Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)
1879-02-23 / 45. szám
Bécs, febr. 20. Bizonyosnak tartják, hogy az Oroszország által ajánlott Battenberg herczeg fog bolgár fejedelemmé megválasztatni, mivel a czár jelentékeny engedményeket kötött megválasztásához, amennyiben teljesen elengedi a fegyverekért fizetendő kárpótlást és nemzeti bank, valamint iparés közlekedési vállalatok létesítését helyezi kilátásba. Az orosz-román viszály első része be van fejezve. A román kormány utasította Angelescu tábornokot Arab-tábla kiürítésére. Már most a konstantinápolyi nagykövetek fogják megvitatni a kérdést. Nagyobb sikerrel-e, mint a határrendező bizottság, amelynek többsége, az orosz meghatalmazottal szemben, hiába ígérte oda Romániának ezt a talpalatnyi földet ? Az bizonyos, hogy a nagykövetek többsége támogatni fogja Románia jogos igényét, de ez még nem minden. Oroszország kitúrta Arab-táblából a románokat, nem volna csoda, ha ráadásul nem figyelmeztetné bizalmasan a bolgárokat, hogy üljenek be az üres fészekbe. P é r á b ó jelenti a Presse . A portával még nem kezdette meg Zichy gróf a conventió részletes tárgyalását. Bizonyosnak mondható, hogy a conventió csak a novibazári pasalikra fog szorítkozni. A 20 milliós angol kölcsön tervét véglegesen elejtette a porta. Drinápoly kiürítését hétfőn délben kezdik meg az oroszok Azizieh erőd átadásával Reuf pasának. A többi 26 erődöt lassankint ürítik ki az oroszok. Az Azizieh erődre kitűzi Reuf pasa a török zászlót, amelyet ágyúlövésekkel üdvözölnek az oroszok. A város előkelői és a felekezetek papjai is részt vesznek ebben az ünnepélyben. Tolleben tábornok, Drinápolyból való elutazása előtt, nagy lakomát ad Reuf pasa tiszteletére, amelyben a városi hatóságok főnökei is részt vesznek. -----------------------Jókai Mór beszéde a költségvetés tárgyában. (Vége.) Azt mondják, hogy a nép azt állítja, hogy jobb volt az absolutismus, mint a mostani parlament. Igen, mert az absolutismus idején nem volt 120 hírlap, amely a mint valami panasz támad, rögtön kivigye a bölcsőből és elkezdje megrnkatni a nép előtt. (Elénk derültség.) Hanem itt volt a rendőrség. Midőn az akkori három hírlap közül egyikben csak ennyi volt, raiut valamely munkának mottójául felhozva: „Hunnia nyög, letiporva sírnak a bús magyarok,“ rögtön galléron fogták a szerkesztőimért az, hogy „nyög Hunnia“, az nagyon jól van, de miért „sírnak a bus magyarok“ ? (Hosszasan tartó nagy derültség) és ki lett adva a rendelet, hogy a bus magyarnak vigadni kell, mert különben a talpára vernek. (Folytonos nagy derültség.) Csak a pillantnyi kényelmetlenséget érzi a mostani kor fia. Hisz a nép az akkori kornak eseményeiről nem is értesülhetett. Az uj generatio mit emlékezik arra, hogy apáik mit szenvedetek ez időszak alatt, minő küzdelmeket állottak ki ? Azért beszélnek olyan könnyen arról az absolutismusról (Igaz ! a jobboldalon.) Azt pedig senki sem mondja meg a népnek, hogy hiszen 30 millió forintot fizetünk most az absolutismus emlékére azon adósságokért, melyeket az absolutismus kötött megkérdezésünk nélkül, s hogy azokért bűnhődünk mi azzal, hogy fizetjük. (Nagy mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. Felkiáltások : Miért vállalták el!) Uraim, nem a nép mondja azt — én legalább nem hallottam soha — hogy bár jönne vissza az absolutismus, hanem, hogyha a mi consensumunkat néznék, akkor mi, kik itt küzdünk e székeken, mi mondhatnók