Magyar Polgár, 1872. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)

1872-10-19 / 240. szám

CD CD GO GO ISI ps. PJ CD CD in CD SD 5T 3 CD KOLOZSVÁR, OKT. 18. 1872. A tőke mindent elnyeléssel fenyeget! (Elmefuttatások az eisenachi socialista kongressus alkalmából) If* Kolozsvár, okt. 15. Czikkiró figyelemmel kisérte a munkásmoz­galmak lefolyását a lajtántuli tartományokban; figyelemmel kisérő — már a­mennyire hírlapok és brochure-ök­ útján lehet — az ennyire rettegett International működései és gyülésezéseit. Tudja jól, hogy nem­régiben a három császár találkozásával egyidejűleg Hangában Németalföldön szintén egy international congressus tartatott, tud­ja azt is, hogy mik és mily módon tárgyaltattak ez utóbbi gyűlés helyén. Hanem mindezekre nem óhajt kiterjeszkedni. Itt csak azon kongressusról kíván szólani, melyet német tudományos férfiak (tanárok, tudósok) tartottak nemrégiben (oct. 8.) Eisenachban Thürin­­giában a czélból, hogy mint nem közvetlenü­l érdek­­lett felek, olyanok kik a munkások körén kívül állanak, a social kérdést, annak megoldását vagy az ez iránybani megnyugtatását a kedélyeknek, e feladatot a munkások köréből kiemelve, minden mű­velt ember humánus missiójává tegyék. Oly helyen gyűltek egybe ezen u. n. tanszéki s­o­c­i­a­lis­ták, mely távol esik azon küzdelmektől, mikben mindenki csak a maga hasznára törekszik, történ­jék bár az a mások kárával vagy pusztulásával. Ezen szellemi mozgalom oka abban keresen­dő , hogy a jelen idők szomorú és elkomorító sociális állapotai „reactiot idéztek elő azon nem­­zetgazdászati elméletek ellen, melyek a szabad konkurentián alapulva a kisebb tőkepénzest s főleg a kézi vagy szellemi munkája után élet védteleit adták át a tőke túlhatalmának.“ A nagy Német­országban nemcsak a munkások látták át, hogy ez így van, hanem újabb irányzatú nemzetgazdák, történészek és jogászok is beism­erék annak szük­ségét , hogy az állam az önzés ezen féktelen dühöngésének, a munkás, a bérlő, egyszóval az idegen tőkepénztől függők kiaknáztatásának — már egyszer, végre valahára gátat vessen. Nevezett újabb irányú nemzetgazdák említett vélemény­nyilvánulásai, a „manchester-iskola“ követői közt borzasztó lármát keltettek. Mit törődnek ezek a felebaráti szeretettel, az erkölcstannal! Gondolnak is ezek a munkással, a bérlőkkel — ezek számuk­ra nem léteznek. Dogmájuk a szabad verseny. Hogy saját kedves énjükről egyedáruk, szabadal­mak és kiváltságok megszerzése által gondoskod­nak — ezen ki merne csodálkozni ?! Hisz ezt könnyen meg lehet érteni, mert ezen kivételek a tőkét illetik, de esztelenség volna ily kivételes állapotokat a tőkepénznélküli javára követelni. — Nos tehát oly erős és mélyen gyökerezett azon szükség érzése, miszerint társadalmunk bajai ala­­posan átvizsgáltassanak, oly szembeszökő annak belátása, mikép az államhatalom hivatva van, védő kezét a gyönge fölött kiterjeszteni, hogy Német­ország majdnem valamennyi tekintélyesebb tudósa Eisenachba gyűlt a reform­munka megkezdésére, s mi több, e helyre minden pártszínezet nélkül gyűlnek egybe a férfiak. A politika megszűnt az egyesülés vagy elkü­lönzés egyik tényezője lenni. Egyesülésre vezetett annak belátása, hogy a társa­dalom újjá­szervezése és reformálása elhalasztha­­tatlan szükséggé vált. Igaz ugyan, hogy a véle­mények a határt illetőleg, meddig e téren haladni lehet erősen szétágaztak, de kezdetnek elég már az, hogy az alapeszmében t. i. a társadalom újjá­szervezése és reformálása szükségének érzetében, mindnyájan egyetértettek. Az első lökés a mozga­lomra megadatott; nemsokára más férfiak fogják átvenni a vezetést. A kongressus határozatai valóban igen mér­sékelten ütöttek ki s nehezen fognak azon külön­­nemű várakozásoknak megfelelni, miket azok iránt tápláltak. Nem a