Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1875-09-14 / 209. szám
— A szabadelvű párt szept. 10-ki értekezletén a delegatió tagjainak kijelölésére nézve abban állapodott meg, hogy a kijelölést a párt candidationalis bizottsága tegye meg. — Tisza belügyminiszter azt tartja ugyan helyesnek, hogy a delegate mindig csak a többség tagjaiból álljon jelenleg azonban két tagot a jobboldali ellenzékből is beválasztandónak vél, azonban nem e pártnak kijelölése szerint, hanem a többség akaratának kifolyásaként. Az értekezlet határozattá emeli ezen indítványt. Végül a kör végleges megalakulása kerülvén szóba, ismételten Gorove kiáltatik ki elnökké, továbbá alelnökké Szontag Pál (somogyi), jegyzőkké Márkus István és Péchy Jenő, a kör igazgatójává pedig Móritz Pál. A kör 15- tagú igazgató választmányának megválasztása egy később tartandó értekezletre halasztatott. A válaszfelirati javaslat. Budapest, szept. 11. A képviselőháznak ma déli 12 órakor tartott ülésében Horváth Lajos, a válaszfelirati bizottság előadója, bemutató a felirati javaslatot. A házban némi vita foly a felett, hogy felolvassák-e a javaslatot, vagy nem ? Tisza Kálmán felszólaló, azt mondván, hogy miután vannak, kik „kiváncsiak” megtudni a felirati javaslatot, fel lehetne azt olvasni . Erre Beöthy jegyző felolvasta a javaslatot, mely a következőleg hangzik : Felséges császári és apostoli király ! Reménynyel és bizalommal üdvözli Felséged hódoló tisztelettel vett legmagasabb trónbeszédében, az egybesereglett főrendeket és képviselőket, reménynyel és bizalommal tekintünk mi is a megnyitott országgyűlés elé. Felséged atyai szivének forró óhajtása, hogy a magyar állam a szellemi és anyagi jólét azon magaslatára emelkedjék, amelyre gazdag természeti forrásainál fogva utalva van, ami hazafiii törekvéseinknek is egyedüli czélja. Bármely nagyok e tekintetben az országgyűlésre váró feladat nehézségei, meg vagyunk győződve, hogy egy nemzet hazafias törekvéseiről, amelyeket fejedelmének óhaja támogat, a siker nem maradhat el. A siker egyik kiváló biztosítékát látjuk mi abban is, hogy az állam súlyos pénzügyi helyzete nem kerülte ki a Felséged magas figyelmét, sőt fejedelmi bölcsesége ki is jelölte azon irányt, amelyben haladnunk kell, ha a bajt gyökerében orvosolni akarjuk. Halasztást nem tűrő, első és legfőbb teendőnknek tartjuk mi is pénzügyeink rendezését s az államháztartásban a súlyegyén mielőbbi helyreállítását. Azt hiszszük mi is, hogy a magyar állam tekintélye, hiteles állami létének biztosítása egyaránt követeli, parancsolja ezt. Ismerjük mi is a rendezés nagy nehézségeit. Tudjuk, hogy e nehézségektől visszariadnunk nem szabad , hogy elkell mennünk a takarékosság azon legvégső határáig, ameddig az állam fentartása s fejlődése veszélyeztetése nélkül elmehetünk , tudjuk hogy a szükség úgy hozván magával, készen kell lennünk a legnagyobb áldozatokra. Meg vagyunk győződve arról is, hogy egyoldalú csupán pénzügyi intézkedések és rendszabályok a bajt gyökeresen nem orvosolhatják. Rendezni kell a hitel-, közgazdasági viszonyokat, gondoskodni kell a adóképesség emeléséről, a termelés, kereskedelem és ipar fejlesztése által ; javító kezekre, öszhangzatos reformokra van szükség, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a közoktatás terén, szóval az államélet csaknem minden ágában. És mert a bajt egész nagyságában érezzük s annak orvoslását törvényhozói állásunkból folyó elutasíthatlan kötelességünknek tartjuk, teljes odaadással várjuk és veendjük tárgyalás alá mindazon javaslatokat, amelyeket Felséged királyi kormánya előterjeszteni fog. Örömmel értesültünk Felséged