Magyar Polgár, 1873. január-június (7. évfolyam, 1-147. szám)

1873-04-20 / 90. szám

jl évfolyam. 90. szám. Kolozsvár«, vasárnap ápril 20. 1873, előfizetési feltétele^ Égés* évre . .... 8 „ — „ Félévre . 4 „ — „ Egy négy»“0 •...................1 . 50 '£n SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 f c e a m 1( nyomdába­n. Kiadó­­hivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház.­­ HIRDETÉSI DIJAK Otssftr hatábo­ott sor ára 6 kr. Minden hirdetés u­tán 80 kr. bélyegilleték. IV­agy hirdetéseknél kedvezményeit. 5““ ■ —■ ■■ ■■ NYILTTÉR ■őrönként, vagy annak helye 86 1«. Reel am ok . hirfdlsérbe soronként 1 (L “ ft. ff* Egy hónap*“ KOLOZSVÁR, ÁPRIL 19.1873. Fővárosi levelek. CCLXXXIV. Pest, april 17. 1873. Kedves barátom ! Ma két fontosabb újság van. Egyik, hogy Bécsben a magyar és osztrák ország­gyűlés tagjait az udvari színház disz-előadására, a főudvarmester a kakasülőre (vulgo­­karzatra) küldötte, mig a legutolsó Hofrathnak, sőt Truch­­sessnek (bejáró) a „Parketten“ (a földszint elő­­része) és a földszinten jutott hely; e miatt aztán az önérzetesebb országos képviselők helyeiket nem is fogadták el, hanem eltávoztak. A másik újdon­ság Nagy csász­ királyi altábornagy kineveztetése, József főherczeg ő fensége, mint magyar honvéd­ségi főparancsnok mellé adtatásul. Mindkét eset élénken foglalkoztatja a kedé­lyeket, mert mindenik a régi jó(?) osztrák ud­vari fölfogásból nyerheti származását. A fő­udvarmester úr ugy látszik a Gizella fő­­herczegnő lakodalmára meghívott országgyűlések küldötteit csak amolyan c­eremoniák­us magyar uraknak tartja, kikre nézve elég tisztelet, ha a kakasülőn kapnak is helyet s eszébe sem jut, hogy hódoljon — szerinte bárgyú — alkotmányos foga­­lomnak, mely a monarchia két birodalmának tör­vényhozó testületeit, mint a Souverein-hatalom tényezőit tekinti. Ezen fogalom szerint természetesen, a diplo­matai képviselet után, az első hely az országgyű­lések küldötteit illetné, — de hát hiában, ki te­het arról, hogy ő excellentiája szemei előtt egy Trudd­ess előkelőbb úr, egy udvaroncz fontosabb személy, mint egy magyar, vagy osztrák ország­­gyűlési küldött. Természetesen az országos küldöttek legtöbb­jének volt is annyi önérzete, hogy e magas meg­tiszteltetést el nem fogadta és a theatre perezét odahagyta. Az is meg­lehet, hogyha így fogják őket elhelyezni, vissza fognak az ünnepélyek elől vonulni; de hát ez, mint az „Angolosan“ czi­színjáték anglusa mondaná: „nem tesz semmit.“ De már ez csakugyan tesz, hogy Nagy al­tábornagyot a mai hivatalos lap csakugyan hozza, illet József főherczeg adlátussát. És ki ez a N­ag­y altábornagy úr? némelyek jó hazafinak és nagy magyarnak állítják, de mások szerint ez a Nagy ur,­­ugyan ez a nagy ur, k­i 48—9-ben saját szülővárosát, Komá­­ro na o­t os­tr­o­m­o­l­ta. Ha ez igaz —és pedig azt följegyezte a tör­­net ekkor hamar készek leszünk a magyar magyar szellemével , könnyen eljátsz­hassuk azt a népszerűséget, melyet eddig terjesz­teni magunk is szoros hazafias kötelességünknek tartottunk. Hogy miként fogják fel ezek a Nagy úr fé­lék helyzeteket a magyar honvédséggel s illetőleg a magyar honvédelmi miniszterrel szemben, ezt Peréz altábornagy úr esete megmutatta. Azóta, hogy utolsó levelemben ez esetről szól­tam sem tudni ennek visszalépése okairól semmit. A hivatalos lap a „Budapesti Közlöny“ is csak annyit állít, hogy a lapok által közlött goromba­ságokat az altábornagy úr, már József főherczeg jelenléte miatt sem mondhatta a honvédelmi