Magyar Polgár, 1874. január-június (8. évfolyam, 1-145. szám)

1874-05-07 / 103. szám

VIII. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre ...............................16 tt. — kr. Félévre..........................................“ » “ ■ Egy negyedre................... * » • Egy hónapra .........................1 » ou » 103-dik Sfcám. Kolozsvárit, 1874. csütörtök, május 7. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kla dólilvatial. A lyczeumi nyomda . központi irodá]i-ban főtér gr. Teleki Homokoe-hái. TÁ 5 . HIRDETÉSI DIJAK . Ötször hankbozott sor ára 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték. Nagy hirdetéseknél .500 2. kedvezmények. 1 NYILTTER broaként, vagy aucik helye 26 kr. Reclamok: hirfdiérbe Boronként járt le KOLOZSVÁR, MÁJUS 6. Az országházból. Az országházban tegnapelőtt tárgyaltatott a közjegyzői törvényjavaslatnak némely a központhoz utasított czikkelyei. Ezek közzül kiváló ügyeimet érdemel a 2. §., melyre nézve Tisza Kálmán azon indítványt tette, hogy e szavak után „teljesen birja” ez tétessék, az 1868. 44. tvcz. 27. §-ban megszabott kellékeknek megfelelni képes. Máday emel szót a kissebbségi vélemény mellett, nemzetiségellenes szempontból. Bonca Döme beszédét a ház tetszéssel ír Egyben vagyis inkább kettőben megegyezek — mondja Bones — az előttem szóllott társaimmal abban, hogy legyünk azon, hogy az állam egysége és alkotmánya meg legyen óvás abban, hogy a központi bizottság által ajánlott szövegezést, amint van, el nem fogadom, habár ahhoz sokkal közelebb állok, mint tisztelt képv. úr különvéleménye; de eltérek abban, hogy az ő indítványát nem fogadom el, így tehát nem fogadhatom el, sem a központi bizottság által tett szövegezést, sem a különvéleményt; nem pedig azért, mert amint egy részről mindazt meg akarja adni az állam követelményeinek, ami azt megilleti, sőt megköveteli mindenkitől, hogy azt adja meg, ép úgy más részről határozottan helytelenítenem kel azon irányzatot és intenziót, mely a nemzetiségnek a törvényben megadott jogkörét szűkebbíteni , annak az életben való használatát megakadályozni akarja s ezért a midőn ellenvéleményemnek és módosítványomnak indokolására felszólalok, hazanyi érzületem fájdalmas kedélyhangulatával teszem azt, mert látom és érzem, és éppen a most előttem szólottnak előadásából és indokaiból éreznem kell, hogy van némelyekben oly irányzat és hajlam, mely nem megközelítőleg, hanem eltávolítólag hat, azon mindnyájunk által óhajtott czél elérésére, hogy e hazában a közös megnyugvást, az államélethez való ragaszkodást és így végre valahára az állam consolidálását minél hamarább elérhessük. A népek megnyugvását és az államélethez való ragaszkodását nem oly törvényekkel, melyek a már törvényben megadott jogkört szűkebbítik, nem parancsolat által, sem pedig szigorral, hanem csakis őszinte oly jó akaratú törvényes intézkedések által szerezhetjük meg, melyek már a törvényben letett elvekből következetesen folynak ki. Ezután hosszasabban kitér azon káros áramlatra, mely minden kérdésből pro et contra nemzetiségi kérdést farag. Végre sikerülten bizonyítja, hogy a közjegyzői okmány magány természetű s annak kívánt nyelven szerkesztésétől senkit eltiltani nem méltányos és okszerű. Végre a következő módosítványokat nyújtja be : A második szakaszhoz: „az állam hivatalos nyelvét teljesen birja* mondat után, tétessék; „és 1808. 44. t. sz. rendeleteinek megfelelni képes.“ A VII. §-hoz: „A közjegyzői kinevezés a közjegyzői okiratoknak az állam hivatalos nyelvén kivül, még azon nyelveken való fölvételére is ad jogosítványt, melyek az illető törvényhatóságnak, — melyben a közjegyző működik, — jegyzőkönyvi nyelveit képezik. (1868. 