Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-01-26 / 20. szám

kötött, és a m. é. január 1-én életbe lépett ke­reskedelmi törvénynek a kereskedő­ c­égekre és a kereskedelmi c­égjegyzékekre vonatkozó határo­zatai kiváló fontossággal bírnak, miután c­éljuk: a forgalom biztonságát emelni, és a kereskedő közönségre nézve lehetővé tenni, hogy bizonyos tényekről és és jogcselekvényekről, a­melyek isme­rete nemcsak hasznos, hanem okvetetten szükséges is, magának tudomást szerezhessen. A törvény mindenkire nézve­­kötelezőleg ren­deli el a c­égeknek a kereskedelmi c­égjegyzékbe való bejegyzését; szükséges­­tehát, hogy a keres­kedelmi törvénynek erre vonatkozó legfontosabb határozatait szó szerint felsoroljuk. A 16. §. a következő nagy fontosságú elvet állítja­­fel: .Minden kereskedő, ki az 6. §-ban érintett kivétel alá nem esik, a 21. §-ban meghatározott pénzbírság terhe mellett, üzlete megkezdésével egyidejűleg, c­égét azon törvényszéknél, melynek kerületében kereskedelmi telepe létezik, bejegyez­tetni, egyúttal azt­­ugyanott sajátkezűleg aláírni, vagy hitelesített alakban bemutatni tartozik. Míg e bejegyzés meg nem történt, a keres­kedő azon jogokban, melyeket a jelen törvény a kereskedők részére megállapít, nem részesülhet, ellenben elvállalt kereskedelmi kötelezettségeiért harmadik személyek irányában a jelen törvény ér­telmében felelős.“ A fenn idézett 5. §. következőkép szól: .Jelen törvénynek a kereskedelmi c­égekre, a könyvekre és a c­égvezetésekre vonatkozó in­tézkedései a kufárokra és a házalókra egyátalán nem; a zsibárusokra, korcsmárosokra, közönséges fuvarosokra, hajósokra s más iparosokra pedig csak annyiban nyernek alkalmazást, a­mennyiben üzletük a kisipar körét meghaladja. A kufárok és házalók egyesülései egyátalán nem, a fenntebb felsorolt többi üzletek folytatása végett keletkezett egyesületek pedig csak akkor tekintetnek kereskedelmi társaságoknak, ha üzle­tük a kisipar körét meghaladja.* A második helyen idézett 21. §. 1. bekezdése pedig a következőket rendeli: Ki a jelen törvénynek a c­égbejegyzésre vo­natkozó rendeleteit meg nem tartja, az erre az ille­tékes törvényszék által hivatalból 600 forintig ter­jedő pénzbírsággal szorítandó. Azon meggyőződéstől vezéreltetve, hogy egy helyesen berendezett és pontosan vezetett keres­kedelmi czégjegyzék üzleti összeköttetések létesí­tését tetemesen megkönnyíti; továbbá tekintetet­­tel arra, hogy a jelenlegi czégjegyzékek ingadozó alapon nyugszanak, a törvényhozás ezek helyébe új czégjegyzékek felállítását rendelte el. Az 560. §-nak erre vonatkozó határozata következőkép szól: .Ezen törvény hatálybaléptétől kezdve új czégjegyzékek fognak nyittatni A régibb czégjegy­­zékekbe bevezetések csak­­annyiban történhetnek, a­mennyiben ezek valamely korábbi bevezetés tör­lését czélozzák.­ Ezen határozat következménye az 661. §. el­ső bekezdése, mely ekkép szól: ,A jelen törvény azon határozatai, melyek szerint a kereskedelmi c­égek a czégjegyzékbe be­vezetés végett bejelentendők és az aláírások a ke­reskedelmi ügyek elintézésére hivatott törvényszék­nél hitelesítendők, illetőleg hiteles alakban bemu­­tandók, azon kereskedők által is megtartandók, kik üzletüket a jelen törvény hatályba lépte előtt már megkezdették, akár voltak bejegyezve, akár nem. E czélra a most említett időponttól számítandó hat hónapi határidő állapíttatik meg, melynek eltelte után a késedelmesek a törvényes határozatok meg­tartására a 21. §-ban kiszabott­­pénzbírság terhe alatt szorítandók.