Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-08-04 / 176. szám

IX. évfolyam 176-dik szám. Kolozsvárit, 1875. szerda, augusztus 4 POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételek. Egész évre.................................16 fi. kr. Félévre......................................® » — n Egy negyedre......................... 4 „ — „ Egy hónapra ..................... 1960 „ En ” SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumnyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmondi Bor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclámok: hirfüzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, AUGUSZTUS 3. Nagy eszmék, kis emberek. Nagy időket élünk. Elértük azt az időpontot, amidőn Európa ügyeit neveletlen gyermekek igazgatják , s az egyes nemzetek politikáját iskolázatlan ifjak szabják meg. Elértük azt az időpontot, a midőn ifjú suhanczok a népek élén állanak és tele zúgják ezeknek koponyáját mindenféle hangokkal, elkábitják; a szerencsétlen népek, mert indulni tudnak e suhanczok után, vagy legalább képesek hallgatni ily bolond beszédeket. Ezen utolsó időket hirdetik a brassói „Oriental Latina“ első czikkei, amelyekben a román nagyság, a román eszmék s a románok által követendő politika elég hangzatos phrázisok által kellő komolysággal adatnak elő. E hóbortot megkoronázza e lap utolsó számának egyik czikke, amelyben egész nyíltsággal kimondatik, hogy a kelet (nem a kolozsvári) jövője a románok kezében van, a románok vannak hivatva arra, hogy keleten a vezérszerepet vigyék. Elmondatik továbbá az is, hogy Románia eddig nem teljesítette kötelességét. Szoros feladata lett volna az öszszes románok egyesülését kivívni, addig is velünk itt egyetértve, oda hatni, hogy Románia a vezérszerepet kezébe vegye. E lap ígéri, hogy mi románok itt — Romániát ebbeli munkájában támogatni fogjuk. Egyébiránt az „Orientulu“ megbocsátja eddigi mulasztásait Romániának, azon egy feltétel alatt, ha azonnal neki fog ily irányban a munkának s boldogitni fogja keletet román vezérletével. íme, mit csinál az, ha valakinek bogara van a fejében s különösen annál mit eredményez, a kinek sok bogara van! Az „Orientált“ két ifjú legény élteti, akik azért nem mentek más pályára, mert semminemű qualificatiójuk nincs, — neki fogtak ahoz, amihez szerintük nem kell semmi qualificatió. E bátorságot — mert közel esik Bukarest — a romániai vörösektől veszik. Ám legyenek bátrak, nincs ez ellen senkinek kifogása, csak az őrültek bátorságát produkálni nem helyes. E bátorság egyik rugóját a most kötött vámegyezmény alkotta, mint tudjuk, az osztrák-magyar állam közvetlenül Romániával szerződött, Boerescu miniszter pedig a román kamarában úgy nyilatkozott, hogy e szerződéskötés Románia független önállóságát mutatja. Íme az osztrák-magyar állam részindulata Románia iránt; egy oly rugót ad a román büszkeségnek, mely ezt gőggé változtatja, holott ésszerűen használva, Romániának nagy hasznára lenne. De csináljon Románia a mit akar, azzal nincs bajunk, csak olyant ne csináljon, a mi nekünk rész, szükséges s a barátság fentartása volt, s Románia kormánya elég okos e barátságot becsülni; — van bajunk azonban az „Orientulu“ vezetőivel, mert ezek oly tanokat proklamanálnak s oly eszméknek csinálnak propagandát, a melyek nálunk az állam eszméivel össze nem egyeznek. A magyarországi románság szokásai, elvei, gondolkozása államéletünkkel egybe fortak, azokat változtatni sem szándéka, sem tehetsége. Ha Románia lakossága tejben vajban fürödnék, a mi románunk itt nem irigyelné e jólétet s nem is kívánná azt meg. Inkább itt korpa kenyér — mondja — mint túl fehér czipó. A román nép ragaszkodik a földgöröngyéhez, s attól megválni nem tud. Ott van népköltészete, mely az idegenséget átkozza, mert a románt búskomorrá teszi, megöli, — van példa rá. Azok az eszmék tehát, amelyeket oly gondatlan bátorsággal az ifjú suhanczok hirdetnek, a nép gondolkozásmódjában alapot nem találnak, nemcsak, hanem azok, a nép gondolkozásával merőben ellenkeznek. A mi nagyságunkat nem az általunk birt nagy terjedelmű föld fogja megadni s ez árulja el a suhanczok tudatlanságát és neveletlenségét, a kik hiszik, hogy a román nagysághoz csak terület kell, egyéb semmi. Világosság, nevelt nép, művelt társadalom kell mindezekhez, amelyeknek megteremtésére a román