Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-01-16 / 12. szám

A III. Polgár v­egyes számai kaphatók a lyceumi nyomda központi irodájában. Délután 3 órakor a lap megjelenik pontosan. KOLOZSVÁR. JAN. 15.1873. Pesti levél. (D.) Lónyai grófnak ma újólag jó napja volt.­­ Még mint miniszterelnök beterjeszté a zár­számadásokra vonatkozó határozati javaslatot, ak­­i kor, midőn nagy melege volt a Csernátony-féle támadás miatt. A miniszterelnök tisztázni akarta, magát e javaslattal, de a sors úgy akarta hogy annak tárgyalásában nem mint miniszterel­nök, hanem mint egyszerű képviselő vegyen részt. E hat­ javaslat a megállapított napirend sze­rint ma került tárgyalás alá. A javaslat a ház ha­tározatát kéri ki, hogy a zárszámadások, illetőleg az azokra vonatkozó államszámszéki jelentések és a ministériumnak ezekre­ tett észrevételei ki­adatnak az állandó pénzügyi bizottságnak azon utasítással, hogy azokat vagy maga vegye tár­gyalás és vizsgálás alá, vagy adjon azok megvizs­gálásának módja iránt véleményes jelentést. A zárszámadások megvizsgálásával foglalko­zó bizottság tekintse meg a kormány által kötött minden oly szerződést is, melyre nézve fölvilágo­­sítást és okmányszerű tájékozást szerezni szüksé­gesnek vél, és jelentését oly időben adja be, hogy még ezen ülésszak alatt a zárszámadások a ház által is tárgyalhatók legyenek, és a törvény értel­mében elintézést nyerjenek. Ezen bizottság adjon az iránt is véleményes jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező és törvényhozási intézkedést nem igénylő, mely szerződések s mikép lennének a ház tudomására hozandók a nélkül, hogy ez a közigazgatás tör­vényes hatásköre s annak rendes menete akadályt szenvedjen. Az ellenzék sorai közül, e javaslat felolvasása után Ghycy Kálmán kér fel, ki Konczkés alá veszi e javaslat egyes tételeit, azokat izekre szaggat­ja. Mielőtt a zárszámadások megviszgálására ki­­küldendő férfiak kijelöltetnének, szükségesnek lát­ja a megvizsgálás módozatait megállapítani; to­vábbá, az okmányok megtekintésére vonatkozólag kijelenti, hogy az 1848. évi XIII- t. czikk 30­§.-a a képviselőházat, és az általa kiküldendő bizottsá­got azon joggal ruházza fel, hogy a minisztérium­nak mindazon hivatalos irományait megtekinthesse, melyeket megtekinteni szükségesnek vél. — Ló­nyay javaslata azonban megszorítja ezen jogát a képviselőháznak. Zajos helyeslések között beszél a vizsgálat eredményeinek benyújtásáról. S végre benyújtja azon módosítását, hogy „az állami szám­vevőszék által megvizsgált, illetőleg elkészített 1868., 69., 70., 71. évi zárszámadások és az 1867. esztendei kezelési kimutatás, az azokra vonatkozó jelentésekkel és a minisztériumnak ezekre tett ész­revételeivel együ­tt kiadatnak a pénzügyi bizottság­nak azon utasítással,hogy megviszgálásuknak mód­ja iránt véleményes jelentést adjon. A pénzügyi bi­zottság adjon az iránt is véleményes jelentést, hogy jövőre az államra nézve kötelező és külön törvény általi jóváhagyást nem igénylő, mely szerződések és miként legyenek jogérvényesekké válásuk előtt a ház tudomására hozandók anélkül, hogy az ál­tal a közigazgatás törvényes hatásköre és annak rendes menete akadályt szenvedjen.