Magyar Polgár, 1873. július-december (7. évfolyam, 148-298. szám)

1873-10-19 / 240. szám

VH. évfolyam. 940 diám. Kolosevártt vasárnap October 19. 1873. POLITIKAI NAPILAP. & ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egégi évre Félévre . • Egy negyedre írj Egy hónapra "?n IS SZERKESZTŐSÉGI IRODA. A lyeeumi nyomdában. Kiadó hivatal: A lyeeumi nyomda „központi Irodájáéban, főtér, gr. ,j-j Teleki Domokos-ház. hy HIRDETÉSI DIJAK ötliftr hasábozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés nao BO h. —­uuuuou ni bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél Kedvezményesé. fű “2___ NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 kr. Reklamok: hlrffl­érbe soronként 1 ft. KOLOZSVÁR, OCTOBER 18. A. határőrvidékről. Karánsebes, oct. 15. A határőrvidéki nép, üdvére vagy vesz­tére-e — nem tudom — a legnagyobb agi­­tatióknak van kitéve. Nincs többé kétség, mi­szerint a túlnyomó többség Babesiu és Mile­­tits urakat vallja prófétájának. Azon remény, melyet minden gondolkodni tudó hazafi e vi­dék polgárosításához kötött, úgy látszik du­gába dőlt, s e vidékkel csak szaporodott a renitensek száma. Én már előre jeleztem e veszedelmes jelenséget néhány héttel ezelőtt e becses lap hasábjain közölt czikkemben, s azon óhajomnak adtam kifejezést, hogy leg­alább a románságot nem kell oda terelni, mi­szerint a szerb agitátorokra hallgatva, velük egy követ fújjon. Figyelmeztetésemnek semmi sikere nem volt. A kormány kezdettől fogva azt tanúsította több rendbeli intéz­kedéseivel, hogy a románság iránt bizalmatlansággal vi­seltetik , holott épen neki lett volna talán kö­telessége lehetőleg tapintatosan járni el. Bog­dán Jakab urnak Szörényvármegye főis­pánná kineveztetését az itteni románok s­é­­relem gyanánt, vagy legalább is nem a bi­zalom jóléként fogadták. S ők e bizalmatlan­ságot hasonló bizalmatlanság?­?Itt fizetik agy­­nyira, hogy a „P. Napló“ szerint a határőr­vidéken a rend fenntartására az alkotmányos eszközök már alig mutatkoznak elégségesek­nek. Hiában közölnek a hivatalos és félhiva­talos lapok tüntető híreket a főispán itteni fogadtatásáról. A hibás lépés megtörtént, s attól félek, hogy azt még több hibával hal­mozzuk. Ebben fekszik a bajnak forrása, s nem abban, a mit a „P. Napló“ s vele több hazai lap feltalálni vél. A határőrvidéki nép­pel, mely századokon át engedelmességhez és rendhez szokott, kezdetben könnyen lehetett volna elbánni , hanem ezen nép harczra is edzett és ha erre felhivatik, attól sem retten vissza. — Bár mennyire igyekezem kikutatni az okot, mely a kormányt arra indítja, hogy az itteni románsággal ily bizalmatlan módon bán­jék el, azt feltalálni képes nem vagyok. A román nemzet jelét a hazafiatlanságnak soha sem adta ; a magyar nemzet ellen ő soha sem hívta be a muszkát; nem kovácsolt terveket a birodalom felbontására sem olaszszal, sem poroszszal. Ha valaha fellépett jogai és kívá­nalmai érvényesítése végett, ezeket mindig ha­zánk területi épségének határai között igye­kezett érvényesíteni. Ha netalán egyesek vi­seletéből más tűnnék is ki, az a küzdelem árnyéka, s az összes román nemzetnek nem róható fel bűnül. Az öl meg bennünket, hogy nem ismer­jük egymást, s bár erre igen nagy szüksé­günk volna, még csak nem is törekszünk oda, hogy valaha egymást megismerhessük. Az a magyar alföldi polgártársunk az „oláh“-t leg­alább is félig vad embernek képzeli, mert so­ha sem látta, soha komolyan nem váltott szót vele. Ám szálljon le mindenki, kinek a jó ügy szívén fekszik, a román nép kebelébe, s vizs­gálja meg elfogulatlanul annak intelligensebb