Magyar Polgár, 1876. július-december (10. évfolyam, 147-299. szám)

1876-08-04 / 176. szám

évfolyam 11, 176-ik szám. Kolozsvárit, 1876. péntek, augusztus 4. POLITIKAI NAPILAP. ------ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: egész és re .....................ig frt­­ kr. Félévre ................................° » » Egy negyedé..............................., ■ R » vtm hónapra............................In 50 „ SZERKESZTŐSÉGI IRODA­­A LYCEUM NYOMDÁBAN. KIADÓHIVATAL: A LYCEUMI NYOMDA „KÖZPONTI IRODÁJÁBAN“ Főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmondsor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTER: Soronként, vagy annak helye 25 kr. RECLÁMOK: Hirfűzérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, AUGUSZT. 3. Legújabb távirati tudó­­sitások. Páris, jul. 31. Az itteni török nagykövetséghez azon hir érkezett, hogy „szultán egészségi állapota lényegesen javult, de az aggodalmak még nem enyész­et ek teljesen. . BOCS, aug. 1. A „Pol. Corr.“ Zá- I a következő legújabb híreket je­­lemő Moukhtar pasa könnyen megsebe- I­tőiVét) Bilekból visszavonult Trebinjébe, és ott 1000 basi-bozukot vár. A monte­­­ negróiak tegnap megtámadták Bileket, miért is Moukhtar pasa egész haderejé­vel ismét Bilek felé ment. A bileki harcz még nincs eldöntve, ma délelőtt is folytatták. Trebinjében pa­nnes folytán bezártak valamennyi bol­tot; úgy látszik, ott a legvégsőre is f­el vannak készülve. Nis, jul. 31. A nisi sereg Ah­­med Ejub pasa vezénylete alatt tegnap több szerencsés kisebb ütközet után elő­nyomokt Knajazeváczig és este Ponortól nyugatra táborba szállt, csatasok­ felál­lításban A szerbek, bár a talaj a védelemre­­ nézve felette kedvező, sehol sem fejtettek sá erélyes ellentállást; a török hadosz­lopok közeledtére gyorsan elhagyták még a kitűnően elsánczolt derventi hadál­lást is. A rekkenő bőség és a kiállott fá­radalmak daczára, a török sereg a leg­jobb hangulatban van Jassy, aug. 1. Itt mindennap cso­­­­por­tonként érkeznek meg polgári ruhába öltözött orosz katonák és tisztek, kik vasúton a szerb határig mennek. So­kan küzülök az itteni orosz consultól je­lentékeny összegeket kapnak, néhányan a 150 rubelt. Ma ötven vasúti kocsit kér­tek és meg is kapták. Belgrád, aug. 1 (Szerb forrásból.) A harcztérről nem­­érkezett hír, Ismailoff irta, hogy ő maga nem jön el, de ő kerü­l neki kétszáz orosz tisztet­­ toborzani Szerbia részére és hogy ezek egy része már útban is van. Egy má­­oroszországi levél igen bosszúsan Nyilatkozik a bécsi és budapesti lapok­ról, melyek úgy látszik, elfeledték már az 1848-as évet. Fajdejeff tábornokot holnapra várják ide. Belgrád, aug. 1. Itt a határozott hivatalos dementik daczára, azon hirt ter­jesztik, hogy a szerbek délen nagy vereségeket szenvedtek. — Cser­­najeff 50 Don-melléki kozákvezértől hosz­­szabb ü­dvözlőiratot kapott, melyben sze­rencsét kívánnak neki dicséretes válla­latához. London, aug. 1. A felsőház tegna­pi ülésében Stratheder a keleti ügyek fö­lötti vitában azon határozatot indítványoz­ta, hogy a ház nyilatkozzék késznek min­den, az 1856-iki szerződések fentartására szükséges rendszabályokat magára vállal­ni. Ez indítványnak Derby lord határo­zottan ellene nyilatkozik. A vita folya­mában visszautasíta a kormány ellen föl­hozott vádakat, s védi a kormány politiká­ját. Derby ezeket mondá: „A kormány jövő politikája a háború