Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-09-19 / 214. szám
! Az opposilió bukása. Ellenzékünket üldözőbe vette a sors , kiig térhet magához egyik kudarcból, már ott van nyomban a másik, hogy újabb és újabb ecclatans bizonyságot tegyen az ellenzéki politika hazug és alaptalanul bujtogató voltáról. A novibazári occupatio be van feezve, anélkül, hogy egy csöpp vér ont látott volna, anélkül, hogy a legszükségesebbnél nagyobb költség okoztatott volna. Egy heti zavartalan s a terepviszonyokhoz képest meglehetősen kényelmes menet elég volt ahoz, hogy a megszállás művelete végbevitelük. Elsősorban maguk az ellenzéki lapok kürtölik most, hogy az occupatio által az osztrák-magyar csapatok mit sé szenvedtek, a legjobb hangulatban vannak, köztük és a török katonaság közt eddig nem létezett barátságos jó viszony fejlődött ki, a lakosok magatartása előzékeny és szívélyes, semmiféle veszélytől nem lehet tartani, a portával kötött con- ventio eddig a legteljesebben igazolva van. Szóval a megszállást a legörvendetesebb eredmények kisérik. És mit mondott az oppositió sajtója még alig pár hét előtt is ? Azt, hogy Novibazárban hatalmas fellentállás készül, csapatainkat egyenesen I mészárszékre hurczolják, vérfürdők és I képzelhetlen sanyarúságok elébe. Az elllenzéki lapok már előre boszúért kiállítottak föl az égre a kiontandó vérért, a I kétségtelen katasztrófákért. Ilyen hangon hajtogatott az ellen-zék hónapokon keresztül. És most maga siet „külön tudósítói“ által megtáviratoztatni magának, s czikkeivel megerősíteni, hogy mindaz, amivel annyiszor fölverte a kedélyeket , nemtelen hazugság volt az utolsó betűig. Aki nem hiszi, hasonlítsa össze az ellenzéki lapoknak pár hét előtti czikkert az occupatióról, a mostaniakkal — és meg fog undorodni a mérhetlen lelkiismeretlenségtől, melylyel az oppositió négyenletes harczát folytatja. E hétről még egy nagy kudarczot jegyezhetünk föl, melyet a hazudozásban * egy követ fúvó kabarék és szélbal szenvedett Olvasóink már ismerik Savfet pasa sürgönyét, melyben a porta sajnálkozásának ad kifejezést Andrássy gróf távozása fölött, s melegen óhajtja Törökor**ág érdekében, hogy Andrássynak oly utódja legyen, ki a monarchia eddigi, a örök birodalomra nézve annyira hasza°® külpolitikáját kövesse. E sürgöny, e fényes bizonyítvány keleti politikánk correctsége mellett, — I halálos csapás az ellenzék egész operai fajára, melyet Andrássy gróf ellen meg- inditott. Zavarba is hozta a derék ha- I Sáfias lapokat, melyek most vért izzad| ®*k erőlködésükben, hogy Saviet nyilat|.®^^nak jelentőségét valahogy alább száll falóban nyomorultul nevetséges ne|yzetbe jutottak. torokszakadtából kiabálják, hogy Odrássy a legmegrögzöttebb muszka és „bukása* fölött együtt érmeznek — a muszka lapokkal; a es Európában egyedül ezekkel. nj8. a törökök? Előbb a török sajtó, ako a porta első minisztere kijelenti, da Andrássy lemondásával Törökorszáérzékeny veszteség éri. Hogy rímel ez? A külügyminiszter hozásán örülnek a muszkák és sajnáltak a törökök. És a magyar ellenzék Muszkákkal tart. Ki itt a muszka-barát? .... A rágalmak, hajtogatások és szó gyűlölködés harcza, melyet az ellenzék már évek előtt indított meg a kormány ellen, végső sporadikus kísérleteiben is csúfot vallott, összes ostromágyúik, melyeket akkor garral szegeztek ki, leszerelve és ártalmatlanná téve, az utolsó töltések