Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-01-14 / 10. szám

IX. évfolyam. 10-dik szám. Kolozsvár­, csütörtök, 1875. január 14. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre.......................................]G­ft. — kr. Félévre..............................................8 „ — „ Egy negyedre.............................. 4 „ — „ Egy hónapra ......................... 1­­­50 „ En p” SZERKESZTOSEGI IRODA: A lyceum nyo­m­d­ába­n. I Kiad­óh­ivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“-ban, főtér gr. Teleki Doutokos-b­iz. gu HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozett garmond sor­ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ IS . NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt. dr KOLOZSVÁR, JANUÁR 13. Sz. 5. 1875. fő. evi. Tisztelt szerkesztő úr! A „Magyar Polgárm­ak f. hó 10-ről megje­lent száma „A királyi tábla köréből“ czímű fő czikkében, többek között a maros­vásárhelyi kir. főügyészséget illetőleg, következő gyanúsítások és valótlanságok mondatnak el, hogy a miniszter S­z­ő­c­s Ákost az itt megürült fogalmazói á­lomás betöltése alkalmával a kir. főügyészségnek nyakára kül­dötte, habár ezen állomáson előbb román volt alkalmazva s első helyen most is az ajánltatott fel,­­hogy ma a főügyészségnél nincs olyan, a ki a román nyelvet értse, — hogy annálfogva a román sajtó nincs ellenőrizve — s végre, hogy maga a főügyész hallatta volna panaszát aziránt, hogy a ro­mán sajtót éppen azért nem ellen­őrizheti. Miután ezen állítások a „Magyar Polgár“ ol­vasóinál szélesebb körben aggodalmat és méltat­­lankodást kelthetnének, indíttatva találom maga­mat a közönség megnyugtatása tekintetéből a kö­vetkezők kinyilatkoztatására. Az ezen kir. főügyészségnél­ fogalmazói ál­lás Dr. Mán Tivadarnak — kiről való, hogy ro­mán — kir. alügyészszé előlépteté­sével jött ürességbe, mely tény semmi­­esetre sem azt tanúsítja, hogy akár részemről, akár a miniszter részéről a képesség nemzetiségre való tekintet nélkül ne méltányoltatnék, éppen úgy a románoknál, mint a magyaroknál vagy szászok­nál is ezen országrészben; nem tanúsíthatja főleg azért, mert Mán Tivadar, mint román, éppen oly állomásra neveztetett ki, a­hol előde nem román, hanem szász nemzetiségű volt, de azért a szá­szoknak nem juthatott eszükbe panaszolni, hogy mert azon állomásra most egy román neveztetett ki, egy szász competentia estetett volna el. Hogy minő javaslatot terjesztettem én a fő­ügyészségi fogalmazói állomás betöltése végett a miniszterhez, az a közönségre nem tartozik, arról azonban megnyugtathatok mindenkit, hogy miután ezen állomás a fennálló szabályok értelmében, nyílt pályázat útján jöltetett be, a pályázottak közül, az általuk kimutatott minősítésre való te­kintettel, legjobb meggyőződésem szerint a legér­demesebb és megbízhat­óbbakat hoztam javaslatba és a miniszter Szőcs Ákosban, javaslatomnak mél­tánylása mellett, éppen azok sorából nevezett ki, a törvény által reá ruházott hatalomnál fogva, s eddigi tapasztalatom szerint is állására helyesen méltó és képes fogalmazót, nem pedig a­mint a czikkben gyanúsíttatni szándékoltatik , a f­ő­ü­g­y­é­­szi javaslat mellőzésével küldötte rá a főügyészség nyakára. Javaslatom­nál egyébiránt valamint eddig, úgy jelen esetben sem voltam sem nemzetiségre, sem más a szolgá­lat követelményein kívül álló érdekekre, hanem egyedül az egyéni minősü­ltségre tekintettel s ezen utat fogom követni az alkalom ismétlődése eseté­ben mindannyiszor, mert nem ismerek törvényt, mely akár a kir. főü­gyészségnek­ fogalmazói, akár más hivatali állomást a románoknak, magyarok­nak vagy szászoknak nemzetiség szerint különö­sen fenntartott