Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1875-10-22 / 242. szám
IX. évfolyam. 242-dik szám. Kolozsvárit, 1875. péntek, október 22-MAGIAR POLGAR POLITIKAI NAPILAP. u2-előfizetési feltételek Egész évre . .......................*£r‘ Félévre....................................° » ” » Egy negyedre.......................... * • __ Egy hónapra .................. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal : A lyceum nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. 1 ‘ go „ (tt __________Teleki Domokos-hoz._______________gu ■?v HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmond bot ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclámok: hirfüzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, OKTÓBER 21. Egy közelgő nagy csapás. (M.) Az „Albiná“ ban a szerkesztő maga már másfél hét óta azon töri a fejét, ha vájjon beszüntesse-e a lapot ? Az érdemekben annyira gazdag szerkesztő mégis csak azzal fejezi be czikk-sorozatát, hogy hát a dolgot még egyszer megfontolja, addig pedig a közönség csak fizessen elő s pártfogásától ne fossza meg a lapot. De vájjon mi az, ami a szerkesztőt e kétségbeesett lépésre bírja, mert hát annak tulajdonképen okának kell lennie. Van is, nem egy, hanem akárhány. Jelesen és különösen előadja a szerkesztő, hogy a román közönség a nemzetiségi programmot lábbal taposta, azt magától merőben eltávolította; a román közönség erkölcsileg romlott s a nemzetiségi programm befogadására ez idő szerint képtelen; mert a román közönség egy semmiházi és nem érdemli meg a mindennapi kenyeret. Saját szavaival éltünk a derék és annyi érdemekkel dicsekvő szerkesztőnek, nehogy azzal gyanúsítson valaki, hogy belőlünk a részakarat szól. Az a körülmény, hogy az olyan lapok, mint a nevezett román lap, várjon tovább folytatja e pályafutását, avagy csődöt mond, nem sokat érdekelheti sem a magyar, sem a román közönséget, mert létezése nem hagy olyan nyomokat hátra, amelyek lételét emlékezetessé tegyék, teljesen hazafias szempontból fogva fel a dolgot, bennünket ez alkalommal csak az érdekel, hogy a román közönség épen Babesiu által azzal vádoltatok, hogy erkölcsileg romlott, hogy meg van mételyezve, beteg, férges kidobni való, nem érdemes még arra sem, hogy az Albinát olvasgassa. Igen furcsa események lesz ezek, mert hát itt tulajdonképen, ha van valami férges, az nem más, mint a szerkesztő meg az Albinája. Mert nézzünk csak egy kissé mélyebben a dologba , lássuk, vájjon mi lehet mindezen kifakadásoknak a tulajdonképeni oka, mert az már még is lehetetlenség, hogy egy egész nép rövid három-négy hónap alatt menjen tönkre annyira, hogy azt számbavenni ne lehessen. A választások előtt nagy volt a román nép — Babesiu szemében! E néppel a csillagokat le lehetett volna szedetni s oly szőlőgerezdeket keríteni, a melyeket hét határban a sárkányok őriznek, miként a mesében mondatik. Mennyire erkölcsös, mennyire jó és menynyire becsületes volt akkor a román nép. A választás lezajlott; az a nép, a mely iránt a szélsők annyi bizalommal viseltettek, ezeknek alcráit lerántották, cserben hagyták őket, s nem választották meg a törvényhozó testületbe képviselőknek. Iszonyú dolog, ez valami rettenetes. Én fel is fogom a szélsők helyzetét, mert hát ők bizony pórul is jártak nagyon. Kürtölni székében, hogy ők a népképviselők, hogy tőlük függ az ország sorsa; hogy egy szavukra a nemzetiségek mint egy ember, akként támadnak fel, hogy egy szem hunyorításukra a nép szétkergeti az idegen elemeket s választani fog csak annyira tisztelt személyeik közül. De bizony nem választott ezek közül, hanem választott józan gondolkozásu férfiakat, megválasztották a