Magyar Polgár, 1877. július-december (11. évfolyam, 148-297. szám)

1877-10-09 / 230. szám

XI. évfolyam. 230-dik szám. Kolozsvárit, 1877. kedd, október 9. ESTI KIADÁS. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre...................................frt _ * Félévre................................... ° • Egy negyedre...............................* Egy hónapra.........................1 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A LYCEUM NYOMDÁBAN. KIADÓHIVATAL: A LYCEUMI NYOMDA „KÖZPONTI IRODÁJÁBAN" Főtér gr. Teleki Domokoa-ház. HIRDETÉSI DIJAK: ötször hasféltozott garmondsor­­ra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdette után 80 kr. télyegillatik kCISn számítttták. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTÉR: Soronként, vagy annak helye 25 kr. RECLÁMOK: Hirfülérbe soronként 1 tét. KOLOZSVÁR, OKT. 8. Az uj kölcsön mában, ha nem is egyenlő árban.­­ Nem lehet eléggé kiemelni annak fen-1 millió kibocsátási árfolyama 80. 80 ille­­tosságát, hogy államadósságunk é­vente-­ főleg 82. 30, és ez 7.425 százaléknak alakot ölt. Az államokra nézve a tér­ felel meg, és teljes biztosággal, vesztéssel, vagy épen a sorsolással vagy minden változástól menten nem lehet el­­rövid lejárattal összekötött kölcsönökb­a helyezni jobban most sem pénzt náluk, oly A nélkül, hogy az uj kölcsönre ez a­ gyengeség legbiztosabb jelei. Mihelyt van 1 alakban, hogy mig egyfelől: teljesen vál­laltam volna' Vé­n felhívtam volt e ra-! lamely állam csak úgy kap kölcsönt, ir­­tozatlan, mert aranyban biztosit az egy­nek olvasóit,annak szükséges voltára, letőleg elfogadható feltételek mellett csak családnak örök i­d­ő­k­r­e ; másfelől, hogy állampapírjainkat megszereznünk úgy köthet külföldi kölcsönt, hogy törlesz- mert nagy piaczc­al bíró papír az. Ha kell ha egyfelől­­ azt akarjuk, hogy ár-­tésre vagy rövid idő alatti visszafizetésre ebből 30—40 milliót lekötne most az­lamhitelünk emelkedjék és az országból kötelezi magát vagy pláne a nyelvágyaz ország, egyfelől: elérné azt, hogy a kál­­a pénz legalább e czimen ki ne menjen, is sorsolással kecsegteti, azonnal kikül­föld teljes bizalommal fordulna hozzá, és másfelől: jó, biztos, könnyen real­­­szöbölte magát, a nyugati államok hitel- mert látná azt, mit eddig nem tapasztalt, zárható elhelyezést akarunk pénzünknek operatióiból. Csodálkozunk, hogy olyan hogy mi is hitelezünk saját álla­­sterezni, hogy sem uzsorások kezében bajba kerül papírjainkat bevezetni a nagy munknak és hogy tökéletesen tőkeszegény­et ne vesszen az, sem túlságos ingatlan európai börzékre; pedig ez természetes, ország nem vagyunk; és másfelől: a ter­­speculatioval meg ne rontson. Azt hiszem, A nyugat-európai ember az évjáradék- més utján b­e­j­ö­tt és k­ön­n­y­en kime­gy ha igy jártunk volna el, nemcsak hoz van szokva­­ a sok különböző ka­­nő­pénzt, állandóan lekötnék magunknak kereskedelmi mérlegünk kedvező, de hite- matláb ugyanazon állam részéről,­­ és így csakugyan szaporítnák az ország lyuk nagyobb, forgó tőkénk több lenne sok különböző törlesztési és fizetési fel­­tőkéjét, és magunknak teremtenénk egy és igy sok olyan hitelművelettől vagy tételek, zavarják számításait és az ille­­tő tartalékalapot. E czélok megérdem­­vásártól szabadult volna meg a kereshe­­tő állam hitelének oly hullámzását, hí­­lik az — aláírást, de, iparos és gazda, melyek csak romló­ telrendszerének, kormánypolitikájának oly sára vezettek, kapkodását árulják el, mi bizonytalan köz-­­ --­Most itt van a kedvező alkalom, a gazdasági és előre nem számító pénz­ügy gazdasági, mint hitelműveleti szem­­ügyi politikára enged következtetni. És pontból, ennek valósítására. Az új kör­ csakugyan, tény is, hogy e vád minket,­so­csön minden tekintetben megfelel a kö­­káig, méltán érhetett. Hetek kivft. vetelményeknek. Az állam legterhesebb. Most ki akarjuk ragadni magunkat talán bürgönyek , hogy a plevnai török pasi mert rövid időn visszafizetendő, függő adós- ez ázsiai állapotból; azt hiszszük tehát, a fiók bombáztatása közel háromszáz ágyúból­ságainak converziójára fordítódik nagy ré- hogy nemzeti kötelesség ahoz segédke- szünetlenül tart. Nagyon kiváncsiak fehe­sze és épen e miatt, valamint a második zet nyújtani. Ha a világ leghatalmasabb részből befolyó készpénzből visszafizeten- bankárcsoportja igy bevezeti renten­­dő 25 milliónyi előlegnek megszűnő kn- két Európa valamennyi nagy pénzpiac ka­­matai következtében, a jövő év végéig jó, ez­által a nyugati államokéval e­gy­e­n­­kamaterhiunk sem növekedik. És így, úgy f­ó alapon és körben fog állani hitelünk szólva kamatteher nélkül egy évvel a le- és felment attól a sok vesződséggel járó zöljü­k a következőket. Szept. 8-án alig vi­járat előtt lesz keresztül vive függő adós- kötelességtől, hogy minden uj hitelünk va(, módön erős ágyúzás ébresztett fel. Pár­ságunk egy­n­e­g­y­e­d­én­e­k converzió- alakjával, kamatlábával megbarátkoztas- Porczu)ulva Ozmán pasa sátora ja, még pedig oly módon, oly alakban, a sok nyugat-Európát és megfizessük a­­­mely lehetővé teszi, ha egyszer a pénz­­nak honosítási drága diját, piacz által elfogadva lesz, a további ope-De nemcsak közhitelünk, hanem ma­­ratiót, minden újabb költség, erőfeszítés gánhitelünk és gazdálkodásunk szempont- körülveszik, nagy tömegekben tett a gyalog­­nélkül, és pedig a nyugati államok con­­solidált hitelével egyenlő alapon és for­radyzintszerübb város. Kellemes fekvése van H. S. TARCZA. p. REGÉNY. Irta: JÓNÁS. Az ú—i országúton egy könnyű fe­deletlen szekér haladt. Az első ülésben két fegyveres zsandár ült, szembe velük egy rab asszony, megkötözött kezekkel. Vitték a fegyházba. A szerencsétlen asszony alig volt 28 éves, arcza megnyerő, nyájas­ tekintete nyílt és szelíd; a­ki látta , az volt az első kérdése önmagához: mit véthetett ez az asszony? Egy embert ölt meg, — azt, a­kit legjobban szeretett a világon. A szerencsétlen asszonyt 16 eszten­dőre ítélték el, — bírái alig tudták meg­menteni életét, erőnek erejével meg akart halni. Mikor kimondották ítéletét, s meg­tudta hogy életben marad, oda rogyott bírái lábai elé s úgy könyörgött nekik , hogy hozzanak más ítéletet, nem ér­demli meg ő az életet — engedjék meg­halni. A törvényszék tagjai meghatottan ta­lálták végig őrjöngő vallomásait, vád­ra vádat halmozott össze a feje fölött. Nem hallgattak reá. Tudták, hogy nem beszélt igazat, már, látták, hogy el akarja magát veszteni. Mikor rendeltetése helyére akarták indítani, megelőző éjjel öngyilkossági kí­sérletet tett. Meggátolták. Nem szabad neki meghalni. A tör­vény parancsolja, hogy szenvedje át bün­tetése idejét. A csendőröknek meghagyták, hogy egy perezre se hagyják az utón magára. Azok aztán hűségesen is vigyáztak reá. A szemét egyik sem vette le róla. Nem azért, mintha attól tartottak volna, hogy az a megkötözött kezű rab asszony elszökik előlük, hanem azért, mert en­nek az asszonynak igéző tekintete volt. Ha talán azt kívánta volna tőlük, hogy oldozzák fel