Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-01-16 / 12. szám

X. évfolyam ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égész évre.....................................16 ft. — kr. Félévre...........................................“ » — » Egy negyedre............................ 4 • Egy hónapra 60 ín rS .ff1 4 12-dik szám Kolozsvárit, 1876. vasárnap, január 16. B MA&XM POLGRE POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Irladól hivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK:­­ Ötször has&bozott g&m­ond sor­sra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ff* va. NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 írt. KOLOZSVÁR, JANUÁR 15. A brassói kir. törvényszék határozata. A brassói kir. törvényszék mult évi de­­czember hó 7-ről 9825. sz. a. azon határoza­tát közlé az ottani ügyvédi karral, hogy 1876. január 1-től kezdődőleg ügyvédek által sig­­nált és nem az állami nyelven szerkesztett beadványokat elfogadni nem fog, hanem azo­kat visszautasítja. Ezen határozat ellen 21 román és szász ügyvéd egy előterjesztést nyújtott be nevezett törvényszékhez az iránt, hogy határozatát vonja vissza, esetleg ezen beadványt panasz­ként küldje fel a nagy m. kir. igazságügyi minisztériumhoz. A brassói kir. törvényszék e beadványt visszautasította, ismételten fentartván határo­zatát. A nyelvkérdés, hiányos törvényeinknél fogva,, kétségtelen egyre több és több zavart okoz, meglassítja az vgszságszolgáltatást, meg­nehezíti az ügyek gyors és a mi igen sajnálatos, tér nyittatik nationalista­ üzelmek űzésére. Igaz, hogy, az 1871 -ki 32., 1875-ki 34. és az 1868-ki 44-ik törvényczikkek alapján, melyek az eddigi szokást az első bíróságok szervezéséig helyben és érvényben hagyják, csak az állami nyelv használhatását nem szabja meg; kétségtelen azonban az is, hogy e törvények csak ott engedik más nyelvek használását, a­hol az állami nyelv használhatása nem lehet­séges, vagy csak nagy nehézségekkel járna. Midőn a törvényhozó testület ezen kivé­teles engedményt tette, szeme előtt lebegett több vidék polgárainak érdeke, a­melyen az állami nyelvnek kizárólagos használata nehéz­ségekkel jár. Ezen kivételes engedménynyel azonban azoknak, a­kiknél az állami nyelv használata semmi nehézséggel nem jár, visszaélniük nem szabad; nem szabad azon engedményt igény­be venniük, a­mely nem számukra lett adva, hanem azokért létetett, a­kik arra valóban rászorultak. A fennebb említett törvényczikkek hatá­rozottan mondják rá a magyar nyelv, mint ál­lami nyelvnek kizárólagos használatát, s csak kivételkép van megadva az engedmény az ellenkezőre, a­hol ezen intézkedése a törvény­nek végrehajtható nem volna. Már most önként következik, hogy az ügyvédi kar hazánkban vágjon jogosítva van-e, a törvénynek ezen kivételes kedvezményét igénybe venni; az ügyvédi kar, a­mely az ál­lami nyelvet teljesen bírja, a­mely semmi ne­hézséggel nem küzd az állami nyelv kezelé­sében ? Kétségkívül ama törvény kivételes in­tézkedése nem az ügyvédi karért lett megal­kotva, a­melynek kötelessége tudni az állami nyelvet, hanem azon vidékekért, a­hol az ál­lami nyelv használata nehézséggel jár, követ­kezőleg az ügyvédi kar nem is vehet a maga részére igénybe egy oly kivételes intézkedést, a­mely másokra nézve lett megalkotva. A brassói kir. törvényszéknek tehát az ügyvédi karra kizárólag vonatkozó határozatát feltétlenül helyeselnünk kell, mert az teljesen a törvényen alapszik, mely törvényt respectál­­ni kell; ezze ráteci az ügyvédi karnak. Meg vagyok győződve, hogy rá a hely-tör­vényszéknél nem azért veszik igénybe az ügy­védek a többi nyelveket, mert talán a magyar­nyelvet nem beszélik, hanem igénybe veszik, mert a törvényt nem respectálják, vagy épen súrlódásokra s diff­erenciákra kívánnak okot szolgáltatni. Ezen eljárásokból mi következik ? Következik az, hogy a törvény iránti fel­tétlen tisztelet csökken, az igazságügy nem gyors, s a nyelv kezelése körül féltékenység támad több részről és éles súrlódások nyernek életet. Részünkről határozottan elérkezettnek lát­juk az időt ezen visszaéléseknek véget vetni egy oly törvény megalkotása által, mely az állami nyelv rovására űzött visszaéléseknek útját vágja. A brassói ügyvédi kar már most iparko­dik ez ügyet elefánttá felfuni — nem hisszük, hogy a józan közvélemény helyeselje épen az ügyvédi karnak az állami nyelv rovására űzött visszaéléseit. Részünkről igen óhajtanék, hogy ily irány­ban más törvényszék is működjék, hogy az igazságügy teréről a politikai fészkelődéseknek útja vágassék. Moldován Gergely, Budapest, jan. 13. A képviselőház folytatta a közigazgatási bi­zottságról szóló javaslat­­folytatólagos tárgyalását. Szivák Imre volt első szónok, egy rokonszen­ves beszéddel pártolva a javaslatot. Hedry Er­nő beszédét nem hallgatta, de nem is hallhatta közvetlen környezetén kívül senki, oly halkan be­szélt. Éber Nándor egy szép s általános tetszést keltett beszéddel védte a javaslatot. Utána He­­gyesy Márton védte a veszélyeztetett „autonó­­miát.“ Ezután Horváth Gyula szólt a közigazgá­­si javaslat mellett, ellene Helfy. Végül Ti­sza kormányelnök reflektált az előtte szóltak be­szédére. Fel vannak írva a javaslat mellett Balogh Imre, Várady Gábor, Molnár Aladár, Tisza László gr. Péchy Manó, Vécsey Tamá­s, Halász Bálint, Rudaházy Pál. A ja­ia­liffidien felhrvák: Mukits Ernő, Ör­ményi Miksa, Németh Albert, Ernő, He­gedűs László, Sembéry István, Hérits Antal, Ivan­juch­ József, Csatár Zsigmond, Ragályi Ferdinand, Steinakher Ödön. Tisza mai beszédében reflektál Helfy tá­madására, mely támadás Tiszának a fővároshoz intézett ismert rendeletén sarkalt. Tisza kije­lentette, hogy ő csak törvényes kötelességét telje­sítette. Előadja ezután a fővárosi budget idei kése­­delmezésének botrányos történetét. A képviselőház a miniszter eljárását zajosan helyeselte.— Ezzel az ülés véget ért, meg fog maradni. A kabinet választási programmja már meg van állapítva. Mac-Mahon maga intézi azt a franczia néphez proclamatió alakjában, mely tegnap volt közzéteendő, Buffet ellenjegyzését vi­seli s azt hangsúlyozza, hogy a kormány múlt évi februári programmjainak alapjain áll ma is. Azon esetre, ha Say és D­ifaure urak a cabinetből ki­lépnének, a kamara állandó bizottságának köztár­sasági többsége a nemzetgyűlés összehívását ké­szül indítványozni. A válság keletkezését a „Temps“ követke­zőleg adja elő. Say pénzügyminiszter Feray Gil­bert, és Boncher képviselőkkel manifestumot in­tézett választóihoz. Ennek folytán Mac-Mahon szombaton magához hivatta Say urat s szemére vetette, hogy a kormány ellenségeivel ért egyet. Say megnyugtató felvilágosításokat adott. Másnap azonban a tábornagy ismét magához hivatta , azt mondá neki, hogy szolgálatait sohasem fogja ugyan feledni, de Buffet úrnak az a nézete, hogy a je­len viszonyok­­közt a kabinet homogenitása meg van zavarva . Say úr lemondása elkerülhetetlen A pénzügyminiszter azt felelte, hogy lemondását már ismételve beadta, s hogy az ellene felhozott vádak a legcsekélyebb alappal sem birtak. Külön­ben újra benyújtotta lemondását, mely el is fo­gadtatott. De a­mint ezt Dufaure megtudta, azon­nal leköszönt ő is. Ennek folytán a válság egé­szen más jellemet öltött, s a tábornagy oda mű­ködött, hogy mindkét minisztert megtartsa eddigi állásábkl. Kz4.iaét£lye tartatott miniszteri tanács­csokban úgy látszik sikerült az eU^Siá-Vcá^rT­M- kiteni. A szerb skupstina ülései folyton igen zi­vatarosak, s a ház minden alkalmat megragad, hogy kellemetlenséget szerezzen a kormánynak. A budget-előirányzatban roppant törlések történtek, s az alkotmánybizottság még azt is indítványozta, hogy az előbbeni kormány a