Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-01-26 / 20. szám

IX. évfolyam. n5" előfizetési feltételek. Egész évre . Félévre . .. Egy negyedre Egy hónapra 16 ft. — 8 „ - 4 „ - 1 „ 60 kr. »n r. In 90 n5"" A 20-dik szám. Kolozsvárt 1., kedd, 1875. január 26. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. Sv­ad Lal­iva,1.nl: lyceumi nyomda „ központi ir­odájában­“-ban, főtér gr. Teleki Domokos-ház. , HIRDETÉSI DIJAK: ~ ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. 0- Nagy hirdetéseknél kedvezmények. C----------------------------------------------------------------fj“1 p5 NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclaiuuk: hirftlzárbe soronként 1 frt ír 9* KOLOZSVÁR, JANUAR 25. A „M Polgár“ szerkesztőjé­hez.^ Apanagyfalu január 17. 1875. II. Osztom Csernátoninak az „Ellenőriben ho­zott azon nézeteit, hogy a jövő választásokra új alakulás szerint csoportosulván a pártok, a jelszó liberalismus és conservatismus kell hogy legyen. Én az utóbbihoz tartozandok, de azért nem hi­szem,­­hogy rosszabb hazafi legyek, mint azon szélső liberális, ki idegen országok, más jellemű, szellemű nemzetek intézményeit minden áron át­ültetni akarja mi hozzánk, ide, hol népünk alsóbb osztályainak fejlettsége hasonló a szántatlan föld­höz, melybe hiában vetünk magot, az ott csírázni nem fog s annál kevésbé a növény diszleni. Nem értem én a conservatismust oly érte­lemben, mint azt ellenei feltüntetni akarják, nem is conserválni óhajtok én s ugyan mit is? talán a literal kormány s a parliament alkotta gyakor­latiatlan törvényeket? a növekedő anarchiát s vi­­selhetlen államterheket ? oh nem, ez értelemben radical vagyok , leszek, de csupán a szobi­­­ány miatt ezen kifejezést kell használnom azon irányzattal szemben, mely jogot ad annak, ki kép­telen azt élvezni, egyetemet annak, ki olvasni ta­nítandó, önkormányzatot a parancsot várónak, s sok mindent olyat, mi hasonlít a csecsszopó gyer­mek kezébe adott éles késhez. Olvasta ön bizonynyal Asbóth újabb röpira­­tát; ő feltűzte a zászlót s a tőlem előbb feltett kérdésre: „miként?“ elég határozottan válaszol. Nem akarok részletezésébe — s az által csak is­métlésbe — ereszkedni az általa ott elmondottak­nak, azt hiszem az érdeklődők legnagyobb része olvasta azon röpiratot s gondolom az ott előadot­tak egyfelől Csernátoni „Ellenőr“-e szerint „a nemzet öntudata és jogérzete érdekében fel nem adható önállóság* védőit kielégítik, addig míg a kérdés megoldásra „érik“, másfelől módot adnak arra, hogy addig, mig ez „gyakorlati kérdéssé“ *) Ámbár e levélnek készséggel adok tért, de ki kell­elentenem, hogy nem oszthatom annak minden pontját. Mind az Asbóth úr ,Jeles“ röpiratáról, mind a liberális, mind a konservativ politikáról eltérő nézeteim vannak. K. Papp Miklós. (E jegyzet múlt számunkban hibásan jelenvén meg, reprodukáljuk,) válna „égető kérdéseinkkel“ s javításával fog­lalkozzunk „létnyomorainknak.