mi­­nisternek. De hogy mit mondott hát, mi volt az össze­ütközés oka: minő viszony van megállapítva a fő­parancsnok a miniszter és az adlatus között, erről senki semmit sem tud máig sem. És­pedig épen ez az, mit a magyar törvény­­hozásnak és a magyar közvéleménynek tudnia kell. Ezen tudástól függ, minő álláspontot fog­laljon el honvédségünket illetőleg a jövőre nézve. A honvédség játéknak drága, ára évenként 10—12 millió. A nemzetnek nincs vesztegetni való pénze, pedig vesztegetés lenne az, mihelyt a hon­védség nem tekinthető egyébnek, mint a közös­hadsereg hasonló szellemű, vagy inkább szellemte­­lenségű tartalékának. Két tartalékot nincs miért, megszavazni s azért, hogy kettő legyen különböző néven, nincs ok e tetemes áldozatra. Kíváncsian várjuk a fölvilágosítást. Most olvasom, hogy a pápa meghalt. 10. Szat­miáry Károly. Egy nyílt levél a,Tel. „Rom”- szerkesz­tőjéhez. ír. Mindnyájan tudjuk, hogy a román nép részben a mult idők viszontagságai, részben pedig épen saját hibája miatt — nagyon hát­ramaradott; tudva van az is, hogy a mult idők szomorú viszonyai daczára a román nép nem pusztult el a föld szik­éről, ezen körül­mény bár képes bizonyságot tenni a román­nép szívós életrevalósága mellett, de ez még­sem nyújt elég biztosítékot a jövőre arra nézve, hogy nemzeti individualitása fennma­radjon. A XIX-ik század viszonyai nagyon kü­lönböznek a múlt századok viszonyaitól. A mely nép ma nem fejt ki elég erőt a maga existentiája érdekében; nem törekedik meg­menekülni létező bűnei­ és gyengeségeitől, nem tanúsít kitartó munkásságot elérni azon fokot, melyen a valóban művelt nemzetek ál­lanak, nem műveli a tudományokat és szép­­művészeteket, nem fejti ki erőit az ipar­- ke­reskedelem terén, az a nép pusztulásnak van kitéve. „Mi románok — írja Vajda — marék­nyi nép vagyunk, s felesleges erőkkel nem rendelkezünk. A­midőn tízszerezett erővel kell ily rövid idő alatt annyi hiányait nemzetünk­nek kijavítani, akkor nélkülözhetetlen szükség van e nemzet minden férfiainak erejére. Nem elégséges, hogy csak némelyek dolgozzanak, a nagy rész pedig összedugott kézzel né­zze a kevesek vesződéseit; egy hátramaradt nép re­­generatiójának nagy munkájában szükséges, hogy mindnyájan dologhoz fogjunk s elsősor­ban szükséges, hogy az intelligentia lankadat­lan buzgalommal feleljen meg azon kötelmek­nek, melyekkel a haza és nemzetük irányában tartozik.“ Ámde itt, valamint minden a nép javát érdeklő kérdésben, egy nagy akadálylyal ta­lálkozunk; oly akadály ez melyen hajótörést szenved a legszentebb ügy is, s ezen aka­dály, fájdalom a román intelligentiánál és nép­nél nagy mértékben divó indifferentismusból áll. A román sajtó s azok, kik csak szájjal szeretnek kitűnni, soha sem volt oly merész kimondani azt, hogy a román nép hátramara­dása jobbára saját hibájából eredeti, s elő­menetelét leginkább saját hibája akadályozza meg. A sajtó s ezen említett szájhősök min­dig a külvilágban kerestek okokat; a létező baj okozójának másokat tekintettek; de soha sem tette szivére kezét és soha sem vallotta be, hogy a bajt jobbára belső ok eredménye­zi, mely ha nem léteznék, a román nép min­den külső okok daczára egy szebb, egy jobb állapotot tudna magának teremteni, képes le­hetne emelkedni anyagilag és szellemileg. Vajda László úr ezt nyíltan kimondja, s kimondja azt, hogy a baj belső, tehát belső­leg kell azt gyógyítani is. „Az idő drága — folytatja — nem vár­hatunk addig mig alattunk egy újabb gene­­ratió fejlődik; mi, a jelen generatio, vagyunk kötelesek haladéktalanul munkához látni.