Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)
1874-05-30 / 121. szám
Vili. évfolyam. 121-dikefcám. Kolozsvárit, 1874. szombat, május 30. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészévre ........................“ ft' " ^ Félévre...............................° • Egy negyedre .................... ujj Egy hónapra ................. 60 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhivatal: A lycseumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. 3 " HIRDETÉSI DIJAK 1 Ötször halaozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ru NYILTTER soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclámok: hirtözérbe soronként 1 frt KOLOZSVÁR, MÁJUS 29. A vasúti csatlakozás Romániával. Mint a hírlapok hozzák, a Romániával való vasúti csatlakozásra vonatkozó szerződések megkötésénél újabb nehézségek merültek fel. Daczára annak, hogy a tömösi és orsovai csatlakozási pontok nagy előnyöket biztosítanak Romániának, még nagyobb kedvezményeket óhajt az kieszközölni. A romániai közvélemény, mely Magyarország részéről ellenséges indulatot koholt e kérdésben, jobbára a magyarországi román és szerb sajtó által lett megteremtve s oda érlelve, hogy a törvényhozó testületben ép úgy, mint a sajtó terén és magánéletben az orsovai csatlakozást hangoztatták és követelték. A vasúti csatlakozási ügyben e körülmény nagy figyelmet érdemel s egy pár sorban róla megemlékezni, nem lesz tanulság nélküli. A nemzeti féltékenység által űzetve a magyarhoni román sajtó arra figyelmezteti Romániát, hogy Magyarország a brassói csatlakozás által azt akarja kivinni, hogy kezét idővel Romániára tegye, mert ezen csatlakozás létesítése zárt kaput nyit mindennemű megtámadhatásokra. A stratégiai előny, mely a román sajtó szerint Magyarországra nézve biztosítva volna a brassói csatlakozás által, túl a Kárpátokon leginkább a vörösök által lett kürtölve úgy annyira, hogy a magyar állam elleni támadások már Románia parlamentjében is lábrakaptak ; úton-útfélen azzal lettünk vádolva, hogy Románia meghódítása van tervben. Ezt különben azt hiszem, hogy azok sem hiszik, akik legjobban kürtölik, mert hisz a történelem bizonyítása szerint a magyar állam még akkor sem vágyott e kis fejedelemségek birtokára, midőn azokat kardhúzás nélkül is megszerezhette. Ez oldalról tehát teljesen nyugodt lehetett volna Románia, úgy azok is itt nálunk, akik Romániával talán más czélokkal bírnak. Van egy, ami bennünket meglep s amivel sehogy sem jöhetünk tisztába, az t. i., hogy a magyarhoni román sajtó mi okból teheti előbbre Románia érdekeit a magyar állam érdekeinél. Úgy tudjuk, Románia földje nem táplálja a sajtó vezetőit, azt hazájuknak nem nevezhetik . Románia lehető boldogsága az ő nyomorúságukat nem enyhíti, s az ő fénye reájuk sugarat nem vet. Ha elősegítjük Románia érdekeit a magyar állam rovására, a mi román népünk felsegítve nem lesz és Románia kereskedelme és iparának előmozdítása nem fogja virágzóvá tenni a mi kereskedelmünket, tehát nem mozdítandja elő a mi román népünk jólétét. Lehetetlen volt be nem látniok a sajtó e vezetőinek azon előnyöket, melyek a brassói csatlakozás által a királyhágón inneni részekre, tehát különösen a románokra nézve háramolnak vala. Közvetlen Erdélyből a csatlakozás Romániával e kis hazarészünk kereskedelmét és iparát nagyban előmozdítja, miáltal épen az erdélyrészi románság érdeke lett volna leginkább elősegítve. Aki ismeri az erdélyrészi románság nyomorúságait, az előtt csak áldásként tűnhetik fel a brassói vasúti csatlakozás s csodálandó, hogy ép azok, akik annyira lelkükön hordozzák a nép javát, ép azok ütik el a románokat azon eszköztől, mely emelkedésükre hathatósan befolyhatott volna. Igen szomorú, hogy anemzetiségi nézetek már oda fajultak, hogy többé már a közös haza érdeke előtt sem hajolnak meg. Moldovait Gergely. — Az országgyűlés — mint a „Ref.