Magyar Polgár, 1877. január-június (11. évfolyam, 1-147. szám)

1877-01-14 / 11. szám

XI. évfolyam. 11-dik szám. Kolozsvárit, 1877. vasárnap, január 14. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre............................................ ^1’ Félévre................................................. .... " Egy negyedre................................ ■ Rn » Egy hónapra...............................1 » ou » SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A LYCEUM NYOMDÁBAN. KIADÓHIVATAL: A LYCEUMI NYOMDA „KÖZPONTI IRODÁJÁBAN“ Főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DÍJAK: Ötször hasábozott garmondsor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték körön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTÉR: Soronként, vagy annak helye 25 kr. RECLAMOK: Hirfűzérbe soronként ! Irt KOLOZSVÁR, JANUÁR 13.|RtÁ­SA A HÁBORÚ. Az uj alkotmány kihirdetése a szultán birodalmának minden részé­ben ünnepélyesen ment végbe, így például Smyrnában a nagyvezér parancsára Sabri pa­sa főkormányzó a kormányzósági palotába gyűjtötte a hivatalnoki kart, a különböző ha­tóságok képviselőit s felolvasta előttök a táviratot, melyben a nagyvezér jelenti, hogy a török birodalom az alkotmányos államok so­rába lépett. A jelenlevők imát mondottak a padi­­sahért, ágyuk dörögtek, hivatalos hírnö­kök járták be az utczákat s tudaták a lakossággal az örvendetes tényt; este a város ki volt világítva. Másnap a kor­mányzó hálafeliratot készített s azt az előkelő polgárokkal aláíratta. Azonnal meg is kezdődtek az előkészületek a képvi­selőválasztásokra. A tartomány négy mo­hamedán és négy nem mohamedán képvi­selőt küld a mártius 1-jén Konstantinápoly­ban összeülő képviselőházba. A lakosságnak azonban nincs érzéke az új alkotmányban nyert jogok iránt s bizonyosan az lesz a képviselő, a­kit a kormányzó kijelöl. Törökország mind nagyobb erélyt fejt ki és újabb nehézségek előidézésétől se riad vissza. Egy ilyen nehézség merült fel Kairóban a pénz­ügyminiszter elbocsáttatása alkalmából. A porta felhívta a Khedivet, hogy jöjjön Kon­­stantinápolyba és a szultánnak személyesen adja elő az elbocsátás indokait. A Khedive egy zajo-i min. tanács után azt írta vissza, hogy ő koros, gyenge ember, országában rendetlen állapotok uralkodnak, engedjék el neki a hosszú utazást; kijelenté egyúttal, hogy kész, fia javára, lemondani, ha a porta nincs megelégedve. A porta azt felelé, hogy a szultán hajlandó a lemondást elfogadni, de fentartja magának a trónutód válasz­tását. Midhat pasa folytatja a török állami hivatalok újjá­szervezését; keresztülvitte a török pénzügy­minisztérium megszüntetését; a ressort ve­zetését a porta két európai igazgatóra, egy francziára és egy angolra szándékozik bízni, hír szerint az egyik igazgató Frémier lesz a Crédit Fonciertől. Az orosz lapok nem titkolják elégületlenségüket a konstantinápolyi conferenţia menetével. A TÁRCZA. REGÉNY KÉT KÖTETBEN. Írta: G­yarmathy­­Zsigáné. Első kötet (Folytatás.) A leány nem tudott ellent állni a részt­vevő igaz hangnak, és el­kezdett gyorsan beszélni, de összefüggés nélkül zaklatottan. — Én nem érdemlem meg, hogy ilyen szépen nézzen reám, ilyen szelíden szóljon 1(sz/.