Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-09-19 / 214. szám

IX. év­folyam. 214-dik szám. Kolozsvárit, 1875. vasárnap, szeptember 19­13. előfizetési Egész évre .... Félévre................... Egy negyedre . . . Egy hónapra . . FELTÉTELEK: 16 ft. 1­8­7­­­4 .­­ 1 „ 60 rft “3 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. C.­ NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasibozott [­irmoml­­­ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés ura 1 f­­­k bélyeg letér, külön számittatik. Nagy limit-léseknél kedvezmények. 24 rb 13. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclámok: hirfüzérbe soronként 1 írt. ------------------------------------------------- KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 18. A feliratok. Eddigelé három felirati javaslat került az országgyűlés elé. A szabadelvű párté, a függetleneké és a nemzetiségeké. A szabadel­vű párt javaslatát már jellemeztük, a trónbe­széd keretéhez híven tartja az magát, egyfe­lől udvariassági tény, másfelől az országgyűlés bizalmának a kormány és készségének kifeje­zése a munka iránt. Röviden szól azért, hogy sok vitára anyagot ne adjon, eredménye az effélének csak törvényjavaslatok tárgyalásánál lehet vén, nem pedig most a munka kezdetén. Azért a szabadelvű párt részéről az elő­adó Horváth indokolta azt röviden és a tá­madások ellen védelmezi Móricz Pál. Több máig a szabadelvű párt részéről nem történt. De a függetlenek kevés szóval be nem érik. ők nemcsak, hogy at akkora válaszfelirati javaslatot készítettek, mint a mi pártunk, még bőven is akarják azt megmagyarázni. Ezért már tizen íratták fel magukat szólásra és elő­adójuk Simonyi Ernő egy kerek óra alatt csak egyik pontját volt képes annak illustrál­­ni, úgy, hogy ha az új házszabály nem gon­doskodik beszédének befejezése előtti félbe­szakításáról, talán még most is beszélne. És különös: úgy a terjedelmes felirati javaslat, mint Simonyi beszéde követel ugyan sokat, de határozott irányadó eszméi csak kettővel tartalmaz többet, mint a szabadelvű párt fel­irati javaslata. Mert a pénzügyek rendezése, a bankkérdés megoldása, felsőházi, igazságügyi és közigazgatási reform ebben is ép oly á­l­­talánosságban van érintve, a te­rületi épség helyreállításával együtt, mint a szabadelvű párt javaslatában, tehát hatá­rozottabb irányt ebből sem meríthet az a jámbor olvasó, a­ki e kérdésekben még a haladási irányra nézve sincs tájékozva, mint a kormánypárt javaslatából és ezzel van be­bizonyítva az, hogy schlagwortokkal a kérdé­sekben állást jelezni nem lehet; azt csak tör­vényjavaslatokkal lehet meghatározni és ezek nem tartoznak sem a trónbeszéd, sem a fel­irat kert­ébe. Az a két határozott eszme pedig, melylyel a függetlenségi párt válaszfelirati javaslata tündököl: az­­önálló vámterület és a kötelező polgári házasság. De az előbbit nem proklamá­ltatjuk, míg a törvény paran­csa szerint alkudozás útján meg nem kísért­jük a közös vámterülettel kiegyeztetni érde­keinket , mert alkunak helye nincs ott, hol az egyik fél azt mondja, semmi áron sem al­kuszom. És Simonyi beszédében határozottan ezt követelte. Pedig az önálló vámterület sem bőség szaruja az is költséggel és repressáli­­ákkal jár; és ha Simonyi azt állítja, hogy ő ezzel tudná fedezni az egész deficitet, ezt csak oly vám­emeléssel érhetné el, melynek egész terhét a nép viselné, a­melyről ő azt állítja, hogy több terhet már nem bir el. A kötelező polgári házasságra nincsenek még alkalmas közegeink és közvéleményünk és a sürgősebb feladatokat, a pénzügyek rendezését koc­káztatnók az által, ha a köz­véleményt idő előtt felzavarnák e kérdéssel. Pedig ennek halasztása nem teszi tönkre az országot, de amazoké igen. A harmadik felirati javaslat Mileticsé és Polité. Ez egy merénylet Magyar­­ország ellen. Vakmerően követelnek ab­ban a dualismus helyett foederalismust, hogy a magyar és német elem hegemóniája meg­legyen törve a monarchiában; a románoknak külön szót szót követelnek Erdélyben, kíván­ják a horvát- magyar szerződés és a nemze­tiségi törvény revisióját, feladják a királynak a magyar törvényhozást, „Magyarországból magyar nemzeti államot akar alkotni“, köve­­lik a királytól, hogy Délszlávia keletkezését mozdítsa elő, monarchiáját fegyverezze le — szóval hazánk öngyilkosságát kívánják. Az országgyűlés megbotránkozása tört ki e követelésekre, melyek sértik a királyt és nemzetet egyaránt és a sajtó egyhangú nyi­latkozata oda megy ki, hogy az efféle razziát TARCZA. Tisza Lajos indiai úti naplójából.