kezeit, s ereszszék szabadon, talán azt is megtették volna, é­s el­mentek volna helyette fogságba. A rab asszony azonban hallgatott. Egyetlen szavát sem hallották az egész után. Nem kért, nem panaszkodott, három napig nem evett semmit. Attól tartottak, hogy ott hal meg előttük, mi­előtt számba adnák a fegyház igazga­tójának. Darabig valami mély elfásultság vett rajta erőt, elmerült gondolataiba, s nem birt belőlük fölocsúdni. Néha megtelt a két szeme könyökkel s engedte azokat szabadon folyni .... Ő tudja, kiért folytak azok. Az utolsó nap délben megoldották lán­­czait, még egyszer megkínálták étellel a vendéglőben, hol szekeret és lovakat vál­tottak. Nem fogadta el. A bámészkodók tolakodó tekintete elől elfordítá arczát, fekete keszkenőjét behúzta szemeire, hogy ne lássák. A­mint ott álldogált, a korcsmáros kis leánykája is kikerült. Egy piros pozs­gás képű kis 6 éves leányka volt. Majd kicsattant az arcza az élettől. Szép fe­kete kerek szemeivel rábámult arabasz­szonyra, azután oda sompolygott egészen közel hozzá s naiv kíváncsisággal tekin­tett fel szemei közé, mintha kérdezni akarná : Miért sír? A rab asszony hogy erőt tudjon venni a szívén, elfordítá tekintetét a gyer­mekről,­­ hanem koronként aztán visz­­sza-vissza tért hozzá ismét, s egyszer csak azon vette magát észre, hogy ott térdel a földön az előtt a kis leányka előtt, s féket vesztett indulattal öleli magához. A szegény gyermek sírni kezdett a fájó öleléstől, hanem azért ő mégis ott tartja karjai között s csókjaival áraszt­ja el. A megindító jelenet elöl elfordítja fejét a két ifjú zsandár, nehogy a kato­na tekintélyén csorbát találjon ejteni az ember szive . . . . A kis leányka lassan kint megbarát­kozik vele, miközben a kezében tartott kenyérrel kínálja meg. A rab asszony megfogja a felé nyú­ló kis gömbölyű kezet, oda viszi ajkai­hoz s még sűrűbben omlanak reá könyei. A korcsmárosné, a jelenet néma ta­núja, oda lép a rab asszonyhoz, s meg­kérdezi tőle: — Hogy hívják, jó asszony ? — Sajgó Balázsáé . . . — Beregtőről?! — kérdi a megle­pett korcsmárosné. — Onnan. — Hallottam az esetet. — A szerencsétlenség hírét ki ne hallaná meg! — Talán gyermekei is vannak? — Egy kis leánykám, épen olyan, miért ez . . . ne nehezteljen reám, hogy megcsókoltam . . . olyan jól esett látása, szivemből egy kissé kicsapott a keserű­ség... már elmúlt. Bár mennénk tovább ! A szekér előállott. A rab asszony felült s kezére ismét feltették a vasat. Mikor a szekér kifordult az udvarról, még egyszer vissza­nézett a gyermekre, s el­fojtott hangon rebegte: az isten áldjon meg, ezerszer áldjon meg gyermekem ! Mikor aztán kiértek a helységből, a rab asszony visszaesett gondolatai közé. Néha néha fölemelte fejét s belebámult a láthatár messzeségébe, majd tekintete a szálló fellegeket s a fecskéket kisérte. Arra felé mentek, a merről őt hozták. Ki tudja, mit gondolt a lelkében? Talán kérte a szálló felhőt s fecske­madarat : vigyék meg áldását annak a kis gyermeknek, a ki otthon maradt, idegen emberek között, a ki talán tőle hallott utoljára szerető szót, ágya mellett­ aktató danát. Estére megállóit a szekér egy ko­mor impozáns épület előtt. Nem is kell hogy megmondják, mi­féle épület az. Minden fegyházat meg le­het ismerni messziről. Midőn leszálloit a szekérről, ke­zébe adták kis motyóját. A dúsgazdag Sajgónénak minden holmija elfért most egy keszkenőben. Itt az is fényűzés lenne, a­mi rajta van Holnap majd egyforma lesz a többivel.... Midőn számba adták a várnagynak, az kezébe vette az iratokat, s koronként egy-egy tekintetet vetett belőlük a rab-­ asszonyra Milyen ifjú, milyen gyönyörű alak .. — és ez itt fog elhervadni.. . Azután bevezették az anyaköny­vbe.