Magyar Polgár, 1871. július-december (5. évfolyam, 146-297. szám)

1871-10-22 / 241. szám

„Magyar Polgar” előfizetési feltételei. Egész évre . Félévre . . Negyedévre Egy hóra Hirdetéseket a legjutányosb Áron elfogad A M. Polgár kiadóhivatala. 16 frt. 8 frt — kr. 4 frt — kr. 1 frt 50 kr. ROK­OZSVÁR, OCTOBIIK 21. A királyi ügyészek. Torda, 1871. október 19. A „Budapesti Közlöny“ mai nvő-ik száma meghozta az első folyamodású királyi törvényszékek­hez kinevezett ügyészek neveit; lejátszatos tehát ezzel a „kinevezési comoedia“ második felvonása is. Egy futó pillantást vetve, az előttem fekvő névsorára a kinevezetteknek, és visszagondolva azon „bonyodalmakra," melyek ezen kinevezési adtust meg­előzték, megvallom, csakugyan meglepő eredmény !.. s a comoedia szerzőjének szűk és a színpad titkai­nak alapos ismeretéről tanúskodik, hogy már a má­sodik felvonás ilyen ügyes csattanással végződött. Ha nem lenne országszerte eléggé ismeretes, az igaz­­ságügyminiszer előszobája s kihallgatási termében le­­folyni szokott, s biztosan remélhetőleg még lefo­lyandó „bucsujárás“, hát a nagylelkű protect­orok egy­mást megelőzni igyekvő buzgalmakban, a különben sik­ csendben levő szerény terem valódi börzévé vá­lik, hol nem ritkán egyes árulónak­­ne tessék meg­ijedni, nem hazaárulóról szóló ki avult, hasztalan por­tékáit sikerül magas árban eladni, a mennyiben a kinevezést megigértetik, s legfelsőbb helyen szen­tesítve alá is iratik — mondom, ezen körülmények eléggé ismeretesek, s fájdalom­ elég hű képét adják azon szomorú jelenségnek, hogy mennyire szoktak megtartatni a papírra tett rendeletek és elvek a va­lóságban, hozzá lehettünk már régóta szokva a kor­mány által elkövettetni szokott bármily rendetlensé­gekhez, s így mostan sem lephetett volna meg. Éppen egy ily rendetlenséget találtam­ elkövet­ve az igazságügyi miniszter úr által, a mai napon megjelent ügyészek kinevezésénél is, de mielőtt arra térnék, előlegesen kötelmemnek tartom kinyilatkoz­tatni, hogy teljes elismerés illeti Bittó igazságügy­­minisztert, azon szerencsés választásért, midőn Sebes­tyén Mihályt, Szilágyi Miklóst és Lénárt Imrét a kine­vezettek közt láthatni, mert mind a három egyén, mind jellemére, mind qualificatiójára nézve, az azon hiva­talra szükséges kellékeknek annyira megfelelnek, hogy semmi kívánni való fenn nem marad, s nem lehet kétség benne, hogy ha a többi kinevezettek is a mértéket épp oly jól megütik (mit hinni szeret­nék) akkor az állam érdeke a büntető igazságszol­gáltatás terén, a legjobb örök kezeibe van letéve, de daczára e feletti önzetlen örör terüni­k, nem mu­laszthatom el a kérlelhetlen igazság szempontjából, s az alábbiakat megjegyezni, a­mi által úgy hiszem, hogy a czikkem elején jelzett s kimutatni megkísér­­lendő szabálytalanság is napfényre fog derülni. Bittó miniszter úr az elő­bíróságot szervezési nagy munkáját, pályázat útjáni kinevezés által akarja végrehajtani; ily pályázati felhívást hirdetett ki az ügyészek kinevezhetése végett épp úgy mint előbb az elnökök és utóbb a bírák és ma a kezelő sze­mélyzet kinevezésére sőt pályázási felhívásaiban ha­tározottan megszabja ,hogy minden betöltendő állo­másra kü­lön-külön pályázati kérus kívántatik,“ ez eddig mind rendjén van, de