fejedelmi nyilatkozatából, hogy a kormány a bankkérdés megoldására egész buzgalommal törekszik. Teljes készséggel fogjuk e törekvést támogatni, mert a bankkérdés jog- és czélszerű megoldása hitelviszonyaink javulásának egyik elengedhetlen alapfeltétele. Nagy fontossággal bírnak azon tárgyalások is, amelyek az 1867. XVI. törvényczikk némely szabványainak módosítása iránt folyamatban vannak. Bizonyára nem rajtunk fog múlni, hogy azok mielőbb megnyugtató eredményre vezessenek. Ami pedig az 1867. és 1868-ban tiz évre kötött, s a jelen országgyűlés alatt tárgyalás alá veendő egyezményeket illeti: biztosítjuk Felségedet, hogy ide vonatkozó elhatározásainkban a Felséged iránti őszinte ragaszkodás, szeretett hazánk java és a méltányosság tekintetei lesznek irányadók. Mi is a méltányosság kölcsönösségében látjuk a megnyugtató megoldás legnagyobb biztosítékát. Élénk örömmel tölti el szívünket Felséged azon biztató reménye, hogy a béke, a legújabban felmerült események daczára sem fog megzavartatni. Felséged hű népei boldogságában keresi és találja fel a trón és az állam erejét- E boldogság egyik feltétele az állandó béke. Hiszszük, remél- l jük, hogy Felségednek sikerülni fog azt minden lehető bonyodalommal szemben állandóan fentartani. Azok után, amik a határőrvidék polgárosítása érdekében, Felséged saját kezdeményezése folytán a közelebbi időben történtek, nem kell ismételnünk azokat, amik a magyar szent korona területi épségének teljes helyreállítására nézve a közelebbi országgyűlések válaszfelirataiban foglaltatnak. Ezúttal Felséged ismert bölcsesége kellő időben és alkalommal bizonyosan meg fogja találni azon módokat, amelyek az e tekintetben fenn forgó, általunk is jól ismert, nehézségek elhárítására szükségesek. Felséges úr! Mi a lefolyt évek során a fejedelmi bölcseség még megújuló jelenségeivel találkozunk. Engedje meg Felséged, hogy az ország jelen komoly helyzetében egész bizalommal ismét oda fordulhassunk, ahol válságospillanataiban a nemzet vigaszt és segélyt talált: Felséged atyai jó szívéhez, alkotmányos érzületéhez és emelkedett lelkéhez. Kik máskülönben mély tisztelettel vagyunk Császári és apostoli királyi Felségednek Budapesten, legalázatosabb szolgái Magyar-, Horvát-, és Szlavónországoknak országgyűlésileg egybegyűlt képviselői. A ház tiszteletteljes csöndben hallgatta végig a javaslatot. A végsoroknál néhány élyen hallatszott. Több felszólalás után a ház a felirati javaslat tárgyalását szerdára tűzte ki, gyakrabban látogassa meg. A herczegnő roppant érdekkel várja a személyes ismeretséget. Sógorasszonya, a herczegnő nénjétől levelet kapott, melyben egész lelkesedéssel ajánlja a maestrot. Úgy látszik, nagy hódításokat csinált Varsóban is. Lz egész szerénységgel utasította el magától a magasztalásokat. Kijelentette, hogy legközelebbről tiszteletét fogja tenni. Egy kellemes megbízatása van épen Varsóból. És ezzel a maestro ügye egészen rendbe volt hozva. Hangverseny után amint haza hajtatott, a legelső dolga az volt, hogy karjaiba ragadta a grófot, s úgy eltánczoltatta, mintha gyermek lett volna. — Valóságos orosz lelkesedés! — Okom van reá. — Olyan korán? — Holnap a feketeszemü herczegnővel találkozni fogok. Felismertem arczképe után, barátom ez az asszony valóságos tünemény, szebb mint az arczképe. Én már meg vagyok bűvölve. A maestronak igaza volt: az az asszony egy csodalény volt. Ebben Szentpétervártt senki sem is kételkedett. Az ifjú aristocraták egész hódoló tábora vette körül, s ha volt olyan hét, melyen nem omlott vér a szép aszszonyért, az feljegyzésre méltó esemény volt. Maga a herczeg egyike volt a legpracticusabb