Magyar Polgár, 1877. január-június (11. évfolyam, 1-147. szám)
1877-01-14 / 11. szám
XI. évfolyam. 11-dik szám. Kolozsvárit, 1877. vasárnap, január 14. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre............................................ ^1’ Félévre................................................. .... " Egy negyedre................................ ■ Rn » Egy hónapra...............................1 » ou » SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A LYCEUM NYOMDÁBAN. KIADÓHIVATAL: A LYCEUMI NYOMDA „KÖZPONTI IRODÁJÁBAN“ Főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DÍJAK: Ötször hasábozott garmondsor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték körön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTÉR: Soronként, vagy annak helye 25 kr. RECLAMOK: Hirfűzérbe soronként ! Irt KOLOZSVÁR, JANUÁR 13.|RtÁSA A HÁBORÚ. Az uj alkotmány kihirdetése a szultán birodalmának minden részében ünnepélyesen ment végbe, így például Smyrnában a nagyvezér parancsára Sabri pasa főkormányzó a kormányzósági palotába gyűjtötte a hivatalnoki kart, a különböző hatóságok képviselőit s felolvasta előttök a táviratot, melyben a nagyvezér jelenti, hogy a török birodalom az alkotmányos államok sorába lépett. A jelenlevők imát mondottak a padisahért, ágyuk dörögtek, hivatalos hírnökök járták be az utczákat s tudaták a lakossággal az örvendetes tényt; este a város ki volt világítva. Másnap a kormányzó hálafeliratot készített s azt az előkelő polgárokkal aláíratta. Azonnal meg is kezdődtek az előkészületek a képviselőválasztásokra. A tartomány négy mohamedán és négy nem mohamedán képviselőt küld a mártius 1-jén Konstantinápolyban összeülő képviselőházba. A lakosságnak azonban nincs érzéke az új alkotmányban nyert jogok iránt s bizonyosan az lesz a képviselő, akit a kormányzó kijelöl. Törökország mind nagyobb erélyt fejt ki és újabb nehézségek előidézésétől se riad vissza. Egy ilyen nehézség merült fel Kairóban a pénzügyminiszter elbocsáttatása alkalmából. A porta felhívta a Khedivet, hogy jöjjön Konstantinápolyba és a szultánnak személyesen adja elő az elbocsátás indokait. A Khedive egy zajo-i min. tanács után azt írta vissza, hogy ő koros, gyenge ember, országában rendetlen állapotok uralkodnak, engedjék el neki a hosszú utazást; kijelenté egyúttal, hogy kész, fia javára, lemondani, ha a porta nincs megelégedve. A porta azt felelé, hogy a szultán hajlandó a lemondást elfogadni, de fentartja magának a trónutód választását. Midhat pasa folytatja a török állami hivatalok újjászervezését; keresztülvitte a török pénzügyminisztérium megszüntetését; a ressort vezetését a porta két európai igazgatóra, egy francziára és egy angolra szándékozik bízni, hír szerint az egyik igazgató Frémier lesz a Crédit Fonciertől. Az orosz lapok nem titkolják elégületlenségüket a konstantinápolyi conferenţia menetével. A TÁRCZA. REGÉNY KÉT KÖTETBEN. Írta: GyarmathyZsigáné. Első kötet (Folytatás.) A leány nem tudott ellent állni a résztvevő igaz hangnak, és elkezdett gyorsan beszélni, de összefüggés nélkül zaklatottan. — Én nem érdemlem meg, hogy ilyen szépen nézzen reám, ilyen szelíden szóljon 1(sz/.