azt, hogy bár jönne vissza a absolutismus s ezt nem keserűségből s nem corfolani sértett ambitióból , hanem tisztán a minden embernek megadott vétlen védelem ösztönéből mondhatnók. Mit vett el tőlünk az absolutismus ? Mindent, amit megkaphatott : asztalunkról a kenyeret, hátunkról a köpenyeget mindent, ami keze ügyébe akadt. De egyet nem vehetett el tőlünk : a hazafia becsületet. (Élénk tetszés a jobboldalon.) Akkor volt becsületünk a haza, a nemzet előtt. Most ez az, amit elvesznek önök tőlünk, elveszi azt az egyik párt a másiktól és a másik az egyiktől. (Elénk tetszés jobbfelől. Felkiáltások a szélső bal felől. Mert megérdemlik.) Mikor láttam Párisban a Louvre leégett részét, elgondoltam magamban: mégis boldog nép a franczia; volt neki egy pompás palotája, tele nagy férfiak szobraival; mikor azután a pártok megharagudtak egymásra, bonzuból felgyújtották a Louvret. Nekünk nem volt Louvrenk, nekünk csak élő hazafiakból, becsületes emberekből álló pantheonunk volt, azt gyújtottuk fel ! A franczia nép a Louvret felépíté újra, faragtat magának új szobrokat, de ki faragja újra azokat a nagy férfiakat, kiket mi összetörni segítettünk. (Zajos tetszés jobbfelől. Mozgás balfelől.) Nincs köztiszteletű hazafi többé az országban ! Egyik párt megőrli a másikat, ma megőrlik ezt, utána következnek önök, (a baloldalra mutat) akkor majd megőrli önöket a szélső párt , azután az majd megőrzi önmagát, (Tartós nagy derültség) ép úgy, mint a franczia forradalomban, először lenyaktilózták az igazi aristokratákat, azután azokat, akikre ráfogták, hogy aristokraták, azután a girondistákat, végre a terroristák egymást. De még Robespierre humánus volt ellenfelei iránt önökhöz hasonlítva. A terroristák előbb megölték ellenfeleiket, azután eltemették őket, de önök előbb eltemetnek bennünket s azután mindennap ölnek. (Élénk derültség lettlfelől. Tetszés jobbfelől.) Vagy azt hiszik önök, uraim, hogy irtóztatóbb gondolat az, hogy valamikor a hóhérlegény fel fogja rúgni levágott fejemet, annál, hogy most mindennap kell látnom élő fejemet felrúgatni. Ha a magunk consensumáról volna szó, higgyék el önöket, képviselőtársaim, hogy nem e helyeken ülnénk, de azért mi mégie mondjuk azt, hogy legyen hát absolutizmus, nem mondjuk azt, hogy jöjjön be tehát az a sötétség, amelyben majd ki fog válni, hogy kik azok a hazafiak, akik idebenn maradnak a gonosz idők viharával megküzdeni, hogy ismerje meg azokat még egyszer a nép, hogy kik azok, akik őt megvédelmezik olyankor, midőn mindenki elhagyja. Mi nem mondjuk tehát, hogy ám jöjjön az absolutizmus, sőt ha akarna jönni, keresztbe tennék előtte lábunkat és küzdenénk ellene. És nem a magunk kedvéért jöttünk mi e házba. Minket ide a nemzet küldött. És miért küldött ide ? (Halljuk.) Talán azért, hogy képviseljük választókerületünket ? Nem, hanem hogy képviseljük az országot. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Talán azért, hogy igyekezzünk a magunk számára megtartani választókerületünket? Nem azért, hanem hogy tartsuk meg az országot a nemzetnek, a jövendőnek, Európának s a szabadságnak. (Tetszés a jobboldalon.) Én az elénk terjesztett költségvetést megszavazom azért, mert Magyarországon óhajtok már egyszer megállapodott viszonyokat, rendezett állapotokat látni. (Nyugtalanság a balon. Halljuk! Halljuk!) Uraim !raéltóztassanak meggondolni, hogy Magyarországnak azon tíz év óta, mióta alkotmányát élvezi, már 6-ik