“ Ghyczy Kálmán nagy hatású beszédét a ház általános helyesléssel fogadja. Lónyay felkel védel­mére javaslatának, de a párt nem segíti, a jobbol­dal ellene szavaz. Ghyczy módosítványa általá­nosságban elfogadtatott. A részletes tárgyalás következik,melyben a következetes jobb­oldal előbbi határozatától eltérve —■ Lónyay ja­vaslatát szó szerint elfogadja. A jobboldal ily eljárásából sokat lehet követ­keztetni. Ily eljárás feltételezi azt, hogy a mi kor­mánypártunk a pártfegyelmet felébe helyezi a tisz­ta meggyőződésnek; feltételezi, hogy nem a tiszta meggyőződés a vezér, hanem a néma intés azon com­pheusoktól, kik a pártot vakon vezetik. Egy határozatot hozni, s ugyanazt egy percz múlva megváltoztatni — azzal merőben ellenkezőleg in­tézkedni, csak ott lehetséges, hol a vak engedel­messég uralkodik. A törvényhozó­ testület akarata a közakaratot nyilvánítja, mely mint ilyen törvény erejével bír; hogy szolgálhat törvényül azon köz­akarat, mely hamis alapon mozog, mely erőltetett, s egy perezben, egy tárgyban kétfélekép is nyilat­kozik?. Ily közakarata a törvényhozó testületnek, csak annak méltóságát sérti meg. Ily eljárás után csak szánni tudjuk az enge­delmes kormánypártot s Lónyait is, kit egy perez­ben ütnek, s a másikban simogatnak. TARCZA. fi „POLTIKUS ASSZONYOK." Regény két kötetben. Irta: JÓNÁS. I. A keresztény zsidók. (4-ik folytatás.) Felix grófnak valóban nem kellett messze fá­radni. A község túlsó oldalán lakott gr. Sándorfy Mihály, az ország egyik nagy vagyona, de annál különözebb birtokosa. A környéken arról neveze­tes ember, hogy ő az egyetlen, ki a legbővebb ter­més idején is az éhenpusztulástól fél. 1817-ben, még szegény embernek ismerték kortársai, ekkor azonban az igazán pusztulásnak indult földnépét ő segélte fel gabonával, s ez az emberbaráti tett, a következő években épen egy félmiliót jövedel­mezett neki. Az újságírók sokat beszéltek huma­nitásáról abban az időben, az udvarnál grata per­sona lett, ellenségei irigyelték a szerencsés gabo­­naspeculátio ötletét, é­s csak egy rongyos pro­fessor volt elég szemtelen arra, hogy egy népes gyűlésen azt merte neki mondani szemtől szemben, hogy vagyona olyan verejtékből áll, mely nem az ő arczáról hullott, s az ítélet napján nem szeret­né, ha összekonfundálnák vele. A profeszor urat nagyon rövid idő alatt szé­pen kicsapták székéből, Mihály gr. pedig egy szép reggel arra ébredett fel, hogy aranykulcsos lett, a­mi bizony szép kitüntetés lehetett, a mit onnét is sejtek, mert még ma is nagy számmal bolondulnak utánna. Egy arany kulcs sok olyan aj­tót nyit meg, a hová roés ember fia esztendei ko­pogtatás után sem il l­e. A gróf ur különben elég kényelembe-­ él. Kastélya nem nagy, de csinosan van berendezve. Ő ugyan nem vett belé egyetlen bútordarabot sem,­­ mert fölszerelve kapta, de nem is pusz­tult el egy fogas sem, mert gondos őrizet alatt áll. Egyetlen leánya a néhány cselédből áll egész háznépe, nem szokott látogatásokat tenni, de ar­ra sem igen ad alkalmat, hogy őt felkereshesse valaki. Ha valakinek éppen dolga van vele, hát beszól a kastélyba, — de ott maradni huzamo­san még nem láttak senkit. Leánya, Pepi grófné kormányozza a házat. A cselédséget úgy ránczba szedni senki sem tudja mint ő. A legistentelenebb béres két hét alatt vagy megszelídül, vagy