*­ Hyderabad (Deccan). Augusztus 4. 1875. Kedves barátom ! Julius 25-án elhagytam Bombay-t — Poo­­nabra (a Bombay kormmány nyaraló stallójára) men­yén, hol a bombay-i consul bungalon-jába szállva, tulajdonkép a Westan Indian klub­ban éltem — és jól éltem — Palugyay magyar borait találtam, melyek épen pár nappal előbb érkeztek, s úgy látszik, tetszettek az angol ínynek, általában sokat kérdezősködtek Indiában a magyar borok iránt, s a kellő soliditás s eleinte alacsony árak mellett India jó piacz volna a magyar boroknak. Poonak­ egy kis kellemes katonatelepítvény az angolok ré­széről, s egy zavargó mahratta híres város, mely­nek uralkodói sok gondot okoztak az angoloknak, míg végtére az angolok elfoglalták az egész álla­mot, s most az egész katonaváros csendesen tart­ja a natif várost. A kormányzónál voltam egy ebé­den és bálban, aránylag sok csinos aszszonynyal ta­lálkozva ottan. Úgy a kormányzó, mint Mr. Gibbs, a tanács tagja és Mr. Lemesurier, a vasút igaz­gatója igen szívesek voltak irányomban, s előké­szítették utamat Hyderabadra, hová egy rendel­kezésemre adott salonkocsiban július 30 án 6­6. d. u. megérkeztem, a vasútnál fogadott a Resident Mr. Saunders, velem jött vasúton Secunderabad­­ra, s onnan saját kocsiján vitt Bularam-ra nyári lakába. Hyderabad egyike a legnagyobb és legfon­tosabb független natif államoknak. Fekvén Dél- India központjában (egy circa 2000 láb magas plateau-n, melyen a legfantasticusabb csoportoza­tokban elszórt gránitsziklák között kimeríthetlen termékeny földek vonulnak el, az indiai viszo­nyokhoz mérve kiváló egészséges éghajlattal) a mindig félelmes Mahratta és az annyi csatát látott mysore-i államok közt (hol a híres Tippu szultán uralkodott a 18-dik század végén) kiváló stratégiai fontosságot kölcsönöznek neki. Érzi ezt az indiai angol kormány, s eleitől fogva nagy gondot fordított arra, hogy befolyását ez államban biztosítsa, s erős állást foglalhasson Hyderabad főváros közelében saját katonasága által, így különböző békekötések és véderőszövet­ségek folytán ma a várostól 6 angol mértföldre fekvő secunderabadi katonai tel­ken sub tituló sub­sidiary troops circa 7600 főből álló sereg van el­helyezve, közte 2 gyalog, 1 lovas európai ezred és 6 üteg ágyú. 6 mértföldre innen több ezer em­berből álló contingen troops van elszállásolva, a Resident direct parancsnoksága alatt Bularamban. Mindez a Nizam védelmére a Mahratta főnökök támadásai ellen. Minélfogva a Nizam, a Subsidiary font költségei fedezetéül egy tartományt adott az an­gol kormány birtokába, míg a contingens­ költsé­gei fejében egy másik tartományt angol adminis­trate alá bocsátott, ennek jövedelméből fedeztet­vén a költségek, a többlet a Nizam pénztárába szolgált­attatik. A­mint azonban a Nizam elég lába és szervezett erőt tud felmutatni önvédelmé­re, ezen contingens­ fentartása megszűnik az egyesség értelmében, s akkor Berar tartomány (egyike a legtermékenyebb és legértékesebbnek) az angolok által vissza­bocsátandó a Nizam keze­lése alá. Ez oka, hogy a tehetséges és figyelmét messze kiterjesztő miniszter és (a most 9 éves Nizam nagykorúságáig) egyik Régens a Nizam szol­gálatába vett európai, főleg angol főbb tisztek út­ján a hadsereg rendszeresítésére dolgozik, s ma már az úgynevezett „The nizam’s reformed tro­ops“ 4000 embert, gyalogságot, lovasságot, tüzér­séget számlál Major Nevill