Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-01-14 / 10. szám
IX. évfolyam. 10-dik szám. Kolozsvár, csütörtök, 1875. január 14. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre.......................................]Gft. — kr. Félévre..............................................8 „ — „ Egy negyedre.............................. 4 „ — „ Egy hónapra ......................... 150 „ En p” SZERKESZTOSEGI IRODA: A lyceum nyomdában. I Kiadóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“-ban, főtér gr. Teleki Doutokos-biz. gu HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozett garmond sorára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ IS . NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt. dr KOLOZSVÁR, JANUÁR 13. Sz. 5. 1875. fő. evi. Tisztelt szerkesztő úr! A „Magyar Polgármak f. hó 10-ről megjelent száma „A királyi tábla köréből“ czímű fő czikkében, többek között a marosvásárhelyi kir. főügyészséget illetőleg, következő gyanúsítások és valótlanságok mondatnak el, hogy a miniszter Szőcs Ákost az itt megürült fogalmazói álomás betöltése alkalmával a kir. főügyészségnek nyakára küldötte, habár ezen állomáson előbb román volt alkalmazva s első helyen most is az ajánltatott fel,hogy ma a főügyészségnél nincs olyan, a ki a román nyelvet értse, — hogy annálfogva a román sajtó nincs ellenőrizve — s végre, hogy maga a főügyész hallatta volna panaszát aziránt, hogy a román sajtót éppen azért nem ellenőrizheti. Miután ezen állítások a „Magyar Polgár“ olvasóinál szélesebb körben aggodalmat és méltatlankodást kelthetnének, indíttatva találom magamat a közönség megnyugtatása tekintetéből a következők kinyilatkoztatására. Az ezen kir. főügyészségnél fogalmazói állás Dr. Mán Tivadarnak — kiről való, hogy román — kir. alügyészszé előléptetésével jött ürességbe, mely tény semmiesetre sem azt tanúsítja, hogy akár részemről, akár a miniszter részéről a képesség nemzetiségre való tekintet nélkül ne méltányoltatnék, éppen úgy a románoknál, mint a magyaroknál vagy szászoknál is ezen országrészben; nem tanúsíthatja főleg azért, mert Mán Tivadar, mint román, éppen oly állomásra neveztetett ki, ahol előde nem román, hanem szász nemzetiségű volt, de azért a szászoknak nem juthatott eszükbe panaszolni, hogy mert azon állomásra most egy román neveztetett ki, egy szász competentia estetett volna el. Hogy minő javaslatot terjesztettem én a főügyészségi fogalmazói állomás betöltése végett a miniszterhez, az a közönségre nem tartozik, arról azonban megnyugtathatok mindenkit, hogy miután ezen állomás a fennálló szabályok értelmében, nyílt pályázat útján jöltetett be, a pályázottak közül, az általuk kimutatott minősítésre való tekintettel, legjobb meggyőződésem szerint a legérdemesebb és megbízhatóbbakat hoztam javaslatba és a miniszter Szőcs Ákosban, javaslatomnak méltánylása mellett, éppen azok sorából nevezett ki, a törvény által reá ruházott hatalomnál fogva, s eddigi tapasztalatom szerint is állására helyesen méltó és képes fogalmazót, nem pedig amint a czikkben gyanúsíttatni szándékoltatik , a főügyészi javaslat mellőzésével küldötte rá a főügyészség nyakára. Javaslatomnál egyébiránt valamint eddig, úgy jelen esetben sem voltam sem nemzetiségre, sem más a szolgálat követelményein kívül álló érdekekre, hanem egyedül az egyéni minősültségre tekintettel s ezen utat fogom követni az alkalom ismétlődése esetében mindannyiszor, mert nem ismerek törvényt, mely akár a kir. főügyészségnek fogalmazói, akár más hivatali állomást a románoknak, magyaroknak vagy szászoknak nemzetiség szerint különösen fenntartott vagy kijelölt