ám ... oh mert én nagyon meg fogom Momoritani. .. pedig szép volt a mi életünk ,„i'zvesm­i mennyit időztünk ketten a nagy i: a tó körül, oh Istenem! . . pe­zán nemnézem Vagyok rosz • ■ nem@ ^ hort Áv x nab2011 szerettem azt az em­tündöklő fehst ki? Mindig az 8 nikait min­, 1 “Omlókat és mosolygo piros el lehetne J,n° t 8dcsen tU(1 beszélni, hogy lázas gondolatokVk" Át „°"y agi!lt pe?'8 málv hnrirrottn „ x Uék’ na?y zavaros ho­­, r 0 t?ta ,el eresz gondolat világát A leány fuldokló hangon ismét beszélni kezdett Ha édes anyám, meg Fenyvesiné nagyságos asszony . . oh nem az még sem lehet . . es így vége lesz mindennek . . pe(ii­. én istenem milyen jók voltak hozzám mind­nyájan, s én mivel fogom e sok jóságot meg­hálálni ! — Az előszobából léptek zaja hangzott be, a leány lazas sietséggel kapott fiatal asszonya keze után, forró csókot nyo­mott reá, s gyors suttogó hangon szólt: ha teheti, ne haragudjék a szegény nyomorult Borira - s futva távozott. Gyula épen akkor lépett be, a futó leány csak nem leverte. Mire Erzsike ma­gához jött és férje ölelő karjaiból kibonta­kozott, a szegény futó leány már meszsze járt a kert téveteg utain, mintha üldözték volna, lihegve futott odább, odább, egész a folyamot szegélyző fűzfákig, egész addigiból az Erzsike vén fűze hajtja ágait a keringő kis ösvény felé, ott lelökte a kezében fele­dett virágcsokrot, a meggürnyedt fűzre lé­pett, egy pillanatig ingva állt, de már a másik pillanatban gyorsan ugrott a lomhán hömpölygő folyamba. A víz sima tükrét szé­les körű gyűrűzések fodrozták, de aztán gyor­san elsimultak, s oly nyugodt, csöndes volt minden, mint egy perc­c­el előbb.­­ Egy hosszú piros szalag a fűz egyik ágára göngyölődve ott maradt lengő emlé­kül a szegény fiatal leány habsirja felett. — Erzsike megfogta férje kezét, mélyen nézett arczába és felkiáltott. — Ah, kedve­sem milyen . . . milyen szép az, hogy a te homlokod nem olyan márvány fehér — és férje tiszta homlokára telt korall ajkaival fonó csókot nyomott. Gyula felkaczagott: milyen bobó vagy te Erzsiké ! — Az milyen jó az, hogy te ilyen han­gon nevetsz . . . igen, igen, az nagyon jó, hogy te nemcsak mosolyogsz! — És most már férje nevető ajkát érte az a forrócsók. Gyula pedig nem bánta, ha még sok különös dolgot fedez fel rajta a felesége, sőt megkérdezte, hogy az arczára nincsen-e va­lami megjegyzése? _ Arra már csak fejét hajtotta oda a fi­atal asszony, és kipirult arczczal súgta fülé­be, hogy hró asztalán egy levél van, olvassa el . . . aztán küldje édes­anyjának ... és e nagy merényletre még jobban kigyult az arcza, még sebesebben dobogott a szíve, s úgy sietett, hogy ő előbb érje el az ajtót, mint férje az ivó­asztalt. Pár percz múlva a férj arczán is kí­gyóit a tűz és szemében olyan boldog öröm csillámlott, aztán ismét meg ismét átfutotta az édes titkot mondó levélkét, s úgy küldte el annak, kit épen olyan boldoggá fog az tenni mint őtet tévé. Ez alatt a fiatal asszony a Bori és fér­jével való jelenettől áthatva, felizgult kedély­­lyel indult a kert felé, ott a sárguló lombok alá hulló levélkéi, az őszi nap gyengén fény­lő sugarai a légben libegő apró fehér fosz­lányai régen nyílt virágoknak és a tücskök elhaló csiripelése, mind olyan enyhe mély nyugalmat borítanak a kedélyre. Nyugalmat ? . . . Nyugalmat akkor, ha az nincs hányko­dásban a felzaklatott érzelmek korbácsolásá­tól, nyugalmat, ha nyugodtan tekintünk és nem hullámzó érzeteink és nem hullámzó érzeteink szemüvegén, mert