suhancz politikusok nem törekednek, hihetőleg azért, mert elsősorban nekik volna szükségük csiszolásra. S mi románok addig fogunk földterületért küzdeni, a mig elveszítjük lábunk alól még azt a keveset is, a mit birunk. Addig fogunk anyag után kiáltozni, a mig szellemünk megbomlik s ekkor anyagra sem lesz szükségünk. A magas politika igen szép mesterség egy nagy nemzetnél, a mely műveltségénél fogva ilyen politikának űzésére hivatva van. Ámde egy maroknyi népre nézve az ily nagy politika csúfság, mely őt megbélyegzi a többi népek előtt. Azt a kis észt, a melylyel mi románok rendelkezünk, használjuk fel jóra, hagyjunk békét Romániának s annak a keletnek, mely eddig annyi részt hozott mi reánk. Moldován Gergely: — Az új vöröskönyv nagyon sok anyagi ügyre vonatkozó okmányt fog tartalmazni, így a Romániával folyt kereskedelmi szerződési alkudozásról sok okmány lesz közölve , benn lesznek a szerb vasútcsatlakozásra, a török vasútügyre és az Olaszországgal kötendő kereskedelmi szerződésre vonatkozó okmányok. — A „P. Lloyd,“ úgy értesül, hogy a hadügy budget véglegesen van megállapítva és újabb közös minisztertanács elé nem kerül. — A pénzügyminisztériumban már elvégezték a budget összeállítását. Most egyes javaslatokon dolgoznak, melyek a budgettel együtt lesznek előterjesztendők. E javaslatok a pénzügyi igazgatás reformjára irányulnak. Alig lehet ugyan tőlük azt várnunk, hogy jelentékeny megtakarításokat eredményezzenek, de igenis várhatjuk azt. TARCZA. M m. naj vrilág* — Regény. — RT A II. j SzATHMÁRY K KÁROLY. Hadi tervek. (Folytatás.) —• Köszönöm — mondja gunynyai Endre. Már akkor csak maradjunk otthon mindketten ... És mi lenne tovább ? — Ismerkedés és ismerkedés. Fölkeresni a gazdag patrónusokat, bankárokat, mágnásokat. Ezeknek azt mond, hogy már gyermekkorodban Rómában, Münchenben forogtál, különben, ha Canovalennél sem hiszik el, hogy művész vagy. Aztán ne kérj egyebet tőlük, csak annyit, hogy ő méltóságaik, excellentiáik engedjék meg, hogy mintáidat bemutasd; jó lesz ha celebritásaik közül egy párt ingyen lemintázol s később, bárha egy sem kelt el, hozzájok mégysz s hálálkodol, hogy annyi kelt el, hogy nem győzöd a szobor sokszorozását. Az ilyet aztán végleg megnyerted. — No ez legalább mulatságosabb, mondja Fridre nevetve. — A másiknak azt mondod, hogy csak nemes ízlésből kifolyó ítéletén szeretnél tanulni. De sehol se panaszolj, mond, hogy nem győzöd a megrendelést, ha egy garast sem veszesz is be esztendőn át. Még talán az sem ártana, ha nevedet, mint nem egy művésznőink közül, németre, vagy épen olaszra változtatnád. — De már azt nem teszem — mond Endre határozottan. — Legyen tetszésed szerint, pedig ha egyszer zöld ágra vergődtél, újra vissza magyaríthatnád. Meglásd, ha tanácsomat követed, pár év alatt kész ember vagy. Én a kormánynál és irodalomban sokat tehetek éretted. — Köszönöm magas pártfogását Nagyságodnak; kihez legyen szerencsém ? kérdi Endre gúnyosan. — Még ma semmi; holnap talán legalább is miniszteri fogalmazó; az első miniszterelnöki estély után titkár és így tovább, két év leforgása alatt legalább is osztálytanácsossá kell lennem. — No elvégezte a tanácsos úr előadását, kérdi az öreg úr felállva. Mert hogy ezt a sok szépet megemésszük, okvetlenül aludnunk kell egyet reá, aztán még álmos is vagyok nagyon. — Hát feküdjünk le! — mondja Arthur. De atyám még nem mondotta meg, hány órára jelentessem be a miniszternél ? — Semmikor sem — mondja az öreg úr. Holnap irok egy levelet a miniszternek, melyben tudatom, hogy itt vagyok a haza szolgálatára készen, s punctum. — De kedves atyám! Ez nem hogy punctum lenne, de még virgula sem. Nem úgy megy az a mai világban. Először is tisztelkedned kell a miniszternél s egy folyamodványt benyújtanod, melyben alkalmazásodat kéred. — Nem kérek én semmit. — Bizony pedig már Krisztus urunk megmondotta, hogy zörgessél és megnyittatik; ez más szavakkal azt jelenti, hogy ha nem zörgetünk, sőt néha nem dörömbözünk, nem fog megnyittatni. — Hát akkor hadd maradjon zárva. Midőn én 48-ban hazám szolgálatába léptem, az volt mondva „a honvédek a haza hálájára érdemesek.