“ Azon alkalmatlanságok elhárítása végett, melyek az új czégjegyzékbe való bejegyzés iránti megkereséssel egybekötvék, az 662. §. ezeket rendeli­ .Azon beadványok, melyek a törvényi hatály­­baléptétől számított hat hónap alatt nyújtatnak be, ha az eddigi gyakorlat­­szerint érvényesen meg­történt bejegyzésnek az új czégjegyzékbe beve­zetését czélozzák, illeték- és bélyegmentesek. További könnyebbítést nyújt az 653. §, mely így szól: ,Ha a korábbi bevezetésre vonatkozó bead­ványok és okmányok eredetben azon törvényszék­nél vannak, melynél a bejelentésnek történni kell, a bejelentésben elég a korábbi bejegyzésre és an­nak mellékleteire hivatkozni.* Az eddigi czégjegyzékekben foglalt bejegyzé­sek hatályára nézve az 564. § a következő ha­tározatot foglalja magában: ,Az új czégjegyzékbe történt bevezetés köz­zétételével (9. §) a czégre vonatkozó s az eddigi czégjegyzékben foglalt összes bevezetések hatályu­kat vesztik. Hatályukat vesztik az eddigi czégjegyzékek­ben foglalt összes bevezetések az esetben is, ha a kötelezett bejelentések az 561. §-ban megállapí­tott határidő alatt meg nem történnek.* A czégjegyzésre vonatkozó e határozatokon kívül a törvény a kereskedelmi könyvek vezeté­sére nézve következő szabályokat tartalmaz: 25. §. Minden kereskedő köteles bekötött, laponként folyó­számmal ellátott és átfűzött köny­veket vezetni, melyek ügyleteit és vagyoni állását tökéletesen feltüntetik. Bevezetések a könyvekbe a rendszerint kitöltendő helyeken hézag hagyása nél­kül teljesítendők. A bevezetés eredeti tartalmát kitörlés által, vagy másként olvassatlanná tenni, kivakarni, vagy oly változásokat tenni tilos, me­lyek minőségüknél fogva kétséget hagynak az iránt, váljon az eredeti bevezetéskor vagy később történtek-e. 26. §. Minden kereskedő köteles üzlete meg­kezdésekor leltárt készitni, tehát ingatlan vagyo­nát, követeléseit és tartozásait, készpénze mennyi­ségét és javait pontosan összeírni, az egyes javak értékét kitüntetni, a követelő és tartozó állapot­nak egymáshoz való viszonyát kimutató mérleget szerkeszteni. E leltár és mérleg azontúl minden év­ben elkészítendő. 27. §. A leltár és mérleg a kereskedő által aláírandók. Közkereseti és betéti társaságoknál az érintett okmányokat minden személyesen e­g­y társtag aláírni tartozik. 29. §. Minden kereskedő köteles a kapott üz­leti leveleket megőrizni, az általa küldöttek mása­it pedig egy másolati könyvbe időrendben beve­zetve megtartani. 30. §. A kereskedők kötelesek kereskedelmi könyveiket, leveleiket, a leltárt és mérleget az azokban történt utolsó bejegyzés keltétől számítva legalább tíz éven át megőrizni. Azon nagy fontosságú befolyásnál fogva, me­lyet a czégjegyzésre és a kereskedelmi könyvek vezetésére vonatkozó fennebbi törvényes határo­zatok kereskedelmi életünk fejlődésére gyakorolni hivatva vannak alálírt kereskedelmi és iparkama­ra sok­oldalú feladatai egyik leglényegesebbikének tartja, lehetőleg megkönyíteni a c­égjegyzésre kö­teles választóinak azon eljárást, a­melyet e hatá­­rozmányok teljesítése tekintetéből követniük kell; ennek következtében minden a kamara­ kerületben lakó kereskedőnek és iparosnak — egyszerű meg­keresésére — a czégnek a kereskedelmi c­égjegy­zékbe való bevezetésre szükséges űrlapokat in­gyen kiszolgáltatja, szükség esetén az