így a természet lassú halála bizonyos békételen érzetet szül. Hisz az ember mindig olyannak látja a küldolgokat, mint a­milyennek belső világá­nak tükre mutatja. Azért hallja oly végtelen szomorúnak a harangok zúgását az, a ki ked­ves halottját temeti, mintha minden kondu­­lása új sebet ütne szivén. Azért oly édes bű­bájjal csengő hangok egy boldog menyasz­­szonynak esküvője napján, mintha minden kondulása egy-egy újabb remény szikrát gyújtana fel szivében, melyen át még csillo­góbbnak véli a közelgő boldogságot. A fiatal asszony kedélyére nyomasztóan hatott a mély nyugalmas csend, ha egy ma­dár csicsergés, egy kasza pengés, egy mun­kás dal, vagy bárminemű nesz, csak élet­jel­ző legyen, zajosította volna kihalt, hangtalan, nyugalmat, talán csitította volna a felizgult ke­délyeddé a szomorú természet sárgult bokrai­ból mindegyre úgy rémlett előtte, hogy egy szo­morú, elfonyadt leányalak bontakozik ki, és ismét feloszlik az emelkedő könnyű köd­ben . . . aztán megint úgy rémlett, hogy a felszálló párázat a siró leány sürü könyei­­ből támadt. Igyekezett kiragadni magát a rémlátá­sokból, gondolkozni kezdett, de miért is ra­gadta meg az a leány olyan különösen az ő kezét ? Miért kérte úgy a bocsánatot Miért rohant olyan lázasan el a léptek zajától ! Ah erre felelet kell . . . hol is van az a sze­gény leány. — Bori ! Bori ! Semmi felelet. Lépteit meggyorsította és csaknem fut­va surrant tova a meg-meg zörrenő bokrok között: Bori! Bori! A kiáltásra egy kertész-fiú előlépett. — Nagyságos asszonyom, Bori valami egy félórája épen itt futott el, egy csinos virágbokréta volt kezében, én kértem mutassa meg, szerettem volna látni, miből tud­ta összeszedni, de ő reám sem hallgatott csak futott tovább . . . hanem azért úgy i­­szem kitaláltam, hogy dirizantium, sza­mavi­­rág s talán egy nehány pánzéból volt köt­ve .. . de ni­nt a nagyságos asszony már messzi jár! Hisz úgy fut épen arra, mint az a leány . .. várjon mi lehet ott ! A fiatal asszonyt talán a megszokás, vagy talán a rettegés úgy vonata­ihoz a helyhez, hol annyiszor elmerengett. A futás­tól kipirult arczczal, lihegő mellel oda ért, aztán visszahükkenve megállt, arczán az élénk pirt a leghalványabb fehér váltotta fel lihegő mellének minden lélekzete fenn­akadt, kiáltásra nyitott hangtalan ajkakkal iszonyú rémületet" kifejező szemekkel bámult az őszi szellőtől himbált piros szalagra­­ . . ez az örvény felett lengő szalag ma ott volt a szegény leány hajában ... ezt a földön heverő csokrot ma az ő számára szedte . . . Oh! istenem, én istenem! És szívére szorí­totta mindkét kezét. Zsibbadtságából pár perc­ múlva fel­eszmélt és egymást űző gondolatok tolong­tak agyába. A homályos szavak értelme mind rémesebb világításban tűnt fel előtte, mintha oda lennének írva ama lengő piros szalagra, úgy tekint arra, míg ajkai ismétlik a leol­vasott szavakat: „Én nagyon szerettem őt!“ Ah, tehát nem gúnyolt ő téged mindig ? „Olyan szép fehér homloka és mosolygó pi­ros ajka van.“ Tehát e mosolygó piros ajkak mondták neked azt a csábos, édes szavakat, miket „el lehet hallgatni mindég, mindég.