Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-04-20 / 89. szám
IX. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre................................. 16 ft. — kr. Félévre.............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 » — » Egy hónapra ........................ 1 „ 60 „ ff1 ^ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: a lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-h&z. ni HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmoed Bor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 k . bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. 89-dik szám. Kolozsvárit, kedd, 1875. április 20. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. NYILTTÉR sörönként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként írt KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 19. Forgalmi küzdelmünk. Most már a nemzetek nemcsak a csatatéren verik meg egymást, hanem a forgalmi versenyben is. Nem az ágyuk és hadsergek véres küzdelme ez , de sokkal állandóbb, sokkal nagyobb, sokkal veszedelmesebb bar ez, mert nem az életet, hanem az élet feltételeit veszi el a legyőzöttektől, ami sokkal nagyobb csapás. És e forgalmi küzdelem kimenetele látszólag nagyon csekély dolgoktól függ. Egy pár mértföld vasút, egy pár krajezár különbség a termelési költségekben és egy pár tized krajezár különbség a vitelbérben elég arra, hogy egyik nemzetnek a másik felett előnyt nyújtson és ez által a hátrányban lévőnek termelési képességét megrontsa, létfeltételeit megnehezítse. És amint valamely nemzet a nemzetközi versenyben le van győzve, akkor kettő áll előtte; vagy egész erejével oly téren kezdi újra a versenyt, melyen természeti vagy termelési előnyei vannak, magába vonul és ekkor zsákmány tárgyává lesz a versenyképes nemzeteknek, melyek nemcsak külföldi piaczait hódítják meg, de belföldi iparát és termelését is elnyomják, illetőleg hatalmukba kerítik, azon egyszerű okból, hogy a fogyasztó nem nézi, hogy ki termeli fogyasztási czikkeit, hanem veszi azt, mely legolcsóbb. De aztán az ilyen nemzetre nem várakozik egyéb, mint elszegényedés, melylyel karöltve nem jár a politikai hanyatlás, pénzügyi bankrott és előbb utóbb idegen hatalom alá jutása is. A nemzetközi versenybe mi is bevonattank, nemcsak a vámsorompóknak az osztrák határon való lerombolása által, de termelésünk fokozódása, forgalmi hálózatunk tökéletesedése és főleg szükségeink finomulása következtében. Ennek a három tényezőnek tulajdonítjuk azt, hogy a külföldi iparczikkek elözönlők piacainkat, valamint azt is, hogy nyers terményeink ára rohamosan emelkedett. De másfelől azt is, hogy termelési költségeink fokozódtak, úgy, hogy olvastam egy érdekes statistikai kimutatást, melyből kitűnik, hogy a munkabérek sehol Európában nem emelkedtek oly gyorsan, mint nálunk és az iparhoz szükséges nyers termények ára a forradalom óta átlag nálunk 12 százalékkal emelkedett, míg a londoni piacon ugyanezen idő alatt 18 százalékkal szállott. Hát még ha a gabnaárakat veszszük! Ez az áremelkedés is kimutatja, hogy mi a gabna kereskedésben voltunk versenyképesek , mert ha nem lettünk volna, nem növekedett volna ennek ára kétszeresen a közelebbi 30 év alatt. De fájdalom, ez a versenyképesség alig egy évtizedig, körülbelül 1858- tól 1868-ig volt emelkedőben, most már hanyatlik. Miért ? Kész vasutaink szaporodtak, gazdaságunk intenzívebb lett, ha jó év van, többet tudunk termelni, mint eddig bármikor. Igen, csakhogy 1) vasúti összeköttetésünk nem egyenes és nem a legrövidebb egyik európai gabnapiaczcal is. 2) A tengeri utón szerzett piaczokat (Brazilia, London, Marseille, Chile, Aegyptom) elhódítá tőlünk az olcsóbban termelő és szállító Oroszország és Amerika, úgy, hogy pl. Londonban most e két óriás harcol, öt év előtt Amerika volt fejül, most Oroszorzág visz be többet és legközelebbről Amerika tervvel oly vasúti és csatornázási kapcsolatokat, melyek, ha létrejönek , újra felül fog kerekedni. 