Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-01-26 / 20. szám
IX. évfolyam. n5" előfizetési feltételek. Egész évre . Félévre . .. Egy negyedre Egy hónapra 16 ft. — 8 „ - 4 „ - 1 „ 60 kr. »n r. In 90 n5"" A 20-dik szám. Kolozsvárt 1., kedd, 1875. január 26. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. Svad Laliva,1.nl: lyceumi nyomda „ központi irodájában“-ban, főtér gr. Teleki Domokos-ház. , HIRDETÉSI DIJAK: ~ ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. 0- Nagy hirdetéseknél kedvezmények. C----------------------------------------------------------------fj“1 p5 NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclaiuuk: hirftlzárbe soronként 1 frt ír 9* KOLOZSVÁR, JANUAR 25. A „M Polgár“ szerkesztőjéhez.^ Apanagyfalu január 17. 1875. II. Osztom Csernátoninak az „Ellenőriben hozott azon nézeteit, hogy a jövő választásokra új alakulás szerint csoportosulván a pártok, a jelszó liberalismus és conservatismus kell hogy legyen. Én az utóbbihoz tartozandok, de azért nem hiszem,hogy rosszabb hazafi legyek, mint azon szélső liberális, ki idegen országok, más jellemű, szellemű nemzetek intézményeit minden áron átültetni akarja mi hozzánk, ide, hol népünk alsóbb osztályainak fejlettsége hasonló a szántatlan földhöz, melybe hiában vetünk magot, az ott csírázni nem fog s annál kevésbé a növény diszleni. Nem értem én a conservatismust oly értelemben, mint azt ellenei feltüntetni akarják, nem is conserválni óhajtok én s ugyan mit is? talán a literal kormány s a parliament alkotta gyakorlatiatlan törvényeket? a növekedő anarchiát s viselhetlen államterheket ? oh nem, ez értelemben radical vagyok , leszek, de csupán a szobiány miatt ezen kifejezést kell használnom azon irányzattal szemben, mely jogot ad annak, ki képtelen azt élvezni, egyetemet annak, ki olvasni tanítandó, önkormányzatot a parancsot várónak, s sok mindent olyat, mi hasonlít a csecsszopó gyermek kezébe adott éles késhez. Olvasta ön bizonynyal Asbóth újabb röpiratát; ő feltűzte a zászlót s a tőlem előbb feltett kérdésre: „miként?“ elég határozottan válaszol. Nem akarok részletezésébe — s az által csak ismétlésbe — ereszkedni az általa ott elmondottaknak, azt hiszem az érdeklődők legnagyobb része olvasta azon röpiratot s gondolom az ott előadottak egyfelől Csernátoni „Ellenőr“-e szerint „a nemzet öntudata és jogérzete érdekében fel nem adható önállóság* védőit kielégítik, addig míg a kérdés megoldásra „érik“, másfelől módot adnak arra, hogy addig, mig ez „gyakorlati kérdéssé“ *) Ámbár e levélnek készséggel adok tért, de ki kellelentenem, hogy nem oszthatom annak minden pontját. Mind az Asbóth úr ,Jeles“ röpiratáról, mind a liberális, mind a konservativ politikáról eltérő nézeteim vannak. K. Papp Miklós. (E jegyzet múlt számunkban hibásan jelenvén meg, reprodukáljuk,) válna „égető kérdéseinkkel“ s javításával foglalkozzunk „létnyomorainknak.“ És ha így az „Ellenőr“ többet nem kíván, mint hogy félretéve elvi nehézségeket, mindenek előtt azon gyakorlati dolgainkkal foglalkozzunk, melyek egy önálló nemzeti bank, — önálló vámterület, — független kereskedelmi politika, a közigazgatás és törvénykezés gyökeres átalakításához juttatnak, akkor azt hiszem, nem lehet kétségbe vonni, hogy a pártok között van öszhang, s midőn a szélső jobbon a conservativek s a balközépen az „Ellenőr,“ egyet hangsúlyoznak, nem oly vakmerő hinnem, miszerint a „miként“-re Asbóth elég jól felelt. Azon kapocs, mely Ausztriához királyunk személyében köt, a védelmi és külképviseleti ügyekben nézetem szerint gyakorlatiasan javasoltatnak megoldásra általa. Íine, ott sem ismertetik el a kiegyezés sérthetlensége, daczára annak,hogy a kiegyezés szükségének volta s a létező rapocs elősmerése nyilvánvaló. Azon pártcsoportosulás, mely alatt parliamentiink s vele az ország görnyed, továbbra tarthatatlan. Mulhatlanul kell fordulatnak beállani. A kiegyezés egy törvény, mely törvényesen módosítható, azért ezzel tovább, mint sarkkérdéssel foglalkozni nem kívánatos. Módosíttatik, ha kívánatos lesz, úgy, mint kívánatos lesz, de csak akkor, ha „érett lesz a kérdés s nem csak nállunk, de Ausztriában is.