miniszterelnöke van és 6 ik pénzügyminisztere. Akármely ország államférfiinak mondanék ezt el, azt az ítéletet hozná reá, hogy ez kórtünet. Hát, kormányválság, hat m miniszterválság a legfőbb helyeken, ez oly nyavalya, hogy rajta segíteni kell. S én nem vádolhatom azokat a t. férfiakat, kik egymás után elhagyták ezen székeket, sem könnyelműséggel, sem nem mondhatom azt, hogy megbuktak. El kellett nekik menniök azért, mert nem volt a szükséges cohnesio a párt és a kormány között. A párt játszott kormányával és mint a gyermek a játékszert, úgy összetörte. Most az egyszer van egy kormány és párt (Nagy derültség a szélsőbalról. Halljuk!), mely 4 nehéz esztendőn megmaradt egymás mellett. Valamikor ha lesz krónikaírója ennek a keserves négy esztendőnek, annak az elfogulatlan utókor ítélő bírája előtt nem kell a mostani kormány s annak pártja mellett semmi panegyrist írni. Innemn csak annyit kell majd mondani, hogy 4 esztendeig kitartottak egymással és szét nem váltak egymástól. Most szétválasztását a nehéz időkben megedzett, összetömörült pártnak kiértik meg önök. Ennek állunk mi ellen. Ezért szavazzuk meg a jelen kormánynak a költségvetést. Meg vagyok győződve, hogy ha leszavaztatnánk és a mindenféle elemekből conglomerált ellenzék juthatna többségre, lehetetlen volna már a másik napon többségben maradnia. (Élénk ellenmondások a baloldalon. Felkiáltások: Miért ?) Ez a mi küzdelmünk nem olyan, mint az angol vagy a belga parlamentben levő két párté, hogy amint az egyik le van szavazva, a másik tömören, mint egy ember ül a helyére. Hiszen az ellenzéknek, ha a potior pártot tekintjük, az a szélsőbaloldal. (Felkiáltások a baloldalon: Ez nem áll! A szélsőbalról : Halljuk! Halljuk!) Igenis a függetlenségi párt. Márpedig, hogy a függetlenségi párt foglalja el holnap vagy holnapután a miniszteri padokat, azzal a gondolattal, úgy hiszem, hogy a kétségbeesettebb reménység sem táplálja magát. (Felkiáltások a szélső baloldalról: Miért ? Derültség a jobboldalon.) Keveset irigylek, de annak a kedélyállapotát irigylem, aki erre azt mondhatta: „miért?“ (Tetszés a jobboldalon.) Igaz, de az igen, képviselőtársaim az egyesült ellenzéken arra számítanak, hogy majd talán a mostani kormánypárt az övékkel egyesülve egy újabb majoritást alkot. (Felkiáltások a szélsőbalon: Szokás szerint! Halljuk ! Halljuk jobbfelől.) Ezt, én engedőlmet kérek, nem hiszem. Ennek van egy lélektani és van egy politikai akadálya. Lélektani akadálya az, hogy a mi igen tisztelt barátaink mind itt a parlamentben, mind sajtóközlönyeik útján nem azzal a tenorral bántak velünk, amelylyel szokott bánni egymással két politikai párt, amely egymással küzd, de egy közös alapon találkozni remél. Elmondták rólunk, hogy minket már elhagyott minden okos ember, minden jóravaló ember, minden valamire való politikus, minden tekintély. (Felkiáltások balfelől: Igaz! Derültség a jobboldalon.) Azt mondták, hogy nem maradt itt már senki, mint a minisztériumnak személyes jó barátai. Azt mondták rólunk, hogy csak azok vannak itt, akiket még csak önérdek köt a kormányhoz, a többi pedig — ipsissima vorba — minden pártnak a salakja. Ennek nevezik a kormánypártot. Tudora, hogy ilyforma czímzésekkel az önök 1. szövetségese, a szélsőbaloldal önöket is megtisztelő, (Derültség) hanem a szélsőbalra nem neheztelünk meg semmiért — s ez nem akar gorombaság lenni — azért, mert őszintén kimondják, hogy „minekünk más a politikánk, más az alapunk, mi, ha többségre jutunk, titeket szépen elbocsátunk, menjetek, ahová tetszik, haza, vagy ellenzé-’két csinálni, de nekünk nem kelletek.