Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-09-17 / 212. szám
a g ŕ jas λ S'. 2 P P CLaB4f*-<ja(cDBrpNOK£ e a s e z k 1 r v { 2 i ] ji mas lenne az élet. „Ez a küzdelem, tehát ez az élet“,*) azt állítja egy más szó. A következtetéseket könnyű kivonni és már most lássuk az eseményt, melyet a Koozsvárt ez idén nyomatott „Calendariura diplomaticum* előszavában olvasunk: „Felajánlottam a művet a magyar történelmi társulatnak 1868-ban oly feltétellel, hogy nyomassa ki sat. Ajánlatom szives fogadásban részesült s a költség előteremtésére aláirást nyitott a társulat, a mely helyt Kolozsvárt rögtön oly szép eredményt mutatott, hogy ... határozatba ment, hogy a mű... jelenjen meg. A társulat... pesti ülése nem nyugodott meg a kolozsvári gyűlés határozatában. A kéziratot felkérette ... kiadta bírálatra és a bírálat oda nyilatkozván, hogy a mű elavult , ennél fogva a tudomány mai színvonalától elmaradt, abban állapodott meg, hogy nem adja ki; és hogy a ra. t. akadémia 1870-re egy kortani mű megírására jutalmat tűzött ki.“ így a tudósítás, melyből kiviláglik, hogy az a bizonyos bíráló nem tudta, mi a tudomány fejlődése, mert különben nem állította volna, hogy egy „calandarium diplomáciáim*, t. i. az oklevelek saját nyelvű kertjeit a szokottakra átszámitni tanító utasítás és az ezeknek alapjául szolgáló chronologiai bevezetés „elavultak*! Bíráló nem tudta, hogy akadémiától díjazandó új munka teljességére, szabatosságára, érthetőségére nézve lehetend jobb vagy rosszabb az I de 1 e r. Chronologiájánál (18 ...) de a tudomány benne se újabb, se fejlettebb nem lesz — mert uera lehet, mint az I d e 1 e r könyvében, és másfelől, lemezzel tökélyesen egy színvonalon áll, mint tudomány egy hajszállal sincs javulva a Petavius Doctrina temporumra. És nem csak maga nem tudta, hanem a történelmi társulatot is bele bírta hálózni tudatlanságába Ez az esemény, azon kívül, hogy kitűzött állításomat megbizonyítja, még arra is tanított engemet, hogy vegyem figyelembe az idevágó tekintettel is a tudományok különböző ágait s az oktatásnak hasznát véve, arra a meggyőződésre jutottam, hogy valamint a természet művei részint megállapodottak, részint fejlődök : a tudományokat is két osztályba sorozhatni, u. m. a jegeczesedettekébe és az élőkébe. Mindenesetre az átmenetek — még soha ki nem magyarázott — nagy törvénye engedelmével. Ez a tanulmány, — csak részemről az, mert hiszem, hogy D Bádtoknak nem mondtam újságot vele, megkönnyebbíti, bárha szaporítja is, teendőimet és rövidebbre hagyja volnom a „tudomány fejlése*, illetőleg „fejlesztése* értelmezését. Fejlődik, véleményem szerint, a tudomány, midőn benne uj tények — vagy merőben gyak, vagy eddig elé számba nem vettek jelentkeznek s a belőlük vont következmények azon tudomány már nyert igazságait vagy megerősítik, vagy módosítják, vagy fel is forgatják, szóval, midőn uj igazságok keletkeznek s ezek a meglevőkkel rendszeres kapcsolatban sorakoznak. És az, aki e jelenségek akármelyikét előállítja avagy csak segíti, az elébb viszi a tudományt. Nem gondolom, hogy lényeges vonást kihagytam volna a fogalom jegyeiből; minden esetre eleget vettem fel, a mi ingatlan támaszul szolgáljon a következőknek. Most tehát egyenként veszem a tudományágat, mégpedig, hogy kar rangi susceptilitást ne sértsek, oly sorban, a mint „tanrendünkben” vannak nyomtatva. 