“ És ha így az „Ellenőr“ többet nem kíván, mint hogy félre­téve elvi nehézségeket, mindenek előtt azon gyakorlati dolgainkkal foglalkozzunk, melyek egy önálló nem­zeti bank, — önálló vámterület, — független kereskedelmi politika, a közigazgatás és törvényke­zés gyökeres átalakításához juttatnak, akkor azt hiszem, nem lehet kétségbe vonni, hogy a pártok között van öszhang, s midőn a szélső jobbon a conservativek s a balközépen az „Ellenőr,“ egyet hangsúlyoznak, nem oly vakmerő hinnem, miszerint a „miként“-re Asbóth elég jól felelt. Azon kapocs, mely Ausztriához királyunk sze­mélyében köt, a védelmi­ és külképviseleti ügyek­ben nézetem szerint gyakorlatiasan javasoltatnak megoldásra általa. Íine, ott sem ismertetik el a kiegyezés sérthetlensége, daczára annak,hogy a ki­egyezés szükségének volta s a létező rapocs elős­­merése nyilván­való. Azon pártcsoportosulás, mely alatt parlia­­mentiink s vele az ország görnyed, továbbra tartha­tatlan. Mulhatlanul kell fordulatnak beállani. A kiegyezés egy törvény, mely törvényesen módosítható, azért ezzel tovább, mint sarkkérdéssel foglalkozni nem kívánatos. Módosíttatik, ha kívánatos lesz, úgy, mint kívánatos lesz, de csak akkor, ha „érett lesz a kérdés s nem csak nállunk, de Ausztriában is.“ Addig új pártalakulás szerint önügyeinkkel fog­lalkozzunk s haladó vagy maradólag, de úgy, mint azt nemzetünk, „nemzetiségünk“ érdeke kívánja. Azonban gondoljuk meg, hogy mi nem Angol-, Né­met- vagy Francziaországban vagyunk, hanem a nyű­gat véghatárán kelet fek: egy bár régi, de elmaradott ország, s mi jogos ott, káros lehet itt, s mi helyes ott, itt czélszerű­tlen. Minden esetben végezel egy lehető teljes kielégítése létérdekeinknek az, mire első­sorban törekednünk kell. Épen ezért ne azt nézzük, mit csinál Európa, mit mond hozott tör­vényeinkre a civilizált világ. Tekintsük, vájjon ki­elégítik - e törvényeink a haza­i nemzet legnagyobb részét, azokat, kik jóhiszemüleg hazafiak. Ne en­gedjük kerék­ kötő nélkül rohanni alá alkotmányunk szekerét a meredek lejtőn, hol az itt csinálatlan s göröngyös; ha utunk jó lesz, mint, a nyűgat or­szágaiban, ám eresszük meg a gyeplőt, addig las­san. — Mostanában, de régebben is, sokat gondolkoz­­tam egy észszerű kormányzás berendezéséről; elmél­kedtem róla, miként felelne meg államéletü­nk mozgalma leginkább azon igényeknek, melyeket körülír nemzeti jellemünk­­ és fekvési területi helyzetünk; nincs helyén itt ezzel közelebbről foglalkozni, bár hiszem, hogy oly badar ellenmon­dásokba nem esném, mint kormányunk most, mely­nél egyöntetűség sehol­ sem található. Több mun­kaképesség a kissebb számban alkalmazottaknál, kevesebb tinta és papírfogyasztás, több bizalom, területi czélszerűbb s nem eldarabolt beosztás, a főispáni hatáskör tetemes bővítése, elvive szélha­táráig a mindenhatóságnak, hol nagyobb területe­­­ken azok személyes felelőssége és kiválasz­tott kevesebb egyének személyes büszkesége fényes eredményt mutatna fel. De nem c­élom itt kormányzási politikát tanítani, arra hivatva nem vagyok s tudom, ilyen megalkotására befolyni meg­bízva nem leszek; a magasabb intéző körök megyémben gondoskodtak eddig erről, ők gondos­kodni fognak jövőre is, de más körülmé­nyek is. — Azonban én visszaélek, a szerkesztő úr bi­zalmával és szívességével. Ön nyilatkozatra hivott föl engemet s én tovább megyek, mint azt ön lap­jának köre és szelleme megengedi. Bocsásson meg érte, de használni akartam az alkalmat, kifejthetni álláspontomat s részletezéseimben