ám ... oh mert én nagyon meg fogom Momoritani. .. pedig szép volt a mi életünk ,„i'zvesmi mennyit időztünk ketten a nagy i: a tó körül, oh Istenem! . . pezán nemnézem Vagyok rosz • ■ nem@ ^ hort Áv x nab2011 szerettem azt az emtündöklő fehst ki? Mindig az 8 nikait min, 1 “Omlókat és mosolygo piros el lehetne J,n° t 8dcsen tU(1 beszélni, hogy lázas gondolatokVk" Át „°"y agi!lt pe?'8 málv hnrirrottn „ x Uék’ na?y zavaros ho, r 0 t?ta ,el eresz gondolat világát A leány fuldokló hangon ismét beszélni kezdett Ha édes anyám, meg Fenyvesiné nagyságos asszony . . oh nem az még sem lehet . . es így vége lesz mindennek . . pe(ii. én istenem milyen jók voltak hozzám mindnyájan, s én mivel fogom e sok jóságot meghálálni ! — Az előszobából léptek zaja hangzott be, a leány lazas sietséggel kapott fiatal asszonya keze után, forró csókot nyomott reá, s gyors suttogó hangon szólt: ha teheti, ne haragudjék a szegény nyomorult Borira - s futva távozott. Gyula épen akkor lépett be, a futó leány csak nem leverte. Mire Erzsike magához jött és férje ölelő karjaiból kibontakozott, a szegény futó leány már meszsze járt a kert téveteg utain, mintha üldözték volna, lihegve futott odább, odább, egész a folyamot szegélyző fűzfákig, egész addigiból az Erzsike vén fűze hajtja ágait a keringő kis ösvény felé, ott lelökte a kezében feledett virágcsokrot, a meggürnyedt fűzre lépett, egy pillanatig ingva állt, de már a másik pillanatban gyorsan ugrott a lomhán hömpölygő folyamba. A víz sima tükrét széles körű gyűrűzések fodrozták, de aztán gyorsan elsimultak, s oly nyugodt, csöndes volt minden, mint egy perccel előbb. Egy hosszú piros szalag a fűz egyik ágára göngyölődve ott maradt lengő emlékül a szegény fiatal leány habsirja felett. — Erzsike megfogta férje kezét, mélyen nézett arczába és felkiáltott. — Ah, kedvesem milyen . . . milyen szép az, hogy a te homlokod nem olyan márvány fehér — és férje tiszta homlokára telt korall ajkaival fonó csókot nyomott. Gyula felkaczagott: milyen bobó vagy te Erzsiké ! — Az milyen jó az, hogy te ilyen hangon nevetsz . . . igen, igen, az nagyon jó, hogy te nemcsak mosolyogsz! — És most már férje nevető ajkát érte az a forrócsók. Gyula pedig nem bánta, ha még sok különös dolgot fedez fel rajta a felesége, sőt megkérdezte, hogy az arczára nincsen-e valami megjegyzése? _ Arra már csak fejét hajtotta oda a fiatal asszony, és kipirult arczczal súgta fülébe, hogy hró asztalán egy levél van, olvassa el . . . aztán küldje édesanyjának ... és e nagy merényletre még jobban kigyult az arcza, még sebesebben dobogott a szíve, s úgy sietett, hogy ő előbb érje el az ajtót, mint férje az ivóasztalt. Pár percz múlva a férj arczán is kígyóit a tűz és szemében olyan boldog öröm csillámlott, aztán ismét meg ismét átfutotta az édes titkot mondó levélkét, s úgy küldte el annak, kit épen olyan boldoggá fog az tenni mint őtet tévé. Ez alatt a fiatal asszony a Bori és férjével való jelenettől áthatva, felizgult kedélylyel indult a kert felé, ott a sárguló lombok alá hulló levélkéi, az őszi nap gyengén fénylő sugarai a légben libegő apró fehér foszlányai régen nyílt virágoknak és a tücskök elhaló csiripelése, mind olyan enyhe mély nyugalmat borítanak a kedélyre. Nyugalmat ? . . . Nyugalmat akkor, ha az nincs hánykodásban a felzaklatott érzelmek korbácsolásától, nyugalmat, ha nyugodtan tekintünk és nem hullámzó érzeteink és nem hullámzó