embereit s magát a népet, vájjon akar-e muszkaországhoz tartozni, vájjon csakugyan gravitál-e kifelé. Én azt hiszem, — és ezt természetes­nek látom, — hogy valamely nemzetiség csak az esetben gravitálhat kifelé, ha látja, s nap­­ról-napra arról kell meggyőződnie, hogy a . ir* 'lí&ftg csak aBiu újraírta ír. Bármit mondjanak is a nemzetiségi törekvé­sekről, a nemzetiségek öntudata sokkal tisz­tább, mintsem államellenes terveket forral­na magában. S azok, kik őket folytonosan gyanúsítják s hazafiságukat minduntalan két­ségbe vonják, higgyék el, hogy ez­által sem­mi hasznot nem hajtanak a haza javára. Mint minden más kérdés, úgy a nemze­tiségi kérdés is, bölcs és tapintatos megol­dásra vár. Ez elől sem agyonhalgatással, sem annak elmérgesítésével kitérni nem lehet. A harczot pedig vinni — ad absurdum, egyik félnek sem állhat érdekében. Sőt, a magyar és román érdekek annyira azonosak, misze­rint lelketlenséget követünk el a jelen l jövő iránt, ha azt kellőleg méltányolni elmulaszt­juk. A belügyminiszter a következő körren­deletet intézte az összes törvényhatóságokhoz a vasúti balesetek iránt. A közmunka­s közlekedési magyar királyi mainizteriumnak folyó hó 4-ről 17765 szám alatt kelt átirata szerint, a vasútvonalakon és állomáso­kon előforduló balesetek alkalmával, az, illető tör­vényhatóságok nem elég gyorsan intézkednek ar­ra nézve, hogy nekik mindenkor bejelentetni szo­kott ily esetekben a bűnvádi eljárás mielőbb meg­­indíttassék. Fölhívom ennélfogva a törvényhatósá­­got, hogy alárendelt közegeit szigorúan utasítsa, miszerint ily esetekben felelősség terhe alatt tel­jes erélylyel és gyorsasággal járjanak el. Gr. Sza­­páry 8. k.“ — A Skele-féle szerződést — miként már említik — fölmondotta a hadügyminiszter. A pályázat kihirdetésének ideje nincs még meg­állapítva, de ha ki fog hirdettetni, a­mi sohá nem késhetik, akkor a pályázóknak mindenesetre vagy egy fél évi időköz fog engedtetni ajánlataik bea­dására. A feladat természetéből folyik, hogy a con­­cursus feltételei egyes kisebb vállalkozók ver­senyzését kizárja, ellenben úgy halljuk, hogy az ország több vidékén, nevezetesen egy bizonyos iparág tekintetében Erdélyben is, a kissebb erők akként készülnek szövetkezni s maguknak tőké­ket biztosítani, hogy a pályázatnál ajánlatuk min­denesetre tekintetbe vétessék. TÁRCZA. 4/­­m m ESFJtyiYEk JS 4 H4I.uk GMGR4TI0. (RalfsetM közlemények Lam­amon művéből.) — Első közlemény. — (Vége.) A háború előtt, addig m­ig a szövetség al­kotása körül folytak Porosz- és Olaszország közt az alkudozások, a magyar ügy nem igen ke­rült szőnyegre , csak itt-ott érintetik az mellékesen, így m­ártius­­23-án 1866 Lamarmora arról tesz em­lítést, hogy Nigra egy Napóleon császárral folyta­tott társalgás benyomása alatt azt javasolj­a, hogy az olaszok kössenek ki az adriai partokon és nyomuljanak Magyarországba. „E tanács, jegyzi meg Lamarmora, egy különös találkozás folytán Berlinből is adatott. De ez eszme, úgy látszik, elej­­tetett, mert pl. május 24-én Govone többi közt azt sürgönyzi Lamarmorán­ak, hogy M­o­­­t­k­e föl­­­szólalt ugyan az iránt, hogy a magyarok támoga­tására összegek szavaztassanak meg, a kormány azonban ez indítványt nem fogadta el. Június közepe táján ismét szőnyegre ker­ü­lt ez eszme Usedom egy sürgönyében . Kossuth és Klapka emlékiratokat intéztek az olasz kormány­hoz. Ezen epizódot már részletesen ismertettük és igy ez­úttal mellőzhetjük. Közvetlenül a háború előtt B­a­r­r­a­­­hosz- szabb és fontos sürgönyt intéz Lamarmorához, melyben Bismarknak nézetét az olaszok haditer­véről a következőkben reprodukálja : „Sajnálattal értesülök, (t. i. Bismark) hogy önöknél, mint látszik, a várnégyszögön akar­ják kezdeni a támadást, a­helyett, hog az adriai tenger felé fordulva, nyílt csatára kény­szerítenék az osztrákokat. Más részről nem tit­kolhatom azon combinátiót, melyet szeretnék La­marmora által elfogadtatni, és a­mely szerint kö­zösen előteremtett pár millió segélyével M­agyar­országban hatalmas felkelést kaphattunk vol­na. A magyar vezérek, kiket láttam, min­d­ én véleményemen vannak.