megtörtént az, hogy da­czára ezen kimondott rendeletnek, kineveztetett oly egyén, ki a végett nem is pályázott; ez pedig tel­jességgel nincs a rendjén; bizonyítja ennek megtör­téntét a Lénárt Imre kinevezése, ki határozott tuda­tom, s éppen általa tett nyílt beismerés szerint ügyészségre nem is pályázott. Félreértések és alap­talan gyanúsítások kikerülése végett mindenesetre meg kívánom jegyezni, hogy ezen felszólalás, legke­­vésbbé a Lénárt Imre személye iránti kifogásból tör­ténik, ki mély tiszteletemnek tárgya minden tekin­tetben, s kinek hosszas csaknem 20 évi, szorgalom­képesség s becsülettel párosult szolgálattal eltöltött múltja a jövőért teljes biztosíték, s elismert érdemei két­ség alá sem jöhetnek, — hanem csakis azon bekövetkez­hető analóg­ esetek kikerülése végett, melyek a birák kinevezésénél is könnyen megtörténhetnek, s mert ha megtörtént az ügyészek kinevezésénél, ki garántá­oz, hogy nem történhetik meg ottan is ;é­s várjon ha sikerült ugyan most a Lenárt személyével, a hasznos csere sikerül­ni fog-e, úgy más egyéniségekkel ? mert ezek az ily féle körülményekből önként fölmerülnek azon kér­dések, lehet-e hinni és bízni a pályázati felhívás sza­vaiban? elégetik-e akkor azon kitűzött czél, hogy a képesség, jellem és szorgalom tekintetbevételével, egy erős és korunk színvonalán álló bírói kar ala­kíttassák, mely a pontos és jó igazságszolgáltatás fő­biztosítékát képezze?., megfelelnek-e a már külön­ben is oly régóta szervezendő bíróságok azon alapos várakozásnak, melyet — tekintetbe véve az oly nagy anyagi áldozatot és a rendelkezés alatti erőket, — az ország jogosan vár?., méltó tér lesz-e igy egy birói állomás, egy önérzetes és tehetséges bírónak? ki teljes odaadással, egy életén keresztül kínosan szerzett tapasztalat és ismereteket visz cserébe az államnak, ha tudja azt, hogy az állomás, melyet tán elnyert, nem a saját személyes érdemei és képessége elismerésének, hanem egyes befolyásos, nagy nevű egyén, személyes érdekének köszönheti!.. . mind­ezen s akárhány ilyen kérdésekre határozottan „nem­mel“ le­h­et felelni.­ Üres látszattá válik azon eset­ben a pályázat eszméje és feladata, s csak szemfény­vesztő álarcz, mely megett korunkban a különben is túlságosan lábrakapott protectió akadály nélkül űz­heti mérges, veszélyes játékát, mi a mellett hogy a kormány intézkedéseiben vetett különben is megin­gott bizalmat végképp megingatja, terem az or­szágnak oly gyümölcsöket, melyeknek keserűsége nem sokkal lesz édesebb az 1897-iki k­egyezkedés már is ízlelhető gyümölcseinél. Éppen ezért megkívánandó az igazságügymi­niszter úrtól, hogy csak azok közül terjeszszen fel kinevezés végett legfelsőbb aláírásra, a­kik pályáztak, megkívánandó, hogy egy ilyen, az államra nétt fe­lette fontos intézmény szervezésénél, a pályázatok lelkiismeretes pontossággal megvizsgáltassanak, s azok alapján, minden más személyes érdek mellőzésével, csak a legalkalmasabbak neveztessenek ki, mert csak azon esetben sikerülene a miniszter annak kitűzött czéljait elérni, s csak azon esetben számíthat külön­ben is fáradságos munkája után az ország forró köszönetére. Ennyit láttam mindenesetre czélszerűűek, az ügyészek kinevezése kapcsán, a jövendőbeni vissza­élések kikerülése végett röviden elmondani, s nem­csak k­ói viszketeg vezetett arra, hanem csak azon hit, hátha tán hiányt fedezve fel, azt jövőn elkerül­­hetlenné teszem, s ha mégis ezen hitem, netán a ke­gyes óhajtások közt fog elveszni, legyenek a követ­kezményekért felelősök azok, kik az ellen tettek. Remélem, rövid időn, a t. Szerkesztő ur szí­vességéből ismét igénybe veszem lapja hasábjait. Elemér. Uj „Erdélyi illiuzeum­.