­­ Ezután a neve a Nro 352 lesz,­­ hossza 16 esztendőn keresztül. Leveszik lánczait, elveszik kis ba­tyuját, megfürösztetik a többi rabasszony­­nyal, feladják a rabruhát. Azután jön egy szikár magas asz­­szony, szemei mélyen be vannak ülve üre­geikbe, tekintete olyan bántó, olyan szú­ró, olyan hideg, hogy a­ki reá néz, vé­gig fut a borzalom egész testén, így nézhet ki a megtestesült gonosz lélek. Egy mozgó csontváz, egy szívnélküli asszony. El van ítélve egész életére. Itt fog meghalni. Megölte négy kis gyermekét... Ez a nő közeledik most az új rab asszonyhoz, szó nélkül leoldja fejé­ről a fekete kis selyemkendőt, s enge­di, hogy végig omoljon a remegő hófe­hér vállakon a gazdag hajcsomó. Egy egész erdő, dús arany szá­lakból. A szűk ablakon belopózó világos­ság megcsillámlik a gyönyörű hajon, mely leér a térdéig. Sajgóné reszketve fogja össze mel­lén, nem tudja mi történik, nem tudja mit akarnak. Az a sovány, száraz alak kezébe fogja az ollót, s int neki, hogy üljön le. A rabasszony kétségbeesve kérdi tőle: — Mit akar, az istenért, mit akar ? Nem kap feleletet, hanem azok a száraz csontos kezek, azok a hosszu hi­deg ujjak megérintik vállát, s leülésre kényszerítik. Megpróbálja védelmezni magát, ösz­­szeteszi kezeit s úgy könyörög : Ne vágják le a hajamat, az is­ten nevére kérem, hagyják meg ezt az egy kincsemet! Az előtte álló alak arcza mosolyra savanyodik, így még borzasztóbb, — da Plevna bombáztatása tünk tehát megtudni azt, hogy minő hatása van e puffogásnak. A „D. Tel.“ egyik harettéri tudósítója aki az ostrom első hetét Plevnán töltő Os­man pasa törzskaránál, igen érdekesen leír­ja az orosz ágyúzás hatását. Leírásából kö előtt vol­tam, hol a tábornagy már higgadt, nyugodt modorában parancsait osztogatta. Szárnyse­gédek mentek különböző irányba. A hegyol­dalak oltalma alatt, melyek hadállásainkat fából is fontos operatio ez. Jó termésünk ság mozi“lat0‘iaf »röppentyű* ai* feleslegét de hova jobban biztosabban es Pievoa( v­all ?a vilá a leg­­czélszerűbben el nem helyezhetjük. A 80 ' ‘ ' tét jellemezhetném. Utána néz mindennek, hadi szereknek, élelmezésnek, orvosságoknak; folytonosan sürgönyöket vesz a harertér min­den részéből, s mialatt nagyszámú ellenét kijátszani igyekezett, egy kis széken ült plajbászával a füle mögött, s olykor-olykor elővette látcsövét, egy czigarette volt a szá­jában s olyan nyugodtan figyelt, mintha csak egy­­elolvasást hallgatna valami északisarki expeditióról. Lehetetlen volt nem csodálnom Ozmán pasát, a mint 60,000 embernek a legkomplicáltabb helyzetben osztott parancso­kat. ő soha egy pillanatra sem hirtelenke­­dett szóval vagy tettel; rendkívüli hidegvé­­rűségét a csatának tizenhárom órán át tar­tó folyamata alatt egy pillanatnyi változás nélkül fentartá. Kis tréfával készen volt oly­kor, mindenre figyelmes, annyira, hogy még Lőni Viktort is négy órakor egy csésze ká­véval hozzám küldte, mikor reggelizni szoktam. Dél tájban a bomba-fergeteg némely ponton rettenetes lett, annyira, hogy lovam­mal a bombák pattogása közt nem boldo­gulhattam. Azt vettük most észre, hogy az orosz bombák némelyike igen kicsiny, és nyilván dynamittal van megtelve. Ezek egyike nem pattant szét, társam, a­kihez közel az lecsapott, a főhadiszállásra hozta