőn ismét szo­bájába lépett, akkor csörömpölt be utána három tanítványa a délutáni leczkére. Suh­­ur nevelési systemáit nem akarván kutatni (minthogy azokat talán ő maga is hiába kereste volna magában), ezen délutáni leczkéről is csak annyit említünk, hogy az idősb fiú históriát mekegett, a kisebbik szépírást mázolt, a kis leány meg ismét a veszteg­ülést tanulta szünet nélküli mozgások közt, s mind­ezeken kívül az instructor a béketűrés tanának feküdt neki. Sulc urnak időszakonkint előtörő mérgelődését szintén hallgatással mellőzzük, mint­hogy azok már mindennapiakká váltak nála, a mindennapinak elősorolása pedig csak unalmas. Tartott pedig ezen délutáni tanítás három órától kezdve ötig. Ezen ötödik óra azokban nem múlt el egészen, s a nevelő és növendékek még együtt ü­lének kellemes orgonasíp-csoportozatban, midőn Suh­­ur szobájának ajtaja egyszerre meg­nyílik. Az instructor történetesen épen akkor talált akkorát ásítani, hogy a belépő teásasszony a testestül telkestül elnyeletes világos veszedelmének vala kitéve. És talán baj is történhetett volna, ha Sole­ur hamar észre nem veszi magát, s tátongó álkapetáit rögtön természetes állásukba vissza nem helyezi. „Hogy ülsz, Idácska?­­— Egyenesen ! — Mel­ledet ne szorítsd az asztalhoz! — Gusztikám ! hogyan f­ogod a tollat ? — Ne nyomd olyan nagyon !“ stb. ilyen dictiókra fakadt a találékony eszű instructor. nagy, úgy, édes gyermekeim, csak szépen engedelmeskedjetek Sulc úrnak, majd úgy mi is szeretünk titokot. — Csak azt akarom mondani, Kedves barátom! oly helyzetben vagyunk, midőn önérzettel mondhatjuk el: lám hogy igaz *) E czikket mint nézet árnyalatot szívesen közlöm, ki kell azonban jelentenem, hogy e tárgyban Hermann bará­tommal ellenkező meggyőződésem. Én e mozgalmat szeren­csétlennek tartottam és tartom, mert részt hoz Francziaor­­szágra, s újra születését akadályozza. Szerk. édes Suli úr, hogy régen nem volt már ilyen szép idő, mint a mai: talán jó volna, ha ön tanóra után kisétálna a fiukkal a szabadba?“ „Épen szándékom vola, tensasszony!“­­— fele­lé, vagyis inkább hazudó Sulc ur, mert Sulc urnak esze ágában sem volt a sétálás, minthogy Sulc ur drámát akart óra után olvasni. És kimentek öt óra után a szabadba sétálni, jó messzire a váró­tól, és megverte őket a jótékony eső, és leöntött ürgékként térjenek haza; de ezt szükségtelen is mondanunk, mert az egész világ tudja, hogy ez már így szokott történni, ilyetén szulások alkalmával. A ki nem hiszi, olvassa meg a pesti nép szabadba rándulásait, melyek le vannak írva lapokban és könyvekben, s melyeknek nagyobb részében az eső okoz a kirándulóknak mély bána­tot s az olvasónak magas örömöt. Tehát megáztak és haza jöttek; egyéb szerencsétlenség nem történt; még csak nem is rántott-csirkéztek és nem is söröztek útközben, mint a fővárosiak szoktak. Haza érkezvén, Sale urnak első dolga az volt, hogy megázott kabátja helyébe mást öltsön, mert a színházba menés utá­a itt volt,­­ ő a pesti szeinpadnak egy, az ottani színpadon épen akkor vendégszereplő egyik első­rendű tagját kívánta mint Hamletét megnézni, s ez bizonyosan hatalmas kárpótlás leendett egész napi dráma-olvasása füstbe ment szándékaiért. Mar­kó szén volt Suk­­ur tuilettejével, csak keztyűt kellett még kezébe vennie (felhúzni azokat nem szokta, minthogy mindegy lett volna, akár felhúzza azokat, akár nem, mert mindkét esetben kezének nagy része csakugyan meztelen állapotban maradt), csak­ kalapot és botot kellett még ragadnia, és megint nyílik az ajtó és kite­hetőleg felpiperezve megint bekacsázik a ház aszszonya. „Édes Sulc úr, én Ilkával színházba megyek, legyen ön szíves itthon maradni a gyermekek mellett.