eredményétől függ s annak lehetőségétől, hogy a többi ha­talmak cooperátiója megnyeretik. A kor­mány azon lesz, hogy semmi változtatás ne lépjen életbe, a mi nem okvetlenül szük­séges s folyton csak azt fogja cselekedni a mi a kérdéseket kielégítő és tartós meg­oldáshoz vezetendő. “ — Derby felszólalási után Stratheder indítványa aclamatióra elvettett. Az alsóházban Bourke kijelente, hogy a nagyvezér forma szerint dem­entált, azon szándékot, hogy a Görögországga határos tartományokban cserkeszeket akar­nának letelepíteni. Bukarest, aug. 1. A kamara teg­napi ülésében azon indítvány, hogy a előbbi miiszterek vád alá helyeztessenek majdnem egyhangú határozattal felvétetet a napirendbe.— Ionescu indítványa foly­tán a külügyminiszter megígérte, hog a semlegességre vonatkozó diplomatiai­­­velezést elő fogja terjeszteni. — A kormán jelenti, hogy Románia— Törökország beleegyezésével— megengedte, hog egy román vörös­kereszt társulati tábor kóroda Szerbiába mehesen. Szt-Pétervár,aug. 1. A hirlapo jelentik, hogy a cserkeszek fölkelésén szóló hir alaptalan, de azért constatá­sa van, hogy török emissáriusok ottan ren­detlenségeket igyekeznek előidézni. A N­A­PSOKU. A mai táviratok sem hoztak érdekeset a csatatérről. Annál nagyobb figyelmet érdemelnek a fegyverszünet ügyében megin­­t­dított alkudozások, melyek már tegnap dél­után jelezve voltak s melyekről ma számos távirat van előttünk. Az egyik azt mondja, hogy Oroszország felkére a franczia kabine­­tet, hogy fogjon hozzá a közvetítéshez. Erre Decazes herczeg azt felelte, hogy mindenek­előtt a nagyhatalmaknak kell a diplomatiai­­ beavatkozás lényeges pontjairól előzetesen­­ megállapodniok. Ez ügyben az orosz diplo­macta az összes kabineteknél igen nagy te­vékenységet fejt ki. A­mi Szerbiát illeti, az úgy látszik, nem­­ vonakodik a békekötéstől. Risztics belátja,­­ hogy ez idő szerint az erőszak eszközeivel­­ vajmi kevésre mehet. Mielőtt Belgrádból a főhadiszállásra utazott, egész éjjel az angol és az orosz főcosulokkal tanácskozott s hír­e­i szerint, igen részletes propositiókat vitt ma­­­­gával a fegyverszünet ügyében, melyek már­­ a portával is közöltettek. Azt is jelentik,­­ hogy az orosz főconsul személyesen a főhadi­szállásra utazott, hol ki fogja jelenteni, hogy Oroszország ismételve azt ajánlja, hogy Szer­bia méltányos feltételek mellett egyezzék ki i­s a portával. Hogy Konstantinápolyban mit mondanak ez ajánlathoz, arról még semmi tudósítás sincs. Tény az, hogy megindult a diploma­tiai tárgyalások menete, s hogy ez alkalom­ból már is a hamis hírek egész özöne me­rült föl. Ide tartozik például azon belgrádi hir, hogy a keleti kérdés rendezésére euró­pai értekezlet fog összehivatni. Milán feje­delem az értekezlet elé emlékiratot fog ter­­j­jeszteni, melyben azt kívánja, hogy Szerbia visszanyerje Lázár czár idejebeli határait, de ezért hűbéri viszonyban maradjon a portá­hoz. A­mint ez mutatja, vereségeik még nem tették szerényebbekké a mi déli szomszéda­inkat A csatatérről tegnap ismét azt jelen­tették, hogy a törökök a délkeleti határon benyomultak Szerbiába. Zajcsárnál folyton megújulnak a harczok, de egyik fél sem tud valami nagyobb előnyt fölmutatni. A monte­­­­negróiak diadala a „Pol. Corr.” alább köz­­lött , szembetűnően szláv színezetű tudósí­tása daczára is, egyáltalán nem döntő jelen­tőségű ütközetnek bizonyul. Aug. 1. TARCZA. Corday Sarolta