3) Termelési költségeink túlságosan fokozódtak. 4) A hazánkon átmenő vasutak, a külföldi összeköttetésekben a magyar gabnának nem nyújtanak oly előnyt, mint az osztrák pályák az orosznak, mely utóbbi Odessán át a tengeren is előnyben van felettünk. És mi napjainkban van készülőben: az osztrák és bajor pályák közt kötött kartell szerződés, melynek értelmében az orosz gabna Németországba és Svájczba jut 6i„ krajezár vitelbér fejében mázsa mértföldenként — előnybe helyezi az orosz gabnát már a közép európai piacokon is. Ez a differentiális tariffa győzelme, melynek alapelve a távoli hoszszú szállítmányoknak adott kedvezmény, a kisebb utat megfutó szállítmányok felett; épen, mint a refakció a nagy menynyiségű szállítmányt részesíti kedvezményben a kis szállítmány felett. Ezek jogosultságát tagadni nem lehet, mert a vasút is üzlet és minden üzlet „rabatte“-ot ad a nagy vevőnek. De helyesen cselekedik kormányunk, hogy követelte (és úgy látszik megnyerte) azt, hogy a magyar gabna is részesüljön hasonló kedvezményben. Ezzel egy pillanatnyi veszély el van hárítva. De ne ámítsuk magunkat. Az olcsón és nagyban termelő Amerika és Oroszországgal szembeni nyers terményekben a versenyt sohá ki nem állhatjuk, mert a mi termelési viszonyaink drágák. Ezért kell ipart teremtenünk meg, mert ha feldolgozzuk anyagunkat, akkor saját szükségeinket nem kell drága pénzen külföldről beszerezni és másodszor versenyképesek leszünk — legalább a nyers termelő országokban. Hegedűs Sándor, Budapest, ápril 17. A képviselőház mai ülésén a kérvények tárgyalása volt napirenden. E tárgyalások alatt egyedül érdekes momentum volt, midőn Bobory több megyének a bukovinai magyarok hazatelepítése érdekében beadott kérvénye alkalmából azon eszmét ajánlá a kormány figyelmébe, miszerint az a magyarok beköltözésének ezredéves jubileuma alkalmából Pusztaszert sajátítsa ki s a bukovinaiakat ide telepítse. A ház, miután ezen eszme nem volt indítvány alakjában beterjesztve, ezen ügy felett nem tanácskozott. Az interpellációk közt kiváló fontosságú Madarász Józsefé, ki az incompatibilitás elvénél fogva lehetetlennek tartja, hogy a kormány által közjegyzőkké kinevezett képvelők a háznak tovább is tagjai legyenek s e végett interpellálja az elnököt is, ki ezen ügyben nemsokára választ ígért. Helfy Ignácz a vámszerződés revideálása előmunkálatainak megtétele végett interpellálja az illető minisztereket. Az ülésnek már 11 órakor vége lett A jövő ülés kedden lesz, mely alkalommal a kir. első bíróságok rendezéséről szóló tvjavaslat kerül tárgyalás alá. Az első folyamodású törvényszékek létszámának leszállítása, mint a „Ref.“ írja, csak a folyó év vége felé fogja tényleg kezdetét vehetni. A háznak az igazságügyi költségvetés tárgyalása alkalmával hozott határozata megvonta ugyan július elsejétől kezdő húsz törvényszék és ügyészség dotatióját, de a megszüntetés sok időt igénylő előmunkálatai s kivitelének nagy technikai nehézségei nem engedik meg, hogy még e húsz törvényszék is júliusig eltöröltessék, s az igazságügyminiszter valószínűleg utólagosan indemnity alakjában fogja kérni a törvényhozástól azok egy részének számára az év végéig terjedő kiadási szükséglet megszavazását. A további húsz törvényszéknek tervezett megszüntetése az igazságügyminiszter nézete szerint is csak akkor lesz a jogszolgáltatás megzavarása nélkül keresztülvihető, ha a törvényhozás előbb reformálja a fönálló törvénykezési rendszert, s nevezetesen a járásbíróságok hatáskörét jelentékenyen ki fogja terjeszteni. A „Törvényszéki Csarnok“ ma azon helyzetben van, hogy e legf. biróság eddigi elvi határozatait hiteles alakban közölheti. A nem egy tekintetből kiváló figyelmet érdemlő döntvényeket mi is átveszszük a következőkben : 1. „Az 1874. XXXIII. t. ez 6-ik §. végpontjában említett községeknél, melyek füstök száma szerint egy vagy két képviselő által folynak be a választásba ; ezen községi képviselők megválasztása körül