Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-08-07 / 180. szám
VII. évfolyam. előfizetési feltételek. Égés* érte ................................16 ft. — kr. Félévre . ......................................'5 » ~ * Egy negyedre.............................. " ,n » Egy hónapra .............................1 » ou n 180. szám. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdába Kiadó hivatal: A lyceum nyomda „központi irodájáéban, főtér, gr. Teleki Domokos bá.-r. Kolozsvárt, csütörtök augustus 7. 1873. HIRDETÉSI DIJAK 2n utsiör hmábozott Bor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél 1 kedvezmények. NYILTTÉR sóronként, vagy annak helye 26 hr. hirfilxérbe soronként 1 ft. Reclámok: TÁRCZA. Pestalozzi János Henrik. Papp Mártontól. (Folytatás.) Pestalozzi tanmódszeréről a kormányhoz intézett fölterjesztést, melynek megvizsgálásával a kormány részéről 110 dekán volt megbízva. Ith — e nemes emberbarát — jeles szaktájékozottsággal nyilatkozott véleményadásában Pestalozzi módszeréről, minek eredménye az lett, hogy a kormány erkölcsileg hivatva érezte magát Pestalozzit munkálódásaiban segélylyel illőleg gyámolítani. Erre a kormány nemsokára 1600 frank évi fizetést utalványozott Pestalozzinak, s mellé még két segédet, évenként 400—400 frankkal díjazva. E mellett szabadalmat nyert elemi tankönyveinek sajtó útjáni terjesztésére. Eként munkáinak bemenetelt szerzett az elemi iskolákba ; egyúttal számosan látogatták tanintézetét is, hogy módszerét elsajátítva, azt mindenütt közkincsesé tegyék. Pestalozzi végre, sok szenvedés, hányatás és mellőzés után óhajainak ,ne továbbiján állott. A tanrendszer javításának szükségérzete általánossá lett, amit e téren Németországban B a s e d ov*) és Campe**) eszközlének, az csak módos szülők számára való volt, hogy pedig ez időtől kezdve a szegényebb osztály is részesülhetett a művelődés áldásaiban, Pestalozzi föllépésének sikerdús eredménye. Annak igazolására, hogy mennyire ismertté lön rövid idő alatt Pestalozzi tanmódszere, kitűnik abból, hogy Európa minden műveltebb országaiból özönlöttek Svájczba híres utazók, módszerét közelebbről megismerni s tanulmányozni. Az 1799-iki év Pestalozzi törekvésein nagy csorbát ejtett. A történet lapjairól olvassuk, hogy 1799-ben Angol-, Orosz-, Ausztria-, Törökország és Nápoly egy második nagy szövetségre léptek Francziaország ellen; ennek folytán a rastadti alkuvások félbeszakadtak ; tudvalevő tény az is, hogy a franczia igazgatóság a congressusról visszatérő követeinek meggyilkolása fölött boszúra lobbanva, a szövetséges fejedelmeknek háborút szent, s hadosztályait azonnal útnak indította. A harcz kezdete Francziaországra nézve balul ütött ki, mert a Svájczba tört hadakat Károly főherczeg nyomta vissza. A franczia hadak visszavonulásukban betegeik és sebesültjeik számára Pestalozzi „árvaházát“ Stanzban — más alkalmas épület nem létében elfoglalták. Ekkor lesújtva, megtört lélek és reménynyel sietett Bernbe, hol azon időben a svájczi központi kormányszék állomásozott, melynek tagjai között sok nemeslelkű egyéniség találkozott, kik tisztelték szabadelvű nézeteiért, s szerették a tanügy terén tanúsított sokoldalú fáradozásaiért, s Burgdorfban — Bern területén — pártfogói jóakarata által engedélyt nyert taníthatni. Az itteni iskolamester azt hitte, hogy őt ki akarja szorítani helyéből ; azt is hiresztelték Pestalozziról, hogy sem írni, se olvasni, se számolni nem tud. Erre vonatkozólag írta : „az ily utczai mendemonda nem mindig álhír; én valóban nem tudtam helyesen írni, olvasni és számolni.