erre vonat­kozó beadványt a kamarai iroda által elkészítteti. És az ügy fontossága azon reményre jogo­sítja alálírt kamarát, hogy ajánlata a­z­ érdekel­tek részéről a legnagyobb mérvben fog igénybe vétetni. Finály Henrik elnök, Sámán Zsigmond titkár, élményeik nélkül talán egyik sem válik azzá, mert legnagyobb költői tanulmánynak mindig az élet marad, szenvedés, tévely, és csalódások árán. Szerencsés ki győzelmesen állva meg fölöttök, a költői lelkesedés számára zsákmányolhatja ki. Petőfi még ekkor nagyon ifjú volt, alig 14 éves. Csak küszöbén állott élete viharos korsza­kának. Atyja, ki meghalja, hol barangol, Pestre jött , erővel vitte haza, s mivel útközben többször vissza akart szökni, szigoruan bánt vele. Anyja, szeretete egész szenvedélyességével ölelte körül. Innen költeményeiben iránta a leggyöngé­­debb fiúi szeretet, mit valaha költő énekelt. Semmi negédlés (affectatio), költői sze­szély, mibe Petőfi néha beléesik. Igaz mély gyer­meteg érzés. Minden gondolatnak egy­­egy jelenet f­el­e­l meg, mi az él­e­tb­e­n megtörtént. Atyját rendesen humoristikai alakként tünte­ti föl, ki nem sokat ad arra, hogy fia költő, harag­szik rá csínyeiért s csak nagy későre békül ki ve­le. A háttérben mindig ott áll anyja szelid ar­­cza, kinek csak könyvei­ és csókjai vannak számára. Mindvégig szerette szüleit, s míg költemé­nyeiben örökíti, kedvezőbb körülményei közt ápol­ja, és segélylyel fordul hozzájuk. Atyjára később büszke is lesz és egyik szép költeményét írja ró­la. Atyja és anyja nemsokára egymásután haltak meg 1849-ben. Egy szép elégiában siratja meg őket — kevéssel saját halála előtt. Petőfi keveset időzött az atyai háznál, atyja minden áron embert akart belőle képezni, lelkészt, ügyvédet, mérnököt, hivatalbelit. A fiúnak egyikhez sem volt kedve, tulajdonké­pen semmihez sem volt, de azt érezte, hogy lesz belőle valami. Szülei Sopron me­gyébe küldék egy rokonukhoz, honnan az iskolai év kezdetével a soproni lyceumba volt belépendő. (Vége következik.) Utazásom Délamerikába. Balázs Gábortól. (Folyt.) Megérkezésünk. Harm­incz óra múlva azután megérkeztünk utolsó állomásunkra, Buenos­ Ayresbe, márczius hó 12-én délben, tehát épen 41 napi folytonos utazás után. A város mellett a víz nagy hajók részére igen sekélyes lévén, négy órányi távolságban már horgonyt vetettünk, felhúztuk az argentínai köztár­saság díszes lobogóján, háromszor kilőttük ágyun­kat és vártuk azután, hogy mi történik velünk. — Nem is ok nélkül voltunk türelemmel, mert este­felé csakugyan megjelent a végzetteljes „Comisio­­ne sanidades,a­melynek az illendő távolság meg­tartása mellett, épen úgy mint Monte-Videóban, szintén átnyújtottuk megbízó leveleinket, mire az­után tudatva jön, hogy az éjjelt töltsük csak a hajón, majd holnap aztán „elbánnak” ve­­lünk. Mi pedig fogtuk magunkat abbeli boszúsá­­gunkban és elkeseredésünkben, hogy még mindig nem értünk czélhoz, s rendeztünk egy legutolsó mulatságot a derék „LaFrance*-on, mely bennün­ket olyan becsületesen elszállított idáig, s dereka­san úgy hozzáláttunk a még fenmaradott európai italok fogyasztásához, hogy úgy a töredék utazó közönség, valamint az összes „Equipage* bút bá­natot feledve, kellemetes mámorral tért aludni. —­­Ez volt azután az legutolsó kedélyes együttlét, mert Amerikában már más divat van, ott az ef­félét nem ismerik. Másnap reggel kilencz órakor már a fedélze­­ten voltunk, körültekintve