“ Addig új pártalakulás szerint önügyeinkkel foglalkozzunk s haladó vagy maradólag, de úgy, mint azt nemzetünk, „nemzetiségünk“ érdeke kívánja. Azonban gondoljuk meg, hogy mi nem Angol-, Német- vagy Francziaországban vagyunk, hanem a nyűgat véghatárán kelet fek: egy bár régi, de elmaradott ország, s mi jogos ott, káros lehet itt, s mi helyes ott, itt czélszerűtlen. Minden esetben végezel egy lehető teljes kielégítése létérdekeinknek az, mire elsősorban törekednünk kell. Épen ezért ne azt nézzük, mit csinál Európa, mit mond hozott törvényeinkre a civilizált világ. Tekintsük, vájjon kielégítik - e törvényeink a hazai nemzet legnagyobb részét, azokat, kik jóhiszemüleg hazafiak. Ne engedjük kerék kötő nélkül rohanni alá alkotmányunk szekerét a meredek lejtőn, hol az itt csinálatlan s göröngyös; ha utunk jó lesz, mint, a nyűgat országaiban, ám eresszük meg a gyeplőt, addig lassan. — Mostanában, de régebben is, sokat gondolkoztam egy észszerű kormányzás berendezéséről; elmélkedtem róla, miként felelne meg államéletünk mozgalma leginkább azon igényeknek, melyeket körülír nemzeti jellemünk és fekvési területi helyzetünk; nincs helyén itt ezzel közelebbről foglalkozni, bár hiszem, hogy oly badar ellenmondásokba nem esném, mint kormányunk most, melynél egyöntetűség sehol sem található. Több munkaképesség a kissebb számban alkalmazottaknál, kevesebb tinta és papírfogyasztás, több bizalom, területi czélszerűbb s nem eldarabolt beosztás, a főispáni hatáskör tetemes bővítése, elvive szélhatáráig a mindenhatóságnak, hol nagyobb területeken azok személyes felelőssége és kiválasztott kevesebb egyének személyes büszkesége fényes eredményt mutatna fel. De nem célom itt kormányzási politikát tanítani, arra hivatva nem vagyok s tudom, ilyen megalkotására befolyni megbízva nem leszek; a magasabb intéző körök megyémben gondoskodtak eddig erről, ők gondoskodni fognak jövőre is, de más körülmények is. — Azonban én visszaélek, a szerkesztő úr bizalmával és szívességével. Ön nyilatkozatra hivott föl engemet s én tovább megyek, mint azt ön lapjának köre és szelleme megengedi. Bocsásson meg érte, de használni akartam az alkalmat, kifejthetni álláspontomat s részletezéseimben túlmentem a kiegyezési törvény sérthetlenségének kérdésén. De nézetem szerint e kérdés sokkal behatóbb pontja államlétünknek, semmint hogy arról beszélni lehetne más kérdések érintése nélkül, mert daczára annak, hogy azok közé nem tartozom, kik feltétlenül s egyedül csak is kiegyezésünk hibás voltában keresik jelen nyomoraink alapokát, én sem tagadhatom meg, hogy sok rész gyökerezik benne s önmagától lenne orvoslást némely bajunk, ha a kiegyezés létre jönne. Pénzügyi bajaink mindenesetre enyhülnének, bár legyünk őszinték, igen sok van, mi másban gyökerezik. És most szabadjon végeznem Elmondottam azt, hogy soha nem hangsúlyoztam a kiegyezés sértetlenségétel, hogy miért nem igyekeztem kifejezni azt is, bár csak távoli körvonalban reámutatva Asbóth művére, mily értelemben óhajtanám a módosítást. Kérdésére szerkesztő úr, megfeleltem s a „Kelet” rágalmát viszzautasítottam. Szabadjon remélnem, hogy ha talán nézeteink eltérők találnak is lenni a részletekben, de kiindulási pontunk ugyan ezt én velem elmondja, miszerint csakugyan a kiegyezési törvény nem sérthetetlen. Dr. Bánffy Dezső. — A kormány, ha a budget s az adójavaslatok tárgyalása be lesz fejezve, az országgyűlést nem akarja feloszlatni, hanem több kisebb, de az államháztartás rendezésével kapcsolatban álló törvényjavaslatot óhajtana elintéztetni; ilyen a polg perrendtartás módosításáról, a kisebb kihágási ügyeknek a közigazgatási hatóságok általi ellátására, a törvényszékek reductiójára vonatkozó javaslatok, sőt ha forrásunk nem csal — a megyerendezés kérdése is ismét felütné a