“ A szerkesztők gyülekezete a létező in­­differentismus eloszlatásáról is megemlékeznek. Tanácskozniok kellene a szerkesztőknek a fe­lett, mily után módon lehetne a közönyös­séget eloszlatni, mely a haladás útjában nagy gátul szolgál, mint lehetne érdeklődést kelte­ni mind az iránt, a mi a haza és nemzet fel­virágzását előmozdítani képes. A szerkesztők elég mély belátással és ésszel bírnak arra nézve, hogy e tekintetben üdvös módozatokat találjanak fel. Ebrosi né­zeteit Vajda ur az erdélyi román nép és iro­­dalom művelő társulatnak 1868-tíz évben Szamosujvártt tartott gyülekezetén egy felol­vasásban előadta. Javaslata bírálat tárgya lett s a gyülekezet ezen javaslatát egy háboság fogadta el. De csak is ebből állott az egész. A felemlített társulat — habár a javas­lat pontjainak foganatba vételét kimondotta, a mai napig e téren mit sem tett s bá teszi vala az indifferentismus eloszlatásában ma hi­hetőleg szép eredményeket mutathatott volna fel. Részünkről pedig épen azt hisszük e társu­lat e tekintetben sokat tehetne, mert rendel­kezik pénzel és erővel. E társulat azt hiszi, ha egy pár ifjút kiküld a külföldre, a benn a hazában segít több szegény románi tanulót az oskolákban — eleget tett hivatásának; és azt hiszem, hogy ez csak mellékes poféig, mert arra hogy a tuegl^W tőke járulékait fél­­évenkint kiossza a tanulók között — nem szük­séges annyi bizottmányt alakítani s annyit gyü­­lésezni, minden kerületben. ^­yjfdédi­csélt az irodalmat művelve, a nép kezébe hasznos ol­vasmányokat adni s érdeklődést kelteni a jó és szép iránt — egészen eltéveszti szeme elől, mert e tekintetben működésére sehol sem aka­dunk. Nem tarthatjuk helyesnek azt sem, hogy e népművelő társulat lapja, a „Transilvania,“ melyhez, olcsósága miatt, minden román em­ber hozzáférhetne, latin okiratokat közöl ha­sábokon át, a melyekből a nép mit sem ért s a melyek sem az olvasási kedvet nem élesz­tik, sem tisztultabb fogalmakat nem csepeg­tetnek a nép lelkébe. a román lapoknak — vajoa úr — kötelességük volna az indi­ferentismus or­vos­lása szempontjából a román intelligentia fi­gyelmét felhívni azon következményekre, me­lyek okvetlen beállnának, ha az intelligenta nem törekedne gátat vetni a nép bukásának Többször kellene foglalkozni a sülyedés okai­val s azon eszközökkel, melyek e baj elosz­latására rendelkezés alatt állanak. „Miné többször kellene figyelmeztetést tenni, s szembe kimondani: papok, tanácsok, iparosok, keres­kedők és birtokos urak — részben mi, rész­ben pedig elődeink a nép kebeléből eredtünk, felnőttünk, felnövekedtünk e nép segélyezésé­vel , vagy jótéteményeit élveztük egyes sti­pendiumokban azon jótevő férfiaknak, kjkD® lelkek fénye a nép üdve volt, ® s a^r. ványokat ők épen a nem^t^toba^ ^ dekében tették; s ma n* , vérei­— kissebb nagyobb mértékben a nép verej Előfizetési felhívás POLITIKAI N­API LAPRA April—júniusra _____ April—szeptemberre — — — — — April—dec­emberre — — — — — Tisztelettel figyelmeztetjük lapunk t. olvasóit, hogy megrendeléseiket idejekorán méltóztassanak megtenni, hogy az elküldésben pon­tosak lehessünk, de másrészt, mivel felesleges példányokat nem nyomatunk, a későn jövő előfizetőknek a legjobb akarattal se szolgálhatnánk teljes számú példányokkal. Az előfizetési összegek a Magyar Polgár kiadó hivatalába utasítandók. A Y .^JTt ■ *‚‚■ kiadóhivatala. (ld. gróf Teleky Domokos- h­áz, nagypiaczon). 4 forinttal. 8 99 12 99 ——»-a—----------------- t„.,

Next