volna, s nem ismerhetem el, hogy pl. ha az általam vezetett hivatalnál a főügyészi vagy helyettesi állomás, mely jelenleg eseményesen magyarokkal van betöltve, üresedésbe jőne, az viszont csakis magyar nemzetiségsekkel volna betöltendő. Javaslatba fogom hozni nemzetiségre való tekintet nélkül mindanynyiszor a meggyőződésem szerint legérdemesebbeket s a miniszter kinevezi bizonyára a saját meggyőződése szerint legérdemesebbet a nélkül, hogy akár az én, akár más illetékesek javaslatához kötve volna. Annálfogva azon gyanúsítást, mintha a szóban forgó kinevezésnél is, a pályázottak valamelyike nemzetiségre vagy a szolgálaton kívüli más érdekekre való tekintetből mellőztetett volna, merőben minden alapot nélkülözőnek nyilatkoztatom. Való, hogy ezen kir. főügyészségnél jelenleg egy román nemzetiségű sincs, de határozottan viszszautasítom azon valótlan állítást, hogy senki sem volna a ki a román nyelvet értse, sőt értik mindazok, kiknek érteniök kell, annyira amennyire azt a közszolgálat érdeke követeli. Saját személyemre vonatkozólag nyíltan hivatkozom több évekre terjedő birói szolgálatomra, melynek folyamában száz meg száz oly ügyeknek voltam előadója, MIMII! Ili»1—“ ■—"^TBiTHTír TITIflTTnUi' I »HP lllllll IIIIlii I !■ I I II IIMi■llülMMM melyekben a tárgyalások román nyelven vezettettek, ítéletek, határozatokromán nyelven keltek és senki sem fog tanúskodhatni arról, hogy e miatt fennakadva, valaha valakinek kisegítésére szorultam volna, — hivatkozom továbbá arra, hogy három év alatt ezen kir. főügyészséghez számos román beadvány érkezett, s számos oly ügyekben történt intézkedés, melyekben román nyelven szerkesztett okmányok és hatások kerültek elő, de nem fog senki panaszt emelhetni azért, hogy a nyelvbeni fennakadás miatt ügyének elintézése akár mellőztetett, akár késleltetett volna, s nem fog vádat emelhetni, hogy ezen elintézéseknél a vezetésem alatti kir. főügyészséget a tárgyilagosságtól nemzetiségi érdek vagy tekintet bármikor is és csak legkevésbé is elvonta volna, s pedig ezen ügyeknek legnagyobb részét épen nem Mán Tivadar volt fogalmazó intézte el és nem a fogalmazó fogja jövőre is elintézni. Épen úgy visszautasítom, mint valótlant és alaptalant, azon állítást is, mintha valaha valakinek arról panaszkodtam volna, hogy a román sajtót a nyelvre vonatkozó nehézségek miatt nem ellenőrizhetném. Ellenkezőleg megnyugtathatok bárkit is, hogy a román sajtó épen úgy, mint a magyar és német egyaránt ellenőrizve van, egyik nemzetiségűnek épen úgy, mint a másiknak ügye, mennyiben az ezen országrészben társadalmilag használt nyelvek valamelyikén folyamodik ezen kir. főügyészséghez, minden lenakadás nélkül elintéztetett és el fog intéztetni a nélkül, hogy tolmácsra szorulnánk. Én méltánylom azt, ha a sajtó ott, ahol visszaélésekről értesíttetik , felszólal, de másfelől elmulaszthatlan kötelességemnek tartom a helyreigazítást mindazon esetekben, melyekben felszólamlását hamis informatiókra fektetettnek találom, ugyanazért felhívom a tekintetes szerkesztő urat, hogy ezen hivatalos nyilatkozatomat az elől említett és elferdített, valótlan informatiókon alapult czikkel szemben, széles körben olvasott lapjának legközelebbi számában közleni szíveskedjék. Maros-Vásárhely, 1875. január 11. Gyarmathy Sámuel, királyi főügyész, érdeke értesülése szerint, egyik sarkalatos elve a szabad kutatás, nevezetesen a kőszénre nézve is. Bartal miniszter ezen elvet semmi esetre sem hajlandó elejteni, s inkább kész visszavonni az egész törvényjavaslatot, vagy annak tárgyalását elodázni, ha az országgyűlés a szabad kutatás elvét, mely az egész bányatörvényjavaslat