Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-02-21 / 42. szám
folta a centrumpárt a javaslatot olyannak bélyegezte, mely a kath. egyház democratizálására fog tetetni és szervezetét teljesen kiforgatja. A vádakra Faik miniszter igen hatásos beszédben felelt. Tegnap a ház folytatta a vitát. Jellemző azonban, hogy a centrumpárt egy tagja, Danzenberger kath. pap is elismerte, hogy némely módosításokkal a ja *vaslat elfogadható. Különben elfogadása nem is szenved kétséget. Közjegyzői utasítás. I. Általános szabályok. 1. §A közjegyző köteles irodáját az 1874. XXXV. tez. 15. § ban foglalt bejelentés mellett czimtábla kifüggesztése alul is megjelölni. 2. §• A közjegyző bizonyos órákat jelöljön meg, a melyeken irodájában található. Intézkedni kell egyszersmind, hogy holléte, s az irodába visszaérkezése mindig tudva legyen, s hogy a hozzá czimzett iratok és kézbesitvények távollétében is elfogadtathassanak. 8. §. Minden közjegyző értozik a székhelyről távozását, és a székhelyre visszaérkezését, — ha a távollét Uráma legalább egy napot tesz, — a helybeli járásbirónak rövid uton bejelenteni. 4 §• A mely székhelyen több közjegyző van alkalmazva, lehetőleg akkor járjanak el, hogy a székhelyen egy közjegyző mindig található le-5. §. A közjegyző köteles a megbízások teljesítésében a jelentkezés, illetőleg érkezés sorrendjét megtartani, s a megkezdett ügyet befejezni, mielőtt máshoz kezdene. E szabály alól kivételnek van helye, ha valamely ügylet felvétele veszély nélkül el nem halasztható. 6. §. A közjegyző az általa felvett vagy kiadott irományokhoz bélyegnagyságú papírt használjon. 7. §• A közjegyzőnek száraz és olajfestékű pecséttel kell magát ellátni. 8. §. A közjegyző saját aláírásán kívül nem köteles az irományokat sajátkezűleg irni. Intézkednie kell azonban, hogy minden iromány tiszta hibátlan és olvasható legyen. »• §• Az álalános bélyeg- és illetékszabályok a közjegyzőre nézve is kötelezők. 10. §. A bélyegilleték az álalános szabályok szerint a közjegyzőnél őrizendő eredeti okiraton, U- nusitványok eseteiben pedig a félnek kiadandó U nusitványon rovatik le. Kiadványok a hivatalos kiadványokról szóló törvényrendeletben meghatározott bélyeggel látandók el. 11. §• Oly esetben, midőn az illeték hivalos kiszabás utján, készpénzben róvandó le. Urtozik a » jogügyletről leimt okim másol.m a felvétel napjától számítandó 8 nap alatt az illeték-kiszabással megbízott hivatalhoz beküldeni. 12. §. A közjegyző Urtozik a bélyeg- és illeték-szabályok pontos megtartására ügyelni oly okiratoknál is, melyek nála az XXXV. t. czikkben említett bármely czélból felmutattatnak vagy letétetnek. Bélyeg vagy illeték megrövidítése esetében a leletfelvételi kötelezettség a közjegyzőt is terheli. „ „ 13. §. A közjegyző minden általa kezelt ügyletre nézve a bélyeg- és illeték szabályok megtartásáért felelős lévén, az említett szabályok 255. §-a szerint írandó ellenőrzési szemle a közjegyzői irodákra is kiterjed. II. Okiratok felvétele. 14. §. Közjegyzői okiratokra az ügyszám felül a baloldalra írandó, s az ügyszám mellett az évszám is kiteendő. 16. §. A közjegyzői okirat három részből áll: a bevezetés, maga a jogügylet s a záradék. 