Magyar Polgár, 1877. január-június (11. évfolyam, 1-147. szám)

1877-02-21 / 42. szám

XI. évfolyam. 42-dik szám. Kolozsvárit, 1877. szerda, február 21. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre .... . . • • 16 frt. — kr. Félévre........................ ... 8 . — B Egy negyedre . . . .• • • 4 . Egy hónapra . . . .­ • • • 1 » BO­R SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A LYCEUM NYOMDÁBAN. KIADÓHIVATAL: A LYCEUMI NYOMDA „KÖZPONTI IRODÁJÁBAN 1­ Főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször has&bozott germonásor­­ra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték­edén számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTER: Soronként, vagy annak helye 26 kr. RECLAMOK: Hirffizérbe soronként 1 frt. KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 20. A keleti kérdés. A keleti bonyodalmak jelenlegi állapotáról a „P. Lt.“ követ­kezőket jelenti, mire csak azt jegyezzük meg, hogy örülnénk, ha e jelentés a tényállásnak megfelelne. „Az Oroszország magatartása te­kintetében néhány nap előtt a közvélemény­ben keletkezett nyugtalanság több oldalról vett értesüléseink szerint teljesen igazolt. Ha Szt-Pétervárott a még mindig felelet nélkül maradt körjegyzékkel időt akartak nyerni, e­­zért bizonyos fokig elérték; de ha a czél az volt, hogy a hatalmakat közös cselekvésre, vagy valamely mandátum adására, vagy csak a morális felelősségben való részvételre bu­ják, d­e czélt nem fogják elérni. Berlinben talán hajlandók voltak legalább diplomatiai tekintetben Oroszország mellett maradni, a­m­íg a legcsekélyeb­b kilátás volt arra nézve, hogy Ausztria Magyarország Oroszországgal egyetértésre jut és azzal egyetemben fog el­járni. Ezen kilátás azonban teljesen megsem­misült. Berlinben pedig, mint onnan érkező megbízható tudósításokból értesülünk, Orosz­országot nem tartják elég erősnek arra, hogy egyedül folytasson háborút Törökország ellen. És épen e bizalomhiány Oroszország katonai ereje tekintetében, melylyel Németorszá ka­tonai tekintélyeinél találkozuk, az, mely Bismarck lehet az utóbbi időben a leg­nagyobb tartózkodása késztette s előtte tanácsosnak tüntette fel, hogy még csak er­kölcsileg se tétessék a hármas császár-szö­vetség olyasmiért felelőssé, a­mi esetleg nem fogna sikerülni. Berlinben egyébiránt mind­ezt elég nyíltan megmondták a pétervári kabinetnek A­mi az orosz körjegyzéket ille­ti, kétséget sem szenved, hogy arra a válasz nem az Oroszország által kivánt értelemben fog adatni és nem lesz egyetlen egy hatalom sem, mely a közös eljárás eszméjéhez csat­lakoznék. Oroszország tehát azon alternatíva előtt áll, hogy vagy hüvelybe dugja kardját ss ezt a többi hatalmak részéről a felelős­ségben­ közösség visszaut­asításával indokol­ja, vagy egymaga kezdje meg az actiót. Ez utóbbi eset fog — az észlelhető dispositiók szerint — beállani, s ezt alig fogja megaka­dályozni az, hogy a béke a porta és a va­­zall-államok köz­­t létrejön, noha a porta a béke létrejöttét, baráti tanácsokra hallgat­va sietteti. Oroszország bizonyára találni fog más ca­us bellit is.A birodalom diplomatiai okmányainak e gyűj­teménye egy vastag 8-ad rétű kötetet ké­pez és a herczegovinai lázadás kitörésétől Midhat bukásáig körülbelül 260 diplomatiai okiratot fog tartalmazni. Ez alkalommal megemlítjük, hogy az "Olasz kormány ez évi külügyi okmánytára is készülőben van, de színét változtatva ezentúl nem zöld, hanem sárga könyv lesz. A török veres könyv már sajtó alatt van és megjelenése a legköz­ebbi napo­ban várható. Az ozmán TÁRCZA. Liszt Ferencihez, Liüzt Ferencztöl e sorokat kaptam: „Trés eher ami.