44. t. ez. 2. §-a.) Azoknak még más nyelven is lehető fölvételére a teljes jártasság kimutatása mellett az igazságügyminiszter adja meg az engedélyt, akár egyidejűleg a kinevezéssel, akár később a közjegyzők külön kérelmére. Tisza Kálmán. Miután jelezte, hogy Mádayval nincs egy véleményben, s hogy sokszor épen azzal vádolták, miszerint szigorú a nemzetiségi követelésekkel szemben, még pártja rovására is, a kérdés lényegét illetőleg következőleg nyilatkozik. Hogy kiknek kedvéért alkottatott nemzetiségi törvény, azt én nem vitatom, de azt tartom, alkottatott azért, hogy felállíttassék egy szabály, mely szerint a magyar államiság határain belül megadatván az ország más ajkú fiainak mindaz, mit megadni lehetett, megvonassék a határ meddig a tervhozás megadni akar mindent, de egyúttal megvonassék azon határ is, amelyen túl aki követel, az nem kaphat a magyar törvényhozástól semmit; alkottatott azon feltevésből, hogy nem jók és roszakra osztályoztassanak a hon polgárai, azon feltevésből, hogy a haza minden fia lelje meg boldogulásának eszközeit, melyeket megadni módunkban van, másfelől az ország is lelje meg törvényes alapon a biztosítást a túlkövetelések ellen. És én most is azt mondom, nekünk azon törvényes nyomon kell haladni, melyet e tekintetben az országgyűlés maga elé szabott: nem mennék túl rajta, de nem is akarok rajta innen maradni. A törvényhozásnak bizonynyal joga van minden törvényt megváltoztatni Hogy helyes, ildomos, jó volna-e ezt szóba hozni, az egészen más kérdés, de erős meggyőződésem, hogy méltóságával sem fér az meg, többet mondok, nem fér meg a jóhiszeműséggel sem, hogy ha egyszer valamit biztosított, azután azon adott biztosítékot mellékes utakon egyenkint akarja visszavonni. Mit mond a nemzetiségi törvény combinálva azon törvénnyel, mely a bíróságok rendszerezéséről szól ? Megmondja, hogy a nem magyar nyelven szerkesztett okiratok is elfogadtatnak a törvényszéknél, sőt a legfőbb törvényszéknél is elfogadtatunk, és azok alapján ítélet hozatik. Tehát azon törvény, mely e tekintetben mindaddig, míg fennáll, irányadó törvényül tekinthető és tekintendő, a magánosok között kimondja, hogy nem magyar nyelven szerkesztett okiratok, még a legfőbb országos bíróság előtt is ítélet alapjául szolgálnak. De ugyan kérdem, mit ér a törvény azon szava, ha ma neki megyünk és azt mondjuk, érvényes okiratot nem lehet más, mint magyar nyelven szerkeszteni. Ez oda vezetne, hogy nem lehetne más, mint magyar nyelven szerkeszteni mindazon okiratokat, amelyekre nézve a közjegyzői kényszer kimondva van, pedig ezek, ha nem is nagyon nagyterjedelmű, de igen fontos viszonyait érintik a magánosoknak. Azt taondá a kisebbségi vélemény egyik aláírója, hogy itt nem magánokiratokról van szó és itt nincs analógia arra nézve, mi a magánperlekedésekben a törvényszékre nézve mondatik ki, mert a törvényszékek mindegyikének megadatott az, hogy nem magyar nyelven is járhasson el, de csak saját körében, mert ha valaki a saját körén túl akar folyamodni vagy átiratot akar küldeni, ennek vagy magyarul kell történni, vagy amint maga is hozzá tette, azon törvényhozásnak valamely más jegyzőkönyvi nyelvén, tehát itt is ez van, valamely más jegyzőkönyvi nyelv, amely pedig nem magyar. De mi az érvényességet illeti, hogy a közjegyzői okmány érvényes az egész országban, az pedig amely a bíróságok részéről történik, az csak egy kerületre vonatkozik, engedelmet kérek, én megfordítva látom a dolgot; én épen állami szempontból sokkal nagyobb dolognak, sokkal nagyobb concessiónak tartom azt, ami megadatott az által, hogy a kir. kinevezéstől függő törvényszékeknél is történhessenek ily levelezések, hogy a legfelsőbb törvényszékek is tartozzanak nem magyar