16. §. Az okirat bevezetése a következő rendet követi: a) Elsősorban a közjegyző megnevezése, . .előttem N. N. x ... kir. közjegyző előtt," és ha a közjegyző, a fél megkeresésére, irodáján kívül vesz fel okiratot: ,Én, N. N. x. ... kir. közjegyző, — T. T. (a fél az 1874. XXXV. tervezikk 79 §. b) pontja szerint megnevezve) megkeresésére." b) Erre következnek a megjelenés emlitése, a felek megnevezése s a körülmények szerint az 1874. XXXV tez. 79 § b) és c) pontjaiban foglalt adatok. 17. §. A jogügyleti rész megfelelő czimmel látandó el, mely az id. törv. 62. §. utasításának megtartása mellett, középre írandó. 18. §. A záradék tartalmát képezik: a) az 1874. XXXV. t. sz. 7. §. d) és következő pontjaiban említett adatok; b) a díjjegyzék, tételek szerint felszámítva, az okirat baloldalán. III. Kiadványok, 19. §. Hiteles kiadványt és hitelesített vagy egyszerű másolatot a közjegyző csak teljesen befejezett ügyletről adhat ki, az 1874. XXXV. t. sz. 137. § következő §§. szabályai szerint. Az ügyszámra nézve a 14. § itt is alkalmazandó. * IV. Tanúsítványok és jegyzőkönyvek. 20. §. A tanúsítványokról az 1874. XXXV. , ez alul kijelölt esetekben felveendő jegyzőkönyv az egész eljárás körülményes leirását foglalja magában, a következő rendben: a) az ügyszám a 14. §. szerint: b) középen a czim .jegyzőkönyv"; c) a jelenlevők megnevezése az idevonatkozó adatok, a 15. §. utasításának megfelelő módon; ... . d) a tárgy és az eljárás, e) a befejezés, a 18. § ban foglalt utasítás hasonszerű alkalmazása mellett. 21. §• A jegyzőkönyvben megemlítendő, hogy annak alapján a tanúsítvány minő bélyeggel van ellátva. V. Örökösödési eljárás 22. §. Örökösödési ügyek tárgyalása végett a közjegyző az érdekelteket irodájában megjelenésre idéztetheti, vagy a hozzá tartozó terület más községeiben tarthat e czélól tárgyalásokat. Az idézvény a közjegyző aláírásával és pecsétjével látandó el. 23. § Ha az eljárás folyamában egyezség jön létre, ezt a közjegyző, amennyiben az eljárás vezetésére a bíróságtól nyert megbízást, a tárgyalási jegyzőkönyvbe, ha pedig az örökösök részéről bízatott meg, a közjegyzői okiratba veszi fel. 24. §• A közjegyző tartozik minden esetben, — akár birói megbízás, aikár az érdekeltek megkeresése folytán vezetni a tárgyalást, a hagyatéki kimutatásokat az e részben fennálló törvényes szabályoknak megfelelőiig, az eljárás befejezésétől, — s amennyiben az osztályos egyezség érvényességéhez gyámhatósági jóváhagyás kívántatik, ennek viszszaérkeztétől számítandó nyolcz nap alatt az illeték kiszabással megbízott hivatalnak beküldeni 25. §. Ha a tárgyalás alkalmával az egyezség nem sikerül, a közjegyző az érdekeltek nyilatkozatai szerint a jegyzőkönyvben említse meg, hogy az örökösök közül ki vagy kik vannak birtokban. (1868. LIV. t. ez. 587. §.) 26. §. Ha a hagyatéki tárgyalásra a megidézett örökösök nem mindnyájan jelentek meg, a közjegyző tartozik a meg nem jelentekre vonatkozó kézbesítési revényeket a jegyzőkönyv mellett az illető bíróságnak bemutatni. VI. Könyvek vezetése. 27. §. Az 1874. XXXV. t. sz. 151-167 §- ban előszabott könyveken felül a másolatoknak, kereskedelmi és üzleti könyvek kivonatainak, a fordításoknak hitelesítéséről, valamint a közjegyző által szerkesztett beadványokról is külön könyvek vezetendők, a jelen utasításhoz csatolt minták szerint. 