*) Vous avez admirablemeDt illustré nos Rhapsodies hongroises. Votrc narration dans le „Hölgyfutár“ (du 1-er Février) me fait un extreme plaisir, et je vous remér^ie de tout coeur de ce souvenir d’une affection ex ceptioünelle. Victor Harai est il encore de ce monde ? Poesy Laczi n’a t il pás cessé de donner des coups de sabre avec son arcbet? Et vom, trés eher ami, quand vous re "venaia-je â Budapest? j’y reste jusqu’au 10 marBi achcvant de vieillir on petites miséres et fatigues. Je voudrais éerira uoe vingtiéme der nitre Rhapsodie chez vous â Koltó, et sur­*) kedves barátom 1 _ sz,'Pen világította meg a mi :R'^PSodiáinkat. Az Ön leírása a „Hölgyfu­­tár“ február 1-ei számában végtelen örömre raga­dott, s teljes szívből köszönöm önnek e rendkívül rokonszenves emléket. Harai Victor él-e még? És Pócsy Laczi ad-e még mindig kardvágásokat nyirettyűjével? És ön, igen kedves barátom, mikor jő már Budapestre ? — én márczius 10-ig maradok itt, ap­ró nyomorokban s fáradságban végezve az öre­gedést.É­e vágyom reá, hogy a huszadik és utol­só Rhapsodiát önnél költőn írjam meg; s főleg, hogy ismételhessem csöndesen az én régi, nagyon odaadó barátságomat. Budapest, február 10. 1877. Liszt F­ ­onl vous redire tranquillemeut ma veiille et bien dévouée amitié. Budapest, 10. Février 1877. F. Liszt. * Válasz. Mester ! Köszönöm, hogy alkalmat nyújtottál b­ántadi hálám nyilvánositására — mert az, a mivel neked tartozom, letörölhetlen Ság, melynek nincsen amortizatio­­j­a, s mely nem járja le magát 32 év alatt. Emlékezz vissza — a minap, — ezelőtt harmincznégy évvel, Berlinbe jövél, a művé­szetnek azon fokán állottál már akkor, melyet csak Phidias Raphael, Angelo Mihály és te közelítettetek meg Én szerény igénytelen student vol­tam a berlini egyetemen, s magyar társaim­mal s más b­ursch­ok­kal tanulgattam keveset, és kneipoltam sokat. Te megérkezél hirneved és dicsőséged fényárjában — büszkék valánk rád, mert magyar valál, s nagy költőnk már elmondá rólad hogy: „Hírhedt zenésze a világnak Bárhova juss mindig hű rokon Van e hangod a beteg hazának A velőket rázó húrokon."­ Szivháborgatónak, bánatalkotónak ne­vezett , mi tiszteletteljesen járulónk testü­letileg tehozzád — úgy emlékezem rá, mint­ha ma történt volna. — Szónokunk aveját igy kezdé: „— Minden nép a maga lángel­méjében él, s mentől több genieje van, annál nagyobb — “ Te megérted e szavakat — a távol hazára gondolál — érződ szegénységét — s a miénk levél egészen. Szives, barátságos, előzékeny valál hoz­zánk ; — nekem jutott a szerencse, hogy megkülönböztetél, — felkaroltál, elárasztod lelkemet lángelméd malasztjával, s ha vala­mi vált belőlem, a mit a tied, az enyim a hála; azért mondom, örökös adósod vagyok. Magaddal vivél, — s én vagyok legré­gibb tanítványod — jól