1. Nálunk theologiai kar nincsen. Azonban szabadjon egy megjegyzést tenni arról, ami a főtudomány lenne abban, aem a dogmatica theologiáról... „Úgy de hát tudomány a dogma ?“ kérdik némelyek. Ahogy veszi az ember, felelem. Ha csak azt tartjuk tudománynak, ami vagy deductiv, úgy persze a Dogmától, mely sem egyik, sem másik, meg kell vonnunk azt a czimet; de lám, t. t t. ilyes capitosus feltételekkel aztán nem egy elismert „tudománynak lehetne a nyakára hágni. Azért függőben hagyván a kérdést, csak annyit mondok, hogy, ha tudományi a legmerőbben kristallizáltak egyike, melynek a kereszténység két legnépesebb egyházában a traditio, a többiekben a confessio vagy catechismus a menstruuma, melyből jegeczedett. Protestáns egyetemeken megkísértették a merő testet egy vagy más eljárással életre galvanizálni s haladó vagy fejlődő tudománynyá — a szó helyes értelmében — képezni, de abból bizony nem plánta, hanem csak dendrita lett, vagy pedig oly állapot, mint egy volt quarczjegeczé, miután bizonyos savanyok behatása alatt kocsonyává vált. Igen is, az a liberális vagy rationalis I dogmatica theologia a valódi s az ugyneve-Izett naturális theologia közt lebeg talaj és függő láncz nélkül, szabadon az űrben. Ami a jogi kartudományokat illeti, itt legelsőbben is a Római jog vonja magára figyelmünket. Azt hiszem, nem fognak szakértő tanártársaim kinevetni, ha kimondom, hogy a Római jog maga az Institutiókban, Pandectában és Digestában megjegyzedett és egy kétségtelenül megállapodott tudomány, melynek fejlesztéséről nincs szó, a másik oldalát az ügynek a Római jog magyarázatai teszik; de ezek épen úgy nem alkotnak külön tudományegészet, mint a classicusokra irt commentarisok és igy plaota nem lévén, öntözni, növelni nincs mit. Szereztek ugyan a római jogmagyarázók közt némelyek másoknál jelesebb, fényesebb nevet, de ezek közül hozzánk lakusokig csak a Savigny hire érkezett a ez az egy név, melyet némiképpen a haladás eszméjével kapcsolatba hozhatni. Az újabb kor positív törvényei ezeknek rendszeres vagy történelmirendű gyűjteményei, a különbféle codexek, corpus iurisok hasonlóképp megcsontosodott, akár jegeczedett tudomány-egyének, melyeket a tanár ikább vagy kevésbbé sikeresen taníthat, de fejlesztésekre nincs sem alkalma, se módja. A maradás után keressetok már egy kicsiny haladást is. Létez a németeknél egyizonyos valami, amit ők „Rechtswissenschaft‘-nak neveznek, de ezt a valamit jó, endin csak a neve tartja össze és inkább kellene csak Encyclopädiának mondani és oly, részint alig koordinált, különböző tárgyak halmaza, hogy az egésznek, mint egy épséges tudománynak fejlését és fejlesztését emegetni hiú beszéd volna. Részeiben igen is ehet, sőt szükség is van reá. Csakhogy itt még egyéb bajok vannak. A természetjogban, nemzetgazdaságtanban a büntetőjog elméetében hiányzik a kubícsv arra, aki tovább akarná vinni őket, hgy bírja, kellene hová vesse meg a lábát. De oly eltérő, gyakran burlokegyenest ellenkező elvekre, elméletekre, nézetekre talál, hogy a választás csaknem lehetetlen s megalapításuk oly kevéssé szilárd, hogy biztos támaszt nem nyujtanak. 