Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-09-11 / 207. szám

is behat ez üldözés s nem lesz megvédve a leg­szentebb joga sem a románnak, ha e veszélyekre, mely nyelvét és nemzetiségét fenyegeti figyelmeztet, valóban a román sajtó csak kötelességét teljesiti.* „Avagy a magyar önkény, erőszak és be­­tyársággal szemben minő fegyverrel küzdhetne a román ? Vagy azt akarnák, hogy a román rabszol­ga engedelmességü legyen ! Az expectoratiok odáig fejlődnek aztán, hogy a magyar a legnemtelenebb czimekkel van meg­tisztelve, úgy hogy a Fed­ gyönyörködhetik mü­vében s szép irályában. Az egész czikkre csak azt jegyzem meg, hogy az nem védi s nem igazolja a román sajtó magatartását, sőt az a sajtót még jobban megbé­­lyegzi. Mert oly kifejezésekre, minőket a Fed­ hasz­nál, nem jogosíthatja fel a journalistát semmi, azok sértik az illemet. Bécsi nemzetközi kiállítás. Bécs szeptember 7-én. (A Sedannap a kiállításon) Szeptember 2-án a magyar borházban fél­­tuezet simára borotvált arczu úri­emberből álló, fölötte víg társaság gyűlt össze. Ez urak, kik nor­mális időkben egy pohár sört tartanak a földi él­vezetek Chimborassójának, ma —­od borzalom ! — három egész meszely veszprémit ren­deltek maguknak. De hogy is nel Hisz ma szept. 2-ka volt, a sedáni nap, melyen a berlini hely­őrség ágyúzással és fegyverlövésekkel ünnepli meg Németország feltámadását és Borussia megerősö­dését. A simaarczu urak tehát egészen megfele­lő ingák voltak; talányok fejtegetésével s egyéb ily .gründlicht műveit emberekhez illő mulatsá­gokkal töltötték az időt. Ekkor a czigányok hir­telen rákezdenek a Rákóczy-indulóra, mi a hideg éjszak fiait a veszprémivel egyetemben némileg fel­­viditá. Zenészek voltak, a Sedannap is itt volt, mi­csoda hát, ha a hős fiúk végül bátorságot vet­tek, maguknak, odajárultak a czigányokhoz, s kér­ték,hogy játszák ,endlichmal auch“ a „Wacht am Rhein“-t. A czigányok nem soká kérették magu­kat, rákezdtek a kívánt dalra, a hegedű ujjongott, a cello sirt, a cymbalom ujjongót is, sirt is, a brács nyögött, mint valami annectált tartomány , röviden, valódi Sedánünnepély volt. Borussia szür­­keszemű fiai chorusban énekeltek a zenével, s enthusiasmusok egyaránt növekedett a többi ven­dégek megbotránkozásával, kik a magyar nemzeti zenére erőszakolt porosz zenét szelíd excessusnak tekintették. Csak egyike a félmeszélyeseknek nem énekelt a többiekkel; tátott szájjal, meredt szemekkel ült ott s figyelt a gyönyörű melódiára. Mikor azonban a „Fest steht und treu“ utolsó ac­­cordjai elhangzottak,­­ a czigányok a gazdag ju­talmazást várva letették hangszereiket, a hallga­tag enthusiaeta felállott, megrázta oroszlánsöré­nyét, nem feküdt azonban le, hanem félelem nél­kül odalépett a prímáshoz, hátsó kaputzsebéből kivette chinaezüst tubákos szelenczéjét — és, oh nagylelkűség ! — megkínálta a zenészt egy szentelt győzelmi szippantás­sá­l Ez volt a jutalom a „Wacht am Rhein“-ért. A prímás nyilván nagyon meg lehetett elé­gedve a jutalommal, el akart még játszani a né­metnek egy „kedves nótá“-t, intett egyet a többi­eknek, álla alá kapta a hegedűt s ráhúzta: „Mégis hunczut a német, Hogy a fene