“ Ezek az édes hangok vezettek idáig! Hal­­lod-e azokat most is zengő habágyadon sze­gény, szegény leány te ? . . . Forró halán­tékát végig simította, aztán lehajolt az eldo­bott csokorért. Ezt a virágot örök emlékül tartja meg attól, kivel annyi boldog óráját élte át a letűnt bűvös gyermekkornak; kinek később, mint testvérének vallotta meg az ébredő szerelmet; ki elkísérte őt uj ottho­nába ; ki tanúja volt annak az édes rettegés­nek, melylyel uj életét kezdte; tanúja volt, annak a boldogságnak, mely egy ifju szerető párt övezhet minden árny daczára, é. . . . tanúja lett volna még ma egy édes titokna , a minek ő is úgy örült volna. ..os miér is kellett ennek igy történni ? És miért ke lett épen ma történni? Kezével elfedte a­­czát és zokogásba tört ki, sűrűen könyes gömbölyű ujjai közt alapél­et , aztán rendre megszűntek, csak egy pas­ul ragyogott még árnyas szempillám, ami moru elmerüléssel tekintett a föl­desen hömpölygő vizére. (Folyt, köv.) szág engedékenységét és a porta ellenállását, igy kiált fel : Hogy lehet itt szó békéről és egyetértésről, mikor a Mi­had pasa által von­szolt szultán szemtelenül egész Európából gúnyt űz és hat nagyhatalom képviselői irányában a legsúlyosabb sértéseket követi el! A conferencia a legsajnosabb kudarczczal készül végződni. Törökország megvetéssel vi­seltetik a hat nagyhatalom javaslatai iránt, s ellen­javaslatot terjeszt eléjök, mely csak vonakodást tartalmaz. Nincs többé Európa , így szól a többi orosz lap is. A harczias hirek. Mig a konstantinápolyi hivatalos sür­gönyök a békéről szólnak, ma több magánhir harcziasnak tünteti elő a helyzetet. Berlin­ből jan. 9-től a következőket sürgönyzik a­­Köln. Ztg.- nak. Még azon körökben is, melyek eddig hajlandók voltak a béke lehe­tőségében hinni, most meg vannak győződve, hogy csak napok választanak el a háború ki­törésétől. A törökök a legutóbbi időben a különböző államokban számos szerződést kö­töttek fegyverek és hadi szerek szállítására — Londonból, jan. - től a következőket sür­­gönyzik az említett lapnak: A külügyi hiva­tal és a török követség, legújabb stambuli sürgönyeik alapján a conferentiát reményte­lennek és megbukottnak tekintik. Gróf Beust holnaputánra ide váratik. — Antwerpenből távirják, hogy egy ottani jelentékeny ház a török kormánynyal három nap alatt szállí­tandó ágyucsövekre kötött szerződést. —­ Végül Bécsből jelentik, hogy Salisbury mar­quis a maga és családja számára egy men­tonei vendéglőben távirati uton rendelt la­­­­kást, a­miből szintén a conferencia legköze­lebbi befejezésére lehet következtetni. Az orosz hadsereg Pétervárról decz. 10 ki kelettel a ,Pol' Corr.“ ottani levelezőjétől következő távira­tot vesz­ .Hogy a külföldi sajtóban az aktiv déli hadseregben állítólag mutatkozó kedve­zőtlen egészségügyi viszonyokról folyton is­métlődő hírek valódi értékükre vezettesse­nek vissza, hivatalos számok alapján cons­­tatálni akarom, hogy azon jelentések szerint, melyek a mai napig ideérkeztek, a betegek összege a déli hadseregnél 14­- re rúg, mi a létszám 0 76 százalékának felel meg. Jár­ványos betegségek egyáltalán nem tűntek föl s a betegségi százalék minden hadosztály­nál kevesebb mint l#/„.“ Az orosz czár mint Szt.-Pétervárról jan. 6-ról a .Pest. Corr.*-nek írják — e napokban Ferentz József ő Felségéhez levelet intézett, melyben örömének ad kifeje­zést a felett, hogy a megegyezés, mely a nagyhatalmak között uralt, Oroszországnak megengedi az egész világgal , igy Törökor­szággal is békében élhetni.