megszavazott bud­­gettételek meg nem tartása miatt vád alá helyez­tessék. TARCZA: Az „Erdélyi országgyűlési emlékek" I. KÖTETÉBŐL. SZILÁGYI SÁNDORTÓL. (Folytatás.) VI Castaldoban ezúttal is későre ébredt fel a tettvágy. Az országos hadak összegyűltek ugyan a szászsebesi táborba, hová a német és spanyol hadakat is összevonta, de az elindulásból nem lett semmi. Az erdélyi hadaknak nem volt kedvük ok nélkü­l ingerelni a törököt, mikor ezzel a vezér­rel és ezzel a sereggel úgy is bizonyos volt a meg- veretés, megeléglettek ott készen állani arra az eshetőségre, ha az újonnan elfoglalt vidékekből a Maros völgyén át maga Erdély ellen akarnának támadást kisérteni. S minthogy a zsoldosok fize­­tetlensége miatt maguknak is elég bajuk volt, sept. 2 án tábori országgyűlést tartottak, hogy honnan teremtsék elő számukra a zsoldot? A török azonban — új hódításai szervezésé­vel, Lippa helyreállításával foglalkozván — nem akart támadást intézni Erdély ellen. Egyelőre csak összeköttetéseit kívánta fentartani, hogy ha majd terveit valósítani készülend, legyen kikre támasz­kodni. Egyszerre elborították az országot Szolimán ferma­jaival — de ezek nagy része Castaldonak adatott át, é­s felszólaltak a szokásos évi adó beszolgáltatása végett. A havasalföldi vajda, Ali csausz, Haller Péternek Szebenbe írtak s az oláhok részéről támadással fenyegették. Castaldo ily körülmények közt szept. 8 ára Szebenbe összehívta a rendeket. Ezen gyűlés tár­gyalta, a kérdést — ha ugyan megtartatott — att­g Szász-Sebesben a táborban tanácskoztak fe­­lette, hova ugyancsak sept. végére hívtak össze országgyűlést, fenmaradt emlékeinkből nem világ­­ult ki. Tény, hogy Castaldo kényszerítve volt a törökök irányában ugyanazt a szerepet játszani, a miért Martinuzzit meggyilkoltatta: bele­egyezett hogy a rendek Haller Pétert a török oláh követ­séghez küldjék. Haller Szebenből sept. 16-án ment el Tal­­mácsra a rendek felhatalmazásából, hová Kynan bég . Pythar János a havaseli vajda követe már megérkeztek. Pythar szent Itallerhoz, hogy elébb magánosan kíván vele beszélni: „Temesvárért — mondá neki — szót se vesztegessetek, Lippára nézve tán megnyerhetitek, hogy ne tegyenek bele szancsákbéget vagy beglerbéget, hanem csak bí­rót.* Együtt Kynauhoz menvén, Haller Ali csausz elmaradása okáról kérdezősködött. Kininig jött, monda Kynan, ott vár a gázlónál. Majd megpró­bálom, rábírhatom-e, hogy eljöjjön. Később Kynan Slallerhoz ment: félek, hogy Ali nem jön el, de szeretném tudni, hogy mi a követséged? — Tu­dod, mondá Haller, hogy a vajdát az adó megfi­zetésére nézve ti találtátok meg, mely esetben az országnak béke adatnék, uraljon bárkit. Engem azért küldtek a rendek, hogy tudják meg a hatal­mas császár akaratját, s azt is, ha van-e nekik ha­talmuk a békéről és adófizetésről alkudozni ? — Beszéltem erről — felesé Kynan — Alival, de nekünk nincs felhatalmazásunk ezekről egyezkedni. Hanem én tanácslom, hogy az adót a portára küld­jétek be, s kérjétek Lippát és a Maros­i Tisza közli részt, azt­­án visszakapjátok, hanem azon feltétel alatt, hogy a némettől álljon el s válasz­­szon az ország vajdát. Haller válaszában hivatko­zott az ő hűségökre, mely nem engedi, hogy Fer­­dinándtól elálljanak, mire Kynan azt felelte: „nem hiszem, hogy a hatalmas császár megelégedjék az adóval pusztán, s megengedje hogy jogából kifor­­gattassék.