felmerült panaszok felett hozott közp. választmányi határozat felülvizsgálására a Curia nem illetékes, mert itt nem a községet mint olyant is- TARCZA. AYDA. (Dalmű négy felvonásban. Irta Ghislanzoni A. Zenéjét szerzette Verdi.) A művészet valamennyi ágában az egyes műfajok csak sok forrongás után juthatnak azon tiszta, kijegyezsedett alakokhoz, melyeket a tisztult ízlés végre szentesíthet. Azaesthetikai elméletek nem a priori, hanem a posteriori, a tapasztalásból vonják szabályaikat, melyek lángelméjű művészek által módosulhatnak ugyan, de végképen még sem mellőztethetnek. Újkori művészetünkben alig van műfaj, mely ne lenne visszavihető a classical világ forrásaihoz; a dalmű azonban egészen az újkor szülöttje, s ha talán lelhetni közötte és a görög tragédiák hiórusa között némi analógiát, valóban az alig mondható egyébnek analógiánál. Ennek tulajdonítandó az, hogy még ma is vitatárgyat képezhet a dalmű zenéje és szövegének viszonya. E viszony különböző felfogásában rejlik az olasz, franczia és német dalmű lényeges különbsége. Az olaszban a szöveg a zenéért van, a németben a zene a szövegért, a franczia a kettőt közvetíteni igyekszik, de mégis inkább az olasz felé hajlikígy aztán az olasz dalmű által sokáig kiveszett a drámaiság, általa sokáig nem tudták, hogy a dalmű tulajdonképen csak zenedráma, melyben a dráma szabályait mellőzni nem szabad. E téves irány végletei között lépett föl a dalmű reformátora, Wagner Rikhárd. Voltak ugyan előharczosai de tulajdonképen általa jön a dalmű szövege és zenéjének helyes viszonya megoldva. Innen az olasz és német dalmű elvei körüli harcz ; az utóbbi diadalát a szakemberek általános elfogadása és alkalmazása biztosította. S e diadal annál fényesebb, mert ezúttal is az ellentábor egyik legdicsőbb bajnokát látjuk előtte meghajolni. S jogosult lenne-e wagneri zenefényes sikerében bárkinek is kétkedni, ma, midőn Verdinek a „Nabukodonozor*, „Emani“, „Rigoletto* és „Troubadour“ szerzőjének „Don Carlos“-ában már annak elemeivel találkozunk, s midőn Aydájából Tanhäuser, Tristán és Isolde, sőt Lohengrin hangjai ütik meg füleinket. Wagner reformja a dalműben kiterjed annak szövegére és zenéjére. A dalmű szövegtől drámaiságot kíván, legyen az a modern dráma szabályainak egészen megfelelő; a zene pedig csak a dalmű tendentiájának dramatizálására szolgáljon ; ne legyen a dalműben a zene csupán fülcsiklandozó áriák vagy a torok és énekművészek ügyességet feltüntető coloratura , hanem fesse a szenvedélyt, a lélek állapotát, szóval dramatizáljon. Verdi „Aida” -jában e kívánalmaknak megfelelni igyekezett, végtelen nagy haladást tanúsított előbbi műveinek irányához képest, ugyannyira, hogy Verdit ma már a szorosabb értelemben vett modern zenedráma szerzők közé számíthatjuk. Lássuk most Aydát közelebbről. Szövege szép, költői tárgyat tüntet föl, melyből a kevéssé pongyola kidolgozás mellett is kiérezheti emelkedettségét, őskeletre vezet viszsza, Menfisz és Thébébe, a Fáraok uralmának korszakába, az emberiség naiv gyermekkorába, a mythoszok csodavilágába , a bűbájos keletre, hol az emberek még szent félelemmel viseltetnek a természet iránt, s annak magyarázata végett a symbolumok segélyéhez fordulnak. Ideális világ ecsetelése a dalmű legalkalmasabb tárgya , s nem is lehet másképen, mert a zene eszményítő ereje, csak itt léphet fel igazán. Ayda tárgya tulajdonképen a szerelmből eredő conflictust tünteti föl, azon conflictust, mely alatt mindkét szerető szív megtörik. Tárgya nem a mythoszból van véve, az csak a háttérben szerepel. Azonban nem mulaszhatjuk el azon tévedést kijavítani, mely a költő egy anachronismusa által lapjaink nagyobb részét azon hibás felfogásra vezette, mintha Vulkánt már az egyptomiak ismerték volna A költő Aydában Vulkán templomát tünteti fel a Fáraók idejében, ez tévedés. Thá vagy Thász egy egyptomi isten, kinek tiszteletére Memfiszben pompás templom állott, s csak a későbbi görögök és rómaiak nevezték egyptomi