hozott határozatokban van az em­lített gyülekezet becse, hanem azon kezdeménye­zésében, melyre az alkalom a szellemi mozgalom vezetői által megragadtatott a végből, hogy a sze­gényebb néposztályok súlyos szenvedései tekintet­be vétessenek, s hogy továbbá azon módok és esz­közök vitattassanak meg, melyek által azon segí­­teni lehet. Óhajtanék, hogy az Esserichból kiindult kez­deményezés hazánkban is viszhangra találjon;tud­juk, hogy erre sokan azt fogják mondani, hisz csak a „sociális kérdésekről“ van szó, a munká­sokról, a testileg és szellemileg elsatnyult orszá­gokról! Erre feleletül idézzük azt mit Schmol­­­­e­r tanár megnyitó és bevezető beszédében mondott: „Ama mély szakadás, mely társadalmi álla­potainkba mutatkozik, ama küzdelem, mely ma a vállalkozót és munkást, a birtokló és nem birtok­ló osztályokat egymástól elválasztja, egy sociális forradalom most m­ég csak a távolról fenyegető, de eléggé világosan mutatkozó veszélye — mindezen tények már bizonyos számú évek óta szélesebb körben is kételyt támasztottak az iránt, vájjon ama, a napi piac­on korlátlanul uralgó nemzetgaz­dasági elvek (doktrínák), melyek a nemzetgazdá­­szati kongressuson kifejezést nyertek, mindig meg­fogják e uralmukat tartani; kérdésessé vált még továbbá az is, vájjon az iparszabadság behozatalá­val, vájjon az egész középkori ipartörvénykezés el­távolításával a tökély azon foka a nemzetgazdá­­szati állapotokban elfog-e érezni, melyet amaz irány szenvedélyes előharczosai megjósoltak. TÁRCZA. Képek Paris 1871-ki forradalmából. Ugrón Gábortól. A hét napos utczaharcz Parisban. 1871. május 21—28. Május 21-én, vasárnap öt óra után tör­tek a versaillesi hadsereg h­arc­osai Párisba. Az eset oly váratlan volt, hogy sokan az óhajtott újság valóságában kétkedtünk. A csapatok elözönölvén a rést, négy részre oszlottak. Egy csapat a jobb, másik a balparton nyomult gyorsan a város belseje felé, míg a más kettő az överőd mentén lep­te meg a majd semmi ellentállást ki nem fejtő nemzetőröket. Viradatra a jobb parton a bou­­levardok emelkedett pontjai Batignollesig és a Trocadéra, Arc de Triomphe, a Cham­pes es L'ysées-ig el volt foglalva. Hétfőn egész nap olyt ezen a vonalon a csata és a bal- 1 a^§no^est vívta m­eg, mig a közés­ 1 x 011 ?^a5^0bou nyert tért. Ezen nap hói°ként az. volt hogy Montmartre I' a • aZ överőd felöl is megtámadható Ion. A jobbparton Ladmirault tábornok vezé­nyelt. A balparton Cissey vezénylete alatt hét­főn Veaugirard és Montrouge egészen elfog­­laltattak, a parton pedig a külügyérség palo­tája vézetett el. Az éjszakák gyönyörűek voltak, a hold fénye kedvesen pótolta a meg nem gyújtott gázt és mégsem árulta el a csapatok mozdit­At erdélyi gazda­egylet, mint az erdélyi köz­ponti világkiállítási bizottság gazd. szakosztálya a következő felhívást tette közzé: lisztért hazafi! Az 1873 évi bécsi kiállításnak hazánkra néz­ve fontos voltát hosszasan fejtegetnünk valóban fe­lesleges lenne. Különösen szembeszökő a fontosság azon ujón­latait. A nemzetőrök, kiknek az elbúvók mi­att igen leapadt a számuk, ernyedetlenül dol­goztak a torlaszokon. Most nem lehetött látni a régi hagyományos két emelet magas torla­szokat, inkább Gaillard tudományát utánoz­ták, melynek mintái a Vendôme-tért körítet­ték. A torlaszok mögött mindig kevés ember volt, úgy, hogy nagy erőt nem is fejthettek ki, csak néhol ágyú és golyószóró, mivel ré­szint elveszítették a váratlan esély után az överődre, s a Champes Marsra felállított ágyúikat, részint ezek a mögöttük levő torla­szokon tétlen tátották szájukat. A császári kormány széles utczákat vá­gott, mi katonai tekintetből igen előnyösnek mutatkozott egy zendülés esetén, mely ágyuk­kal nem rendelkezik. Nem igy volt most. A torlaszok és ágyuk nagy előnyt adtak a nem­zetőröknek. A