“ írja — jun. 25-ke tájáig elintézheti az okvetetlenül tárgyalandó törvényjavaslatokat s ekkor az ülések felfüggesztetvén, a kormány az országgyűlést szeptember elejére szándékozik egybehívni. — Tisza Kálmánról a „M. Politika” a következőt közli : »Megbízható forrásból vesszük azon fontos hírt, hogy a balközép vezére, Tisza Kálmán a közös hadügyi budgetre vonatkozó interpellációja tárgyát Bittó miniszterelnök válaszával nem akarja elejtettnek tekinteni. Tisza csak a delegationális ülésszak befejeztét várta, hogy az országyűlés összeülése után mielőbb élénk parlamenti actióra használhassa föl azon államjogi értelmezést, melyet Bittó miniszterelnök az országos kormányoknak a közös budget készítésénél gyakorlandó befolyására s felelősségére vonatkozólag a képviselőház előtt kifejtett. Mint tudjuk, Tisza a miniszterelnök válaszával nem volt megelégedve, nem osztá különösen a miniszterelnöknek azon nyilatkozatát, mely a közös budget készítése s a magyar kormány felelőssége közti viszonyt fejtegető. Tisza tehát — úgy halljuk — határozati javaslatot fog e tárgyban benyújtani, mely az országos kormányra a közösügyi költségvetés készitésénél gyakorlott befolyásáért felelősségi kötelmet hárít a parlament előtt.* — A baloldali körben ez még nem jött szóba. — A hivatalos lap közli az 1871. XXXI. t. sz. 14. §-ának módosításáról szóló szentesített törvényczikket, mely igy hangzik: 1. §. Az 1871. évi XXXI. törvényczikk 24. §-ának azon rendelkezése, mely szerint a telekkönyvi hatósággal felruházott járásbíróságoknál a telekkönyvi ügyek a járásbiró elnöklete alatt két aljárásbiróból összeállítandó tanácsgyülésben intézendő el, oda módosittatik, hogy a járásbíróságok ezentúl telekkönyvi ügyekben is mint egyes bíróságok járnak el. Az ezen ügyek elnézésénél felmerülő tárgyalásoknál azonban továbbá is az 1868. évre LIV. törvényczikk 145—151. §§ aiban körülirt jegyzőkönyvi tárgyalás szabályait tartoznak követni. 2. §. Az igazságügy miniszter felhatalmaztatik, hogy azon aljárásbírákat, kik ezen intézkedés folytán a telekkönyvi hatósággal felruházott járásbíróságoknál feleslegesekké válnak, más királyi bíróságokhoz helyezhesse át. 4 §. Ezen törvény végrehajtsával az igazságügyminiszter bizatik meg. t arcza. HÁROM OROSZ és HÁROM ANGOL KALANDJAI 8á£AfaiKÁBAH ss eme ■■ g jr» »» francziából. XII. Fejezet. Egy állomás, sir Murray ízlése szerint. (Folytatás.) A három bátor vadász mintegy ötven lépést haladt igy előre, s gyakran megállva, figyelemmel vizsgálta a szűk futóárkot, melybe leereszkedendők voltak. A bushman nem kétkedett a felett, hogy az oroszlánok éjjeli kirándulásuk után már visszatértek tanyájukra, hogy zsákmányaikat elköltsék, vagy kipihenjenek. Remélte, hogy alvás közben lepvén meg, gyorsan végezni fog velük. Egy negyedóra múlva, hogy a szoros bemenetét elhagyák, Mokoum és társai, a Zorn által megjelölt barlang beszakadásához érkeztek. Itt földre hajolva kezdék óvatosan vizsgálni az oroszlántanyát. A tanya egy meglehetős szélességgel bíró üreg volt, melynek mélységét e pillanatban nem határozhatták