vagy kijelölt volna, s nem ismer­hetem el, hogy pl. ha az általam vezetett hivatal­nál a főügyészi vagy helyettesi állomás, mely jelenleg eseményesen magyarokkal van betöltve, üresedésbe jőne, az viszont csakis magyar nemze­­tiség­sekkel volna betöltendő. Javaslatba fogom hozni nemzetiségre való tekintet nélkül mindany­­nyiszor a meggyőződésem szerint legérdemesebbe­ket s a miniszter kinevezi bizonyára a saját meg­győződése szerint legérdemesebbet a nélkül, hogy akár az én, akár más illetékese­k javaslatához kötve volna. Annálfogva azon gyanúsítást, mintha a szó­ban forgó kinevezésnél is, a pályázottak valame­lyike nemzetiségre vagy a szolgálaton kívüli más érdekekre való tekintetből mellőztetett volna, me­rőben minden alapot nélkülözőnek nyilatkoztatom. Való, hogy ezen kir. főügyészségnél jelenleg egy román nemzetiségű sincs, de határozottan visz­­szautasítom azon valótlan állítást, hogy senki sem volna a ki a román nyelvet értse, sőt értik mind­azok, kiknek érteniök kell, annyira a­mennyire azt a közszolgálat érdeke követeli. Saját szemé­lyemre vonatkozólag nyíltan hivatkozom több évek­re­ terjedő birói szolgálatomra, melynek folyamá­ban száz meg száz oly ügyeknek voltam előadója, MIMII! Ili»1—“ ■—"^TBiTHTír TITIflTTnUi' I »HP lllllll IIIIlii I !■ I I II IIMi■llülMMM melyekben a tárgyalások román nyelven vezettet­tek, ítéletek, határozatok­­román nyelven keltek és senki sem fog tanúskodhatni arról, hogy e mi­att fennakadva, valaha valakinek kisegítésére szo­rultam volna, — hivatkozom továbbá arra, hogy három év alatt ezen kir. főügyészséghez számos román beadvány érkezett, s számos oly ügyekben történt intézkedés, melyekben román nyelven szer­kesztett okmányok és h­atások kerültek elő, de nem fog senki panaszt emelhetni azért, hogy a nyelvbeni fennakadás miatt ügyének elintézése akár mellőztetett, akár késleltetett volna, s nem fog vá­dat emelhetni, hogy ezen elintézéseknél a vezeté­sem alatti kir. főügyészséget a tárgyilagosságtól nemzetiségi érdek vagy tekintet bár­mikor is és csak legkevésbé is elvonta volna, s pedig ezen ügyeknek legnagyobb részét épen nem Mán Tiva­dar volt fogalmazó intézte el és nem a fogalmazó fogja jövőre is elintézni. Épen úgy visszautasítom, mint valótlant és alaptalant, azon állítást is, mintha valaha valaki­nek arról panaszkodtam volna, hogy a román saj­tót a nyelvre vonatkozó nehézségek miatt nem el­lenőrizhetném. Ellenkezőleg megnyugtathatok bár­kit is, hogy a román sajtó épen úgy, mint a ma­gyar és német egyaránt ellenőrizve van, egyik nemzetiségűnek épen úgy, mint a másiknak ügye, mennyiben az ezen országrészben társadalmilag használt nyelvek valamelyikén folyamodik ezen kir. főügyészséghez, minden lenakadás nélkül el­­intéztetett és el fog intéztetni a nélkül, hogy tol­mácsra szorulnánk. Én méltánylom azt, ha a sajtó ott, a­hol visszaélésekről értesíttetik , felszólal, de másfelől elmulaszthatlan kötelességemnek tartom a helyre­igazítást mindazon esetekben, melyekben felszó­­lamlását hamis informatiókra fektetettnek találom, ugyanazért felhívom a tekintetes szerkesztő urat, hogy ezen hivatalos nyilatkozatomat az elől emlí­tett és elferdített, valótlan informatiókon alapult czikkel szemben, széles körben olvasott lapjának legközelebbi számában közleni szíveskedjék. Maros-Vásárhely, 1875. január 11. Gyarmathy Sámuel, királyi főügyész, érdeke értesülése szerint, egyik sarkalatos elve a szabad kutatás, nevezetesen a kőszénre nézve is. Bartal miniszter ezen elvet semmi esetre sem hajlandó elejteni, s inkább kész visszavonni az egész törvényjavaslatot, vagy annak tárgyalását elodázni, ha az országgyűlés a szabad kutatás el­vét, mely az egész