Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-04-20 / 89. szám

IX. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre................................. 16 ft. — kr. Félévre.............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 » — » Egy hónapra ........................ 1 „ 60 „ ff1 ^ SZERKESZTŐSÉGI IRODA: a lyceu­m n­yomdában. Kiadóh­iva­tal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-h&z. ni HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmoed Bor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 k . bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. 89-dik szám. Kolozsvárit, kedd, 1875. április 20. M­AGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. NYILTTÉR sörönként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként­­ írt KOLOZSVÁR, ÁPRILIS 19. Forgalmi küzdelmünk. Most már a nemzetek nemcsak a csata­téren verik meg egymást, hanem a forgalmi versenyben is. Nem az ágyuk és hadsergek véres küzdelme ez , de sokkal állandóbb, sok­kal nagyobb, sokkal veszedelmesebb bar ez, mert nem az életet, hanem az élet feltételeit veszi el a legyőzöttektől, a­mi sokkal na­gyobb csapás. És e forgalmi küzdelem kime­netele látszólag nagyon csekély dolgoktól függ. Egy pár mértföld vasút, egy pár krajezár különbség a termelési költségekben és egy pár tized krajezár különbség a vitelbérben elég arra, hogy egyik nemzetnek a másik felett előnyt nyújtson és ez által a hátrányban lé­vőnek termelési képességét megrontsa, létfel­tételeit megnehezítse. És a­mint valamely nemzet a n­e­m­z­e­t­­k­ö­z­i versenyben le van győzve, akkor kettő áll előtte; vagy egész erejével oly téren kez­di újra a versenyt, melyen természeti vagy termelési előnyei vannak, magába vonul és ek­kor zsákmány tárgyává lesz a versenyképes nemzeteknek, melyek nemcsak külföldi pia­­czait hódítják meg, de belföldi iparát és termelését is elnyomják, illetőleg hatalmukba kerítik, azon egyszerű okból, hogy a f­o­­­g­y­a­s­z­t­ó nem nézi, hogy ki termeli fogyasz­tási czikkeit, hanem veszi azt, mely leg­olcsóbb. De aztán az ilyen nemzetre nem vára­kozik egyéb, mint elszegényedés, melylyel kar­öltve nem jár a politikai hanyatlás, pénzügyi bankrott és előbb utóbb idegen hatalom alá jutása is. A nemzetközi versenybe mi is bevonat­tank, nemcsak a vámsorompóknak az osz­trák határon való lerombolása által, de ter­melésünk fokozódása, forgalmi hálózatunk tö­kéletesedése és főleg szükségeink fino­mul­á­s­a következtében. Ennek a három té­nyezőnek tulajdonítjuk azt, hogy a külföldi iparczikkek elözönlők piac­ainkat, valamint azt is, hogy nyers terményeink ára rohamo­san emelkedett. De másfelől azt is, hogy ter­melési költségeink fokozódtak, úgy, hogy ol­vastam egy érdekes statistikai kimutatást, melyből kitűnik, hogy a munkabérek se­hol Európában nem emelkedtek oly gyorsan, mint nálunk és az iparhoz szükséges nyers termények ára a forradalom óta átlag nál­­­unk 12 százalékkal emelkedett, míg a lon­doni piac­on ugyanezen idő alatt 18 szá­zalékkal szállott. Hát még ha a gabna­­árakat veszszük! Ez az áremelkedés is kimutatja, hogy mi a gabna kereskedésben voltunk verseny­képe­sek , mert ha nem lettünk volna, nem növe­­kedett volna ennek ára kétszeresen a köze­lebbi 30 év alatt. De fájdalom, ez a verseny­­képesség alig egy évtizedig, körülbelül 1858- tól 1868-ig volt emelkedőben, most már ha­nyatlik. Miért ? Kész vasutaink szaporodtak, gazdaságunk intenzívebb lett, ha jó év van, többet tudunk termelni, mint eddig bármikor. Igen, csakhogy 1) vasúti összekö­tteté­­s­ü­n­k nem egyenes és nem a legrövidebb egyik európai gabnapiaczc­al is. 2) A tengeri utón szerzett piaczokat (Brazilia, London, Marseille, Chile, Aegyptom) elhódítá tőlünk az olcsóbban termelő és szál­lító Oroszország és Amerika, úgy, hogy pl. Lon­donban most e két óriás harc­ol, öt év előtt Amerika volt fejül, most Oroszorzág visz be többet és legközelebbről Amerika tervvel oly vasúti és csatornázási kapcsolatokat, me­lyek, ha létrejönek , újra felül fog kereked­ni. 3) Termelési költségeink túlságosan foko­zódtak. 