parancsnoksága alatt (egy angol tiszt, ki 19 évet szolgált a Steuss-hu­­szárok közt, Festetics Tassiló alatt) Minthogy az angolok, eléggé érthetőleg, nem szeretnék a gaz­dag Bezart kibocsátani kezeik közül, nem tudni egész bizonyossággal, hogy mikor lesz a Nizam hadserege hadképes. Sir Salar Jung a jelen miniszter befolyása folytán a Nizam nagy szolgálatokat tett 1857 ben a Mutiny alkalmával s oly tántorulhatlan támasza volt az angol befolyásnak mindig, különben is a Major Nevill­t is az angolok ajánlották (habár nem is hivatalosan) valamint a Nizam nevelőjét— Corn Clark-ot. — Sir Salar Jung tökéletesen be­széli az angol nyelvet; kellemes elevin modora könnyűvé teszi a vele való társalgást. — Általá­ban kiváló egyéniség, mint a legtehetségesebb és legbecsületesebb államférfi ismeretes Indiában, s megérdemli hírnevét. Erélylyel működik. — A hadsereg üdvös reform útján van, a francziák so­kat javasoltak, a főváros — amelyben senki sem volt bátorságban a fegyveres csőcseléktől — ma csendes és biztos; szemetes szűk utczát rendez­telek, az omlófélben levő építészeti emlékek egy­másután restauráltalak — a közmunkarendszer rendeztetik — szóval élet és előmenetel minden­felől. Egy napot töltvén a Residential — Bularam­ban harmadnap áttettem szállásom hadügyi titkárá­hoz Colonel Hastings Fraserhez, ki Hyderabadban lakik, s honnan sokkal könnyebben nézhettem meg az egyes nevezetességeket, mint a 12 mért­föld messze fekvő residenti villából. Az ezredes már kész programmal fogadott — már minden meg volt beszélve Sir Salar Jung­­gal — a szükséges kocsik, elefántok stb. stb, mind kirendelve a programra szerint úgy, hogy — mit volt mit tennem — meg kellett adni ma­gam, ha­bár hoszszabbra nyúlt is hyderabadi m­u­­latásom, mint eleve terveztem. — A fiatal fejede­lem nem volt a városban s igy őt nem láthattam, azonban nagybátyjai tour de role fogadtak palo­táikban, személyesen sétáltatván meg benne s ad­­ván aztán egy-egy reggelit. E palotákról azonban semmi különöst nem mondhatok, kivévén a ker­­tek keleti typusát s a clima parancsolta azon be­osztást, hogy minden terem lehetőleg két víztü­kör közt fekszik, az európai befolyás teljesen ki­­vetkőztette e palotákat keleti jellegükből, európai modorban bútorozva, a palló sokszor ízléstelen an­gol szőnyegekkel borítva; a fogadótermekbe, azon termekbe, hol ők otthonosan érzik magukat, ter­mészetesen nem vezetik az idegent. — Aug. 14- én egy antilope-vadászat rendeztetett számomra vadász-párduczokkal. — Elefántokon kimentünk néhányan mintegy 3 mértfölre a várostól a feje­delem tilalmasába, hol csakhamar találkoztunk a párduczokkal, egy hím- és egy nősténypárducz volt, mindegyik külön egy-egy nyitott ökörtaligán heverve, melynek deszka helyett sűrü háló ké­pezte fenekét. A párduczok fekete bőr-szemkö­­tőt viseltek s derekuknál fogva voltak a kocsihoz kötve. Elkezdtünk keresni s a gr­oitsziklák oldalá­ban csakhamar egy erős bak antilopé­ra akadtunk. Mintegy 200 lépésre megálltunk, mig az egyik párduczczal a szekér közeledett a vadhoz, azt lop­va mentől inkább megközelíteni igyekezvén. Amint a vad alarme-jeleit mutatta, a vadász lerántván a párduez szem­kötőjét, elbocsátotta a hurokról; a a párduez roppant szökésekkel indult a vadnak, következett egy rövid futás, mely után a párduez torkon ragadván a bakot, földhöz gyűrte, hátára fordította s első lábait a bak szarvaira tevén, fo­gait mind mélyebben ásta a vad torkába 8 ékte­len mozgás között a földhöz szegezve tartotta, mig a vadász odaért. Ekkor a vadász a baknak torkát elmetszvén, a kiomló vért segédje egy nagy faka­nálban felfogta, a párducz szemeire a kötő felcsa­­toltatott, hogy ne lássa mi történik, s ha neki ta­lálna vadulni, ne lásson ugrani. A feladat ugyanis a vadat elvenni tőle. Ezt egy ügyes rántással esz­közli a vadász s midőn a fenevad elvett prédája miatt nekibőszülne, a kanálban felfogott meleg vért tartják orra alá, mely kibékíti, mohón habsolv­a azt fel. Öt vadat futtattunk, kettőt szerencsésen elszalasztottunk, hármat elfogtunk. Egy^P r /•ZÍU v *) Ex érdély­es levelet az «Ellenőriből veszszük át. W&F Lapunk mai számához mellékletül van csatolva a Triska Ferencz zongora- és hangszer kereskedésének árjegyzéke. "ISS többé ne tűrjük, vessünk annak minél elébb véget. H. S. Budapest, szept 16. A képr.