“ „Igen jól van, nagysád!“ mondá Sulc úr, s szomorufüzként lekonyulának az ö­t­lei egyenes állásukból, és azt gondolá magában, hogy nem jól van biz az, nagysád! — Majd bizony! — így sodra tovább gondolatai madzagát — máskor is volt ő már színházban, és én mégis elmentem. Maradjanak a gyermekek apjukkal, annak úgy­sem kell színház soha! — Még alig czikáztak e Utolsó fejezet. Hajh! be szép az igyekezet, az akarat, a lelkesülés a fiatal embernél ! és hajh!­­ be sok gyarló szín­ekre talál mindez az élet tengerén! és még harmadszor is hajh !i Az instructor eléri czélját, drámát olvas, de — — Suk­­ur tehát ismét drámát akart olvasni, de a gyermekek magukra valának hagyva szobáikban, s ki állott jót, hogy a macskák ban nem létében az egerek ki nem rúgnak a hámból, s ki nem forgatják a házat sarkaiból ? E szerint Sulc ur nagy szomorúan a könyvet becsapja, felszedi ma­gát s beér a gyermekek szobájába, hol megjele­nésével a közujoágást és sikoltozást pillanatnyi csönddé változtatván át, a gyermekek társaságában először is harapott valamit, hogy a vacsorának hite elterjedjen gyomra Üregeibe. Ennek végezté­vel levágta magát a pamlagra és néma morfon­­dirozással vigyázott fel a ház csemetéire, ő, azok Dák gondos kertésze. De a gyermekek széles jó kedvekben azonnal körülfogták őt, és mint ágyuk a várat, úgy ostromolták beszédeikkel Sule urat. „Sule úr, kérem, meséljen nekünk valami szépet, vigad­a­n kezdő az egyik. „Nem tudok!“ „Dehogy nem tud! tudja, a múltkor“ — foly­­tatá a másik. „Hagyjatok békét, nem tudok!“ „Múltkor olyan furcsát mesélt, Sulc­ur!“ — végre a harmadik. Bordeaux, márcz. 25. A préfetek a kor­mánytól rendeletet vettek, hogy önkénytes zászló­aljakat szervezzenek. Párisban a legelőkelőbb ne­gyedeket a rend emberei tartják hatalmukban, kik Versaillesal szakadatlan összeköttetésben állanak. A nemzetgyűlés védelmére zászlóaljak alakulnak. Lyon, márcz. 25. A pillanatra megzavart békét a hűen megmaradott nemzetőrök helyreállí­tották. — A németek ismét csendben tartják ma­gukat. Pária, márcz. 24. A párisi polgármesterek feliratot intéztek a nemzetgyűléshez, melyben a pol­gárháború elhárítására a következő rendszabályo­kat hozzák javaslatba: Állandó közlekedés a pol­gármesterek , a nemzetgyűlés között; a nemzetőri főparancsnokoknak a nemzetőrök által történendő választása és községi tanácsválasztás. Pária, márcz. 25. A közp. bizottság elha­tározta, hogy az ellenkező városnegyedeket erélye­sen megszóllatja s a kormány tagjai ellen vizsgá­latot rendel el, valamint, hogy Menotti Garibaldit a párisi haderők főparancsnokául választja meg. Pária, márcz. 25. A közp. bizottsághoz kül­döttek érkeztek Lyon, Bordeaux, Marseille s Rouen­­ból, de csakhamar ismét elutaztak, hogy egy álta­lános hasonló mozgalomra jelt adjanak. A felkelők lefoglalták a kormány sürgönyeit és minden Páriá­ba érkező vasúti kocsit, majd az első negyed pol­gármesteri hivatala elé vonultak, ágyukat is vivén magukkal. Pária, márcz. 25. Saisset tk. egy prokla­­máczióban tudatja a párisiakkal, hogy ő a Szajna departementi képviselőkkel , a főváros polgárcves­„Ugyan hallgassatok! Mondom, hogy most nem tudok!“ „Kérjük! — Sulc ur! —Kérjük, meséljen !“ rikoltott mindhárom egyszerre, s ki a nyakába, ki hátára, ki hasába csil­pajkozott. „Megáldjatok no!“ — szólt Sulc ur, s egy hatást igérő gondolat kandikált elő feje rejtelmei­ből, és tüstént lerázá magáról növendékeit. — „Majd olvasok igen szépet, ha szépen figyelmeztek s csendesen ültök.“ „Ütünk! figyelmezünke, Sulc ur!