Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)
1873-01-16 / 12. szám
A III. Polgár vegyes számai kaphatók a lyceumi nyomda központi irodájában. Délután 3 órakor a lap megjelenik pontosan. KOLOZSVÁR. JAN. 15.1873. Pesti levél. (D.) Lónyai grófnak ma újólag jó napja volt. Még mint miniszterelnök beterjeszté a zárszámadásokra vonatkozó határozati javaslatot, aki kor, midőn nagy melege volt a Csernátony-féle támadás miatt. A miniszterelnök tisztázni akarta, magát e javaslattal, de a sors úgy akarta hogy annak tárgyalásában nem mint miniszterelnök, hanem mint egyszerű képviselő vegyen részt. E hat javaslat a megállapított napirend szerint ma került tárgyalás alá. A javaslat a ház határozatát kéri ki, hogy a zárszámadások, illetőleg az azokra vonatkozó államszámszéki jelentések és a ministériumnak ezekre tett észrevételei kiadatnak az állandó pénzügyi bizottságnak azon utasítással, hogy azokat vagy maga vegye tárgyalás és vizsgálás alá, vagy adjon azok megvizsgálásának módja iránt véleményes jelentést. A zárszámadások megvizsgálásával foglalkozó bizottság tekintse meg a kormány által kötött minden oly szerződést is, melyre nézve fölvilágosítást és okmányszerű tájékozást szerezni szükségesnek vél, és jelentését oly időben adja be, hogy még ezen ülésszak alatt a zárszámadások a ház által is tárgyalhatók legyenek, és a törvény értelmében elintézést nyerjenek. Ezen bizottság adjon az iránt is véleményes jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező és törvényhozási intézkedést nem igénylő, mely szerződések s mikép lennének a ház tudomására hozandók a nélkül, hogy ez a közigazgatás törvényes hatásköre s annak rendes menete akadályt szenvedjen. Az ellenzék sorai közül, e javaslat felolvasása után Ghycy Kálmán kér fel, ki Konczkés alá veszi e javaslat egyes tételeit, azokat izekre szaggatja. Mielőtt a zárszámadások megviszgálására kiküldendő férfiak kijelöltetnének, szükségesnek látja a megvizsgálás módozatait megállapítani; továbbá, az okmányok megtekintésére vonatkozólag kijelenti, hogy az 1848. évi XIII- t. czikk 30§.-a a képviselőházat, és az általa kiküldendő bizottságot azon joggal ruházza fel, hogy a minisztériumnak mindazon hivatalos irományait megtekinthesse, melyeket megtekinteni szükségesnek vél. — Lónyay javaslata azonban megszorítja ezen jogát a képviselőháznak. Zajos helyeslések között beszél a vizsgálat eredményeinek benyújtásáról. S végre benyújtja azon módosítását, hogy „az állami számvevőszék által megvizsgált, illetőleg elkészített 1868., 69., 70., 71. évi zárszámadások és az 1867. esztendei kezelési kimutatás, az azokra vonatkozó jelentésekkel és a minisztériumnak ezekre tett észrevételeivel együtt kiadatnak a pénzügyi bizottságnak azon utasítással,hogy megviszgálásuknak módja iránt véleményes jelentést adjon. A pénzügyi bizottság adjon az iránt is véleményes jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező és külön törvény általi jóváhagyást nem igénylő, mely szerződések és miként legyenek jogérvényesekké válásuk előtt a ház tudomására hozandók anélkül, hogy az által a közigazgatás törvényes hatásköre és annak rendes menete akadályt szenvedjen.“ Ghyczy Kálmán nagy hatású beszédét a ház általános helyesléssel fogadja. Lónyay felkel védelmére javaslatának, de a párt nem segíti, a jobboldal ellene szavaz. Ghyczy módosítványa általánosságban elfogadtatott. A részletes tárgyalás következik,melyben a következetes jobboldal előbbi határozatától eltérve —■ Lónyay javaslatát szó szerint elfogadja. A jobboldal ily eljárásából sokat lehet következtetni. Ily eljárás feltételezi azt, hogy a mi kormánypártunk a pártfegyelmet felébe helyezi a tiszta meggyőződésnek; feltételezi, hogy nem a tiszta meggyőződés a vezér, hanem a néma intés azon compheusoktól, kik a pártot vakon vezetik. Egy határozatot hozni, s ugyanazt