mitsem lehetett mást látni, mint a távolban egy egész árbocz-erdőt, ma­ga a Rio csúnya sárga színével, nem nagyon ajánl­­tatta magát a megivásra. Délben egy vitorlás bár­ka érkezett hajónkhoz, melyből egy mogorva kiné­zésű férfiú kúszott kötéllétra segélyével a fedélzet­­re. Ezen úri­ember azután bemutatta magát mint a vesztegzár felügyelőjét s ékes spanyol nyelven tudatta velünk, hogy bennünket elkísér a „Mar­tin Garcia“ szigetére, mert ott Iván a vesz­­tegzár-intézet. De hogy hány napot kaptunk, ar­ról bölcsen hallgatott az érdemes senior. Azoknak, kik tovább , „Valparaiso“ felé utaztak, ki kellett arra a vitorlás bárkára szállaniok, az majd őket egy arra utazó angol hajóra szállítja. Vol­tak valami negyven-ötvenen, kik duzzogva bár, de engedelmeskedtek a változhatatlan parancsnak. — Mi pedig felhúztuk horgonyunkat és elindultunk ama hires sziget felé, mely hat órányira fekszik a várostól. A­hogy a sziget felé közeledtünk, már mesz­­sziről látszott egy nagy épületféle valami, magas­ra kitűzött sárga zászlóval a födelén. Délután hat órakor lehető legközelebb kikötöttünk, a nyolcz csolnakot lebocsátották, s azonnal megkezdődött a kibárkázás. Valóban a legszívélyesebben búcsúz­tunk el a „La France“ Equipage-jától, mely az utolsó matrózig oly lelkiismeretesen teljesítette kötelességeiket, és annyi előzékeny szívességgel viseltettek az utazók irányában, hogy nem lehet csodálkozni, ha sokan még kényeztek is az elvá­láskor. A­hogy az első transport megérkezett a szi­gethez, mintegy nyolcz lépésnyire a parttól volt egy nyolcz lépés hosszú és ugyan ily széles kiszö­­vekezett hely a vízben, hová a partról két néger valami sárga port dobált bele. A bárkáknak ezen elzárt helynél meg kellett állani és az utasoknak e kellett vetni czipőiket, fel kellett tárniök térdig ruháikat s ezen praeperált vizen mezitláb kellett átgázolniok, éles szúró köveken, s csak igy volt szabad a dicső Amerika partjára kiszállani. Hogy milyen kellemetlenségekkel járt a partraszállás, a hölgyeknek kivált, azt elképzelhetik önök. Maga a sziget partja sivár, homokos, köves és bozótokkal benőtt elhagyatott hely.­­ Valami ötven mezítlábas és gatyás „katona“ rettenetes puskákkal a vállaikon, egy darab helyen kört for­mált, és azon kör közepébe kellett mindnyájunknak csoportosulni, mindaddig, míg a málhák is kibárkáz­­tattak. A szabad és vizes lábra azután reá tapadt a homok, a kövek fölhasogatták a talpakat, gyep nem volt mire leülni, tehát mindenki csak úgy állva egy­másnak támaszkodva húzta fel c cipőit. Mikor aztán együtt voltunk, a „Gefe” felügyelő előállt és elkiáltot­ta magát: „vámos.“ Ez annyit tett, hogy menjünk. Az ötven harcros körülfogott, s a négyszázötven emberből álló csapat, kiki megrakodva málháival, megindult a sziget belsejébe, s egy félórai bukdácso­lásteljes gyaloglás után elérkeztünk a „Lazaretbe“. Ugyanis Lazaretnek neveznek egy deszkából ké­szült roppant nagy hosszú csűrt, ablaktalan lyu­kakkal mind­két oldalon jól ellátva, mi azonban most táblákkal zárva volt, két kapuja van egy­mással szemben. Ide vezettek bennünket, s mint a juhokat behajhásztak ebbe az üres deszkaterembe és a kapukat becsukták. Erre jön pokoli sötétség, a négy szögletben pedig megnyíltak valami zsili­pek, és omlott azokon be valami fojtó, büdöské­nes füst, és elkezdünk vala prüszkölni, köhögni, tikácsolni, és az ajtót meg az oldalt dörömbölni. De nem