okmányokra ítéletet alapítani, mint azt, hogy magán felek a jegyzők előtt iratokat saját nevükön szerkeztessék. De utóljára is, mi adja meg a közjegyzői okiratoknak ezen általános országos érvet ? Az, ami előttem fel volt hozva, a fejezet és a hitelesítő clausula. Ezen törvény kiköti, hogy ennek mindenesetre magyarnak kell lenni, s ezt helyesen teszi, mert ezáltal ráüti a magánokmányokra a magyar államiság bélyegét, de ennél tovább menni és azt követelni, hogy az egész okmányt ne lehessen felvenni az illető felek nyelvén, ez egyfelől megrontása lenne a törvényben adott szónak, másfelől szükségtelen, és harmadszor a nem magyar ajkú polgárok magánügyeinek végzését véghetetlenül hátráltatná. Tisza K. pártolja Bones Döme indítványát, melyet a ház is elfogad. Ezen körülmény azt tanúsítja, hogy a magyar parlament a nemzetiségek alapos kívánságait meghallgatja ; Bones Döme példájából pedig a szélsők megtanulhatnák, hogy a magyar zsarnokságról ös-szehordott phrazisoktól hemzsegő beszédek nem szolgálnak javára a román népnek, hazafias irányban dolgozva, eredményt mutathatni fel. M. : Az Erdélyi képviselők által kiküldött albizottság máj. 3-án befejezte tanácskozásait, s Lukács Bélát bízta meg a jelentés öszszeállításával, mely az erdélyi képviselőknek a legközelebbi vasárnapon tartandó értekezlete elé lesz terjesztendő. Általánosságban írja a „P. N.“ csak azt jegyezzük meg, hogy az albizottság javaslatai szerint 10 megye és 4 szab királyi város lenne fenntartva a Királyhágón túli részekben ; Szeben és Brassó pedig az illető megyékkel egyesitendők. TARCZA. VÁDLOTTAK PADJÁN. IRTA: K. PAPP MIKLÓS. (Folytatás.) Scarron úr elhallgatott, az öreg Leonar-o asszony pedig felkelt nyugalmas helyéből, s kezdte bámulni az ivezetes nagy ablak régiragait, mintha azok közé akarná eltemetni gondolatait. tészeto Mr^oknak 1S megvan a maguk kölöket minded tÍtk°S kéz rajzolná oda sugarára le88elre — aztán a nap első kok olyan kirvadnak ők is. Olyan csodás alamegérteni hiszták, átlátszók, még sem lehet rajzolni ni GZ a ^tk°s kéz mit akar oda van L^S játik a tél regéihez, a ki battalja meg fejtetminde,Vt6tt reggelin’ az a hon .fT1’ mi van közéjük írva. ea csöndet Scarron ur nem akarmegírni. A hallgatásban is van beszéd, sokszor többet mondunk vele, mint szavakkal tevetnek. A Scarron hallgatása is mondott valamit annak a kemény szivü öreg asszonynak: simesen igazad, azt a szerencsétlen férfiút nem hözni, hanem szánni kell. Olyan élőhalott, a feltámadhat, benyithatja ajtódat; kezein megmutatja lánczai helyét, melyet nem segítél levenni róla, megmutatja halvány arczát, mely a börtönérek kínairól beszél s elkérheti tőled gyermekét, azt az egyetlen lényt, a kit te úgy szeretsz, a kinek mosolygó beszédes szemeiben élsz, a ki napja hanyatló életednek. Mi lesz akkor belőled ?! Ezeket mondta el a Scarron hallgatása, s az öreg asszony egyszer-egyszer megrezzent az ablak előtt, mintha hallaná csakugyan e kemény vádakat. Egyszer aztán visszatért Leonardo aszszony s megállóit szemtől szemben ügyvédével, régi jó barátjával. — Aztán ön is elkíséri Olgát, vele marad Nápolyban legalább egy hónapig. Bizonyosak kell hogy legyünk, hogy a Frollo ház miként váltja be szavát. Nekem nem elég az ígéret. Az ilyen pénzkirályok nem tudnak a szívről semmit, nem úgy éreznek, mint más emberek. Azt hiszik, hogy az aranyban van és él minden. Nem törödnek ők azzal, hogy másnak mi fáj, vagy mi ad örömet. Megmondja Caesarnak, hogy a két látó szeme és ez a gyermek. Nem szolgálónak küldöm, hanem hogy munkára tanítsa, nem kenyeret keres, hanem megy megtanulni, hogyan kell azt a vagyont, amit én egy félmillióban neki hagyok, megőrizni a fehérkeztyűs rablóktól. Mondja meg