2 szerint a fejlesztő csak oly formán itélheti meg a haladását, mint a hajós, a melyik jlogját kiveti s ennek reménylett mozdu- latlan helyzetpontjától méri a távolságot. —1 van olyan része is ama tudomány-halmaziak, melyet nem tovább építeni, hanem ősz - izeállítani kell, s amely mostani állapota- jan a kinyalatlan medvebocshoz hasonlít,m milyen különösen a nemzetközi jog. Az álamizatról nem szólok, mert a politikát azok tanulják legkevesebben és legkevésbbé, akik csinálják, u. m. a nemzet kormányzói és kül- és belképviselői, a diplomaták és országgyűlési tagok. A pénzügytan pedig oly technikai írások halmaza, melyben, ha tudomány, a legkevésb ügyet vetnek a fő elvére; holott ezt már Tiberius császár kimondta örök igazsága emlékezetes szavaiban, hogy „a jó pásztor nyírja és nem nyúzza a nyáját.„*) De eleget beszéltem már olyakról ,amikhez nem tudok. Átlépek más tárgyra, melyhez, ha lehet, még kevesebbet tudok, de hát hiába, az a rendszer! Aki elhúzta a rőföt, húzza el az araszt is! Ha hát belévágtam, folytatom. Nem palástolom el merészségemet, hogy én az úgynevezett orvostudományt (Medicinische Wissenschaft) szerves egésznek nem tarthatom és ennélfogva csak a beléje foglalt rovatokról szólhatok. Legnagyobb részök gyakorlati, kisebb az elméleti, és jórendin lehetne „mesterség* és „tudomány* nevezetekkel különböztetni. A gyakorlatiakról laicus is kimondhatja, hogy a fejlésnek és fejlesztésnek bő alkalma van, s tág mezeje nyílik bennük és valóban a haladásnak, kivált a külbajok orvoslásában, fényes, bámulatos példáit tapasztalhatni koronként. A gyakorlatiakról az elméletiekre átmenetet képez**) a benettan két ága, melyek közt egy nevezetes különbség mutatkozik. Az ép állati test anatómiája, legalább annyiban, a mennyiben az orvostudománynak tehet szolgálatot, anynyira ki van, korunk hatalmas fegyverének, a nagyitónak is, segélyével kutatva, hogy — ott biz’ a felfedezésekre, az újdonságra, a tudomány fejlesztésére kevés a biztató kilátás. Ha valaki állításommal szembe az agyvelős általában az idegek körüli vizsgálatokra mutatna, melyek igenis ernyedetlenül folytattatnak napjainkban , csak azt felelném reá, hogy azok most már nem alkatát, hanem viszonyait, nem ugyszólva topographiáját és természetrajzát, hanem működését és az elme jelenségeivel való szoros kapcsolatát tárgyalják és igy nem a tulajdonképpi boncztant, hanem a physiologiát szaporítják uj szakaszokkal. Ellenben a pathelogica anatómia még mindig hálás mező — már t. i. annak, a ki szántja — és a lesz sokáig; mert hiszen már Seneca irta, hogy innumerabiles esse morbos miraris, coquos Dumera. E különbsége mellett azonban egyezik a két boncztan abban, hogy — megint laicus véleményem szerint a legderekasabb két oszlopa a gyógyítás mesterségének vagy, ha úgy tetszik, tudományának. És mégis, szomorú tapasztalás, hogy nagy, lehetne mondani, igen nagy része a gyakorló orvosoknak igen felületes vagy épen hiányos ismeretét bírja tanúsítói a bonettannak. Egyik bizonysága a posteriori az, hogy törések és ticzamodások számos eseteiben egy-egy falusi, iskolátlan praktikus, úgynevezett naturalista több és biztosabb sikerrel hajtja végre a gyógyítást, mint nem egy okleveles orvos. És emez — mi szintoly sajnos — nem hogy tanulna tőle vagy igyekeznek pótolni tudománya hiányait, hanem hivatala kiváltságát megtorlásra használja fel s eltiltatja keményen a naturalistát a segélynyújtástól. Nem tekintve az ügynek erkölcsi oldalát, csak azt a kérdést terjesztem