ifjúsága. — Pér­er Kázmértól. — (Folytatás.) Fr .n . Aztán beléptünk 1791-be. Ekkor vitt 11“® először Párisba, hová atyámat köz­­, V« szeliták. Tanúi valónk a varennesi ^„térésnek, s sieténk elhagyni a várost,­­ I ej “Ár is oly baljóslatú volt,­­ melyet I usei azu'An oly sok bűn fertőztetett . .. iv«i I Bénultam volt az angol s olasz ' 7 veket,­­ d’ Armont k. a. tanítványom hkn z Haladása nem felelt meg vá­­­jj*zasomnak. Nagy és szép leány lett be- I ta,’, «’alkata tökéletes, nemes, bár kissé tju ;Tala- Elragadó fehérségű, s legfeltü-1 s& . Ága arczán a tej átlátszósága, a 80 t ~z“pt 8 a baraczk puha bársonya ho­­etrv .'“nom­ bőrszövetei miatt azt hitte az gede,­ hogy a vér liliom-szirmok alatt csör­­rapadó gyon .hamar elpirult, s olyankor el­met ,Jaja- Könnyedén hálózott szemei jó EL. 7j®1 8 igen szépek valának. Kissé I Whar z nem ártott C8',10S teate kedves I­­­ak' Szép arcza kifejezése, s hangja e kimondhatlan bájt kölcsönzött, lot. °,"a 8e® hallottak öszhangzóbb han­­lalij’Dt . a 8e® láttak angyalibb, s tisztább •Jes/inn'k v­onzóbb mosolyt. Világos geszté­lg,. u haja jól talált arczához; szóval: J­ónp/n n,,Vo­t- Roszul tartá magát, tejét játék­re hajtó, a mi gyakran leczkéz- H teBz;rti^080lyk0tt reá, s igéré, hogy maradt törekvése siker nélkül Anyám megkérdé tőle, hogy miért ha­­gyá el az apátságot. — Hogy fölkeresse aty­ját, ki oly sokáig volt megfosztva leányaitól. — S miért jött vissza Caenbe? — Itt fele­lete már nem volt oly tiszta, oly határozott, azután tudtuk meg, hogy az apjával történt vé­leményösszeütközés okozta. Az öreg úr, őseihez híven, veléig roya­lista volt; leánya pedig, ki legkedvesebb ol­vasmányaival , a görög és római művekkel volt eltelve, némi republicanus elveket han­goztatott, miket gyermeksége óta folytatott tanulmányai csíráztattak fel benne, még mie­lőtt a franczia forradalom terjesztette volna azokat. Az események csak kifejlesztették ez elveit: férfias, büszke lelke csak nem velük született. Az antik erkölcsök felkelték bámu­latát, lelkesedését. Megvetette könnyű fék­telen erkölcseinket; sajnálta Spárta és Ró­ma szép korát. Véleménye nem egyszerre, hanem csak rendre derült ki előttünk. Társaságunk rosz szemmel nézte az úgynevezett újjászületést, mi égetésben, rablásban, zendülésekben, gyil­kolásban nyilatkozott- Az uj világosság fák­lyája nem világított, hanem égetett, s előt­tünk különösnek tűnt fel a javítás azon neme, mely azon kezdődik, hogy mindent leromboljunk. Általában d’ Armont k. a. többet gon­dolkozott, mint beszélt. Örömest hallgatott, s ha szóltak hozzá, mintha mindannyiszor szokott mélázásából ébredt volna fel. Az ember azt gondolhatta, hogy távol bolyongásban hirtelen meglepett esze isme­retlen tájakról tér viszsza, hová gondolatai ragadták. Tán félt egyenes ellenkezésbe jöni környezőivel, s megcsorbitni rokonszenveit, vagy hiteket; ám de ha elragadtatta magát akár anyám kérdései, akár a szóban forgó tárgy vonzereje által, mindinkább belémele­­gedett, s minket egészen meglepett fenkölt eszméivel, s az ős­kor hősnőire vonatkozó idézeteivel. Kimeríthetlen tárgya volt ez.. Többször hirdették, hogy d’ Armont k. a. szerette Belsance vicomte-ot, s ennek megboszulása végett gyilkolta meg Marazt­­négy évvel később. Ezt beszélték Barbaron- ról is, mert a szerelem nélküli tragédia nem felel meg a század ízlésének. E két ál­lítás egyaránt hamis és