“ A román népköltészetről. i­. (M.) Mult czikkünkben a „frandia verde“ ki­­fejezés sajátságos voltáról emlékezve meg, szükséges­nek tartom a román népköltészetben oly gyakran előforduló nagyitó képeket ("hyperbolák) is megem­líteni. A román ember nagyon szereti az ily nagyi­tó képeket használni, a­mi élénk képzel­méről tesz tanúságot. — „A román mesék, legendák és balla­dákban — így ír Alexandri­a számtalan költői esz­mék és elragadó képekkel találkozunk, milyen a rozsdásodó gyűrű és a kindó aranya, mely elolvad valamely ember halála első estvéjén. A mesékben előforduló csodadolgok mellett, miljenek a kristály paloták aczél-hegyekre épitve, a felhőkig magasabb tölgyfák, melyeknek tetején tündérek fészke azon vad állatok, melyek éjjente kijönnek a tenger mé­lyéből, hogy az erdők tisztásain legeljenek; csoda­madarak, melyek hirt hoznak a másvilágról; kétfe­jű sasok — pajuk­ — melyeknek fészke a föld kö­zepén van; sárkányok, melyek király­lányokat ra­gadnak el; nagy kígyók, melyek elterülve hevernek­­ a drága­ kövekből készített ágyakon; vas fű­, mely­nek segítségével a várak és kastélyok zárai kinyit-­­­hatók; a kigyó-fű, mely holtakat elevenít fel és sebeket gyógyít; ezüst hidak, arany tölgyekkel, me­lyeken rubin almák teremnek és énekelnek brilliant madarak stb. stb. találunk még arany almákat is, melyeket földre dobva, királyi palotákká válnak; ezüst orsókat, melyek maguktól fonnak: szent sze­­reda (Miercure) parittya kövét, szent csütörtök (Gioi) kása-seprűjét és szent péntek (Vineri) tölgyfáját, melyeknek mind­hárma az ifjú Fetti­ frum­us­nak adatott, hogy védelmül szolgáljanak abban az eset­ben, ha az óriások által utóléreznek.­­ A parittya kő, az óriások útjában, egekig nyúló kőszikla lesz; a kása seprű sürü erdővé lesz, melyen keresz­tül még a szellő se jöhet; a tölgyfa tengerré válik, mely széles, mint a föld felülete, az óriásokra néz­ve nem marad egyéb hátra, minthogy a magas kősziklát leőröljék, az erdőket levágják, a vizeket kiszivattyúzzák, hogy utólérhessék az ifjú „Fetii frumos“ -t.“ A román népköltészetben az ifjú hős szép és rejtélyes ifjakat „Faunas“ képviseli, e név, mely különben pávát jelent, több román népdal és balla­dában fordul elő, az ifjúságot, vitézséget és szépsé­get képviselvén. — „Romániában — mondja Alexau­­ri — hol lépten nyomon találkozunk római nyomokkal, nem lenne csoda, La Pán isten neve megőriztetett volna, s ezen elnevezés később Pati­­násra változott volna, valamint megőriztetett a po­gány világ isteneinek nevei is, mint Joe, Mercur, Venere — Venus —, a melyek ilyen alakban for­dulnak elő szent Jive, szent Mercure, szent Vinere. — Következőleg hinni lehet, hogy az egyes népköl­­teményekben előforduló Faunas, Pán isten elne­vezéstől ered.