turista kollegáim elé, hogy szorosan véve teremt vagy ad-e a diploma egyedárusi jogot ? Nem kontárkodom, t. t. t. több vegyes rovat feszegedével, csak legvégül a határozottan elméleti tanulmányról, a pathologiáról kockáztatok véleményt. Az bezzeg nem csak megszenvedi, hanem fényszóval követeli a fejlesztést, újítást, továbbvitelt vagy bármi névvel nevezendő tökélyesítést. Mert biz a mostani állapotában a Pope adomáját juttatja eszembe. Neki t. i. az Angliában éktcen káromkodásnak tartott „god damn* helyett az euphemisticus szavajárása volt: „God beter me!" (az Isten javítson meg). Történik pedig, hogy egykor az utczán egy bérkocsissal összeveszvén, a vita hevében, idézett mondását használd, mire a kocsis reá mereszti szemét az éktelen arczus termetű koltore s e szavakra fakad: „Javítsa? Önt? Hiszen könnyebb volna egészen újat csinálni!“ Igy, én a tudományok összeségében nemzetgazdaságtant ismerem, mely oly nagyon szűkölködigen is csak a mint már érintettemnek általánosan elvekben és megállapított rendszerben, mint a pathologia. És e véleményt nem egyéni vakoskodásom szülte, hanem vallják, ha kissé leleplezetten is, azok a jeles és tekintélyes szerzők, kik a pathologia történelmét írják. Ha az orvoslás ügyében a pathologia a belső titkos tanácsos — legalább annak kellene lennie, — a második elméleti tudománynak, a physiologiának is van benne bár nem oly egyenes és közvetlen tanácsadói szava . Hogy ebben a fejlesztésnek szélére és hoszszára tág pálya van nyitva, ismeretes dolog. Csakhogy tovább vitelében furcsa eljárást követ a physiologusok nagy — ez idő szerint mondhatni„ legnagyobb része. — Daczára ugyanis „Élettan* (Biológia) nevének, éppen az életerőt akarják kiküszöbölni belőle s a tudomány tökélyesedését abban keresni, hogy minden életményt a physikából és futásából ismert — igazabban, sejtett — erőkből iparkodnak ki magyarázni. Természetesen mondják, mert miután legelőbb Groves tud törni a legutóbb pater Secchi a természeti erők egységét és egymássá változását kimutatták, a physiologusoknak is kellett követni ezt, a következésekben oly gazdag, idves irányt. Helyesen csakhogy van egy kis különbség a dologban. Midőn t. i. a nevezett tudósok kimutatják, hogy pl. az electricitás átváltozik meleggé és megfordítva, nem tagadják a létét sem az electricitásnak, sem a melegnek, holott a physiologusok merőben tagadják az életerőt, de oly eset kimutatásival, melyben teszem, egy kmniai processus életté átváltoznék, még eddig adósok Ne tessék félni, nem tévedek én materialistico — polemicus episodeokra ; csupán annyit jegyzek meg, hogy az a kiküszöbölés egyes egyedül a „kézzelfoghatóság” szintoly népszerű, mint homályos alapján nyugszik. Én pedig nem félek ellenmondástól, midőn azt állítom, hogy attractio vagy affinitás szintoly kevéssé „kézzel fogható* eszmék, mint az „életerő * (Folyt. köv.) *) Cest la lutta, done e’est la vie, lubere*' ^Dai pastor *Best tondere pocut non deg**) Aaai ábráid. II. A mérnök- és épitész-egylet erdélyrészi kirándulása. A mérnökök és építészek erdélyrészi körútjáról az El. hosszabb tudósítást közöl. Leírván a kolozsvári fogadtatást, s meleg hangon emlékezvén meg az itt tapasztalt vendégszeretetről, higy folytatja: Este felé vonatra szállt a társaság, hogy Virágos-völgy cuszamlásait s az ott foganatba vett műszaki