tudod, hogy egy ár­va k­ó­t­á­t sem ismerek, — azt a mint te generalbásznak nevezel, az előttem mélységes titok — a melopée és a rhythmopée előtt elhal emberi véges elmém — tudod, én vagyok széles e világon az az egyetlen egy ember, a­ki téged arra is kért, hogy ne játszál, — te meg­hallgattad famulusodat, tudtad, hogy féltem egészségedet, s hogy zúg a fülem, s bezártad a zongorát. De azért még­is én vagyok leghűbb tanítványod, mert lelked nagyságát legrégebben őrzöm. Magadat vivél — utazónk úgy, mint még soha senki sem. „Bárhová juss, mindig hol rokon. Tárt karokkal — teljes szívvel — , telt pohárral fogadtak. Vígan, gondtalanul haladtunk a poros után és az élet útján, meg voltunk áldva, szívvel, lélekkel, víg kedélylyel és jó gyo­morral. Emlékezel, Lignitzben, mikor a Mas­sigkeit­s-Ve­rei­n küldöttsége vacsora-reg­geli közben meglepett s a fehér kráglis és fecskefarkos porosz német igy kezdte: — „Herr Doctor! Sie haben eine Provintz beehrt, wo die Besoffen­­heit in so einem hohen Gra­de herrscht — st­b. Én álltam eb­be a sógornak, s érthető, s tőlem kitelhető né­metséggel azt mondtam: „Nix vizit nem ér az semmit, míg szomjas torok lesz, ital is lesz — én alakítok most egy társulatot, melynek feladata lesz minden szeszes flu­id uniót felebarátjuk torka elől elinni, hogy mások be ne rúghassanak. Liszt úr már nekünk ígérte meg a dísz-hangver­senyt.“ És a porosz németen sasi róztak tovább. Hát Frankfurtban — mikor Rothschild zsidó a maga banknatális önhittségében estélyre hivó jegyeire azt nyomatta, tudto­­don kivül „Liszt ur já­tszani fog“ te meg azt mondád: „majd mikor hó lesz“ — Ámzsi hozzád szaladt, s kért játszanál, midőn többszöri elutasításodra azt mondta, hogy fizet, te meg azt mondád: se pén­zért sem ingyen. Hát a publicum­nak nem játszik-e ön pénzért? Kecskefarkasan, zöld ágon az isten szabad ege alatt, ha nem szedegetheti eledelét a szabad természetben, ha nem ülhet fel a legelő marhának a hátára, ha nem ingerkedhetik a csókákkal, ha nem kavaroghat rajban a felhők alatt, ha nem ihatik friss folyó vizet, ha nem fürödhetik meg a tócsában, a barázda árkában és a nap su­garaiban. Ez is undok kalitkába került a nemzet­tel együtt — „szomorú a magyar nóta, há­romszáz esztendő óta“ — de sokkal szo­morúbb volt az a német világban. Az más, a közönség fizet s csinál a nem tudta ő azt azelőtt mi az, a­mit a­mit tetszik, nézze uram ! Eszterházy herczeg sisakos zsandár P­o­­­i­z­e i-S­t­a u­d­n­a­k ne­vezett, nem fért ősz fejébe, hogy ha esti 11 órakor a diri diri dongótt hoz­za, felségsértést követ el — a Rákóczi nó­táért dutyiba vitték az öreget, s ott ült a „ kapczabttvarokkal, meg a csirkefogókkal, meg És az ő jó grófja a világot vette a nyakába s nem tudhatta, hogy éli világát. Minden is­merősömtől azt kérdezte: vájjon mikor jön már haza az én uram ? Haraynak gyakran mondta : „mikor a költőit húzom, min­dig őt siratom.“ Szemlátomást gyengült, ölte a bú, meg a bánat; egy reggel nagyot lé­­lekzett, s elment oda, hol rája várt Boka Károly ! Azt mondod, mesterem­, hogy szeretnél hogy idővel tán én is lehe­­t még egy huszadik és utolsó „Rapso­dia !