azt, a­hol, tiszteletteljesen elásatott gondos megvizs­gálás után Valamikor tán egy békés szán­­tóvető ember felszántja azt békés ekéjével, mely esetben nem fog többet hallatni ma­­­gáról. A­mint az idő előbbre haladt, az ágyúzás mind továbbra terjedt észak felé, hol ütegeink voltak. De nem hiszem, hogy az ellenségnek valami nagy gyönyörűsége lett volna ebben, mert tüzéreink oly figyel­ve vigyázták meg az orosz ágyutűz villaná­sát, hogy nyomban oda röpítették bombái­kat, úgy hogy az oroszok kénytelenek vol­tak ütegeiket hátrább húzni és ettől fogva megszűntek kárt tenni. Ozmán pasa ettől fogva lassítá is a tüzelést, s pár zászlóaljat előcsatározásra küldött ki, hogy az ellensé­get közelebbre csalogassák, de az oroszok e szándékot tán megsejtvén nem mozdultak. Az alatt azonban a kelet oldalon nem szűntek meg egy pillanatra sem a minden­„derék fiú“ nak nevezte. Ez volt az egész féle röppentyűk, gránátok és bombák zu­­baj, mit a két igyu-üveg ez nap szenvedett, hegyi, de hatálytalanul. Olykor-olykor köze-Ozmán pasa intézkedéseit megtéve, nyu­godtan várta be a legrosszabbat, a­mit az oroszok neki tehetnek. .Nyugodtan mondom, lebb jött egy-egy, de ezen a török katonák csak nevettek s azt jegyezték meg, hogy az orosz tüzérek olyan ügyetlenek, a mily fé­mért valóban nem találok alkalmas kifejezést, lénk az orosz gyalogság. Egyik ágyúnak a melylyel ezer rendkívüli ember magavisele­t kereke s egy másiknak nyerge megsérül­, de egy nagy ingovány és egy bűzös mocsár közt melyet udvariasságból Vid folyónak nevez­nek. Van a városban egy mecset és egy nagy templom, egy tömlöcz és egy libán. Ha Plevna összes lakóival kitörő telnék a föld színéről, a világ csak úgy forogna és senki nem beszélne az ért mint Plevnáról. De miu­tán három hegygerincz közé van ékelve, melyek egy háromszöget képeznek, az oro­szok és törökök ezt választék a csaták szín­teréül. Ügyetlen vagy aluszékony védő nem igen használta volna fel előnyére e helyet. De az erélyes Ozmán pasa kezében az csak hamar a legerősebb helyek egyike lett; erőd erőd után emelkedett, s hol valamely pont egy erődöt uralt, az fsaam­ körül lett sán­czolva, bástyákkal megrakva és szintén fel­fegyverezve, mígnem Plevna emberi fogal­mak szerint bevehetetlenné vált. A főhadiszállás egy kis dombon van közvetlenül a másik védelmi vonal mögött, s a­mint a lealkonyodó napnál itt ülök és írok, ez utolsó védelmi vonalban hét erődöt lá­tok magam előtt, távolabb pedig azokon túl még négynek vagy ötnek a teteje magaslik ki, a külső védvonal nem látszik ide. A kül­ső védvonalhoz ellátszanak az oroszok sátrai. A nap folyamában elmentem egy előre tolt kis üteghez. Az oroszok az ellen kezd­ték az első támadást 24 ágyúval. Tán mu láttatni fogja önöket, ha elmondom, hogy ám­bár ötszáz bombát röpítettek oda, és minden méternyi tért felszántottak, csak egy törököt sebesítettek meg, s csekély kárt tettek, mely hamar ki lett javítva, a legközelebbi üteg ellen harminca orosz ágyú működött, és magában az ütegben sem­mi kárt nem tettek. Ryan orvosnak, a­ki oda volt rendelve, egy sebesültje sem volt. Tudathatom azt is, hogy az oroszok ugyan­csak rosz­széllövők s hogy nyomorult bom­báik vannak. Mikor közvetlenül a főhadiszál­lástól északra levő üteghez lovagoltam, leg­alább húsz ágyúnak képezte fehér lovam czélpontját. Ezen ütegnél öt óra tájban csak egy ember sebesült meg, kinek arczát egy kartács hasította ki. Ozmán pasa ez embert megállító, mikor sebét bevarratni ment, s­őt

Next