Magyar Polgár, 1871. július-december (5. évfolyam, 146-297. szám)

1871-11-08 / 254. szám

254-ik szám / *) Romániai hires rabló a XIX század kezdetén; külö­nösen a bojárokat üldözte. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 7. I ÍS z e in 1 e. Kolozsvár, 1871. nov. 7. Az országgyűlés mult hó 28-án megkezd­te utolsó ülésszakának tárgyalásait. A megol­dásra váró teendők nagy halmazából tárgya­lás alá vette Bittó István igazságügyérnek a telepítvényesekről szóló törvényjavaslatát. Igen jól tette a kormány, hogyha késve bár ez égető kérdés megoldását, tőle telhetőleg sürgeti. De épen helytelenül járt el, midőn e szabadelvűségével kétszínűsködvén, a felsőház szűkkeblűségének engedett s az aristokratico­­conservativ befolyástól visszarettenve, új, az alsóház által már egy ízben elfogadott javas­lattól sokban eltérő uj javaslat alapján indít­tatja meg e kérdés megoldását. Baglyot vinnénk Athénébe, ha a telepít­­vényesek kérdése szabadelvű megoldásának szükségét bizonyítgatnék olvasóinknak. Ha valahol, Erdélyben ismerjük a telepitvényesek nyomoru, tarthatlan sorsát. Egész községek ideiglenesen birják a földet, melyen házuk áll, s ha az uraságnak tetszik, kiűzheti majd őket, mint tetszett Er­délyben Tófalván báró Apornak, ki egy egész községet kiszórt az útfélre. S itt a maros­­kövesdi példa is. A telepitvényesek ügyének szabályozá­sára Horváth Bold, volt igazságügyi miniszter már terjesztett elő törvényjavaslatot, mely ha nem is volt mindenben szabadelvű, de orvo­solta az égető szükséget. Hanem a főrendiház tagjainak önzésén megakadt a javaslat s nem emelkedett törvénynyé. Mi történik most ? A­helyett, hogy a kor­mány teljes erélylyel föllépne a főrendiház csökönössége ellen, szépen visszaveszi az egész javaslatot, s Bittó igazságügyi miniszter egy új javaslattal áll elő, mely ha csakugyan tör­vény lesz, tönkre teszi a szegény telepitvénye­­seket De hát mit nyom a kormány előtt egy egy szegény telepitvényes, míg egy főúr be­folyásos , igen hasznavehető kortes a válasz­tásoknál. A nyár elején pedig új választások lesznek. Mint előre sejthető volt, a képviselőház megnyíltával a lajthántúli események a tör­vényhozás termében is viszhangoztattak. Két interpelláló történt a végből, hogy nyilatkoz­tassa ki a kormány, mily elvből kiindulva avat­kozott be a lajthántúli eseményekbe? Nem lehet tagadni, hogy azon szerepnek, melyet gróf Andrássy Gyula vitt Bécsben, mi­dőn a magyar ügyektől egészen különvált kér­désnél a minisztertanácsban részt vett, mond­juk, ezen szerepnek megvan sajátos jelentő­sége, mert láthatjuk belőle, hogy sem Ausz­tria, sem pedig Magyarország nem oly függet­lenek, hogy egyik fél minisztere be ne avat­kozhatnék a másik fél ügyeibe. És a­mint a magyar miniszterelnök beleavatkozott a laj­­tántúli ügyekbe, és részt vett a tanácskozá­sokban, melyekben azt tárgyalták, épen úgy lehet eset, hogy majd az osztrák miniszterek is beleavatkoznak a mi ügyeinkbe. Mi nem hiszszük, hogy csak egyetlen egy is volna olvasóink közt, ki azon szép szavak után, melyeket a 67-diki kiegyezésre hallott pazarolni, abban a véleményben ne ringatta volna magát egész mostanáig, hogy Magyar­­ország belügyeit és