* — irni Dálam Költőn, jószágain áruitat ökröt, tehenet, hornyát, ju­hot — de ha ön a herczegtöl egy porczio rostélyost, vagy épen egy adag cottelettet kérne pénzért, ugy­e nem tálalná ki az ur­nák? — én is épen igy vagyok a publikum­mal: neki játszom pénzért, az urnák semmiképen. Magaddal vivél — s bebarangoltuk fél Európát­­- adtunk együtt hangverse­nyeket — te csináltad én meg hallgattam — a dicsőségben egyaránt osztozunk, — mert a te dicsőséged az én hiúságom vala Csekélységemet bemutatód hason­lóidnak, a világ jeleseinek — érintke­zéslük által megközelitem nagyságtokat, s kezdőm érezni, tek valami. Te vagy, mesterem, a bőséges forrás, Legyen akaratod szerint — „Jöjj be a biblia illatidénye, melyből annyit szívtam, hajlékomba és meggyógyul az én lelkem , hogy képes vagyok benneteket felfogni és megérteni. Azt kérded: él e még Harag Viktorn­él, és ő is forrón érzi és bűn őrzi b­ántadi mély tiszteletét és bámulatát. Szegény Pócsy Laczi nem csinál már kardvágásokat nyirettyűjével; — meghalt a német világban; a kiváló czigány­­muzsikus olyan, mint a seregély madár, rit­kán él meg kalitkájában, ha nem fütyölhet a De mit adhatok én ott neked? Adom szemeidnek országunk egyik leg­szebb kilátását, feltekinthetek Rozsályra, a Gutinra, a Cziblesre ; megláthatod a magyar pusztának kezdetét, s honunk határának ha­vasait. Megmutathatom neked, milyen nyo­morral keresik az aranyat, s milyen éhha­lállal küzd az, ki a kincset a föld gyomrá­ból felhozza. Láthatod a halványsárga ar- Szerbia annexióját monarchiánk által, úgy látszik, komolyan contemplálják a diplomatiai körökben i­smertet­­tük legközelebb az „Alig. Ztg.“-nak erre vonat­kozó czikkét, s jeleztük, hogy Oroszország erre nézve monarchiánknak legújabb időben is tett ajánlatot. A legújabban érkezett „Times“-ban pedig találunk egy belgrádi táviratot, mely szin­tén megerősíti e combinátiót. E távirat szerint a szerbek még nem kaptak választ az orosz kormánytól és ezért Karzov úr nagy zavar­ban van. Belgrádban már rebesgetik, hogy az oroszok cserben hagyják a szerbeket, ha Ausztria belenyugszik az orosz kormány po­litikájába, vagy épen közreműködik abban, mert oly rendelkezést, mely a törökországi szlávokat továbbra is izgalomban tartja, Ausztria-Magyarország ellenezni fog. Ha egy­szer Szerbia meg van nyugtatva, akkor a ma­gyar nyugtalanság fő oka el volna hárítva. Valószínű tehát, hogy az oroszok magukra hagyják a szerbeket. Számítás a válságban. A válság nehezen bontakozik ki. Azt hiszem, hogy a magyar kormányválsá­got végetértnek lehet tekinteni, a tekin­tetben, hogy a Tisza-kabinet kész állását elfoglalni abban a perecben, melyben a paritás eszméje osztrák részről elfogad­­tatik, sőt azt hisszük, hogy ha a csütör­­törtöki pártconferencián az osztrákok el­vetik is a paritást, azzal a magyar kor­mány helyzete nem alteráltatik, hanem áthelyeztetik a válság Ausztriába, mert legfelsőbb helyen is teljesen megérett az a meggyőződés, hogy Magyarországtól több áldozatot, a dualisztikus bank lét­rehozása kedvéért követelni nem lehet és ha ez egy egyátalában létrehozandó, ak­kor Ausztriának kell engednie. És ha az Auersperg-kormány nem képes keresz­tülvinni a paritást, akkor kísérlet fog történni más kormánynyal, sőt ha kell más osztrák parlamenttel