túlm­entem a kiegyezési törvény sérthetlenségének kérdésén. De nézetem szerint e kérdés sokkal behatóbb pontja államlétünknek, sem­mint hogy arról be­szélni lehetne más kérdések érintése nélkül, mert daczára annak, hogy azok közé nem tartozom, kik feltétlenül s egyedül csak is kiegyezésünk hibás voltában keresik jelen nyomoraink alap­­okát, én sem tagadhatom meg, hogy sok rész gyökerezik benne s önmagától lenne orvoslást né­mely bajunk, ha a kiegyezés létre jönne. Pénzügyi bajaink mindenesetre enyhülnének, bár legyünk őszinték, igen sok van, mi másban gyökerezik. És most szabadjon végeznem Elmondottam azt, hogy soha nem hangsúlyoztam a kiegyezés sértetlenségét­­el, hogy miért nem igyekeztem kifejezni azt is, bár csak távoli körvonalban reá­mutatva Asbóth művére, mily értelemben óhajta­nám a módosítást. Kérdésére szerkesztő úr, meg­feleltem s a „Kelet” rágalmát viszzautasítottam. Szabadjon remélnem, hogy ha talán nézeteink el­térők találnak is lenni a részletekben, de kiindulá­si pontunk ugyan ez­t én velem elmondja, misze­rint csakugyan a kieg­yezési t­örvény nem sérthetetlen. Dr. Bánffy Dezső. — A kormány, ha a budget s az adó­­javaslatok tárgyalása be lesz fejezve, az ország­­gyűlést nem akarja feloszlatni, hanem több kisebb, de az államháztartás rendezésével kapcsolatban ál­ló törvényjavaslatot óhajtana elintéztetni; ilyen a polg­ perrendtartás módosításáról, a kisebb kihá­­gási ügyeknek a közigazgatási hatóságok általi el­látására, a törvényszékek reductiójára vonatkozó javaslatok, sőt ha forrásunk nem csal — a megye­rendezés kérdése is ismét felütné a fejét. — A pénzügyminiszter — tekintettel arra, hogy a házadó és kereseti, illetőleg jövedel­mi adó tárgyában új törvényjavaslatokat terjesz­tett az országgyűlés elé, melyek ezen adónemeket többé-kevésbé fokozzák, a pénzügyigazgatóságok­hoz azon rendeletet intézte, hogy ezen adónemek iránt az új kivetés függőben tartandó s a pénzügyi hatóságok fordítsák jelenleg főfigyelmüket arra, hogy a mult­­ 1874-iki adókiróvás szerint hajtsák be az adót, addig is, mig a kérdéses törvényjavasla­tok törvény­erőre emelkednének, a­mig tehát az 1876-iki adókiróvás az uj tételek alapján eszkö­zölhető lesz. Mint tudva van, a fennálló pénzügyi törvények azt rendelik, hogy addig is, míg a folyó évi adókivetés megtörténhetik, mindenki tartozik múlt évi adótartozása arányában adóját befizetni, a­mi aztán — ha az új kirovás megtörtént — ki­­egyenlíttetik. TÁR­CZ­A. k b­illoni fogok Irta : SZILÁGYI SÁNDOR. (Vége.) A martyrok követelők szoktak lenni, s Bo­nivard sokat várt Génitől, melyért szenvedett. Szent Victort lerontották akkor, midőn, hogy Géni védhesse magát, lerontották a külvárosokat. E he­ly­et polgárjogot adtak neki, helyet a kétszázak tanácsában, lakást, kétszáz tallér nyugpénzt, de azon feltétellel, hogy Genfben lakjék, mert ő sze­retett „kereket oldani“, s hogy nem tart „fia­tal szolgálat.