“ — Előbb megkezdett tankisérleteit tovább fejlesztette, s midőn Gayre tanácsosnak tervét előterjesztette, az kétes czélzással igy válaszolt: „Vous voulez méchaniser l’ éducation“.. Burgdorfban egyszersmind járatlan uj tanítókat gyakorolt be, miként kelljen czélhoz vezető s vonzó modorban oktatni? (Folyt.köv.) *) Basedow tulajdonképen Bassedau (1723 1790) szerzője az ismert „Orbis pictas“-nak, s alapítója a dessaui „philantropinum“-nak. **) Campe (1746—1618) egyike volt Németország leggeniálisabb ifjúsági iróinak, alapítója Hamburgban egy nevelő intézetnek, s írója a világirodalomban ismert „Ifjabb Robinson“-nak. I KOLOZSVÁR, AUGUSTUS 8. Kolozsvárit, augustus 6. 1873. A román sajtóban a nyelv kérdése mai nap nagy szerepet játszik. Nincs nap, melyben egy-egy lelkesült hazafi a román s egyáltalában a nemzetiségek által használt nyelv háttérbe szorítása, s mint mondani szokták letiprása felett könyeket ne hullatna ; nincs nap, melyen a magyarok zsarnoksága miatt halált, avagy bosszút ne kiáltana. — Bármely nemzetiség sajtóját vegyük ma Magyarországon, e vészkiáltással találkozni fogunk mindenikben ; a szászok, kiknek legkevesebb okuk volna panaszkodni, mert a német nyelv nem csak a közigazgatás, hanem a hol szerét tehetik, még a törvénykezés terén is használatban van az általuk lakott helyeken, jobban panaszkodnak, mint mások. A szerbeket ha figyeljük, ezek valóságos botrányokat rendeznek, míg a románok e tekintetben szeretnék a szerbeket utánozni. Ha megvizsgáljuk e mozgalmakat, azon eredményre jutunk, hogy ebbeli siránkozásaik — s kifakadásaikban a nemzetiségek unisono azon nézetből indulnak ki, — mely nem egyébb, pusztán gyanúsításnál — miszerint a magyar állami nyelvül azért fogadta el a magyar nyelvet s azért vitte be azt ugyszólva kizárólagos használatul a közigazgatás és törvénykezés terére, hogy hazánk többi nemzetiségeit megfossza nyelvük használatától és igy a magyarizálásnak tágabb tér nyujtassék. E nézet — fájdalom — erős gyökeret vert már minden irányban, s aranyszájú szt. János ékesszólása sem tudná meggyőzni a nemzetiségeket arról, hogy midőn a törvényhozás a nyelv használata kérdésében igy határozott, csak is az állam érdekére, következőleg az állampolgárok érdekére is volt tekintettel, s csak is ez érdek forgott előtte útmutató gyanánt. El volt mondva az százszor és hathatós példák által is illustrálva lett, hogy a nemzetiségek azon kívánsága, miszerint a törvénykezés és közigazgatás terén az általuk használt nyelv szabadon vétethessék alkalmazásba , annak teljesítésére nem csak nehézségekkel küzd, hanem egyáltalában kivihetetlen is, amennyiben az egyes bíróságok s felsőbb fórumok tagjai, úgy a közigazgatási közegek kinevezésekor elsősorban az illető nyelv tudása vagy nem tudása jönne megbírálás alá, ami igen bonyolulttá tenné a kinevezéseket; másrészről ez által éles súrlódásokra nyuttatnék alkalom, s megnehezíttetnék úgy a közigazgatás, mint a törvénykezés terén előforduló ügyek lebonyolítása. Ámde a nemzetiségek nem akarják figyelembe venni ezen s más ebből folyó nehézségeket, nem kívánnak őszintén bepillantani a dolog mélyébe — csak távolról szemlélik azt, oly szemüvegen, mely a részrehajlás és elfogultságtól mindent csak fekete színben tüntethet elő. Egy erdélyi román lap a román nyelv érdekében a román ügyvédeket hívja segítségül. — Felhívja őket, hogy ügyeikben és védenczeik nevében beadandó folyamodványokat minden irányban román nyelven szerkesszék. Egyúttal megrója a román ügyvédeket, hogy ezt eddig nem tették, midőn a szász ügyvédek máig sem hagytak fel a német nyelv használatával. Természetesen