érzeteink szemüvegén, mert így a természet lassú halála bizonyos békételen érzetet szül. Hisz az ember mindig olyannak látja a küldolgokat, mint amilyennek belső világának tükre mutatja. Azért hallja oly végtelen szomorúnak a harangok zúgását az, a ki kedves halottját temeti, mintha minden kondulása új sebet ütne szivén. Azért oly édes bűbájjal csengő hangok egy boldog menyaszszonynak esküvője napján, mintha minden kondulása egy-egy újabb remény szikrát gyújtana fel szivében, melyen át még csillogóbbnak véli a közelgő boldogságot. A fiatal asszony kedélyére nyomasztóan hatott a mély nyugalmas csend, ha egy madár csicsergés, egy kasza pengés, egy munkás dal, vagy bárminemű nesz, csak életjelző legyen, zajosította volna kihalt, hangtalan, nyugalmat, talán csitította volna a felizgult kedélyeddé a szomorú természet sárgult bokraiból mindegyre úgy rémlett előtte, hogy egy szomorú, elfonyadt leányalak bontakozik ki, és ismét feloszlik az emelkedő könnyű ködben . . . aztán megint úgy rémlett, hogy a felszálló párázat a siró leány sürü könyeiből támadt. Igyekezett kiragadni magát a rémlátásokból, gondolkozni kezdett, de miért is ragadta meg az a leány olyan különösen az ő kezét ? Miért kérte úgy a bocsánatot Miért rohant olyan lázasan el a léptek zajától ! Ah erre felelet kell . . . hol is van az a szegény leány. — Bori ! Bori ! Semmi felelet. Lépteit meggyorsította és csaknem futva surrant tova a meg-meg zörrenő bokrok között: Bori! Bori! A kiáltásra egy kertész-fiú előlépett. — Nagyságos asszonyom, Bori valami egy félórája épen itt futott el, egy csinos virágbokréta volt kezében, én kértem mutassa meg, szerettem volna látni, miből tudta összeszedni, de ő reám sem hallgatott csak futott tovább . . . hanem azért úgy iszem kitaláltam, hogy dirizantium, szamavirág s talán egy nehány pánzéból volt kötve .. . de nint a nagyságos asszony már messzi jár! Hisz úgy fut épen arra, mint az a leány . .. várjon mi lehet ott ! A fiatal asszonyt talán a megszokás, vagy talán a rettegés úgy vonataihoz a helyhez, hol annyiszor elmerengett. A futástól kipirult arczczal, lihegő mellel oda ért, aztán visszahükkenve megállt, arczán az élénk pirt a leghalványabb fehér váltotta fel lihegő mellének minden lélekzete fennakadt, kiáltásra nyitott hangtalan ajkakkal iszonyú rémületet" kifejező szemekkel bámult az őszi szellőtől himbált piros szalagra . . ez az örvény felett lengő szalag ma ott volt a szegény leány hajában ... ezt a földön heverő csokrot ma az ő számára szedte . . . Oh! istenem, én istenem! És szívére szorította mindkét kezét. Zsibbadtságából pár perc múlva feleszmélt és egymást űző gondolatok tolongtak agyába. A homályos szavak értelme mind rémesebb világításban tűnt fel előtte, mintha oda lennének írva ama lengő piros szalagra, úgy tekint arra, míg ajkai ismétlik a leolvasott szavakat: „Én nagyon szerettem őt!“ Ah, tehát nem gúnyolt ő téged mindig ? „Olyan szép fehér homloka és mosolygó piros ajka van.“ Tehát e mosolygó piros ajkak mondták neked azt a csábos, édes szavakat, miket „el lehet hallgatni mindég, mindég.