­­ Az idézett lap levelezője e sorokkal fejezi be közlését­ .Oroszország a nagy háborúra nincs elké­szülve ; ez az a nagy titok, mely a béke álarczát bűvöli elő az arczokra. S mig a ha­dikészületek nincsenek befejezve,­­ nem is lesz háború.* Legújabb: B­e­l­g­r­á­d, jan. 11. A szabadságolásokat a hadseregben a legnagyobb mérvekben foly­tatják, a skuptina nem jan. 11-ére, hanem június 24-ére hivatott egybe. Bécs, jan. 11. A „N. W. A.” jelenti, hogy Törökország, miután a hatalmak követe­léseit kitelthetőleg reducálta, el fogja azokat fo­gadni,mert még akad módja az időnyerésre. A conferenţia tagjai újabb nehézségekre figyel­meztették kormányaikat. A Törökországban élő európaiak tartanak a fanatismus újabb kitöréseitől.­­ A diplomáţia elhatározott dolognak nyilvánítja Bosznia megszállását. A conferenţia hír szerint Bécsben fogna foly­tatni. St. P­é­t­e­r­v­á­r, jan. 11. Az idegen vizeken levő orosz hadihajók parancsot kap­tak, hogy az olasz vizeken gyülekezzenek. Az Amerikában vásárolt monitorok az olasz kormány engedelme folytán az olasz partokon fognak kifelelni. — Dubovsk­y tábornok, a kaukázusi hadsereg vezérkari főnöke ide hivatott, hogy jelentést tegyen az ottani várak állapotáról. R­a g­u­s­a, jan. 11. Montenegróban le­írhatatlan ínség uralkodik. Cettinjében teg­napelőtt tíz ember halt meg éhség­ typicus­­ban ; az albániai határ mentén fekvő nasso­jevicsi nahiában pusztító járvány uralkodik. Plamenacz senator megbizatott, hogy tegyen erről jelentést Bécsben és Szt.-Pétervárt és kérjen anyagi segélyt. Jassy, jan. 10. A 19. és 20. hadosz­tályok Svojev és Ge­iman vezérőrnagyok ve­zénylete alatt közvetlenül a román határon vonultak fel, mint a déli hadsereg élcsapa­tai. — Odessából hat nagy hajón hadiszere­ket küldtek Botiba. BELFÖLD. Az összes törvényszékek elnökeit f. hó 4-ről kelt körrendeletével felhív­ja az igazságügyminiszter, hogy a folyó évre azonnal állítsanak össze kimutatást a veze­tésük alatt álló törvényszék s az annak te­rületén levő járásbíróságok, valamint a szék­helybeli ki ügyészségeknél alkalmazott azon birák-­­ bírósági hivatalnokokról, kik a had­sereg, haditengerészet, honvédség vagy a cs. kir. Landwehr (?) kötelékében állanak, s hadmozgó,silás esetében épen nem nélkülöz­­tethetvén, jelen polgári alkalmazásukban meg­hagyandó­k lennének. Az ügyészségi személy­zetre nézve az ügyész egyetértésével teen­dő a javaslat, s a felterjesztendő kimutatás általa is aláírandó. Az esetben, ha az ügyész­ség vezetője is katonaköteles, az ő neve is felveendő a jegyzékbe. A kimutatás a folyó évre négy nap alatt, jövőben pedig mindig az előző év dec­. 31-ig terjesztendő fel. A romániai vámtarifa tárgyában Bécsben ülésezett nemzet­közi bizottság jan. 10-én, mint már jelentet­tük, 40/a hónapi fáradozás után eredmény­telenül szétoszlott. A bizottság azért ült össze, hogy a romániai kereskedel­mi szerződés IX. czikkhelye által kilátásba helyezett súly-vámtarifát megállapítsa; 36 pontban azonban nem lehetett egyetértést létesíteni. Különösen a „szövött áruk,“ „selyem* és gyolcsnemüeknél* a románok sokkal magasb vámtételt követeltek, mint a­minőt az osztrákok engedélyeztek; a bizott­ság magyar tagjai e tekintetben passivok voltak. Mint ebből is kitűnik, a közös vám­terület mellett, a monarchia külkereskedelmi viszonyaiban is mindig az osztrák érdek ér­vényesül. Hogy mi fog Romániát illetőleg ezután történni, az