“ — Alexandri ezen magyarázatában sok valószínűség van, mert a román a Paunást ren­desen az erdő szépségének mondja, s az tudva van, hogy Pán az erdő istensége volt. A név hasonlatos­sága s annak használás m­ént Alexandri magyará­zatának helyessége mellett­­ bizonyságot. A női szépség és ártatla­nság képviselőjeként, a román népköltészetben, Ilis­a Costuzánál fordul­­ő. Nem lesz érdektelen a sok­szor említett Alexan­dri László ezen eszményképre vonatkozó megjegy­zéseit ide­igtatnom, melyeknek elősorolása fel fog menteni a további magyarázattól. „Iliána Costuzána — mondja Alexandri — a rom­a genius legköltőibb alakja; ez személyesíti az ifjúságot, szépséget, szűzi ártatlanságot, angyali lelkületet, szóval az emberi tökély, egy gyenge és elragadó leányka képében. Sok mese van a román nép között, melyben Iliána Cosiuzánának a leg­szebb szerep jutott. — Ama régi énekek, melyekben ez előfordul, fantasticus voltukról feltűnőek, lliána Cosiuzáná arany hajjal tündököl, és tekintete által az embert megbűvöli , oly fényes, hogy a napba lehet nézni, de reája nem; útjában a madarak leg­szebb dalaikat zengik el; a virágok meghajolnak elötte; a sárkányok megszelídülnek, s jönnek szere­tettel terülve el lábainál; — minden királynak gyermeke nőül akarja birni. Az ő gazdagsága ki­apadhatatlan; három öltözékkel bir, egyik olyan, mint az ég a nap és holddal; egyik olyan, mint a mező virágaival; a harmadik, mint a tenger, a nap­sugarai által megaranyozott babjaival. —°A moldo­\ i°?ránk azt mond­ják, hogy Hiána Cosiuzáná Moldvát képviseli, személyesíti az ö­lődének ékes­ségeivel és gazdagságával s ama büv-erővel, m­ely tágas mezőin elterül.“­­ Vulkán József ur, a Kisfaludy-társaság nem­régiben megválasztott külső tagja, a román nép­költészetről felolvasott székfoglalójában, melyről azon­ban m­eg kell jegyeznem, hogy nagyobbára Alexandri jegyzetei után készült el, Iliánát, Cosinzánát szintén 1 ) alakban, ily tulajdonságaival tünteti fel. _ Az eddig előadottak után is meggyőződünk az , hogy a román a természettől élénk képzelő­ , I­t­t m­o, s nem mondott helytelen­séget az a­z­t románt születet költőnek nevezte el" Első czikkünkben megemlítettük azt, hogy a román népköltészet három főrészre oszlik u. m. da­lok, colindák, balladák és románczokra, melyekről egyenként is szándékunk szólani s ezeknek ismerte­tése e közlemény tulajdonképpeni feladata. Kezdjük el a népdalokon (Doinák.) (Folytatjuk.) 330 Kolozsvárit, „ . . . Transilvaniei,v úgy Utsz.lk’ ttul megbarátkozni azon gondolattal, hogy vájj » ",érsékJi.P 1. »"Let*“Jvaméi­ ««» J« kibocsátása óta a „ ■ . .. j3l) még nem érzi magát, ez az o réme,kJt reá. p, látott napvilágot, már s ki t foglal­ni 77-ik számában a „Gazetta ismét vem s !! s már egy vezérczikkben önti ki méltó harag k0.zk lama s ”pártra, melynek orgánumául szolgál. E pártot azzal vádolja a „Gazetta“, mintha azon .. . ferjesztene, miszerint a románok soha oly rész­­ben iilottak s a kormán, «*■‘ szemmel nem nézte őket, mint a jelen időben. A románokat soha oly rész szemmel nem , a kormány — mondja a „Gazetta“ — mint a­z­ időben. Ez a mindennapi beszéd, mely néhány \ 't óta Erdély néhány vidékén népünk rétegei között előfordul. E hir terjesztői elég merészek több buda­pesti jeles férfiak nevében beszélni. Igaz az, hogy ezen jeles