“ „Én (Barral) erre azt válaszoltam mond szóval, hogy nézetem szerint elég erősek leülik, ha nem is hivatkozunk a magyar elemre. . . A magyar kérdésről részletesebben v­tko­­zik U­sedoiu június 17-iki jegyzékében, mden többi közt így szól: Van egy csalhatlan eszköz arra, hogy két hadsereg a leghathatósabb működést fejt­sé ki egy közös területen, és e terület M a g­y­ao r­­­s­z­á­g. A porosz kormány újabban gtlosan tanulmányoztatta a magyar kérdést; meggy­őtt arról, hogy ez ország, ha Olasz­ és Porosszág által támogattatik, igen fontos hadászati Uszul szolgálhat. Küldjenek pl. az adriai tengereleti partjára egy erős expeditiót, mely a lőseret nem gyengítené, mert Garibaldi vezénylete a ön­­kénytesekből alakíttatnék. A porosz koria ér­tesülései szerint ez expeditio a magyarok szlá-___ | -------------------------------------------------- I­dek közt a legszivélyesebb fogadtatásban részesül­ne , fedezné a Bécs felé nyomuló sereg oldalát és megnyitná neki e nagy vidék segélyforrásait. Vi­szont az osztrák hadsereg magyar és horváth ez­redei csakhamar vonakodnának fegyvert emelni azon sereg ellen, mely hazájukban barátként fo­gadtatott. Észak felől egy lehetőleg nemzeti elemekből alakított „repülő hadtest“ nyomulhatna Ma­gyarországba, hogy az olasz hadsereggel és az ezalatt már megalakult nemzeti haderőkkel egye­süljön. Ausztria mindinkább veszítene, mi egyre nyernénk és csapásaink nem végtagjait, hanem szivét érintenék. Ezen okoknál fogva tulajdonít a porosz kor­mány oly nagy súlyt a magyar kérdés­­n­e­k. Azt javaslom tehát a florenczi kabinetnek, hogy készítse elő velünk közösen a szükséges költ­ségek előteremtését és az egyébb teendőket !* Ezen jegyzék sok érdekes részletet tartalmaz még, melyek azonban nem tartoznak felvett tár­gyunk keretébe, valamint Lamarmorának válasza sem, melyet e jegyzékre irt. Hogy azonban Lamarmora mint gondolkodott a magyar kérdésről, bizonyítják e sorai, melyeket jun. 15-én sürgönyzött Baralnak .’ „A­mi a magyarokat illeti, úgy látszik Berlinben nem tudják, hogy Magyarországban nincsen most ka­tonaság, és hogy az ország már föl­lázadhatott volna, ha erre haj­landó.“ SS A magyar olvasónak nem kell tovább is ma­gyaráznunk, hogy mennyivel helyesebben láttak ezúttal ez olasz államférfiak (Cavour nyilatkozata kizárólag az államférfit éles ítélő tehetsége mel­lett tanúskodik­ — mint az e hazából száműzött és lelketlenül tévesen informált — emigránsaink. Talán nem sokára eljön majd annak is ideje, hogy leálcráztassanak, kik az akkori zavarokat „üzlet“ tárgyául tekinték. Most csak annyit, hogy az e­m­i­gr­a­t­i­o körében azok nem találhatók. Zágon,1873. oct. 9. Nyílt levél Bakcsi Ferenci urnak a -„Hele.dr~~~ ~~ (Végel Mi alapon és Komoly joggal, mondhattad hát te azt, hogy az árvaház csak kisasszonyokat nevel, kik apró czifra munkákat végezni igen al­kalmasok lehetnek, — de a moslékos cseber fülét nem fogják meg ? . . . . Lásd barátom­­ szájára szedve a dolgot, menynyi gyöngédtelenség, meny­nyi igazságtalan feltevés, s mily meggondolatlan előrevaló vád foglaltatik czikked folytatásában