a jövő titka. Románia a megállapítani czélzott tarifát csak akkor akarta életbe léptetni, ha más hatalmakkal is megegyezés létesül s igy a tárgyalások tovább fonása a diplomatiát illeti. A bankkérdés: Bécsből sürgönyzik a „Honn-nak, hogy a .N. Wiener Tagblatt“ egy budapesti leve­let közöl a bank­kérdésről, mely a magyar­országi hangulatot kívánja ismertetni. A le­vél szerint a magyarok már megelégelték az Ausztria részére tett engedményeket s a legkomolyabban elhatározták, hogy az osz­trákok követeléseit, melyeket azok, egy az ő érdeküket sem kellően védő privát intézet kezdeményezéséből emeltek, határozottan visz­szautasítják. „Sajnálatos, úgymond a levél, hogy a bank­ügyet politikai kérdéssé tették s most még formalitásokból is nagy dolgo­kat csinálnak, de nem kevésbbé valószínű, hogy a magyarok elégedettek lennének, ha a következőket megadnák nekik: 1. A kormány szaporítsa meg Magyar­­országon a bankfiókok számát. 2. A jegyek 30°/6 szerint kontigentál­­tassanak oly módon, hogy ennek egy része, a pesti igazgatóság beleegyeztével, ha Ma­gyarországon felesleges lenne, Bécsben hasz­­náltassék fel. 3. Az érczalap arányosan felosztassák. 4. A magyar fiókok számára önálló igazgatóság állíttansék föl Budapesten, a ma­gyar minisztérium által kinevezendő biztos­sal és alkormányzóval. 5. A közgyűlés által szabadon válasz­tandó egy központi választmány. Ez a minimum, a­mit Magyarország kö­vetel, s melylyel a kormány és Tisza Kál­mán az országgyűlés elé léphet. Az osztrák kormány által a császár elé terjesztett s innét a magyar kormánynyal közlött propositsok a fent elősoroltaknál még kevesebb engedményt tartalmaztak. A ma­gyar kormány azért azokat igen kurtán el­utasította : „Ily ajánlatok fölött nem lehet vitatkozni.* Tisza egyszersmind gyors elha­tározást kért az uralkodótól, mivel a legkö­zelebbi egybeütendő országgyűlés előtt okve­­tetlen kell bár­mily positú nyilatkozatot tennie*. A levél a következő passussal végző­dik : „Ez a bankkérdés mai állása. A hely­zet sokkal komolyabb, mintsem hinni akar­ják A képviselői körökben már azon eszmé­vel is megbarátkoznak, hogy a Tisza-kor­­mány visszalép, s az országgyűlés föloszlat­­tatik, engedékenységről szó sincs. Még a keleti kérdés sem ijeszti többé az embere­ket. „Konstantinápolyban, hol négy képvise­lőnk van, a két Zichy gróf, Calice báró, és Klapka, nem kell semmitől sem tartanunk* — mondá ma egy képviselő. A belügyi kér­déseknek 8 nap alatt el kell intéztetniök*. „A közjegyzők helyzeté­hez/’ Marosvásárhely, jan. 11. 1877. (Cs.,vi.) Becses lapjának 8-ik száma sok tekintetben érdekes részleteket sorol elő „a közjegyzők helyzetéről.* Tudom, látom, hogy sok dolguk van ! De tudom s látom azt is, hogy nagy fontosságú elhivatásának mód felett kevés jegyző igyekszik megfelelni nemcsak, hanem sokan a kenyérkeresetnek ezen élethossziglan rendszeresített nemét utolsó részletéig is kimenteni tö­rekvők. Nincs és nem is lehet ellenükben — megyei szervezetünknél fogva — megfelelő controleria, s ritka az önérzetes ambitió, mely a hiányzó controleriát feleslegessé ten­né. A hatalomnak pedig mindig megvolt az a sajóságos szokása, hogy túlkapott, ha erős controleria pórázon nem tartotta, s el­fajult, ha nem voltak morális rugói! így állunk a községi jegyzőségekkel is. A törvény helyes intenziója volt: egy

Next