meg. Állatmaradványok, csonthalmok fedték a bemenetet. Semmi kétségük se lehetett, hogy megtalálák az Everest által jelzett oroszlán-tanyát. De úgy látszott, hogy ellentétben vadászaink reményével a barlang jelenleg elhagyatott volt. Mokoum fegyverét lövésre készen tartva, lekúszott a kis meredélyen s térden csúszva jutott a barlang szábája elé. Egyetlen gyors tekintet ennek belsejébe meggyőzte őt arról, hogy a barlang üres. E körülmény, melyet eddig nem vett számításba, kényszeritést tervének gyors megváltoztatására. A két hátramaradt vadász, intésére azonnal mellette termett. „Sir John, mondá a vadász, vadaink még nem tértek vissza tanyájokra, de bizonyára nem fognak soká késni. Azt hiszem, hogy helyesen teszünk, ha helyeiket mi foglaljuk el, mert jobb védőnek mint támadónak lenni ilyen ficzkókkal szemben, főleg akkor, ha távol a segítség. Mit gondol a nagyságos úr?“ — Én is azt hiszem bushman, viszonta sir Murray. Teljes rendelkezésére bocsátom magam. Mokoum, sir Murray és a benszülött a barlangba nyomultak, melynek talaja csontokkal és véres húsdarabokkal volt fedve. Miután meggyőződtek arról, hogy teljesen üres, sietve eltorlaszolták a bejáratot nagy kövekkel, melyeknek idehengerítése és egymásra helyezése, nem kis erőfeszítésekbe került. A kövek közti hézagokat pedig száraz cserjénkel és fagályokkal tömték be. E munka igen kevés időt vett igénybe, mivel a barlang szádája aránylag szűk volt. Ezután helyet foglaltak a vadászok a lövésekkel ellátott torlasz mögött. Nem soká kellett várniuk, öt óra tájban megjelent egy hím és két nőoroszlán, mintegy száz lépésnyire a barlangtól. Roppant nagy állatok voltak. A hím fekete sörényét rázva, bojtos farkával a földet csapdosva hozott fogai közt egy egész antilopot, oly könnyűséggel, mint hozott volna egy macska egy egeret. A két nőoroszlán vidám ugrásokkal követte. Sir Murray — mint később bevallá — hevesen dobogni érző szivét. Szemei kitágultak, homlokán verejték gyöngyözött, s egész lényét sajátságos borzalom hatolta át, melybe bámulat és aggály vegyült; mindazáltal nem veszte el lélekjelenlétét, pillanat múlva már ura lett magának. Két társa oly nyugodt volt, mint rendesen szokott lenni. Az oroszlánok azonban megsejték a veszélyt, s eltorlaszolt barlangjukat megpillantván, alig hatvan lépésnyi távolban megállapodtak. A hím oroszlán rekedt ordítást hallatott s követve a két nőoroszlán által jobbra veté magát a sűrűségbe, valamivel fennebb azon helytől, hol a vadászok először megállapodtak. Tisztán lehetett látni így is az ágak között a félelmes állatok sárga oldalait, hegyzett füleit és szikrázó szemeit. „A fogolymadarak itt vannak, suttogásir Murray a bushman fülébe. Már most kiki a magáét. — Nem, viszonzá Mokoum halkan, a költés még nem teljes, s a fegyver durranás visszariasztaná a többieket. — Böschjesman, biztos e önnek ijja e távolságban ? — Igen, Mokoum, viszonzá a benszülött. — Rajta tehát, a hím baloldalába, üsse keresztül szivét. A böschjesman felvonta ijjat s pár másodperczig nagy figyelemmel czélzott a bokrokon át. A nyílvessző elsüvöltött s nyomban megrendítő orditás hangzott fel. A him oroszlán" egy ugrást tett s a barlangtól harmincz lépésnyire összerogyott. Mozdulatlanul terült el a talajon s vértől pirosló szájából hatalmas nagy fogai látszottak. „Jól van, böschjesman!