egye meg,“ mire a national — muzikális publikum hangos éljenzésbe tört ki, s a többi nem porosz hallgató­„Most pedig bájos kisasszony, utána nézek, mire volt képes konyhaművészete étvágyam kielé­gítésére. Ezalatt magára hagyom — Figaróval — téve hozzá csintalan mosolylyal. E közlés azonban épen nem látszott valami különös hatást gyakorolni a fiatal leányra. „Mi köze neki hozzám — felelt bosszúsan. „Hogy mi köze? — folytatá Rossini, ki nem akarta oly hamar legyőzetni magát — Oh, sokl Látni akarja önt, csodálni és — megcsókolni.“ — Rozina lesújtó tekintetet vetett a vakmerőre s bizonyos fitymálással mondá: „Menjen, menjen, Benner ! A maccaroni várja !“ „A maccaroni 1 Per Bacco, a fiatal szerelme­sek mindig elvonják az embert a fődologtól, s gyomrom már úgy zakatol, mint egy generalbas­­sus-tanár ! Tehát, addio, gyermekek !“ Menőtéiben még fülébe súgta Figarónak: „Várj meg itten, s már most előre, semmi­rekellő, vidd véghez magadon a mestercsinyt !“ Most ismét Rozinához fordult. „Ha tudná, mi rejlik ennek a szivében . . . Hahaha ! San Tomaso viszi őt a szerelem szár­nyain — “ dudolá csintalanul fülébe s midőn Ro­zina meglepetve majd reá, majd a szörnyen meg­zavarodott Figaróra tekintett s mindketten oly ko­mikus arczat vágtak, Rossini önkénytelenül hango­san fölnevetett s biztatólag kiálta feléjük- Na hát gyermekek, csak rajta is — gyors léptekkel a házba sietett, szeretett — maccaronijához. A szerelmeseknek első egyedül­létükkor két­ségkívül igen sok mondanivalójuk lenne, azonban rendesen egy okos hangot nem képesek kiadni. Később természetesen már jobban megy , de úgy látszik a kezdet a szerelmeseknél is nehéz. Rozina és Figaro sem járt különben, mert midőn Rossini pár percz múlva ismét kilépett a verandára, a párocskát még épen azon állásban ta­lálta, mint a­hogy elhagyta őket. „Odabenn igen meleg van, itt fogok pzson­­nálni* — kiáttá­n egy padra leült. Az öreg Bar­­tolo óriási tál maccaronit és egy üveg bort hozott ki, s az éhes maestro derekasan hozzá látott egy­szerű kedvenc tételéhez. „Pompás, felséges!“ — kiáltott fel mindegyre a hosszú, zsíros maccaroniszálakat gyorsan tüntetve el egymásután. De miden dicséret, minden barát­ságos biztatás sem volt képes Rozinát kiragadni felvidíthatlan melancholiájából. A leány egy ön­tözőt vett kezébe s öntözni kezdte a veranda előt­ti csinos virágágyakat, látszólag nem is ügyelve Figaróra, ki zavarral tekintett rá a távolból s vé­gül maga is ép oly melancholikus lett, mint szive választottja. Miután Rossini lecsillapita valamenynyire éh­ségét, s a tüzes bor humorát s gondolatait ismét elvonta a materiális élvezetektől, gúnyos mosoly­­lyal jutott azon meggyőződésre, hogy Figaro még korántsem vihette véghez remek gazcsinyét, mert egészen kétségbeesett arczc­al állt ott, s ép úgy hallgatott, mint a virágaival szörnyen elfoglalt Rozina. Rossini, kinek most ismét eszébe jutott a rej­télyes könyv, részint mert Figaro fenyegetése, részint mert a pompás ozsonna csak vndorabbá tette ke­délyhangulatát, tovább akarta folytatni a tréfát s hozzálátott a fiatal pár ügye elősegítéséhez. De már első, erre ide czélzó kísérletével is szörnyen