férfiak czélja, gondot támasztani a jogi iránt, félelmet és bátortalanságot idézni elő, s szegény hirterjesztők, román politikai tudatlanságá­­­ban s a helyzet nem ismerésében ezen missmjuka jeraz lélekkel és egész naivitással teljesítik, mely naivitást szeretjük, ha a gyermekeknél tapasztalhat, de teljesen elszomorít­va meglett férfiaknál fordul elő. A jeles férfiak, vagy hogy a napokban kiadott Patria“ programm szavaival éljünk, a „kit­un férfiak“ cselekményük eredménydús voltában bizo­nyosok. Az 1867-ik évi magyar törvények erejénél fogva, Erdély nagy fejedelemségen s jelesen a román népen a minisztérium szabad keze sulyosodik s a roszul álarczozott martialis törvények. A román sajtó békákban hever, a politikai reum­ok joga meg van fojtva; a kémkedések mindennaposak.“ stb. A „Gazetta“ azután megteszi a különbséget az uralkodó ház és tényleges kormány között s azt állítja, hogy a románok soha oly jó hírben nem állottak, oly kedvesek nem voltak az uralkodó ház előtt, mint a jelen időben , a tényleges kormánynyal pedig nem bíbelődik. „Ha ama „kitűnő férfiak“*) — írja a „Gazetta“ — az uralkodó ház alatt, csak a tényle­ges kormányt, a szabadkezű felfegyverzett, hatalom­mal megáldott s az erdélyi valah­o- magyar aris­­tokrátiával kérkedő, kik Magyarhonban „oláh-mágná­sok“ neve alatt ismeretesek, ha ezekkel bíró minis­­tériumot értik csupán, akkor mi is azt mondjuk, hogy igazuk van, és e beszéd régi és nem új; e beszédet hallottuk már gyakran atyáinktól, déd és ős­atyáinktól. .­a. Hogy a „Gazetta“ bebizonyítsa szavai valódi­ságát, hivatkozik az Approbaták és Compilatákra, az azokban foglalt törvényekre, melyek a román emberre a rabszolgaság lánczait fűzték. S újólag elmondja, hogy a román a hazáért mennyit szenvedett. „Ha találkoznak a románok között olyanok, kik mások rész tekintetét ki nem állhatja , jó utat f­elmehetnek, kérjenek engedelmet, bűnösökként ver­jék mellüket, bék­üljenek, csókolódjanak, a­kivel tet­szik. Mi egész csendben — folytatja a „Gazetta“ — várni fogunk egy szebb jövőért A „szabad kéz“ nyomása alatt, a martialis törvények uralma alatt, bármely szabad discussio teljes lehetetlen. Bármely más discussio, mely egy parancsoló tekintetből ered, nem szabad a férfiak­hoz, rabszolgákhoz­­illik. íme miért *) A „Ganettit“ exeu elnevezé* alatt mindenütt az ellen­párt tagjait érti. q. Berry h­­erczegnő. HHimUlt IVeiaatMil’ela után k’izli: l> cinjén Imre. (Vége) Ily Bourbon-lázadási tervekkel s azt eszközlő szándékkal hagyta el Angliát jun. 17-én, 1831. — Hollandiát, Németországot­, Svájczot és Felsőolasz­országot keresztül utazva Genuáig ment, s ezen vá­ros közelében elrejtőzve tartózkodott. De a franczia rendőrség éber szemmel kísérte s felfedezte tartózko­dási helyét. A piemonti királytól a herczegnő ki­adatását követelték, s azt meg is nyerték. A herczegnő aztán Modenába ment, hol barát­ságosabban fogadták, s onnan Rómába. Itt Bour­­montne házánál­­ hol lakása volt, s egy Deutz ne­vű zsidó szolgával ismerkedett meg, kinek az ő Odys­­seája végén baljóslatú szerepet kellett játszani. Meg­lehet, hogy Dentzt már ekkor megnyerte a franczia kormány, hogy a herczegnő terveit kutassa ki, mert ezután úgy követte mint árnyéka. A legtekintélyesebb Bourbouisták