Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-09-14 / 209. szám

— A szabadelvű párt szept. 10-ki érte­kezletén a delegatió tagjainak kijelölésére nézve abban állapodott meg, hogy a kijelölést a párt candidationalis bizottsága tegye meg. — Tisza bel­ügyminiszter azt tartja ugyan helyesnek, hogy a de­legate mindig csak a többség tagjaiból álljon je­lenleg azonban két tagot a jobboldali ellenzékből is beválasztandónak vél, azonban nem e pártnak kijelölése szerint, hanem a többség akaratának ki­folyásaként. Az értekezlet határozattá emeli ezen indítványt.­­ Végül a kör végleges megalakulása kerülvén szóba, ismételten Go­r­o­v­e kiáltatik ki elnökké, továbbá alelnökké S­z­o­n­t­a­g Pál (somogyi), jegyzőkké Márkus István és Péchy Jenő, a kör igazgatójává pedig Móritz Pál. A kör 15- tagú igazgató választmányának megválasztása egy később tartandó értekezletre halasztatott. A válaszfelirati javaslat. Budapest, szept. 11. A képviselőháznak ma déli 12 órakor tar­tott ülésében Horváth Lajos, a válaszfelirati bi­zottság előadója, bemutató a felirati javaslatot. A házban némi vita foly a felett, hogy felolvassák-e a javaslatot, vagy nem ? Tisza Kálmán felszólaló, azt mondván, hogy miután vannak, kik „kiván­csiak” megtudni a felirati javaslatot, fel lehetne azt olvasni . Erre Beöthy jegyző felolvasta a ja­vaslatot, mely a következőleg hangzik : Felséges császári és apostoli király ! Reménynyel és bizalommal üdvözli Felséged hódoló tisztelettel vett legmagasabb trónbeszédé­­ben, az egybesereglett főrendeket és képviselőket, reménynyel és bizalommal tekintünk mi is a meg­nyitott országgyűlés elé. Felséged atyai szivének forró óhajtása, hogy a magyar állam a szellemi és anyagi jólét azon magaslatára emelkedjék, a­melyre gazdag termé­szeti forrásainál fogva utalva van, ami hazafiii törekvéseinknek is egyedüli czélja. Bármely nagyok e tekintetben az országgyű­lésre váró feladat nehézségei, meg vagyunk győ­ződve, hogy egy nemzet hazafias törekvéseiről, a­melyeket fejedelmének óhaja támogat, a siker nem maradhat el. A siker egyik kiváló biztosítékát látjuk mi abban is, hogy az állam súlyos pénzügyi helyzete nem kerülte ki a Felséged magas figyelmét, sőt fejedelmi bölcsesége ki is jelölte azon irányt, a­melyben haladnunk kell, ha a bajt gyökerében or­vosolni akarjuk. Halasztást nem tűrő, első és legfőbb teen­dőnknek tartjuk mi is pénzügyeink rendezését s az államháztartásban a súly­egyén mielőbbi helyre­­állítását. Azt hiszszük mi is, hogy a magyar ál­lam tekintélye, hitele­s állami létének biztosítása egyaránt követeli, parancsolja ezt. Ismerjük mi is a rendezés nagy nehézségeit. Tudjuk, hogy e ne­hézségektől visszariadnunk nem szabad , hogy el­kell mennünk a takarékosság azon legvégső hatá­ráig, a­meddig az állam fentartása s fejlődése ve­szélyeztetése nélkül elmehetünk , tudjuk hogy a szükség úgy hozván magával, készen kell lennünk a legnagyobb áldozatokra. Meg vagyunk győződve arról is, hogy egyol­dalú csupán pénzügyi intézkedések és rendszabá­lyok a bajt gyökeresen nem orvosolhatják. Rendez­ni kell a hitel-, közgazdasági viszonyokat, gondos­kodni kell a adóképesség emeléséről, a termelés, kereskedelem és ipar fejlesztése által ; javító ke­zekre, öszhangzatos reformokra van szükség, a közigazgatás, az igazságszolgáltatás, a közokta­tás terén, szóval az államélet csaknem minden ágában. És mert a bajt egész nagyságában érezzük s annak orvoslását törvényhozói állásunkból folyó elutasíthatlan kötelességünknek tartjuk, teljes oda­adással várjuk és veendjük tárgyalás alá mind­azon javaslatokat, a­melyeket Felséged királyi kor­mánya előterjeszteni fog. Örömmel értesültünk Felséged fejedelmi