Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-09-18 / 211. szám

ésgeinek a megyékre leendő áthárítása tehát vé­leményünk szerint nem terjedhet odáig, hogy a teendők pradán­s teljesítése a megyék szűkebb értelemben vett önkormányzati kötelességeinek és érdekeinek praejudicalva, végtére magának a tör­vény a lakóságnak életerejét is vagy teljesen fele­méssze, vagy a legkedvezőbb esetben m­eggyen­­gítse. Fokozott teendők teljesítését az állam, job­ban mondva az államtest anyagilag boldogítottabb részei csakis aránylag fokozottabb javadalmazás alapján kívánhatják az anyagi tekintetben viszo­nyítva elmaradottabb törvényhatóságától. Mi nagyméltóságú miniszter úr mint az elő­adottakban érintők, azon helyzetben vagyunk ugyan hogy eddig élvezett s jövőre is kilátásba helye­zett évi javadalmazásunk korlátai között szükség­leteinket fedezhetjük, de ha a törvényhozás ma­gasabb állami érdekekből törvényhatóságunk terü­letének olyatén szabályozását vélné szükségesnek, mely szerint ez idő szerinti területünk egy jelen székhelyünk Deés körül a szomszéd Dobokamegye és Kővárvidéke némely községeinek bekeblezése által alkotandó megye magvát képezze, a mint ez nagyméltóságodnak a képviselőház elé terjesz­tett javaslatában is terveztetik , teljes készséggel hódolnánk a törvényhozás akaratának, mivel a czélbavett bekeblezési földirati, helyfekvési, keres­kedelmi, közlekedési s hadászati, egyszóval tehát mind olyan előnyök támogatják, melyek a jó, ol­csó és természetszerű közigazgatás alapjait képe­zik. Míg továbbá ez­által területünk határainak egyes kiszögellései enyésznének el, az alakítandó Szolnok-Doboka vármegye törvényhatósági költsé­geit az országos bizottság által kijelölt javadal­mazási kereten belül nem csak fedezhetné, sőt az esetben, ha a megyék önkormányzati hatásköre államháztartási takarékossági tekintetekből a va­lódi autonómia határain is túl igen szélesre nem terjesztetnék, közigazgatási évi költségei összes egyenes államadójának 20°/#-ra sem vennék igénybe. Mennyiben azonban a kia-nyiresi vízválasztó magas hegy Kővárvidéket két, északi és déli részre oszja, minélfogva a déli vagyis a törvény­­hatóságunk északi határai felé eső rész felénk, az északi pedig részben a tervezett Kraszna — részben pedig Szathmár - és Máramaros megye felé gravitál földiratilag és helyfekvésileg szintúgy, mint kereskedelmi és közlekedési tekintetben czélszerűségi tekintetek és helyesebb közigazga­tási érdekek követelnék, hogy Kövárvidéknek csak íb a nevezett kis-nyiresi hegytől délre és délnyu­­gatra fekvő községei csatoltassanak a tervezett Szolnok-Doboka vármegyéhez, többi községei pe­dig a fent érintett tekinteteknél fogva az említet­tük magyarországi megyékbe kebeleztessenek. Midőn a tervezett Szolnok-Doboka vármegye területi szabályozására vonatkozó fentebbi néze­teinket nagyméltóságod figyelmébe hathatósan aján­­lanók, kötelességünknek ismerjük egyszersmind nagyméltóságodat megkérni, hogy valamint sza­bályozási tervezetében jelen székhelyünket Deés városát jelölte ki a tervezett Szolnok — Doboka vármegye székhelyévé, azonképen méltóztassék e nézetét annak idejében a törvényhozás előtt is érvényesíteni. Alig van ugyanis nagyméltóságod tervezetében megyei székhely kijelölve, mely any­­nyira a terület központjára esnék, mint épen Deés. Föld és