meggondolatlan; nemcsak hogy soha se szerette Belsance-t, de ellenkezőleg, mindig gúnyolta elpuhult szokásait. Senki se tett benyomást reá, gondolatai más helyen jártak. Külömben ál­líthatom, hogy semmi se állt távolabb gon­dolatától a férjhezmenetelnél. Több tisztességes kérőt utasított el, s kinyilatkoztatá erős elhatározását, hogy ál­lásán nem változtat. Azért-e, mert e büszke ész még a gondolattól is felháborodott, hogy magát egy nálánál alantabb álló embernek alárendelje ? vagy tán a szűzies lélek bor­zadálya vola ez? Soha se tudtam meg, de gyakra­n ismételt őszinte beszélgetésünk alap­ján állíthatom, hogy senki se dicsekedhetett azzal, hogy általa szeretve volt, vagy hogy szívében némi helyet foglalt el. „Soha se mondok le kedves szabadságomról, mondá­m nem egyszer; soha se lesz oka önnek arra, hogy levelei czimént a „Madame" szót hasz­nálja." Sem Barbarous, sem mások, kikkel is­meretsége eleni tartózkodásom után történt, nem lehettek képesek ama határozott lélek megingatására. Összeköttetésük tisztán poli­tikai volt. Hős szive csak egy szerelem iránt volt érzékeny, mely mindeniknél nemesebb, melyért mindenét föláldozta a haza szerelme iránt. Mint talán már mondám is, igen ma­gába vonult, mondhatnám félénk, s a ka­­czérságtól teljesen ment vala. Sem tetszésre, sem feltűnésre nem vágyott. Vele született érzelmeivel nyert vallásosságát az apátság­ban töltött huzamos ideje alatt csak szilár­dította, s ez oly mély s őszinte lett nála, hogy szinte a tulságig vitte. Nem olvasott soha egy regényt se. Észjárása sokkal komolyabb, solidabb volt, semhogy azokban élvezetet találhatott volna. „A két India bölcsészettörténete" adott neki sok élvezetet, ám Voltairer s Rousse­­aut nem merte olvasni, nehogy — mint mondá — megrendítsék tiszta hitét. E pont­ban feltűnő szigorú volt. S midőn a calva­­dosi alkotmányos püspök , Fauchet híres szónoklatát dicsérék, s tömegesen hallgatták, soha sem engedte magát e példa által elra­gadtatni. Nagyon sajnálta, mint nekünk mondá, hogy lelkiismerete nem engedi, hogy személyes hallás után ítélhesse meg e szónok tehetségeit. Nagyon fájtak neki a vidéki botrányos események, melyek a meg­esketett papok alkalmából felmerültek. Ak­kor folytak szájáról a görög és ró­mai idéze­tk, hogy bebizonyítsa, hogy az őskor respublikáinak szép ideje mennyire fe­­lülállt e közönséges kísérleteken, miket csak azért tesznek, hogy az embe­rei örökre megutáltassák e min­den más között legnemesebb kor­mányrendszert. Egy ily akaratlan hitvallomás alkalmá­val történt, hogy anyám hirtelen szavába vágott: „Talán bizony köztársasági vagy kedvesem?" Elpirult, aztán nyugodtan felel­te: „Az volnék, ha a francziák méltók vol­nának a köztársaságra “ Ha az egyházi ül­dözések korában él, bizonyára hite mártyrja lett volna. A keresztény szűz legyőzte volna­­ a kínzó eszközöket, a­nélkül, hogy a vér között elsápadjon. Kevésbé dicsőséges, de ép oly zivataros korban születve, politikai véleményért halt meg, s az őskor a szok­ás szilárdságnak egy példáját se hagyta re­ánk, melyet ő ne ért volna el, — ha felül nem haladta. Bármily ifjú is voltam akkor, a fejem­be vettem, hogy téves véleményét helyreiga­zítsam. Oly élénkséget, elragadtatást fejtek ki, mely — szerintem a legmegátalkodottabb szakálláron is foghatott volna. Nem tért ki a harcz elől. A vita tömött, sebes, élénk volt, éz, az érzelmet jól az okoskodás fölé­be helyezem. Engem nagyon meghatott a 16. Lajos 'szomorú sorsa, bár akkor még mi sem sejteté a gyászos kimenetelt, mi­g Franci­ország örök szégyenére reá várakozott. Min­dent a királyért! — Ez volt jelszavam. Ne­ki az volt a nézete, hogy „a királyok van­nak a népekért, nem ezek amazokért.