nyi­latkozatából, hogy a kormány a bankkérdés meg­oldására egész buzgalommal törekszik. Teljes kész­séggel fogjuk e törekvést támogatni, mert a bank­kérdés jog- és czélszerű megoldása hitelviszo­nyaink javulásának egyik elengedhetlen alapfel­tétele. Nagy fontossággal bírnak azon tárgyalások is, a­melyek az 1867. XVI. törvényczikk né­mely szabványainak módosítása iránt folyamat­ban vannak. Bizonyára nem rajtunk fog múlni, hogy azok mielőbb megnyugtató eredményre ve­zessenek. Ami pedig az 1867. és 1868-ban tiz évre kötött, s a jelen országgyűlés alatt tárgyalás alá veendő egyezményeket illeti: biztosítjuk Felségedet, hogy ide vonatkozó elhatározásainkban a Felséged iránti őszinte ragasz­kodás, szeretett hazánk java és a méltányosság tekintetei lesznek irányadók. Mi is a méltányosság kölcsönösségében látjuk a megnyugtató megoldás legnagyobb biztosítékát. Élénk örömmel tölti el szívünket Felséged azon biztató reménye, hogy a béke, a legújabban felmerült események daczára sem fog megzavar­tatni. Felséged hű népei boldogságában keresi és találja fel a trón és az állam erejét- E boldogság egyik feltétele az állandó béke. Hiszszük, remél- l jük, hogy Felségednek sikerülni fog azt minden lehető bonyodalommal szemben állandóan fen­­tartani. Azok után, a­mik a határőrvidék polgárosí­tása érdekében, Felséged saját kezdeményezése folytán a közelebbi időben történtek, nem kell is­mételnünk azokat, a­mik a magyar szent korona területi épségének teljes helyreállítására nézve a közelebbi országgyűlések válaszfelirataiban foglal­tatnak. Ezúttal Felséged ismert bölcsesége kellő időben és alkalommal bizonyosan meg fogja talál­ni azon módokat, a­melyek az e tekintetben fenn forgó, általunk is jól ismert, nehézségek elhárítá­sára szükségesek. Felséges úr! Mi a lefolyt évek során a fejedelmi bölcse­­ség még megújuló jelenségeivel találkozunk. Enged­je meg Felséged, hogy az ország jelen komoly helyzetében egész bizalommal ismét oda fordul­hassunk, a­hol válságos­­pillanataiban a nemzet vi­gaszt és segélyt talált: Felséged atyai jó szí­véhez, alkotmányos érzületéhez és emelkedett lel­kéhez. Kik máskülönben mély tisztelettel vagyunk Császári és apostoli királyi Felségednek Bu­dapesten, legalázatosabb szolgái Magyar-, Horvát-, és Szlavónországoknak országgyűlésileg egybegyűlt képviselői. A ház tiszteletteljes csöndben hallgatta vé­gig a javaslatot. A végsoroknál néhány élyen hal­latszott. Több felszólalás után a ház a felirati javaslat tárgyalását szerdára tűzte ki, gyakrabban látogassa meg. A herczegnő roppant érdekkel várja a személyes­ ismeretséget. Sógor­­asszonya, a herczegnő nénjétől levelet kapott, melyben egész lelkesedéssel ajánlja a maestrot. Úgy látszik, nagy hódításokat csinált Varsó­ban is. Lz egész szerénységgel utasította el ma­gától a magasztalásokat. Kijelentette, hogy legközelebbről tiszteletét fogja tenni. Egy kel­lemes megbízatása van épen Varsóból. És ezzel a maestro ügye egészen rendbe volt hozva. Hangverseny után a­mint haza hajta­tott, a legelső dolga az volt, hogy karjaiba ragadta a grófot, s úgy eltánczoltatta, mintha gyermek lett volna. — Valóságos orosz lelkesedés! — Okom van reá. — Olyan korán? — Holnap a feketeszemü herczegnővel találkozni fogok. Felismertem arczképe után, barátom ez az asszony valóságos tünemény, szebb mint az arczképe. Én már meg vagyok bűvölve. A maestronak igaza volt: az az asszony egy csodalény volt. Ebben Szentpétervártt senki sem is kételkedett. Az ifjú aristocraták egész hódoló tábora vette körül, s ha volt olyan hét, melyen nem omlott vér a szép asz­­szonyért, az feljegyzésre méltó esemény volt. Maga a herczeg egyike volt a legpracti­­cusabb