egy percz múlva megváltoztatni — azzal merőben ellenkezőleg intézkedni, csak ott lehetséges, hol a vak engedelmesség uralkodik. A törvényhozó testület akarata a közakaratot nyilvánítja, mely mint ilyen törvény erejével bír; hogy szolgálhat törvényül azon közakarat, mely hamis alapon mozog, mely erőltetett, s egy perezben, egy tárgyban kétfélekép is nyilatkozik?. Ily közakarata a törvényhozó testületnek, csak annak méltóságát sérti meg. Ily eljárás után csak szánni tudjuk az engedelmes kormánypártot s Lónyait is, kit egy perezben ütnek, s a másikban simogatnak. TARCZA. fi „POLTIKUS ASSZONYOK." Regény két kötetben. Irta: JÓNÁS. I. A keresztény zsidók. (4-ik folytatás.) Felix grófnak valóban nem kellett messze fáradni. A község túlsó oldalán lakott gr. Sándorfy Mihály, az ország egyik nagy vagyona, de annál különözebb birtokosa. A környéken arról nevezetes ember, hogy ő az egyetlen, ki a legbővebb termés idején is az éhenpusztulástól fél. 1817-ben, még szegény embernek ismerték kortársai, ekkor azonban az igazán pusztulásnak indult földnépét ő segélte fel gabonával, s ez az emberbaráti tett, a következő években épen egy félmiliót jövedelmezett neki. Az újságírók sokat beszéltek humanitásáról abban az időben, az udvarnál grata persona lett, ellenségei irigyelték a szerencsés gabonaspeculátio ötletét, és csak egy rongyos professor volt elég szemtelen arra, hogy egy népes gyűlésen azt merte neki mondani szemtől szemben, hogy vagyona olyan verejtékből áll, mely nem az ő arczáról hullott, s az ítélet napján nem szeretné, ha összekonfundálnák vele. A profeszor urat nagyon rövid idő alatt szépen kicsapták székéből, Mihály gr. pedig egy szép reggel arra ébredett fel, hogy aranykulcsos lett, ami bizony szép kitüntetés lehetett, a mit onnét is sejtek, mert még ma is nagy számmal bolondulnak utánna. Egy arany kulcs sok olyan ajtót nyit meg, a hová roés ember fia esztendei kopogtatás után sem il le. A gróf ur különben elég kényelembe- él. Kastélya nem nagy, de csinosan van berendezve. Ő ugyan nem vett belé egyetlen bútordarabot sem, mert fölszerelve kapta, de nem is pusztult el egy fogas sem, mert gondos őrizet alatt áll. Egyetlen leánya a néhány cselédből áll egész háznépe, nem szokott látogatásokat tenni, de arra sem igen ad alkalmat, hogy őt felkereshesse valaki. Ha valakinek éppen dolga van vele, hát beszól a kastélyba, — de ott maradni huzamosan még nem láttak senkit. Leánya, Pepi grófné kormányozza a házat. A cselédséget úgy ránczba szedni senki sem tudja mint ő. A legistentelenebb béres két hét alatt vagy megszelídül, vagy megszökik keze alól. Jaj A ház mai ülésének napirendjét Lónyay gróf azon határozati javaslata képezte, melyet a zárszámadások megvizsgálásának módjára nézve miniszterelnöksége utolsó napjaiban beadott. Legelső szólalt fel Ghyczy Kálmán, ki módositványt nyújtott be e határozati javaslathoz, amelynek lényege az, hogy a zárszámadások azon czélból utasíttassanak a pénzügyi bizottsághoz, hogy az, azok tárgyalási módja iránt jelentést tegyen a háznak. Lónyay javaslata szerint a pénzügyi bizottság brevi mann tárgyalhatta s elintézhette volna e kérdést, Ghyczy beszéde után, átalános várakozás között Lónyay Menyhért kelt fel. Lónyay nem ragaszkodott határozati javaslatához, de nem is fogadta el a módosítványt. Hivatkozott arra, hogy e határozati javaslatot „más helyről, más állásban“ nyújtotta be. Azt azonban követelte, hogy a hat javaslatban benmaradjon egy passus, mely „a ministeriumnak adanannak, kit a napfelkelte dologban nem ér! Mikor a tiszttartó kifáradt a kocsissal vesződni, akkor jelentést tesz ő nagyságának. A bűnös megidéztetik, ki is már a lépcsőnél elveszett embernek tartja magát, s szeretné ha már visszatérőbe volna. „Hogy merre kend a zabot rostálatlan a lovak elé tenni?“ — „Csókolom kezeit... ..