Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-09-18 / 213. szám

VII. évfolyam. 213. alám. Kolozsvárit, csütörtök szeptember 18. 1873. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égéss évre ........................16 ft. — kr. Főtérre .......................................8 » — > Egy negyedre........................* » — ■ Egy hónapra ........................1 . W . Zn n5 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeami nyomdában. Kiadó hivatal: A lyeeami nyomda „központi Irodájáéban, főtér, Teleki Domokos-ház. 3 _ HIRDETÉSI DIJAK 2n Oteear hae&bonott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. 2___ kedvezmények. ^ Nagy hirdetéseknél NYILTTÉR ■őrönként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hírf Csérbe soronként 1 ft. TARCZA. Egy végzetes nap — GULCHLFELD NY. RAJZA. — Hideg, borús januári nap virradt Párizsra • — csak az élet örökös teherhordozói, kik fáradtsággal küzdenek reggeltől estig, a legszükségesebbért, érezték ma is a kora regg dermesztő hidegében a szegénység keserűségét, s mentek vagy szaladtak, a szerint a mint épen ifjak vagy öregek, egésségesek vagy betegek, üres háttal vagy terhelten voltak, a fagyos utszákon 151 s alá, mig a tulajdonképeni Pária még reggeli álmát aludta. Fölötte kellemes ellentétet képezett a künnlevő, komor, fagyos időhöz Napóleon Lajos császár elegáns dolgozó szobája a Tuileriákban. Jóltevő meleg tölte el a szobát, mely berendezésével, kényelmével arra látszott mutatni, hogy a hatalmas uralkodó kedvencz tartózkodási helye. A francziák császárja már fölkelt s magára, háborútlanul ült cabinetjében, melyet egy szőnyegajtó választott el hálószobájától, honnan ismét egyetlen külső folyosó érintése nélkül a császárné lakosztályába lehetett jutni. Csak innen jöhetett ez órában látogató a császárhoz, az előszobákból, hol még egyébbiránt minden csendes volt, soha. Ez órában Napoleon, rémákból. De maga a császár mindig olvasta e lapot, melyben a fáradhatlan Mizzini pártja Itália s a szerencsétlen ország reményei, úgy nem ritkán III. Napóleonról is, kit az olasz patrióták még mindig mint egyikét övéinek tekintettek, mondott véleményt. E bit fölötte kellemetlenül hatott a jelenlegi franczia császárra, ki saját birodalmában következetesen fojtott el minden szabadelvű mozgalmat s a börtönöket és Cayennet a szabadelvű gondolkozásmód nyilvános és titkos áldozataival aggálykeltőleg népesíti meg. Múltját persze nem lehetett eltagadnia; azt a lapot a történelemből, mely családját eredetileg olasznak mondja, és oly kevéssé állt hatalmában kitépni, mint azt, melyben az olasz szabadság érdekében tett törekvései vannak följegyezve. Igen ismeretes volt azon megindító történet is, hogy az egykori holland királynő, Hortensia, miként menekült az osztrákoktól keresett szökevény kedves fiával ezer veszély közt Angliába. E tények voltak a féreg, mely a franczia császár szivében sohasem nyugodott le, e tények compromitálták őt naponta újra, s az olasz patrióták sem mulaszták el egy-egy fényes villámmal kirívóan megvilágítani a második császárság e gyönge oldalát. E villámok újabban folyton sűrüsködtek; nem lehet ezen csodálkoznunk, ha rágondolunk Olasz * KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 17. Fővárosi levelek. cccxxxvm. Pest, sept. 16. 