Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)
1873-04-20 / 90. szám
jl évfolyam. 90. szám. Kolozsvár«, vasárnap ápril 20. 1873, előfizetési feltétele^ Égés* évre . .... 8 „ — „ Félévre . 4 „ — „ Egy négy»“0 •...................1 . 50 '£n SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 f c e a m 1( nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK Otssftr hatáboott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. IVagy hirdetéseknél kedvezményeit. 5““ ■ —■ ■■ ■■ NYILTTÉR ■őrönként, vagy annak helye 86 1«. Reel am ok . hirfdlsérbe soronként 1 (L “ ft. ff* Egy hónap*“ KOLOZSVÁR, ÁPRIL 19.1873. Fővárosi levelek. CCLXXXIV. Pest, april 17. 1873. Kedves barátom ! Ma két fontosabb újság van. Egyik, hogy Bécsben a magyar és osztrák országgyűlés tagjait az udvari színház disz-előadására, a főudvarmester a kakasülőre (vulgokarzatra) küldötte, mig a legutolsó Hofrathnak, sőt Truchsessnek (bejáró) a „Parketten“ (a földszint előrésze) és a földszinten jutott hely; e miatt aztán az önérzetesebb országos képviselők helyeiket nem is fogadták el, hanem eltávoztak. A másik újdonság Nagy csász királyi altábornagy kineveztetése, József főherczeg ő fensége, mint magyar honvédségi főparancsnok mellé adtatásul. Mindkét eset élénken foglalkoztatja a kedélyeket, mert mindenik a régi jó(?) osztrák udvari fölfogásból nyerheti származását. A főudvarmester úr ugy látszik a Gizella főherczegnő lakodalmára meghívott országgyűlések küldötteit csak amolyan ceremoniákus magyar uraknak tartja, kikre nézve elég tisztelet, ha a kakasülőn kapnak is helyet s eszébe sem jut, hogy hódoljon — szerinte bárgyú — alkotmányos fogalomnak, mely a monarchia két birodalmának törvényhozó testületeit, mint a Souverein-hatalom tényezőit tekinti. Ezen fogalom szerint természetesen, a diplomatai képviselet után, az első hely az országgyűlések küldötteit illetné, — de hát hiában, ki tehet arról, hogy ő excellentiája szemei előtt egy Truddess előkelőbb úr, egy udvaroncz fontosabb személy, mint egy magyar, vagy osztrák országgyűlési küldött. Természetesen az országos küldöttek legtöbbjének volt is annyi önérzete, hogy e magas megtiszteltetést el nem fogadta és a theatre perezét odahagyta. Az is meglehet, hogyha így fogják őket elhelyezni, vissza fognak az ünnepélyek elől vonulni; de hát ez, mint az „Angolosan“ cziszínjáték anglusa mondaná: „nem tesz semmit.“ De már ez csakugyan tesz, hogy Nagy altábornagyot a mai hivatalos lap csakugyan hozza, illet József főherczeg adlátussát. És ki ez a Nagy altábornagy úr? némelyek jó hazafinak és nagy magyarnak állítják, de mások szerint ez a Nagy ur,ugyan ez a nagy ur, ki 48—9-ben saját szülővárosát, Komáro na ot ostromolta. Ha ez igaz —és pedig azt följegyezte a törnet ekkor hamar készek leszünk a magyar magyar szellemével , könnyen eljátszhassuk azt a népszerűséget, melyet eddig terjeszteni magunk is szoros hazafias kötelességünknek tartottunk. Hogy miként fogják fel ezek a Nagy úr félék helyzeteket a magyar honvédséggel s illetőleg a magyar honvédelmi miniszterrel szemben, ezt Peréz altábornagy úr esete megmutatta. Azóta, hogy utolsó levelemben ez esetről szóltam sem tudni ennek visszalépése okairól semmit. A hivatalos lap a „Budapesti Közlöny“ is csak annyit állít, hogy a lapok által közlött gorombaságokat az altábornagy úr, már József főherczeg jelenléte miatt sem mondhatta a honvédelmi ministernek. De hogy mit mondott hát, mi