“ Bonivardnak ez nem volt elég s a beim urakat kérte meg, hogy járjanak közbe. A genfi urak boszankodva e miatt, büntetést szab­tak a légi priorra, s ez beküldő lemondását a polgárságtól, egy nyilatkozattal, melyben kije­len­­­té, hogy fentartja jogát, melylyel Genfben vagy területén bir. Kinevezték, ráírták a nyilatkozatra: „staltus“ s elnevezték „Monsieur sans Victor*­­nak. De Bern közbejárt s kapott adósságai kifi­zetésére 800 tallért. Ettől fogva békében élt. Az urak jó­l bántak vele, előlegeztek neki, ápolták, ha beteg volt, s kiváltották könyveit, ha zálogba vetette. De másfelé elég baja volt. Az uj viszonyok közt nem tudta magát feltalálni. Barátai a liber­­tinek közt voltak; szeretett mulatni, reformálná csak azért lett, mert a pipákat gyűlölte, s az uj vallás dogmáit kevéssé szigorúnak találta. Aztán a consistorium rendőrsége terhére volt; gyakran megidézték csinyjeiért, házi czivódásaiért s sza­bad szájáért, s mert nem jár templomba, nem él úrvacsorával s füle mellett virágokat hord, a mi­t mondák -- roszul áll olyan vén embernek. Gyakran excommunicálták, de ezzel nem sokat törődött. Kálvin nem szerette őt, s úgy látszik, nem is sokat tartott róla. Boszúságában verset írt Kálvinról. E m­eghasonlása a fenálló viszonyokkal, elvei­re nem gyakorolt befolyást, nem nagy és jelenté­keny irodalmi működésére. Hogy a libertinekhez tartozott, hogy mint ifjú saját érdekei megtaga­dásával ezekkel harczolt a herczeg és érsek ellen, az nem tart­ vissza, hogy munkáival ne ostro­molja a genfi libertiztekst. Helyes tapintattal és érzékkel rájött, hogy kiké a jövő. Belátta, hogy ha a libertinek győznek, nem mentik meg Genfet szomszédai fegyverétől, s Lales Ferenc­ püspök iratai csábjától. Felfogta az eht, az eszme nagy­­szerűségét, melyet Genf képviselt, s melynek dia­dalát csak ama fegyelmezettség teremtheté. És munkáiban keményen ostromlá a libertineket. A tanács 1512-ben megbízta, hogy a Portal által kezdett Genf krónikáját folytassa, s titkárul Fromment Antalt (maga is kitűnő író volt) ren­delte mellé. 1551-be elkészíti Genf krónikáját, de Kálvin nem engedte meg, hogy kinyomják. Ezt követte egy csapat más munka: az „Affins et De­­vis de l’anienne et nouvelle police“, mely erős pártszenvedélylyel, nem közönséges szellemmel van írva. „A bálványozás forrásáról“, mely tizen­egy, az ő korában élt pápával foglalkozik, s ezeket keményen ostorozza, egy­más értekezése a reformátusokról nem tanúsított több kíméletet ezek iránt, sőt a praedestinatió tanát is megtámadja, mi akkor nem kis vakmerőség volt. A nemességről írt értekezése sok érdekes dolgot mond a felsőbb körökről, a hűbér­urakról, az apró herczegekről — sok éllel és gunyával. Tanulmányozza a kormányzás formáit is, s vizs­gálja a monarchiai, a­is­ocratiai s democratiai ál­lamokat és sok ésszel jelzi hátrányaikat, előnyei­ket, — de egyik sem kell neki, hanem egysze­rű­en a választási kormány mellett nyilatkozik. De e munkái közül életében egy sem jött ki, csak­nem három század telt el, mígnem világot láttak azok, melyek bölcsészet­tel, történettel, nyelvé­szettel s a politikával foglalkoznak Csak versei nem sikerültek , azok darabosak, a rim és merték fékét nem kegyelte a koszorúzott költő, így teltek el napjai, s így öregedett meg, életének második felében túlnyomóan az irodalom­mal foglalkozva. Ez időben életének utolsó 30 évében négyszer nős­ült. Első neje Baumgartner Katalin, berni volt; a második Darmels Johanna, egy özvegy, ki Bonivard-t többször elhagyta, mi­ért aztán