ezen alkalom felhasználtatik arra is, hogy a magyarok zsarnoksága ellen panaszkodjék a nemes hazafi. A törvény, ahol megengedi, bizonyára román nyelvet használnak a román ügyvédek, ezek tudják kötelességeiket a nemzet és haza iránt, ha a „Gazetta“ által nem is lesznek figyelmeztetve, s azért oktalannak kell keresztelnünk e lap azon felhívását, melyben törvénytudó embereket a törvény megszegésére hi fel. — A román sajtó ezen törekvését helyeselni nem lehet, ezek apró uszítások a törvény s a fennálló rend ellen, melynek épségben tartása mindnyájunknak érdekében áll. Ha a törvény rendelkezett már a nyelv kérdésében, azt amig fennál, tartsuk épségben s hazafiatlanságról ne adjunk jelt, a fennálló törvények ellen izgatni s azok megszegésére uszitani az állampolgárságot. Ha a törvény sérelmes valamelyikünkre nézve, annak megváltoztatását sürgethetjük alkotmányos úton, de nem változtathatjuk meg annak megszegése által. Hazánk közbékéje s államunk felvirágzása érdekében szükséges volna, hogy nemzetiségeink az annyira kifejtett nemzetiségi féltékenységből kivetkőzve, a törvényhozó testület által hozott törvényekhez más indokokat ne csatoljanak, mint melyekből kifolyólag azok hozattak. S ez addig nem fog megtörténni, mig a sajtó folytonos izgatottságban tartja a kebleket s szüntelen arról gondolkodnak annak intézői, hogy mily támadásokat intézzenek a rend és törvény ellen. M. Kolozs vármegye alispáni helyettese Gyarmathy Miklós a megye papjaihoz következő körlevelet intézett: Tisztelt lelkész urak ! Tetszett az egek urának a cholera-járvány csapásával megyénket is meglátogatni. A közigazgatási hatóság részéről megtétetett és jövőben is meg fog tétetni minden czélszerűnek látszó intézkedés a járvány elfojtására, de fájdalom !"“1 O“1' Virturva», nem mind«eredményezi a kivánt sikert, s nem, főképpen azért, mert az alsóbb néposztály, amelynek soraiból legtöbben esnek a kór áldozatául, nagy rémülete daczára sem fogadja kellő bizalommal a kiküldött járványorvosok tanácsát és gyógyszereit, hanem a helyett több helytt babonához és kuruzsláshoz fordul, ezekkel vélvén elháríthatónak a veszélyt. — Itt tenni kell, tenni mindnyájunknak az összes lakosság és a magunk érdekében. Mert én a járványos betegséget a tűzvészhez látom hasonlónak : ne várjuk míg saját házunk is lángba borul — oltsuk a szomszéd tüzét. Akiktől a népnek a jelen körülmények között annyira szükséges felvilágosítását legtöbb joggal és eredménynyel várhatni, azok éppen a lelkész urak. Azért teljes bizalommal kérem meg a t. t. lelkész urakat, hogy szíveskedjenek az ünnep és vasárnapi isteni tiszteletek alkalmával, illetőleg után, a népet a következőkről meggyőzni és felvilágosítni: 1. A tudomány jelen megállapodása szerint a cholera-járvány közvetlen érintkezés folytán nem ragad. Felettébb szükséges erről a népet meggyőzni, mivel példák bizonyítják, hogy a ragálytól való félelem miatt sok esetben a család tagjai is vonakodnak egymást ápolásban részesíteni. 2. A beérkezett jelentésekből világosan kiderül, hogy legtöbb esetben a kór kiütését 2—3 napi hasmenés előzte meg, melyet az illetők eltitkoltak. Miután számos esetek igazolják, hogy azok, akik a hasmenés első jelentkezésekor azonnal orvosi segélyt használtak, nem estek a járvány áldozatául, s a nép e körülményről felvilágosítandó, s reá veendő, hogy maguk és családjuk érdekében óvakodjanak kényelműen eltitkolni e jelenséget, s addig is, mig a netalán komolyabban jelentkező baj miatt orvosi segély érkezhetnek, használják a minden községbe előre kiküldött orvosszereket. 