pórul járt. „Talán gúnyolódni akar velem? — pattant el haragosan Rozina. — Szinte ezt kell hinnem,­­ kikérem magamnak ! Azt hiszi, hogy az ott most űzheti velem arrogáns játékát, a­miért a an­omano-hét nem hozott kérőt a házhoz ? — V­ou nagyobb indulatba jött, s Figaróhoz for­dulva folytatá: — Oh nem, senior Figarót Min­den leány gyűlöli, minden aszszony megveti, mert mindeniknek örök szerelemről esküdözik s egyik­nél sem tartja meg szavát! De nálam nagyon rosz helyt jár ! Engem nincs miért gúnyoljon senki, mert — semmi veszteséget nem szenvedtem ! Én azért tettem San Tomasot az ablakom elé, mert — no mert ez a szokás s ezt minden igazhitű leány megteszi ! Nehogy azt higyje, hogy nekem férj kellett, oh, a világért semi Nekem nem kell férj — legkevésbé egy olyan kényelmű, csalárd, szemtelen semmirekellő,mint j ön, nekem férj nem kell.“ Rozina hevesen zokogni kezdett, s Rossini egészen meg volt lepetve, nem tudva, hogy keserű valónak tartja-e e kemény szavakat, vagy csak ama biznyos depit amoureux szenvedélyes kitöré­sének, mit a leányok rendesen olyankor éreznek, mikor választottjukat habozni látják nyilatkozatával. Figaróra azonban imádottja heveskedése jó hatással volt. Szégyenlette magát, hogy a csinos haragos leányka sokkal erélyesebben lépett fel mint ő. Bátorságot vett tehát magának s igy ki­áltott fel: „Kegyed igaztalan, Rozinka, irántam is, ön­maga iránt is! Igaz ugyan, hogy nagyon a vál­lalkozó renomméem van, de ez legkevésbé sem foly be károsan szerelmemre. Sőt ellenkezőleg én csak azért csináltam végig a szerelem iskoláját hogy meggyőződjem, miszerint, a többi leányok semmit sem érnek s csak egyetlen egy e mik hozzám: „Bravo ! - szólt mosolylyal Rossini - Ez aztán szellemdus mód, magát kivágni az acal­ehfil Figaro bátrabban folytatá: „ *Kegyed azt mondja, hogy: „nekem nem kell férj Ez nem igaz,­­ mert természetellenes El­hiheti nekem, kinek e részben tapasztalat­ús praxisom van. Kegyednek kell férj és meg is fogja azt kapni! A San­ Tomaso-hét csak ma éjfélkor végződik, a addig még mind van pár órai idő. Épen az imént, pár perc­c­el ezelőtt, vitt San Tomaso nénjének kérőt a házhoz.“ „Kinek?“ — kérdő Rozina rémülten. „Nénjének, Anittának.“ „Anitta menyasszony?“ „Harminczöt percz óta.“ „Ki kérte meg?“ „Juan, a campagnai gazdag bérlő fia.“ Ez sok egy csapásra. Ezt Rozina már nem volt képes elviselni, úgy állat­ott mint egy sószo­bor, az öntöző kisiklot kezéből, s csak miután kissé magához tért, kiáltott fel: „Nem, ez már mégis borzasztó ! E csúnya, indulatos, irigy teremtés menyasszonyi Menyas­­­­szony én előttem, hamarább mint én, — ezt soha sem hittem volna ! És e Juan veszi nőül? Ez em­ber, ki mindig nekem akart udvarolni, minden fie­rán a második tánczot velem járta?__“ „Igen de az elsőt mindig vele tánczolta — merészelt Figaro közbeszólni, nem minden kárö­röm nélkül, hogy egy veszedelmes vetélytárstól megszabadult, s a kokett makacskodónak kissé bor­sot törhetett az orra alá. „Azt-azt a változtatás kedvéért tette,“ — replikált a malitiosus megjegyzésre Rozina. Oh, a nem szeretem őt, eszem ágába sincsen, de — a Tomaso-hét letelt, ő gazdag, fiatal, én nőül mentem volna hozzá. És most elveszi azt a kn­­ezér Anittát­ !