volt az összeütközés oka: minő viszony van megállapítva a főparancsnok a miniszter és az adlatus között, erről senki semmit sem tud máig sem. Éspedig épen ez az, mit a magyar törvényhozásnak és a magyar közvéleménynek tudnia kell. Ezen tudástól függ, minő álláspontot foglaljon el honvédségünket illetőleg a jövőre nézve. A honvédség játéknak drága, ára évenként 10—12 millió. A nemzetnek nincs vesztegetni való pénze, pedig vesztegetés lenne az, mihelyt a honvédség nem tekinthető egyébnek, mint a közöshadsereg hasonló szellemű, vagy inkább szellemtelenségű tartalékának. Két tartalékot nincs miért, megszavazni s azért, hogy kettő legyen különböző néven, nincs ok e tetemes áldozatra. Kíváncsian várjuk a fölvilágosítást. Most olvasom, hogy a pápa meghalt. 10. Szatmiáry Károly. Egy nyílt levél a,Tel. „Rom”- szerkesztőjéhez. ír. Mindnyájan tudjuk, hogy a román nép részben a mult idők viszontagságai, részben pedig épen saját hibája miatt — nagyon hátramaradott; tudva van az is, hogy a mult idők szomorú viszonyai daczára a román nép nem pusztult el a föld szikéről, ezen körülmény bár képes bizonyságot tenni a románnép szívós életrevalósága mellett, de ez mégsem nyújt elég biztosítékot a jövőre arra nézve, hogy nemzeti individualitása fennmaradjon. A XIX-ik század viszonyai nagyon különböznek a múlt századok viszonyaitól. A mely nép ma nem fejt ki elég erőt a maga existentiája érdekében; nem törekedik megmenekülni létező bűnei és gyengeségeitől, nem tanúsít kitartó munkásságot elérni azon fokot, melyen a valóban művelt nemzetek állanak, nem műveli a tudományokat és szépművészeteket, nem fejti ki erőit az ipar- kereskedelem terén, az a nép pusztulásnak van kitéve. „Mi románok — írja Vajda — maréknyi nép vagyunk, s felesleges erőkkel nem rendelkezünk. Amidőn tízszerezett erővel kell ily rövid idő alatt annyi hiányait nemzetünknek kijavítani, akkor nélkülözhetetlen szükség van e nemzet minden férfiainak erejére. Nem elégséges, hogy csak némelyek dolgozzanak, a nagy rész pedig összedugott kézzel nézze a kevesek vesződéseit; egy hátramaradt nép regeneratiójának nagy munkájában szükséges, hogy mindnyájan dologhoz fogjunk s elsősorban szükséges, hogy az intelligentia lankadatlan buzgalommal feleljen meg azon kötelmeknek, melyekkel a haza és nemzetük irányában tartozik.“ Ámde itt, valamint minden a nép javát érdeklő kérdésben, egy nagy akadálylyal találkozunk; oly akadály ez melyen hajótörést szenved a legszentebb ügy is, s ezen akadály, fájdalom a román intelligentiánál és népnél nagy mértékben divó indifferentismusból áll. A román sajtó s azok, kik csak szájjal szeretnek kitűnni, soha sem volt oly merész kimondani azt, hogy a román nép hátramaradása jobbára saját hibájából eredeti, s előmenetelét leginkább saját hibája akadályozza meg. A sajtó s ezen említett szájhősök mindig a külvilágban kerestek okokat; a létező baj okozójának másokat tekintettek; de soha sem tette szivére kezét és soha sem vallotta be, hogy a bajt jobbára belső ok eredményezi, mely ha nem léteznék, a román nép minden külső okok daczára egy szebb, egy jobb állapotot tudna magának teremteni, képes lehetne emelkedni anyagilag és szellemileg. Vajda László úr ezt nyíltan kimondja, s kimondja azt, hogy a baj belső, tehát belsőleg kell azt gyógyítani is. „Az idő drága — folytatja — nem várhatunk addig mig alattunk egy újabb generatió fejlődik; mi, a jelen generatio, vagyunk kötelesek haladéktalanul munkához látni.