4) A hazánkon átmenő vasutak, a kül­földi összeköttetésekben a magyar gabnának nem nyújtanak oly előnyt, mint az osztrák pályák az orosznak, mely utóbbi Odessán át a tengeren is előnyben van felettünk. És mi napjainkban van készülőben: az osztrák és bajor pályák közt kötött kar­tell szerződés, melynek értelmében az orosz gabna Németországba és Svájczba jut 6­i„ kraj­ezár vitelbér fejében mázsa mértföldenként — előnybe helyezi az orosz gabnát már a közép európai piac­okon is. Ez a differentiális tariffa győzelme, mely­nek alapelve a távoli hoszszú szállítmányok­nak adott kedvezmény, a kisebb utat megfu­tó szállítmányok felett; épen, mint a refak­­c­ió a nagy menynyiségű szállítmányt része­síti kedvezményben a kis szállítmány felett. Ezek jogosultságát tagadni nem lehet, mert a vasút is üzlet és minden üzlet „rabatte“-ot ad a nagy vevőnek. De helyesen cselekedik kormányunk, hogy követelte (és úgy látszik megnyerte) azt, hogy a magyar gabna is ré­szesüljön hasonló kedvezményben. Ezzel egy pillanatnyi veszély el van hárítva. De ne ámítsuk magunkat. Az olcsón és nagyban ter­melő Amerika és Oroszországgal szemben­i nyers terményekben a versenyt sohá ki nem állhatjuk, mert a mi termelési viszonyaink drágák. Ezért kell ipart teremtenünk meg, mert ha feldolgozzuk anyagunkat, akkor­­ sa­ját szükségeinket nem kell drága pénzen kül­földről beszerezni és másodszor versenyképe­sek leszünk — legalább a nyers termelő or­szágokban. Hegedűs Sándor, Budapest, ápril 17. A képviselőház mai ülésén a kérvények tár­gyalása volt napirenden. E tárgyalások alatt egye­dül érdekes momentum volt, midőn Bobory több megyének a bukovinai magyarok hazatelepítése ér­dekében beadott kérvénye alkalmából azon eszmét ajánlá a kormány figyelmébe, miszerint az a ma­gyarok beköltözésének ezredéves jubileuma alkal­mából Pusztaszert sajátítsa ki s a bukovinaiakat ide telepítse. A ház, miután ezen eszme nem volt indítvány alakjában beterjesztve, ezen ügy felett nem tanácskozott. Az interpellációk közt kiváló fontosságú Madarász Józsefé, ki az incompatibili­tás elvénél fogva lehetetlennek tartja, hogy a kor­mány által közjegyzőkké kinevezett képvelők a háznak tovább is tagjai legyenek s e végett in­terpellálja az elnököt is, ki ezen ügyben nemso­kára választ ígért. Helfy Ignácz a vámszerződés revideálása előmunkálatainak megtétele végett in­terpellálja az illető minisztereket. Az ülésnek már 11 órakor vége lett A jövő ülés kedden lesz, mely alkalommal a kir. első bíróságok rendezésé­ről szóló tvjavaslat kerül tárgyalás alá. Az első folyamodású törvényszékek létszámának leszállítása, mint a „Ref.“ írja, csak a folyó év vége felé fogja tényleg kezdetét vehet­ni. A háznak az igazságügyi költségvetés tárgya­lása alkalmával hozott határozata megvonta ugyan július elsejétől kezdő húsz törvényszék és ügyész­ség dotatióját, de a megszüntetés sok időt igénylő előmunkálatai s kivitelének nagy technikai nehéz­ségei nem engedik meg, hogy még e húsz törvény­szék is júliusig eltöröltessék, s az igazságügymi­niszter valószínűleg utólagosan indemnity alakjá­ban fogja kérni a törvényhozástól azok egy részé­nek számára az év végéig terjedő kiadási szük­séglet megszavazását. A további húsz törvényszék­nek tervezett megszüntetése az igazságügyminisz­ter nézete szerint is csak akkor lesz a jogszolgál­tatás megzavarása nélkül keresztülvihető, ha a törvényhozás előbb reformálja a fönálló törvényke­zési rendszert, s nevezetesen a járásbíróságok ha­táskörét jelentékenyen ki fogja terjeszteni.