férjeknek. Nem féltette a herczegnőt. Ha szereti őt ez a feketeszemű assz­­szony, hát akkor minden veszedelem nélkül rajonghat körülötte az orosz ifjúság; ha pe­dig nem szereti, s meg akarja őt csalni, azt úgy sem lehet megakadályozni. Az asszony vagy önön­magának oltalmazója, vagy önma­gát veszti el, erőnek erejével, megmenthetet­­lenül kaphatott erre Oroszországban százezer példát is, nem kellett, hogy a határt átlép­je érette. A herczeg mint katona, egy kicsit komoly kedélyű volt. Tetőtől talpig a kötelesség em­berének ismerték. Nem rajongott semmiért és senkiért. Csak egy élőlény volt előtte, a­ki­nek kegye után sóvárgott: ez pedig nem az a feketeszemű szép asszony volt, hanem a minden oroszok czárja. Ennek köszönhető min­den földi javát, még a herczegnő kezét is. Előbb a czárnak akarnia kell, hogy valaki bol­dog lehessen alattvalói közül. Az olyan kedélyt, mint a herczeg volt, nálunk egy kicsit igen ridegnek tartanák, Oroszországban nem tartozik a ritkaságok közé. A herczeg szerette nejét. Nem olvadozott lábainál, de érezte, hogy e nőben sok olyan vonás van, mely figyelmet érdemel. Beszélték azt is a herczegnőről, hogy egy kicsit kaczér asszony. A herczeg azt is ki tudta menteni. Az igaz, hogy pompával öltözködik, s a szentpé­tervári előkelő világ élő divatképe, de hát hisz ez nem vétek még, módja van benne, s azt, hogy szép asszony, épen nincs oka hogy tagadja. Vivői szokott, mint egy férfi. Ez csak előny. Nőnél ugyan szokatlan neme a sportnak, — de hát ha örömét leli benne, miért ne tenné ? milyen jóizűeket tud nevetni, ha valami bátortalan orosz tisz­­tecskét jól el­ tud verni. A legyőzött még csak nem is neheztelhet. (Folyt. köv.) Válasz Moldován Gergely urnak.*) Mint a magyar orvosok és természetvizs­gálók ez évi nagygyűlésének titkárja, nagyon el lévén foglalva, csak most szakíthattam időt arra, hogy Moldován úrnak a „Magyar Polgár" idei 195 dik számában ellenem intézett támadására válaszoljak ; teszem ezt főleg azért, mert Moldo­ván urat én eddigi czikkei után józan ítéletű, ko­moly gondolkozású férfinak ismertem, s mentesült­nek azon utópiától, mely hazánk romjai felett akar egy képzeleti államot alkotni. Én őt a magyar ál­lameszme őszinte barátjának tartottam s mint ilyen rokonszenvem s nagyrabecsülésem tárgya volt mindig s ép azért végtelenül fájdalmasan illetett váratlan s meglehetősen nyers támadása ; annál fájdalmasabban mert eddigi csikkeiből azt kell kö­vetkeztetnem, hogy köztünk nézetkülönbség nem igen létezik, s mert ellenem szórt mérges nyilai közt olyanokat ismerek fel, melyeket már rég használnak ellenem azok, kik ez emberek létezé­sét csak bizonyos rangfokozaton felül veszik ész­re és tartják jogosultnak. Ilyen mérges nyila az, midőn democrata vol­tomból akar gúnyt űzni ; ez megvallom czikkének indokát egy kissé gyanússá teszi előttem, mert legkevésbé vártam volna tőle, hogy velem, a sza­badság, testvériség és egyenlőség szent jelszava alatt küzdő szerény napszámossal aristocraticus gőggel és pöfeszkedéssel bánjon el; s midőn to­vább olvasva láttam, hogy gúnyjának élét sze­génységemre való czélzásban meríti ki, midőn le­sújtó argumentumul hozza fel, hogy nincs egy tal­palatnyi földem s semmi javam, mit a rablóktól féltsek, valóban háromszor is megnéztem, hogy a czikk végére nincsen-e gróf Teleki Sámuel ne­ve oda nyomtatva. Uram s valakinek szegénysége ép úgy nem válhat szégyenére, mint gazdagságából senki sem meríthet dicsőséget, mindkettő a sors szeszélyé­nek játékától függ. Azonban támadásának sugal­mazol­t kik engem okvetlenül proletáriusként akarnak előtüntetni — félrevezették jó­hiszeműs­­ségét, mert én két törvényhatóságban vagyok ál­lamadóm