intései, s pártja ellenzése daczára Berry herczegnő 1832 Ap­ril 21-én Frankhonba utazott. Kísérője csak Mr Mellars és Mr. Bourmont volt. Marseilleben remélte hogy ügyében lel­kes a nép, de a kis mozgalom zaja, melyet fogadott emberek csináltak,­ csak arra láttassa ’—°8i G ka and0S vállalat reménytelenségét m­ért: *,tí,erczegnő nem bánta többet, heve­li el­vált kísérőitől, s egyedül utazott tovább, a Vendée megnyerésére. Elhagyta Montpelliert, Ton­ouset Bonleauxt mindou zai és mnmtj |ulll°usei, foleusben csak a­z *nétküL Cou­meg az elfogatásiél. A Vendée határától szabadug latkozványt adott ki melyben , ^ »P-harcra hívja fel V. Henrikért A Ch­;i*anok utódjait vasták, de a várt felkelés Pi, . 'amatiót elet­­pártiak Párisba újra kérték a­­ mradt,a a Bourbon­jen felt nevo«ge3,é ,41t Val huSÄ rtoîtnfinV Wíye'mMituí,' m„„“' v'“«8“Îţ pa' Soi.» »; «kngpn ÄTjkTÄ'Är »,got osszeszedni, olyan embereket, k.k’késyek 21 A herczegnő maga is ben volt az ütközetbe é s csak nagy­­bajjal menekült meg az üldözés elöl. Négy hétig tartottak haj­tó vadászatot reá s a kisebb felkelő csapatokra, de mindig­ sikerült neki ideje korán kicsúszni. Ezen üldözésnél hihetetlen bátorságot tanúsított : egy tábori katona edzettségével tűrt éhet szomjat,­­ hált a szabad ég alatt, s bolyongott nappal a he­gyeken. Az elkedvetlenedett­­ csapatvezetők végre kényszerítik hősnőjüket, hogy rejtse el magát Nan­tesban, a­hol számára egy titkos menhelyet kerí­tettek két nőtestvér házánál. Valóban ott tartózko­d­ott mint pórnő, s a hatóságok minden utánjárása hogy kézrekeríthessék, hasztalan volt. De ezek tudták, hogy a herczegnőnek Nan­­ttisban kell lenni­e innen kegyelmet kérelmezett két elfogott felkelővezérnek, nagynénjétől a siciliai herczegnőtől, ki akkor a királyné volt, Lajos Fülöp­­ neje továbbá a rejtek­helyében több megbízottját akad!!?’ de h° V0U eZCn r^tek '■ Nem tudtak rá Ekkor ama Deutz felajánld magát Thierának, a­ki akkor minister volt,­­ hogy százezer frankért fel.­ kutatja a herczegnőt. Nantesba ment, der a rendőr­­ség­ámogatta és vigyázott rá egyszersmind ; s mint­hogy bourbonistának adta ki magát, sikerült neki megnyerni az általa ismert meghittjeit a herczeg­­nőnek Minthogy a Bourmont házánál szolga volt nem kétkedtek becsületességében. ..»n.itÜ,,t,*,k0,t*14 t®Mt’ ho«­ titton 8ürgou»ei Zn­­ h4?r?eg“u 821milla­ sajátkezűiig kel­log, átadjon, mely czélból értekezést kell »el, kieszközölni. Ez megígérték neki s az árulót eg» »0 If*”“ hol a menekültnő elrejt», »olt. egy kis padlásszobában fogadta őt a herczeg­­“ ’ .uthi“) meghittjéről, s elbocsáta a Rómából is­­mert férfit minden gyanú nélkül. A második találkozás november 6-án volt. ..‘,u a/i,entz‘ belépett’ a vele jött katonák azonnal 01 é­ve eli a házat. E közben Dentz csakugyan meg­beszélt a szobában a herczegnővel, s midőn ennek egyszerre hirt hoztak az alant álló csapatok­­­. ’ .