Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-10-18 / 239. szám

Vil. évfolyam. 29 szám. Kolozsvárit, szombat October 48. 1873. POLITIKAI napilap. * ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. 13 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: Egész évre ....................16 ft. — kr. Félévre . .................................. . . . Egy negyedre........................., ■ H ■ A lyeeumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyeeumi nyomda „központi Irodájáéban, főtér, gr. ifj Teleki Domokos-ház. Utazor hazározott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagyhirdetéseknél ^7 HIRDETÉSI DIJAK Én ij kedvezmények. ^ NYILTTÉR »erenként, vag; annak helye 85 ki. Reclámok: hírfüzérbe toronként 1 ft. KOLOZSVÁR, OCTOBER 17. Tisztázzuk az eszméket. Hargitnalya, October 14. Midőn e lapok 207 és 208*dik számában a megyék új fölosztása kérdésében egy pár észrevételt én is előlegesen koczkáztattam, tettem azt azon világos kijelentéssel, hogy mivel az ide vonatkozó törvényjavaslatot még nem ismerjük, tartózkodnunk kell felőle tüzetesen szóltam,“ — és tettem azon tiszta polgári kötelességérzetből, hogy az intézők előtt, kik a székelyföldet, annak beléletét, külön sajátságait, történelmi jogait és viszonyait nem ismerik, — s hogy nem ismerik, ez tény — a nyilvánosság terén némileg előre jelezve legyenek a süppedékek és mélységek, melyek a tervezőket a terv megállapításának és kivitelének útjában nagy óvatosságra és komoly megfontolásra intik. — Nem lehetett tehát czélom — mikint ez e lapok 216-dik számában—a czikkírója tévesen állítja — ezzel sem a 6 évre választott tisztviselők magán — azaz személyes, sem egyes megyék speciális érdekeit szembe állítani az állam közérdekeivel és a törvényhatósági terület rendezést „személyes érdekek érvével kedélygyujtólag megtámadni.“ Nem pedig az elsővel, mert tagadhatlan ugyan, hogy az uj fölosztással, mennyiben az a megyék számát alább fogja apasztani, s több megyék beolvasztása, vagy azoknak akár egyes részeknek másokhozi csatolása egy ujabbi restauratiót kell hogy vonjon maga után, több vagy kevesebb tisztviselőnek ki kell maradni — ha ugyan az államgazdászati szempontok sem lesznek mellőzve és igy nem csak a 6 évre választott tisztviselők, hanem még főispánok magán érdekét is lehet itt — ha igy akarjuk — szerepeltetni, de már azokon vett czikkemben is jeleztem, hogy eme tisztviselők legnagyobb részére nézve a hivatalviselés nem kenyérkereseti életkérdés, s ezért azokat félteni nem szükséges, azonban talán nem fogja eltagadni Aba úr, hogy itt nem csak személyes, hanem igen fontos közérdek is forog fenn, menynyiben egy nevezetes reform keresztülvitelénél az időnek is megválasztását az eszélyesség javalta, és mennyiben a ma hozott törvényt az ez által alkotott viszonyok ignorálásával nem akarjuk arctul csapni. És nem a másodikkal sem, mert való ugyan, mikép azt, hogy oly kicsiny és csekély népességű megyék, mint pl. a királyföldi legtöbb székek, úgy Aranyos Székelyszék is, melyeknek területe 3—12 négyszegűföldig, népessége pedig a városokkal együtt 12—27 ezer lélekszámig terjed, tovább is megannyi külön authonom törvényhatóságot képezzenek, megengedni, és mint nevetséges, s az állam érdekeivel össze nem férő helyzetet fenntartani nem lehet, s nem szabad, de ebből nem következik, hogy még oly megyéket is, melyeknek területe 53—78 , mndig s népessége 96—106,000 lélekszámig terjed, mint pl. Három- és Csíkszékek, be kelljen másba olvasztani, míg bizonyos területnagyságot, népességet és adóösszeget meg nem ütnek ; például hozom ezeket föl, mert lehetséges, hogy más megyék is vannak aránylag ekkora területtel és népességgel, melyek