úgy saját kormánya intézi, s nincs abba beleszólása Ausztriának, mint viszont nincs nekünk sem legkisebb szavunk is az osztrák belügyekbe. De hát látjuk, hogy ez nem úgy van. Az itt nem kérdés, hogy a magyar mi­niszterelnök a csehek ellen, vagy a németek ellen lépett-e a síkra, itt csak az jöhet szó­ba, hogy a­mint­a beleugrált ott a tálba, majd onnan is belenyúlnak a mienkbe, a­mit nagyon szépen megköszönünk előre is. Helyzetünk e visszásságát igen tüzetesen kifejtette Tisza Kálmán interpellátiójában, melyről már ,, fővárosi leveleinkében P. Szathmáry Károly munkatársunk emlé­kezett. Andrássy Gyula gr. részt vett ugyan a képviselőház nov. 3-diki ülésében, de Tisza oly fontos interpellátiójára máig sem adott választ. Pedig e késedelmezés nem igen válik a kor­mánynak előnyére. Ily fontos interpellátióra méltán vár gyors választ az ország. Tisza felszólalása fontos elvi kérdést in­­pli­ál. A bal­közép vezére ugyanis a cseh dol­gokból kiindulva, emlékezteti a kormányt a ki­egyezési alap ingadozására, melyet hasonló be­avatkozási esetek egészen tönkre tesznek, a­mi ellen eddig is nem az alkotmány védett meg bennünket idegen beavatkozásoktól. Tisza nyíl­tan felszólal, hogy ez ellen csak a personal­­unió védhet meg, vagyis az a viszony Austriá­­val, melyet az 1848-as törvények alkottak, csupán az uralkodó közös személyéből származó viszony, de mindenben önállóság és függet­lenség. A­mit Tisza említ még, hogy t. i. az ily beavatkozásokból ellenséges indulat származik irántunk, az már megvan. A cseh kiegyezke­­dés meghiúsultában oly része van-e Andrássy­­nak, mint a bécsi lapok dicséreteiből és a cseh lapok magyarellenes készültségéből kivehető, mi bizon nem tudjuk, de annyi bizonyos, hogy Magyarország iránt már régen nem hangzott oly ingerült hang, mint most Prágából. Eltekintve a kérdés elvi tekinteteitől, mennyiben állhat érdekünkben magunk ellen ingerelni a cseheket, az osztrák-németek ked­véért, kiknek szemük öt év óta úgy is Berli­nen függ?—ezt bajos lenne észszerűen indo­kolni. — Reánk erdélyiekre nézve kétsze­resen fontos az interpellate, melyet a képvi­­selőház nov. 3-kiki ülésében a ministerelnök­­höz M­o­c­s­o­n­y­i Sándor intézett. Mocsonyi előrebocsátván, hogy a lajthántuli válság nem azonos a miniszerkrízissel, hanem valóságos államválság, mely az alkotmány lehetőségét és ki tudja, még többet is veszélyeztethet, s hogy ezen válság az egyik népfajnak a másik feletti mesterkélt fölényéből ered; továbbá beismervén, hogy polit­ikai helyzetünk nem áll oly stádiumban, mint a Lajthán túl, de a kor­mány politikája magában foglalja mindazon válságok magvát, melyek Austriában tapasz­talhatók, — a ministerelnökhöz a következő interpellate intézi: Időszerűnek látja-e a ministerelnök úr a nemzetiségi és erdélyi kérdésre vo­natkozó oly kormány-előterjesztéseket tenni a ház asztalára, melyek a kölcsönös jogtisztelés, méltányos érdekkiegyenlítés szellemétől sugal­­va, egyedül képesek hazánk állami szerkeze­tének és fejlődésének a kellő biztosítékot nyúj­tani azon aggasztó eshetőségek ellen, melyek­nek magvát jelenlegi politikai helyzetünk ma­gában hordja? A kormánypárt főközlönye a „P. Napló“ ez interpellatio