Vulkánnak. Midőn Osiris tisztelete mindinkább elterjedt, akkor szorult Tbá háttérbe és részben összeolvadt azzal. Azonban, a fönmaradt emlékeken semmi nyomát sem láthatni annak, mintha Tbát valami tűzlény gyanánt fogták volna föl. Ayda szövege tehát ős kelet mystikus világába vezet, hyperphisikai bűbájok között, oly jól esik az újkor drámai életét látni, azon életet, mely minden cselekvény indokát és kiinduló pontját az ember lényegébe teszi át. Amneris, az egyptomi király lánya, Ayda pedig az aethiop királyé, ki Amneris rabszolganője; mindkettő szereti Radamest, ki Tha által hadvezérré tétetik az aethiopok ellen, tehát Aydának, kedvesének (mert Radames őt és nem Amnerist szereti) hazája és szeretettjei ellen kell harczolnia. Iradames legyőzi az aethiopokat, elfogja azok királyát, Amonaszot, ki újra megtalálja leányát, Aydát. Az aethiopok kegyelmet nyernek. Amonasro az alatt fölhasználja leánya szerelmét arra, hogy az egyptomiak fővezérét, Radamest részére nyerje, illetőleg megszökés. Aydával, mit Ayda Radamesnek értésére is adott Radames nagy belső küzdelem után hajlandó megszökni kedvesével, fölfedezi előtte azon hadi titkot, hogy a napatai torkolat nem leend más napig elfoglalva; itt elmenekülhetnek. E jelenet a Nílus partján foly le, Isis temploma előtt, melyben Amueris egész éjjel imádkozik a Radamesszel való egybekelésre készülve. Innen leste meg és fedezte föl Radames áruló szándékát megtudva egyszersmind rabszolganője és vetélytársa, Ayda és Radames titkos szerelmét. Amonasra megszökik, Ayda szintén eltűnik. Radamest árulása miatt elitélik, földalatti üregbe érve temetik el, miután Amneris ismételt kérései folytán sem akart Aydáról lemondani, ámbár Amner is kész lett volna ez esetben megmenteni őt. Ayda azonban nem szökött meg, hanem megtudva a Radames borzasztó sorsát, jó előre sírüvegébe lopódzott, s így együtt halnak meg szerelmükért. E dalmű legérdesebb alakja kétségkívül Ayda, azon szép barna, sötétszemü aethiopiai királylány, ki valódi tragikai alak, rabszolganői megaláztatásától önfeláldozó szerelmi haláláig. Szerelméből lépten nyomon újabb conflictus ered, azon szerelemből, mely forró, mint kelet napja, mely szenvedélyében nem ismer határt; ez teszi őt ábrándossá, mit a rajongásig fokoz a hazájára való viszszaemlékezése, hol „üdítő balzsam a jég, s virágillatdús a táj.“ Kedvesével viszszakivánkozik széphazájába, a szűz erdők magányába, a bájos virágillatba, ott kíván szerelmével gyönyörű boldogságban elmerülni. Radames a dicsőségre vágyó hadvezér szintén nagy mértékben érdemli meg részvétünket , hazájának nagy szolgálatokat tesz, de a szerelem fölindult mámorában elfeledkezik kötelességéről s egy kiejtett szó elég arra, hogy árulóvá legyen: bűnéért halnia kell.Érdekes alakok továbbá Amneris, a féltékeny és nem viszonzott szerelme miatt gyötrődő királylány, nemkülönben a szenvedélyes Amonasro aethiop király, és a fanatikus főpap Rans is. Láthatni tehát, hogy Ayda szövege valódi drámai mű, melyhez hasonlót a dalmű irodalomban Wagneréin kívül csak igen keveset találni. S valóban, a dalmű hatásának és költőiségének jó részét szövegének lehet tulajdonítani. Ayda e tekintetben is jóval felüláll Verdi eddigi szerzeményein. Ayda szövegének jelességét a bírálók majdnem egyhangúan elismerik, de már eltérőbbek a nézetek zenéjére nézve, mert valóban nehezebb is zenéről helyes ítéletet hozni. Hogy Verdi e dalművén Wagner befolyása észlelhető, azt senki sem vonja kétségbe, hogy Ayda zenéje sehol sem triviális, hogy a dallam csak ott lép föl és csak oly mérvben, mint azt a lelki állapotok jelzése kívánja, az Verdi észszerű haladása. De a „Reforméban (101 sz.) épen e haladást sajnálja valaki, kinek különben furcsa felfogása lehet a dalműről, mert míg egyfelől Verdit „a kintornások megbízható forrásának“ nevezi, másfelől sajnálja, hogy Verdi letért eddigi útjáról a wagneri német zenedráma ösvényére sic! A „Fővárosi Lapok” Verdi eljárását még öszsze-