is Sajnos, hogy 80—100 millió forgalomban, e mellett ha az osztrák bank kész dotatioját (48 milliót) csak kétszer vesszük, bizonyára van nálunk osztrák bank­jegy 96 — 120 millió. Ezt kellene vagy pótolni az önál­ló bankkal, mire (hármas fedezet mellett) kell 30—40 millió alap és akkor is csak annyi forgalmunk lenne, mint most; vagy fokozni kellene — még nagyobb áldozat­tal — vagy rizikóval (ha t­i. a solid fedezeti szabályokat igno­­rálják) Ha tehát e helyett, áldozat és rizikó nélkül az osztrák bank önálló­­a­n rendezi be nálunk üzletét és tel­jes szabad rendelkezésünkre bocsát 55 — 65 milliót, ezzel mostani szük­ségeinket kielégíthetnék, sőt fejleszthet­nek, de egyszersmind gondolkozni kell arról, hogy ez fokozatosan emel­kedjék a szükség arányában; ha erről a magyar kormánynak lesz garanci­­áj­a és ha — ismételjük — a magyar­­minden parlamentáris szempontból nem épen örvendetes jelenség. Mert a felül­ről jövő kabinet — és annál inkább par­lamenti válságok, sohasem mutatnak egész­séges viszonyokra. De az is kétségtelen, hogy egy oly kényszer­helyzetben van most e monarchia, a külügyi helyzet és belügyi politikai, valamint valuta­viszo­nyok következtében, hogy a válságnak természetesebb és — elismerjük — alkotmányosabb megoldása, t. i. a két fél közti teljes szakítás szabad lefo­lyása még nagyobb bonyodalmakkal jár­hatna. És — magunk közt egy vidéki lapban — elmondhatjuk azt is, hogy mindnyájunkban él az az aggodalom, hogy ha szakítunk, vagy nem lesz erőnk Ausztriával a küzdelmet kiállani, mely részéről hitel­megvonásban és a pénz­emberek részéről adósságunk prolonga­­tiójának megtagadásában állhat,­­ vagy az önálló bank körüli erőfeszítésünk fog országi jegyforgalom és fiókok felett Budapesten rendelkeznek önállóan, akkor taliter qualiter pótolva lesz a.. önálló bank, különben nem, fiaskóval végződni. Hisz Kossuth fel­rázó, szava a nemzet politikai veszedelme: 1848-ban sokkal na­gyobb gazdasági erő vagy legalább áldozatkészség mellett, a magyar bank­­alapjára 2 milliót alig tudott összehozni; számíthatunk-e most biztosan a szük­séges 25—30 millióra, ha — főleg a józ szakítás miatt — a külföld segélye el-­ marad, vagy nagyon leapad és drágává a »Militär-Zeitung“ legújabb száma azon lesz? Igaz, hogy Kossuth segített magán,­­ k­özli, hogy az lényegesen nagyobb lesz a 60 millió ál­lam jegyet nyomatott, de „Mindenekelőtt, úgymond, a legénységi éle­­most az állam­jegy közössé van téve, és lem czimén fog több költség igényeltetni, a törvénybe igtatva arra a mi jótállásuk. Szabad-e azt ignorálni ? Deprimáló, de őszinte igaz aggodal­mak ezek , melyek a királyi aggodalmakat igazolják, és a Tisza-kormány alkudozá­­­­sát megmagyarázzák. De ebből távolról sem akarjuk következtetni, hogy minden áron alkudni kell; akkor inkább mondanák, hogy minden áron az önál­ló bankot kell megkisérleni. De politi­kánkból, főleg a mostani kényes viszo­nyok közt a „minden áron“-t ki kell kü­szöbölnünk és meg kell elégednünk ha szükségeink tűrhetően kielégittetnek. Itt is egy kis számítással szolgálok. A 312 millió államjegyből van Magyarországon H. S. tag 150,000 lrtot vett fel az előirányzatba, hihetőleg több sikerrel, mint tavaly. Végül a tengerészeti osztály is egy nagyobb mérvű póthitel kérésével fog a delegátió elé járul­ni ; e póthitel kérését szükségessé teszik azon előre nem látható kiadások, melyeket a keleti zavarokkal szemben a monarchia tengeri haderejének kifejtése igényelt.