sarkpontja, nem fogadná el. Miután pedig erre — az országgyűlés mai alkotó elemeit tekintve — kevés a kilátás, több mint valószínű, hogy a bányatörvényjavaslatból ezen országgyűlés folyama alatt nem lesz törvény. és ’ A pénzügyi bizottságnak ma fontos ülése volt. Az 1375-iki budget-év fedezetéről lévén szó, Ghyczy pénzügyminiszter előterjesztő az államháztartás jelen állapotának összes részleteit s ezekkel kapcsolatban egyszersmind program útját arra nézve, hogy mint szándékozik a deficitet fedezni. A pénzügyminiszter kijelenté, miszerint az 5% adópótlékról szóló javaslatát visszavonja s e helyett az általános jövedelmi adó behozatalát fogja indítványozni. A „P. N.“ a következőkben ismerteti az ülés részleteit: Széll Kálmán előadó mindenek előtt előadá a véglegesen megállapított rectificált mérleget az 1875-iki költségvetésről, amint az a bizottság törlései szerint módosult. A főszámok a következők : A rendes költségvetés kiadási részében (az 1.894,000 frt. municipális költség leszámításával) a bizottság törlött 3.603,678 frt. A bevételeknél a törlés 4.461,310 forint. Az arány e szerint ez: Rendes kiadások 208.284,438 frt. A bevételek 204.026,044 „ Hiány 4.251,394 frt. A rendkívüli költségvetésben a bizottság 3.080,221 frtot törlött s a hiány itt 21.159,108 forint. A két hiány együttesen 25.417,502 frt., s ez a deficit az, mely a pénzügyi bizottság tárgyalásai után jy7őre fennmarad. Ez előterjesztés után felszólal Ghyczy pénzügyminiszter. Mielőtt a bizottság az előterjesztett hiány fedezetének módjaihoz hozzászólana, szükségesnek tartja előterjeszteni a kormány által tervezett fedezeti módokat s az állam pénzügyeinek jelenlegi állapotát. Azok haza szállították a szerencsétlent. Otthon is pusztulásnak indult minden. A házat rendetlenségben találták, hiányzott egy gondos kéz, mely az otthont kedvessé tegye. Az egyik cseléd arra szánta magát, hogy ágyát megvesse. Régen nem vetette azt már senki. Amint az egyik párnát megmozdítá, valami fekete csomót lelt alatta. Alig mert hozzá nyúlni. A kíváncsiság mégis győzött. Egy kötél volt hosszú fekete hajból fonva........ Hosszú idő munkája. Aki azt összefonta, nagy béketűrő ember lehetett. A cselédek visszahelyezték párnája alá. Ki tudja, mi annak a rendeltetése ? Sok embernek van a világon babonája, talán ez is valami ilyen lehet. Az nem is jutott eszükbe, hogy aki azt a kötelet fonta, azokból a hossza fényes fekete hajszálokból, az a fekete halálra is gondolhatott ........... Othon elmondották asszonyuknak, hogy az a holtrészeg ember Ötvös Gábor volt. Alig lehet már házára ismerni. A gyom is felverte magát a pitvar előtt. Bent a házban ki tudja mióta nem mozdított asszonykéz meg semmit. Az úgy is bizony ronda lett már, s az a fekete kötél a párnák alatt olyan csudálatosan veszi ki magát. Zsófi zokogva borult le ágyára. Egy rémével több van. Ő tudja miért készült az a fekete kötél............. Budapest, jan. 11. TARCZA. Törvényszék otthon. Irta: K. PAPP MIKLÓS. Vili. Egy pusztulásnak indult ember (Folytatás.) Mikor magukra maradtak ketten az ivóban, Gábor a Jóska fejére nyomta a kalapját. — Most már eredj szolgám, amig jól van dolgod. Ezek visszatérnek, ezeknek bosza kell. Ha elfognak, nem szabadulsz’ki egykönynyen. Vissza se nézzél, mig ezt a határt látod. vész föld már mind a kettőnknek ! — Ön fussak meg előlük ? Azt már nem teszem. Megyek utánuk............... És ez az őrült ember puszta kézzel kirohant, s ment abban az irányban, a merre távozni látta őket. Meg is lelték egymást. Elnyomták hamar s megkötözve indították a vármegyére. Majd ott számoltatták meg azért, hogy kezet