munkálatokat megtekintse s gyönyörködjék a felségesen kivilágított újvári sóbányák tündéri látványában. Akkor éjjel azután Brassóba utaztak egyenesen s ez utazás fáradalmait a rendezőség tapintata s Tolnai igazgató gondossága ismét Szerencsésen elenyésztették, mert minden coupéban csak két személy helyezkedett el, kik kényelmes alvóhelylyé alakíthatták át az ülőhelyeket. Hogyha tájékozni óhajtottuk magunkat a roppant hosszú kocsisor lakói közt, egyszerűen az ablaktáblára kellett tekinteni, melyen jobbról és balról ott láttuk a két numerust, kiknek birtokosit a névsorból egyszerűen leolvastuk. Az első coupék egyikét pedig a „rendezőség” felirat jelölte. Onnan indult ki minden intézkedés, levelező-, vendéglői megrendelés s ott futottak össze a nagy társaság administratiójának szövevényes szálai, oly láthatatlanul és észrevétlenül,hogy csak a nagyobb állomásokon vettük észre , mily jótékony gyámság alatt állunk s mily kevés bajt okoznak nekünk a máskor oly terhes életgondok. Brassóból a Prediába látogattak ki a tagok, hol ismét az elégnél is több tanulmányozni valót ad a gyakori csuszamlás süppedés. Az ezer méter hosszú alagúton gyalog mentünk át, s minthogy a román kormány által az internationális indóházak gyomjára odaplántált barakkokban amúgy sem lett volna hely annyi vendég számára, épen jól fogott a Budapesten is ismeretes Gregersen és Bradeson elég vendégszerető fogadása, kiknek gondosságából a „Stauplatz” vendéglőjében ebéddel várták a vonatot. Ez ebéden aztán az egylet azt is bebizonyitotta, hogyha kell, saját szakmáján kivül más téren is az alkotás emberei, mert Schwarczel Sándor tanár, meghatva a tömösi szorosban 1849 ben elhullott honvédek jeltelen sírjának látásától, lelkes szavakban indítványt tett, hogy ottlétük örök emlékéül állitsanak síremléket a jeltelenül porló hősök sírja fölé. Az indítványt egyhangúlag helyeselték s annyira felbuzdultak, hogy a tagdijfeleslegen felül még 200 irtot adtak öszsze rögtön s Hofhauser építész azonfelül magára vállalta a készítendő emlékmű felállítását. Le a kalappal, uraim a hazafiui nemes lelkesedés eme jelei előtt, s tiszteletű mérnök egyletnek, mely saját szakkérdéseinek elismerésreméltó vitatása mellett hazafiuii tartozásunk lerovásában is szezre kíván működni. De a lelkesedés tüzétől Brassó város tanácsa sem maradt illetetlenül, mert az ott rendezett estélyen Alexius és Gött tanácsosok nemcsak a város birtokában levő tér átengedését helyezték kilátásba, de annak egvezetését is magukra vállalták. Egyébként Brassó városa a mérnökegylet fogadásánál is kitett magáért, s az alispán és városi notabilitások már az indóháznál üdvözölték az utasokat, kik elutazásuk előtt a város felett kimagasló Czeckre is fellátogattak. Brassóból Segesvár felé ugyanazon vonalon tért vissza a társaság s miután a Szederjes patak mentén előforduló csuszamlásokat megtekintették bementek Segesvárra is, hol Bethlen főispán fogadta őket. Innen Tövisen , a Gyulaié,rérvárra rándultak s ott a városi közönség meleg érdeklődéséről kelle újból meggyőződniük, mert az indóháznál Csoma Béla polgármester üdvözlő beszédet tartott, melyre az államtitkár Hieronymi válaszolt. Tövisen váltak el gr. Esterházy főispán, Bokros Elek országgyűlési képviselő az egylettől kik Kolozsvártól Brassóig követték a társaságot, elismerésük