nyitották ki az istentelenek mindaddig, míg csak az izzadtság s a fojtó légtől át nem voltunk járva tökéletesen. Azután föltárták a kapukat a nőket elvezették egy hasonló deszka­helyi­­ségbe, mindenkinek egy pokróczot nyomtak a markába, reá mutattak a padozatra, és sze­rencsés jó éjszakát kívántak. — Az idő elő­re haladván, okoskodni úgy sem lehetett, tehát szép sorjában, mint a heringek, jól meg­­füstölve, letelepedtünk, az első fését a sokat em­legetett szabad hazában „kényelmesen“ átaludni. Ha egyéb haszna nem volt annak a füstö­lésnek, de legalább az első éjszaka a deszka-mát­ráczon jól aludtunk. Igaz, hogy reggel egyik a li­bát, másik a fejét, harmadik a karját s igy tovább, keresgélték, mert a zsibbadtság egészen használha­­tatlanokká tette. Kimentünk a szabadba szétnézni­ A sziget egyik a vízre eső része hat telepre volt beosztva, minden telep két kezdetleges deszkabó­­déval, egy földbe vájt konyhával, nádtetőzettel van ellátva és körülczövekelve, sodronyfonadékkal oly* formán egyik a másiktól elválasztva, hogy m*D(!' egyik a Rióra levezet, hol azután a sziget lakói fürödhetnek, sétálhatnak tetszésük szerint. De s kerített helyet már csak azért sem hagyhat oda, mivel fegyveres „harczosok“ őrizik ; a szom* széd telepekkel pedig érintkezni még csak szóval sem szabad. Maga a sziget e része elhagyatod kövecses, bozótos hely, tele nagy fajtájú szunyo­­gokkal, vörös bab­ákkal és ama híres amerikai lri­gyekkel, melyeknek csípései nemcsak fájdalmat, de daganatot is idéznek elő. Ez a Lazaret. Itt nem ismernek rangkülönbséget, nincsenek tekintettel arra, hogy ki hányadik osztályban utazott a listá­ján, s a nők is csak annyiban bírnak előny*1)', hogy külön „teremben* alszanak. (Folytatása köv.) HIRHARANG. Kolozsvárit, január 25-én 1875. & Bál-krónika. A kolozsvári nőegylet szombaton tartotta meg álarczos bálját. Az idők szomorú jele mellett tanúskodott, hogy a rendezők minden buzgalma sem volt elegendő arra, hogy nagy közönséget gyűjtsön össze. Mikor az asszo­nyok sem tudnak boldogulni a közönséggel, akkor hiába zörget maga Szent Péter is, mert nem tud­ná megnyitni az erszényeket. A redout csak félig telt meg — az igaz hogy szép közönséggel — de hát ez a tudat még nem elég, s a pénztárnok sem veheti számadásba. Az álarc­osok ezúttal is csen­des jámbor lelkek voltak. Alig 8—10-nél mutat­kozott némi bátorság, de ez is csakhamar elolvadt abban a pokoli melegben, a­mit talán a bérlő ab­ból a practicus ötletből csinálhatott, hogy hátha így jobban fog a fagylalt kelni ? Az kelt is aztán keményen, az égő közönség ezen az útón oltogatta magát. Ezt a fogást mi e­lég elmésnek tartjuk, de azért mégis figyelmeztetjük a bérlő urat, hogy né­hány kupa — pardon ! — néhány ii­er fagylalt nem érdemli meg, hogy az egész közönség egész­ségét koczkára tegye, s harmincz fokos melegből té­len haza menni — nem tartozik a mulatságok kö­zé már. A nőegylet maga elég szép számmal volt képviselve, de tudja isten, azt a régi buzgó szel­lemet nem lehetett felfedezni. Az egylet elnökének fáradozása nem elegendő ott, hol az egész kö­zönséget kell allarmirozni. Itt a tagok kell hogy közönséget gyűjtsenek. Ez az igaz, hogy sok látás-futással jár, de eredmén­yt más után le­hetetlen létrehozni e pénzszűk világban, n, azokból a régi szellemdús, kifogyhatatlan W­l­lyn álarczosnőkből mi lett ? E sorok írója ten­dezősködött utánuk, de azt a feleletet éy­te, hogy azok most vagy nagymamák s otthon getik az unokákat, vagy csak mint­­garde a dame­-ok szerepelnek. A sorsolás sem ment va'd re nagy élénkséggel. Kevés tárgy volt, s a küzön nem nagy lelkesedéssel kapaszkodott a sora í­rekébe. A tárgyak között egy pár csinos olaj, mény is volt kiállítva. Száz szónak is csak en vége: nőegyleti báljaink hanyatlanak,­­ úgy ara‘­lanak a régiekhez, mint a régi ezüst huszas'.