helyirati, közlekedési, kereskedelmi, hadá­szati tekintetben is központnak nevezhető e város, mennyiben innen Szathmár, Máramaros megyék, Bukovina s Erdély déli része felé a legjobb karban levő államutak, a Szilágyság és Mármaros felé igen jó országos — végül a mezőség felé jó megyei utak sugárzanak ki a rövidebb útvonalakat nem is említve : effelet a Nagy-Szamos folyó közvetle­nül e város előtt folyik Magyarország felé, a sza­bályozásra teljesen alkalmasan. Ez élénk keres­­kedésű és forgalmú város ezekhez képesíti fejlő­dését, a­mit lakásai értelmességén kívül főként központi voltának köszön, leginkább tanúsítja az, hogy az 1857-ik évi népszámlálás óta midőn lako­sainak száma 4590 volt a legutolsó népszámlálá­sig 1242 lélekkel, vagyis 5832-re szaporodott lakos­­sága mely ma bizvást 6200-ra tehető. Székhelye továbbá a béési m. kir. törvényszék és járásbíró­ságnak a belső-szolnok-dobokai 32-ik számu hon­védzászlóalj s a IV számú állami méntelep parancs­nokságának effelet jól berendezett nagy és díszes megyei közkórházzal bir stb. Mindezen körülmé­nyek, melyekhez végezetül nem kis mértékben még az is járni, hogy törvényhatóságunk székháza — melyben a helybeli nevezett törvényszék is ingyenes elhelyezése lett — a legalkalmasabb és díszesebb helyiséget szolgáltathatja egy alakítandó nagyobb megye részére : kétségtelenné teszik Déés városának megyei székhelyül rövid efelett való alkal­matosságát. Végezetül a mi sz. kir. Szamosujvár városa törvényhatósági önállóságának megszüntetése ese­tén e városnak esetleg törvényhatóságunkkal leendő egyesítését illeti, ámbár csak örülni tudnánk az alkalomnak, mely oly mivelt elemmel szaporítaná a tervezett Szolnok-Doboka vármegye lakosságát mint a Szamosujvár városi polgárság ; mennyiben jöv?? Írj­uk’ ho?y e 87- kir­ város tetemes jövedelménél - melyet törvényhatósági költségei a­d. - -f* is ben hisszük, hogy a törvényhozás azt továbbra is érintetlenül hagyni hajlandó is leszen, a magunk részéről is kérjük nagyméltóságodat, hogy neve­zett város e tekintetben táplált óhajtását érvényre juttatni méltóztassék. Nagyméltóságú miniszter úr ! A fentebbiek­ben egész őszintességgel adtuk elő nézeteinket mindazon egyes kérdésekre nézve, melyeket nagy­méltóságod hozzánk intézni szükségesn­ek talált. Legyen nagyméltóságod teljes­en meggyőződve affe­­lől hogy nyilatkozatunk alapjául nem a továbbél­­hetés önző szempontjait, de megyei érdekeink si­keres fejlődésének biztos emeltyűjét, a jó, olcsó és gyors közigazgatás követelményét, az önkor­mányzat igazi lényegét tettük. Fogadja nagyméltóságod hazafius tiszteletünk őszinte kifejezését. Kelt Déésen 1874-ki szeptember 12-én tar­tott bizottsági rendes közgyűlésünkből. közli: Pánczél János, megyei főjegyző, kiérdemli, sőt arra szerzett joga­ia­g­­j­a van , a­mennyi­ A honvédségről. A honvédség gyakorlataira nagy mérvben folynak az előkészületek az egész országban, mintha már valóságos ellenségre mennének. Álta­lános a vélemény, hogy a magyar honvédse­regnek éltető lenne József főherczeg, kifárad­­hatlan buzgalommal működött azon, hogy honvéd­ségünket egy valóságos hadsereg színvonalára emelje s ki most meggyőződve fáradozásai sike­réről, nyugodt lélekkel utazott U­ Szőnyon keresz­tül a brucki táborba, Szende honvédelmi miniszter kíséretében. Megfogható az érdekeltség, melylyel