mert tenni egy pandurhadnagyra, s még a véres nyomát is ott hagyta annak a fején. Ezalatt Gábor egyedül várta, csendesen iddogálva, a pandúrok visszatértét. Nem jöttek utána. Tóth uram nem akart vele még egyszer találkozni. Pedig milyen felséges alkalom lenne most vele is végezni. Annyiszor kereste már halálát, annyi embert ingerelt, s egyik sem akarta megszánni egy szúrással, egy kés ütéssel .............. Egy rombolja életét, mégsem akar az összeomlani a maga terhétől. Keresi a halált, s az fut előle, mint a temetők bolygó lángja. Éjfélig ivott. Danolása oda át hallszott a szembe levő házba, ahol Zsófi lakott. Oh, hányszor hallotta ő már azokat a mélabúsz nótákat, melyeknek édes testvérük a zokogás. Szakgatott hangok, melyek összejárják a szivet s elütlük csordult igazzal a kimondhatatlan fájdalommal, mely rosszabb a méregnél, mert későbbre öl. Hányszor omlott térdeire, s kérte az istent, hogy vegye őt magához, s ne engedje hallania azt a romboló lármát, mely őt megfosztja álmaitól, közel viszi a megőrüléshez. Mikor néhanapján elnyomja az álom egy perezre, fel-fel riad, úgy tetszik neki, mintha a Gábor hangját hallaná, amint önkívüli állapotában az ő nevét kiáltozza. Ilyenkor bedugja füleit, de a hangot még egyre hallja. Olyan ez is mint a lelkiismeret, nem lehet előle menekülni sehová, követi az embert, mint az árnyék ........ Sokszor gondolkozott már azon is, hogy itt hagyja házát s elköltözik messze földre, hol nem ismeri senki sem; de volt egy egyszerű sírhalom, mely visszatartotta, az apjáé. Annak a sírnak a virágait az ő könnyei áztatták, attól nem tudott megválni. És ha akármilyen messze ment volna el, nem követné-e mindenüvé lelkiismerete ? Ezerszer visszagondolna arra az emberre, ki miatta lett szerencsétlenné. Álmaiban ott állana mindig, az a halvány kuszáti arcz, mely vádolná szünetlenül, szótalanul. Ah, nem az az igazi büntetés, amit a törvény mond ki a bivins felett, hanem az, melyet önvádnak neveznek. Ez a legkegyetlenebb biró. Ezt nem lehet . A bánya-törvényjavaslattal a bizottság már elkészült. E törvényjavaslatnak a „hözkiengesztelni, nem engedi magát megvesztegettetni, nem engedi áldozatait megpihenni boldoggá tenni. Mikor Zsófi Jóskát , Gábort meglátta a pandúrokkal dulakodni, összerogyott ablaka előtt. Mire magához tért, elcsöndesedett már az utcza. Csak az átelleni ivóház ablakai voltak még világosok, de nem hallszott ki onnét se semmi nesz. Várjon mi történt Gáborral ? Él-e még, vagy a verekedés közben ott maradt hallva ? Talán sebében fekszik, talán omlik vére, s nincsen egy lélek, ki feltartaná, ki bekötné vérző fejét. Ez a gondolat aztán nem engedte nyugodni. Eleget szenvedett az az ember érette, ha így veszne el, még iszonyatosabban nyomná szívét az önvád. Gyorsan fejére kapta kendőjét, s a sötétben kilépett az utczára. Nem hallott semmi zajt. A mint át akart haladni, lába megbotlott valamibe. Valaki ott feküdt a sárban. Lehajolt hozzá, felemelte fejét hogy reá ismerhessen. Az arcz tele volt sárral. Letörülte azt a forró homlok és arczról, s a fogadó ablaka felé fordító, hogy az onnét kiderengő fény mellett megnézhesse. Elsikolta magát, Gábor volt, holtrészegen, vérző homlokkal. Lehet, hogy akkor ütötte meg magát, midőn a fogadó lépcsőjén letántorgott. Zsófi ölébe fogta a vérző főt, s csókjaival árasztotta el. Ha G Gábor a mámor vastag ködén keresztül megérezte volna azokat a forró csókokat ! Zsófi visszatért lakába, felköltő szolgáit s azt mondá nekik, hogy az ablakon keresztül egy ittas embert látott elesni. Fogják fel, s vigyék haza, ha felismerik. Ő nem merte elkísérni cselédeit. (Folytatása köv.)