“ — S a há­rom gyermek csupa szem fül lett. „Sulc ur pedig elöragadó fönöke könyvpal­­ozáról Cicerónak egy magyar fordítását, a legelső oratiót elkezdé Dekik értelmesen és fenhangon olvasni. Még alig olvasott el egy lapot, s a gyer­mekek egyhangúlag kiáltanak fel: „Hisz ez nem szép, Sulc ur !“ „Dehogy­nem, várjatok csak kissé, mindjárt jön a java. — És Sulc ur körüljártatá a hallgató­ságon pillanatát, lesve a várt halál után. A hallga­tóság pedig mind közönségesen laposakat kezde immáron pillantani. „Suli úr, ha megengedi, én aludni megyek !“ — szólt kis váltatva az idősb fiú. „Eredj, Gyuricskám, ha álmos vagy.“ A másik hallgató már alig bírt székén ülni, szüntelen ingott jobbra balra, mintha részeg volna. „Rózsit“—és Rózsi belépett. „Vetkőztesse le a gyerekeket, s fektesse az ágyba jó éjszakát!“ És ütött a szabadság percze! — S most leró­hánt Suli úr a hágcsón, mintha soha sem akarna többé azokon visszatérni, s szobájába érve, egy­szeribe levetkőzik, pipára gyújt, ágyba keveredik, igy akarván ama fatális drámát, minden hatalmá­ban álló kényelemmel, végre valahára elolvasni. Neki kezdett tehát nagy tűzzel a drámaolva­­sásnak : olvas, olvas, de tüze lassan kint enyészni kezd és a négy felvonásból csak Dépy­­aPot ír megemészteni. Mintha csupa álmokkal ömöt volna el, úgy elaludt, csöndesen, egy szót sem szólva, még a gyertyát is égve hagyta. Más­nap reggel öt órakor az instructor föl­ébredt. És csodálatos, hogy a nap fáradalmat s a nehéz álmok után még fel is ébredt!­ u Fővárosi levelek. XXVIII. Pest, márczius 23. 1871. Táviratok a külföldről.­ ­ KOLOZSVÁR, MÁRCZIUS 27. / A montmartrei „lázadók“. Salus reipublicae suprema lex. A montmartrei lázadást egy sajátságos nyilvánu­lása a sajtó véleményeknek követte. „A franczia nép esztelen, éretlen, communis­­ticus, készen áll, hogy ma holnap a Grave piacz nyaktilóját újból működésbe hozza, e nyaktiló se­gítségével saját vérében gázoljon — s az esemé­nyek során s­aj­át vérébe fúljon. Ez azoknak a politikusoknak a véleménye, a­kik csak az események felszínét tartják szem előtt, de az indokok meghatározására, megítélésére reszek — hogy ne mondjuk képtelenek. „Der erste König war ein tapferer Soldat; Den letzten König stlirtz das Proletariat, Dem folgt die Anarchie, die frisst die eignen Glieder „Ued nach dem letzten König kommt der erste wieder“. Ş-T- E vitiosus circulusban forog ismét a párisi „lázadók“ kárhoztatóinak az a része, a­mely az anyatejjel szívta magába a monarchia ideát, nem menekülhet tőle, a menekülést meg sem kísérti, mert az a meggyőződése, hogy az emberiség sza­badsága a monarchiában é­s netovábbként az al­kotmányos monarchiában culminál! Bélyegezzék bár esztelenségnek, mondják bár utópizmusnak, de már ez egyszer nem csatlakozunk a kárhoztatók csapatjához ! A montmartrei „lázadók“ nézetünk szerint a köztársaság fennmaradhatásának a garantiáját keresik. Hogy a köztársaság biztosítását keresik — ezért szabadelvű ember kárhoztatni nem fogja. Keresik fegyveres erővel s ez baj. Ezen az uton felszabadítják azokat, a szen­vedélyeket, a melyek az anarchiához vezethetnek s meglehet a monarchia, a despotiemus számára megnyitják az utat — ez még nagyobb baj. De várjon a köztársaság vitte-e oda az em­beriséget, hogy legszentebb mert legtermészetesebb jogait is csak vére árán csikarhatja ki a koronás önérdek kömei közzül ? A mi Julius Caesar meggyilkolásában borzasztó, váljon Brutusra láromlik-á az? Brutus volt ő az, a­ki a gyilkosságot elke­rülhetetlen szükséggé tette? Nem! — A vér a zsarnokon száradt, nem ki­áltott égre, mert a tér hegyén az önvédelem joga csillogott. „Ugyan mi szüksége lehet a franczia nem­zetnek a garantiák keresésére? Ott van a nem­zetgyűlés, ott Thiers nyilatkozata, miszerint ő a jelen körülmények között a köztársaságot tartja szükségesnek ?