Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)
1873-09-11 / 207. szám
is behat ez üldözés s nem lesz megvédve a legszentebb joga sem a románnak, ha e veszélyekre, mely nyelvét és nemzetiségét fenyegeti figyelmeztet, valóban a román sajtó csak kötelességét teljesiti.* „Avagy a magyar önkény, erőszak és betyársággal szemben minő fegyverrel küzdhetne a román ? Vagy azt akarnák, hogy a román rabszolga engedelmességü legyen ! Az expectoratiok odáig fejlődnek aztán, hogy a magyar a legnemtelenebb czimekkel van megtisztelve, úgy hogy a Fed gyönyörködhetik müvében s szép irályában. Az egész czikkre csak azt jegyzem meg, hogy az nem védi s nem igazolja a román sajtó magatartását, sőt az a sajtót még jobban megbélyegzi. Mert oly kifejezésekre, minőket a Fed használ, nem jogosíthatja fel a journalistát semmi, azok sértik az illemet. Bécsi nemzetközi kiállítás. Bécs szeptember 7-én. (A Sedannap a kiállításon) Szeptember 2-án a magyar borházban féltuezet simára borotvált arczu úriemberből álló, fölötte víg társaság gyűlt össze. Ez urak, kik normális időkben egy pohár sört tartanak a földi élvezetek Chimborassójának, ma —od borzalom ! — három egész meszely veszprémit rendeltek maguknak. De hogy is nel Hisz ma szept. 2-ka volt, a sedáni nap, melyen a berlini helyőrség ágyúzással és fegyverlövésekkel ünnepli meg Németország feltámadását és Borussia megerősödését. A simaarczu urak tehát egészen megfelelő ingák voltak; talányok fejtegetésével s egyéb ily .gründlicht műveit emberekhez illő mulatságokkal töltötték az időt. Ekkor a czigányok hirtelen rákezdenek a Rákóczy-indulóra, mi a hideg éjszak fiait a veszprémivel egyetemben némileg felviditá. Zenészek voltak, a Sedannap is itt volt, micsoda hát, ha a hős fiúk végül bátorságot vettek, maguknak, odajárultak a czigányokhoz, s kérték,hogy játszák ,endlichmal auch“ a „Wacht am Rhein“-t. A czigányok nem soká kérették magukat, rákezdtek a kívánt dalra, a hegedű ujjongott, a cello sirt, a cymbalom ujjongót is, sirt is, a brács nyögött, mint valami annectált tartomány , röviden, valódi Sedánünnepély volt. Borussia szürkeszemű fiai chorusban énekeltek a zenével, s enthusiasmusok egyaránt növekedett a többi vendégek megbotránkozásával, kik a magyar nemzeti zenére erőszakolt porosz zenét szelíd excessusnak tekintették. Csak egyike a félmeszélyeseknek nem énekelt a többiekkel; tátott szájjal, meredt szemekkel ült ott s figyelt a gyönyörű melódiára. Mikor azonban a „Fest steht und treu“ utolsó accordjai elhangzottak, a czigányok a gazdag jutalmazást várva letették hangszereiket, a hallgatag enthusiaeta felállott, megrázta oroszlánsörényét, nem feküdt azonban le, hanem félelem nélkül odalépett a prímáshoz, hátsó kaputzsebéből kivette chinaezüst tubákos szelenczéjét — és, oh nagylelkűség ! — megkínálta a zenészt egy szentelt győzelmi szippantássál Ez volt a jutalom a „Wacht am Rhein“-ért. A prímás nyilván nagyon meg lehetett elégedve a jutalommal, el akart még játszani a németnek egy „kedves nótá“-t, intett egyet a többieknek, álla alá kapta a hegedűt s ráhúzta: „Mégis hunczut a német, Hogy a fene egye meg,“ mire a national — muzikális publikum hangos éljenzésbe tört ki, s a többi nem porosz hallgató„Most pedig bájos kisasszony, utána nézek, mire volt képes konyhaművészete étvágyam kielégítésére. Ezalatt magára hagyom — Figaróval — téve hozzá csintalan mosolylyal. E közlés azonban épen nem látszott valami különös hatást gyakorolni a fiatal leányra. „Mi köze neki hozzám — felelt bosszúsan. „Hogy mi köze? — folytatá Rossini, ki nem akarta oly hamar legyőzetni magát — Oh, sokl Látni akarja önt, csodálni és — megcsókolni.“ — Rozina lesújtó tekintetet vetett a vakmerőre s bizonyos fitymálással mondá: „Menjen, menjen, Benner ! A maccaroni várja !