gyakran meg kelle jelenniük a consis­­torium­ előtt: az asszonynak, ki panaszkodott, hogy megverték, s a férjnek, ki bő szavakkal mondta el, hogy elhagyták. Ez nyolcz évig tar­tott. Harmadszor is megházasodott, de ez a neje sem élt sokáig. Végre 1502. aug. 27-én újra con­­sistorium elé idézték, hogy adja számul, hogy mi­nő viszonya van egy apáczával, Courtavone Ka­talinnal. Ugyanis ő ezzel együtt lakott, de senki­nek sem volt joga mással lakni, mint nejével. Az udvarias prior, ki már akkor 62-ik évében járt, ezen Katalinhoz verseket irt s megkérte a kezét. De már akkor nem szerette volna, hogy ezen fe­csegéseknek következményei legyenek, s mentege­­tődzött, hogy előbb rokonaival akar értekezni. A consistorium azt határozta, hogy a versekben Versailles jan. 23. A nemzetgyűlés teg­napi ülésében megkezdetett az alkotmá­nyi törvényjavaslatok tárgy­alás­a. Több szónok után a belügyminiszter szólalt fel, kijelent­vén, hogy a kabinet engedve a jan. G­ki szavazás­nak, beadta lemondását, de Mac-Mahon felszólí­tása folytán megmaradt, míg az új kabinet meg­alakul, addigra felelős marad. A miniszter a ka­marát arra emlékezteti, hogy az alkotmányi tör­vények megszavazására kötelezte magát, felszólít­ja tehát: bocsátkozzék a 2-ik tárgyalásba; az ülés további folyamában Brno Lucien tagadja, hogy a kamra, midőn Mac-Mahonnak meghatal­mazását megszavazta, egyébre is kötelezte volna magát, dicsbeszédet mond Chambordra és az Or­­leans-családra; az alkotmányi törvényeket félre­­tétetni akarja és inkább a sajtótörvényt és más javaslatokat kíván megszavazni, melyek Mac-Ma­­honnak módot nyújtanak a rend fentartására. Broglie arra utal, hogy a Mac Mahon hatalma házassági ígéret van, azonban, hogy Bonivard is fentarthatja jogát, rokonaival értekezhetni. A fe­leket tehát a tanácshoz küldte, hogy ott az ex­­prior esküt tegyen le. Ha megesküszik, hogy csak fentartással ígért házasságot, feloldozzák ígérete alól, s csak léhaságáért büntetik meg, nem ugyan börtönnel, tekintve életkorát, de azzal, hogy a törvényszéket a vasárnapi s keddi praedicatiókm elkíséri. Ha ellenben Bonivard farmaszerikt kö­telezte magát, annál inkább meg kell büntetni, „mert ő nem képes házasságra lépni, mint maga bevallá, mondván, hogy a test meg van benne halva, s ez asszonyt úgy akarja bírni, mint húgát, eszéért.“ Még ez év szept.­­21-én nőül vette Katalint, ki csakugyan mivelt nő lehetett, mert Bonivard egyik munkáját (An.artigenée) neki ajánlotta, s ettől viszont Demosthenes Philippicáit kapta. A dolognak rész vége lett: az ex apácza bevádolta­­tott, hogy egy volt baráttal, kit Bonivard szolgá­latába vett, titkos viszonyban él, mindkettőt kis­­padra vonták, s mindketten bevallották bűnöket. Meg is büntették őket az új törvények egész szi­gorával: a barátaik fejét vették, Bonivard negye­dik feleségét pedig egy zsákba várták, s a Rho­­nera vezették. Bonivard 1570-ben halt meg, 77 éves korá­ban, nem hagyván egyebet hátra, mint adósságo­kat s könyveket. E könyvek, végrendelet­ értel­mében, a városéi lettek s Gent könyvtárának alap­ját vetették meg. De az ügy, melyért ő fiatal ko­rában karddal s agg korában tollal harczolt, csak­ugyan diadalra jutott. Külföldi politikai szemle.

Next