túlzók ellenlábasait; azokat, a kik — nationalista szempontból — a nemzet ügyeit elárulják; a nemzetet megcsalják, kifosszák s prédának az idegen kezébe adják. Na már a ki ilyeneket képes cselekedni, az csakugyan romlott, az csakugyan semmiházi, mert hát már az mégis csak rettentő dolog, hogy a nemzet érdekeit feláldozzák s idegen érdekeknek dobják oda martalékul. Azonban ez nincs úgy, mert a román nép választott meggyőződése szerint s ha a nationalistákat kivetette a nyeregből, e körülmény csak annak köszönhető, hogy ezek az urak már igen sokra mentek oktalanságukkal, már erősebben kezdik fenyegetni az ország békéjét, az egyes népek egyetértését és barátságát. Ebből aztán kitűnik, hogy mi indítja a jeles urakat a megbotránkozásra és mi készteti őket arra, hogy olyan rettentő ítéletet mondjanak a román közönség felett, hogy a román nép erkölcsileg romlott, nem ér egy pipa dohányt az egész. Választás előtt spártai erkölcs, utána római romlottság. Helyesen. Akkor azért, hogy megválaszszák, azután azért, hogy nem választattak meg. Ez a következetes nemzetiségi politika. De tán mégsem lehet olyan erkölcstelen a román közönség, már csak azon szempontból is, mert ezek a jó hazafiak mondják, amit a közönség az által is tanúsított, hogy ez urakat meg nem választotta. Aztán, ha szinte ennyire erkölcstelen volna is a román nép, ki lehet az oka ? Hisz ők voltak a népvezetők, ők finomították a néperkölcsöket, ők terelték a népet ez útra odáig, hogy ily gondolkozásmódot tanúsítson. Hagyjuk is annyiban! Sajnálkozzunk felettük, nem tudják mit cselekednek. — A hivatalos lap a honvédelmi minisztérium körrendeletét közli az 1876. sorozás tárgyában. Közöljük belőle a következő főbb pontokat: 1. A jövő 1876 ik évben azon korosztályok hivandók fel, a melyek az 1866 dik, 1855-dik, és 1854-dik években született hadköteleseket foglalják magukban 2. Intézkedés teendő, hogy a lelkészek és anyakönyv-vezetők, kik e részben már előlegesen figyelmeztetendők voltak, az 1866. évi születésű, a jövő évben az első korosztályt képezendő hadkötelesekre vonatkozó kivonatokat, a keresztelési és születési anyakönyvek alapján, állítsák össze, és f. hó 31 -ik napjáig mutassák be. 3. A községek elöljárói, az ./• alatt idecsatolt, s az egyes törvényhatóságok számára a kebelekben divó nyelveken szerkesztett „felhívás” hézagainak kellő betöltésére, s annak községenként való kifüggesztésére, és minél nagyobb nyilvánosságra hozatalára utasitandók. 4. A községi összeírásoknak alapjául, az 1873. évi 37.136. számú közintézvényemben körülirt módozatok szerint, részint az anyakönyvi kivonatok és a közelebbi népszámlálási adatok, részint az önkéntes jelentkezések és a házankénti összeírások szolgálnak. 5. Az anyakönyvi kivonatoknak a népszámlálási adatokkal való egybehasonlítása, főképen az anyakönyvekből, s így az anyakönyvi kivonatokból is kimaradott, vagy más helyekről átköltözött hadkötelesek kipuhatolása tekintetéből, érdemel kiváló figyelmet. Mielőtt azonban valamely hadköteles, a népszámlálási adatok alapján,a községi összeírásba s ennek folytán az állítási lajstromba is fölvétetnék , annak születési éve, amely gyakran tévesen bejegyezve fordul elő a népszámlálási ívekben,magának a kérdéses hadkötelesnek, vagy szüleinek, rokonainak, és más ismerőseinek kihallgatásával, s az anyakönyvek, ha netalán más év alatt be volna jegyezve azokba, átvizsgálásával, gondosan megállapítandó, és az illető évbeli összeírásba való fölvételekhoz képest eszközlendő. 