megszökik keze alól. Jaj A ház mai ülésének napirendjét Lónyay gróf azon határozati javaslata képezte, melyet a zárszá­madások megvizsgálásának módjára nézve minisz­terelnöksége utolsó napjaiban beadott. Legelső szó­lalt fel Ghyczy Kálmán, ki módositványt nyújtott be e határozati javaslathoz, a­melynek lényege az, hogy a zárszámadások azon czélból utasíttas­­sanak a pénzügyi bizottsághoz, hogy az, azok tár­gyalási módja iránt jelentést tegyen a háznak. Ló­nyay javaslata szerint a pénzügyi bizottság brevi mann tárgyalhatta s elintézhette volna e kérdést, Ghyczy beszéde után, átalános várakozás között Ló­nyay Menyhért kelt fel. Lónyay nem ragaszkodott határozati javaslatához, de nem is fogadta el a mó­dosítványt. Hivatkozott arra, hogy e határozati javasla­tot „más helyről, más állásban“ nyújtotta be. Azt azonban követelte, hogy a hat­ javaslatban ben­­maradjon egy passus, mely „a ministeriumnak adan­annak, kit a napfelkelte dologban nem ér! Mikor a tiszttartó kifáradt a kocsissal vesződni, akkor jelentést tesz ő nagyságának. A bűnös megidézte­tik, ki is már a lépcsőnél elveszett embernek tart­ja magát, s szeretné ha már visszatérőbe volna. „Hogy merre kend a zabot rostálatlan a lovak elé tenni?“ — „Csókolom kezeit... ..“ — „Nem érek reá sok beszédre, — hanem mielőtt felelne, hozza ide azt a kicsi széket. „A megrémült öles terme­tű legény engedelmeskedik, Pepi grófné szépen reá áll, s azt rendeli, hogy a kocsis lépjen egész­­szen közel hozzá. „Most már feleljen!“ „Bizony mondom, hogy nem vagyok hibás, a tiszttartó úr ...........“ A kocsis mondaná tovább is, de Pepi grófné képzelhetetlen gyorsasággal olyan módon hozza szép fehér kezeit érintkezésbe a szóló ké­pével, hogy karikákat hány a szeme világa fölle. „Most elmehet kend, s köszönje, hogy jó ked­ve­m­b­e kapott, különben megemlegetne!“ Ezzel az executiónak vége van. A bűnös kifelé haladtá­ban aztán meghányhatja elméjében azt is, hogy ha most a grófné jó kedvében méltóztatott lenni, vájjon mi fog itt történni alkalmilag, ha indulatba jön? A tiszttartó megköszöni ő nagyságának, hogy kegyeskedett egy kicsit bele­szóllani a cseléd dol­gába.“ Jól van, elmehet, — de jegyezze meg ma­gának, hogy egy élhetetlen vén szamárnak tartom, a­ki nem tud tekintélyt tartani.“ Ilyen Pepi grófné otthon. Már öt éve, hogy utolérhetetlen bölcseséggel vezeti a háztartást, s maga a Bezirksvorsteher bizonyságot tehet, hogy egész kerülete nem ad annyi dolgot, mint a grófné által személyesen vezetett pörök. „Ez a leány ma ügyvédi vizsgát tehet az osztrák törvényekből, ha­nem azért én mégis meg fogok szökni ebből a kerületből ! A főbiztos a grófnénak minden hivatalos ügy­ben tett látogatása után fejgörcsöket kapott, az albiztosnak volt annyi esze, hogy ha történetesen megtudta, hogy mellyik napon fog e nagysága pőrei sürgetésére megjelenni, betegnek jelenteté magát. A „kurucz grófné“ elöl — igy hív­ták — kitért minden keresztény lélek, s a kinek volt bátorsága helyén maradni, azt úgy megvisel­te a dologgal, hogy jobb szeretett volna Csehor­szágba lenni s mint ide jövetele előtt, számítgatni a tekepárt­ikot valamelyik zugkávéházba. Pedig ha az ember jól megnézte, meg mert volna esküdni, hogy a grófnénál valami szelidebb