­ház mai ülésében a felirati vitát folytatá. Miletics nem beszélt. Első szónak Polit Mihály volt. Oly halkan kezdett szólani, hogy alig értették. Azt kiálták, hogy menjen a szószékre, s ő oda is ment, s onnan szólt. Főleg a keleti kér­désről beszélt, a melylyel hat éven át gyötörte a horvát országgyűlést is, melynek tagja volt. Ma bizonyos mérsékeltséggel igyekezett szólani s men­tegetni az általa is aláirt felirat brutalitásait. Má­sodik szónok Móricz Pál volt, ki egyedül beszélt ma a szabadelvű párt részéről. Hegyessy Márton, ki Móricz után szólt, jelentéktelen szélső­balol­dali szónok. Utána K. Sennyey Pál szólalt fel, ki igen elegáns beszédben azt fejtegeté, hogy mi­után a felirati bizottság javaslata egyedül a feje­delem iránti lojalitás kifejezése, ő a maga részéről azt elfogadja. Sennyey beszéde jó hatást tett; a min. elnök és Tisza Kálmán Sennyey­vel, beszéde után, kezet szólítottak. Sennyey után Madarász Jenő, utána H­e­­­fy Ignácz szóltak; ez utóbbi polemizált az elnök ellen, azt állítván, hogy az nem járt el a házsza­bályok értelmében, midőn tegnap Simonyitól meg­vonta a szót, mert ez nem áll a házszabályokban, hogy az ülés m­a2 órakor ér véget; ez csak a ház tegnapelőtti megállapodása volt. Az el­nök arra figyelmeztette a szólót,hogy eltér a napi­rendtől, és különben nincs igaza, mert a házszabályok mondják, hogy a ház esetről esete megállapítja az ülés végét. Helfy erre azt igyeke­zett bizonyítani, hogy nem tért el a napirendtől. Beszédébe beleszólt Szontagh Pál, mire Hel­fy válaszolt. Midőn azután Helfy beszédét befejez­te, Szontagh Pál személyes kérdésben emelt s a parlamentaris vita illetlenségének non plus ultrájának nevezte Helfy azon eljárását, hogy olyas­mit imputált neki, amit csak vélt hallani. Ezzel az ülés véget ért. Fővárosi levelek, VII. Budapest, szept. 15-én 1875. Kedves barátom! A felirati vitát ma kezd­jük meg; reméljük e héten be is fogjuk re­­keszteni. Pártunkból valószínűleg kevesen fognak a küzdhomokra lépni, legalább még eddig csak Móricz Pál van feljegyezve s raj­ta kívül valószínűleg csak az uj nemzedék kisérli meg erejét ; ez is csak azon esetben, ha fellépésének alkalmas teret talál. E tér azonban őszintén szólva ezúttal nem igen hálás. A baloldal hat év hosszú fel­irata ugyanis oly tisztán követelési alapra áll, s e követelések gátjait és akadályait an­nyira nem veszi tekintetbe, hogy azzal szem­ben a vita a lehetetlenségek sorába tartozik . Ha az egyik fél csakis a kegyes óhajtások te­rére áll és azokat oly észszerűen állítja fel, mintha Árpáddal bejöve ma foglalnánk el Ma­gyarországot s minden legkisebb akadály nélkül rendelkezhetnénk saját sorsunk felett. Ha a politika nem állana egyébből, csak kegyes óhajtásokból, akkor mi az övéikhez még egy csomó ilyest tudnánk függeszteni s legelőször is azt kivánnók hogy a magyar nemzet nőjje ki magát vagy harmincz milliócs­­kára, mondassák ki az általános világbé­ke, doboltassanak el a nemzetek adósságai stb. stb. Annak nagy részét mit ők óhajtanak, mi is teljes szívünkből kívánjuk ; ilyen a vámkér­dés előnyös rendezése, a független magyar bank, a közös kiadások leszállítása stb. de minekünk, kiknek már a munkához kell lát­nunk, nem elég a­merikói kürtöket fújni s várni míg a falak leomlanak azok hangja előtt. Kormányunk már rég izzad a munkában, hogy verejtékkel , de vér nélkül oldjon meg oly kérdéseket, melyek egyszersmind nemze­tünknek létkérdései ; az uj delegátió lesz arra hivatva, hogy szembeszálljon a vér és vas embereivel s levitasson a mennyit csak le­het azoktól az ekevas és könyv részére , arról

Next