után a virilisek közé fölvéve, s igy még az ön által elfoglalt magas nézpontról tekintve sem vagyok a vagyontalan páriák lenézett s sár­ral dobható tömegébe keveredve. A­mi pedig azon állítását illeti, mintha én valaha Románia jótéteményeit élveztem volna, ki kell jelentenem, hogy a legnagyobb tévedésben van, mert én Románián kétszer minden megálla­podás nélkül csak átutaztam, s fölteszem ön józan ítéletéről, hogy az úttalan rónákon való átdöczö­­gést, s a néhol drágán megfizetett, de ízlelni nem tudott fagygyas eledeleket valami nagy jótétemény­nek nem fogja ön sem tartani. (Vége követ.) Orbán Balázs Külföldi politikai szemle. A nap főeseménye a szerb trónbeszéd. Hivatalos alakban előttünk van azon passus, a­mely a herczegovinai és boszniai lázadásra vonatko­zik. A fejedelem főleg Szerbiára kellemetlennek s általában zavarosnak mondja ugyan a helyzetet, de másrészt azt is kiemeli, hogy „remélhető, hogy a­zután és a biztosító hatalmak bölcseségének si­kerül módot találni ama vidék megnyugtatására és kielégítésére . Ez határozottan békésen hang­zik, mert úgy látszik, mintha a fejedelem egészen a portának és a hatalmaknak engedné át az acti­­ót. Ezt a kilátást azonban némileg csökkenti egy későbbi passus, melyben a fejedelem azt mondja : „tehetségem szerint oda fogok tehát törekedni, hogy olyan állapotot teremtsek, a­mely Boszniá­nak és Herczegovinának visszaadja a békét. Noha a fejedelem itten a saját actióját hangsúlyozza, mé­gis remélhető, hogy ez al­att nem harczias, hanem békés tevékenységet érzett. Általában elmondhatni a trónbeszédről, hogy a viszonyokhoz mérve elég bé­kés színezetet visel. A „Standard” ezeket írja: „K­ossuth régóta megszűnt politikai személyi­ség lenni. Addig, míg Magyarország kívánságai nem voltak kielégítve, az ő nyilatkozatai európai súlylyal bírtak, de most hazájában is, egy kis tö­redék kivételével, inkább különösnek találják né­zeteit, hogy sem politikai tényeknek tekintenék azokat. De az agg államférfi oly nevezetes szere­pet játszott, hogy Magyarországot érdeklő kül­­ügyekben még most is figyelmet kelthetnek sza­vai. Ezen felül­­ benne oly erős a nemzeti érzet, miszerint a magyar közérzület kifejezőjének lehet őt tekinteni, egy oly ügyben minő a herczegovi­ .­ Méltányossági szempontból egész terjedelmében közöljük a képviselő úr nyilatkozatát, habár annak minden pontjával nem érthetünk egyet. Szerk. nai, úgy látszik, hogy Kossuthot meglátogatta a pá­risi Patrie levelezője, ki vázlatosan leírja a felke­lésről vele folytatott beszélgetését. Ha a felkelésben van valami politikai eszme, ak­kor ezt Kossuth csak Bismarcktól szárma­zónak tekinthetné. Ezen elmélet annyira fran­­czia jellegű, hogy gyanút kelt. — Bismarck her­czeg nem lehet Kossuth álomképe és egyátalában niocs ok, hogy miért tulajdonítson neki Kossuth ilyen politikát. Nincs kétség afelett, hogy Bismarck hű műve tökéletlen mindaddig, mig a Cislajtani németek künn maradnak a német birodalomból. Nincs kétség a felett sem, hogy Bismarck hg örö­mest elősegítené az osztrák császárságot abban, hogy a török birodalom egy részét fogadja el cse­rében német tartományaiért. De Bismarck hg. nem lehet oly alacsony nézetben az osztrák államférfi­ak felől, hogy feltételezhesse róluk, raiszerént eb­be bele fognak egyezni. És még azon esetben is, ha hogy bele­bonyolódnának egy oly politikába, melynek ez lenne a végeredménye, a kicserélés nem eshetnék meg Oroszországgal való háború nélkül. Bárminő szempontból veszszük fel tehát a dolgot, lehetetlen a közleményt hitelesnek tartani. Kossuth az Andrássy kabinettől nem is vár sokat. Egyfelől azt mondja, hogy ez Törökországot fello­­valja, miszerint Kleckbe és Lutorinába sergeket küldjön, másfelől meg rokonszenvet mutat a fel­kelők irányában. De mint Kossuth hozzáteszi: „megkísérlem­ azt, hogy mindenkivel jó lábon áll­junk, ez annyit jelent, mint lehetetlenségre vállal­kozni.