teremtést a föld nem tart a hátán. Arcza mosolygó, az ifjúság egész kellemével,­­ hisz alig volt husz éves. Azok a ragyogó fekete szemek sokszor meg­teltek könyvvel, ha valamelyik rész galambfiát udvariatlanságból egérnek találta nézni, s kiteker­te a nyakát. A helység szegényeit titokban ő lát­ta el a legszükségesebbekkel, s ezt úgy tudta ten­ni, hogy senki sem vette észre. Egy kis daemon, a­ki angyal is tud lenni. Mikor az öreg Galambos Felix gróffal a kas­tély udvarára ért, a „Kurucz grófné“ épen akkor pattant nyeregbe, hogy megtekintse béreseit a me­zőn, hogy várjon mit csinálnak ? Az érkező vendégek udvariassággal köszön­ték a grófnét, ki lován mintegy bevárni látszott őket. „Engedje meg nagyságod, hogy bemutatva gróf Arany­vári Felix urat kérdezősködhessem, várjon a gróf urat itthon fogjuk-e találat ?“ „Ah ez derék dolog. A mi szomszédunk szi­ves bennünket meglátogatni. Valóban ideje, — épen öt éve, hogy nem láttuk. Atyám — kinek önök szívesen látott vendégei lesznek — tudom örülni fog e látogatásnak ! Sajnálom, hogy nem tarthatok önökkel, — de a gazdának sietni kell a mezőre.“ „Nem bocsáthatom meg magamnak grófné, hogy ilyen rosz­időben jöttem“,—szólt Felix gróf, végig suhantva tekintetét az érdekes alakon, mely e pillanatban igazán festői szépség volt. „Ne aggódjék gróf úr, mi látni fogjuk egy­mást jövőre gyakrabban. Most már nem lesz sza­bad itt hagynia bennünket olyan sok ideig.“ „Egy óra múlva el fog dőlni, hogy örökre itt maradok-e, vagy végképen elhagyom e helyet, hol nekem annyi kedves, s annyi fájó emlé­kem van.“ „Én csak a viszontlátásig köszöntem!“ —s ezzel gyorsan, mint a villám, rohant ki lovával. A gróf utána nézett, s midőn eltűnt szeme elől, egykedvűen jegyzé meg Galambos uramnak : „Furcsa kis teremtés!“ „Kurucz grófnénak hívják.“ „Miért ?“ „Rövid idő alatt megtudhatja ezt is, ha­nem addig keressük fel az öreg gróf urat, a mig meg nem szökik előttünk.“ Ezzel aztán felindultak a széles lépcsőzeten, melynek párkányait kétfelől úgy ellepte az örök­zöld, mintha sajnálná, hogy a nap reá is süssön. (Foly. követ.) Országgyűlés, Pest, jan. 13. de fölmentésről“ szól. A szélsőbal „elmarasztalás” felkiáltással fogadta e követelést. Lónyay mély csöndben ült le. Utána szólt Holly, elbeszél­ve Lónyay hat. javaslatának ismert történetét. Az úgynevezett gyanúsítások, parlamenti botrányok, Korizmics és­­­imonyi határozati javaslata: mind­ezeket az új parlamenti pályára készülő, volt mi­­niszerielnöknek újból kellett élveznie. Felszólalt ezután Zsedényi, ki — egy rövid felvilágosítás után — elfogadta a Ghyczy féle módosítást. A ház min­den oldaláról hangzott: mi­ is elfogadjuk. Az ellen­­nézet nem adott mangot. Az elnök hallgat; a balol­dalról felkiáltások : ki kell mondani a határozatot, az elnök azonban még mindig hallgat. Deák Ferencz ingerülten int az elnöknek, mire az a kérdés pon­­tonkinti föltevését indítványozza. Somssich indítvá­nyára előbb általánosságban tétetett fel a kérdés. Így a javaslat általánosságban elfogadtatván, a pon­tok fele­tt szavazás következett. A részleteknél még­is Lónyay javaslata fogadtatott el, bár a jobboldal egy része s a baloldal egészen ellene szavazott. Ez a jobboldal részéről, midőn Ghyczy javaslatá­nak főpontjai