fejét. — A pénzügyminiszter — tekintettel arra, hogy a házadó és kereseti, illetőleg jövedelmi adó tárgyában új törvényjavaslatokat terjesztett az országgyűlés elé, melyek ezen adónemeket többé-kevésbé fokozzák, a pénzügyigazgatóságokhoz azon rendeletet intézte, hogy ezen adónemek iránt az új kivetés függőben tartandó s a pénzügyi hatóságok fordítsák jelenleg főfigyelmüket arra, hogy a mult 1874-iki adókiróvás szerint hajtsák be az adót, addig is, mig a kérdéses törvényjavaslatok törvényerőre emelkednének, amig tehát az 1876-iki adókiróvás az uj tételek alapján eszközölhető lesz. Mint tudva van, a fennálló pénzügyi törvények azt rendelik, hogy addig is, míg a folyó évi adókivetés megtörténhetik, mindenki tartozik múlt évi adótartozása arányában adóját befizetni, ami aztán — ha az új kirovás megtörtént — kiegyenlíttetik. TÁRCZA. k billoni fogok Irta : SZILÁGYI SÁNDOR. (Vége.) A martyrok követelők szoktak lenni, s Bonivard sokat várt Génitől, melyért szenvedett. Szent Victort lerontották akkor, midőn, hogy Géni védhesse magát, lerontották a külvárosokat. E helyet polgárjogot adtak neki, helyet a kétszázak tanácsában, lakást, kétszáz tallér nyugpénzt, de azon feltétellel, hogy Genfben lakjék, mert ő szeretett „kereket oldani“, s hogy nem tart „fiatal szolgálat.“ Bonivardnak ez nem volt elég s a beim urakat kérte meg, hogy járjanak közbe. A genfi urak boszankodva e miatt, büntetést szabtak a légi priorra, s ez beküldő lemondását a polgárságtól, egy nyilatkozattal, melyben kijelenté, hogy fentartja jogát, melylyel Genfben vagy területén bir. Kinevezték, ráírták a nyilatkozatra: „staltus“ s elnevezték „Monsieur sans Victor*nak. De Bern közbejárt s kapott adósságai kifizetésére 800 tallért. Ettől fogva békében élt. Az urak jól bántak vele, előlegeztek neki, ápolták, ha beteg volt, s kiváltották könyveit, ha zálogba vetette. De másfelé elég baja volt. Az uj viszonyok közt nem tudta magát feltalálni. Barátai a libertinek közt voltak; szeretett mulatni, reformálná csak azért lett, mert a pipákat gyűlölte, s az uj vallás dogmáit kevéssé szigorúnak találta. Aztán a consistorium rendőrsége terhére volt; gyakran megidézték csinyjeiért, házi czivódásaiért s szabad szájáért, s mert nem jár templomba, nem él úrvacsorával s füle mellett virágokat hord, a mit mondák -- roszul áll olyan vén embernek. Gyakran excommunicálták, de ezzel nem sokat törődött. Kálvin nem szerette őt, s úgy látszik, nem is sokat tartott róla. Boszúságában verset írt Kálvinról. E meghasonlása a fenálló viszonyokkal, elveire nem gyakorolt befolyást, nem nagy és jelentékeny irodalmi működésére. Hogy a libertinekhez tartozott, hogy mint ifjú saját érdekei megtagadásával ezekkel harczolt a herczeg és érsek ellen, az nem tart vissza, hogy munkáival ne ostromolja a genfi libertiztekst. Helyes tapintattal és érzékkel rájött, hogy kiké a jövő. Belátta, hogy ha a libertinek győznek, nem mentik meg Genfet szomszédai fegyverétől, s Lales Ferenc püspök iratai csábjától. Felfogta az eht, az eszme nagyszerűségét, melyet Genf képviselt, s melynek diadalát csak ama fegyelmezettség teremtheté. És munkáiban keményen ostromlá a libertineket. A tanács 1512-ben megbízta, hogy a Portal által kezdett Genf krónikáját folytassa, s titkárul Fromment Antalt (maga is kitűnő író volt) rendelte mellé. 1551-be elkészíti Genf krónikáját, de Kálvin nem engedte meg, hogy kinyomják. Ezt követte egy csapat más munka: az „Affins et Devis de l’anienne et nouvelle police“, mely erős pártszenvedélylyel, nem közönséges szellemmel van írva. „A bálványozás forrásáról“, mely tizenegy, az ő korában élt pápával foglalkozik, s ezeket keményen ostorozza, egymás értekezése a reformátusokról nem tanúsított több kíméletet ezek iránt, sőt a praedestinatió tanát is megtámadja, mi akkor nem kis vakmerőség volt. A nemességről írt értekezése sok érdekes dolgot mond a felsőbb körökről, a hűbérurakról, az apró herczegekről — sok éllel és gunyával. Tanulmányozza