is (az occupatió és Andrássy-válság kérdései) csütörtököt mondottak. Ellenzékeink, az eddigi alakban, befejezték missiójukat. Leálcázva, megkötött kézzel vannak kiszolgáltatva a közvéleménynek , s ez nem fog nekik hinni többet , és manővereik nem fognak reá többé hatást gyakorolni. A habarék párt fölött — melynek a hazugság adott életet s e nélkül nem tudna megélni — ki van mondva a halál-ítélet. Az egymást rohamosan követő csapások után nem marad egyéb tennivalója, mint kimúlni ez árnyékvilágból. A szélsőbal érdekében is nagyfontosságú kérdés, hogy idején észrevéve helyzetének veszélyeit, megfújja a ,Rückworts-Concentrifuugs trombitáját s jövőre egészen más hangból politizáljon. Mert bizony a hazugság és rágalom, egyedüli programmunk — amint látszik — csak ideig óráig fizeti ki magát. És bukás a vége. A külügyminiszteri válság végleges elintézése állítólag azért szenvedett néhány napi halasztást, mert Haymerle báró kívánságát fejezte ki, hogy személyesen vehessen búcsút az olasz királytól. kelet-ruméliai hatóságok a sajnos esetek megakadályozására. Sőt több helységből öszhangzóan jelentik, hogy a visszatérő menekültek ellen nyíltan előkészített izgatásokat részint megtűrik a hatóságok, részint támogatják. A tornaegyletek államellenes törekvéseit és izgatásait nem ellenzik a hatóságok és így a pánbolgár párt terrorizálja a mohamedán lakosságot. Az ottomán kormány elviselhetlennek tartja ezt a helyzetet és utasítja illető képviselőit, hogy szólítsák föl azon kormányokat, amelyeknél meg vannak hatalmazva, hogy lépjenek összeköttetésbe a portával rendezett és a nemzetközi szerződéseknek megfelelő állapotok helyreállítása végett. Szovjet pasa mellékelt a jegyzékhez két folyamodványt, a melyeket a Jamboliba és Tatarbazardsikba érkezett menekültek küldöttek a partihoz és a melyekre ez, a jegyzék támaszkodik. XIII. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre...................................................16 frt. — Félévre................................8 frt. — Évnegyedre.......................4 frt. — Egy hóra............................1 frt 50. 214 dik szám Kolozsvárt, péntek, 1879. szeptember 19 HE POLG-JE POLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK: SZERKESZTŐSÉGI IRODA : OUaOr huiboott garmondaor, nfj IMKMmk in tr. MIT HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. Minin birdktil okán 10 kr. MlyafUUték kaiba ■ ■áalMtltk. HULTTÉR. Soraakint, tut annak halra SB kr. BKCLAHOK: Illrbarangban toron kAdt 1 frt. * „Magyar Polgár“ »17« irkatluk án ▼ kr. Hárultam bakílá*« Urimények Ma UiMotaot, UaarttlM káoMl fftt blmuMlH Ittolok am Ugatta talk *1. Hauaátatlan kézi ráták ata adatuk ríma. (Kori a lag aaaaant ráaMt 1UMS bOalanáayak laUaaaálk.) KIADÓ-HIVATAL: * Lpaaaa-ajaaSa kkftatl IraSt-Jákaa, IMár gr. Valaki Daaatal hál (kan aa alMaaMti páaaafc, Uráatáaak, njUMOrl aadkfcak latáand k > Bismarck herczeg Bécsbe — mint a ,Pester Lloyd értesül — sztpt. 19-én reggel érkezik meg Ő felsége szintén 19 én megy Bécsbe és az nap fogadja Bismarck herczeget. Az államjószágok kezelésének egyszerűsítése érdekében a pénzügyminiszter, mint a „N. P. J.“ értesül, a jószágigazgatóságoknál újításokat szándékozik életbe léptetni. Nevezetesen minden pénzügyigazgatóságnál egy előadói állás rendszeresütletnék, melynek feladata lenne a jószágigazgatás vezetése, miáltal a jószágigazgatóság megszűnnék külön fórum lenni, s egyszersmind jelentékeny megtakarítás érezhetnék el. A novibazári szadlákból jelentik szept. 