28. §. Ugyanazon egy könyv vagy jegyzék több évfolyamára kiterjedhet, azon feltétel alatt, hogy az évszára az 1874. I. XXXV. t. czikk 164. §. értelmében minden évfolyam első és utolsó lapjain külön kitétessék, kivül pedig a könyv vagy jegyzék az évfolyamokat kitüntető jelekkel láttassák el. Kelt Budapesten, 1875 február 16-án. Dr. Pauler Tivadar, a. k. m. kir. igazságügyminiszter, minden olyan nemzetnek felajánlja, a mely a zsarnokság ellen küzd, az ilyen ember nem katona többé, hanem bőg. Ekkor a lelkemben egy sajátságos új fény támadt, melynek világánál egy hajóban nem egy ország terményeivel terhelt járművet láttam, mely a terményt a másik ország terményeivel kicseréli, hanem egy szárnyas követet, mely az úr szavát és az arkangyal kardját viszi. Mohó felindulással indultam volt útra, kíváncsian az új tárgyak látására, s azt kérdeztem magamtól, hogy vájjon az az ellenállhatatlan hivatal, melyről eddig azt hittem, hogy egy hosszú utazázásokra menő kapitány vágyai, vájjon nem rejt-e számomra más, még eddig nem sejtett láthatárokat. E láthatárokat a jövő távoli s bizonytalan ködén keresztül látom. . ... .Soha nem gondoltam a házasságra, jellemem túlságos függetlenségét és a kalandos élet utáni ellenállhatatlan vágyamat tekintve, nem hittem magamról, hogy jó férj lehessek. Hogy nekem valaha nem és gyermekeim legyenek, azt én teljes lehetetlenségnek tartottam, mert egy olyan embernek, aki életét egy elvnek áldozta fel, soha sem lehet oly nyugodt élete, amilyenre a családapának szüksége van. A sors másképen határoz, a társam elvesztése után olyan elszigetelve voltam, hogy úgy tetszett, mintha az egész világon egyedül állanék. E roppant ürességben egy szerető lélekre volt szükségem; e szerető szív nélkül reám nézve a lét elviselhetetlen, majdnem lehetetlen volt. Tehát, mint mondom, szükségem volt reá, hogy valaki szeressen, szeressen késedelem nélkül. A barátág az idő gyümölcse, évekre van szüksége hogy megérjék, míg ellenben a szerelem egy villám, — néha a vihar gyermeke, de ki bánja? én azok közé tartozom, a ki inkább választja a vihart, bármilyen legyen az, mint az élet csendjét vagy a szív álmát. Tehát egy szerető nőre volt szükségem; csak egy nő gyógyíthatott meg; igen, egy nő, mert ő az egyedüli menedék, a vigasztaló angyal, a vihar csillaga. A nő az az istenség, kihez sohasem folyamodnak hiába, midőn igaz szívükből kérik, s főleg ha a szerencsétlenségben hívják segítségül. Kalandos életem változatosságai között mindig voltak jó pillanataim s kedves óráim, s bár az, melyet említek, egyelőre nem látszik felemlítésre méltónak, még sem felejthetem, mert boldogságteljes volt. Az annyi harcrosok közül életben maradt néhány embereim élén lovagoltam, kik méltán megérdemelték a bátor nevet; büszke voltam az élőkre, büszke a halottakra, sőt még önmagamra is. Oldalom mellett lovagolt szívem királynéja, a mindenki csodálására méltó Anita. Sokkal vonzóbb pályám volt mint a tengerészet. Mit bántam én, hogy mint a görög filozófusnak nem volt egyebem, csak az, amit magammal vittem, hogy oly szegény köztársaságot szolgáltam, mely senkit sem fizetett, s melytől még ha gazdag lett volna is, sem fogadtam volna el a fizetést ! Nem volt e oldatomon a kardom, puskám a vállamon. S nem volt-e mellettem Anita, az én kincsem kinek szive épen úgy lángolt a népek ügyéért, mint az enyim! A csatákat nem tekintette-é időtöltésnek, a tábori élet szórakozásának! 