Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-05-30 / 121. szám

Vili. évfolyam. 121-dik­efcám. Kolozsvárit, 1874. szombat, május 30. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészévre ........................“ ft' " ^ Félévre...............................° • Egy negyedre .................... ujj Egy hónapra ................. 60 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhivatal: A lycseumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. 3 " HIRDETÉSI DIJAK 1 Ötször hala­ozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ru NYILTTER soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclámok: hirtözérbe soronként 1 frt KOLOZSVÁR, MÁJUS 29. A vasúti csatlakozás Romániával. Mint a hírlapok hozzák, a Romániával való vasúti csatlakozásra vonatkozó szerződések meg­kötésénél újabb nehézségek merültek fel. Daczára annak, hogy a tömösi és orsovai csat­lakozási pontok nagy előnyöket biztosítanak Ro­mániának, még nagyobb kedvezményeket óhajt az kieszközölni. A romániai közvélemény, mely Magyarország részéről ellenséges indulatot koholt e kérdésben, jobbára a magyarországi román és szerb sajtó ál­tal lett megteremtve s oda érlelve, hogy a tör­vényhozó testületben ép úgy, mint a sajtó terén és magánéletben az orsovai csatlakozást hangoz­tatták és követelték. A vasúti csatlakozási ügyben e körülmény nagy figyelmet érdemel s egy pár sorban róla meg­emlékezni, nem lesz tanulság nélküli. A nemzeti féltékenység által űzetve a ma­gyarhoni román sajtó arra figyelmezteti Romániát, hogy Magyarország a brassói csatlakozás által azt akarja kivinni, hogy kezét idővel Romániára tegye, mert ezen csatlakozás létesítése zárt kaput nyit mindennemű megtámadhatásokra. A stratégiai előny, mely a román sajtó sze­rint Magyarországra nézve biztosítva volna a bras­sói csatlakozás által, túl a Kárpátokon leginkább a vörösök által lett kürtölve úgy annyira, hogy a magyar állam elleni támadások már Románia parlamentjében is lábrakaptak ; úton-útfélen azzal lettünk vádolva, hogy Románia meghódítása van tervben. Ezt különben azt hiszem, hogy azok sem hiszik, a­kik legjobban kürtölik, mert hisz a tör­ténelem bizonyítása szerint a magyar állam még akkor sem vágyott e kis fejedelemségek birto­kára, midőn azokat kardhúzás nélkül is megsze­rezhette. Ez oldalról tehát teljesen nyugodt lehetett volna Románia, úgy azok is itt nálunk, a­kik Ro­mániával talán más czélokkal bírnak. Van egy, a­mi bennünket meglep s a­mivel sehogy sem jöhetünk tisztába, az t. i., hogy a magyarhoni román sajtó mi okból teheti előbbre Románia érdekeit a magyar állam érdekeinél. Úgy tudjuk, Románia földje nem táplálja a sajtó vezetőit, azt hazájuknak nem nevezhetik . Románia lehető boldogsága az ő nyomorúságukat nem enyhíti, s az ő fénye reájuk sugarat nem vet. Ha elősegítjük Románia érdekeit a magyar állam rovására, a mi román népünk felsegítve nem lesz és Románia kereskedelme és iparának elő­mozdítása­­ nem fogja virágzóvá tenni a mi ke­reskedelmünket, tehát nem mozdítandja elő a mi román népünk jólétét. Lehetetlen volt be nem látniok a sajtó e vezetőinek azon előnyöket, melyek a brassói csat­lakozás által a királyhágón inneni részekre, tehát különösen a románokra nézve háramolnak vala. Közvetlen Erdélyből a csatlakozás Romániá­val e kis hazarészünk kereskedelmét és iparát nagyban előmozdítja, mi­által épen az erdélyrészi románság érdeke lett volna leginkább elősegítve. A­ki ismeri az erdélyrészi románság nyomo­rúságait, az előtt csak áldásként tűnhetik fel a brassói vasúti csatlakozás s csodálandó, hogy ép azok, a­kik annyira lelkükön hordozzák a nép ja­vát, ép azok ütik el a románokat azon eszköztől, mely emelkedésükre hathatósan befolyhatott volna. Igen szomorú, hogy a­­nemzetiségi nézetek már oda fajultak, hogy többé már a közös haza érdeke előtt sem hajolnak meg. Moldovait Gergely. — Az országgyűlés — mint a „Ref.