18-áról. Prjepoljében tegnap délelőtt végleg megállapodott Württemberg herczeg Husni pasával az osztrák-magyar és a török csapatok elszállásolását és hadállását illetőleg. Ezután pedig Pribojon és Visegrádon át Szerajevóba indult a herczeg. A prjepoljei helyőrségen kívül tegnap délelőtt mentek Killcs tábornok vezérlete alatt a csapatok Prevljébe vissza, hova ma érkeznek meg. E csapatokhoz csatlakozott König altábornagy is az 1. hadosztály törzskarával együtt. A megállapodás értelmében egyelőre vegyes helyőrség lesz a megszállott városokban. Ezelőtt télre visszavonultak a Lim vidékéről a török csapatok, most is a porta belátásától függ, várjon vissza akarja-e vonni csapatjait télire. Prepolyében, mint már jelentettük, a 25. vadászzászlóalj marad helyőrségen, a Prevlyébe vivő utat török csapatok tartják megszállva és lépten-nyomon török őrjáratokkal lehet találkozni. Prjepoljéban kétanatóliai zászlóalj van, Jabukov bánban pedig m egy. Plevlyében Killics tábornok visszaérkezése után fogják elszállásolni az osztrák-magyar helyőrséget. Külföld. A kelet-ruméliai menekültekrepatriálását illetőleg jegyzéket intézett Szavjet pasa a porta külföldi képviselőihez, amelyben panaszkodik a kelet-ruméliai hatóságoknak ez ügyben követett eljárása ellen. Ámbár a hatalmak elhatározták a menekültek hazaszállítását — írja Szavjet pasa — és a porta ismételve felszólította Aleko pasát a szükséges intézkedések megtételére, hogy végrehajtassák a berlini szerződés ezen határozata, mindeddig semmit sem tettek a Waddington erélyes akciót indított meg a romániai zsidó kérdésben. Azt ajánlja, hogy minden Romániában született 17 éven felüli zsidó, s ha a katonai szolgálatok ellenében nem reklamálja külföldi alattvalói jogát, eo ipso az indigenátust megnyerje. Ha Románia ezt nem adná meg — így hangzik a franczia javaslat — úgy a hatalmak hívják vissza követeiket. Az összes hatalmas azonban s különösen Oroszország, erre aligha hajlandók. A török miniszter válság megoldását a beiram-ünnep utánra várják. Hírlik, hogy Layard most már nem ellenzi oly nagyon Mahmud Nedim nagyvezérré való kineveztetését. Az angol nagykövet maga nem találkozott ugyan a nagyvezír-jelölttel, de a nagykövetnek több megbízottját látták Mahmud Nedimhez betérni, nevezetesen Dicksont, a nagykövetség orvosát és Wood Richardot. Az utóbbi angol consul már 25 éve ismeri a pasát. Három hónapja tartózkodik ugyan már a fővárosban, de csak egy hete kapott engedélyt Layard nagykövettől, hogy meglátogathassa régi ismerősét, „a bebeki remetét.* Ebből azt következtetik, hogy megtörtént a kibékülés. Állítólag Layard is mondotta: „ma meg vagyok győződve, hogy Mahmud nem akarja sérteni az angol érdeket, de nincs is ideje arra. Nagyvezirré való kineveztetése egében közönyös reám nézve.