helyfekvésük- és belviszonyaiknál fogva is más megyéhez nem csatolhatók anélkül, hogy megyei, politikai és közgazdászati életeink ketté ne metszessék, ami épen az állam érdekeivel ellenkeznék. És mégis furcsa dolog, hogy némely közügyi kérdéseink szellőztetésénél, mihelyest a közérdek mellett egy kis magánérdek létezését is észleljük, előáll a gyanúsítás falánkja, s az elsőnek elhallgatásával a másodikat szemeli ki czéltáblául, hogy a közfigyelmet másfelé terelje. Azt sem böngészheti ki senki czikkemből, hogy az új felosztás részleteinek — mint A—a szerint is még nem ismertteknek — taglalásában bocsátkoztam volna, de engedje meg A—a ur minden honpolgárnak annyi jogával, sőt polgári kötelmével élhetni, hogy egy ily megyei közéletünkbe a legmélyebben bevágó törvényjavaslatnak küszöbén állásánál — még annak megismerése előtt is, egyik s másik idevonatkozó kérdésre s körülményre a kormány és törvényhozás figyelmét a sajtó utján fölhívhassa. — Ez pedig azért sem fölösleges, mert nem egy törvényjavaslatot láttunk már olyant, mely, mielőtt vele kellőleg megismerkedhettünk, különösen mi — a vaspályáktól is 100 napi távolságra elszigetelt csikszékiek — tüzetesen hozzászólhattunk volna, már törvénnyé vált. — Szintén föltettem, hogy azok, kik a rendezési ügygyel foglalkoznak, a létező fontos viszonyokat — mennyiben azokról tájékozottak — a rendezésnél tekintetbe veendik, de azt épen nem, hogy az ily viszonyokat az ország minden zugában jól ismernék, azért áll föladatában a sajtónak, ezekkel őket megismertetni, mert ezek kellő ismerete nélkül hiábavaló az a bona fides. Hogy pedig Ada úr czikkemet épen kedélygyújtónak, és szenvedély-ébresztőnek találta, arról már — megvallom — nem tehetek, az lehet az én hibám, hogy az ecsetelésben a színek élénkebbek valának, mint sem A—a urnak tetszett volna, mert mint székely, székelyföldi viszonyokra akartam vonni arendezéssel foglalkozók figyelmét, ideje korán. Az út, melyen közügyeink nagy részének intézése és vezetése megindult, s folytattatik, úgy is tagadhatlanul téves, a törvénykezésünk, és megyei rendszerünk nem áll a rendezésnek azon színvonalán, hogy a személy, és tulajdon biztonság, s a nemzet géniuszával összeférő alkotmányos szabadság kivánalmainak megfelelhessen, az állam egysége elleni törvénytelen lazitások még ma is tzetnek, — az állam pénzügyei pedig az adók rendkívüli fölemelése daczára sem állanak rózsás színben, és az egész rendszer ma nyomasztóbb — mint volt bármikor, miért is a túlterheltetés, mostoha viszonyok csapása alatt elszegényedett nép között csak lehangoltságot, és elégedetlenséget láthatni, de lelkesültséget, és közügyek iránti részvétet — a hivatalból kötelezettek kivételével — alig valahol. — És mégis azt akarni, hogy egyik legfontosabb közügyi kérdésünknél is — míg ez napirendre nem jön, vagy más szóval: míg majd késővé nem változhatik — a létező viszonyok előleges jelzésétől is a sajtó tartózkodjék : úgy hiszem, ez csak az eszmék tisztázásának meggátlására, s innen kizolólag egy oly helyzet előidézéstetésének, mely amaz elégedetlenséget még nagyobb mérvben fokozhatná, könnyebbé tételére lehet alkalmas. Itt pedig már aztán a vihar keletkezésének látását — aligha az A—a ur szemüvege is megtagadná, — de hogyan bárintaná el ? — ez más kérdés. . . . Tiborcz. — A katonai tanszékkel ellátott m. k. kolozsvári egyetemen utólagosan megtartott szabadságolt állományú hadapródi vizsga eredménye szerint, következő honvéd-egyéneket 1873-ik évi October hó 1-től számítandó ranggal, a m. k. honvéd gyalogság szabadságolt állományában hadapródokká kinevezem, u. Szőcs József m.: 300zászlóaljbeli közhonvédet Mezey Mihály 300 0 Nesselfeld Győző 3000czimzetes tizedest