1 ii ^anna*£ * világon olyan emberek, kiknekír I b |ÖZ 1S^en a tökélyesbülésnek nagyobb adagját lehelte. A csöndes napokban a nyomor és fájdalom enyhítésére vagy az emberiség művelődésére dolgoznak, s mindent elkövetnek, hogy a kandas útját könnyítsék; ekkor Guttenbergnek, Pallai szent Vinczének, Vico, Galilei, Rousseau, Volvert, Filangieri vagy Franklinnak hivják. A nehéz napokban hirtelen tűnnek fel, a térséget vezetik, s a tors változó csapásainak szilárdul teszik ki magukat. Ilyenkor az emberek háládatossága Brezozai Arnoldnak, Savonarolának, Rienzinek, Masaniellónak, Risinek és Chcernachionak nevezi őket Az ilyen emberek mindig szegénynek születnek és a nép osztályából valók, abból az osztályból, mely a szerencsétlen korszakokban mindig a szenvedés választotta, de sóhajtva gondolkozik, álmodozva remél, és szenvedve dolgozik. Brunetti Angelo is e választottakhoz tartozott, szent hivatásának felavatásából semmi sem hiányzott, még a vértanuság sem. * * * Garibaldi naplójából szándékosan csak olyan helyeket választottam, melyekből érzelemvilágába pillanthatunk. Hőstetteit itt úgy is hiába keresnék, mert ő példátlan szerénységgel minden érdemet, minden dicsőséget környezetére hárít. Magasztos lelkesedéssel beszél Anitáról, a hozzá oly méltó feleségről, ki minden veszélyben hű társa volt, férjét szárazon és vizen, Amerikában és Olaszországban mindenütt követte; a csatában részt vett, még pedig mindig a legveszélyesebb helyen, azaz a férje oldalán harczolt, éhséget szomjat, álmatlanságot, fáradságt tűrt; vakmerősége s rettenhetlen bátorsága által a csüggedőket lebesítette, s a harcz után a sebesülteket ápolta. E derék nő 1849-ben halt meg. Garibaldi jellemzésére néhány hiteles és nagyon érdekes adomát közlök, melyeket barátai jegyeztek fel. Lainé tengernagy Montevideoban kiszállott, hogy Garibadit személyesen üdvözölje, ha Portonenterába ment, hol a hős lakott. E szállás éppen olyan szegényes volt, mint a legutolsó legionistáé, nem volt ajtaja sem, tehát éjjel-nappal nyitva volt mindenki előtt, de főleg, ahogy előttem Garibaldi tréfásan mondta, a szél és eső szabadon járta. Késő este volt, a tábornagy benyitott a szobába, de miután nem volt világítás, egy székbe ütődött. — Hola! mondá, ha az ember ideje, hogy Garibaldit lássa, azért kénytelen a nyakát törni! — Hé! feleség — kiáltá Garibaldi, a tábornagy hangját nemismerve fel — nem hallod, valaki van az előszobában ? Világíts. — Mivel világítsak ? kérdé Anita, hiszen jól tudod hogy két sous sincsen a háznál, amin gyertyát vegyünk? — Igazad van — válaszolá nyugodtan Garibaldi. S felállott; kinyitotta a szoba ajtaján — kérem, erre jöjjön, erre — mondá, hogy a világosság hiányával a hang vezérelje a látogatót. A tábornagy belépett; oly sötétség volt, hogy kénytelen volt magát megnevezni, hogy Garibaldi megtudja, hogy kivel van dolga. — Tábornagy — mondá — bocsásson meg, de midőn a montevideoi köztársasággal szerződésemet csináltam, — a nekünk kiadandó járulékból az egy adag gyertyát kifelejtettem megnevezni. S miután, a mint Anita mondá, egy szál gyertyára való pénz sincsen a háznál, tehát sötétségben vagyunk. Szerencsére ön nem azért jött hozzám, hogy lásson, hanem hogy beszégessünk. És valóban úgy volt, a tábornagy beszélgetőt Garibaldival, de nem látta. Midőn Lainé távozott, egyenesen Pacheco y Obes fővezérhez ment, s elbeszélte, hogy mi történt vele. A hadügyminiszter