* Ebben az az érdekes, hogy Layard azt tanácsolta Fournier nagykövetnek, hogy ignorálják Mihmud Nedim jelenlétét. Fournier megtette ezt, és csodálkozva hallotta, hogy Layard nem tartotta meg szavát. Dr. Brassai Sámuel székfoglaló beszéde »f. Uu 11-éo tartoti »ijetemi nontpéljsü (Folyt, és vége.) „Tantae molis arat*, ennyi fáradságba és unalomba került — sietek megmagyarázni, nem úgy értem, mintha t. hallgatóimat a tárgy és a tudományoknak uj álláspontból nézett osztályozása nem érdekelte volna, hanem mivel részleteim inkább vagy kevésbbé ismertek lévén, tudott vagy elcsépelt dolgok hallgatása kétségkívül unalmas — ennyibe került, mondom, a megczáfolása annak a szintoly vakmerő mint hebehurgya állításnak, mely szerint: a valódi tudás szünet nélküli fejlődésben volna, „és a tudomány mostani fogalma a végleges megállapodással ellentétben áll“ana „és ezt kizár“-ná! Lsztuk ugyanis mily tetemes részét jellemzi voltaképp az a kiküszöbölni akart vonás : „megállapodás”. És ez annak a résznek ép úgy nem szolgál kisebbségére, mint Homerusnak — qui priores tenet sedes — évek ezrein át megállapított hírneve. Aztán a „de augmentis scientiarum* szerzője, — kinek tekintélye ellen épen azok nem fognak rugdolózni, a kikkel szemben bizonyítót akarok vele, — írja, hogy : „opinionum conomenta del et dies, naturae indicia confirmat.“ No, tudom, hogy most megint tövisbe hágtam, de az engem nem hátráltat a tovább menésben. Első lépésem az a következtetés, hogy miután a tudományok két rovatra oszlanak, a. m. a fejtőkére és a megállapodottakéra, nem bírom megegyeztetni az osztó igazsággal, hogy az egyetem minden tanára feje felett függjön az a Damocles féle kard, mely legfeljebb — feltéve, nem megengedve — a haladó tudományokért fenyegethetné. Zokon vehetni, hogy én, a geometria tanítója, vagy ama collegám az ausztriai magánjog tanára, kősziklát vagy hegyet köteleztessünk mozgatni, midőn ama másik : a physicus, a chemicus vagy a zoologus kényelmesen taszigálja a tudománysíneken guruló vagyonát, mely csekély nyomtatásra is tovább halad. De én ezt az előnyt sem nem irigylem, sem mint érintem, a haladó tudományok tanárainak is, hogy szakuk tovább vitele, robot gyanánt sózassak a nyakukba, nem helyeselhetem. Sőt kimondom, hogy az a követelmény, melynek tárgyalását magam elé tűztem, 1) felesleges, 2) jogtalan, 3) képtelen. Könnyű kimutatni mind a hármat. Mit tesz, ugyanis, a tudományt tovább vinni ? Azt hiszem elég szabatos felelet lesz reá: új igazságokat indukálni vagy deducálni, hibás előítéleteket, aizt elés a hagyományokat kiküszöbölni, tévedéseket helyreigazítni, függő és úton keletkező kérdéseket eldönteni és végre a tudomány rendszerét bensőleg magában és módszerét közlésében, tanításában tökélyesítni. Kell végre: igazságszeretet, a tudomány hőszeretése s azzal való ernyedetlen foglalkozás és — sorba nem rangban — ugyan csak az illető tudományiak alapos, terjedelmes és kritikus, külső és benső ismerete. S három kellék ama kitűzött czél elérésének nemcsak okvetetlenül szükséges feltétele hanem teljesen elégséges is és a teljesítésre hathatós indokul és ösztönül szolgál. No már az első kellék meglétét az egyetemi tanárnál, mint embernél, a másodiké harmadikét éppen mint tanárnál fel kell tennünk, mert hiszen különben akármit szabnának is ki neki kötelességül, elégtelen volt megfelelni neki. Ennélfogva olyat követem ele, ami tanítói tisztje pontos és hű teljesítésének természetes és önkéntes következménye lehet, — felesleges. .Lehet, ismétlem, mert megtörténhetik az ellenkező is. Egy fejleszthető tudomány tanáránál ott van minden, imént meg itt kellék és ő nem dicsekszik egyetlen egy mozzanattal is, melylyel a tudomány az ő keze közt előbbre lépett volna. Felelőssé tegyük : a várható következmény kimaradtáról vádoljuk-e mulasztással és követeljük