6. A sorshúzási és állítási lajstromok szerkesztésénél, s ezek rovatainak betöltésénél, úgyszintén a teljesen ismeretlenek lajstromainak egybeállításánál, a fennálló szabályoknak lelkiismeretes alkalmazásba vételét várom el. Z'ÁRCZA. ft mikor az embereknek semmi dolguk sincs. (Kisvárosi közügyek.) É* az a város jelenleg is, amelyben nagyon sokan vannak olyanok, akiknek semmi dolguk ennck. Vétsek bár az illem szabályai ellen, de kénytelen vagyok kimondani, hogy a szépnem egy része ez osztály kiegészítő részét képezte, mert e városkába is beleütött a kényelmes keleti szokás, hogy a konyhán csak a szakácsné sózza el az ételeket, amelyekhez a hozzávalót a drágán fizetett úgynevezett „gazdasszony* adja ki; a szobákat az úgynevezett „belsőnek* hozzák rendbe, a gyermekekkel pedig a magyarul úgynevezett »bonneok* bajlódjanak. Ily körülmények között, amidőn a szegődött „gazdasszony“ stb. stb. a család belső ügyeit nagy sikerrel rendbehozzák, nagyon természetes, hogy a háziasszonyra meg a házi kisasszonyokra más foglalkozás nem jut, mint tükre előtt állani. Ugatni a szép selyem ruhák fodrait bontogatni, a dús hajfürtöket — ah bocsánat, szinte elfelejtem, hogy e szoros kötelesség teljesítése a fodrásznőkre van bízva, — mint magukat széppé tenlakb'0^ kedves férjüknek tessenek, aztán meg abbd,r — unatkozni és más ügyeivel bajtáctani “‘"1511 82 unalom sehogy sem akar azok oh«? r,ak.0zést nyújtanak a divatlapok, hisz Hen« k'"'k' "‚k * ***• *¡ Bek a midün h" De érdekelnének e kérdés k, * md8° be"“«k «»ii a „,i,síg. Egy szép kisasszony alkalmatlan bajuszának eltávolítása czéljából oszlató szert kér ; a másik csintalan leányka azt kérdi, mint viselje magát, hogy egy ismeretlen ifjú figyelmét magára vonja s a harmadik tanácsot kér, mint bilincselhetné le kedvesét örökre. E játékban azonban jelentékeny részük van az asszonyoknak is. Egyik kérdi, mint érhetné el azt, hogy otthon nem ülő férje otthon ülő legyen, a melyre aztán azt a bölcs tanácsot nyeri, hogy azt a mi férjét távol tartja, vigye a házhoz. Köszönöm alásan. Igen practicus tancsács. Mert hát tegyük fel, hogy a férjet egy bogárszemű asszonykának meleg szive tartja távol, mi volna könnyebb és kivihetőbb dolog, mint e csintalan nővel otthon a férjet meglepni; csupa éden volna ez a családi tűzhely. De menjünk csak tovább. Ah — ez már érdekesebb. De városkának hölgyei a legyező nyelv titkait szeretnék kifürkészni — mily érdekes volna e legyezőnyelvet érteni, mennyi kellemes perczet nyújtana ez ; szivünk titkait egy legyezőbe önteni, nyelvet adni egy eszköznek, melylyel játszunk s forgatjuk ujjaink között. Különösen a színházban ez nagyon érdekes lehet. Azt a derék ifjút, a ki reánk halványan tekint s lesi mozdulatainkat — önkéntelenül is legyezőnk egy forgatása által abban a kedves sejtelemben részesíteni, hogy szeretjük — igazán előnyös és minden veszély nélkül járó dolog, mert hát már ugyan ki volna annyira elromolva, hogy gyanúsítson bennünket azért, mert legyezőnket kibontottuk. Aztán jön a legyezőnyelv nagy és zsebszótára, amelyből megtudjuk, én azonban nem vállalok felelőséget, hogy így volna - miszerint a legyező kibontása azt jelenti hogy: szeretlek; öszszevonása : haragszom reád; játék a legyezővel: várlak holnap a szokott időben ; legyezés: melegem van, férjem mindent tud; a legyező hegyének ajakunkra tevése: csókollak; a legyező letétele: nem szeretlek többé , igy nincs szükség a legyezőre sem. Ah hisz ez nagyszerű. És ha már Z** városkának jelzett hölgyei mindezeket végig tanulmányozták, kedvet nyernek — ez azután munka foglalkozás — arra, hogy hasonló kérdéseket koczkázzanak a divatlapokban, vagy hogy az aggódó kérdezők részére bölcs tanácsokat osztogassanak.O * » — Ah! szörnyűségi ki hitte volna — szólt Kotyodiné szünet alatt az egyik páholyban, a megdöbbenés és megbotránkozás