“ Két­ségtelen igazság; ez sérté imádásom tár­gyát. Ellenfelem zavartalan nyugalma kiho­zott béketűrésemből, s összezördültünk; az­tán helyrehoztam a dolgot, s azon töreked­tem, hogy nézetemnek némi engedményt csi­­karok ki ... . Lehetetlenség . . . Sokkal őszintébb volt, semhogy érzelmeit eltakarhat­ta volna. Ismét el kelle válnunk, mert szüleim Caenből Rouenbe készültek. Az izzó elra­gadt caeni fejek közt nem voltunk bizton­ságban. Míg ellenben a rou­eiea bölcs mér­sékletben maradtak, mit a rémuralom idejé­ben sem tag­adtak meg. Eltávozásunk előtt bucsuvacsorára gyűl­tünk egybe, mely több tekintetben volt em­lékezetes. Anyám leveleire az öreg atya meg­bocsátott szenvedélyes leányának, tehát Ca­­enbe jött kisebbik leányával, s fiával; ez utóbbi emigrálni akart, hogy bátyját utolér­je Coblentzben. Tehát kettős búcsú volt! Ez utolsó vacsora emléke sohase megy ki fejemből. (Vége köv.) A görög király­­ Párisban időzése alatt — mint a „Messages d’Athenes"-nek a franczia fővárosból írják — kijelenté Decazes hg. előtt, hogy Görögor­szág tetszésétől függ türhetlen helyzetet te­remteni a portára nézve, s kiterjeszteni a forradalmat az ottomán birodalom minden görög tartományára; de engedvén a hatal­maknak, melyek mérsékletre intették, kor­mánya tartózkodott a portával szemben min­den ellenséges tüntetéstől György király azt is közlé a franczia külügyminiszterrel, hogy Görögország határainak némi kiigazítása, ha a porta tetemes pénzbeli kárpótlásért abba önkénytesen beleegyeznék, kitűnő eszköze lenne a két állam közti barátságos viszonyok megszilárdításának. Figyelmeztető Decares hat a keleti egyensúly azon megbomlására is, mely a jelen háborúból kifejlődhetnék. Szerbia s Montenegró megnagyobbodása — ha Görögország is nem részesülne területi compensatióban — veszély lenne a helleniz­­musra nézve. Ez eshetőség beálltával Görög­országnak is fel kellene lépni, hogy helyre­állítsa — a­mennyire tőle függ — a hátrá­nyára megromlott egyensúlyt. Konstantinápolyból, Konstantinápolyból július 25-éről a „P. C.” jól informált helyről a következő soro­­zat vette: Azon izgatottság, mely a portán a kleki kikötő elzáratása miatt jelentkezik, még most sincs véglegesen megszüntetve. Miután a herczegovinai hadjáratnak ez ár­tott, a porta haragja jogos, habár a szerző­dések kimentik Asztria eljárását. Ugyanis 1703-ban a velenczei köztársaság s a sul­­tán ily módon egyeztek meg egymásal s azóta is több szerződés köttetett, legutóbb 1853-ban, mely a kleki kikö­­t ,mare clau­sum -nak jelenti ki. Más alkalmakkor, úgy mint 1857., 1861., 1862., 1865. és 1866-ban szintén elismerte a porta Ausztria azon jo­gát, hogy a kleki kikötőt elzárhassa s foly­vást engedelmet kért esetről esetre, hogy ott egyes csapatokat kiszállíthasson. Ausz­tria most a szláv harczolókkal sympatizáló szláv alattvalóira tekintettel, kénytelen volt ezen szívességet megtagadni, hogy belnyugal­­ma ne áldoztassék föl. Különben meg kell jegyeznünk, hogy a törökök épen ily eljárást követtek el Gö­rögországgal szemben. Ali pasa 1871. márt. 22-én ugyanis a Martens féle népjog 