* Haller másnap csakugyan összejött a gázló előtt Ali csauszsza), de akkor sem ment többre. „Nem volt más hasznunk belőle — jelenté — minthogy megtudtuk a császár akaratját”. E je­lentés alapján oct. 21-én a rendek előterjesztést készítettek a portára: „a hatalmas császár paran­csolta nekik, hogy Fráter Györgynek engedelmes­­kedjenek, s a királyfinak Ferdinánd leányával el­jegyzését, az országnak Ferdinánd védelmébe aján­lását s a német seregeknek Erdélybe hozását Frá­ter György hajtá végre. Kérik, hogy a szultán fo­gadja őket vissza kegyeibe, a Petrovics által birt , elfoglalt helyeket adja vissza. Ők is megfizetik az adót, vajdát is fognak választani, s ha a hatal­mas császár kegyeiről biztosítva lesznek, kieszköz­­lik, hogy a németek el fogják az országot hagyni“. Castaldo ezer aranyat küldött Alihoz, ki e levelet a portára volt viendő a Rustán számára, hogy ez az abban kértek teljesítését eszközölje ki, tehát ő részben is követte a Martinuzzi példáját —­­csakhogy saját módja szerint, a viszonyokat nem ismerve, ügyetlenül. Azt hitte, hogy a választ még addig míg a tábor együtt lesz, megkapja, de a szüret s a zordonabb őszi napok közeledté­vel ezek kijelenték, hogy nem fognak maradni. „Ha a tábor eloszlik, fenyegeti őket Castaldo, én se maradok itt.“ „Nem tehetünk róla, de annyira kimerültünk, hogy nem maradhatunk“. Saját kato­náival még több baja volt Castaldonak: ezek sem akartak maradni, mert fizetéseiket nem kapták, élelmekről nem volt gondoskodva, ő maga pedig gyanítani sem tudta, hogyan fogja őket kielégíte­ni, hol fogja őket tartani, mikor már a városok sem akarták befogadni. S miután a tábor eloszlott, csakugyan ő is kérte visszahívását, mely nem fo­gadtatott el. Néhány héttel utóbb oct. 20-án se­­besi táborában a­­vajdával egyetértve Hallért a kincstartói hivatallal megkínálta, mely hivatalban ez Ferdinánd által megerősítetett. VII. A helyzet azonban mind benyúltabbá lett: Castaldo rakonczátlan katonáknak volt a táborno­ka, Báthory engedelmeskedni nem akaró ország­nak vajdája s Haller üres pénztárnak kincstartója. A persa háborúval elfoglalt porta még nem gon­dolt tényleges beavatkozásra: elég volt neki, hogy maga a rosz hangulatot szította, míg másfelől szövetségese II. Henrik francia király Ferdinán­­dot úgy elfoglalta, hogy ez erdélyi­­uralkodásának megszilárdításán nem munkálhatott. Castaldo szeme láttára járták be a portának és Petrovicsnak ügy­nökei Erdélyt, biztaták az ország rendeit, hogy le­gyenek jó reménynyel: a királyfi be fog Erdélybe jöni, s hordoztak szét a rendekhez leveleket ha­sonló biztatásokkal teljeseket. Ily viszonyok közt nehány főur, magyar és székely, Báthoryt országgyűlés tartására hivta fel. De a vajda félt annak kimenetelétől s nem akart beleegyezni, nehogy a rendek a török alkudozás kérdését kezökbe vegyék s őt működésében gátló határozatokat hozzanak. A dologból szóváltás fej­lődött ki s Báthory jelentést tett a királynak. Fer­­dinánt decz. 20-án kelt rendeletével még részgyű­lések tartását is eltiltá az ő tudta és felhatalma­zása nélkül. Magának is szándékában van — h­á­r közönséges országgyűlést tartani, de ebben a többi országaiban támadt zavarok gátolták, addig pedig, mig alkalma lehetne olyant összehívni, minden javukra tartozót maga fog elintézni. Egyszerűmind felhatalmazá a tábornokot a a vajdát részgyülés tartá­sára, melynek határnapját ezek 1653. jan. 6-án kiadott meghívóval jan. 20 ára tűzték ki. Főtárgyát e gyűlésnek épen az országgyűlés tartásának kérdése képezi. E kérdés bolygatásával a király Erdély egyik legsarkalatosabb s legfél­tettebb jogát támadta meg. Magyarországra nézve már évek előtt kiadta erre vonatkozó rendeletét, de az az Erdély által birt részekben életbe nem lépett s annál kevésbé birt érvénynyel itt. Sajátságos helyzetéből folyó jog volt az , mint végvidék, mint a török invasiónak kitett ország gyakran volt ab­ban a helyzetben, hogy rögtön kelle a védelmi intézkedéseket megtenni, és sem a régibb királyok, külföldi politikai szemle. A franczia miniszterválság végkép elin­tézve még nincs ugyan, de mindamellett általános a remény, hogy a kormány jelen összeállításában Legújabb. Páris, jan. 13. Mac-Mahon proclam­atiója a franczia néphez ezeket mondja: A senátoroknak, képviselőknek és a köztársaság elnökének sem­

Next