Magyar­­ország a honvédségnek, az új nera ez egyetlen népszerű , minden párt rokonszenvével találkozó intézményének nagy gyakorlatai elé néz. Mindenki meg van győződve, hogy e harczjáték a hon­védségre nézve valódi komoly küzdelem, mond­hatnék, élethalál-harcz, mert ettől fog függni, nagy részt jövendő kifejlődése vagy apránkénti szétnyí­lása. Azt hisszük e hadgyakorlatok a honvédség eszméjének teljes diadalával fognak végződni , a­kik harczképtelen és felesleges voltát hirdetik, el fognak némulni a kivívandó siker fölött. Sőt még ennél is többet várunk. A fejededelem személyes alkalmat nyerene meggyőződni róla, hogy a magyar honvédsereg nem azon koldus ország nagy úri passiója, nem haszontalan költekezés tárgya,, nem gyanús aspiratiók reménye,­­ hanem positív hatalmas haderő, egy nemzet hazafias szellemé­től lelkesülő a teljesen gyakorlott sereg, melynél nagyobbat, önfeláldozóbbat nem nyújthatna a kö­zös hadseregnek semmiféle más állam szövetsége. S ha minderről — amiről nem kételkedünk — meg fog győződni a magyar király, akkor bizton hisszük, hogy be fognak következni mind­azon feltételek, melyeknek a honvédség, hogy teljesen befejezett, önálló működésre is képes hadsereg le­gyen, ma még hibával van. örülünk, hogy az irány­adó körök terveibe és szándékaiba betekinteni több alkalom felett rendelkező jobboldali lapok is osztják , kifejezik e reményt. A mai „P. N.“ leg­alább a következőket írja: ,A honvédség organizatiója már ma is egé­szen önálló , a közös hadsereggel való együttes gyakorlatok annak szükségét is ki fogják mutatni, hogy a honvédség intézménye a tüzérség s a tech­nikai csapatok szempontjából is akként fejlesz­tendő, a­mint annak harczképessége­i a reá vá­rakozó feladatok szükségessé teszik. Különben sem szenved kétséget, hogy a honvédségnek, önálló tüzérséggel és ágyukkal való ellátását már ma is kizárólag csak pénzügyi s nem politikai tekinte­tek akadályozzák. S itt megemlíthetjük, hogy a mitrailleuseök nem bizonyultak czélszerűeknek, mert kitűnt, hogy alig bírnak nagyobb jelentőség­gel. Az ágyukérdés még megoldásra vár s erős meggyőződésünk, hogy mihelyt pénzügyi viszo­nyaink annyira javulnak, hogy az ország e térre is kiterjesztheti figyelmét, e kérdés olyan meg­oldást fog nyerni, mely a honvédség létszámával és harczképességével összhangzatban áll. Karlisták, az előbb említett nő által megtudta D. Blanca a következő büntetést szabott a republikánus nőre: „A nő megtollasítva fog keresztül vitetni minden fő utczán, utánna férje fog menni, ki ne­jére ötven csapást üt, a csapásokat egész erejéből kell hogy mérje, különben főbelővetik. A körme­net végeztével a férfi visszakapja az ötven csapást, melyet nejére mért.“ — Donna Blanca még azt is kívánta vadállati dühöngésében, hogy e család­ból való fiatal szép leány is megtollasittassék, mint anyja, de a karlista főbb emberek, kik ma­guk is megsokalták ez iszonyatosságot, kéréseire elálloit kívánságától.