bányatörvényjavaslat sarkpont­ja, nem fogadná el. Miután pedig erre — az or­szággyűlés mai alkotó elemeit tekintve — kevés a kilátás, több mint valószínű, hogy a bányatör­vényjavaslatból ezen országgyűlés folyama alatt nem lesz törvény. é­s ’ A pénzügyi bizottságnak ma fon­tos ülése volt. Az 1375-iki budget-év fedezetéről lévén szó, Ghyczy pénzügyminiszter előterjesztő az államháztartás jelen állapotának összes részleteit s ezekkel kapcsolatban egyszersmind program út­­ját arra nézve, hogy mint szándékozik a deficitet fedezni. A pénzügyminiszter kijelenté, miszerint az 5% adópótlékról szóló javaslatát visszavonja s e helyett az általános jövedelmi adó behozatalát fogja indítványozni. A „P. N.“ a következőkben ismer­teti az ülés részleteit: Széll Kálmán előadó min­denek előtt előadá a véglegesen megállapított rec­­tificált mérleget az 1875-iki költségvetésről, amint az a bizottság törlései szerint módosult. A főszámok a következők : A rendes költségvetés kiadási részében (az 1.894,000 frt. municipális költség leszámításával) a bizottság törlött 3.603,678 frt. A bevételeknél a törlés 4.461,310 forint. Az arány e szerint ez: Rendes kiadások 208.284,438 frt. A bevételek 204.026,044 „ Hiány 4.251,394 frt. A rendkívüli költségvetésben a bizottság 3.080,221 frtot törlött s a hiány itt 21.159,108 forint. A két hiány együttesen 25.417,502 frt., s ez a deficit az, mely a pénzügyi bizottság tárgyalá­sai után jy7ő­re fennmarad. Ez előterjesztés után felszólal Ghyczy pénzügyminiszter. Mielőtt a bizott­ság az előterjesztett hiány fedezetének módjaihoz hozzászólana, szükségesnek tartja előterjeszteni a kormány által tervezett fedezeti módokat s az ál­lam pénzügyeinek jelenlegi állapotát. Azok haza szállították a szerencsétlent. Otthon is pusztulásnak indult minden. A há­zat rendetlenségben találták, hiányzott egy gondos kéz, mely az otthont kedvessé tegye. Az egyik cseléd arra szánta magát, hogy ágyát megvesse. Régen nem vetette azt már senki. A­mint az egyik párnát megmozdítá, va­lami fekete csomót lelt alatta. Alig mert hozzá nyúlni. A kíváncsiság mégis győzött. Egy kötél volt hosszú fekete hajból fonva........ Hosszú idő munkája. A­ki azt össze­fonta, nagy béketű­rő ember lehetett. A cselédek visszahelyezték párnája alá. Ki tudja, mi annak a rendeltetése ? Sok embernek van a világon babonája, talán ez is valami ilyen lehet. Az nem is jutott eszükbe, hogy a­ki azt a kötelet fonta, azokból a hossza fényes fe­kete h­ajszálokból, az a fekete halálra is gon­dolhatott ........... Othon elmondották asszonyuknak, hogy az a holtrészeg ember Ötvös Gábor volt. Alig lehet már házára ismerni. A gyom is fel­verte magát a pitvar előtt. Bent a házban ki tudja mióta nem mozdított asszonykéz meg semmit. Az úgy is bizony ronda lett már, s az a fekete kötél a párnák alatt olyan csu­dálatosan veszi ki magát. Zsófi zokogva borult le ágyára. Egy rémével több van. Ő tudja miért készült az a fekete kötél............. Budapest, jan. 11. TARCZA. Törvényszék otthon. Irta: K. PAPP MIKLÓS. Vili. Egy pusztulásnak indult ember (Folytatás.) Mikor magukra maradtak ketten az ivó­ban, Gábor a Jóska fejére nyomta a kalapját. — Most már eredj szolgám, a­mig jól van dolgod. Ezek visszatérnek, ezeknek bosza kell. Ha elfognak, nem szabadulsz’ki egyköny­­nyen. Vissza se nézzél, m­ig ezt a határt lá­­tod. vész föld már mind a kettőnknek ! — Ön fussak meg előlük ? Azt már nem teszem. Megyek utánuk............... És ez az őrült ember puszta kézzel ki­rohant, s ment abban az irányban, a merre tá­vozni látta őket. Meg is lelték egymást. Elnyomták hamar s megkötözve indították a vármegyére. Majd ott számoltatták meg azért, hogy kezet