“ „De Rozina, hogy bánkódhatik ezen oly na­gyon !“ — szólt Figaro gúnyosan. „Én, bánkódni? Menjen a pokolba ostoba szívtelen bolondos­ság is megtudva a via­dal sokat jelentő értelmét, derekasan sigitett ebben. Ez volt, a Sedannap a magyar borházban. Bukuresti levél. (Eredeti tudósítás) Bukarest 1873 szept. 6-án. A romániai ellenzéki sajtó termékeiben bő­ven talál az ember boszantót ép úgy, mint ne­vetségest , még­pedig nem külön-külön, de együt­tesen, úgy hogy a­mi boszantó, az egyszersmind comicus voltánál fogva legalább is mosolyra in­dít, s a­mi nevetséges, az a komolyan gondolko­dót bosszantja, hogy mikép tolja fel némely híg­velejű ember magát a közvélemény kifolyásának. Persze, az ilyen dolgokból az óriás rész nekünk magyaroknak jut, kik ma­ holnap arra jutunk, hogy a „vörös“-ek engedelméből éljünk. Nagy szálka az urak szemében minden lépés, a­mit Magyarország az előrehaladás czélpontja felé tesz, s ha kor­mányunk alkudozik a török portával a vaskapu szabályozása érdekében, vagy vasútját összeköti Szerbiával, már ezért kigyót-békát kiáltanak ránk, hogy Románia iparát (?) semmivé akarjuk tenni, midőn pedig készülődéseket teszünk az őszi had­gyakorlatra, azonnal elkiáltja magát egy-egy bak­­ter, hogy „tűz van“ hát siessen Románia is ha­sonlót tenni, mert különben Magyarország rögtön felfalja. A bukaresti kormány is kiadta a rendeletet az October elején tartandó hadgyakorlatra (gondo­lom, nem a „la Românie“ „Trompetta Karpatzi­­lor”­obogatásaira­­ ) s most az ellenzéki uraknak ez nem tetszik. Mire való — mondják — meg­tenni a nagy költséget, a­mibe 40 ezer ember összpontosítása kerül, miután a magyarok sem készülődnek. Értsd , hogy a cholera miatt beszüntettetett az őszi gyakorlat Magyarországon, a­mely — ránk nézve szomorú esemény — felett tapsolva ujjong örömében a Tr. K. Ha valaki ké­telkednék soraim őszinteségében, azt utalom ne­vezett lapra, melyből meggyőződést szerezhet ma­gának. Már ezelőtt közöltem „mutatványt“ egy pár ellenzéki lapból, melyeknek szerkesztésére úgy látszik nem kívántatik egyébb, mint nagy hang, papiros és nyomdafesték, mert az egykori haj­dú is értett annyit a harangöntéshez, mint Bolliak úr a politikához. íme most mire agitál a romániai ellenzéki sajtó. Tudvalevőleg a terület-felszabadítás napján a franczia nemzet háláját akarja leróni Thiers iránt, s e nap emlékére pénzt veret. A Bucarestben megjelenő, I­­abeille de la Românie h­adakozásra hívja fel a Romániában számosan lakó francziákat e czélra. Hiszen ezt eddig lehet is érteni. Hanem azt már csakugyan nem tudom kimagyarázni, midőn a ro­mániai ellenzéki sajtó ezt az esetet megragadja és minden román hazafit felszállít a ne­vezett czélra adakozni. Mi köze a román hazafi­­ságnak egy franczia nemzeti ünnepélylyel? Egyebet nem gondolhatok, mint azt, hogy a romániai ellen­zék uralkodója ellen akar tüntetni ez által, mert ha következetesek akarnak lenni önmagukhoz, Thiers bukását sajnálni nincsen legkissebb okuk is.Hát arra mit mondana a „Ram. vagy a Tr. k.