alkalmából az erdélyi királyi biztosság megszüntetését sürgeti, s azon né­zetnek ad kifejezést, hogy nagyon is ideje lenne már Erdély e legújabb alakú provizó­riumának véget vetni. Majd meglátjuk, mit tesz a jobboldal az 1872-dik évi költségvetés megállításakor. Kitörli-e az erdélyi kir. biztos­ság tételét, avagy meghagyja újból, hogy pusz­ta opportunitásból ismét mást cselekedjék, mint a­mit beszél. Erdélyi társadalma. „A Magyar Polgár“-ban közelebb­ről gróf Bethlen Miklós tollából egy érdekes czikket tettünk közzé. Helyén valónak tartjuk az e­r­d­é­l­y­i fo­ur czikke után közölni egy­mást, melyet „Erdély t­ársadal­má“-ról Mocsári Lajos, pártunk egyik jeles tagja irt. Meg­jegyezzük, hogy Mocsári e czikkének kelet­ideje 1855. év, midőn a magyar társasélet kérdését tette épen beható tanulmánya tár­gyává. Czikke részben fényképe az erdélyi társadalom aristokratiájának, melynek sihlouett­­jét a Bethlenében vette olvasónk. A kettő vonásainak egyesítése adja a valót. De hall­juk Mocsárit: „Van élő példa, melynek mintájára lehetne valódi magyarrá átalakítani a magasabb magyar tár­saságot. Igen, élő örvendetes példa, s nem is vala­mi szűk, ismeretlen kör, mely túlesik az operenczián, hanem egy századok óta fenálló virágzó társaság; s ez oly argumentum, mely megsemmisít minden legkisebb kétséget a felett, várjon lehet-e képzelni, vagy épen alakítani egy oly társaságot, mely min­den műveltségi igényeket tökéletesen ki­elégítsen, és a mellett tökéletesen magyar legyen; megsem­misíti pedig azon egyszerű tény felmutatásával, hogy egy ily társaság valóban létezik. — Eltaláltátok-e, hogy nem beszélek másról, mint kedves édes testvé­rünk — Erdélyről. Erdély mely oly fontos szerepet játszott ha­zánk történetében, hivatva van ismét egy nagy szel­lemi hadjáratra kelni a testvér hon felé, hogy azon nemzeti szellemet, melyet oly hűn megóvott keblé­ben, újra felébreszsze és elárassza a magyarországi társaság felett! Valahányszor e hon nemzetisége veszélyes küz­delemben volt, vagy népe az elcsüggedés karjaiban elszenderült, mindannyiszor e testvérhonban kelt egy vihar, mely mint jótékony légtisztító zajlott végig tespedés és enyészettől rekkenő légkörén. E viharok­nak köszönhetjük jó részben, hogy nemzetiségünk fönmaradt, s a vér, melynek forgása gyakran vég­képpen megszűnni, vagy megakadni látszott, időn­ként felfrissült s élénkebb forgásba jött. — így volt Erdély kimondhatatlanul fontos tényező nemzetünk történetében és jön mentőjévé nagyobb testvérének. Most midőn minden nemzeti munkásságunk a sociális térre szorult, Erdély újra felette fontos sze­repet játszhatik nemzetünk életében. Bár kereked­hetnek föl ismét, mint kerekedett föl ősszellemével a mult századokban, s árasztaná el azon tiszta ős magyar szellemet, melyet oly híven megőrzött keb­lében. A Királyhágón túl fekszik valódi Mekkája nemzetiségünknek, oda zarándokoljon mindenki, kit boldogít, ha mélyen és igazán érezheti, hogy ma­s­zki lelkesedést akar menteni a nemzetiség igéineMiertrek­orosb értelmében vett Magyarország lakói kik némi csüggetegséggel látjuk a sok külön­féle elkorcsosodást, épen fajunk magva az autokrá­ciának kebelében; kik gyermek, orommá