­­ Ennek következtében a nőt levetkőztették, testét bekenték mézzel és kát­­rányával és a testére tapadt e keverékbe szám­talan kisebb nagyobb tollatt szúrtak ; szamárra ültették és igy hurczolták végig az utczákon; mögötte férje ment, kinek kezében egy husáng volt. A férfit egy karlista csapat szuronyokkal elöl hátul, szúrták ha —nézetek szerint — azt tapasztal­ták, hogy a férfi nem üti elég erővel nejét, gyermeke­inek anyját. E büntetés megértésére szükséges megjegyezni, hogy e század elejéig a „megtollaz­­tatás” büntetését oly nőkre alkalmazták, kik a prostitutio tényleges támogatása által nagy bot­rányt okoztak. A szerencsétlenek jajkiállásai, a karlisták üvöltő vad örömzaja , a lakosság fölhá­­borodása borzasztó jelenetet képezek A lakosság nem karlista érzelmű része mormogva átkozta Blancát, a „traeokratia e byenáját." — így adják elő e borzalmas eseményt az „Orden" és a félhi­vatalos spanyol „Correspondencia." És Európa nézi e vérlázitó kegyetlenségeket, melyek túl tesz­nek a vadállati dühöngéseken, s melyek nem­csak a karlista ügyet s annak főembereit bélyeg­zik meg örökös gyalázattal, de szégyenére válnak a XIX. századnak ! — Az angol trónörökös hosszabb ideig tartó utazásokat tesz, s mint franczia lapokból olvassuk, Francziaországban is huzamosban fog időzni. Ez utazás valószínűleg összeköttetésben van az angol lapok ama közleményével, hogy az angol királyné mint a királyi ház becsületéne­k őre, a walesi herczeg adósságait kifizette. Megjegyzik egyszersmind az angol lapok, hogy néhány hó előtt Gladstone úr föl volt szólítva, forduljon a parlamenthez azon adósságokra nézve, melyek a trónörököst terhelték. Föltehető, hogy Gladstone úr nem volt ellene e lépésnek, de a parlament egyik legbefolyásosabb tagja oly hathatósan taná­csolta, hogy az állami kincstárral ne hozzák sem­miféle összeköttetésbe a trónörökös adósságait, miszerint felhagytak e szándékkal. A trónörökös jelenlegi utazása tehát hasonlít egy kis száműze­téshez, melyre az angolok elkeseredett hangulata kényszeríti. — A kövérek congressusa. A sok cong­­ressus mellett, melyekről e nyár folytában meg­emlékeztünk, nyomatékos helyet foglal el az ame­rikai kövér emberek congressusa is, mely az idén már fenállásának nyolczadik évfordulóját ölte meg Gregory’s Pointben (Connecticut államban.) A hús és zak­tömegek egylete jelenleg 96 tagot számlál. Átlag minden tag 224 % fontot nyom s 200 font a minimum, melylyel egy tagnak okvetlenül birnia kell. Elnöknek a legnehezebb, Sir Willard Perkins választatott, ki még csak 22 éves a nem fölfelé, hanem széjjel nőtt, mert magassága csak 5'4". Az ezen czélra külön készített elnöki székre ez idő­szerűt 869 font nehezedik. Az elnökhöz súlyra legközelebb áll egy hústömeg, melynek súlya 351 font; két más tag 312—305 fontot nyom. A több­­többiek alig számba vehető 2—300 fon­tnyi súlya pelyhek. — Nagy mérvű sikkaszt«... Caen-ből (Francziaország) Írják e hó 3-ról: Nagy pénzügyi csapás érte városunkat, mely a helyi kerekedésre a legszomorubb következményekkel lehet. Ma este a Comptoir d’Escompte igazgatója, Mendehare úr a fogságban kihallgattatott. Már néhány napja szi­gorú felügyelet alatt tartatott irodájában és a könyvek megvizsgálása is elrendeltetett. Mint mond­ják, a defic­it óriási nagy. A hét millió részvény­­tőke és 800,000 frank tartalékalap hír szerint egészen elveszett. 300,000, 180,000, 80,000 frank­­nyi hitelt adtak olyanoknak, kiknek fizetésképte­lensége több mint bizonyos volt. Több kereskedőt is említenek, kik e leleplezések által igen kom­promittáltalak, a ezek közül hir szerint egy már meg is szökött, maradhatott ön?" — „Mert azt jól tudtam a korcsmából engem ugyan senki sem hoz ki« Az uralkodó mosolygott, midőn az anekdotáiét végzé, hallgatói szintén. Csak egy nem mosolyai a környezetből, egy szakasz parancsnoka, ki végbement hadgyakorlat alatt egy positiót n épen kifogástalanul védelmezett. 