ellen egy szó sem hozatott föl, s midőn Tisza csak úgy alli el a szótól, ha Ghyczy módositványai elfogadtatnak, egyenesen megfoghatat­lan volt. Erre a kiszolgált altisztek alkalmazásáról szó­ló javaslat következett. A Gazetából. (—) A Gazeta Transilvaniei írja, hogy Ró­mában Pável Mihály felszenteltetett. Ugyancsak e lap említi azt is e felszente­lés alkalmát felhasználva, hogy a román főpapok meg vannak nyerve a magyar érdekeknek, s hogy­­ a vallási unió létesítésére is fáradozni képesek volná­nak. A Gazetta mindezeknek nem ad hitelt,­­ nem hiszi, hogy a román főpapok és az után vágyód­janak, mi ellen a román nép századokon át küz­dött; különösen a vallási eltérések tekintetében nem hiszi, hogy az unió mellett volnának. A Gazetta ugyan nem ad hitelt ezeknek, de úton-útfélen már azt beszélik, a gyanú meg van, az aggodalom a román keblekben helyet foglalt. Épen azért a román püspökökre nagy feladat vár. A G. szerint kötelességük bebizonyítani tet­tel, hogy ha szolgái a román nemzeti és egyházi érdekeknek , mint politikusok, kimutatni kötelesek, hogy Erdély autonómiájának visszaállítására töre­kednek, s ha ezek bebizonyítva állandóak, a ro­mán keblek hozzájuk fordulnak újólag bizalommal, addig nem. Első czikkében a Gazeta fájdalmának ad ki­fejezést. Azt, mondja, hogy a román nép századokon át kevés örömnapot ült, kevés örömmel birt. Lépésről lépésre leigázva, megfosztva minden A titok hatalma. Aligha játszott az emberiség történelmében valami hatalom nagyobb szerepet, mint a titok. Már a legrégibb népeknél megalapította ez óriási jógáitól volt-e nép lépésről lépésre üldöztetetett kino­ztatott, avagy csúfságul szolgált saját hazá­jában e nemzet. Számtalan a szenvedés és számtalan az ok, mely ezen szenvedéseket előidézte. Az Eskü­llői győzelemtől, mely a legfatálisabb korszak volt a román nép életében, a m­ai napig nyúlik le a szen­vedések fonala, és egy öröm perez sebei. Az esküllői béke rabszolgaságra vezeté a né­pet, a három nemzet összeesküvése időszakától tel­jes desorganisatioja következett be. A XVl-ik szá­zadig kevés tudomással bírunk e nép állapotáról, annyit azonban tudunk, hogy a XVlI-ik században ébredezett a román nemzeti szellem, különösen Er­délyben. Azóta kevés történt. 1848-ban a románok lerázták láncaikat; a Balázsfalván tartott nemzeti gyűlés bevezette a ro-­­­mánt a nemzetek közé s midőn a monarcha 1863-­­ ban a szebeni gyűlés 1 czikkelyét szentesité, csak s következetességének adta tanujelét. Bekövetkezett az absolutismus. A románok legszentebb jogai is lábbal tiportattak. Az alkot­­­­mányos aera is beköszöntött ; a románok elvesz­­í­tették legszentebb jogukat, s ezt különösen elő­idézték azok, kik a magyar pesti parlamentbe be­mentek, habár meg valónak intve a sajtó által s más után is. Egy bajt sz­enved a románság, a párt fegyel­mét nélkülözi, s nincs solidaritás. Ez okozza a bajt, e baj eloszlatására működik a Gazetta, s ké­ri honfitársait ezen irányban való működésre. így elmélkedik a Gazetta az Ó­ év utolsó napján, most az egyszer nem hibáztatjuk csendes elmélkedését. KLILUFöld: Napoleon halálának hire, Páris­­ba f. hó 9 én, déli órákban érkezett, midőn a tőzsde még nyitva volt. A hiribozó távsürgöny chiffrirozva volt, de úgy, hogy