“ Ottan azt a képviselőt, aki egyszer már a kormánypárton volt és úgy ment át a szélsőbalra, mindig gyanús szemmel nézik (Felkiáltások a jobboldalon: Eötvös Károly!) Mocsáry Lajos: Nem áll! Jókai Mór: És nem alaptalanul, mióta egyszer a törökök már úgy vették be Buda várát, hogy oda mentek látogatóba s mikor aztán többségre jutottak, kitűzték a török zászlót. (Derültség.) Azért a szélsőbalról mindenféle támadás lehet fenyegetés, de nem megbántás. Mig az igen, egyesült ellenzék részéről nem fenyegetés, de megbántás az, midőn azt mondja nekünk, „ti ugyan itt maradt kormánypárti emberek elég simplex fráterek vagytok (Élénk derültség), de ha nekünk sikerül megbuktatni pártotokat, ne menjetek sehová, maradjatok helyeiteken, jó lesztek a mi pártunk számára eczetágynak.“ (Élénk derültség.) Én nagyon kételkedem rajta, hogy nagyon sokan lennének, akik ebbe a furcsa caudinába nyakukat meghajtanák. Meglehet, hogy csalódom, mert minden conjectura lehet csalódás; meglehet, hogy azok, kik a mostani kormánynak személyes jó barátai, egy új kormánynak egy kézszorításra megint jó barátjai lesznek — már ti szemben, háta mögött majd fronterködnek, az is meglehet, hogy azokat, akiket önérdek köt ide, miután a túlsó párt tagjai közül senki azzal nem gyanúsítható, hogy őt valami önérdek vezeti, (Élénk derültség a jobboldalon) tehát a saját pártjánál senki önérdekét a jövendő kormány nem kénytelen respectálni, meglehet, hogy itt mindazon emolumentumokat, mik különösen a mostani időben, a magyar minisztérium ujjairól lecsepegnek, (Élénk derültség a jobboldalon) az új kormány ezekre az önérdek által idekötött régi emberekre fogja átruházni. Azokat pedig, akik netalán duzzognának a „simplex fráter” elnevezés miatt, majd azzal lehet ki-, engesztelni, hogy külön-külön megmondjuk minden egyesnek, hogy nem ő volt az alatt értve, hanem a többiek. (Nagy derültség ) Ilyformán újra összehozatik a nagy majoritás az új kormány támogatására ideig-óráig. Ez azonban, t. hír, tart addig, amíg a politikai akadály, amelyet említettem, felmerül. Egy oly ellenzéknek, amely nem akar kormányra jutni soha, szabad minden eszközt felhasználni, minden alkalmat megragadni ; de az ellenzéknek, amely arra szánt mit, hogy majd egyszer maga fog ülni azon székeken, ahol azután a praxisban kell alkalmazni a theóriákat, nem szabad mindenféle úton megindulni. Önök pedig ezt tették. Oly ellentétes irányban léptek fel ellenzéki indítványaikkal, hogy pl. követeltek erélyes külügyi actiót, de követelték a hadseregnél nagyobb megtakarítások eszközlését is. (Felkiáltások balfelől: ki követelte ?) Ha itt nem is, de hírlapjaikban követelték, (Zaj balfelől) követelték, hogy építsük ki a zimonyi vasutat, amely bennünket Szerbián keresztül összekössön Konstantinápolylyal, és követeljék egyszersmind azt is, hogy Szerbia iránt épjünk fel ellenségesen. Magában pártjukban a közigazgatási centralisatiót és a várnegyék ellenállási jogát emlegették. (Zaj és mikiáltások balfelöl: Hát önök ezzel nem épen igy vannak ?) Hogy a megyék ellenállását ezen oldaon védelmezte volna valaki, nem hallottam, de önöknél ez a scissio meg van. (Ellenmondás balról.) Ilyen egymással ellentétben álló ellenzéki szempontokat vitattak önök többször, számtalanszor. (Felkiáltások balfelől: Ennyi az egészül) Van még a listámon több is. (Derültség.) Követelték a napteher leszállítását, de egyúttal az ország fizetésképességének fentartását, követelték, hogy Ausztriának még belügyeibe is beleszóljunk és követelték, hogy azért Ausztriától a vámkérdésben külön vámterület, a bankkérdésben külön bank felállítása mellett, financiális és nemzetgazdászati tekintetben teljesen elszakadjunk. Ezeket mind együtt, egy csoportban junchin et conglomeratim oda dobni a ház asztalára — jó arra, hogy a fenálló kormányt megbuktassuk, hogy a rá következő kormányt hegyibe buktassuk, mert az egyszer felizgatott és ilyenekkel saturált közvélemény követelni fogja ugyanazt, ami szerintünk egymással szembetett lehetetlenség. Ez az, amin a legelső hónapokban az azután következő nem homogén majoritás hajótörést szenvedne, mert olyan zsenit még nem képzelek magamnak, aki nagy és nehéz dolgokat az ellene tornyosuló ellenséges akadályokkal szemben is keresztül tud vinni, de oly zseniben, amely a saját maga rakta akadályokkal szemben egymással ellentétben álló nehéz dolgokat legyen képes realizálni, nem hiszek. Te hát! Meggondolva helyzetünknek mind a bel , mind a külviszonyokra nézve való nehéz állapotát, én még azon esetben is, ha a kormány politikájával egy vagy más kérdésben egyetértésben nem volnék, a budgetet megszavaznám, s ellenvetéseimet a maguk helyén alkalmaznám, annál inkább teszem pedig most, midőn a kormány politikáját, helyesnek, üdvösnek javunkra szolgálónak vallom. (Derültség a bal- és szélsőbaloldalon.) T. barátaimnak itt ez oldalon csak annyit mondok, hogy ne szégyeljük a hűséget, mert az még most is virtus. (Élénk helyeslés a jobb oldalon. Nagy derültség a hálós szélsőbaloldalon.) Oroszországi viszonyok. Az orosz belügyi viszonyokról a „Köln. Ztg.“ szentpétervári levelezője a következőket írja: „A háború megkezdésekor, a háború alatt és a háború után biztosan hitte Oroszországban mindenki, hogy a czár alkotmánynyal fogja népét megajándékozni. Ma azonban távolabb állunk az alkotmánytól, mint valaha. A czár maga is hajlandó volt a kor követelményeinek eleget tenni, azonban a radikális mozgalmak minden reményt tönkre tettek. A nihilisták nagyon is felütötték fejüket. Trepov meglövetett, Mezencsov megöletett, Pohlen és Szimasev lemondtak hivatalaikról. Már ez események is hatottak a czár reformliberalizmusa ellen. Következtek a tanulózavargások Szentpétervárott, Kievben, Moszkvában, Charkovban és ismét Szentpétervárott. E forradalmi mozgalmaknak még ma sincs végük. De talán még mindez nem változtatta volna meg a legfelsőbb körök nézeteit; következtek azonban a berlini merényletek és az ezekkel összeköttetésben lévő antiszocialista mozgalom Németországban és Európában. A merényletek kijoradták az orosz udvart. Ezután következtek a merényletek Spanyol- és Olaszországban és a fenyegetőzések Európa csaknem minden országában. Végre látták, hogy Németország „kényszerítve volt” erőszakhoz nyúlni a szabadság visszaélései ellen. Nemsokára az egész Nyugaton észre lehetett venni a mozgalmat, meg oda irányult, hogy az államot és a társadalmat megvédje a csőcselék uralma ellen. Mindezekkel szemben okvetlenül fel kellett merülni a kérdésnek, tanácsos-e kísérletet tenni Oroszországban, mely még nem tanulta meg, hogy a szabadsággal élni tudjon. A válasz csak az lehetett, hogy jobb nem egyengeti a nihilisták és rajongók havetterét az állam és a társadalom