a kormányzás formáit is, s vizsgálja a monarchiai, aisocratiai s democratiai államokat és sok ésszel jelzi hátrányaikat, előnyeiket, — de egyik sem kell neki, hanem egyszerűen a választási kormány mellett nyilatkozik. De e munkái közül életében egy sem jött ki, csaknem három század telt el, mígnem világot láttak azok, melyek bölcsészettel, történettel, nyelvészettel s a politikával foglalkoznak Csak versei nem sikerültek , azok darabosak, a rim és merték fékét nem kegyelte a koszorúzott költő, így teltek el napjai, s így öregedett meg, életének második felében túlnyomóan az irodalommal foglalkozva. Ez időben életének utolsó 30 évében négyszer nősült. Első neje Baumgartner Katalin, berni volt; a második Darmels Johanna, egy özvegy, ki Bonivard-t többször elhagyta, miért aztán gyakran meg kelle jelenniük a consistorium előtt: az asszonynak, ki panaszkodott, hogy megverték, s a férjnek, ki bő szavakkal mondta el, hogy elhagyták. Ez nyolcz évig tartott. Harmadszor is megházasodott, de ez a neje sem élt sokáig. Végre 1502. aug. 27-én újra consistorium elé idézték, hogy adja számul, hogy minő viszonya van egy apáczával, Courtavone Katalinnal. Ugyanis ő ezzel együtt lakott, de senkinek sem volt joga mással lakni, mint nejével. Az udvarias prior, ki már akkor 62-ik évében járt, ezen Katalinhoz verseket irt s megkérte a kezét. De már akkor nem szerette volna, hogy ezen fecsegéseknek következményei legyenek, s mentegetődzött, hogy előbb rokonaival akar értekezni. A consistorium azt határozta, hogy a versekben Versailles jan. 23. A nemzetgyűlés tegnapi ülésében megkezdetett az alkotmányi törvényjavaslatok tárgyalása. Több szónok után a belügyminiszter szólalt fel, kijelentvén, hogy a kabinet engedve a jan. Gki szavazásnak, beadta lemondását, de Mac-Mahon felszólítása folytán megmaradt, míg az új kabinet megalakul, addigra felelős marad. A miniszter a kamarát arra emlékezteti, hogy az alkotmányi törvények megszavazására kötelezte magát, felszólítja tehát: bocsátkozzék a 2-ik tárgyalásba; az ülés további folyamában Brno Lucien tagadja, hogy a kamra, midőn Mac-Mahonnak meghatalmazását megszavazta, egyébre is kötelezte volna magát, dicsbeszédet mond Chambordra és az Orleans-családra; az alkotmányi törvényeket félretétetni akarja és inkább a sajtótörvényt és más javaslatokat kíván megszavazni, melyek Mac-Mahonnak módot nyújtanak a rend fentartására. Broglie arra utal, hogy a Mac Mahon hatalma házassági ígéret van, azonban, hogy Bonivard is fentarthatja jogát, rokonaival értekezhetni. A feleket tehát a tanácshoz küldte, hogy ott az exprior esküt tegyen le. Ha megesküszik, hogy csak fentartással ígért házasságot, feloldozzák ígérete alól, s csak léhaságáért büntetik meg, nem ugyan börtönnel, tekintve életkorát, de azzal, hogy a törvényszéket a vasárnapi s keddi praedicatiókm elkíséri. Ha ellenben Bonivard farmaszerikt kötelezte magát, annál inkább meg kell büntetni, „mert ő nem képes házasságra lépni, mint maga bevallá, mondván, hogy a test meg van benne halva, s ez asszonyt úgy akarja bírni, mint húgát, eszéért.“ Még ez év szept.21-én nőül vette Katalint, ki csakugyan mivelt nő lehetett, mert Bonivard egyik munkáját (An.artigenée) neki ajánlotta, s ettől viszont Demosthenes Philippicáit kapta. A dolognak rész vége lett: az ex apácza bevádoltatott, hogy egy volt baráttal, kit Bonivard szolgálatába vett, titkos viszonyban él, mindkettőt kispadra vonták, s mindketten bevallották bűnöket. Meg is büntették őket az új törvények egész szigorával: a barátaik fejét vették, Bonivard negyedik feleségét pedig egy zsákba várták, s a Rhonera vezették. Bonivard 1570-ben halt meg, 77 éves korában, nem hagyván egyebet hátra, mint adósságokat s könyveket. E könyvek, végrendelet értelmében, a városéi lettek s Gent könyvtárának alapját vetették meg. De az ügy, melyért ő fiatal korában karddal s agg korában tollal harczolt, csakugyan diadalra jutott. Külföldi politikai szemle.