Ő csak mosolygott, s nyugodtan távozott mint kinek rendben van a szénája. Ezután a katonaság ♦aiMbJőrSrég mindju­rt benyomult a házba, s felku­tatták egészen. De senkit sem találtak. Sem a her­­czegnőt sem a két Duguigny testvért s a többi nő­­,s nem kellett lenni- Új csapatok jöttek a Lr 0nnLk­i­f0gD1’ hLn^ s« szabadulhas­onnan. Bizonyosak voltak benne, hogy a bét­ október 22 előttö a iparkodnak gondot fa félelmet íras^ m a nénbe A fegyverek nei­ egyenlők, nekik (a m­agya­r­ok­nak) m­i­nde­n szabad, nekünk semmi! Még egyszer: mi várni fogunk !. .. Itt véget ér a „Gazetta“ vezércikke, kijelent­ / «vi hoe­v­e párttal örökre szakított, minden összeköttetése megszűnik s nem tartja őt melt..nak arra, hogy vele többé beszédbe elegyedjek. Nem hiszem, hogy az ellenpártot e fenyegetés útjáról visszatérítse, valamint azt sem, hogy a nem­zet józanabb része e párttól gyámolitását megvonná, sőt hiszem azt , meg vagyok győződve, hogy e párt, ezen elvekkel győzni fog s a cselekvés tere, melyre lépett, a román nemzet érdekeinek inkább megfelel, mint a szenvedőleges állapot. Táviratok a külföldről. Prága, okt. 19. A „Politik“­ reggeli és esti kiadása Bécsből vett utasításra lefoglaltatott a Beust­­ra szórt rágalmak miatt, melyekre nézve a császár maga is megbotránkozva kérdé, hogyan lehet ily czik­­keket túrni. Bécs, okt. 19. az „Oesterr. Journ.“ szerint Andrásy gr. azt tanácsolta a császárnak, hogy Hohen­­warttal a netalán­ differentiák elegyenlítése végett elő­­leges értekezés tartassák a nagy minisztertanács meg­tartása előtt.­­ Tegnap a két miniszterelnök a csá­szár elnöklete alatt az egész kiegyezési politikát vita­tás alá vette. Ma két órakor nagy minisztertanács, melyből a kiegyezési politika új erővel fog kibonta­kozni. Bécs, okt. 19. a N. fr. Pr. konstatálja, hogy ő részéről a belkrízis fenyegetően kedvezőtlen lefolyá­sától tart. Zágráb, okt. 19. Rakoviczában eddig már ti­zenkét rögtön bírósági halálítélet mondatott ki. Mun­­javában ma nagy népgyűlés volt, hogy küldöttségileg kegyelmet kérjenek a félrevezetettek számára. — Az „Ob­zor“ ma ismét lefoglaltatott. Bécs, okt. 19. A minisztertanács csak holnap határoz. — Hohenwart állása erősen meg van ingatva; Schüttle elbocsátása igen valószínű. Prága, okt. 19. Itt mindenfelé az a vélemény, hogy a kiegyezés hajótörést szenvedett. Az ország­gyűlési bizottságban ülésezett német tagok a törvény­­ellenes bizottsági választások ellen tiltakozva lépnek ki. — 125 német joghallgató távsürgönyt intézett a közölt, miniszterhez, melyben kijelentik, hogy Krainz tanár előadásai tudományos művelődésüket gátolja, s kérik a polgárjogi és bányajogi német tanszékre Schnei­der főbánya tanácsos neveztessék ki. Vilmos császár Ausztria-Magyarországról. A német császár trónbeszéde, mely legnagyobb részben tisztán német ügyekkel foglalkozik­e a leg­közelebb lezajlott háborúval van összefüggésben, az osztrák-magyar monarchiáról is megemlékezik. A trónbeszédnek Ausztria Magyarországra vo­natkozó része szóról szóra így hangzik: „Különösen jól esik szivemnek az a gondolat, hogy a találkozások, melyeken e nyár folytán e szomszéd országok egyikének hozzám személyesen oly közel álló fejedelmével összejöttem, az Európa békés jövendőjébe vetett közbizalom erősítése által egy ily kifejlődést előmozdítandanak. A német birodalom és az osztrák magyar csá­szárság földirati helyzete, történeti fejlődése által oly kényszerítőleg és sokfélekép a barátias szom­jak érezte magukat a közeledő csapatoktól lelövetni. Az összeütközés Vieille-Vigne-nél történt a a fel­kelők lemészárlásával végződött

Next