“ Ez a kérdés hangzik mindenfelől. Oh ez a nemzetgyűlés, mely egy harmad részében a porosz szuronyok árnyából kelt ki, egy harmadrészében legitimista, egy harmadrészében a Conti vezérlete alatt álló bonapartista banda,­­ élén egy emberke, a­ki csak a jelen körül­mények között tartja jónak a köztársaságot s mihelyt a körülmények változnak forró csókot nyom a párisi gróf trónja lépcsőjére.“ Ez a nemzetgyűlés, mely a köztársaság ide­ájának a megtestesüléseire , Gambetta és Garibaldira kígyót békát kiált, — melynek első nyilatkozata a hálátlanság volt, — a­mely most a Napoleon nevelte katonai csőcseléket mitrailleussel küldi a szabad polgár ellen — ezeket a Vincy, Dacrot és Lufiikat, a­kik Wörthnél futottak meg a császárságtól, hogy most belefussanak a köztársaság biztosításába — elégi Vajjon az a néhány tiszta hazafi, a­ki mint a csepp az óceánban küzködik a „nemzet­gyűlés“ árjában vájjon megküzdhet­ő az győze­delmesen ? Hol van tehát az a biztosíték, melyre a köz­társaságnak szüksége van ? Fenyegetőznek a burkus visszatérésével vég­­pusztulást látnak, igen , az álpróféták. De elhihetik, hogy az a nemzet, mely a Ber­talan éjszakájából, a Lajosok átkából mint ham­vából a Phoenix kikelt, hogy a nagy forradalmat megejtse; az a nemzet mely két imperiumból s a polgárias máza alapjában álnok royalismusból kikelt, hogy a gyutya puska ropogása alatt köz­társaságot csináljon : még ha tízszer is belesodor­­tatik az önérdek kavarta örvénybe , tízszer feléled, hogy a szabadságért küzdjön, hogy a szabadsá­got kiküzdje. A­mi e kiküzdésig akadályként állhat, an­nak annyi lesz az értéke, mint volt az insisitiónak azoknak a Fülöpeknek és Ferdinandoknak a re­­formatióra: tömegeket ölnek, de az eszme gyöke­ret ver a vérbe s annál jobban terjed. — Csapjon át a montmartrei felkelés az anarc­hiába, a mi fájdalom nem lehetetlen; készítse bár azt a zavarosat, a melyben a háttérben leskelődő monarchisák halászni készülnek; a köztársaság biztosításának az eszméje ezért semn, s a felkelés alapjában igaz és jogos marad. A köztársasági elnök mintaképe csak egy Washington lehet. Nemzetgyűlés csak az, a­mely a nemzet magvából kell. És ezek a biztosítékok. Dicsőbb egy torlasz tetején Baud­in sor­sát megosztani, mint a mostani „nemzetgyűlés“ padjain ülve Bis­mark parancsára a testvér vé­rében gázolni! *) Herman Otto: Ságunk volt! E mellett azonban sokkal jobban sze­rettük volna, ha meghazudtolnak. Értjük a francziaországi legújabb esem­é­nyeket. Nekünk, mint már több ízben kifejeztük, leg­több aggodalmunk az volt, hogy a franczia kor­mány nem fog bírni elég erélylyel a nemzet elég morális erővel arra, hogy e köztársasági kormány­formát szervezze és consolidálja. A következmények fájdalmasan igazolták e félelmes aggályunkat. Mi lett volna Thiers kormányának első teen­dője? Nem a theoriák fölött vitázni, nem uj ple­­biscitumokra nyitni kilátást, hanem a még létező haderő összevonásával a constituai­­énak tekintélyt szerezni, az anarchia elé gátat vetni s a nemzet akaratából kifolyó hatalomból bátorságot meritni arra, hogy a rendet mielőbb helyreállítsák a fő­városban. Mi valóban nevetségesnek tartjuk, hogy mi a franczia nemzet ellen hosszú arc­c­al nagy böj­ti praedicatiókat tartsunk. Hiszen mi még társa­dalmi tekintetben is csak annyiban különbözünk tőlük, hogy a­mi ott természetes és eredeti, az nálunk a nemzeti geniustól elütő, természetellenes és rosz fordítás. Vagy neo­ franczia darabok vannak-e szín­padainkon? Nem franczia-e újra