“ „A maccaroni 1 Per Bacco, a fiatal szerelmesek mindig elvonják az embert a fődologtól, s gyomrom már úgy zakatol, mint egy generalbassus-tanár ! Tehát, addio, gyermekek !“ Menőtéiben még fülébe súgta Figarónak: „Várj meg itten, s már most előre, semmirekellő, vidd véghez magadon a mestercsinyt !“ Most ismét Rozinához fordult. „Ha tudná, mi rejlik ennek a szivében . . . Hahaha ! San Tomaso viszi őt a szerelem szárnyain — “ dudolá csintalanul fülébe s midőn Rozina meglepetve majd reá, majd a szörnyen megzavarodott Figaróra tekintett s mindketten oly komikus arczat vágtak, Rossini önkénytelenül hangosan fölnevetett s biztatólag kiálta feléjük- Na hát gyermekek, csak rajta is — gyors léptekkel a házba sietett, szeretett — maccaronijához. A szerelmeseknek első egyedüllétükkor kétségkívül igen sok mondanivalójuk lenne, azonban rendesen egy okos hangot nem képesek kiadni. Később természetesen már jobban megy , de úgy látszik a kezdet a szerelmeseknél is nehéz. Rozina és Figaro sem járt különben, mert midőn Rossini pár percz múlva ismét kilépett a verandára, a párocskát még épen azon állásban találta, mint ahogy elhagyta őket. „Odabenn igen meleg van, itt fogok pzsonnálni* — kiáttán egy padra leült. Az öreg Bartolo óriási tál maccaronit és egy üveg bort hozott ki, s az éhes maestro derekasan hozzá látott egyszerű kedvenc tételéhez. „Pompás, felséges!“ — kiáltott fel mindegyre a hosszú, zsíros maccaroniszálakat gyorsan tüntetve el egymásután. De miden dicséret, minden barátságos biztatás sem volt képes Rozinát kiragadni felvidíthatlan melancholiájából. A leány egy öntözőt vett kezébe s öntözni kezdte a veranda előtti csinos virágágyakat, látszólag nem is ügyelve Figaróra, ki zavarral tekintett rá a távolból s végül maga is ép oly melancholikus lett, mint szive választottja. Miután Rossini lecsillapita valamenynyire éhségét, s a tüzes bor humorát s gondolatait ismét elvonta a materiális élvezetektől, gúnyos mosolylyal jutott azon meggyőződésre, hogy Figaro még korántsem vihette véghez remek gazcsinyét, mert egészen kétségbeesett arczcal állt ott, s ép úgy hallgatott, mint a virágaival szörnyen elfoglalt Rozina. Rossini, kinek most ismét eszébe jutott a rejtélyes könyv, részint mert Figaro fenyegetése, részint mert a pompás ozsonna csak vndorabbá tette kedélyhangulatát, tovább akarta folytatni a tréfát s hozzálátott a fiatal pár ügye elősegítéséhez. De már első, erre ide czélzó kísérletével is szörnyen pórul járt. „Talán gúnyolódni akar velem? — pattant el haragosan Rozina. — Szinte ezt kell hinnem, kikérem magamnak ! Azt hiszi, hogy az ott most űzheti velem arrogáns játékát, amiért a anomano-hét nem hozott kérőt a házhoz ? — Vou nagyobb indulatba jött, s Figaróhoz fordulva folytatá: — Oh nem, senior Figarót Minden leány gyűlöli, minden aszszony megveti, mert mindeniknek örök szerelemről esküdözik s egyiknél sem tartja meg szavát! De nálam nagyon rosz helyt jár ! Engem nincs miért gúnyoljon senki, mert — semmi veszteséget nem szenvedtem ! Én azért tettem San Tomasot az ablakom elé, mert — no mert ez a szokás s ezt minden igazhitű leány megteszi ! Nehogy azt higyje, hogy nekem férj kellett, oh, a világért semi Nekem nem kell férj — legkevésbé egy olyan kényelmű, csalárd, szemtelen semmirekellő,mint j ön, nekem férj nem kell.