férjeknek. Nem féltette a herczegnőt. Ha szereti őt ez a feketeszemű asszszony, hát akkor minden veszedelem nélkül rajonghat körülötte az orosz ifjúság; ha pedig nem szereti, s meg akarja őt csalni, azt úgy sem lehet megakadályozni. Az asszony vagy önönmagának oltalmazója, vagy önmagát veszti el, erőnek erejével, megmenthetetlenül kaphatott erre Oroszországban százezer példát is, nem kellett, hogy a határt átlépje érette. A herczeg mint katona, egy kicsit komoly kedélyű volt. Tetőtől talpig a kötelesség emberének ismerték. Nem rajongott semmiért és senkiért. Csak egy élőlény volt előtte, akinek kegye után sóvárgott: ez pedig nem az a feketeszemű szép asszony volt, hanem a minden oroszok czárja. Ennek köszönhető minden földi javát, még a herczegnő kezét is. Előbb a czárnak akarnia kell, hogy valaki boldog lehessen alattvalói közül. Az olyan kedélyt, mint a herczeg volt, nálunk egy kicsit igen ridegnek tartanák, Oroszországban nem tartozik a ritkaságok közé. A herczeg szerette nejét. Nem olvadozott lábainál, de érezte, hogy e nőben sok olyan vonás van, mely figyelmet érdemel. Beszélték azt is a herczegnőről, hogy egy kicsit kaczér asszony. A herczeg azt is ki tudta menteni. Az igaz, hogy pompával öltözködik, s a szentpétervári előkelő világ élő divatképe, de hát hisz ez nem vétek még, módja van benne, s azt, hogy szép asszony, épen nincs oka hogy tagadja. Vivői szokott, mint egy férfi. Ez csak előny. Nőnél ugyan szokatlan neme a sportnak, — de hát ha örömét leli benne, miért ne tenné ? milyen jóizűeket tud nevetni, ha valami bátortalan orosz tisztecskét jól el tud verni. A legyőzött még csak nem is neheztelhet. (Folyt. köv.) Válasz Moldován Gergely urnak.*) Mint a magyar orvosok és természetvizsgálók ez évi nagygyűlésének titkárja, nagyon el lévén foglalva, csak most szakíthattam időt arra, hogy Moldován úrnak a „Magyar Polgár" idei 195 dik számában ellenem intézett támadására válaszoljak ; teszem ezt főleg azért, mert Moldován urat én eddigi czikkei után józan ítéletű, komoly gondolkozású férfinak ismertem, s mentesültnek azon utópiától, mely hazánk romjai felett akar egy képzeleti államot alkotni. Én őt a magyar állameszme őszinte barátjának tartottam s mint ilyen rokonszenvem s nagyrabecsülésem tárgya volt mindig s ép azért végtelenül fájdalmasan illetett váratlan s meglehetősen nyers támadása ; annál fájdalmasabban mert eddigi csikkeiből azt kell következtetnem, hogy köztünk nézetkülönbség nem igen létezik, s mert ellenem szórt mérges nyilai közt olyanokat ismerek fel, melyeket már rég használnak ellenem azok, kik ez emberek létezését csak bizonyos rangfokozaton felül veszik észre és tartják jogosultnak. Ilyen mérges nyila az, midőn democrata voltomból akar gúnyt űzni ; ez megvallom czikkének indokát egy kissé gyanússá teszi előttem, mert legkevésbé vártam volna tőle, hogy velem, a szabadság, testvériség és egyenlőség szent jelszava alatt küzdő szerény napszámossal aristocraticus gőggel és pöfeszkedéssel bánjon el; s midőn tovább olvasva láttam, hogy gúnyjának élét szegénységemre való czélzásban meríti ki, midőn lesújtó argumentumul hozza fel, hogy nincs egy talpalatnyi földem s semmi javam, mit a rablóktól féltsek, valóban háromszor is megnéztem, hogy a czikk végére nincsen-e gróf Teleki Sámuel neve oda nyomtatva. Uram s valakinek szegénysége ép úgy nem válhat szégyenére, mint gazdagságából senki sem meríthet dicsőséget, mindkettő a sors szeszélyének játékától függ. Azonban támadásának sugalmazolt kik engem okvetlenül proletáriusként akarnak előtüntetni — félrevezették jóhiszeműsségét, mert én két törvényhatóságban vagyok