rögtön ötszáz frankot küldött Garibaldinak. Garibaldi nem akarta Pacheco barátját megsérteni, s elfogadta, de másnap reggel még alig virradt, midőn az ötszáz francot magához véve távozott, s a Salto Sant Antonionál elvérzett katonák özvegyei és árvái között kiosztotta, csak egy font gyertyára valót tartott meg, s kérte a feleségét, hogy úgy gazdálkodjék vele, hogy abban az esetben, ha Lainé tábornagy ismét meglátogatja, tegyen mivel világítani. (Vége köv.) * * * Még egy szó az „utolsó szóra/ (Folytatás ás vége.) Az elmondottak után most már reátérhetek Szász Béla úrnak a „Kelet 38-dik számában közölt nyilatkozatára, melynek megírására „a közönség iránti tisztelet" kötelezi, s még leplezetlenekből szólva, ennek a nagy tiszteletnek a háta mögött ott áll az is, hogy Békésynek most a körme alól ki kell húzni azt a szálkát, melyet akkor vertek be oda, midőn ténynyé vált, hogy Békesy a Szász Béla ur háta mögött ült be a szerkesztői székbe. Hogy Szász Béla ur már 1873-ban vissza akart lépni a „Kelet" szerkesztőségétől, ez tény, magam sem állítottam ellenkezőjét, de kérem Szász urat, ne röstelje bevallani a nyilvánosság előtt is azt, amit magán után akárhányszor bevallott, hogy e visszalépésnek az volt az oka, amit irtani volt, t. hogy Stein úr leszállította a szerkesztői tiszteletdíjat, mely a kiadó előtt nem állott arányban azon bevételekkel, melyeket a „Kelet” évi mérlege mutatott, reáfizetni pedig arra a dicsőségre, hogy a „Kelet" kiadója lehet, csakugyan nem akart. Mikor a „Kelet"-et a „Magyar Polgár" elnyomására megindították, akkor rendkívül szerencsés ötletnek találtatott, hogy a „Kelet" előfizetési árát 4 forinttal tegyék olcsóbbra mint a ,M. Polgár"-é volt. Azt hitték, hogy ez biztos szer lesz a ,M. Polgár" megbuktatására. Az eredmény pedig az volt, hogy a ,M. Polgárinak mindig nagyobb számú előfizető közönsége volt. A „Kelet" alapítói az előfizetési árkülönbségből eredő deficitet subventióval pótolták, de a „Kelet” csakhamar annyira megnyerte az alapítók nagy részének tetszését, hogy rendre szépen elmaradoztak s semmi lelkesedést nem akartak mutatni, midőn a részvényesektől a subventió fejében kívánt 25 főt és 50 forintok követeltettek, s a nyugták visszautasittattak. Talán nem fogok csalódni, ha a Szász Béla ur lemondása okának nagy részét e körülményekben is keresem. 1874-ik év második felében még makacsabbak lettek a „Kelet" pártfogói, s Stein urnak egy okával többje volt, hogy a Szász Béla ur szerkesztőségi honoráriumának fölemelését megtagadja. Ezek az eltagadhatatlan tények. Szász Béla úr szépítgetheti, maagyarázgathatja, enyhítheti akármennyit ez ügyet, — de meg nem történtté nem teheti már. Szász Béla úr azt mondja, hogy „tudtára" soha más szerkesztőről nem volt szó, mint Békéssyről. Akkor én e tekintetben jobban vagyok értesülve mint Szász Béla, úr, s igy kénytelen vagyok fentartani azon állításomat, hogy a Békésyre csak végszükségből szorult a Deák-párt. Ne resteljék jó urak ezt megvallani nyíltan is, úgy szűz alatt megvallották akárhányszor a pártnak igen tekintélyes emberei. Én ama czikkemben nagyon világosan beszéltem. Azt mondtam, „Békéssy úr annak idejében kijelent a becsületszavára, hogy ő Szász Béla nélkül nem vállalja el a szerkesztést; a tény pedig az volt, hogy midőn ezt mondá, már Stein Jánossal a szerződés alá volt írva."