“ Ezek az édes hangok vezettek idáig! Hallod-e azokat most is zengő habágyadon szegény, szegény leány te ? . . . Forró halántékát végig simította, aztán lehajolt az eldobott csokorért. Ezt a virágot örök emlékül tartja meg attól, kivel annyi boldog óráját élte át a letűnt bűvös gyermekkornak; kinek később, mint testvérének vallotta meg az ébredő szerelmet; ki elkísérte őt uj otthonába ; ki tanúja volt annak az édes rettegésnek, melylyel uj életét kezdte; tanúja volt, annak a boldogságnak, mely egy ifju szerető párt övezhet minden árny daczára, é. . . . tanúja lett volna még ma egy édes titokna , a minek ő is úgy örült volna. ..os miér is kellett ennek igy történni ? És miért ke lett épen ma történni? Kezével elfedte aczát és zokogásba tört ki, sűrűen könyes gömbölyű ujjai közt alapélet , aztán rendre megszűntek, csak egy pasul ragyogott még árnyas szempillám, ami moru elmerüléssel tekintett a földesen hömpölygő vizére. (Folyt, köv.) szág engedékenységét és a porta ellenállását, igy kiált fel : Hogy lehet itt szó békéről és egyetértésről, mikor a Mihad pasa által vonszolt szultán szemtelenül egész Európából gúnyt űz és hat nagyhatalom képviselői irányában a legsúlyosabb sértéseket követi el! A conferencia a legsajnosabb kudarczczal készül végződni. Törökország megvetéssel viseltetik a hat nagyhatalom javaslatai iránt, s ellenjavaslatot terjeszt eléjök, mely csak vonakodást tartalmaz. Nincs többé Európa , így szól a többi orosz lap is. A harczias hirek. Mig a konstantinápolyi hivatalos sürgönyök a békéről szólnak, ma több magánhir harcziasnak tünteti elő a helyzetet. Berlinből jan. 9-től a következőket sürgönyzik aKöln. Ztg.- nak. Még azon körökben is, melyek eddig hajlandók voltak a béke lehetőségében hinni, most meg vannak győződve, hogy csak napok választanak el a háború kitörésétől. A törökök a legutóbbi időben a különböző államokban számos szerződést kötöttek fegyverek és hadi szerek szállítására — Londonból, jan. - től a következőket sürgönyzik az említett lapnak: A külügyi hivatal és a török követség, legújabb stambuli sürgönyeik alapján a conferentiát reménytelennek és megbukottnak tekintik. Gróf Beust holnaputánra ide váratik. — Antwerpenből távirják, hogy egy ottani jelentékeny ház a török kormánynyal három nap alatt szállítandó ágyucsövekre kötött szerződést. — Végül Bécsből jelentik, hogy Salisbury marquis a maga és családja számára egy mentonei vendéglőben távirati uton rendelt lakást, amiből szintén a conferencia legközelebbi befejezésére lehet következtetni. Az orosz hadsereg Pétervárról decz. 10 ki kelettel a ,Pol' Corr.“ ottani levelezőjétől következő táviratot vesz .Hogy a külföldi sajtóban az aktiv déli hadseregben állítólag mutatkozó kedvezőtlen egészségügyi viszonyokról folyton ismétlődő hírek valódi értékükre vezettessenek vissza, hivatalos számok alapján constatálni akarom, hogy azon jelentések szerint, melyek a mai napig ideérkeztek, a betegek összege a déli hadseregnél 14- re rúg, mi a létszám 0 76 százalékának felel meg. Járványos betegségek egyáltalán nem tűntek föl s a betegségi százalék minden hadosztálynál kevesebb mint l#/„.“ Az orosz czár mint Szt.-Pétervárról jan. 6-ról a .Pest. Corr.*-nek írják — e napokban Ferentz József ő Felségéhez levelet intézett, melyben örömének ad kifejezést a felett, hogy a megegyezés, mely a nagyhatalmak között uralt, Oroszországnak megengedi az egész világgal , igy Törökországgal is békében élhetni. Az idézett lap levelezője e sorokkal fejezi be közlését .Oroszország a nagy háborúra nincs elkészülve ; ez az a nagy titok, mely a béke álarczát bűvöli elő az arczokra. S mig a hadikészületek nincsenek befejezve, nem is lesz háború.