“ ha más oldalról is előállana egy román hazafi és a berlini győzelmi emlék ünnepélybeni részvételre szállítaná fel honfitársait ? úgy hiszem, ez is ép oly absurdum lenne, mint a román ellen­zéki sajtó agitálása. Közelebbről Hús város csaknem egészen a lángok martaléka lett, különösen a zsidók által lakott városrész. A kormány úgy, mint a nép sie­tett a szerencsétlenek nyomorának enyhítésére, s pártkülönbség nélkül minden lap adakozásra szól­­lította fel olvasóit. A Tr. K. egy nyílt levelet in­téz a félhivatalos Pressa-hoz, — mely a gyűjtést leghamarább megindította — s felhívja ezt, hogy „a segélykiosztásnál külömbséget kell tenni zsidó és keresztyén között, mert külömben a jó Isten — ki a zsidókat bűneik miatt bünteti — megha­ragszik a románokra is. Az igaz — mondja továbbá­­pr­­. — hogy az égés alkalmával románok is szenvedtek kárt, de ennek oka az, mert némely románok nem átallották házaikat zsi­­dóknak adni bérbe.* A „Pressa“ igen helyesen, sértett önérzettel utasítja vissza e nyomorult kislelkűséget, mely a nyomorban siülödőtől először nemzetisége vagy vallási felekezete után tudakozódik, s mely a mű­velődés apostolának áll be, s nem tud kivetkőzni a fajgyűlöletből; nem tud tisztességes hangon be­szélni arról, a mi tisztán nem romani Szept. 2-án nyílt meg a legfőbb ítélő és semmisitőszék a nyári vacatio után. Piso ügyész egy visszapillantást vet 1872 aug. 1873 augusztu­sig. Beadatott összesen 1785 ügydarab, melyből elláttatott 1487. Ítélet előtt visszavonatott 152, elintézetlen maradott 298. Az 1871/72-ik évhez viszonyítva 300 ügy darabbal több jött be és 310- el több láttatott el, mint 1871/72-ben. Piso az ügyek szaporodását az újonan behozott bélyeg­törvénynek tulajdonítja, melyet a nép még nem értett meg. Igen tekintélyes számot adnak, és az erkölcsiség alacsony fokára mutatnak a válóperek, melyeket leginkább a nők kezdenek, és pedig leggyakrabban 2—3 hónapi házas élet után. Ez utóbbi pontot illetőleg, távol attól mintha én a polgári házasság szabad intézményét még csak megtámadni is akarnám — igenis nem ha­bozom kimondani, hogy a polgári házass­á­g behozatala Romániába,­­.legalább is elhamarkodott dolog. A természetben úgy mint a népek életében nincs ugrás. Művelni kell először a népet, hogy az megártsa és felfogni tudja az ily szabadelvű intézményeket, különben ön megrontására és azokkal. Isten velünk 1 LEVELEZÉS. Csikból szept. 3-án 1873. (Vége.) Vagy nem kellett volna a tanszékbe felvenni az „alkotmánytant, vagy több fizetéssel összeköt­ni azt, mert nem oly könnyű ám 700 írtért ama tantárgyra tanerőt kapni, mint könnyű volt ama tantárgy czimét kigondolni. Vagy ha csak oly köny­­nyen vesszük a dolgot s megelégszünk azon am­­bitióval, hogy ezen tantárgy is előadatik a mi népiskolánkban , akkor transit. De ha eredményt is várunk, akkor meg kell gondolkodjunk. Én részemről az „alkotmánytan” előadójától egy kis jogtudományi értelmet és ismeretet is kí­vánok, mert e nélkül nem foghatom fel, hogy fog­ja majd valaki kellő szakismerettel tárgyát kezel­hetni? Hogy lehet képes, tárgyát, az e téren még csak a tudomány ábcéjét sem értő gyermekek előtt felfoghatóvá tenni? Sokan, mivel sokat hallják mai napság e szót: alkotmány emlegettetni, oly