jeléül. Ezután az erdélyrésziekből itt sokan visszamaradtak, de azért még száznál többen tekintették meg az erdélyi fejedelmek egykori metropolisának történelmi nevezetességeit, a szekeetyvárat, várat, Batthyaneumot stb. Devara szeptember 11-én érkezett az egylet, s itt Barcsay Kálmán alispán, Lázár Lajos országgyűlési képviselő fogadták a hajnali óra daczára több másokkal. A város részéről felajánlott s idegenektől bérelt kocsik nemsokára Hunyad felé szállták a népes társaságot Egészen a kiszámított idő alatt történt a Cserni lankás völgyen át az érkezés Hunyadra, hol Tornya járásbiró, a városi hatóság, szolgabirói, erdészeti hivatal siettek fogadásukra. a gyönyörű sziklavár ez idő szerint legszállandóbb állapotban van, mert bár külsőleg előrehaladt a helyreállítás műve, a belső felszerelésre már nem futotta ki a költség s ez idő szerint nincs is kilátás, hogy egykanvarjában legalább a megindított alapon folytassák az építkezést. Miután pedig ott királyi kéjlak, sőt vadászlak sem emelhető, tán megfelelőbb volna, ha emberbaráti czélrarestaurálnák s kevésbbé költséges felszereléssel igy mentenék meg a végenyészettől a nagy Hunyadi dicső alkotását. Ez által nemzeti ambitiónk is ki volna elégítve s esetleg a közérdeklődés felkeltése sem volna nehéz egy olyan czél alatt, mely a nemzetiségek kölcsönös vonzalmát s honfiúi érzelmeinek megszilárdulását volna hivatva fokozni. Steindl Imre felvezette az érdeklődőket a királybástyától a Nebojczz magános tornyáig s a műszaki érdek mellett a vár bástyáinak erkélyeiről kínálkozó kilátás is meglepte vendégeinket, habár a háttér felette szűk s csupán a Maros felé ölelhet fel a szem nagyobb területet. De ott azután egész a festőileg csoportosult érezhegységig kimeríthetetlen változatos tájkép igaz le s mindjárt a nyüzsgő kis városkán túl egymásután ott sorakoznak előttünk Festes, Cs.Keresztur, Szántóhalom községek, hol az elfeledett magyar szó ismét terjedni kezd s az idegen nyelv és nemzetiség által bekérgezett nemzeti érzület szerencsésen nyilvánulni kezd s megérdemelné, hogy a sajtó terén pár év előtt megindult mozgalom újra felelevenüljön, s a megkezdett gyűjtést egyetemesen folytassák a magyar sajtó képviselői. Lejőve a festői váriakból, mely távolról tekintve egész kis középkort képvisel termetes lovagszobrával, erkélyeivel s csúcsos bástyáival, rövid villa-reggeli után a dévai indóházhoz hajtatott vissza a többség, mig nehányan Piski, Kalán felé vették utjokat s később Petrozsénybe mentek. A dévai vendégeket ti rendezőség leleményes szelvényei segélyével rendbe szedve, magukraellé vették az innen hozzájuk csatlakozótokat s 11-én dél felé búcsút vettek Hunyadmegyétől. A távozók közt láttuk Hieronymi államtitkart, kit igen rokonszenvesen fogadtak nálunk, Tolnai főigazgatót, Horváth Alajos helyettesét, az említett rendezőket; ott voltak még Országh Sándor a közmunkatanács alelnöke, Gerlóczy Károly alpolgármester, Körösi József a fővárosi statistikai hivatal igazgatója, Steindl Imre, Fésűs, Ney, Weinz fővárosi vízvezetéki igazgató, Mihalovics Antal, Weber Antal stb. Aradon volt az utolsó társaslakoma, mely tán még kedélyesebben folyt le az előbbieknél is, azután Budapestre utaztak, hol kiki öt nap előtt elhagyott foglalkozási körébe tért vissza, magasztalja kétségen kivül Erdély szépségeit s vendégszeretetét. LEVELEZÉS. A szamosujvári örmény katk. plébániai válautás utóhangja. Szamosujvár, szept. 