1873. Kedves barátom ! Neked s szabadjon hinnem, a „Magyar Polgár“ tisztelt olvasó közönségének is föltűnhetett, hogy pár hét óta nevemmel lapodban nem találkozik. Ennek oka egyszerűen csak az, hogy kiállván vitézül a magyar főváros kánikulai hőségét s egyéb iszonyait, melyek elöl annyian megszaladtak, e hó elején fölszaladtam a másik sógor-birodalom fővárosába, részint hogy öt évi mindennapi munka után lelkemnek elvégre egy kis szórakozást szerezzek, részint hogy a világkiállítást, melyről már anynyi jót-rosszat összeolvastam, végre magam is tanulmány tárgyává tegyem. Most hazatérve, miután saját beléleteinkben amúgy is oly kevés újat találok, a talán meg fogsz bocsátani te és a „Magyar Polgár“ t. olvasó közönsége, hogyha nem annyira a kiállítás tárgyaival, mint az azokból elvont tanulságokkal fogon egy pár levelemet betölteni. Elsőben is a kiállítás rendszeréről kell szólanom. Erről ugyan azt mondhatná valaki, hogy arról, ami nincs, különös dolog szólani, s ebben sok igaz van. Legalább én részemről a párisi volt kiállítást e tekintetben jóval előnyösebbnek tartom. A párisi kiállítás rendszerének ugyanis az a hármas alapeszméje volt, hogy először óvál-körbe futva a néző az egynemű tárgyakat találta. Így a legbelső körben az emberi mivelődés története, a másikban a művészet stb. foglalt helyet; másodszor, hogy a sugarasan kifutó utak szerint egy-egy nemzetnek, illetőleg országnak mindennemű termékével találkoztunk. A harmadik eszme az volt, hogy minden szaknál és nemzetnél a legkitűnőbb kiállítási tárgyak jussanak a legjobb helyekre. A két első eszmének igen nagy előnyei mellett is megvolt az az egy hátránya, hogy nem mindenik nemzet egyenlően foglalta el a nekie szánt synmetrikus tért, mértanilag ez eszmét foganatosítani nem lehetett és igy az egyik nemzet kiállításának át kellett folynia a másikba. Valószínű, hogy épen a kiállítandó tömegnek roppantsága és részaránytalansága okozta, hogy a bécsi intéző kezek a két első eszmét teljesen elejtették, s csak az utolsót tartották meg. De aztán ezen térnek is meg volt azon hátránya, hogy a szakember a roppant tömegben, mely a londoninál 12- szer, a párisinál 5-ször nagyobb, iránytű nélkül tévelyget és ha lelkiismeretesen akart eljárni, legalább is három annyi idejébe került a szakába eső ismereteket megszerezni. — így, például, hogy többet ne említsek, az olasz szobrászat 4—5 helyütt volt szétszórva; a tanügyet külön iskolai kiállításokban, s magának a főépületnek egyes szárnyaiban, udvaraiban, néha igen is elrejtett helyeken kellett fölkeresni, így volt megakadva a gyámok, gazda, gépész, bányász stb. Egészen másként kell nyilatkoznunk a kiállításról ízlés és kényelem tekintetében. Maga az egész kiállítási park sokkal előnyösebb helyre van állítva a párisinál. A párisi az egészen kopár Champ de Marsra volt rögtönözve, ellenben a bécsi a Prater kész parkját foglalta el s annak árnyékos százados fái alá menekült és ha lehet e tekintetben valami kifogásunk, az abban áll, hogy a palota főbejárata előtt ezt a roppant százados áldást egy kis franczia majmolás kedvéért megsemmisítették. De még ezt a hiányt is pótolták némileg az által, hogy e kivágott terület körül igen díszes fedett folyásokat készítettek. Előnyére válik a bécsi kiállításnak még az is, hogy a kellő közlekedésről bőven van gondoskodna s a lovasvasutak, omnibus kocsik a legnagyobb contingenst is elfogadhatják. Eléggé megfelelők az egészségügyi és tüzérségi előintézkedések is, a policiális felügyelet pedig itt jóval nagyobb, csaknem túlságos — például a vámot, s vásárlást illetőleg. Posták, távírdák helyben vannak s minek Parisban hire sán volt, könnyen hozzáférhető és gazdag tartalmú olvasó termek. Kevésbé dicsérhető a bécsi kiállítás vendéglők és zeneélvezet tekintetében. A vendéglők száma a bécsi kiállítás benső helyiségében nem felel meg a szükségletnek, ezért ugyanazok méregdrágák és roszak is. Hideg étket kap csaknem mindenütt a látogató s az Igig nyújtózva kényelmes kerevetén a hírlapokat szokta olvasni, vagy nejével csevegni; a császár még aludt s vele a kormányügyek. Kihallgatás, tanácskozás ez órában nem tartatott, s ha a császár néha ilyenkor is gondolkozott államügyekről, ez egész privatim történt, s a miniszter urak csak meglepettek a trónon ülő sphinx tervei által, mik a krimi hadjárat s a hatalmas Miklós czár halála