“ — „Nem érek reá sok beszédre, — hanem mielőtt felelne, hozza ide azt a kicsi széket. „A megrémült öles termetű legény engedelmeskedik, Pepi grófné szépen reá áll, s azt rendeli, hogy a kocsis lépjen egészszen közel hozzá. „Most már feleljen!“ „Bizony mondom, hogy nem vagyok hibás, a tiszttartó úr ...........“ A kocsis mondaná tovább is, de Pepi grófné képzelhetetlen gyorsasággal olyan módon hozza szép fehér kezeit érintkezésbe a szóló képével, hogy karikákat hány a szeme világa fölle. „Most elmehet kend, s köszönje, hogy jó kedvembe kapott, különben megemlegetne!“ Ezzel az executiónak vége van. A bűnös kifelé haladtában aztán meghányhatja elméjében azt is, hogy ha most a grófné jó kedvében méltóztatott lenni, vájjon mi fog itt történni alkalmilag, ha indulatba jön? A tiszttartó megköszöni ő nagyságának, hogy kegyeskedett egy kicsit beleszóllani a cseléd dolgába.“ Jól van, elmehet, — de jegyezze meg magának, hogy egy élhetetlen vén szamárnak tartom, aki nem tud tekintélyt tartani.“ Ilyen Pepi grófné otthon. Már öt éve, hogy utolérhetetlen bölcseséggel vezeti a háztartást, s maga a Bezirksvorsteher bizonyságot tehet, hogy egész kerülete nem ad annyi dolgot, mint a grófné által személyesen vezetett pörök. „Ez a leány ma ügyvédi vizsgát tehet az osztrák törvényekből, hanem azért én mégis meg fogok szökni ebből a kerületből ! A főbiztos a grófnénak minden hivatalos ügyben tett látogatása után fejgörcsöket kapott, az albiztosnak volt annyi esze, hogy ha történetesen megtudta, hogy mellyik napon fog e nagysága pőrei sürgetésére megjelenni, betegnek jelenteté magát. A „kurucz grófné“ elöl — igy hívták — kitért minden keresztény lélek, s a kinek volt bátorsága helyén maradni, azt úgy megviselte a dologgal, hogy jobb szeretett volna Csehországba lenni s mint ide jövetele előtt, számítgatni a tekepártikot valamelyik zugkávéházba. Pedig ha az ember jól megnézte, meg mert volna esküdni, hogy a grófnénál valami szelidebb teremtést a föld nem tart a hátán. Arcza mosolygó, az ifjúság egész kellemével, hisz alig volt husz éves. Azok a ragyogó fekete szemek sokszor megteltek könyvvel, ha valamelyik rész galambfiát udvariatlanságból egérnek találta nézni, s kitekerte a nyakát. A helység szegényeit titokban ő látta el a legszükségesebbekkel, s ezt úgy tudta tenni, hogy senki sem vette észre. Egy kis daemon, aki angyal is tud lenni. Mikor az öreg Galambos Felix gróffal a kastély udvarára ért, a „Kurucz grófné“ épen akkor pattant nyeregbe, hogy megtekintse béreseit a mezőn, hogy várjon mit csinálnak ? Az érkező vendégek udvariassággal köszönték a grófnét, ki lován mintegy bevárni látszott őket. „Engedje meg nagyságod, hogy bemutatva gróf Aranyvári Felix urat kérdezősködhessem, várjon a gróf urat itthon fogjuk-e találat ?“ „Ah ez derék dolog. A mi szomszédunk szives bennünket meglátogatni. Valóban ideje, — épen öt éve, hogy nem láttuk. Atyám — kinek önök szívesen látott vendégei lesznek — tudom örülni fog e látogatásnak ! Sajnálom, hogy nem tarthatok önökkel, — de a gazdának sietni kell a mezőre.“ „Nem bocsáthatom meg magamnak grófné, hogy ilyen roszidőben jöttem“,—szólt Felix gróf, végig suhantva tekintetét az érdekes alakon, mely e pillanatban igazán festői szépség volt. „Ne aggódjék gróf úr, mi látni fogjuk egymást jövőre gyakrabban. Most már nem lesz szabad itt hagynia bennünket olyan sok ideig.“ „Egy óra múlva el fog dőlni, hogy örökre itt maradok-e, vagy végképen elhagyom e helyet, hol nekem annyi kedves, s annyi fájó emlékem van.“ „Én csak a viszontlátásig köszöntem!“ —s ezzel gyorsan, mint a villám, rohant ki lovával. A gróf utána nézett, s midőn eltűnt szeme elől, egykedvűen jegyzé meg Galambos uramnak : „Furcsa kis teremtés!“ „Kurucz grófnénak hívják.“ „Miért ?“ „Rövid idő alatt megtudhatja ezt is, hanem addig keressük fel az öreg gróf urat, a mig meg nem szökik előttünk.