* fertály bankóhoz. Mi azt tanácsoljuk, hogy a­z­­egylet buzgó s nagy tiszteletben álló elnöke jö­vőre vétesse hadi-adó alá az egész közönségét szigorúbb eszközökkel. Legyen meggyőződve , hogy ez az egyetlen adó, melyet zúgolódás nélkül fogunk tűrni a humanitás nevében. Jó nás. —Az eny­ed! bálkrónika igy szól : e hó 29-én a casino rendez bált a városház nagy termében, a a tűzoltók egy­lete febr. 5 én, a lutheránus iskola javára 12-én fognak tánczolni, a főtanoda ifjúsága pedig 19.­ hálózik. Nem csoda, hogy Enyeden van a világ közepe, de ugyancsak keményen fognak mulatni . A színház karszemélyzete tegnap csinos táncz­­mulatságot rendezett a „Kis Komló“ helyiségében úgy halljuk kedélyes mulatság volt, s reggelig tartott. Kár hogy a helyiség nem volt nagyobb.5 fr Stein János kiadásában megjelent és kapható: Táblázatok a régi mértékeknek uj mes­ter-mértékekre és viszont való átváltoztatására és az árak átszámítására. Második kiadás. E kis fü­­zet elég világos és könnyen érthető Útmutatóul szolgálhat bárkinek. Ajánluk a közönség figyel­mébe.­­• Művészeti hírek. Mint biztos forrás­ból halljuk, Hel­v­e­y Laura k. asszony, ki nem­régiben előnyös énekpróbát tett a külföldön, a kolozsvári közönségnek is be akarja magát mutatni egy drámai, s pár operai szerepben. Az igazgató­ság mindenesetre helyesen tenné, ha alkalmat nyúj­tana annak idejében e vendégszerepléshez.A Ti­bor­a­ir­ól azt írja a „Kelet”, hogy a Földényi helyébe szerződtetnék, ha vendégszereplése jól si­kerülne. E hít tévedésen alapszik, mert Tukorai a Földényi szerepkörét már csak azon egyszerű ok­nál fogva sem töltheti be színpadunkon, mert nem salon színész. Mindenesetre sok szerencsét kell kí­vánjunk Tukorainak, ki alkalmasint most kezd ko­molyan foglalkozni nagyobb szerepekkel. Jelenleg mint halljuk a népszínház karszemélyzetének egyik szorgalmas tagja, ki úgy látszik nem minden becs­vágy nélküli színész. — Tamássy Józsefnek tegnapi fellépte is elmaradt. A kihirdetett „Szö­kött katonáit délután 5 órakor nem lehetett meg­változtatni, s így Tamássy helyett Török­ játszta a Gergely szerepét, miután Vidornál a szerep nin­csen betanulva Tamássy makacs rekedtségben szen­ved, s már másodszor maradt es fellépte, mi a közön­séget boszantja s tegnap is nagy indignázióval hagyták el a szinházat sokan. Ha Tamássy beteg, az ellen sem ő, sem az igazgatóság nem tehet, de Tamássy más­kor jól teszi, ha korábban értesíti az igazgatósá­got akadályairól, hogy annak idején lehessen más darabot rántani elő. A tegnap este, mint halljuk, meg is kísértették egy vígjáték előrántását, de a női szereplőknek lehetetlenség volt 7 óráig a toilettel elkészülni. Az igazgatóság jelentéseit jövő­re a pénztárnál is függessze ki, hogy a közön­ség a jegyváltás előtt tájékozhassa magát. Maga a darab — Török minden jóakarata mellett is, példátlan gyöngén és sok apró szerencsétlenség­­gekkel folyt le. — Erdélyi Marietta kisasz­­szony, mint halljuk, jelenleg a vidéken szerepel. s

Next