“ AUSZTRIA. 1878 ik évi hadügyi budgettel legénységi élelem megjavítása különben is szükségesnek ismertetett el a törvényhozási körök által. E czimen két millióval nagyobb költség fog előirányoztam­. Nevezetes kiadá­si többletet fog ezen kívül igényelni a tüzér­ségnek folyamatban levő átalakítása és a lovas ütegeknek szervezése. Az erre szüksé­­ges összegeket számszerűleg ma még nem lehet meghatározni, mert nem tudhatni, mennyire fog e c­élra az eredetileg megsza­vazott 17 millió forint felhasználtatni. Annyi azonban már most kétségtelennek látszik, hogy ezen összegből sok mindenféle nem fog fedeztethetni, a­mi a tüzérség újra­szerve­zésére és az új lövegek berendezésére szük­séges, ha ugyan azt akarjuk, hogy az újjá­szervezés tökéletes s a czélnak megfelelő legyen. Ezenkívül a hadügyminisztérium a századosok lóval való ellátása czéljár­ól utó- Szolnok - Dobokamegye rendkívüli Deés, febr. 15. 1876. A mai közgyűlésre szokatlan nagy szám­mal gyűlt össze a képviselő bizottság. A tárgy­sorozat nyomán legelőbb a szentesített tör­­vényczikkek olvastattak fel s levéltárra té­­tet ii határoztattak. Szőnyegre került a ka­­tastrális becslőbizottságok megválasztása. A megye e tekintetben 5 részre osztatott fel: szamosujvári, b.-váralyi, bethleni, deési és m.­­láposi becslő kerületre, s egy-egy elnök a több rendes és póttagok lőnek minden ke­rületbe beválasztva. Ezután megválasztattak az 1876. XXVI. t. sz. 8. §. értelmében a népnevelési bizottság tagjai összesen 20 tag. Ezekhez jőnek még az egyházak által meg­választandó felekezeti tagok. Ezen bizottság­nak annak idején leendő összehívása az al­ispánra bízatván. Legtöbb vitára adott alkalmat volt Do­­bokamegyei alispán Zsombori Józsefnek a kormánytól még 1870-ben a nép szükségle­­tére kölcsönzött pénzekből 882 frt és 90 krban lett felvétele és ennek Zsombori Jó­zsef halála következtében be nem számolha­­tása miatt a volt Dobokamegye által sikkasz­tással vádolása, s ennek nyomán a belügy­miniszternek megyénkhez intézett leirása az iránt, hogy ez elsikkasztott pénz a volt do­­bokamegyei képviselő bizottmányon hajtas­sák fel. Pap László képviselő tag nagy hatású beszédben menté Zsomborit a de mortuis ni­hil nisi bene“ — elv alapján is; hivatkozott a köztudomásra, mily becsületes és közsze­retetben álló férfi volt Zsombori József. Ha él, bizonyosan tisztázza vala az ügyet. Egy meghalt emlékét azzal becstelenítem meg, hogy őt sikkasztónak bélyegezzük — ez nagy kimeltelenség a Zsombori családjára és bará­taira szégyenletes lealázás. Doboka megye meggondolatlanul sütötte egy meghaltra a sikkasztás bélyegét. Indítványozza, irassék fel a kormányhoz, hogy a megye Zsombori József volt dobokai alispánt sikkasztónak nem bélyegzi, s a hiányzó pénzt aláirás utján fogják emlékét tisztelő barátai össze­hozni s a kormányhoz felküldeni. Ez indítványt Lészai László, Torma István és mások pár­­tolták, Torma Károly ellenben úgy nyilatk­a.

Next