“ mondá a vadász. E pillanatban a két nőoroszlán elhagyta a sűrűséget, s rettentő ordítást hallatva, a hím hullájára veté magát. Az ordításra a hegy- Levelezés. Székely Udvarhely, máj. 26-án. (A dalegylet zászlószentelési ünnepélye.) (Folytatás és vége ) Délután 2 órakor kezdetét vette a zászlóanya által adott 286 terítékű diszebéd, ugyancsak a Raksányi kert éttermében ; sok lelkes és alkalmi párköszöntés tartatott, legelőször Lázár M. főispán emelt poharat a királyért és királyi családért, Bőd Károly sz.-udvarhelyi dalegyleti titkár a zászlóanyára, Szakács a főispánra, Móricz Gyula a koszorú leányokra, Szőcs Márton államügyész a vendégegyletekre, a főispán majd ismét a kolozsvári dalkör tevékeny és közszeretet és tiszteletben álló elnöke id. Kibédi Biasini Domokosért, Bergay József a kolozsvári dalkör titkára Székely-Udvarhely városáért és annak polgármesteréért Kovács Jánosért, Benedek Albert az öszszes dalegyletek , és köztük különösen a sz.-udvarhelyi dalárdáért, Kovács János polgármester a sz.-udvarhelyi dalárda fiatal munkás karmestere Liszkay Károlyért; ittak még a jelenlévő összes tisztikarért— Zajzonért — és ki tudná előszámlálni a kifogyhatlan toasztok sorát, melyeket Kerekes Samu szokott jeles humoros verselésével fejezett be. Az ebéd alatt az üdvözlő táviratok egyre-másra érkeztek: Kolozsvárról a Hilaria elnökségétől, Cziriák A. a kolozsvári dalkör többi otthon maradt tagjai nevében szintén táviratilag üdvözlőt küldött; továbbá érkeztek táviratok többdalegyletektől — köztük a segesváritól. Ebéd után a dalárdák felváltan működtek mindaddig, mig a közönség Bzine el nem oszlott. — A megható ünnepélyt 9 órakor kedélyes tánczestély zárta be, az itteni meglehetős czigány zene felharsolt és a fiatalság megkezdé a tánczot. — A mulatság általában kedélyes maradt a tánczzene utolsó ütenyéig. — Ha a szemlélő végig nézett a vigadó tömegen, amely a székelység legszebb fiatalságát itt magában foglalá, nem is sejté, ha vájjon azokban a viszfényekban gyönyörködjék-e, melyek a szivek örömeiről az arczokra vetődtek, vagy pedig az itt egybefűződött Erdély legszebb hölgykoszoru díszes virágjában nyerjen nyugpontot tekintete, hogy fogalmat szerezhessen tündérország lakóiról. A táncz viradtig tartott. Másnap a kölcsönös bucsúzás közt ének-zeneszóval a vendégegyletek hazamentek. E ritka szép és felejthetlen ünnepély, sokáig eleven emlékében fog élni mindazoknak, akik benne részt vettek. A derék székely anyaváros a vendégszeretet netovábbi példáját tanusstá, s csak igazságtalanok lennénk, ha egyesek vendégszeretét a másik fölébe akarnók emelni. Mindnyájan vetélkedtek az igazi szívélyes vendégszeretetben. Éljenek a derék székely-udvarhelyiek Egerbegy május 27-én 1874. Tekintetes szerkesztő ur ! Nehogy a hosszas elhalgatással a csupa valótlan és minden alap nélküli elterjedt hirek is valóknak lenni gondoltassanak a közvélemény által, — bátorkodom nemes Torda várossában és a közeli környéken szétlutott ama hírrel szemben ,mintha gyéresi birtokos méltóságos Betegh Ferencz ur az egerbegyi szerencsétlen tűzkárosult családok közül mintegy 12 családot gyéresi udvarában élelmezés és hajlék adás végett befogadott volna, — az igazságérdekében kinyilatkoztatni, miszerént fennebbi hit nem egyébb , mint puszta valótlanság , mert sem az említett méltóságos úr, sem pedig más valaki az egerbegyi égett családok közül egyetlen egyet is hajléka alá be nem fogadott. Kaptak azon szerencsétlenek itten Egerbegyen az égés által megkímélt részint jó rokonaik részint pedig jó embereiknél — ezen mostani időszakban, melyben minden bokor szállást ad —