óta világra szóló jelentőséggel bírtak. És jogosan. Az európai államwirtwarz minden szeme csak Párison függött, az aggályok s remények csak e barometer szerint alkalmazódtak. A francziák császárja igen jól tudta, mekkora hatalma és tekintélye van, míg ez egyrészt kielégíté becsvágyát, másrészt hizelgett a francziáknak is ; a francziák mindig azon uralkodóhoz ragaszkodtak leginkább, kinek legnagyobb tekintélye volt Európában, lett légyen bár zsarnok otthon, és megvetették akkor, ha e nimbusát elveszté. A császár égő szivarral kezében Íróasztala előtt ült , gondolatokba merülve ,tekintett maga elé. Előtte egy olasz hírlap feküdt, melyből épen most olvasott el őt fölötte érdeklő czikket. Egyike volt ez azon hírlapoknak, miket a kormány bölcs elővigyázatból, az államcsíny óta eltiltott a párisiaktől, nehogy az idegen hangok, mik merő irigysége égből a francziaországi boldog viszonyokért, folyton gyalázták a második császárságot, egyszer csak fölrázzák a békés kedélyeket csöndes nyugalmiak útiköltségének kilencztizedét veszi igénybe. Azért legokosabban tett, ki érkezését franczia vagy angol módon rendezte be s öthat órakor ott hagyta a kiállítást, hogy a külső parkban, vagy a városban ebédeljen. P. Szathmáry Károly. — A görög keleti metropolita választásáról felvett jegyzőkönyv szó szerinti szövegében igy hangzik : Császári és Apostoli Királyi Felség ! Kegyelmes Urunk ! A magyarországi és erdélyi görög-keleti román egyház szeretett fia és első főpapja, báró Saguna András elvesztésével, előbb mint sem óhajtotta volna, jutott azon igen fontos feladat teljesítéséhez, hogy Felséged által legkegyelmesebben engedett, az ország törvénye, jelesül az 1868-évi IX. t. czikk által rendezett önkormányzatának legfőbb jogával éljen, azaz nemzeti egyházi congressusa utján teljes függetlenséggel válassza meg érsekét és metropolitáját. Választó congressusunk, — a mint Felséged maga idejében legkegyelmesebben tudomásul venni méltóztatott — folyó évi September 7-éd, augusztus 26-án 6 szerint, itt Nagy-Szebenben törvényesen egybegyölvén, az előkészület formáinak és Ünnepélyességeinek, — a mint a szervezési szabályzat 157. §-ában el vannak sorolva, a mondott napon és ennek előestéjén való pontos teljesítése után, a tegnapi napon 1873. évi September 8-án (augusztus 27-én) végleg megalakult; azután pedig a rendnek és a szervezési szabályzat idézett 157. §-ában folytatólag foglalt minden Intézkedésnek megtartásával áttért magára a választás cselekvényére, a melynek eredménye, — az mind eredeti román nyelvben, mind pedig jegyzői hivatalunk által eszközlött fordításban, mély tisztelettel idejárt jegyzőkönyvi kivonat szerint — az ján, hogy a megüresedett székbe 108 szavazatból 78 szavazatnyi nevezetes többséggel szádegyházmegyei igen érdemes püspök Ivachoviciu Procopius méltósága választatott meg érseknek és metropolitának nagy örömünkre és vigasztalásunkra. Ennélfogva fiúi hódolattal és Felséged iránti legteljesb bizodalommal terjesztjük elő alázatos kérelmünket: méltóztassék Felséged, az egyházszervezési szabályzatban ilyen esetre fentartott felségjognak megfelelőleg legkegyelmesebben megerősíteni szóban forgó választásunkat. Kell a magyarországi és erdélyi görög-keleti román egyház választó congressusának Nagy-Szebenben, 1873-ik évi September 9-én (augusztus 28- án) tartott ülésében. Felségednek hű alattvalói: Metianu János, elnöklő biztos. Résén Mihály, a congressus főjegyzője. — A „Pesti Napló“-nak e tárgyban írják : „A választási okmányok ő felségéhez egy, a congressus kebléből választott küldöttségltján határoztattak felterjesztetni. E küldöttség tagjai: Román Miron n.váradi archimandritu s püspöki helyettes, Puskáriu János lovag, a m. kir. curia mint legfőbb itélőszék bírája, Bologa Jakab cs. kir. udvari tanácsos, Popovics Zsigmond volt országgyűlési képviselő , törvényszéki elnök, s Flora Éliás volt határőrvidéki cs. k. ny. kapitány. Mihelyt a választási jegyzőkönyv s felterjesztés magyar nyelven is elkészül, a küldöttség egyenesen Pestre a miniszterelnökhöz s vallásügyi miniszterhez, innen, a legfelsőbb megerősítés kikérése végett, haladéktalanul Bécsbe utazik, addig azonban a congressus együtt marad, hogy a legfő megerősítés leérkeztével az uj érsek és metropolita hivatalába beiktattassék. — A városi főispánság kérdéséhez a ,P. N.