ellen. És szemben ama sok fenyegtő hanggal, melyek szabadság és forradalom után kiáltottak, visszatértek a régi absolut önkényuralomhoz. És ez után vagyunk már jó ideje. Az orosz kormány ma annyira a tábornokok és titkostanácsosok uralmának régi rendszerén nyugszik, mint már régóta nem. A bureaukráczia hatalmasabb, mint valaha, a rendőrség az egyetlen hatalom. És a mi a fődolog, az absolutizmus az udvarnál és a császári családnál ismét tekintélyre jutott. — Alkotmány pedig Oroszországban csak felülről várható. Még a legutóbbi időben is voltak, akik remélték, hogy 1880. febr. 19-ike Sándor czár trónraléptének 25 dik évfordulója meg fogja hozni a várva várt alkotmányt. A mai áramlat után ítélve kevés a remény, hogy Sándor czár saját kezével fog véget vetni az absolut monarchiának. Sehol Európában nem lehet több joggal reakcióról beszélni, mint Oroszországban. Az egész légkör, melyben ma élünk más, mint volt egy félévvel ezelőtt. A bureaukrácziának kezeibe új, éles fegyver adatott a magánosok támadásai ellen, a rendőrség az egész országban újjászerveztetett, erre két milliónál jóval több vétetett fel budgetjébe mint azelőtt. A szerzélykérdés a legfőbb állami hivatalban még megoldatlan. De bárki jöjjön is, Suvalov vagy más a közeljövőben nem fog változtatni államéletünk irányán.“ Zsedenyi Ede. A magyar konzervatív párt egykori vezére, az abolutizmus után megújult alkotmányos küzdelem első zászlóvivője, az ország jó öreg „Sparmeister“-je, egy szóval azon férfiú, ki közel egy hosszú félszázadon át a magyar nép vezérférfiai közé tartozott, Szepesmegyéből való, azon országrészből, melynek idegen ajkú lakói hazafias értelemben az alföld tősgyökeres magyarjaival régi idő óta versenyeznek. Neve is német volt: Planuschmids uj nevével maga alkotott egy nem dicstelen családot. Zsedényi 1805. márczius 18-án született Lőcsén, előkelő családból. Syntaxist s rektorikat a kálvinista Rómában, Debreczenben hallgatott s azután tanulmányai végett Pozsonyba ment, hol a bölcsészetet s jogot is elvégezte s többek között Szlemenics is tanára volt. Patvariára Diatrich Miklós, bihari főjegyző mellé ment s e vidéken lett már konzervatív gondolkozása Az előkelő s szép képzettségű ifjú gyorsan haladott előre pályáján.1829-ben Szepesmegye tiszti ügyészévé avattatott s e minőségben lett 1831- ben kiküldve, hogy a cholera-járvány miatt fellázadt népét lecsendesiteni igyekezzék. Még ifjú volt, midőn Szepesmegye egyik követe gyanánt 1833-ban a pozsonyi országgyűlésre követnek küldetett. Deákot kivéve, alig volt azon időben oly népszerű ifjú követ, mint Zsedényi. S az ő dicsősége még Deákénál is nagyobb volt, mert a népszerűtlen eszmék harczosává szegődött s küldenie kellett már azért is, hogy meghallgassák. Elegáns modora, kitűnő finomsága, melyet s különös híres ügyes tánczár, még a legutóbbi időkig oly gyakran emlegették kortársai, nyugodt és szabatos előadása, mindenekfelett pedig azon jellemtisztaság, melyhez a kételynek árnya sem fért, legyőzték az akadályokat. Zsedényi már ezen országgyűlésen a legelső vezérférfiak közé tartozott s a konservativ párt kezdetben hallgatagon, később nyilvánosait is őt ismerte el vezérének. Az ifjúság, mely a konservativ szónokokat rendesen kinevette vagy legalább türelmetlenül hallgatta végig, őt folyvást nagy figyelemmel hallgatta s gyakran ki is tüntette. Zsedényi különben soha sem volt exclusiv irányú. Midőn a nádor Illéssy János jászkun