“ Ezzel aztán felindultak a széles lépcsőzeten, melynek párkányait kétfelől úgy ellepte az örökzöld, mintha sajnálná, hogy a nap reá is süssön. (Foly. követ.) Országgyűlés, Pest, jan. 13. de fölmentésről“ szól. A szélsőbal „elmarasztalás” felkiáltással fogadta e követelést. Lónyay mély csöndben ült le. Utána szólt Holly, elbeszélve Lónyay hat. javaslatának ismert történetét. Az úgynevezett gyanúsítások, parlamenti botrányok, Korizmics ésimonyi határozati javaslata: mindezeket az új parlamenti pályára készülő, volt miniszerielnöknek újból kellett élveznie. Felszólalt ezután Zsedényi, ki — egy rövid felvilágosítás után — elfogadta a Ghyczy féle módosítást. A ház minden oldaláról hangzott: mi is elfogadjuk. Az ellennézet nem adott mangot. Az elnök hallgat; a baloldalról felkiáltások : ki kell mondani a határozatot, az elnök azonban még mindig hallgat. Deák Ferencz ingerülten int az elnöknek, mire az a kérdés pontonkinti föltevését indítványozza. Somssich indítványára előbb általánosságban tétetett fel a kérdés. Így a javaslat általánosságban elfogadtatván, a pontok felett szavazás következett. A részleteknél mégis Lónyay javaslata fogadtatott el, bár a jobboldal egy része s a baloldal egészen ellene szavazott. Ez a jobboldal részéről, midőn Ghyczy javaslatának főpontjai ellen egy szó sem hozatott föl, s midőn Tisza csak úgy alli el a szótól, ha Ghyczy módositványai elfogadtatnak, egyenesen megfoghatatlan volt. Erre a kiszolgált altisztek alkalmazásáról szóló javaslat következett. A Gazetából. (—) A Gazeta Transilvaniei írja, hogy Rómában Pável Mihály felszenteltetett. Ugyancsak e lap említi azt is e felszentelés alkalmát felhasználva, hogy a román főpapok meg vannak nyerve a magyar érdekeknek, s hogy a vallási unió létesítésére is fáradozni képesek volnának. A Gazetta mindezeknek nem ad hitelt, nem hiszi, hogy a román főpapok és az után vágyódjanak, mi ellen a román nép századokon át küzdött; különösen a vallási eltérések tekintetében nem hiszi, hogy az unió mellett volnának. A Gazetta ugyan nem ad hitelt ezeknek, de úton-útfélen már azt beszélik, a gyanú meg van, az aggodalom a román keblekben helyet foglalt. Épen azért a román püspökökre nagy feladat vár. A G. szerint kötelességük bebizonyítani tettel, hogy ha szolgái a román nemzeti és egyházi érdekeknek , mint politikusok, kimutatni kötelesek, hogy Erdély autonómiájának visszaállítására törekednek, s ha ezek bebizonyítva állandóak, a román keblek hozzájuk fordulnak újólag bizalommal, addig nem. Első czikkében a Gazeta fájdalmának ad kifejezést. Azt, mondja, hogy a román nép századokon át kevés örömnapot ült, kevés örömmel birt. Lépésről lépésre leigázva, megfosztva minden A titok hatalma. Aligha játszott az emberiség történelmében valami hatalom nagyobb szerepet, mint a titok. Már a legrégibb népeknél megalapította ez óriási jógáitól volt-e nép lépésről lépésre üldöztetetett kinoztatott, avagy csúfságul szolgált saját hazájában e nemzet. Számtalan a szenvedés és számtalan az ok, mely ezen szenvedéseket előidézte. Az Esküllői győzelemtől, mely a legfatálisabb korszak volt a román nép életében, a mai napig nyúlik le a szenvedések fonala, és egy öröm perez sebei. Az esküllői béke rabszolgaságra vezeté a népet, a három nemzet összeesküvése időszakától teljes desorganisatioja következett be. A XVl-ik századig kevés tudomással bírunk e nép állapotáról, annyit azonban tudunk, hogy a XVlI-ik században ébredezett a román nemzeti szellem, különösen Erdélyben. Azóta kevés történt. 