“ Rozina hevesen zokogni kezdett, s Rossini egészen meg volt lepetve, nem tudva, hogy keserű valónak tartja-e e kemény szavakat, vagy csak ama biznyos depit amoureux szenvedélyes kitörésének, mit a leányok rendesen olyankor éreznek, mikor választottjukat habozni látják nyilatkozatával. Figaróra azonban imádottja heveskedése jó hatással volt. Szégyenlette magát, hogy a csinos haragos leányka sokkal erélyesebben lépett fel mint ő. Bátorságot vett tehát magának s igy kiáltott fel: „Kegyed igaztalan, Rozinka, irántam is, önmaga iránt is! Igaz ugyan, hogy nagyon a vállalkozó renomméem van, de ez legkevésbé sem foly be károsan szerelmemre. Sőt ellenkezőleg én csak azért csináltam végig a szerelem iskoláját hogy meggyőződjem, miszerint, a többi leányok semmit sem érnek s csak egyetlen egy e mik hozzám: „Bravo ! - szólt mosolylyal Rossini - Ez aztán szellemdus mód, magát kivágni az acalehfil Figaro bátrabban folytatá: „ *Kegyed azt mondja, hogy: „nekem nem kell férj Ez nem igaz, mert természetellenes Elhiheti nekem, kinek e részben tapasztalatús praxisom van. Kegyednek kell férj és meg is fogja azt kapni! A San Tomaso-hét csak ma éjfélkor végződik, a addig még mind van pár órai idő. Épen az imént, pár perccel ezelőtt, vitt San Tomaso nénjének kérőt a házhoz.“ „Kinek?“ — kérdő Rozina rémülten. „Nénjének, Anittának.“ „Anitta menyasszony?“ „Harminczöt percz óta.“ „Ki kérte meg?“ „Juan, a campagnai gazdag bérlő fia.“ Ez sok egy csapásra. Ezt Rozina már nem volt képes elviselni, úgy állatott mint egy sószobor, az öntöző kisiklot kezéből, s csak miután kissé magához tért, kiáltott fel: „Nem, ez már mégis borzasztó ! E csúnya, indulatos, irigy teremtés menyasszonyi Menyasszony én előttem, hamarább mint én, — ezt soha sem hittem volna ! És e Juan veszi nőül? Ez ember, ki mindig nekem akart udvarolni, minden fierán a második tánczot velem járta?__“ „Igen de az elsőt mindig vele tánczolta — merészelt Figaro közbeszólni, nem minden káröröm nélkül, hogy egy veszedelmes vetélytárstól megszabadult, s a kokett makacskodónak kissé borsot törhetett az orra alá. „Azt-azt a változtatás kedvéért tette,“ — replikált a malitiosus megjegyzésre Rozina. Oh, a nem szeretem őt, eszem ágába sincsen, de — a Tomaso-hét letelt, ő gazdag, fiatal, én nőül mentem volna hozzá. És most elveszi azt a knezér Anittát !“ „De Rozina, hogy bánkódhatik ezen oly nagyon !“ — szólt Figaro gúnyosan. „Én, bánkódni? Menjen a pokolba ostoba szívtelen bolondosság is megtudva a viadal sokat jelentő értelmét, derekasan sigitett ebben. Ez volt, a Sedannap a magyar borházban. Bukuresti levél. (Eredeti tudósítás) Bukarest 1873 szept. 6-án. A romániai ellenzéki sajtó termékeiben bőven talál az ember boszantót ép úgy, mint nevetségest , mégpedig nem külön-külön, de együttesen, úgy hogy ami boszantó, az egyszersmind comicus voltánál fogva legalább is mosolyra indít, s ami nevetséges, az a komolyan gondolkodót bosszantja, hogy mikép tolja fel némely hígvelejű ember magát a közvélemény kifolyásának. Persze, az ilyen dolgokból az óriás rész nekünk magyaroknak jut, kik ma holnap arra jutunk, hogy a „vörös“-ek engedelméből éljünk. Nagy szálka az urak szemében minden lépés, amit Magyarország az előrehaladás czélpontja felé tesz, s ha kormányunk alkudozik a török portával a vaskapu szabályozása érdekében, vagy vasútját összeköti Szerbiával, már ezért kigyót-békát kiáltanak ránk, hogy Románia iparát (?) semmivé akarjuk tenni, midőn pedig készülődéseket teszünk az őszi hadgyakorlatra, azonnal elkiáltja magát egy-egy bakter, hogy „tűz van“ hát siessen Románia is hasonlót tenni, mert különben Magyarország rögtön felfalja. A bukaresti kormány is kiadta a rendeletet az October elején tartandó hadgyakorlatra (gondolom, nem a „la Românie“ „Trompetta Karpatzilor”obogatásaira ) s most az ellenzéki uraknak ez nem tetszik. Mire való — mondják — megtenni a nagy költséget, amibe 40 ezer ember összpontosítása kerül, miután a magyarok sem készülődnek. Értsd , hogy a cholera miatt beszüntettetett az őszi gyakorlat Magyarországon, amely — ránk nézve szomorú esemény — felett tapsolva ujjong örömében a Tr. K. Ha valaki