államadóm után a virilisek közé fölvéve, s igy még az ön által elfoglalt magas nézpontról tekintve sem vagyok a vagyontalan páriák lenézett s sárral dobható tömegébe keveredve. Ami pedig azon állítását illeti, mintha én valaha Románia jótéteményeit élveztem volna, ki kell jelentenem, hogy a legnagyobb tévedésben van, mert én Románián kétszer minden megállapodás nélkül csak átutaztam, s fölteszem ön józan ítéletéről, hogy az úttalan rónákon való átdöczögést, s a néhol drágán megfizetett, de ízlelni nem tudott fagygyas eledeleket valami nagy jótéteménynek nem fogja ön sem tartani. (Vége követ.) Orbán Balázs Külföldi politikai szemle. A nap főeseménye a szerb trónbeszéd. Hivatalos alakban előttünk van azon passus, amely a herczegovinai és boszniai lázadásra vonatkozik. A fejedelem főleg Szerbiára kellemetlennek s általában zavarosnak mondja ugyan a helyzetet, de másrészt azt is kiemeli, hogy „remélhető, hogy azután és a biztosító hatalmak bölcseségének sikerül módot találni ama vidék megnyugtatására és kielégítésére . Ez határozottan békésen hangzik, mert úgy látszik, mintha a fejedelem egészen a portának és a hatalmaknak engedné át az actiót. Ezt a kilátást azonban némileg csökkenti egy későbbi passus, melyben a fejedelem azt mondja : „tehetségem szerint oda fogok tehát törekedni, hogy olyan állapotot teremtsek, amely Boszniának és Herczegovinának visszaadja a békét. Noha a fejedelem itten a saját actióját hangsúlyozza, mégis remélhető, hogy ez alatt nem harczias, hanem békés tevékenységet érzett. Általában elmondhatni a trónbeszédről, hogy a viszonyokhoz mérve elég békés színezetet visel. A „Standard” ezeket írja: „Kossuth régóta megszűnt politikai személyiség lenni. Addig, míg Magyarország kívánságai nem voltak kielégítve, az ő nyilatkozatai európai súlylyal bírtak, de most hazájában is, egy kis töredék kivételével, inkább különösnek találják nézeteit, hogy sem politikai tényeknek tekintenék azokat. De az agg államférfi oly nevezetes szerepet játszott, hogy Magyarországot érdeklő külügyekben még most is figyelmet kelthetnek szavai. Ezen felül benne oly erős a nemzeti érzet, miszerint a magyar közérzület kifejezőjének lehet őt tekinteni, egy oly ügyben minő a herczegovi . Méltányossági szempontból egész terjedelmében közöljük a képviselő úr nyilatkozatát, habár annak minden pontjával nem érthetünk egyet. Szerk. nai, úgy látszik, hogy Kossuthot meglátogatta a párisi Patrie levelezője, ki vázlatosan leírja a felkelésről vele folytatott beszélgetését. Ha a felkelésben van valami politikai eszme, akkor ezt Kossuth csak Bismarcktól származónak tekinthetné. Ezen elmélet annyira franczia jellegű, hogy gyanút kelt. — Bismarck herczeg nem lehet Kossuth álomképe és egyátalában niocs ok, hogy miért tulajdonítson neki Kossuth ilyen politikát. Nincs kétség afelett, hogy Bismarck hű műve tökéletlen mindaddig, mig a Cislajtani németek künn maradnak a német birodalomból. Nincs kétség a felett sem, hogy Bismarck hg örömest elősegítené az osztrák császárságot abban, hogy a török birodalom egy részét fogadja el cserében német tartományaiért. De Bismarck hg. nem lehet oly alacsony nézetben az osztrák államférfiak felől, hogy feltételezhesse róluk, raiszerént ebbe bele fognak egyezni. És még azon esetben is, ha hogy belebonyolódnának egy oly politikába, melynek ez lenne a végeredménye, a kicserélés nem eshetnék meg Oroszországgal való háború nélkül. Bárminő szempontból veszszük fel tehát a dolgot, lehetetlen a közleményt hitelesnek tartani. Kossuth az Andrássy kabinettől nem is vár sokat. Egyfelől azt mondja, hogy ez Törökországot fellovalja, miszerint Kleckbe és Lutorinába sergeket küldjön, másfelől meg rokonszenvet mutat a felkelők irányában. De mint Kossuth hozzáteszi: „megkísérlem azt, hogy mindenkivel jó lábon álljunk, ez annyit jelent, mint lehetetlenségre vállalkozni.