félreismerhetlen hangján, a nélkül, hogy e szavakat valakihez intézte volna. — Mi az? mi az? kedves néném — szól Teréz ijedten lefelé nézve, hogy kiejté kezéből a legyezőt, mely egy vaskos uracsnak fejét koppintá meg. Az uracs öklét már támadásra szorította ös- sze, mert mint észlelő, szomszédja másodszor alkalmatlankodik, azonban hallván a legyezőnek földreesését, mindjárt átlátá, hogy tulajdonképen egyéb esküdött össze az ő feje ellen. Ezen váratlan közbe szólása miatt a véletlennek Kotyodiné késett a felelettel, lenézett meg tudni a legyező sorsát, a melyet épen akkor emelt volt fel a kövér ura és s átnyujtá Kotyodinénak oly tekintettel, amelyből azt is ki lehetett volna magyarázni, hogy máskor az ily meglepetéseket megának kikéri. Miután így, kellemetlen ügy el volt intézve a Teréz újólag felteszi nagynénjének a kérdést az elszörnyülködés miatt, amelynek önkéntelenül kifejezést adott. A néni, ki különben még fiatal és szép, ezúttal nem adott választ, úgy látszik, a közbeneső perczek alatt jobban megfontolta a dolgot s jobbnak látta azt a mit látott, a mi tévedésen is alapulhatott, nem bigygyeszteni a csintalan Teréz A cselédtartás-, teke-, játék-, kocsi- és lótartási adónál (400,000), s a vadászati fegyverek adójánál (200,000 frt) többen figyelmeztetik a minisztert az illető adótörvények rendeleteinek többfélekép értelmezhetésére s hibás alkalmazására. A miniszter kijelenti, hogy a törvények hibás alkalmazását rendeletileg orvosolandja, s kilátásba helyez novelláris törvényjavaslatot is. A bizottság megszavazza a két adó előirányzatát. Az egyenes adók késedelmi kamatainál (1.500.000 frt) Helfy kérdésére kijelenti a miniszter, hogy a késedelmi kamatok nagy része nem executiók útján jő be, hogy maga is elismeri, miként a 6°/0-os kamat nem áll összhangban az országos kamatlábbal, s azt 8%-ra emeli fel. De egy a pontos adófizetők iránti méltányosságból a késedelmi kamatot az ország által fizetett kamatok nagyságáig tartja felemelendőnek. Simonyi E. helytelennek tartja, hogy az állam késedelorrara, azonban arczán a felindulás és megbotránkozás jelei még egyre látszottak. Kotyodiné a szemben levő páholyra függesztő szemeit, mintha a felindulását okozó eseménynek e páholy lett volna a szintere, s nem tudott megválni sehogy sem tőle. De hát mi történhetett ott? Teréz nénjének tekintetét figyelemmel kisérte , ha bár kérdéseivel többé nem zaklatta, mégis észrevehette, hogy a Szendéné páholyában történhetett valami, ami nagynénjét megbotránkoztatta. — Ez már mégis sok! szól ismét Kotyodiné oly hangon, mint imént szemeit Szendéné páholyára függesztvén. Teréz ezúttal nem nézett lefelé, sem nem ijedt meg annyira mint előbb, még legyezőjét sem ejte ki kezéből, hanem Szendéné páholyába nézett, aki hihetőleg az unalom miatt véletlenül már másodszor ásított, amiért legyezőjét ajakéhoz tarta; ezt annál kényelmesebben tehette, mert legyezője épen kézügyben volt s annak egyéb hasznát ez alkalommal úgy sem vehette. Az ásítás társadalmi szabályaink értelmében ugyan nem illő dolog s iparkodunk is azt léptennyomon elfojtani ; ám de többnyire lopva jó s ilyenkor az illem szabályait egy gyakorlati mozdulattal vagyunk kénytelenek respectálni, hogy szájunkat ízletesen eltakarjuk. Pedig hát emberi dolog. — És ott van férje ... és nem látja — szól Kotyodiné folytatva, — ez már még is sok. Az a Szendéné, aki annyit ad családi boldogságára, aki annyira mutatja, hogy szereti férjét, aki annyira szenteskedik. Teréz nem állhatta ki, hogy nénjére ne nézzen , ne kérdezze, hogy hát tulajdonképen ez mi lenne. . __ Mi lenne ? — oh, de hát mit fel tőled — szólt Kotyodiné — te mg A pénzügyi bizottságból.