“ írja — jun. 25-ke tájáig elintézheti az okvetetle­­nül tárgyalandó törvényjavaslatokat s ekkor az ülések felfüggesztetvén, a kormány az országgyű­lést szeptember elejére szándékozik egybehívni. — Tisza Kálmánról a „M. Politika” a következőt közli : »Megbízható forrásból vesszük azon fontos hírt, hogy a balközép vezére, Tisza Kálmán a közös hadügyi budgetre vonatkozó inter­­pellációja tárgyát Bittó miniszterelnök válaszával nem akarja elejtettnek tekinteni. Tisza csak a delegationális ülésszak befejeztét várta, hogy az orszá­gyűlés összeülése után mielőbb élénk parlamenti ac­­tióra használhassa föl azon államjogi értelmezést, melyet Bittó miniszterelnök az országos kormá­nyoknak a közös budget készítésénél gyakorlandó befolyására s felelősségére vonatkozólag a képvi­selőház előtt kifejtett. Mint tudjuk, Tisza a miniszterelnök válaszá­val nem volt megelégedve, nem osztá különösen a miniszterelnöknek azon nyilatkozatát, mely a közös budget készítése s a magyar kormány fele­lőssége közti viszonyt fejtegető. Tisza tehát — úgy halljuk — határozati javaslatot fog e tárgy­ban benyújtani, mely az országos kormányra a közösügyi költségvetés készitésénél gyakorlott be­folyásáért felelősségi kötelmet hárít a parlament előtt.* — A baloldali körben ez még nem jött szóba. — A hivatalos lap közli az 1871. XXXI. t. sz. 14. §-ának módosításáról szóló szentesített törvényczikket, mely igy hangzik: 1. §. Az 1871. évi XXXI. törvényczikk 24. §-ának azon rendel­kezése, mely szerint a telekkönyvi hatósággal fel­ruházott járásbíróságoknál a telekkönyvi ügyek a járásbiró elnöklete alatt két aljárásbiróból összeállí­tandó tanácsgyülésben intézendő el, oda módositta­tik, hogy a járásbíróságok ezentúl telekkönyvi ügyek­ben is mint egyes bíróságok járnak el. Az ezen ügyek elnézésénél felmerülő tárgyalásoknál azonban továbbá is az 1868. évre LIV. törvényczikk 145—151. §§ aiban körülirt jegyzőkönyvi tárgy­alás szabályait tartoznak követni. 2. §. Az igazságügy miniszter felhatalmaztatik, hogy azon aljárásbírákat, kik ezen intézkedés folytán a telekkönyvi hatósággal fel­ruházott járásbíróságoknál feleslegesekké válnak, más királyi bíróságokhoz helyezhesse át. 4 §. Ezen törvény végrehajt­sával az igazságügyminiszter bi­­zatik meg. t arcza. HÁROM OROSZ és HÁROM ANGOL KALANDJAI 8á£AfaiKÁBAH ss eme ■■ g jr» »» fran­cz­iából. XII. Fejezet. Egy állomás, sir Murray ízlése szerint. (Folytatás.) A három bátor vadász mintegy ötven lépést haladt igy előre, s gyakran megállva, figyelemmel vizsgálta a szűk futóárkot, mely­be leereszkedendők voltak. A bushman nem kétkedett a felett, hogy az oroszlánok éjjeli kirándulásuk után már visszatértek tanyájuk­­ra, hogy zsákmányaikat elköltsék, vagy ki­pihenjenek. Remélte, hogy alvás közben lep­vén meg, gyorsan végezni fog velük. Egy negyedóra múlva, hogy a szoros bemenetét elhagyák, Mokoum és társai, a Zorn által megjelölt barlang beszakadásához érkeztek. Itt földre hajolva kezdék óvatosan vizsgálni az oroszlántanyát. A tanya egy meglehetős szélességgel bí­­ró üreg volt, melynek mélységét e pillanatban nem határozhatták