mert tenni egy pandurhadnagyra, s még a véres nyomát is ott hagyta annak a fején. Ezalatt Gábor egyedül várta, csendesen iddogálva, a pandúrok visszatértét. Nem jöttek utána. Tóth uram nem akart vele még egyszer találkozni. Pedig milyen felséges alkalom lenne most vele is végezni. Annyiszor kereste m­ár halá­lát, annyi embert ingerelt, s egyik sem akar­ta megszánni egy szúrással, egy kés ütés­sel .............. Egy rombolja életét, mégsem akar az összeomlani a maga terhétől. Keresi a ha­lált, s az fut előle, mint a temetők bolygó lángja. Éjfélig ivott. Danolása oda át hallszott a szembe levő házba, a­hol Zsófi lakott. Oh, hányszor hallotta ő m­ár azokat a mélabús­z nótákat, melyeknek édes testvérük a zokogás.­­ Szakgatott hangok, melyek összejárják a szi­vet s el­ütlü­k csordult igazzal a kimondhatatlan fájdalommal, mely rosszabb a méregnél, mert későbbre öl. Hányszor omlott térdeire, s kérte az is­tent, hogy vegye őt magához, s ne engedje hallania azt a romboló lármát, mely őt meg­fosztja álmaitól, közel viszi a megőrüléshez. Mikor néhanapján elnyomja az álom egy perezre, fel-fel riad, úgy tetszik neki, mintha a Gábor hangját hallaná, a­mint önkívüli álla­potában az ő nevét kiáltozza. Ilyenkor bedug­ja füleit, de a hangot még egyre hallja. Olyan ez is mint a lelkiismeret, nem lehet előle menekülni sehová, követi az embert, mint az árnyék ........ Sokszor gondolkozott már azon is, hogy itt hagyja házát s elköltözik messze földre, hol nem ismeri senki sem; de volt egy egy­szerű sírhalom, mely visszatartotta, az apjáé. Annak a sírnak a virágait az ő könnyei áztatták, attól nem tudott megválni. És ha akármilyen messze ment volna el, nem követné-e mindenüvé lelkiismerete ? Ezerszer visszagondolna arra az emberre, ki miatta lett szerencsétlenné. Álmaiban ott állana mindig, az a halvány kuszáti arcz, mely vádolná szünetlenül, szótalanul. Ah, nem az az igazi büntetés, a­mit a törvény mond ki a bivin­s felett, hanem az, melyet önvádnak neveznek. Ez a legkegyetlenebb biró. Ezt nem lehet . A bánya-törvényjavaslattal a bizott­ság már elkészült. E törvényjavaslatnak a „höz­kiengesztelni, nem engedi magát megveszte­­gettetni, nem engedi áldozatait megpihenni bol­doggá tenni. Mikor Zsófi Jóskát , Gábort meglátta a pandúrokkal dulakodni, összerogyott ablaka előtt. Mire magához tért, elcsöndesedett már az utcza. Csak az átelleni ivóház ablakai vol­tak még világosok, de nem hallszott ki onnét se semmi nesz. Várjon mi történt Gáborral ? Él-e még, vagy a verekedés közben ott maradt hallva ? Talán sebében fekszik, talán omlik vére, s nincsen egy lélek, ki feltartaná, ki bekötné vérző fejét. Ez a gondolat aztán nem engedte nyu­godni. Eleget szenvedett az az ember érette, ha így veszne el, még iszonyatosabban nyomná szívét az önvád. Gyorsan fejére kapta kendőjét, s a sö­tétben kilépett az utczára. Nem hallott semmi zajt. A m­int át akart haladni, lába megbot­lott valamibe. Valaki ott feküdt a sárban. Le­hajolt hozzá, felemelte fejét hogy reá ismerhes­sen. Az arcz tele volt sárral. Letörülte azt a forró homlok és arczról, s a fogadó ablaka felé fordító, hogy az onnét ki­derengő fény mellett megnézhesse. Elsikolta magát, Gábor volt, holtrésze­­gen, vérző homlokkal. Lehet, hogy akkor ütöt­te meg magát, midőn a fogadó lépcsőjén le­­tántorgott. Zsófi ölébe fogta a vérző főt, s csókjai­val árasztotta el. Ha G Gábor a mámor vastag ködén keresz­tül megérezte volna azokat a forró csókokat ! Zsófi visszatért lakába, felköltő szolgáit s azt mondá nekik, hogy az ablakon keresz­tül egy ittas embert látott elesni. Fogják fel, s vigyék haza, ha felismerik. Ő nem merte elkísérni cselédeit. (Folytatása köv.)

Next