­­ A „Törvényszéki Csarnok“ ma azon helyzetben van, hogy e legf. biróság eddigi elvi határozatait hiteles alakban közölheti. A nem egy tekintetből kiváló figyelmet érdemlő döntvényeket mi is átveszszük a következőkben : 1. „Az 1874. XXXIII. t. ez 6-ik §. végpont­jában említett községeknél, melyek füstök száma szerint egy vagy két képviselő által folynak be a választásba ; ezen községi képviselők megválasztása körül felmerült panaszok felett hozott közp. vá­lasztmányi határozat felülvizsgálására a Curia nem illetékes, mert itt nem a községet mint olyant is- TARCZA. AYDA. (Dalmű négy felvonásban. Irta Ghislanzoni A. Zenéjét szer­zette Verdi.) A művészet valamennyi ágában az egyes mű­fajok csak sok forrongás után juthatnak azon tisz­ta, kijegyezsedett alakokhoz, melyeket a tisztult ízlés végre szentesíthet. Az­­aesthetikai elméletek nem a priori, hanem a posteriori, a tapasztalásból vonják szabályaikat, melyek lángelméjű művészek által módosulhatnak ugyan, de végképen még sem mellőztethetnek. Újkori művészetünkben alig van műfaj, mely ne lenne visszavihető a classical világ forrásaihoz; a dalmű azonban egészen az újkor szülöttje, s ha talán lelhetni közötte és a görög tragédiák hiórusa között némi analógiát, valóban az alig mondható egyébnek analógiánál. Ennek tulajdonítandó az, hogy még ma is vitatárgyat ké­pezhet a dalmű zenéje és szövegének viszonya. E viszony különböző felfogásában rejlik az olasz, franczia és német dalmű lényeges különbsége. Az olaszban a szöveg a zenéért van, a németben a zene a szövegért, a franczia a kettőt közvetíteni igyekszik, de mégis inkább az olasz felé hajlik­­így aztán az olasz dalmű által sokáig kiveszett a drámaiság, általa sokáig nem tudták, hogy a dalmű tulajdonképen csak zenedráma, melyben a dráma szabályait mellőzni nem szabad. E téves irány végletei között lépett föl a dalmű reformá­tora, Wagner Rikhárd. Voltak ugyan előharczosai de tulajdonképen általa jön a dalmű szövege és zenéjének helyes viszonya megoldva. Innen az olasz és német dalmű elvei körüli harcz ; az utóbbi diadalát a szakemberek általános elfogadása és alkalmazása biztosította. S e diadal annál fényesebb, mert ezúttal is az ellentábor egyik legdicsőbb bajnokát látjuk előtte meghajolni. S jogosult lenne-e wagneri zenefényes sikerében bárkinek is kétkedni, ma, midőn Verdinek a „Na­­bukodonozor*, „Emani“, „Rigoletto* és „Trouba­dour“ szerzőjének „Don Carlos“-ában már annak elemeivel találkozunk, s midőn Aydájából Tan­­häuser, Tristán és Isolde, sőt Lohengrin hangjai ütik meg füleinket. Wagner reformja a dalműben kiterjed annak szövegére­ és zenéjére. A dalmű szövegtől drámai­­ságot kíván, legyen az a modern dráma szabályai­nak egészen megfelelő; a zene pedig csak a dal­mű tendentiájának dramatizálására szolgáljon ; ne legyen a dalműben a zene csupán fülcs­iklandozó áriák vagy a torok és énekművészek ügyességet feltüntető coloratura , hanem fesse a szenvedélyt, a lélek állapotát, szóval dramatizáljon. Verdi „Ai­da” -jában e kívánalmaknak megfelelni igyekezett, végtelen nagy haladást tanúsított előbbi műveinek irányához képest, ugyannyira, hogy Verdit ma már a szorosabb értelemben vett modern zenedráma szerzők közé számíthatjuk. Lássuk most Aydát kö­zelebbről. Szövege szép, költői tárgyat tüntet föl, mely­ből a kevéssé pongyola kidolgozás mellett is kié­­rezheti emelkedettségét, őskeletre vezet viszsza, Menfisz­ és Thébébe, a Fáraok uralmának korsza­kába, az emberiség naiv gyermekkorába, a mytho­­szok csodavilágába , a bűbájos keletre, hol az em­berek még szent félelemmel viseltetnek a természet iránt, s annak magyarázata végett a symbolumok segélyéhez fordulnak. Ideális világ ecsetelése a dal­mű legalkalmasabb tárgya , s nem is lehet más­képen, mert a zene eszményítő ereje, cs­ak itt lép­het fel igazán. Ayda tárgya tulajdonképen a sze­relmből eredő conflictust tünteti föl, azon conflic­­tust, mely alatt mindkét szerető szív megtörik. Tárgya nem a mythoszból van véve, az csak a háttérben szerepel. Azonban nem mulaszhatjuk el azon tévedést kijavítani, mely a költő egy anachro­­nismusa által lapjaink nagyobb részét azon hibás felfogásra vezette, mintha Vulkánt már az egyp­­tomiak ismerték volna A költő Aydában Vulkán templomát tünteti fel a Fáraók idejében, ez tévedés. Thá vagy Thász egy egyptomi isten, kinek tiszteletére Memfiszben pompás templom állott, s csak a későbbi gö­rögök és rómaiak nevezték egyptomi