meg. Állat­maradványok, csonthalmok fedték a bemenetet. Semmi két­ségük se lehetett, hogy megtalálák az Eve­rest által jelzett oroszlán-tanyát. De úgy látszott, hogy ellentétben vadá­szaink reményével a barlang jelenleg elhagya­tott volt. Mokoum fegyverét lövésre készen tartva, lekúszott a kis meredélyen s térden csúszva jutott a barlang szábája elé. Egyetlen gyors tekintet ennek belsejébe meggyőzte őt arról, hogy a barlang üres. E körülmény, melyet eddig nem vett számításba, kényszerité­st tervének gyors megváltoztatására. A két hátramaradt vadász, intésére azonnal mellette termett. „Sir John, mondá a vadász, vadaink még nem tértek vissza tanyájokra, de bizo­nyára nem fognak soká késni. Azt hiszem, hogy helyesen teszünk, ha helyeiket mi fog­laljuk el, mert jobb védőnek mint támadónak lenni ilyen ficzkókkal szemben, főleg akkor, ha távol a segítség. Mit gondol a nagysá­gos úr?“ — Én is azt hiszem bushman, viszonta sir Murray. Teljes rendelkezésére bocsátom magam. Mokoum, sir Murray és a benszülött a barlangba nyomultak, melynek talaja cson­tokkal és véres húsdarabokkal volt fedve. Miután meggyőződtek arról, hogy teljesen üres, sietve eltorlaszolták a bejáratot nagy kövekkel, melyeknek idehengerítése és egy­másra helyezése, nem kis erőfeszítésekbe ke­rült. A kövek közti hézagokat pedig száraz cserjénkel és fagályokkal tömték be. E munka igen kevés időt vett igénybe, mivel a barlang szádája aránylag szűk volt. Ezután helyet foglaltak a vadászok a lövé­­sekkel ellátott torlasz mögött. Nem soká kellett várniuk, öt óra táj­ban megjelent egy hím és két nőoroszlán, mintegy száz lépésnyire a barlangtól. Rop­pant nagy állatok voltak. A hím fekete sö­rényét rázva, bojtos farkával a földet csapdos­­va hozott fogai közt egy egész antilop­ot, oly könnyűséggel, mint hozott volna egy macska egy egeret. A két nőoroszlán vidám ugrások­kal követte. Sir Murray — mint később bevallá — hevesen dobogni érző szivét. Szemei kitágul­tak, homlokán verejték gyöngyözött, s egész lényét sajátságos borzalom hatolta át, melybe bámulat és aggály vegyült; mindazáltal nem veszte el lélekjelenlétét, pillanat múlva már ura lett magának. Két társa oly nyugodt volt, mint rendesen szokott lenni. Az oroszlánok azonban megsejték a ve­szélyt, s eltorlaszolt barlangjukat megpillant­ván, alig hatvan lépésnyi távolban megálla­podtak. A hím oroszlán rekedt ordítást hal­latott s követve a két nőoroszlán által jobb­ra veté magát a sűrűségbe, valamivel fennebb azon helytől, hol a vadászok először megál­lapodtak. Tisztán lehetett látni így is az ágak között a félelmes állatok sárga oldalait, hegyzett füleit és szikrázó szemeit. „A fogolymadarak itt vannak, suttogá­sir Murray a bushman fülébe. Már most kiki a magáét. — Nem, viszonzá Mokoum halkan, a költés még nem teljes, s a fegyver durranás visszariasztaná a többieket. — Böschjesman, biztos e önnek ijja e tá­volságban ? — Igen, Mokoum, viszonzá a benszü­lött. — Rajta tehát, a hím baloldalába, üsse keresztül szivét. A böschjesman felvonta ijjat s pár má­­sodperczig nagy figyelemmel czélzott a bokro­­kon át. A nyílvessző elsüvöltött s nyomban megrendítő orditás hangzott fel. A him orosz­lán" egy ugrást tett s a barlangtól harmincz lépésnyire összerogyott. Mozdulatlanul terült el a talajon s vértől pirosló szájából hatal­mas nagy fogai látszottak. „Jól van, böschjesman!