követet szabadelvű iránya miatt viszszahivatta s a képviselők szabadelvű része Kölcsey Ferencz kezdeményezése folytán bucsuiatot intézett hozzá, Zsedényi is aláírta e nyilatkozatot, habár annak tüntetésszerű jellege volt. Az országgyűlés befejezése után a kormány az udvari kanczellárhoz titkárnak nevezte ki. De azért részt vett az 1839-40- diki s 1843 4-diki országgyűléseken is, — mint a kormánypárt kijelölt vezére s mindkettő tanácskozásaiban jelentékeny szerepet játszott. A helytartótanácsnál fokozatosan emelkedett, előbb tanácsos, majd udvari kanczelláriai referendarius lett s ezen minőségben küldetett az 1847—8-diki országgyűlésre, mint országgyűlési tanácsos. Midőn a minisztérium ki lön nevezve s a helytartótanács hivatalnokai ezek közé osztattak be, Zsedényi hg. Eszterházy Pál ő felsége melletti minisztertanácsosa lett udvari tanácsosi ranggal s együtt szolgált többek közt Pulszky Perenczzel, ki ezen minisztériumban államtitkár volt. Szereplése e korban egészen megfelelt a magyar alkotmányos érzelmű hazafiak érzelmével. Kossuthtal s a többi magyar államférfiakkal Insbruckból, hova a királyi udvarral költözött, élénk levelezést folytatott s igen sok egyénnek volt hasznára. Az alkotmányos életből azonban csak- hama voll „viszonyok fejlődtek ki, melyek Zsedényi érzületével egyik irányban sem találkoztak. Midőn Jellasich felment igaz magyar polgár nem akart töbl.1’ »z gálni azon udvarnál, mely a cam . «zo. eszköze lett. Lemondott állásáról gyulva draveczi birtokára Lőcse mlamgazdasági s pénzügyi tanulóSS *- birtokának kezelésével foglalkozott » elvonultan a politikától. c' ^jesen Azon hosszú s szomorú évtized mely ezen eseményeket követte , nem mozdult ki magányából. Csak A ketlegi hónapokat töltötte Tiszafüreden e?/ Nyíri akkor emelkedő szép fürdőben ’itt baráti körben. ’ 87*letelet Az idők, úgy látszott, még sulvusos Az absolutismus, mely alkotmányunk ágában súlyosan nehezedett a nemzetre, az ősi intézmények csaknem ravndeDikktel,'li nyomta vaskezével, végül megtámadta a ház szervezetét, az emberek legbeoszto.*?' zelmeinek tárgyát. Zsedényi, a "buzgó t„,kr' tanus, meglepő szép példát tanúsított eklel, a konservativ gondolkozásu egyén a galmazott tanácsos első sorban lépett ?J’ sikra e rendelet ellen 1859. szeptember végén, mint a szepességi városok euvhii,,!'' gyejének küldötte, a kézsmárki fatemnuban tartott nagyhatású szónoklatával élénk 8 a legbátrabban szólalt fel a pátens elre annak azonnal visszavonatását követelte fil - ben megdöbbentek. Kegyvesztés, hármozis perbefogatás követte a merész lépést Zsedényi nem tágított, 116 társával együtt megjelent Kassán a törvényszék előtt, négy pon át védte nagy ékesszólással nem jós társait, hanem az eszmét, a protestáns„ tonoratát. A törvényszék ítélt, a maga 4,h évi fogságra ítéltetett, s ezen ítéletet az Oberblandesgericht 8 hónapira súlyosbította s megtoldta azzal, hogy tanácsosi ezirmét, nemességét s nyugdíját elveszítse. A szabadsághős egy nemzet rokonszenvétől kisértetve ment börtönébe, de vértanúsága nem tartott sokáig 1860. május 15-én a kormány az általános áramlatnak engedve, visszavonta a pátenst . Zsedényi is szabadon bocsáttatott. Diadal fogta a visszatérőt. Társa Miday, superintendenssé s ő a tiszai ev. egyházkerület felügyelőjévé lett, a legnagyobb kitüntetések, mit e kerületben adhattak neki S ő e kitüntetésnek ismét szépen felelt meg. Megmutatta, hogy nemcsak szóval, de