halljuk, L­ettv-eey nagyobb rangú polgárunk saját nyelvén,­­ a mi nyelvünkön szól; kiraoadhatlan prom­mer látjuk a határon túl nemzetünknek tisztán fön­­tartott jellemét ; halljuk nyelvünknek édes hangjait eey tökéletesen műveit, polgánsodott osztály köré­ben, mely legdíszesebb neveit hordozza történe­tünknek. . Bár közel hozzánk, mégis annyira meglepő e jelenet, hogy a legédesebb érzéssel képes keblünket betölteni Ki híven ragaszkodott addig is fájához, még sokkal inkább fogja szeretni azt, ha e tény­­ni­klával megismerkedik. Még kedvezőbb vélemény fo­r támadni lelkében fajának valódi értéke felől, ha 10 egy számra nem nagy, de belbecsére nézve an­nál többet érő osztályt, mely még több sanyaruság, még több viszontagságok közt, távolabb a polgári­sodat világtól, s még is előbbre haladva az erköl­csök műveltségében, még több s aránylag számo­sabb idegen elemek közé szorulva, oly hűn, oly tisz­tán feltartotta nemzeti bélyegét. Ki e vigasztaló ér­zést élvezni akarja, menjen Erdélybe, s nem fogja bánni, hogy magyarnak született. S azért nem is lehet csodálni, hogy a magyar­­országi ember mindenkor bizonyos pietással és tisz­teletteljes vonzalommal viseltetett Erdély iránt; ha nem ismerte is közelebbről, sejtette jól, hogy ott rejlik Ip­libben megóvott fészke, onnan ered leg­­isztább rtírása nemzetiségének. A magyar nyelv újabbkori művelése nálunk kezdődött, s itt valóban felette nagy volt a szükség e munkára, mert nyelvünk annyira­ elparlagiasodott, hogy művelt ember igen szűken érezte magát a nyelv korlátai közt. S miért ? Mert nyelvünk jófor­mán csak a pór nyelvévé vált, az úri osztály fran­ciául, más része latinul beszélt. — Most már nyel­vünk annyira bővült, csinosodott, hogy bármi tár­salgási igényeknek megfelel. Nem is kevéssé büsz­kélkedünk sok új, sok kurtított szavaink s csinoso­dott szóllásmódjainkban. S én mégis azt mondom: e nyelv minden tö­kéletesedése mellet most sem oly szép akár kötései, akár hangjára nézve, mint azon magyar nyelv, me­lyet Erdély lelkes leányai beszélnek , mely nélkülöz minden akadémiai, minden a sajtó utján kifejlett pallérozódást, s csupán anyáról leányra szállva tar­totta fönn magát jelen korunkig. S ne mondjátok, hogy hiszen szép ajkakról bár­mi szépen hangzik : az erdélyi magyar beszéd kellemes, szép és gazdag, bármi hideg itészettel taglaljátok. Nyelvnek valódi kellemet nem ad semmi akadémikus­ nyelvet, mint népdalt csak az azt beszélő nép teremt; a nyelv az­­ ember legbensőbb, legrejtettebb természetének kifo­lyása, s milyen a nép szelleme, olyan nyelve is. az erdélyi nyelvet egy nemes faj teremtette, mely szá­zadokon át folyvást ezzel fejezte ki érzelmeit, gon­dolatait, s melynek habár külsőségeit érintette is idegen befolyás, de valódi belső lényegébe soha be nem hatolt. Mocsári Lajos (Vége következik.) Uj „Erdélyi Muzeum.“ Bujor. *) Román u£i,kültetni.