“ A consulok intervenciójától sem vár Kos­suth sokat. ,A legczélszerűbb megoldás volna,s­ezt habozás nélkül kimondja, az erélyes ad­­tió Törökország részéről és szükség esetében némi engedmények. Törökországnak az hiszi, bő­ségesen állnak eszközök a rendelkezésére, melyek­kel a felkelést lecsilapíthatja és nem hiszi, hogy az komoly fordulatot vegyen. Az egyedüli veszély csak az, hogy Milán fe­jedelmet alattvalói arra kényszeríthetnék, hogy részt vegyen a háborúban, mely esetben kötelessége volna Ausztriának és Magyarországnak interveni­álni, és ez a lépés viszont orosz intervenciót von­­hatna maga után. Ebből kitűnik, hogy Kossuth nem nagy ro­­konszenvet érez a felkelők iránt, e tetőtől-talpig magyar ember és úgy ítéli a dolgokat, a mint a magyar sympathia sugalja. Ezenfelül 1848 ban tett tapasztalatai után nem érezhet igen benső barát­ságot a szlávok iránt. Azt tartja, hogy Magyar­­országnak jelenleg már elegendő szláv elemei van­nak. Következésképen nem kívánhatja, hogy Ma­gyarország a török birodalomnak bármely részét elfoglalja, és egyszersmind be is látja azon ve­szélyt, hogy a délszlávok sikere felkelthetné az osztrák szlávok vágyait. Az események igazat fog­nak adni Kossuthnak, hogy nem sokat tart a fel­kelésről.* Tanügyi rovat. — A bánffi-h­unyadi állami iskolák­ban az 1875/1-ik tanév október 4-én veendi kez­detét. Az elemi fiú­iskola első osztályába vétetnek föl növendékek a megelőző osztályból nyert bizonyítvány, vagy ennek hiányában fölvételi vizsgálat alapján. A gazdasági szakosztályú felső fiú­iskola első osztályába az elemi iskolák végeztét igazoló bizonyítvány, vagy ennek hiányában fölvé­teli vizsgálat alapján vétetnek fel a növendékek. A fölvételi vizsgálaton a magyar nyelvtan, földrajz, honi történelem és számtanból annyi előképzettség kívántatik, a­mennyit egy elemi iskolában megsze­rezhetni. A második osztályba szintén vé­tetnek föl növendékek, ha egy hasonrangú intézet, vagy valamely gymnasium első osztályának végez­téről bizonyítványt képesek fölmutatni. A felső leányiskola előkészítő osz­tályába fölvétetnek azon leányok, kik az elemi is­kolának legalább 4 ik osztályát jó sikerrel végez­ték, vagy pedig a magyar nyelvtan földrajz és számtanból fölvételi vizsgálatot tesznek le. Ha az első osztályra kellő számú növendék nem jelent­kezik, akkor az első osztály nem fog megnyittatni ezen évben, a második osztály azonban fontsz­­tatik, ha jelentkezni fognak azok, a­kik a múst tanévben az első osztályt elvégezték. A beiratások és felvételi vizsgálatok októ­ber 1, 2, 3-dikán történnek az elemi fiúiskola 3-ik számú termében. A beiratási díj az elemi is­kolában 25 kr., a felső iskolában 50 kr., évi tan­díj az elemiben 2 írt., a felsőben 4 frt., a­melyek előre fizetendők. A tandíj azonban felerészben vagy egészen is elengedtetik az elöljáróság által hite­­lesen kiállított bélyegmentes szegénységi bizonyítvány alapján, sőt több szegénysorsú szorgalmas tanuló ingyen láttatik el taneszközökkel, a szegényebb sorsú szorgalmas leányok közül pedig 5 nagyobb összeg pénzbeli segélyt nyer, mely azonban csak a nyári vizsgálat alkalmával adatik ki egy névte­len alapítványból. Ha a felső fiúiskola növendékei között lesz­nek olyanok, a­kik később a gymnasiumban óhaj­tanák folytatni tanulmányaikat, az ilyenek hogy minden nehézség nélkül átmehessenek, a latin és német nyelv, s később a betűszámtanból magán­­tanításra fölvállaltatnak, egyezség után megállapi­

Next