sereg előbb jól megágyúzta a torlaszt, kitűnő, s a felkelés ideje alatt úton a kormány által titokban végrehajtott felvé­telek után készült helyrajza és régi rendőr­kémei, csendőrei segélyével, Pak­snak a védel­mi vonalát vagy torlaszt megkerülte, körül­vette és azután rohanta meg csak. Az ágyúzásnál következőleg jártak el: a torlasz által uralt utczát átmetsző és a sor­had hatalmában levő utczában megtöltötték az ágyút, aztán gyorsan előtolták, czélozók, lőt­tek és visszahúzódtak. A lövet szűk utczáknál néha tömgolyó, legnagyobbrészt gránát, a te­rek és széles utak megvívásánál kartácssze­­lenczékből állott. Ha a torlasz megingattatok, ha a körülvevés számtani pontossággal végre­hajtatott : előre ! A gyalogság óvatosan, egyen­ként a falhoz simulva csúszik előre, egy sa­rokba vagy ajtófülkébe megvonja magát és tüzel a barikádra, hogy annak védőit távol tartsa. Ez hosszabb és rövidebb ideig így foly, míg a felkelők a torlaszt elhagyják, ekkor óvatosan előre nyomulnak, s a nemzeti lobo­gót felfűzik. Legtöbb esetben van egy hátra­­maradt felkelő, ki a zászlótartóra lő több-ke­vesebb sikerrel. Szerdára (24) viradóra a balparton Cis­­sey a Rue de Bac-ig, s innen estére a bou­levard St. Michén­g nyomult elő, előbb külön a Szajna és a Montparnasse felől bekerítvén a Ste Sulpice téren fekvő VI. kerület mairie­­jét, s ennek egy órakor történt elfoglalása után, hasonló operatióval a Pantheon foglal­tatik el, hol Raul Rigault főbelövetik, ezt azonban a Luxembourg-palota megszállása és a lőpor­torony felrobbantása előzte meg. A jobbparton szerdán reggelre Mont­martre volt meghódítva gyenge védelem után. Itt három sebet kapván Dombrowszki, egy pár órával később a városházán meghalt. Lud­­mirault az északi pályaudvart foglalta el, s innen a nyugati ellen vonulván, a városház vedernek oldalába indult. A part felől Douay a luilleriákat, Vincy a place Vendôme-ot szerzi meg. Mac-Mahon az iparpalotába teszi ar nnH CUnchaut a nagy boulevardok laját KüV 1 a többi tábora°kok mozdu-A megszabadított G, 9, 52-ik kerület ablakai megtelnek nemzeti lobogókkal, s a la­kosoknak lehetséges lesz szobájukat elhagyni, élelmi­szereket keresni, friss kenyérről gon­doskodni, mit napok­­óta nélkülöztek. Ezek mind csekély vigasztalásul szolgálnak, midőn a Tuilleriák és a Palais Royal lángban áll­nak, melyeket a nemzetőrök felgyújtottak, előbb petróleummal a falat behintvén, s lőporos, töl­­tényes kötegeket szórván szét, így gyujtatott fel a Rue royale, Rue de Rivoli sat. több há­za. E látványok a nemzetőrök és gyújtogatók ellen a vad szenvedély tapsát szerzik meg a sorh­ad fiainak, kik ezeket minden kihallgatás, ítélet nélkül, a legkisebb gyanú­ vagy árulko­­dásra főbelövetik. A kivégzettek indokítják minden sarkát az utczáknak. Szerdán estvére három oldalról volt a lángban úszó Hotel-de-Villé szorongatva. A Szajna felöl Cissey a szigetet elfoglalván Ban­neu, s a tengerészek a commune által elhagyt pánczél naszádokról ostromoltak. A Rue ie Tivoli felől, a ch­atelet tér barikádjain valeg­ji­kedtek. Hétkor a Lyrique-színházból a lány felcsapott. A harmadik oldalról St. Eustache felől verték. A harcz lépésről-lépésre vivatott a mind inkább sürüdő nemzetőr-sorok ellen- Az égések fénye bevilágította az éjszakát. A nemzetőrség chateau d’ laui állása bár hét széles utczáról ostromoltatok — nagy ellenállást fejtett ki egész éjen át. Clinchaut és Douay a boulevard St. Denis, St. Martin, a Conservatoir les arts et metiers, Tu­rbigo-ut­­czán, s a Temple-negyeden nyomultak ellene ezen állásnak, mely Belleville kulcsának te­kintetett mindkét fél által. Ez alatt Ladm­i­­rault Villette és Chapelle városrészek ellen működött,­­igegy a városházát elfoglalván, a Bastille-tér és St. Antoine ellen operált. (Vége köv) Távirati tudósítások. Bécs, okt. 17. A magyar kormány előtt tervek fekü­sznek a „N. fr. Pr.