kételkednék soraim őszinteségében, azt utalom nevezett lapra, melyből meggyőződést szerezhet magának. Már ezelőtt közöltem „mutatványt“ egy pár ellenzéki lapból, melyeknek szerkesztésére úgy látszik nem kívántatik egyébb, mint nagy hang, papiros és nyomdafesték, mert az egykori hajdú is értett annyit a harangöntéshez, mint Bolliak úr a politikához. íme most mire agitál a romániai ellenzéki sajtó. Tudvalevőleg a terület-felszabadítás napján a franczia nemzet háláját akarja leróni Thiers iránt, s e nap emlékére pénzt veret. A Bucarestben megjelenő, Iabeille de la Românie hadakozásra hívja fel a Romániában számosan lakó francziákat e czélra. Hiszen ezt eddig lehet is érteni. Hanem azt már csakugyan nem tudom kimagyarázni, midőn a romániai ellenzéki sajtó ezt az esetet megragadja és minden román hazafit felszállít a nevezett czélra adakozni. Mi köze a román hazafiságnak egy franczia nemzeti ünnepélylyel? Egyebet nem gondolhatok, mint azt, hogy a romániai ellenzék uralkodója ellen akar tüntetni ez által, mert ha következetesek akarnak lenni önmagukhoz, Thiers bukását sajnálni nincsen legkissebb okuk is.Hát arra mit mondana a „Ram. vagy a Tr. k.“ ha más oldalról is előállana egy román hazafi és a berlini győzelmi emlék ünnepélybeni részvételre szállítaná fel honfitársait ? úgy hiszem, ez is ép oly absurdum lenne, mint a román ellenzéki sajtó agitálása. Közelebbről Hús város csaknem egészen a lángok martaléka lett, különösen a zsidók által lakott városrész. A kormány úgy, mint a nép sietett a szerencsétlenek nyomorának enyhítésére, s pártkülönbség nélkül minden lap adakozásra szóllította fel olvasóit. A Tr. K. egy nyílt levelet intéz a félhivatalos Pressa-hoz, — mely a gyűjtést leghamarább megindította — s felhívja ezt, hogy „a segélykiosztásnál külömbséget kell tenni zsidó és keresztyén között, mert külömben a jó Isten — ki a zsidókat bűneik miatt bünteti — megharagszik a románokra is. Az igaz — mondja továbbápr. — hogy az égés alkalmával románok is szenvedtek kárt, de ennek oka az, mert némely románok nem átallották házaikat zsidóknak adni bérbe.* A „Pressa“ igen helyesen, sértett önérzettel utasítja vissza e nyomorult kislelkűséget, mely a nyomorban siülödőtől először nemzetisége vagy vallási felekezete után tudakozódik, s mely a művelődés apostolának áll be, s nem tud kivetkőzni a fajgyűlöletből; nem tud tisztességes hangon beszélni arról, a mi tisztán nem romani Szept. 2-án nyílt meg a legfőbb ítélő és semmisitőszék a nyári vacatio után. Piso ügyész egy visszapillantást vet 1872 aug. 1873 augusztusig. Beadatott összesen 1785 ügydarab, melyből elláttatott 1487. Ítélet előtt visszavonatott 152, elintézetlen maradott 298. Az 1871/72-ik évhez viszonyítva 300 ügy darabbal több jött be és 310- el több láttatott el, mint 1871/72-ben. Piso az ügyek szaporodását az újonan behozott bélyegtörvénynek tulajdonítja, melyet a nép még nem értett meg. Igen tekintélyes számot adnak, és az erkölcsiség alacsony fokára mutatnak a válóperek, melyeket leginkább a nők kezdenek, és pedig leggyakrabban 2—3 hónapi házas élet után. Ez utóbbi pontot illetőleg, távol attól mintha én a polgári házasság szabad intézményét még csak megtámadni is akarnám — igenis nem habozom kimondani, hogy a polgári házasság behozatala Romániába,.legalább is elhamarkodott dolog. A természetben úgy mint a népek életében nincs ugrás. Művelni kell először a népet, hogy az megártsa és felfogni tudja az ily szabadelvű intézményeket, különben ön megrontására és azokkal. Isten velünk 1 LEVELEZÉS. Csikból szept. 