“ A szerkesztők gyülekezete a létező indifferentismus eloszlatásáról is megemlékeznek. Tanácskozniok kellene a szerkesztőknek a felett, mily után módon lehetne a közönyösséget eloszlatni, mely a haladás útjában nagy gátul szolgál, mint lehetne érdeklődést kelteni mind az iránt, a mi a haza és nemzet felvirágzását előmozdítani képes. A szerkesztők elég mély belátással és ésszel bírnak arra nézve, hogy e tekintetben üdvös módozatokat találjanak fel. Ebrosi nézeteit Vajda ur az erdélyi román nép és irodalom művelő társulatnak 1868-tíz évben Szamosujvártt tartott gyülekezetén egy felolvasásban előadta. Javaslata bírálat tárgya lett s a gyülekezet ezen javaslatát egy háboság fogadta el. De csak is ebből állott az egész. A felemlített társulat — habár a javaslat pontjainak foganatba vételét kimondotta, a mai napig e téren mit sem tett s bá teszi vala az indifferentismus eloszlatásában ma hihetőleg szép eredményeket mutathatott volna fel. Részünkről pedig épen azt hisszük e társulat e tekintetben sokat tehetne, mert rendelkezik pénzel és erővel. E társulat azt hiszi, ha egy pár ifjút kiküld a külföldre, a benn a hazában segít több szegény románi tanulót az oskolákban — eleget tett hivatásának; és azt hiszem, hogy ez csak mellékes poféig, mert arra hogy a tuegl^W tőke járulékait félévenkint kiossza a tanulók között — nem szükséges annyi bizottmányt alakítani s annyit gyülésezni, minden kerületben. ^yjfdédicsélt az irodalmat művelve, a nép kezébe hasznos olvasmányokat adni s érdeklődést kelteni a jó és szép iránt — egészen eltéveszti szeme elől, mert e tekintetben működésére sehol sem akadunk. Nem tarthatjuk helyesnek azt sem, hogy e népművelő társulat lapja, a „Transilvania,“ melyhez, olcsósága miatt, minden román ember hozzáférhetne, latin okiratokat közöl hasábokon át, a melyekből a nép mit sem ért s a melyek sem az olvasási kedvet nem élesztik, sem tisztultabb fogalmakat nem csepegtetnek a nép lelkébe. a román lapoknak — vajoa úr — kötelességük volna az indiferentismus orvoslása szempontjából a román intelligentia figyelmét felhívni azon következményekre, melyek okvetlen beállnának, ha az intelligenta nem törekedne gátat vetni a nép bukásának Többször kellene foglalkozni a sülyedés okaival s azon eszközökkel, melyek e baj eloszlatására rendelkezés alatt állanak. „Miné többször kellene figyelmeztetést tenni, s szembe kimondani: papok, tanácsok, iparosok, kereskedők és birtokos urak — részben mi, részben pedig elődeink a nép kebeléből eredtünk, felnőttünk, felnövekedtünk e nép segélyezésével , vagy jótéteményeit élveztük egyes stipendiumokban azon jótevő férfiaknak, kjkD® lelkek fénye a nép üdve volt, ® s a^r. ványokat ők épen a nem^t^toba^ ^ dekében tették; s ma n* , vérei— kissebb nagyobb mértékben a nép verej Előfizetési felhívás POLITIKAI NAPI LAPRA April—júniusra _____ April—szeptemberre — — — — — April—decemberre — — — — — Tisztelettel figyelmeztetjük lapunk t. olvasóit, hogy megrendeléseiket idejekorán méltóztassanak megtenni, hogy az elküldésben pontosak lehessünk, de másrészt, mivel felesleges példányokat nem nyomatunk, a későn jövő előfizetőknek a legjobb akarattal se szolgálhatnánk teljes számú példányokkal. Az előfizetési összegek a Magyar Polgár kiadó hivatalába utasítandók. A Y .^JTt ■ *‚‚■ kiadóhivatala. (ld. gróf Teleky Domokos- ház, nagypiaczon). 4 forinttal. 8 99 12 99 ——»-a—----------------- t„.,