*n­y. — Fenyőfának fenyőága, Bejött Bujor az országba; Nem öl, hanem prédál, űzi A sok embert s lánczra fűzi, — Költőpénzre van szüksége, Szép ruhára öltözékre. Bujor eyő és Bujor mondja : — Ioe pajtás heje, huja, Az erdőbe jörtek vélem Minden zugát jól ismerem; Tudom hol a kosok nyája, Merre foly a patak árja, Tudom hol a lányok serge, A sok zacskó pénzzel telve. Itt a völgyben, ott a völgyben Egy hang hallszik olyan szépen, Nagy leánynak csengő hangja, Bujor egyre csókolgatja. A völgyben, a patakban . Két lány mos tiszta búzát Bujor fogja derekát. Itt a völgyben, a kis kutnál Két leány a gyapjat mossa, Bujor a kis kezét fogja. Itt a szép Terint völgyében Két leány szed érett lencsét Mind a kettő veszti eszét. II. Fenyőfának fenyő ága, A fográni szép határba' Áll egy korcsma, rongyos, törpe A bükkfáktól körülvéve. ____________________________— 376 Bujor uram benne hál, Az özvegy Aniczánál. A bort a vederrel méri S részeg a ki ajkát éri. — Jó Anicza Anna drága Rég vágyódom egy virágra, Gyenge virág, ajkán hordja, Szép ajakad édes csókja. — Bujor lelkem, Bujor drágám! E virágot oda adnám, De ne igyál, mert el fognak S innen messze elhurczolnak. —Ám jöjjenek, semmi bajom Ha a pallos az asztalon. És mellettem a galambom. És a csóknak nincsen vége, De a biztos meg is jőve Harczolt Bujor a­mig tudott, Szabadulni még se tudott. III. Fenyőfának fenyő ága, Bujort viszik az országba! Mutogatják, mint egy vadat, És bezárják a tömlöczbe Nincs fegyvere, sem napfénye. Ejnye, ejnye te szép erdő ! Te szép vagy te nyáron által, S hogy elvodhatsz télen által. Most már jó Bujor szegényke Ir­ekszik hanyatt a börtönbel_ IV. Fenyőfának fenyő ága, Elitélik Bujort hajába! Biró kérdi egyre — másra — A­mig rabló valál, mondd meg, Hány keresztényt öltél te meg? ő keresztet vet magára És igy felel nem sokára: — Uram! senkit meg nem öltem, Én az embert csak megvertem. — Mondd meg tehát Bujor Pista, Kincsed hol van eldugdosva? Ha megmondod szabad leszesz, — Eldugtam a tölgytövébe, Az országnak sok szegénye, Ökröket hogy vegyen értté ! V. Fenyőfának, fenyőága, Bujor hág egy lajtorjára, A sok szegény bánatára. Az urak nem járnak rajta, Csak az olyan rabló-fajta. — Ez a halál rút ajtaja. Moldován Gergely. Egy magyar tanterv a XVlI-aik századból. — Apáczai Cséri Jánostól. — Most midőn a magyar tanügy reformja egyike égető napi kérdéseinknek kétszeresen érdekes a tan­terv, melyet a 17-dik százban Apáczai Cséri János, erdélyi tudós, a jeles bölcsész és tan férfi 1655-ben készített, s melyet Encyclopediája nyomán itt közlünk egész tertelmében: — Az idegen nyelv a mellyen a Scholak kö­zöttünk szolnak a' Deák az az, a’ Romai nyelv. 2. Hogy azért a’ Deák nyelven levő tudomány haszno­san egészszen taníttathassák valamely Scholában, legaláb hét tanitto személy kívántatik. 3. Kik köz­zül kinek kinek állapottyához illendő fizetésének kell lenni, hogy valamiképpen a’ szorgalmatos tanittástol el ne vonatattassék. 4. Minek okáért a' leg első avagy inkáb az also, tanittsa az ő alatta valóit elsőben, tsak a’ magokanyai nyelveken (ha még nem tanulták) jól olvasni ’s jól írni, a' fellyebb meg mondott mód szerént. 5. Ezt jól meg tanulván a’ Deák nyelvben tselekedjék hasonlóképpen vélek. 3. Osztán a' Görögben. 4. Továbbá a’ Sidoban. 5. Vége­zetre (ha gondollya) az Arabiai nyelvbenn is. Ezek­nek utánaa keze alól bízvást ki botsáthattya, ’s az előtte valónak ajánlhattya. 