3-án 1873. (Vége.) Vagy nem kellett volna a tanszékbe felvenni az „alkotmánytant, vagy több fizetéssel összekötni azt, mert nem oly könnyű ám 700 írtért ama tantárgyra tanerőt kapni, mint könnyű volt ama tantárgy czimét kigondolni. Vagy ha csak oly könynyen vesszük a dolgot s megelégszünk azon ambitióval, hogy ezen tantárgy is előadatik a mi népiskolánkban , akkor transit. De ha eredményt is várunk, akkor meg kell gondolkodjunk. Én részemről az „alkotmánytan” előadójától egy kis jogtudományi értelmet és ismeretet is kívánok, mert e nélkül nem foghatom fel, hogy fogja majd valaki kellő szakismerettel tárgyát kezelhetni? Hogy lehet képes, tárgyát, az e téren még csak a tudomány ábcéjét sem értő gyermekek előtt felfoghatóvá tenni? Sokan, mivel sokat hallják mai napság e szót: alkotmány emlegettetni, oly mindennapi könnyű tudománynak szeretik venni az alkotmánytant is, de tessék csak után KLIÜföldi vegyes hírek (v) Az egyesült államok idei gyapottermésének eredményét, azon esetben, ha az évszak hátralevő része kedvező lesz, 380,000 lábra simitják. (v) A braunschsweigi herczeg hagyománya még sok curiosus dolognak lehet kutforrása. A „Swiss Times” szerint egy újabb követelő, egy fiatal franczia is lépett föl, ki az elhunyt unokájának mondja magát. Nagyanyja, Sharpe angol tengernagy leánya, neje lett volna a herczegnek, ki később hitvesét 18 éves leányával együtt elűzte házától. E leány nemsokára egy franczia nemeshez ment nőül, s az igényt támasztó ennek a fia . Ugye nem valami különösen áll, annyival is inkább, hogy meggyőző bizonyítékai az ifjúnak nincsenek. (v) A birodalmi pénzverési törvény keresztülvitele végett, mint Münchenből távírják, a bajor egy és kétforintosok beváltása elrendeltetett. (v) Nagy vihar. Konstantinápolyban és a Bosporuson szept. 1-én roppant vihar dühöngött, mely jelentékeny károkat okozott. A Zsófiamecset minaret-kúpját letörte, s a kikötőben több hajót nagyon megrongált. (v) Bukarestből írják lapunknak: Nyolcz hét óta semmi eső sem volt, minek következtében majd semmi törökbuza nem lesz. A buza-aratás meglehetős jól ütött volt ki s a törökbuza ára kétszeresen múlja felül a buza árát. 100 oka törökbuza 28—30 frank. 100 oka buza 14—16 fok. Borra is kevés a kilátás, a szőlőszemek idejekorán elfonyadtak a tartós szárazság következtében. Ezt azonban egy jó eső még helyre hozná, a bor vedre (10 kupa) 16—20 frk. — Nilson Krisztinát, ki mult kó 29-kén gondolni egy kissé s azonnal észreveszik, hogy lesz a nem oly könnyű gyermekjáték. Hogy ez a tantárgy a mi felső népiskoláinkban elő ne adassák, azt én nem kívánom, de hogy csak fapénz legyen belőle, azt sem akarhatom , azt hiszem, velem együtt nem fogja akarni Csíknak egyetlen ártalmas embere sem. Azt sem akarom vitatni, hogy egy népiskolában van-e, lehet-e sikere s van-e értelme egy oly nagyobb és komolyabb alapú tanulmányozást igénylő tantárgy előadásának, mert a vitán már úgyis túl vagyunk azáltal, hogy ki van hirdetve a pályázat, hanem azt igenis akartam és akarom jelezni, hogy nagyhangú követeléseinket, nehogy nevetségesen devalválva, sikertelenséggel hamar freskáljunk. Egyébiránt, kiki maga módja szerint fogja fel e tárgyat s a szerint vélekedik. Én igy fogom fel s legyen ez az én magánvéleményem, a nélkül, hogy én ezt oktrojálni kívánnám. De ha csak lehetséges, ne tegyük nevetségessé magunkat, könnyelmű nagy követeléseinknek a lehetetlenség miatt alábbszállítása által. Végül csak annyit vagyok bátor még az iskolaszék és szék bizottmánya figyelmébe ajánlani, hogy ismeretlen pályázókkal szemben nagyon csinnyán kell bánni az amolyan egy-egy magán egyén, vagy ha épen valami directorok ajánló levelével szemben is , ha találkoznak ismert nevű és tehetséges pályázók, ezek részesüljenek előnyben az ismeretlen ajánló leveles quantitásokkal szemben. — Én egyébiránt szívemből óhajtom, hogy ama 700 írttal értelmes szakférfit nyerjünk ama pályázatra bocsátott tanszékre !