mindennapi könnyű tudománynak szeretik venni az alkotmánytant is, de tessék csak után KLIÜ­földi vegyes hírek (v) Az egyesült államok idei gyapotter­mésének eredményét, azon esetben, ha az évszak hátralevő része kedvező lesz, 380,000 lábra si­­mitják. (v) A braunschsweigi herczeg hagyomá­nya még sok curiosus dolognak lehet kutforrása. A „Swiss Times” szerint egy újabb követelő, egy fiatal franczia is lépett föl, ki az elhunyt unokájának mondja magát. Nagyanyja, Sharpe angol tenger­nagy leánya, neje lett volna a herczegnek, ki ké­sőbb hitvesét 18­ éves leányával együtt elűzte há­zától. E leány nemsokára egy franczia nemeshez ment nőül, s az igényt támasztó ennek a fia . Ugye nem valami különösen áll, annyival is inkább, hogy meggyőző bizonyítékai az ifjúnak nincsenek. (v) A birodalmi pénzverési törvény ke­resztülvitele végett, mint Münchenből távírják, a bajor egy és kétforintosok beváltása elrendel­tetett. (v) Nagy vihar. Konstantinápolyban és a Bosporuson szept. 1-én roppant vihar dühöngött, mely jelentékeny károkat okozott. A Zsófiamecset minaret-kúpját letörte, s a kikötőben több hajót nagyon megrongált. (v) Bukarestből írják lapunknak: Nyolcz hét óta semmi eső sem volt, minek következtében majd semmi törökbuza nem lesz. A buza-aratás meglehetős jól ütött volt ki s a törökbuza ára kétszeresen múlja felül a buza árát. 100 oka török­buza 28—30 frank. 100 oka buza 14—16 fok. Borra is kevés a kilátás, a szőlőszemek idejekorán elfonyadtak a tartós szárazság következtében. Ezt azonban egy jó eső még helyre hozná, a bor vedre (10 kupa) 16—20 frk. — Nilson Krisztinát, ki mult kó 29-kén gondolni egy kissé s azonnal észreveszik, hogy lesz a nem oly könnyű gyermekjáték. Hogy ez a tantárgy a mi felső népiskoláink­ban elő ne adassák, azt én nem kívánom, de hogy csak fapénz legyen belőle, azt sem akarhatom , azt hiszem, velem együtt nem fogja akarni Csík­nak egyetlen ártalmas embere sem. Azt sem akarom vitatni, hogy egy népisko­­lában van-e, lehet-e sikere s van-e értelme egy oly nagyobb és komolyabb alapú tanulmányozást igénylő tantárgy előadásának, mert a vitán már úgyis túl vagyunk az­által, hogy ki van hirdetve a pályázat, hanem azt igenis akartam és akarom jelezni, hogy nagyhangú követeléseinket, nehogy nevetségesen devalválva, sikertelenséggel hamar fres­­káljunk. Egyébiránt, kiki maga módja szerint fogja fel e tárgyat s a szerint vélekedik. Én igy fogom fel s legyen ez az én magán­véleményem, a nél­kül, hogy én ezt oktrojálni kívánnám. De ha csak lehetséges, ne tegyük nevetségessé magunkat, könnyelmű nagy követeléseinknek a le­hetetlenség miatt alábbszállítása által. Végül csak annyit vagyok bátor még az is­kolaszék és szék bizottmánya figyelmébe ajánlani, hogy ismeretlen pályázókkal szemben nagyon csin­­nyán kell bánni az amolyan egy-egy magán egyén, vagy ha épen valami directorok ajánló levelével szemben is , ha találkoznak ismert nevű és te­hetséges pályázók, ezek részesüljenek előnyben az ismeretlen ajánló leveles quantitásokkal szem­ben. — Én egyébiránt szívemből óhajtom, hogy ama 700 írttal értelmes szakférfit nyerjünk ama pályá­zatra bocsátott tanszékre !

Next