5. A’ Második azért és az előtte való az illyeténeknek adjon oly könyvet elejekbe a’ mellyben mind a’ hat­ársnak (tudomány­nak) tudn­ a’ Urammaticának, Rhetoricának, I­ogicá­­nak, Mathematicanak, Physicának, és Theologiának November 8 /Román lapok szemléje. (6.) A „Patria“ 6-ik számában ezeket írja: „Ébredj fel! Az erdélyi románok között is a napi beszéd tárgya, ez nálunk is a Királyhágón innen. Ők nyilvánosan elismerték, miszerint az álom, mely saját akaratuk folytán szemeikre szállott, három éve innen, a­helyett, hogy gyenge erőinket növelte volna, dermedésbe ejtett oly mértékben, miszerint mai nap, midőn szemeinket felnyitjuk és magunk körül nézünk, alig ismerjük fel állásunkat; fejünk annyira kábult, hogy teendőink között, melyek min­denfelől reánk várnak, azt sem tudjuk mihez fog­junk ; nem tudjuk merre induljunk, akarnánk meg­mozdulni, és valamerre tovább haladni, de ha­­ el­vesztettük utunkat, nincs irányunk, s igy kényszerít­ve vagyunk helytt maradni egy nagy h­ős közepette.“ derekassab igeji meg­határozva és el osztatva vagy­nak magyarul; sőt még a’ meg emlittet nyelveknek declinátiojok és conjugatiojok is, mellyet vélek­éppen meg tanultatván, hasznát a’ jó authorokban meg mutatni akarván, ’s egyszersmind őket a’ nyelveknek értesésére juttatni igyekezvén, adja a’ Cicero könyvét de Officiis kezében, és azt éppen exponáltassa által, az exponáltatot ismét ujjolag Deakra fordittsa, ennek utánna hasonlóképpen a’ Virgilius Georgicait. Mellye­­ket a’ tanítvány végben vivén (3) az Görög Uj Testamentombol válaszszon egy vagy két könyveket ki, és azokkal is szintén úgy tselekedjek 's osztán Hefiodost adja kezébe. 4. A’ Sidoban e’ végre fel venni jo leszen a' Sámuel könyveit és a’ David Sol­­tárit, ha másokat nem. 5. Szép dolog volna az Ara­biai nyelvnek tanulására is igy tselekedni valamely Arabs könyvekkel. Ezeket osztán jól végben vivén alolla a’ fellyeb való classisba bocsáthattya. 6. Ho­lott a’ tanitto ezt tselekedje. Egy ollyan Rhetoricát magyarázzon az ö tanitvanyinak a’ melyben a­ Poé­­ticais meg légyen mivel az is az ekessen szollásnak tesze. Profiteallyon historiákot nekik, ménnél szebb ékesen szollással tudja 3. Mindenhéten egy egy Oratiot declamáltasson kivel kivel közüllök Ciceróból vagy Quintilianusból, a’ mig tizre nem telik, osztán a' meg lévén magokkal is írasson leg alab annyit. 4. E’ pedig vegbe menyen olvassak Virgiliust 's Ovidiust mind addig, mig verseket szepeket tudnak írni. 5. Annak utánna Demonsthenesböl és Isocrates­­böl ismét görögül oratiot tizet declamállyanak ’s meg annyit componalvan magoktól, olvassak­­Home­­rust mig görög verseket is tudnak írni. 7. Innen osz­­tan­a Logicara (es a’ töb tudományokra, ki hova akar) által mehetnek. A' Logica, tanittojanak t­zti az­t, hogy azt magyarázza. 2. Hasznát a’ jo autho­­rokban (tudós emberek irasaban) azoknak el bontá­sokban s meg helyre rakásokban meg mutogassa. 3. Miképpen illik belölle disputalni, módját elejekbe unja. 4. Az ellen­vetesek ellen meg oltalmazza. 8. A' Mathesis Tauittoja az Arithmetical ’s Geometriát tanittsa. 2. Az Astronomiát is ha kívántatik (nem érkezvén a' Physicus úgy reá) melléje vegye, mind a Musicaval egyetemben. 3. Igyekezzék halgatoit a’ Mathematicai tsudálatos szép dolgokkal m­eg eleszte­

Next