“ a következő adatot közli: Arad város szeptember havi közgyűlésén tárgyalás alá vétetett Temesvár város átirata, melyben pártoltatni kéri a kormányhoz intézett oly értelmű felterjesztését, hogy csak a városok és az illető megyékhez ugyanegy főispán neveztessék ki. Bánhidy Béla nemcsak ezen átirat mellett lép fel pártolóig, hanem egyszersmind oly felterjesztést is indítványoz, hogy a városi főispánok intézménye megszentettessék. Indokolja ezt főleg azzal, hogy a főispánok rendesen nem bírnak azon alapos tájékozottsággal a városok ügyeiről, mint mely szükséges volna ahoz, hogy a közigazgatás érdekeit kellőleg előmozdíthassák. Chorin Ferencz pártolja Bánhidi indítványát és bővebben kifejti, hogy a városi főispánok intézménye mennyire felesleges és czélszerűtlen. Hivatkozik Angol- és Németországra, hol ez intézmény nem létezik. Szükséges ez intézmény megszüntetése takarékossági szempontból is. Különben teljesen pártolja a Temesvár város flterjesztésében kifejtett elvet is, amennyiben a városok és a megyéknek egy-egy főispán alatt leendő összekapcsolása, a különváló érdekeknél fogva, nem hozhat üdvös eredményeket. Institóris Kálmán emlékezteti a közgyűlést, hogy június hóban Kecskemét városának a városi főispáni intézmény megszüntetését tárgyazó átiratát csak tudomásul vette. Remetei Fülöp elvileg nem pártolja a városi főispánok intézményét, de fentartatni kívánja addig, míg a kormánynak valamely más czélszerűbb intézmény által mód nem nyúttatik a városok közigazgatásába közvetlen befolyást venni. Salacz Gyula főügyész nem tartja helyén, hogy Temesvár átiratával kapcsolatosan egy más oly fontos indítvány is döntessék el, melyet különállóan és csakis úgy, ha előbb napirendre tűzetik ki, lehetne rendszeres tárgyalás alá venni. A főügyész e felszólalása folytán Bánhidy visszavonván indítványát, a közgyűlés azt határozta, hogy Temes fölterjesztőt pártolja. A .P. N." megjegyzi, ország akkori gyönge kormányaira, melyek mintegy szították a tüzet, mi az 1848—49-iki forradalom után ugyan le lett fojtva, de tökéletesen eloltva nem. A titkos társulatok egy idő óta ismét hatalmasabban mozogtak, felebb emelték fejüket, a a franczia cssászár neve volt az, mit mindenekelőtt folyton hangoztattak. És ma ismét kezében volt a franczia császárnak egyike azon lapoknak, miket folyton tanulmányozott, s ebből ma reá nézve igen kellemetlen dolgokat olvasott. Egy czikk volt a lapban, mely arról szólt hogy mit várhatnak az olasz patrióták a franczia uralkodó és orosz czár újabb barátkozásától s közeledésüktől Sardiniához. Kirívó színekben teste le a czikk írója e barátságot. Napóleon, az olasz, a renegát, az áruló egyfelől; Magyarország elnyomói másfelől; mit lehetett ebből várni?Mi jót remélhettek a pátrioták e szövetségből hazájuk érdekében? Mi jelentőséggel volt továbbá reájuk nézve Franczia és Oroszország közeledése Sardiniához? Egy tekintet ama két országra — szólt a czikk — szomorú feleletet ad. Két despota, kik saját népeiket verik rabbilincsekbe s minden szabadelvű mozgalmat azonnal elfojtanak, nyújtott itt baráti kezet egymana . És miért? Hogy Olaszországnak segélyére siessenek ? A világért sem. A két csiszár közti barátság csak annyit jelenthet, hogy két despota szövetkezett, kik Európa népei függetlensége ellen esküdteti össze. _______ (Folyt. kor.)