a kormány, mely­hez a sürgöny érkezett, annak tartalmát nem tud­ta teljesen és biztosan kitalálni. D. u. 3—4 óra közt azonban érkezett egy távsürgöny, mely az excsászár halálának hírét világosan forumlázta. Az esti lapok vagy egyátalán nem, vagy csak igen röviden hozták a hírt, s igy történt, hogy az csak este terjedt el teljesen a franczia fővá­rosban. A boulaverd des italiensen késő estig hul­lámzott a tömeg, mint ez nagy események hírére közönségesen történni szokott; a nyilvános helye­ken mindenütt Napoleon halála volt a közbeszéd tárgya ; de a benyomás képe álalában nem volt szomorú, mert egész Paris kevés kivétellel, közö­nyösen beszélt az excsászár haláláról, sőt egy nagy rész durva és ügyeten életeket faragott azon emberre, ki Francziaország fölött húsz éven át uralkodott.______• birodalmát. Sión főpapja a templom szentélyébe zárkózott be, jól tudva, minő szent fénynyel vonja körül a nép képzelő tehetsége papi fejét, mig csak sejtelmében festhette ki magának e szentély bel­sejét. Gyermekies népek természetészleletei, mint ma is, csak mondákon, meséken, rémtörténeteken alapultak s alapulnak. A jámbor hindu még most is leborul a növény érthetetlen, titokteljes élete előtt, vélve, hogy az istenektől veszi életét; a Nikobar-szigetek csaknem állatias lakói hasonló­­képen. Guyana civilizálatlan néger lakosa még ma is áldoz ama titokteljes erőnek, mely őserdei óri­ását, a szédítő magasságú gyapotját a földből kiemeli. Egy időkor sem volt annyira hajlandó a ti­­tokszervnek a történelemben helyet engedni, mint a középkor. Mindenütt, mindenben csak titkot lát­tak. Ennek folytán erre építették a bölcsészet, theológia és természettudomány épületeit is. E ta­nok hívőit együttvéve mystikusoknak nevezték. Hí­ven egyéniségükhöz a mystikusok, elzárkózva má­soktól, talányos szavakkal beszéltek és írtak, az u. n. „Kabala“ nyelven. Sőt am a kor természet­búvárai, hogy a titokteljest végletekig vigyék, s tudományukat a nagy tömeg előtt mentői jobban elleplezzék, mint hajdan Egyptom papjai, sajátsá­gos, titkos jeleket találtak fel, melyek mögött anyagjaik neveit mondhatni elsánczolták, így pl. az aranyat 0-val, tehát körrel, egy ponttal köze­pében, jelezték. Ez egyszersmind a napot is jel­képezte. Tulajdonképen az mind mystikus, ki minden­felé titkost és termész­etfelettit lát; a nagy még felvilágosítatlan tömeg ide tartozik. Különben a természettel szemben még a legtudósabb termé­szetbúvár is csak mystikus marad Az örök anyag, ellentétei kétszínűségével, ez a természet őstitka ; s ezzel szemben, ez ideig legalább, még mindenki mystikus. Ha tehát elég okunk van arra, hogy ez utóbb jelzett magasztos titoknak helyet engedjünk lel­künkben, legkevésbé sem csodálkozhatunk a felett, hogy a titokszerűség a­­történelemben azon hatal­mas szerepet játszza, melyet fennebb érintettünk. Ezzel egyszersmind a titok hatalmát a tudatlan­ságnak róttuk fel. Azonban ez nem az egyedüli, minek a titok véghetetlen hatalmát köszönheti. E hatalom oka épen úgy rejlik a rejtélyes iránti in­gerben, az emberi lélek e fő alapvonásában, mely felvillanyozza képzelőtehetségünket, a sejtelem ösz­tönét, és hol e sejtelem mérsékelt tudvágygyá lett, ott nagy dolgokat teremtett. E sejtelemnek

Next