neki, hogy Leonardo asszony legnagyobb kincsét bízza reá, ilyen színaranyat, ilyen igazi nemes gyöngyöt nem vittek még palotájába. Ez az én kincsem, vigyázzon reá, mert számon kérem tőle minden nap, minden pillanatban. Holnap indulni fognak. A búcsú rövid lesz, félek, hogy az utolsó ölelésnél én nagyobb gyermek leszek, mint Olga! — Óhajtása szerint fogok tenni asszonyom. Ön tudja, hogy rendeleteit tiszteletben szoktam tartani. — Köszönöm fáradságát, gazdagon meg fogom ajándékozni. Nem vagyok fösvény, ha annak látszom is. — Úgy gondolom, nem fog ártani, ha Olgát előkészíti a válásra. E ház kedves otthonja volt e gyermeknek s vannak gondolatok, a melyekhez szokni kell. — Igaza van. Legyen szives, szólítsa be s hagyjon magunkra. Az ügyvéd meghajtá magát s távozott. Nehány percz mulva megnyílt az ajtó s belépett Olga. Egy gyermek, ki korának határkövén áll, mindig érdekes jelenség; hát még, ha az a gyermek olyan arczczal és termettel bír, mint Olga? Nem mindig a festői szépségek a meglepők. Van egy arcz, mely kifogástalan remek, de az ifjúság zománcza nem ékesíti. A széntek élnek, de ez az élet nem ragyog fel bennök, az arcz virit, de pompája nem hasonlít a virágbimbó festéséhez. Olga nem ilyen. Ez a gyermek mintha meghazudtolná korát, fejlett, nyúlánk, bevégzett alak volt. A fénylő fekete szemeknek átható tekintete, bátor és mégis szelíd, a győri képviselőház Ülése május 4-én. Elnök: Perczel Béla. Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök jelenti, hogy Szontagh Pál tahi kerületi képviselő megbizó levelét benyújtotta. Éljenzés.) Ezután a bányabizottságban mult szombaton választott tagok névsora olvastatott fel. Napirenden van Becze Antal és gróf Haller kiadatására vonatkozó bizottsági jelentés. Becze Antal kiadatását a mentelmi bizottság megtagadandónak véli s miután Csernátony konstatálta volna a bírói zaklatást, a ház elfogadta a bizottság jelentését. Haller F. gr. kiadatása ügyében a mentelmi bizottság előadója terjedelmes jelentésében elősorolja az egész per történetét s a zártörési kereset egyes részleteit. Majd kiemelte, mily nagy mérvű zaklatást, sőt egyenes erőszakot vitt véghez ez ügyben a törvényszék, úgy hogy eljárása valóban az igazságszolgáltatás vaskorára emlékeztet. Kéri a bizottság javaslatának elfogadását. Káli ay ő, a gróf kiadatása mellett emel szót, minthogy a szolgáknak azok rendeletéből elkövetett zártörésében egyenes törvénysértést lát. _ Vajda János szintén a kiadatást védi s nem a törvényszék eljárásában, mint inkább ifi grmek bohókás naivságán keresztül tört a komolyabb gondolkozás kifejezése. Az a fürtös, nemes vonású arcz beszéd nélkül is elárulta, hogy gondolkodni szokott. A gyermekkornak is vannak gondjai! — Scarron úr azt mondá, hogy a nagymama beszélni akar velem. No, ez az az első eset, eddig mindig én beszéltem a nagymamával. — Ülj le ide mellém édes kis leányom, egészen közel hozzám, hogy lássam arczodat. Olga oda ült a nagymama lábai elé, s mint a vén cserfát a napfény, úgy ölelte át karjaival. — Szeretném tudni, csakugyan, hogy mit nevezel te fontos dolognak ? — Azt, hogy te már nagyocska leány vagy s nekem gondoskodnom kell neveltetésedről. Nápolyba akarlak küldeni. — Nápolyba! __ Jen gyermekem. __ És te itt tudnád házadat hagyni én érettem? .... . . _ _ Nem, egyedül fogsz menni, Scarron úr lesz szives elkísérni s bevezetni Frollo Caesar bankáromhoz. Nápoly egyik legtekintélyesebb házainak egyike, kedves családja van, mely téged tagjának tekintend, mihelyt kötelességedet elvégezted. — És te el tudnád Olgát hagyni ? Hát mi lesz akkor én belőlem, ki lesz, a ki engemet úgy szeressen mint te szerettél, ki lesz a ki téged úgy imádjon, mint én imádtalak ? Országgyűlés.