tettel is tud áldozni. Azon férfiú, ki úgy a magán körben, mint a nyilvános életben a legnagyobb mérvű takarékosságot tanúsította, úgy hogy sokan egész töménységnek keresztelték azt, ezreket áldozott évenkint jótékony célokra. Minden évben kivétel nélkül, megnyitó elnöki beszédjei végén, már majdnem hozzá is szoktak, hogy ehhez záradékul ezen adományokat sorolta fel. Az eperjesi jogakadémia, a nyíregyházi tanítóképző intézet, a később megszüntetett nagyrőczei gymnásium nagyrészt ezen adományoknak köszönhették fennállásukat s ezenkívül a kerületi lelkész és tanítói nyugdíjintézet s a néptanítók segélyezése is kiváló gondjai közé tartoztak. Több mint 30.000 forintra megy azon összeg száma, melyet tisztán ezen kerület czéljain ajándékozott. Az új korszak küszöbén megkezdődött politikai működése újból. Az októberi diploma kiadatása után csakhamar elfoglalta tanácsosi állását az udvari cancelláriában, de Vay báró bukása után, midőn Forgách s vele a modern jellegű absolutismus jutott uralomra, Zsedényi ismét lemondott. Az 1865-ki országgyűlésre a szepesszombati választókerület küldte fel képviselőnek, s ezen idő óta ezen kerületben soha még csak ellenjelöltről sem volt szó s a legviharosabb választások alatt, midőn a magyar nép erkölcsi érzetét is megmételyezve, pénzzel küzdöttek a jelöltek egymással, Zsedenyinek sem körútra, sem etetésre nem volt szüksége. A szepesszombatiak méltán büszkék voltak nagynevű képviselőjükre. Az országházban folyvást a vezérférfiak közé számitolták őt, egykori ellenfele s most vezetője Deák Ferencz törzskarinak egyik kiváló tagja lett s 1875. óta a pénzügyi bizotság elnöke, azon bizottságé, melynek fontosságát épen ezen időkben az által igyekeztek jellemezni, hogy második parlamentnek is nevezgették. Szigorú takarékossági elve, a fájdalom csakhamar megváltozott viszonyok között, uralkodó elv lett a házban s felszólalásai, képviselői jelentései gyakran politiki eseményeknek tekintettek. Pedig e kiváló harczás már a legrégibb emberek közé tartozott. 1875 óta ő volt tényleg legidősebb tagja a parlamentnek a * korelnökségtől csak az által menekült meg, hogy maga ajánlott valakit korelnöknek. Egyházi téren folytatott működése mindinkább élénkebb lett. Prónay Gábor halála után csaknem egyhangúlag őt választották meg a magyarhoni ágostai hitvallásnak egyetemes főfelügyelőjévé s ezen minőségében élénk harczot vívott az egyház kebelében felmerült pánszláv mozgalmak ellen, küzdött a középtanodai törvényjavaslat, nézete szerint, autonómiát sértő pontjai ellen , nagy anyagi adozatain kívül egész sereg uj eszmét s nézeteket honosított meg. . . Az aggkor azonban elvégre is megkövetelte a maga adóját. Májdugulás s más ol jók súlyosbították állapotát. A múlt év végén már erőt vett rajta a baj, de az erőslelkű „örökifjú* még a pénzügyi bizottságnak jan. 14-én megkezdődött ülésein is jelent s egészségéért aggódó barátai«“«? lása daczára mintegy két hétig működött ' ban. Azóta — tudta ezt mindenki, c8®*» nem -- haldokló volt már. De szemben gadta a halált. — Nem feküdt le az utó» napig, reszkető tagjai, sötét sárga »v« halálos soványsága daczára karos szék® ült órákon át, szorgalmasan olvasgatva a sokat, a „Revue des deux Mondes*-t, érkezve barátaival a politikai helyzetről s mélve, hogy az átalános budgetvitában részt vesz. Reménye nem teljesedhetett. törtökön reggel fél 10 órakor elhunyt A képviselőház, mint a fentebbi filmMr