“ szerint, melyek­nek alapján némely vasutak kamatbiztositási tar­tama 15—20 évre korlátoltatnék. A kérdés kedve­ző elintézése várható. Bécs 17. A dalmatiai olasz párt hír szerint elhatározta, hogy a tartománygyűlés közelebbi ülés­szakának megkezdésével követelni fogja, miszerint Dalmátia a magyar koronához csatoltassék vissza, ebben látván egyedüli óvszert a szláv túlsúly ellen. Bécs okt. 17. A magyar kormány az új Presse szerint megkérdezte a magyar keleti vas­utat, hajlandó e a Vulkán szoroson átmenő román összekötő vasutak kiépítését magyar és román te­rületen kezébe venni. Ez ügyben a közelebb tar­tandó igazgatótanács ülés határoz. Berlin okt. 17. A „Spen. Ztg.u Ilii­li, hogy az abyssiniai császár felkérte a berlini, londoni, bécsi és pétervári kabineteket, hogy a közte és Egyptom közt fenforgó viszályban interveniáljanak. Világkiállítási Ügy. - x kétségtelenül helyes nemzetgazda­s­­a, mely szerint :11«*­? fu- nem »«im *** h0W ***'? Siók kiválóbb kiállitatásaikkal szerepe - egye, kiállítok k ,­y azokon a nemzeti erőknek eszh­angzatos működése folytán, valamely nyerőknek e jelezett irányú együttműködése a kérnek mintegy zálogát képezi s hogy a megol­dandó feladatból, úgy a kormánynak, mint az egyes termetőknek is kijut a maguk része. De ha az e­­sőtől az ily kiállítások alkalmából felmerülő költ­ségeknek — nevezetesen a szállítási és szor­osan vett tárlati költségeknek — fedezése méltán és jo­gosan várható , úgy a kiállítási tárgyaknak szolgál­tatása az utóbbiakra nézve úgy szólván hazafias kötelesség. Miután alapos okunk van hinni, hogy a ma­gas kormány a feladatnak őt illető részét elvállal­va az említett költségeket az esetben, ha ez­által a Királyhágón inneni Magyarországnak is a világ­kiállításon méltó képviseletét biztosíthatja, kész­séggel fedezendi — azt hisszük, teljes bizalommal fordulhatunk­­. hazánkfia buzgalmához azon kerés­sel, hogy a jövő 1873 évi bécsi világkiállításon részt venni, illetőleg gazdasági erdészeti, kertésze­ti, szőlészeti, sajő terményeiből mindazt, mi vidéke termelési viszonyainak reproducálására szolgálhat, legkésőbb f. 1872 év November hó 20-áig az erdélyi gazd. egylet titkári hivatalánál bejelenteni, és azután legkésőbb jövő 1873 évi Február hó 1-ére ugyanoda czimezve beküldeni m­éltóz­­tassék. Azon hazafias buzgalom, melyet t. uraságod hazai közügyeink és érdekeink emelése iránt min­denkor tanúsított, jogosan engedi remélnünk, hogy kérésünket megtagadni most sem fogja, sőt bizton hisszük, hogy t. hazánkfia örömmel fogja megra­gadni az alkalmat, a köznek egy újabb és követ­kezményeiben messze kiható szolgálatot tehetni Midőn még az iránt is megkeresnénk ismert szívességét, miszerint saját bejelentésén kívül a czélba vett kiállításnak vidékén minél több hívet szerezni kegyeskedjék, ügyünket és magunkat szives hajlamába ajánljuk. Kelt Kolozsvárt, 1872 October elején. Erdélyi gazdasági egylet, mint az erdélyi központi világkiállítási bizottság gazdasági szakosztálya. A nagy-szeben kis-kapusi szárnyvonal. ” A „Sieb. Wochensghr.“ okt. 9-iki számá­­ban „ipar kereskedelem és mezőgazdasági czi­­mű rovatában a nagy-szeben kis-kapusi szárny va­sút felöl értekezik. Rövid bevezetés után, melyben értekező a fő szempontokkal foglalkozik, melyből ki­indul, igy ír: „Mennyiben felel meg a n. szeben kiskapusi szárnyvonal, a melynél csak az sajná­landó, hogy oly kedvezőtlen terrain-re jutott ahogy első alapjai letevésekor, különbeni berendezése al­kalmával, főkép az állomáshelyek alapletevésekor (igy p. Vízakna mellett az állomáshely künn a sza­bad mezőn rendkivülbien ki van téve mindennemű időjárási stb. befolyásoknak s e mellett nem is fek­szik országút mellett,­ oly