viseletünk, étke­zésünk? Nem franczia majmolások e mulatsága­ink? Nincs-e épen úgy Ball mabille­tink az orphe­­umok és neve Weltekbe­n, csakhogy mindez míg ott kedélyes és pajzán, nálunk kedélytelenül durva, és szemtelen? Bizony nem a morál szempontja az, mely­ből Francziaország megtámadható, hanem az élet­revalóságé. A kormány úgy látszik nem bírt a helyzet tudatával; a világrendűtő események miatt elvesztő fejét. Ezt nem tartjuk csodálatosnak, de annál saj­­nosabbnak. Mert annyi mindenesetre kétségtelen, hogy egy oly romlás, mely a francziákat az eddigi csa­pásokon kívül még belháború útján is sújtja, egész Európára nézve könnyen balvégzetes lehet. Ha ott a szabadság classicus földjén egy köztársaság gyakorlatiassága tűnik ki: az a „friss szellő,a mely a vén Európát annyiszor megifjitá, újra megindul és hatása el nem marad az egye­sült Németországra sem. Ellenben az anarchia és reactió jelenségei, a tábornokok legyilkolása s udat tegnap vesszük Thiers elfogatása csak a fe­nyegető absolutizmust szilárdítja meg. Ha néhány nap alatt nem vesszük a hírt, hogy a franczia nép saját érdekében legyőzte ön­magát, több évtizedre megsemmisítheti nemcsak maga, hanem az egész continens szabadság iránti reményeit. Adja Isten, hogy ne legyen ügy! Bírjon az­zal az Önmegadással, mely oly szépen nyilatkozott Gambetta nemes személyében. Tegyen, ne elmél­kedjék, előbb a hazát mentse meg, azután kezd­jen vitát a hazában! Országgyűlésünk a községi törvény tárgyalá­sával foglalkozik. Már említettem, melyek azon fő vakmerő gondolatvillámok agyán keresztül, s­em belép a főnök is, egészen úgy öltözve, mintha a házból távozni akarna. „Amire, feleségem a színházba ment, én Lazovics ülnök úrhoz vagyok meghiva­soltóba (ezt csak azért mondta ki a ténsor ily nyíltan, hogy más is tudja), s azért jó lesz, ha ön az estét a gyermekekkel együtt töltendi, s rájok s az egész házra felvigyáz, nehogy valami baj történjen. (Az ügyvéd ur az ikés igékkel nem sokat törődött.) Jó éjszakát, amirel“ „Alá szolgája !“ — remegé Suli úr, és hogy kalapja kezéből ki nem hullott s hogy el nem ájult, csak a megszokás, csak a béketűréstanban roppant előmenete, és csak azon agyában rögtön felvillant biztatás okozá, miszerint ő, hát ha már semmikép sem szabadulhat, itthon marad és kénye­­kedve szerint majd elolvassa a drámát. pontok, melyek ellen az oppositionok kifogása van A fő, a végrehajtásnak az úrbéri javaslatok vég­rehajtás utáni halasztása talán el lesz fogadva. E nélkül valóban kevés értelme lenne a végrehajtás­nak ; jogegyenlőség nélkül nincs szabadelvű köz­ségi törvény. A­mi a részleteket illeti, azt hiszem csakis a virilis szavazatok kérdésénél lesz nagyobb csa­ta, a többi csak csetepatét fog eredményezni. Ré­szünkről a községi és árvavagyon biztosítását tart­juk a leglényegesebb és kényesebb kérdésnek, a föntebbieken kívül. Itt nem látják elfelejthetőnek, hogy népünk nem egy osztályánál a vagyonkezelés jogát nem előzte meg a közoktatás és a közva­gyon iránti nemes érdekeltségnek fölköltése. Eb­ből aztán az következik, hogy az illető községek és árvák oly csekély garantiával bírnak, hogy mi­re a valódi belátás és fölfogás ideje bekövetkez­hetnék, már a község és árvák vagyona sehol sem lesz. Nem kell mindig a nagy magyar helységek­re gondolni. Hazánk e­ldugott vidékein nem egy betegség áll, melyben alig van pár félmivelt em­ber és szükség van garantiákra az iránt, hogy az egy pár tanulatlan népet ki ne foszthassa. Talán leghelyesebb lenne a megyék legfel­sőbb felügyelete,­­ különben nemcsak proletár embereink de proletár helységeink is lesznek. P. Szathmári Károly.

Next