“ De én nem is várom ezt a hálát. Most vénségemre is csak arra törekszem, hogy hazámnak szolgáljak. De azért, amit kiérdemelni hiszek, ember előtt nem fogom könyörögni soha! — De édes atyám . . . Hidd el, mindennek meg van a maga módja. Egy miniszter nem felelhet minden privát levélre. Ennek hivatalosan kell történni. — Édes atyuskám — mondja Margit — Arthurnak igaza van. — Kérd te is atyánkat Emelka. Neked nem fogja megtagadni. A nők körülvették az öreg urat. — Nem bánom, hát írjátok meg a folyamodványt, de semmi esdeklés, az nem fér össze huszártermészetemmel. Még ha az ellenség pardont kért, azt is megutáltam. Aztán küldjétek föl, ha tetszik. — De magadnak kell azt fölvinni — mondja Arthur — látniok kell, hogy még ép, szolgálatképes férfiú vagy. — Ha tetszik majd felhívnak.De elég mára. Már most igazán feküdjünk le. Asszonyok eredjetek szobátokba ! A család nyugalomra tért, de különböző érzelmek között s az álom sem egyszerre jelentkezett tagjainál. Legelőbb aludt el Emelka, kinek fejét a fővárosi zaj még csak perczekig tartotta zúgásban. Különben is szokva volt korán feküdni , és korán kelni, most pedig az út fáradalmai és a tervek cacsa annyira kimerité, hogy Margitnak, ki éjjelre még fürtéit rendezte, s a holnapi öltözködés részleteit tervezte, alig adott egy pár kérdésre feleletet. Margit hosszasan ébren volt. Lelke sokáig Arthur terveivel foglalkozott s meg volt győződve, hogy neki az ország fővárosában csakugyan hivatása és szerepe van. Neki kell férje hírneve egyik előmozdítójának és részesének lenni! . . . . Hiszen már eddig is volt az részben. Azoknak az idylt szobroknak, Venusoknak és Diánáknak, melyek szobrait a vidék megbámulta, gyakran szolgált ő mintául. De lelkesítve is férje iránti szerelme és művészetének hozott hódolat által, semmi különöst nem látott abban, hogy ha annyiszor földicsért szemei hatalmával férje jövőjére is be fog folyni. Hiszen azt is csak irányában nyilatkozó szerelméből és áldozatkészségéből fogná tenni. Ő szép volt, ezt ha nem mondták volna is mások, tükre minden órán mondá neki s miért ne kamatoztatná ezen Isten jó kedvéből nyert tőkét férje és talán nemsokára családja boldogítására — egészen ártatlanul, mint egy szépslégképet, mely a vevőket férje művészetéhez hódítja. Hiszen ő tudja legjobban, hogy azon másolatoknál mennyivel szebb, felségesebb az eredeti. Margit hiú nő volt s eddig is örömmel hallgatta a hizelgést, a hódolatot. De mik azok a vidéki tüskök azon czimeres hintóju grófok, bárók és bankárok mellett, kik férje műhelyében megjelenve, keresni fogják benne az eszményt, mely a művészt lelkesíti s hódolatukat rakják lábaihoz Bizonynyal nem volt lelkében a véteknek még csak gondolata hogy az adókivetésre biztosabb módot és alapot, az adóbehajtásra pedig czészerűbb és hatékonyabb utat és eszközöket szolgáltatnak. E javaslatok egyszersmind szabályozni fogják a törvényhatóságok működését is az adókivetés és behajtás tekintetében. Nevezetesen intézkednek arról, hogy az adózó polgárok kelő időben tájékozva legyenek adójuknak úgy minősége, mint mennyisége iránt. S ez valóban égető szükséget pótol. Mert boszantó és súlyosan terhelő, hogy elnézésből, névvagy hivatalcsere következtében valakire olynemű adót rónak, amilyennek vele szemben semminemű alapja nincs, és vele rendesen akkor tudatják, mikor többé már nem áll módjában azon segíteni. S ép oly boszantó és terhelő, hogy az adózó polgár még az év harmadik negyedében sem tudhatja, hogy mi az adója, így nem csoda, hogy a hátralákok oly nagymérvűek, hogy a kormány a befizetendő adó mennyiségére egész biztossággal soha nem számíthat. A közjegyzők ügyködésére alkalmazandó bélyeg- és illetékről. (A pénzügyminiszter körrendelete valamennyi pénzügyigazgatósághoz.) Minthogy az 1874. évi XXXV. t. sz. alapján a m. kir. igazságügyminiszter által kinevezett királyi közjegyzők működésöket i. é. augusztus elsején megkezdik, a pénzügyi törvények és szabályok 1868. évben kiadott hivatalos összeállításának a bélyeg- és jogilletékekről szóló 14-ik füzetébe a közjegyzői intézmény hiánya miatt részben fel nem vett, de az 1868. évi XXIII., 1873. IX. és 1875. évi XXV. törvénycczikkek által érvényükben szintén fentartott, a közjegyzők ügyködésére alkalmazandó illetéki szabályok, tekintettel a kezdetben idézett törvényczikkben s a m. k. igazságügyminiszter által f. évi 663. sz. a. kiadott közjegyzői utasításban foglalt határozmányokra, nem különben a törvényhozás által időközben tett változtatásokra, a következőkben közölteinek a p. v. igaz-