0610 — Északi sarkexpeditio. Trondjemból szept. 14-étől a „Presse“ a következő távirat­­ veszi: „1872. október 15-én volt az első borzaszt légnyomás. Minden előkészület megtétetett ho­l a hajót elhagyjuk. Ez az előkészületi állapot egész télen át tartott. A második tél 82 jobb volt. Veszélyes súlybetegedés csak­­ fordult elő; 70 jegesmedvét, és őszkor sok ejtettünk el, melyek tápláló eledelül Visszavonulásunk két első hónapja igen szomorú volt; igen mély hóban utaztunk és sokszor jég­ át kellett magunknak utat törnünk; két havi­­­héz munka után julius 16-én déli szelek álta feltereltetve csak hat tengeri mértföldnyire­rál­tunk a „Tegethoff"-tól. Ugyanazon este oszlani kez­­­dett a jég, és aug. 15-én elértük a jéghatárt. Ez nem könnyű munka volt; minden utat ötször tet­tü­k meg, minthogy négy csónakot és három élel­­mi szánt kellett elszállítanunk, melyek mindeny két tiz ember húzta ; később hosszú U­ részeket csak úgy tehettünk meg, hogy nagy jégmezőket póznákkal széttolva, keskeny csatornákat képez­­tünk, melyeken a csónakok átazonttattak. A leg­­szebb idő és csendes tenger kedvezvén Matosch­­kinschaftig rendkívül szerencsés, innen a Britwin (?) hegyfokig igen kellemetlen utunk volt, hullámzó tengerrel és partról jövő viharokkal kellett küz­­denünk. Utolsó éjjel mind a négy csónak a rosz időjárás folytán egymástól el­szakadt, sok víz ha­tolt beléjük és mindnyájan csontig átáztunk. Visz­­szavonulásunk útja körülbelül 600 tengeri mért­­föld hosszúsággal bir ; örültünk, midőn 26-án este megmentőnkre, az orosz hajóra akadtunk, mely kilencz nap alatt Vardecba szállított." — Északi sarkexpeditio. Az expeditio szept. 14-én Drontheimba érkezett, ott megoszlik, és Payer a szárazon, Weyprecht ellenben gőzha­jón megy Hamburgba. Mint a „Pr.”-nek távírják, a hamburgi polgármester, ki egyszersmind az ot­tani földrajzi társulatnak az elnöke, meghívta ez expeditio vezéreit Hamburgba, hogy ott megérke­zésük napján a társaság ünepélyes ülésében más­nap a diszlakomában vegyenek részt. Weyprecht a meghívást nem fogadhatta el, Payer ellenben i ígérte megjelenését, ha elég korán érkezhetik.­­ Mint a­ Corr. Schweitzer“ jelenti gróf Wilczek János f. hó 17-án gróf Zichy Ödön és báró Toc­­co kíséretében az expeditio fogadásra Hamburgba utazik el, hova azok f. hó 22-ére váratnak. A bé­csi német tanulók olvasó-egylete szombaton kö­vetkező sürgönyt intézte Payer főhadnagyhoz Chris­­tianiába: „Tiszteletbeli tagjának a bátor sarkuta­zónak szívélyes üdvözletét küldi a bécsi német tanulók olvasó-egylete.“ Az első bécsi életmentő­­egylet Weyprecht, Payer és dr. Kepes urakat tisz­teletbeli tagjaivá nevezte ki. — Ausztriában szept. 15-én ültek össze a tartományi gyűlések kivéve a görczit, triesztit és isztriait, melyek már befejezték munkálataikat. Nagy dolgok nem igen fognak előfordulni Beiken , az ülések ép oly nyugodtak és csende­sek lesznek, mint az eddigiek. Csak a cseh tar­tománygyülés lesz talán kissé más alakú, az által, hogy kilencz ifjú-cseh képviselő lép bele. Az olasz-ti­­roli liberálisok hír szerint elhatározták, hogy bemen­nek a tiroli tartománygyülésbe.