1848-ban a románok lerázták láncaikat; a Balázsfalván tartott nemzeti gyűlés bevezette a ro-mánt a nemzetek közé s midőn a monarcha 1863- ban a szebeni gyűlés 1 czikkelyét szentesité, csak s következetességének adta tanujelét. Bekövetkezett az absolutismus. A románok legszentebb jogai is lábbal tiportattak. Az alkotmányos aera is beköszöntött ; a románok elveszítették legszentebb jogukat, s ezt különösen előidézték azok, kik a magyar pesti parlamentbe bementek, habár meg valónak intve a sajtó által s más után is. Egy bajt szenved a románság, a párt fegyelmét nélkülözi, s nincs solidaritás. Ez okozza a bajt, e baj eloszlatására működik a Gazetta, s kéri honfitársait ezen irányban való működésre. így elmélkedik a Gazetta az Ó év utolsó napján, most az egyszer nem hibáztatjuk csendes elmélkedését. KLILUFöld: Napoleon halálának hire, Párisba f. hó 9 én, déli órákban érkezett, midőn a tőzsde még nyitva volt. A hiribozó távsürgöny chiffrirozva volt, de úgy, hogy a kormány, melyhez a sürgöny érkezett, annak tartalmát nem tudta teljesen és biztosan kitalálni. D. u. 3—4 óra közt azonban érkezett egy távsürgöny, mely az excsászár halálának hírét világosan forumlázta. Az esti lapok vagy egyátalán nem, vagy csak igen röviden hozták a hírt, s igy történt, hogy az csak este terjedt el teljesen a franczia fővárosban. A boulaverd des italiensen késő estig hullámzott a tömeg, mint ez nagy események hírére közönségesen történni szokott; a nyilvános helyeken mindenütt Napoleon halála volt a közbeszéd tárgya ; de a benyomás képe álalában nem volt szomorú, mert egész Paris kevés kivétellel, közönyösen beszélt az excsászár haláláról, sőt egy nagy rész durva és ügyeten életeket faragott azon emberre, ki Francziaország fölött húsz éven át uralkodott.______• birodalmát. Sión főpapja a templom szentélyébe zárkózott be, jól tudva, minő szent fénynyel vonja körül a nép képzelő tehetsége papi fejét, mig csak sejtelmében festhette ki magának e szentély belsejét. Gyermekies népek természetészleletei, mint ma is, csak mondákon, meséken, rémtörténeteken alapultak s alapulnak. A jámbor hindu még most is leborul a növény érthetetlen, titokteljes élete előtt, vélve, hogy az istenektől veszi életét; a Nikobar-szigetek csaknem állatias lakói hasonlóképen. Guyana civilizálatlan néger lakosa még ma is áldoz ama titokteljes erőnek, mely őserdei óriását, a szédítő magasságú gyapotját a földből kiemeli. Egy időkor sem volt annyira hajlandó a titokszervnek a történelemben helyet engedni, mint a középkor. Mindenütt, mindenben csak titkot láttak. Ennek folytán erre építették a bölcsészet, theológia és természettudomány épületeit is. E tanok hívőit együttvéve mystikusoknak nevezték. Híven egyéniségükhöz a mystikusok, elzárkózva másoktól, talányos szavakkal beszéltek és írtak, az u. n. „Kabala“ nyelven. Sőt am a kor természetbúvárai, hogy a titokteljest végletekig vigyék, s tudományukat a nagy tömeg előtt mentői jobban elleplezzék, mint hajdan Egyptom papjai, sajátságos, titkos jeleket találtak fel, melyek mögött anyagjaik neveit mondhatni elsánczolták, így pl. az aranyat 0-val, tehát körrel, egy ponttal közepében, jelezték. Ez egyszersmind a napot is jelképezte. Tulajdonképen az mind mystikus, ki mindenfelé titkost és természetfelettit lát; a nagy még felvilágosítatlan tömeg ide tartozik. Különben a természettel szemben még a legtudósabb természetbúvár is csak mystikus marad Az örök anyag, ellentétei kétszínűségével, ez a természet őstitka ; s ezzel szemben, ez ideig legalább, még mindenki mystikus. Ha tehát elég okunk van arra, hogy ez utóbb jelzett magasztos titoknak helyet engedjünk lelkünkben, legkevésbé sem csodálkozhatunk a felett, hogy a titokszerűség atörténelemben azon hatalmas szerepet játszza, melyet fennebb érintettünk. Ezzel egyszersmind a titok hatalmát a tudatlanságnak róttuk fel. Azonban ez nem az egyedüli, minek a titok véghetetlen hatalmát köszönheti. E hatalom oka épen úgy rejlik a rejtélyes iránti ingerben, az emberi lélek e fő alapvonásában, mely felvillanyozza képzelőtehetségünket, a sejtelem ösztönét, és hol e sejtelem mérsékelt tudvágygyá lett, ott nagy dolgokat teremtett. E sejtelemnek