40-ik­é­ra hivatkozva, elzárta a görög hajók előtt az artai öblöt s e tekintetben hivatkozott arra, hogy a kleki s suttorinai kikötők Ausztriához tartoznak s ott ezen hatalom engedélye nélkül még török kereskedő hajók sem mehetnek be. Murad szultán betegségéről eddig gyön­gédségből igen keveset beszéltek. Ezen sze­rencsétlen ifjú szultán a trónraléptét kisérő s követő nagy rázkódásoknak lett áldozata. A háremélet, kicsapongásig élvezett szeszes italok , talán természetes hajlam is oka agybetegségének. Mondják, hogy ő maga is szeretné trónját Abdul Hamidnak átadni, de lehet, hogy az csak a miniszterek óha­jának viszhangja. Mindenesetre szükséges a gyors megoldás. A legutóbbi vasárnap tartott miniszteri tanácsban hosszas vita után elhatároztatott, hogy a pénzügyi bajoknak, 2 millió font ster­ling papírpénz kényszerkurzus mellett kibo­csátása által vetnek véget. Az állapotok a Kaukázusban. A kaukázusi harcrok s az orosz gyar­matosítás története kétségtelenné teszi, hogy e tájakon nagy küzdelmek többé nem áll­hatnak elő. Félreeső völgyekben keletkez­hetik ugyan csekélyebb lázongás, melynek legyőzése a rendkívüli területi nehézségek miatt sok fáradságot okoz az orosz hatósá­goknak , de oly tömeges felkelést, mely po­litikai súlylyal bírhatna, a viszonyok többé nem engednek meg. A kaukaziak független­ségi harcza az oroszok ellen tudvalevőleg két elkülönített területen folyt. Az Elbrustól nyugatra a cserkeszek neve alatt ismert törzsek küzdöttek csaknem fél évszázadon át elkeseredett védelmi har­­c­ot hódítóik ellen. Lassankint azonban visz­­szaszoríttattak mély völgyeikbe, s ott a vég­telenül túlnyomó szám által leverettek. A hatvanas évek elején leégett utolsó erődített udvaruk és utolsó főnökük is kénytelen volt megadni magát, s kezdetét vette a tömeges kivándorlás Törökországba, melyet az orosz kormány mindenképen előmozdított, hogy sok alkalmatlan alattvalótól megszabaduljon. Kevés cserkesz maradt otthon, s köz­tük egy a büszke harczias osztályból. A je­lenlegi lakosok se szellemileg, se physikai­­lag nem képesítvék elődeik művének újra felvételére. Épen oly kevéssé léteznek a fel­kelés elemei Kelet Kaukázusban, Daghestan­­ban, hol egykor Samyl s a Muridák által alapított felekezete makacsul küzdött az oroszok ellen. Samyl elfogatása után fel­bomlott a secta; a főbb harc­osok az orosz sereghez csatlakoztak, s az egykor hozzáférhet­­len hegyszakadékokat utak metszik át, s erős őr­csapatok tartják megszállva. Azóta Daghes­tan nyugalmát mi sem zavarta meg, s ha ma ott lázongás i­t ki, az igen szűk körre teend localizálva. A kaukázusi mohamedánok nagy fel­kelése absolut lehetetlenség. Az Izlamnak alig 400 000 híve lakik ott erős s­tratégiai vonalak s nagy hegyvidék által elkülönített területen, a­­ felekezeti szigetek ismét sok törzs- és nyelvterületre oszlanak. Velük szemben nagy többséget képez a benszülött keresztény lakosság, s ezekhez járulnak még az orosz colonisták százezerei s a számta­lan vár és erőd helyőrségei. A mi a krími hadjárat alatt kedvezőbb feltételek alatt nem volt előidézhető, arra a törökök s barátaik még kevésbbé számíthatnak ma, midőn a cserkeszek nem lakják többé e hegyeket, s fű nőtte be a Murida apostol sirhantját. A vrbiczai csatáról, Ragusából jelentik a „Pol. Corr.”nek júl. 31-éről: A Vrbicza, vagy mint a montenegróiak Devezik Vucidol melletti csata a legtalálóbb

Next