­­ A reichsrab­ -­seinek újra megkezdését félhivatalosan oct. 15-­ ára emlegetik, azért a tartománygyüléseknek­­ 15-éig minden tárgyat el kell intézniük. Külföldi vegyes hirek. —­ Guizot, a hírneves franczia iró s diplomata, kinek halálát s életrajzi adatait teg­napi lapunk közlé, — halálos küzdelmei közepette is folyton hazája szomorú sorsáról gondolkozott. Az utóbbi napokban ereje már annyira elhagyta a haldokló aggastyánt, hogy ellenállhatlan álom­kórba esett. Ha ebből pár pillanatra felocsúdott az ágyát körülállóktól mindig az újabb belpoliti­kai hirek után tudakozódott. A J. de Paria irja, hogy midőn unokaöcscse Witt Kornél távirati meg­hívás folytán hozzáérkezett, Guizot megismerte őt s kezét n­yujtván, ezt mondta neki: „Mégis ha­talmas ország volt ez és most is az ... buzgón kell ügyének szolgálni !“ Halála igen nyugodt volt mintha csak elaludt volna. — Karlista iszonyatosság. Midőn ezelőtt pár nappal hire ment Vinarozban (Castellon tar­tományban), hogy a karlisták don Alfonz és Donna Blanca vezérlete alatt a városba fognak bevonulni s egy nő ehirt szomszédnéjával, egy republikánus nejével közlé, ez utóbbi így válaszolt: „Szeretném, ha útközben e Donna Blancat borzalmas tettei ju­talmául keresztre feszitnék.* Alig vonultak be a Bécsi hirek. — A király anekdotázik. A brandeisi hadgyakorlatok alkalmával az uralkodó környeze­tének a következő adomát mesélte el: „Egy csata alkalmával a sereg parancsnoka megbízott egy tisztet, hogy egy kis temetőt körömszakadtáig vé­delmezzen a támadó ellenséggel szemben s csak a legvégső esetben húzódjék vissza a közeli er­dőbe. De ez utóbbi állomását aztán semmi áron se adja fel. A csata után a tisztet sehol sem ta­lálták, sem a temetőben, sem a kertben ; végre megtalálták egy közel levő korcsmában.’ A pa­rancsnok természetesen maga elébe rendeli s mér­gesen förmed rá: „Miért nem védelmezte ön a temetőt, a­m­int megrendelőm ? — „Lehetetlen volt, az ellenség igen erős volt." Akkor legalább az erdőben állást foglalhatott vo­na.« _ „Lehe­tetlen, az ellenség szerfölött erős vol ■ — De hogy eshetik az, hogy a közel korcsmában meg­ HIRHABAN& Kolozsvár«, szeptember — Tisztelettel kéretnek rosok és községek t. hatóságai és elölj­gói, melyek országos vásáraiban utóbbi­­­ben változás történt, vagy a „Magyar gáz“ 1874-iki Nagy-Naptárá­ban hibásatt közölve: méltóztassanak eziránt a­ tek kiadóhivatalt legkésőbb szeptember ját érdekükben is, értesíteni, hogy a ne javítások még kellő időben megtételhez Kolozsvárit, 1874. szept. 17-én. A „Magyar Polgár“ kiacébi^, — Rablással párosult betörés tört n ^ éjjel városunkban két helyen: Sallai hidater*1 ^ tér Péter fatéri kereskedésében. A kár nagy’8 ffl nem tudható. Az ismeretlen tetteseket ől nyomozzák. f#­Petőfi halálára vonatkozólag' * • $ téneti Lapok“ legújabb száma egy terjede ^ ^ igen érdekes adatot fog hozni Lengyel J 1j tól, ki Petőfit a harertéren az utolsó P1 látta. ,»r Bánffy-Hunyadon vasárnap . * ^ eza titkai“ czimü 3 felvonásos vígjáték kér Fordította Haray Viktor. Az előadásban 4 ^ kező műkedvellő urak és urhölgyek veszne Gyarmathy Zsigmondné, Ignácz Károlyt 0 , ji­­nyok, Péter Jolán k. a., Gyarmathy Zeig® ^ rályi József, Fornd­ János, Bruszt ^U,^í­rifli György urak. A műkedvelő-társulat uj­­ festette Beczkói. Az előadás jövedelme & rf

Next