3. Ha valakit a betegség komolyan megtámadott, siessen igénybe venni a kellő számban kiküldött s szükség esetén még kiküldendő járványorvosok segélyét, s óvakodjanak a kuruzslókhoz és holmi babonás eszközökhöz fordulni. Ez utóbb említett körülményeket bátorkodom különösen figyelmébe ajánlani a t. lelkész urnak. — Végre 4. Igyekezzenek a t. lelkész urak arról meggyőzni a népet, hogy a járvány megtörésére egyik leghathatósabb mód a tisztaság étkezésben,, uaUt^cou uiutauaouau, nZciu a siUUua, ualuilUtv sat. naponkénti szellőztetését el ne hanyagolják, s őrizkedjenek romlott hús és gyümölcscsel táplálkozni. Nem kételkedem, hogy a tiszteleten urak szívesek lesznek e felhívásomnak eleget tenni, s rábeszélő tehetségük egész hatalmával s egyébb befolyásaikkal is igyekezni fog mindent elkövetni a csapás elhárításához segédkezet nyújtani. Másfelől ígérem, hogy a közigazgatás részéről minden lehető intézkedés megtétetik, ami a járvány elfojtására czélszerűnek mutatkozik, mert csak így, egyesült erővel s minden hivatottak közreműködésével érhető el a kivánt eredmény: a járvány teljes elfojtása. Kolozsvárit augustus 4-én 1373. Gyarmathy Miklós, főjegyző — Elbeszélés a rococo-korból. Írta: Lilla Jelix. (Folytatás.) (v) Ezzel Gringoire sietve elhagyta a szobát. A felsőbbség és nagyurak iránt mindig szolgálatkésznek kell lennie az embernek, ha boldogul akar élnie bölcs tanácsot, csak ezelőtt fél órával a reggeli ima után verte fejébe tanítványainak. Miért ne tenne eleget a marquis, mint hitte , ártatlan óhajának is? Mi van ebben utóvégre is? Madame nem tiltotta meg neki, hogy Vert-Vert tanultságival kérkedjék. „Nem fogja önként kiadni a papagályt, monda Laleur urának, az oskolamester távoztával. „Minél nagy lárma keletkezik, annál jobb szólt a marquis nyugodtan. — erőszakot erőszakért. Az oskolamester visszajött egyik kezében a kalitot, melyben Vert-Vert szunyadozott, másikban Madame Elminy képét hozta. „Mi ez?“ — kérdő a marquis a képre mutatva. „Kegyelmes úrnőm, madame Elminy portraitója — felelt Gringoire az arczképet az asztalra helyezve. — Vert-Vertnek itt is mindig úrnőjére kell gondolnia, s rászoknia, hogy a tanulandó szavakat mind hozzá intézze.“ Roland a legfeszültebb figyelemmel nézte a képet s pillanatnyira teljesen megfeledkezni látszott a papagályról, melyet most Gringoire pár gyöngéd manipulátióval felserkenteni igyekezett. Lafleur ura széke mögé állott, s hasonlókép a festményre tekintett. Ravasz mosoly futotta át intelligens arczát. Az oskolamester fáradozásai sikerre vezettek. Vert vert fölébredt s harsány kiáltással üdvözölte a társaságot. Mentora a kép közelébe tolta a kalitot, s erre mutatva hangosan mondái „Csókolj meg !“ „Csókolj meg !“ — ismétlő a papagály fejével integetve az arczkép felé. „Légy jó irányomban !“ „Légy jó irányomban ?“ „Szeretlek !“ „Sze-U Itt Vert-vert elakadt. Ides tova kapkodott csőrével, és nyugtalanul tekintett hol a képre, hol tanítójára. „Méltóztatik látni nagyságos uram, hogy a „szeretlek“-kel még nincs egészen tisztába az én madaram,“ — szólt az oskolamester némi önelégültséggel. „Nem tesz semmit, Gringoire ! Az ön rendszere azért mégis jó,“ — felelt a marquis, le sem véve tekintetét a képről. „Nagyságod kétségkívül illetékes ennek megítélésében, szólt Gringoire örömsugárzó arczcal. Nagyságodnak bizonyára volt alkalma Indiában a legkülönfélébb vad és szelíd papagályokat láthatni. „Gringoire - mondá Roland kiemelkedve székéből — ez érdekes madár, akkora érv egget keltett bennem, hogy a képpel együtt Thorngt odatolta Lafleurhez, ki azonnal kezet tett reá. A papagály ijedten repkedni isakít-