14 én 1879. A szamosujvári városi képviselő testület patronatusi jogánál fogva feljó hó 11-én tartott gyűlésében az örmény kath. plébánosi állomásra a hármas kijelölést megtette, és 38 szavazattal első helyre jelölte Bárány Lukácsot, ki már az erzsébetvárosi, gyergyószentmiklósi, és a múltkor a szamosújvári plébánosi állomásra is jelölve volt. A csak 12 szavazattal bíró Csákány Adeodal, pártja élén Simai Gergelylyel, már előre sejtvén a nagy kisebbséget, meggondolkozott és szűkebb tanácsában kimondta, hogy bizony jó volna a vizet kissé zavarossá tenni, hátha boldogulhatnak, különben is a hit boldogít. Elővették az örmény kath. egyházmegye képviselő testületének alapszabályait, és megkapták a 21. §-ban, hogy az egyházmegye jogköréhez tartozik a plébánosválasztás is. Az öröm nagy lett Izrael 12 nemzetségében, mert így zavarni vettek, és folyó hó 14-re délutáni 4 órára a helyettes plébános úr előbb saját szállására, azután egy más körözvénynyel a plébániai lakba egyházmegyei közgyűlést hirdetett, és első tárgyul tűzte ki: „a plébánosi állomás betöltése tárgyában teendő intézkedést.“ Sok nevetséges dolog történik az életben, de még ez is az! Nem tudta-e a helyettes plébános úr, hogy a plébános választást az illető jogosított közeg megejtette, és a helyettes plébános úr 12 szavazatot kapott? Nem tudta-e, hogy a városi képviselő testület a választás jogát senkinek át nem adta, sőt erre fel sem szólíttatott. Nem tudta-e, hogy az egyházmegyei alapszabályok 21. § ba a plébános válsztás a városi képviselő testület hiTM , a és beleegyezése nélkül tétetett be U(1l eményben, hogy talán a városi kém-4201 t estület a jogot átengedi?? Vagy ‘fel0' t-nak jogát B nek adományozni A-mt , * •ata nélkül?? Az egyházmegyei gyűlés napja le a megyegyűlés intelligens tagjainak 2 0111 •ősze nem jelent meg a gyűlésre Upvvárosi tisztikarból — melynek külöve minden tagja jogosított -- csak hárman entek meg, és mint utóbb ki'net ez16' csak azért, hogy a gyűlést törvénytel '!eklarálják, mert az intelligensebb elet16 íz egész dolgot komikumnak vették r-pl:'1 i plébános-választás a városi képviselőület által megejtetett mint egyedüli hivatközeg által. De bezzeg megjelent Simac!'1 .ely ur, hogy valahogy a f. hó ll-iki Vár?. közgyűlésben szenvedett vereséget ha a*1 értéktelen győzelemmé transzigurálja. inlványozta is, hogy Írjon fel a iu’el,!' gyűlés püspöke nagy méltósághoz, és kérje fel, hogy« megy! gyűlésnek plébános-választájogát, mely benne van az alapszabályokban megvédja, és a plébános választásra vonatkozó intézkedéseket megtegye Mennyi fogalomzavar van ez indítványban ! Ezt már Simai Gergelytől nem vártuk Azt tudtuk, és mindennap tapasztaljuk, hogy mióta Molnár Anitl itt nálunk megbukott Simai úr és az apósa mindenkire haragyik dúl-fúl és nem köszön, a közgyűléseken kötekedik, és az ellenvélemények s fellebbezések által híressé lett. De hogy egy törvényszéknek volt elnöke azért, mert az egyházmegyei statutumokba jó reménység fejében beletették a plébános választás jogát s a hit az egyházmegyének vindikálja e jogot, e jog átengedése nélkül, ezt már nem tettük fel!! Nem igy kellett volna eljárni! hanem mivel püspöki nagymulatsága azt hívén hogy a városi képviselőtestület