“ mondá a va­dász. E pillanatban a két nőoroszlán elhagyta a sűrűséget, s rettentő ordítást hallatva, a hím hullájára veté magát. Az ordításra a hegy- Levelezés. Székely Udvarhely, máj. 26-án. (A dalegylet zászlószentelési ünnepélye.) (Folytatás és vége ) Délután 2 órakor kezdetét vette a zászló­­anya által adott 286 terítékű diszebéd, ugyancsak a Raksányi kert éttermében ; sok lelkes és alkal­mi p­­árköszöntés tartatott, legelőször Lázár M. főispán emelt poharat a királyért és királyi csa­ládért, Bőd Ká­roly sz.-udvarhelyi dalegyleti tit­kár a zászlóanyára, Szakács a főispánra, Móricz Gyula a koszorú­ leányokra, Szőcs Márton állam­ügyész a vendégegyletekre, a főispán majd ismét a kolozsvári dalkör tevékeny és közszeretet és tiszteletben álló elnöke id. Kibédi Biasini Domo­kosért, Bergay József a kolozsvári dalkör titkára Székely-Udvarhely városáért és annak polgármes­teréért Kovács Jánosért, Benedek Albert az ösz­­szes dalegyletek , és köztük különösen a sz.-ud­­varhelyi dalárdáért, Kovács János polgármester a sz.-udvarhelyi dalárda fiatal munkás karmestere Liszkay Károlyért; ittak még a jelenlévő összes tisztikarért— Zajzonért — és ki tudná elő­szám­lálni a kifogyhatlan toasztok sorát, melyeket Ke­rekes Samu szokott jeles humoros verselésével fejezett be. Az ebéd alatt az üdvözlő táviratok egyre-másra érkeztek: Kolozsvárról a Hilaria el­nökségétől, Cziriák A. a kolozsvári dalkör többi otthon maradt tagjai nevében szintén táviratilag üdvözlőt küldött; továbbá érkeztek táviratok több­­dalegyletektől — köztük a segesváritól.­­ Ebéd után a dalárdák felváltan működtek mindaddig, mig a közönség Bzine el nem oszlott. — A meg­ható ünnepélyt 9 órakor kedélyes tánczestély zár­ta be, az itteni meglehetős czigány zene felharsolt és a fiatalság megkezdé a tánczot. — A mulatság általában kedélyes maradt a tánczzene utolsó üte­­nyéig. — Ha a szemlélő végig nézett a vigadó tömegen, a­mely a székelység legszebb fiatalságát itt magában foglalá, nem is sejté, ha vájjon azok­ban a viszfényekban gyönyörködjék-e, melyek a szivek örömeiről az arczokra vetődtek, vagy pedig az itt egybefűződött Erdély legszebb hölgykoszoru díszes virágjában nyerjen nyugpontot tekintete, hogy fogalmat szerezhessen tündérország lakóiról. A táncz viradtig tartott. Másnap a kölcsö­­nös bucsúzás közt ének-zeneszóval a vendégegyle­tek hazamentek. E ritka szép és felejthetlen ünnepély, soká­ig eleven emlékében fog élni mindazoknak, a­kik benne részt vettek. A derék székely anyaváros a vendégszeretet netovábbi példáját tanusstá, s csak igazságtalanok lennénk, ha egyesek vendég­­szeretét a másik fölébe akarnók emelni. Mind­nyájan vetélkedtek az igazi szívélyes vendégsze­retetben. Éljenek a derék székely-udvarhelyiek Egerbegy május 27-én 1874. Tekintetes szerkesztő ur ! Nehogy a hosszas elhalgatással a csupa va­lótlan és minden alap nélküli elterjedt hirek is valóknak lenni gondoltassanak a közvélemény ál­tal, — bátorkodom nemes Torda várossában és a közeli környéken szétlutott ama hírrel szemben ,mintha gyéresi birtokos méltóságos Betegh Fe­­rencz ur az egerbegyi szerencsétlen tűzkárosult családok közül mintegy 12 családot gyéresi ud­varában élelmezés és hajlék adás végett befoga­­dott volna, — az igazság­­érdekében kinyilatkoz­tatni, miszerént fennebbi hit nem egyébb , mint puszta valótlanság , mert sem az említett méltó­­ságos úr, sem pedig más valaki az egerbegyi égett családok közül egyetlen egyet is hajléka alá be­ nem fogadott. Kaptak azon szerencsétlenek itten Egerbe­­gyen az égés által megkímélt részint jó rokonaik részint pedig jó embereiknél — ezen mostani idő­szakban, melyben minden bokor szállást ad —

Next