“ A consulok intervenciójától sem vár Kossuth sokat. ,A legczélszerűbb megoldás volna,sezt habozás nélkül kimondja, az erélyes adtió Törökország részéről és szükség esetében némi engedmények. Törökországnak az hiszi, bőségesen állnak eszközök a rendelkezésére, melyekkel a felkelést lecsilapíthatja és nem hiszi, hogy az komoly fordulatot vegyen. Az egyedüli veszély csak az, hogy Milán fejedelmet alattvalói arra kényszeríthetnék, hogy részt vegyen a háborúban, mely esetben kötelessége volna Ausztriának és Magyarországnak interveniálni, és ez a lépés viszont orosz intervenciót vonhatna maga után. Ebből kitűnik, hogy Kossuth nem nagy rokonszenvet érez a felkelők iránt, e tetőtől-talpig magyar ember és úgy ítéli a dolgokat, a mint a magyar sympathia sugalja. Ezenfelül 1848 ban tett tapasztalatai után nem érezhet igen benső barátságot a szlávok iránt. Azt tartja, hogy Magyarországnak jelenleg már elegendő szláv elemei vannak. Következésképen nem kívánhatja, hogy Magyarország a török birodalomnak bármely részét elfoglalja, és egyszersmind be is látja azon veszélyt, hogy a délszlávok sikere felkelthetné az osztrák szlávok vágyait. Az események igazat fognak adni Kossuthnak, hogy nem sokat tart a felkelésről.* Tanügyi rovat. — A bánffi-hunyadi állami iskolákban az 1875/1-ik tanév október 4-én veendi kezdetét. Az elemi fiúiskola első osztályába vétetnek föl növendékek a megelőző osztályból nyert bizonyítvány, vagy ennek hiányában fölvételi vizsgálat alapján. A gazdasági szakosztályú felső fiúiskola első osztályába az elemi iskolák végeztét igazoló bizonyítvány, vagy ennek hiányában fölvételi vizsgálat alapján vétetnek fel a növendékek. A fölvételi vizsgálaton a magyar nyelvtan, földrajz, honi történelem és számtanból annyi előképzettség kívántatik, amennyit egy elemi iskolában megszerezhetni. A második osztályba szintén vétetnek föl növendékek, ha egy hasonrangú intézet, vagy valamely gymnasium első osztályának végeztéről bizonyítványt képesek fölmutatni. A felső leányiskola előkészítő osztályába fölvétetnek azon leányok, kik az elemi iskolának legalább 4 ik osztályát jó sikerrel végezték, vagy pedig a magyar nyelvtan földrajz és számtanból fölvételi vizsgálatot tesznek le. Ha az első osztályra kellő számú növendék nem jelentkezik, akkor az első osztály nem fog megnyittatni ezen évben, a második osztály azonban fontsztatik, ha jelentkezni fognak azok, akik a múst tanévben az első osztályt elvégezték. A beiratások és felvételi vizsgálatok október 1, 2, 3-dikán történnek az elemi fiúiskola 3-ik számú termében. A beiratási díj az elemi iskolában 25 kr., a felső iskolában 50 kr., évi tandíj az elemiben 2 írt., a felsőben 4 frt., amelyek előre fizetendők. A tandíj azonban felerészben vagy egészen is elengedtetik az elöljáróság által hitelesen kiállított bélyegmentes szegénységi bizonyítvány alapján, sőt több szegénysorsú szorgalmas tanuló ingyen láttatik el taneszközökkel, a szegényebb sorsú szorgalmas leányok közül pedig 5 nagyobb összeg pénzbeli segélyt nyer, mely azonban csak a nyári vizsgálat alkalmával adatik ki egy névtelen alapítványból. Ha a felső fiúiskola növendékei között lesznek olyanok, akik később a gymnasiumban óhajtanák folytatni tanulmányaikat, az ilyenek hogy minden nehézség nélkül átmehessenek, a latin és német nyelv, s később a betűszámtanból magántanításra fölvállaltatnak, egyezség után megállapi