sok hiba csú­szott be,­­ hogy mennyiben felel meg a felnt ne­vezett szárnyvonal a bevezetésbe felfejtett követel­ményeknek, szemben a magyar keleti vasút fővo­nalaival, azt a meglevő tényekből ítélhetni meg a legkönnyebben. E szárnyvonal központja (II. Sze­ben) kétség kivül fő góczpontja a déli erdélyi hegy­vidéknek legalábbb tiz óra járásnyi területben; e hegyvidékből egy fő és hét méhék szorosát vezet be a szomszédos délkeletre fekvő és természeti kin­csekben gazdag Romániába. E szárnyvonal továbá elmozdithatatlan czélpontja Szeben- és Kő­­halom székeknek, Szerdahely,­ Medgyes- és Nagy Sinkszékek nagy részének, úgy szintén Alsó-és Fel­ső fehérmegyének s Fogaras vidéknek. Mily termé­keny völgyeket mutat ez egész terület, melyben egy város, öt valóságos mezőváros, több igen­é­pes és iparűző falu s 100-nál több helység fekszik­­e terület melyben a hegységek közvetlen aljában három gyári hely fekszik, s e kívül egy gazdag­só bánya fürdőivel kínálkozik. E terület összessé­gessége 200.000 lakón felül tehető, s azt az ország második legnagyobb folyóján, az Oltón kívül, tizen­­két gyors hegyi patak folyja keresztül. Azon kívül az említett központon 7 jó karban tartott s a szél­rózsa minden irányából jövő országút találkozik. A n. szebeni szárnyvonal kitűnő anyag kamarái­­vá válhat a magyar keleti vasút meglehetős­­an és anyagban (fa kőszén stb) legszegényebb részé­vel. De átnevezett szárnyvonal fő előnye abban áll hogy a jövőben az Erdélyből (s a távolabbi észak­ról és északkeletről) a Duna melleti tartományok-"­ba, a balkányi félszigetbe s a kiválóbb pontasi ki­kötőkhöz s Konstantinápolyba vezető sinutban ösz­szekötő kapcsul fog szolgálhatni. Így ezen kettős szárnyvasut feladata lesz Európa keleti ré­szében, az Olt partján kivezető hegyszorosi vasút segélyével a vasúti közlekedést közvetítni. A­mi az ezen szárnyvasút kerületében lakó né­pességet illeti, arról joggal el lehet mondani, hogy az a mi értelmi kifejlettségét s ipari ügy mezőgaz­dasági tevékenységét illeti, a többi ez országrész­ben lakó nemzettársak háta mögött nem áll. (Folyt. köv.) Erdélyi protestáns egyetem a XVIII-ik században. (Felolv. az akad. oct. 14. osztály­ ülésében.) (Vége) Az udvari kanczellária felterjesztése a protestán­sok ellenis idegenséget, sőt részakaratot világosan el­áruló módon mindazon okokat s körülményeket elősorolta, mik a királynét üdvös szándékában megerősítsék, s azon egyetem felállításának szük­ségéről még inkább meggyőzzék. Bandi és Somlyai udvari tanácsosok voltak főkép azok, kik a kor­mány, valamint a római katholikus egyház érde­két az ügygyel kapcsolatba hozva, hathatósan vi­tatták és sürgették, a protestáns ifjak külföldre járása káros voltának tekintetéből, azt megtiltani, vagy legalább minden kitelhető módon nehezítni, mely ezért természetesen számukra egy jól rende­zett egyetem lényegesen előmozdítaná. E kettős nyilatkozat szerint, mit az udvari kanczellária is magáévá tett: a hazába az eretnek­séget külföldről a szászok hozták be, az később is folyvást táplálékot nyert, minek az oda kijáró ifjak által az országban veszélyes elveknek elter­jesztését kell tulajdonitni, s nem lehet csodálkoz­ni, ha azok közt találtattak oly szemtelenek, kik alaptalan s méltatlan panaszukkal, mintha a pro­testánsok jogaikban megszorítást szenvednének, idegen országokban ily súlyos vádakat hintegetnek. Szükség azért a törvény által a kimenetelre adott engedelmet szabályozni, főkép azt megkülömböz­­tetni a korlátlan szabadságtól, s azon vágytól, mit inkább csak viszketegségnek lehet tartani, általá­­ban a külföldre járást csak úgy, és azon esetben szabadutni fel, hogy az a fejedelem szolgálatának javára, s az ország hasznára váljék, valamint a szent római katholikus vallás sérelmeinek elházi­

Next