s anynyi, hogy a ki tégedet nem ismer, s az ily nemes ügyeket lélekből szereti, az czikkedre min­den habozás nélkül azt az ítéletet mondja, hogy az tökéletes részakaratú ellenizgatás. Én nem mondom, mert én nagyon komolyan utánra gondoltam a czikk átalános tendentiájának, s ki tudom belölle venni azt, hogy te tiszta jóaka­rattal írtad. — De a­mint én ezt felteszem és elhiszem, úgy hidd el te is a nemes bárónőről s rólunk, kik mellette dolgozunk, azt, hogy mi meg­gondoljuk , mit csinálunk, s tedd fel rólunk azt, hogy a nevelésbe van anynyi belátásunk,­­ van a nevelés átalános ügye iránt anynyi lelkiismeretes­ségünk, hogy egy ily országosan mozgó ügyből scandalumot nem csinálunk. Nem barátom ! Mi igazi jó­indulattal, a fe­lelősség komoly érzésével, és a szegény árvák je­len s jövő sorsának lelkiismeretes fontolgatásával vettük lelkünkre ezt az ügyet. Kiindulási pontunk volt az a szomorú tapasztalás, mely szerint láttuk, hogy elhagyatott szegény árva leányok mivé lettek innen Oláhországba kihányatva. Az ilyenek szá­nandó sorsa mozdított munkára minket. S ha Is­ten éltet s velünk lesz, meg fogjuk mutatni azt, hogy Háromszéknek szegény árva leányait az ily hontalan siralmas hányatástól megmentjük, a nem­zetnek s hazának megtartjuk, s felneveljük mun­­kaszerető, sorsukkal megelégedni tudó, becsületes, erkölcsös, istenfélő leányokká s leendő nőkké. Vesd ki azért szivedből a mi fáradásunkróli reménytelen aggódásodat, — mely körökből vet­ted ezeket, s hol fogsz még hallani ilyeneket, mindenütt te magad igyekezzél az illetőket meg­győzni arról, hogy olyanok kezében van ez a szent ügy, kiknek benőtt már a fejek lágygya, kiknek van nevök, becsületök, jellemük arra, hogy egy ily nagy és szent dologgal könye­elműen nem játszódnak. Rendkívül sajnálom, hogy éppen az árvaház megnyitási ünnepélyére jött czikked. Végtelen ke­serű érzetet okozott az a lelkes bárónőnek. —­ De mind­ezen segit az idő, mely meg fogja mu­tatni, hogy a mi munkánk nem hi­ábanvaló, s megszégyenitni azokat, kik ez ügyben nem velünk, hanem ellenünk voltak. Demeter sánmér. " A város egy rég­i képviselőjének. Ön a „Kelet” tegnapi 238-dik számában egy hosszú czikkben c­áfolja állításaimat, a képviselő választási tényeket velem ellenkezőleg adja olvasói elé, pártunkat, annak férfiait és képességünket kissebbíti, s mindehez joga van. Az alkotmányos életnek ez egy becses saját­sága. A közönség az érem mindkét oldalát látva, helyesebben itél és dönt. Nem veszem rész néven, sőt örvendek. A­mit szó nélkül nem hagyhatok, amikre, mint igazságnak nevezett bátorságokra meg­jegyzéseim vannak, azok a következők . Ön ostromolja győztes pártunkat, mint bal­oldalit. Múlt alkalommal csak átalában vitattam, hogy a baloldaliság elvben veszélyt nem involvál. Most amaz elv alkalmazásául hivatkozni kívánok névsorunkra, ami mutatja, hogy a mi pártunk nem kialakult az ország nagy politikai pártállásai szerint. Mi nem nevezzük magunkat sem Deák-pártinak, sem balpártinak, mi azt mondottuk kezdettől máig, HÚSZEZER MERTFÖLE A TENGER ALATT-si-T\_j2l‘LJLiLjas3 vyrst. i « után francziából. ÖTÖDIK. FEJEZET. „Teljes erővel I“ (Folytatás.) Így ment az üldözés mintegy háromnegyed órán keresztül, anélkül, hogy csak pár lábnyira is megrövidítni képesek lettünk volna a távolságot. Világos volt, hogy e módon nem fogunk közeled­ni hozzá soha. „Ned Land I“ — kiálta a parancsnok. A canadai gyorsan elősietett. „Nos, Land, tanácsolja még, hogy vízre bo­csássuk a csolnakot ?* „Nem uram. Mert e besztia, csak ha kedve támad, engedi magát elfogatni.“ „Mit tegyünk tehát ?*

Next