Gábor Péter 240 őrmestert Sipos Gábor 300czimzetes tizedest Balázs András 300közhonvédet Nagy Gyula 240czimzetes tizedest Bándi György 320közhonvédet Nagy Miklós 300 0 Pungur Béla 27■ 0 Szende Béla, s. k. TARCZA. AZ 1866-IKI ESEMÉNYEK ÉS A MAGYAR EMIGRATIO. (Részletes közlemények Lamarmora művéből.) — Első közlemény. — Kossuth és Klapka emlékiratait eddigi közleményeinkből ismerik már olvasóink. Hátra van még megismertetése annak, hogy ezekre Lamarmora mit szól; — befejezésül pedig össze fogjuk állítani Lamarmora művéből azon passusokat, amelyek arra vetnek világot, mily szerepet véltek Berlin és Flórenczben a magyar nemzetnek szánhatni, mik voltak nézeteik a hazánkban fennálló viszonyokról. Kossuth és Klapka leveleire Lamarmora ezeket jegyzi meg .Ez okmányok mellé más nem kevésbé furcsákat (curioşi) közölhetnék, amelyekből kitűnik, hogy e jeles emigránsok olyannyira Magyarország urának tartották magukat, hogy készeknek nyilatkoztak velünk nem pusztán átalános, hanem véd- és dacz szövetséget kötni, még pedig azon kölcsönös lekötelezéssel, hogy egyik sem teszi le a fegyvert, míg az iránt közösen meg nem egyeznek.“ A többször említett coraitato ungherese is intézett Limarmorához egy hosszú emlékiratot, melyből azonban ez csak a végső passusokat közli a következőkben : Az anyagi segélyen kívül a bizottmány még néhány biztosítékot köteles kívánni, t. i. Az ideiglenes kormány és a megválasztott fejedelem elismerését. A magyar kormányhoz követ küldetik és tőle ilyen elfogadtatik. Az olasz kormány arra kötelezi magát, hogy az Olasz- és Poroszország által elismert választott fejedelem által felveendő kölcsönért kezességet vállal, mihelyt ez kívánni fogja. Végül kölcsönös kötelezettség, hogy a fegyverek le nem tétetnek, míg egyrészről Olaszország integritása és egysége, másrészről Magyarországnak függetlensége biztosítva nem lesz. E függetlenség az 1847-iki alkotmány teljes helyreállítására alapittatik, fenntartatván azon módosítások, melyeket azon az országgyűlés a nem magyar nemzetiségek érdekében tenni fog. Már most, jegyzi meg a „magyar bizottmány“ e soraira Lamarmora, igen alkalomszerű volt Olaszországra nézve, hogy egy bizonyos kitűzött czél elérése végett egy oly erős állammal szövetkezett, a milyen Poroszország volt, melynek pénzügyei a legjobb állapotban vannak és melynek elsőrangú hadserege volt; ezt az eredmény is bizonyította. De már az esztelenség netovábbja lett volna, szövetséget kötni egy képzelt állammal, amilyen akkor Magyarország volt, katonák és pénz nélkül. De habár nem kötöttek is szerződést a magyar menekültekkel, mégis oly fontosságot tulajdonítottak ígéreteiknek, javaslataiknak és tanácsaiknak, hogy azok alapján Berlinben haditervet is kidolgoztak. Hogy mily eredménynyel, azt bizonyították a tények. Mindenki tudja, hogy a magyar tisztek és katonák mily hévvel küzdöttek ellenünk Custozzánál és hogy a magyar tábornokok, kik porosz segélylyel nyomultak Magyarországba, honfiaik által mily roszul fogadtattak. Ez bizonyságot tesz arról is, hogy mily igaza volt Visconti követnek, ki Magyarországról, a melyen Konstantinápolyba utaztában keresztül utazott, ezeket irta nekem: „Az ország hajlandóbb a kiegyezkedésre, mintsem a forradalomra; a menekülteknek itt nincs befolyásuk ! És mégis voltak köztünk, kik többet vártak a magyar felkeléstől, mint a porosz szövetségtől. Nem így gondolkodott Bernhardi úr, ki joggal várt sokat a porosz hadsereg vitézségétől, de mégis azt hitte, hogy a magyar felkelés jobban biztosította volna a győzedelmet.