* Legújabb: Belgrád, jan. 11. A szabadságolásokat a hadseregben a legnagyobb mérvekben folytatják, a skuptina nem jan. 11-ére, hanem június 24-ére hivatott egybe. Bécs, jan. 11. A „N. W. A.” jelenti, hogy Törökország, miután a hatalmak követeléseit kitelthetőleg reducálta, el fogja azokat fogadni,mert még akad módja az időnyerésre. A conferenţia tagjai újabb nehézségekre figyelmeztették kormányaikat. A Törökországban élő európaiak tartanak a fanatismus újabb kitöréseitől. A diplomáţia elhatározott dolognak nyilvánítja Bosznia megszállását. A conferenţia hír szerint Bécsben fogna folytatni. St. Pétervár, jan. 11. Az idegen vizeken levő orosz hadihajók parancsot kaptak, hogy az olasz vizeken gyülekezzenek. Az Amerikában vásárolt monitorok az olasz kormány engedelme folytán az olasz partokon fognak kifelelni. — Dubovsky tábornok, a kaukázusi hadsereg vezérkari főnöke ide hivatott, hogy jelentést tegyen az ottani várak állapotáról. Ra gusa, jan. 11. Montenegróban leírhatatlan ínség uralkodik. Cettinjében tegnapelőtt tíz ember halt meg éhség typicusban ; az albániai határ mentén fekvő nassojevicsi nahiában pusztító járvány uralkodik. Plamenacz senator megbizatott, hogy tegyen erről jelentést Bécsben és Szt.-Pétervárt és kérjen anyagi segélyt. Jassy, jan. 10. A 19. és 20. hadosztályok Svojev és Geiman vezérőrnagyok vezénylete alatt közvetlenül a román határon vonultak fel, mint a déli hadsereg élcsapatai. — Odessából hat nagy hajón hadiszereket küldtek Botiba. BELFÖLD. Az összes törvényszékek elnökeit f. hó 4-ről kelt körrendeletével felhívja az igazságügyminiszter, hogy a folyó évre azonnal állítsanak össze kimutatást a vezetésük alatt álló törvényszék s az annak területén levő járásbíróságok, valamint a székhelybeli ki ügyészségeknél alkalmazott azon birák- bírósági hivatalnokokról, kik a hadsereg, haditengerészet, honvédség vagy a cs. kir. Landwehr (?) kötelékében állanak, s hadmozgó,silás esetében épen nem nélkülöztethetvén, jelen polgári alkalmazásukban meghagyandók lennének. Az ügyészségi személyzetre nézve az ügyész egyetértésével teendő a javaslat, s a felterjesztendő kimutatás általa is aláírandó. Az esetben, ha az ügyészség vezetője is katonaköteles, az ő neve is felveendő a jegyzékbe. A kimutatás a folyó évre négy nap alatt, jövőben pedig mindig az előző év dec. 31-ig terjesztendő fel. A romániai vámtarifa tárgyában Bécsben ülésezett nemzetközi bizottság jan. 10-én, mint már jelentettük, 40/a hónapi fáradozás után eredménytelenül szétoszlott. A bizottság azért ült össze, hogy a romániai kereskedelmi szerződés IX. czikkhelye által kilátásba helyezett súly-vámtarifát megállapítsa; 36 pontban azonban nem lehetett egyetértést létesíteni. Különösen a „szövött áruk,“ „selyem* és gyolcsnemüeknél* a románok sokkal magasb vámtételt követeltek, mint aminőt az osztrákok engedélyeztek; a bizottság magyar tagjai e tekintetben passivok voltak. Mint ebből is kitűnik, a közös vámterület mellett, a monarchia külkereskedelmi viszonyaiban is mindig az osztrák érdek érvényesül. Hogy mi fog Romániát illetőleg ezután