Vulkánnak. Midőn Osiris tisztelete mindinkább elterjedt, akkor szorult Tbá háttérbe és részben összeolvadt azzal. Azonban, a fönmaradt emlékeken semmi nyomát sem láthatni annak, mintha Tbát valami tűzlény gyanánt fogták volna föl. Ayda szövege tehát ős­ kelet mystikus világá­ba vezet, hyperphisikai bű­bájok között, oly jól esik az újkor drámai életét látni, azon életet, mely minden cselekvény indokát és kiinduló pontját az ember lényegébe teszi át. Amneris, az egyptomi király lánya, Ayda pedig az aethiop királyé, ki Amneris rabszolganője; mindkettő szereti Rada­­mest, ki Tha által hadvezérré tétetik az aethio­­pok ellen, tehát Aydának, kedvesének (mert Ra­dames őt és nem Amnerist szereti) hazája és sze­retettjei ellen kell harczolnia. Iradames legyőzi az aethiopokat, elfogja azok királyát, Amonaszot, ki újra megtalálja leányát, Aydát. Az aethiopok ke­­gyelmet nyernek. Amonasro az alatt fölhasználja leánya szerelmét arra, hogy az egyptomiak főve­zérét, Radamest részére nyerje, illetőleg megszö­kés. Aydával, mit Ayda Radamesnek értésére is adott Radames nagy belső küzdelem után hajlandó meg­szökni kedvesével, fölfedezi előtte azon hadi tit­kot, hogy a napatai torkolat nem leend más napig elfoglalva; itt elmenekülhetnek. E jelenet a Nílus partján foly le, Isis temp­loma előtt, melyben Amueris egész éjjel imádko­zik a Radamesszel való egybekelésre készülve. In­nen leste meg és fedezte föl Radames áruló szán­dékát megtudva egyszersmind rabszolganője és vetélytársa, Ayda és Radames titkos szerelmét. Amonasra megszökik, Ayda szintén eltűnik. Rada­mest árulása miatt elitélik, földalatti üregbe érve temetik el, miután Amneris ismételt kérései foly­tán sem akart Aydáról lemondani, ámbár Amne­r is kész lett volna ez esetben megmenteni őt. Ayda azonban nem szökött meg, hanem megtudva a Radames borzasztó sorsát, jó előre sírüvegébe lopódzott, s így együtt halnak meg szerelmükért. E dalmű legérdesebb alakja kétségkívül Ayda, azon szép barna, sötétszemü aethiopiai királylány, ki valódi tragikai alak, rabszolganői megaláztatá­sától önfeláldozó szerelmi haláláig. Szerelméből lépten nyomon újabb conflictus ered, azon szere­lemből, mely forró, mint kelet napja, mely szenve­délyében nem ismer határt; ez teszi őt ábrándos­sá, mit a rajongásig fokoz a hazájára való visz­szaemlékezése, hol „üdítő balzsam a jég, s virág­­­illatdús a táj.“ Kedvesével viszszakivánkozik szép­hazájába, a szűz erdők magányába, a bájos virág­illatba, ott kíván szerelmével gyönyör­ű boldog­ságban elmerülni. Radames a dicsőségre vágyó hadvezér szintén nagy mértékben érdemli meg rész­vétünket , hazájának nagy szolgálatokat tesz, de a szerelem fölindult mámorában elfeledkezik kö­telességéről s egy kiejtett szó elég arra, hogy áruló­vá legyen: bűnéért halnia kell.Érdekes alakok to­vábbá Amneris, a féltékeny és nem viszonzott sze­relme miatt gyötrődő királylány, nemkülönben a szenvedélyes Amonasro aethiop király, és a fana­tikus főpap Ran­s is. Láthatni tehát, hogy Ayda szövege valódi drá­mai mű, melyhez hasonlót a dalmű irodalomban Wagneréin kívül csak igen keveset találni. S va­lóban, a dalmű hatásának és költőiségének jó ré­szét szövegének lehet tulajdonítani. Ayda e tekin­tetben is jóval felüláll Verdi eddigi szerzeményein. Ayda szövegének jelességét a bírálók majdnem egy­hangúan elismerik, de már eltérőbbek a nézetek zenéjére nézve, mert valóban nehezebb is zené­ről helyes ítéletet hozni. Hogy Verdi e dalművén Wagner befolyása észlelhető, azt senki sem vonja kétségbe, hogy Ayda zenéje sehol sem triviális, hogy a dallam csak ott lép föl és csak oly mérvben, mint azt a lelki állapotok jelzése kívánja, az Ver­di észszerű haladása. De a „Reforméban (101 sz.) épen e haladást sajnálja valaki, kinek különben furcsa felfogása lehet a dalműről, mert míg egy­felől Verdit „a kintornások megbízható forrásának“ nevezi, másfelől sajnálja, hogy Verdi letért eddigi útjáról a wagneri német zenedráma ösvényére sic! A „Fővárosi Lapok” Verdi eljárását még öszsze-

Next