“ A Magyarország iránti érdeklődés nem 1860- ban vette kezdetét. Már 1861. jún. 16-án gróf Cavour egy követi utasításban Lamarmorának, midőn ez porosz követté neveztetett ki, a többi közt a következő sorokat írta: .Ami Magyarországot illeti, ne hallgassa el, hogy a legélénkebb rokonszenvvel viseltetünk e nagylelkű és bátor nemzet iránt, és hogy számára azon jobb állapotot kívánjuk, amelyet évszázados jogainak nevében követel és mely egyedül adhatja meg neki a nyugalmat és fölvirulást De távol vagyunk attól, miszerint arra csábítanék, hogy ezt a forradalom eszközeivel iparkodjék megszerezni, érje el a czélt azon törvényes eszközökkel, melyeket a legújabban nyert szabadság neki biztosít.“ Ugyancsak e levélben Cavour azt is megemlíti, hogy azon fegyverek, melyek — mint olvasóink Klapka leveléből is tudják — a moldvaoláh fejedelemségekben vannak, Türr tábornok által vitettek oda, ki e fegyvereket Garibalditól kapta ajándékba, mikor ez utóbbi Siciliában dictátor volt. (Vége köv.) Zágon, 1873. oct. 9. Nyílt létét Bakcsi Ferencz urnak a báromszéki lednyárvaház ügyében irt csikkére. (Folytatás.) Megvallom, hogy levelednek olyan folytatását melyet a „M- Polgár“ 228-ik száma hozott, semmiképpen nem vártam. Ugyan barátom s nem tudtad te elgondolni, mily végtelen fájdalom lehet az egy oly nemes és valódi lelkesedéssel teljes nőnek, milyen az ezen ügy élén álló bárónő, ha azt kell olvasnia, hogy amit ő most csinál, az pusztulás a női világban, veszedelem az erkölcsiség mezején, siralom egyesekre, átok a társadalomra nézve ? Ugyan nem dobbant meg szíved, mikor oly prófétai határozottsággal leírtad, hogy a mi árvaházunk leányaiból csak rosz leányok lesznek? Nem gondoltad e meg, hogy azok, kikre szavadnak hatása van, már már csak ezen erős jóslatodért ellenségei lesznek az árvaháznak? Nem féltél igy zavarni fel e nemes és szent ügy eddig békés tisztasággal folyó vizét, —s mindezt éppen akkor, mikor a lelkes bárónő oly tiszteletre méltó hévvel s valódi megszentelődött ihletességgel bontja ki a zászlót, hogy az alatt hat elhagyatott szegény árvát Istennek, a társadalomnak, az erkölcsiségnek hű szolgálatára felszenteljen, azoknak — kik elhagyatottságukban pusztulásnak valnának kitételve— jókká, erkölcsösökké, igazakká neveltetését biztosítsa? És minő hang, milyen szavak, milyen kitétel egy pár, hogy nekem is sértette az érzésemet, — hogy ne sértette volna gyöngéd érzését azoknak a nemes nőknek, kik azt azért, mert árvaházi ügy, sokan elolvasták ? Valóban barátom s ezt kár volt tenned. De jöjjünk a czikk lényegére. Honnan mondod te azt, hogy az az árvaház kisasszonyokat fog nevelni? ... Ha az árvaház alapszabályaival ismeretes nem vagy, akkor meggondolatlanság volt, ily határozottan akar szólni; ha ismered az alapszabályokat, akkor nem szabadott így szólni. Ugyanis a szabályokban világosan áll az, hogy az árvákat lelkiismeretes gondossággal felneveli az árvaház, hogy jó cselédek, jó gazdasszonyok legyenek; benne van az, hogy mikor az árvaházból kibocsáttatnak, olyan helyre bocsáttatnak, ahol megmaradásuk biztos; sőt az árvaház még ott is felügyel reájuk, mindaddig, mig állapotjukat teljesen veszélytelennek nem látja. —Továbbá rólunk, kik ez ügyben minden érdek nélkül, csupán magáért az ügy szentségéért dolgozunk, anynyit minden esetre fel kellett volna tenni , hogy meggondoljuk a szegény árvák sorsát, s azért nem vesszük ki őket már ismert környezetükből, hogy roszakká lenni segítsük. (Vége köv.) Berde Áron a kolozsvári m. szb. egyetem mult éti rectora, az 1873/4 tanév ünnepélyes megnyitásakor mondott beszéde. (Vége.) Ha hozzá vesszük a fentebbiekhez, hogy az egyetemi épület 1-ső és második emeletén agy a HÚSZEZER HÉTFÖID A TENGER ALATT után francziából. ÖTÖDIK FEJEZET. „Teljes erővel!“ (Folytatás.) Egész reggelig ébren voltunk és előkészületeket tettünk a küzdelemre. A vadászeszközök