történni, az a jövő titka. Románia a megállapítani czélzott tarifát csak akkor akarta életbe léptetni, ha más hatalmakkal is megegyezés létesül s igy a tárgyalások tovább fonása a diplomatiát illeti. A bankkérdés: Bécsből sürgönyzik a „Honn-nak, hogy a .N. Wiener Tagblatt“ egy budapesti levelet közöl a bankkérdésről, mely a magyarországi hangulatot kívánja ismertetni. A levél szerint a magyarok már megelégelték az Ausztria részére tett engedményeket s a legkomolyabban elhatározták, hogy az osztrákok követeléseit, melyeket azok, egy az ő érdeküket sem kellően védő privát intézet kezdeményezéséből emeltek, határozottan viszszautasítják. „Sajnálatos, úgymond a levél, hogy a bankügyet politikai kérdéssé tették s most még formalitásokból is nagy dolgokat csinálnak, de nem kevésbbé valószínű, hogy a magyarok elégedettek lennének, ha a következőket megadnák nekik: 1. A kormány szaporítsa meg Magyarországon a bankfiókok számát. 2. A jegyek 30°/6 szerint kontigentáltassanak oly módon, hogy ennek egy része, a pesti igazgatóság beleegyeztével, ha Magyarországon felesleges lenne, Bécsben használtassék fel. 3. Az érczalap arányosan felosztassák. 4. A magyar fiókok számára önálló igazgatóság állíttansék föl Budapesten, a magyar minisztérium által kinevezendő biztossal és alkormányzóval. 5. A közgyűlés által szabadon választandó egy központi választmány. Ez a minimum, amit Magyarország követel, s melylyel a kormány és Tisza Kálmán az országgyűlés elé léphet. Az osztrák kormány által a császár elé terjesztett s innét a magyar kormánynyal közlött propositsok a fent elősoroltaknál még kevesebb engedményt tartalmaztak. A magyar kormány azért azokat igen kurtán elutasította : „Ily ajánlatok fölött nem lehet vitatkozni.* Tisza egyszersmind gyors elhatározást kért az uralkodótól, mivel a legközelebbi egybeütendő országgyűlés előtt okvetetlen kell bármily positú nyilatkozatot tennie*. A levél a következő passussal végződik : „Ez a bankkérdés mai állása. A helyzet sokkal komolyabb, mintsem hinni akarják A képviselői körökben már azon eszmével is megbarátkoznak, hogy a Tisza-kormány visszalép, s az országgyűlés föloszlattatik, engedékenységről szó sincs. Még a keleti kérdés sem ijeszti többé az embereket. „Konstantinápolyban, hol négy képviselőnk van, a két Zichy gróf, Calice báró, és Klapka, nem kell semmitől sem tartanunk* — mondá ma egy képviselő. A belügyi kérdéseknek 8 nap alatt el kell intéztetniök*. „A közjegyzők helyzetéhez/’ Marosvásárhely, jan. 11. 1877. (Cs.,vi.) Becses lapjának 8-ik száma sok tekintetben érdekes részleteket sorol elő „a közjegyzők helyzetéről.* Tudom, látom, hogy sok dolguk van ! De tudom s látom azt is, hogy nagy fontosságú elhivatásának mód felett kevés jegyző igyekszik megfelelni nemcsak, hanem sokan a kenyérkeresetnek ezen élethossziglan rendszeresített nemét utolsó részletéig is kimenteni törekvők. Nincs és nem is lehet ellenükben — megyei szervezetünknél fogva — megfelelő controleria, s ritka az önérzetes ambitió, mely a hiányzó controleriát feleslegessé tenné. A hatalomnak pedig mindig megvolt az a sajóságos szokása, hogy túlkapott, ha erős controleria pórázon nem tartotta, s elfajult, ha nem voltak morális rugói! így állunk a községi jegyzőségekkel is. A törvény helyes intenziója volt: egy