beleegyezésével ment bele a választási jog a statútumokba s az egyházmegyének irt le a plebána választási teendők iránt, a megyegyülés ez iratot vagy át kellett volna hogy tegye az illetékes fórumhoz, vagy pedig elkérje a választási jogot. Különben is dato sed non concesso, ki a plébánosválasztás a megyegyülés jogkereiéhez is tartozott volna, e tárgy nem lehetett a mai megyegyülés tárgya, mert az alapszabályok 19. t1. szerint az egyházmegyei közgyűlésen csak oly tárgyak fölött lehet tanácskozni, melyek már az állandó választmány által tárgyaltattak, csak rendkívül sürgős ügyekben mellőzhető az állandó választmány kihallgatása, s hogy ez ügy nem lehetett sürgős-Jöl kitűnt onnan, hogy július II . szeptember 14 ig vártak vele. Az egyházmegyei közgyűlés azt hivta, hogy az indítványozott fölírással mindjárt dj jogot nyer, sőt némely tagok úgy gondolkozván, hogy a városi közgyűlés a megyegyűlés jogát vette el, az indítványt elfogadták. Mit nyertünk most ezen erőszakos eljárással? ! Hiszi-e azt valaki, ki gondolkodik, hogy is plébános-választási jog mást illethet, mint az illető patrónust, ki fizeti a lelkesít, sem remélhető-e, hogy ily elbánás után a városi képviselő testület átadja plébános választási jogát, még jövőre is. Igenis, mi is óhajtjuk, éppen oly hévvel, mint Simai úr, hogy a városi képviselő testület átadja plébános-álasztási jogát jövőre, de lehet e erőszakkal bánni avval, kitől kérünk künyörgüek ?? S ha nem nyerjük meg e választási jogot a megyegyűlés részére jövőre, tudja be ezt Simai úr erőszakoskodási blamának, ki ** objektivitás kényelmes köpenyébe burkolt» magát, kilátszott a subjektumok iránti rokon és ellenszenvének lólábai! mert ha csak »» egyházmegye jövője érdekelte, miért ne» elégedett meg avval, hogy csak jövőre keressék ki a megyegyülés részére a plébános választási jog ? ? Hiába lét fut Simai úr, akit lehet senkinek jogát elvenni, még b® Simái is kívánja. Elégedjék meg eddigi szigeteltségével, s ne kívánjon egyházi tér« irányadó lenni, miután a politikai téren , folyása megszűnt, mert az egyházi téren«®** az van hivatva irányadós szerepre, ki bellékeny szivü s nem haragszik, mert na®, szétfoszlik az a kicsi nymbua is, a mi megmaradt, s a foszlányokból többé 30 sem képződhetik uj nymbusik . Placsintár Dávid polgármester , hogy a megyegyülés Simai indítványa oly térre ment át, mely nem törvényes ,lenvéleményét jegyzőkönyvbe iktatván, • más egyházmegyei taggal ott hagyta a íilési termet. Most már a jövő fogja me®jt,tatni, hogy kinek van igaza, annak ai harag és boszú orgiája üldöz, vagy 81 ki még ellenségének is megbocsát?«1 V e r i H i c u s- Hl KHARAN, Kolozsvárt, 1879. sZepte«u s’l’r ér Takács János távírdái foig»^,. jelenleg Kolozsvárt mulat, hova e8 1 gatóba jött. e be . Pálmay Ilka asszony ^ süvegén fog Budapestről hazautazni , ott bo|fl juk, levélben kérte fel az igazga .jjgidoj^1 néhány nappal toldják meg 97B 11 ^ 1,4|1-fr Moldován Gergely. ®'“ Az ok juk, visszavette darabját a a/.tn**_ igazgatT erre, mint tudjuk, az volt, hogy , 'jjjgt ^ ság minden kritikán alóli tiszt ^ esdött a szerzőnek darabjáért, n" ' tg szid telt házat csinált, s csinálhatna ak*rt is. Ha színházunk igazgatósága . 0gt»s, hogy az irófr-^edeti n‘uxv.®8k^L tifli^L. nakXIb®yf^8mnalja a m,él Xy egy dat tolülT^ fáradságba kerül egy