kipótlását? Azt állítom jogtalanság volna. Ugyanis, vegyük a dolgot a világ folyása szerint. Az egész műveit világ úgy nézi német egyetemeket, mint a maguk nemébe sok tekintetből legjelesebb intézeteket, s bennök uralkodó eljárás kitanulására küldöttséget menesztett nemrégiben egy a tanító Ügye nevezetes pontjait felkarolt önképte egylet, melynek neve: „La cété pou l’étude des questions d’enseignement supérieur”. Tudósításaikból hadd közöljek egy szakaszocskát: A pérnet egyetemi tanár „egy sorozat füzetet (Hefte) szerkeszt, mely a tanítandó tudományt foglalj magában a tőle kivánt mértékben. Felveszi a füzetét minden leczkére is olvassa .. A tanuló írja, csaknem mintha tollába mondanák, és igy megy át a tudomány a tana füzeteiből a tanuló füzeteibe : „Képzelhetni, hogy vannak kivételek a szabály alól. Néhány tanár rögtönöz. Vannak köztük, kik tanszékükön kívül állva, tüzes szavaikkal, élénk acióikkal tapsot kihivó szónokoknak látszanak. Nem egy közülök, képviselő a Reichstagon, úgy beszélt tanszékben, mint a szószékben beszélne, e szónoklatos leczkók szintúgy nem ismeretlenek Német- mint Francziaországban. De egy tanárra, a ki az ékes szóra igényt tart, tire számíthatni, aki, vagy szerénységből vág, okosságból, olvas és diktál. Ez a közönsége és mindennapi gyakorlat. Tanár a kész füzeteivel, s tanulók, kik készítik a füzeteiket ebből áll, némi kivétellel, a német egyetem tanfolyam.“.........................„Ez a szokás ninc meglehetős nagy előnyök nélkül. Elsőben bizonyságot tesz arról, hogy a tanfolyam nem volt elvesztegetve. Tudják hová lesznek tanár szavai: meggyüjtetnek és megtartatna azok. A haszonvételnek ez az anyagi jele mely a mi franczia tanfolyamaink legnagyob részénél többnyire hiányzik, a német tanfolyamok mindnyájánál szembetűnő és tagadhatatlan. Mondhatják: Lám nálunk valódi tanítás létez, figyelemmel kisérik és mindi megmarad valami belőle; meglehet, hog nagy buzgalom nélkül adják és veszik, s megtenni a gyümölcsét s ez a fődolog. Ma előny az, hogy a tanár kevesebbet erőlködik mint Francziaországban. Nem szükség készülni előadásaira. Mihelyt elkészülnek s folyamaatban vannak a füzetei, a tanítás nemm ad több dolgot neki. Tanszékébe ülte előtt ■ egy pillanatig sem kell gondolkodnia mit mondjon. Elviszi a füzetét, az óra üt, ő beül a székébe, egy más ütésre megszünteti az olvasást és három nap múlva a következő mondatal folytatja. De nem is fárad ő ki, mint a franczia tanár. Nem érzi ő a fáradságát sem a beszédes tanárnak, aki véghetétlenül törekszik mulattatni hallgatóit, sem a tudós tanárnak, a ki minden leczkén uj researchokkal akar előállani s mindannyiszor kiteszi magát szemlére magamagának s egy , uj feladatot a hallgatóságának. Amannak haszontalan fáradozása, emennek termékeny munkálkodása egyaránt ismeretlenek, a kivételeket leszámítva, a német tanár előtt. Annálfogva ideje legnagyobb részét megtakarítja , részint más tanfolyamokat nyit privativ jövedelem szaporítására, részint saját személyes tanulmányokra adja magát, hir■ neve öregbítésére.“.....................„A felső tanítás a franczia tanárt kifogyasztja az ■ erejéből, holott a német tanárnak meg-» t hagyja ereje legnagyobb részét s értelmisége javát egyéni munkásságára s a tudomány tovább vitelére.“ És igy elérkeztünk újra, újra, a tudomány fejlesztésére az egyetemi tanár részéről. Idézetünkben annak a szellemi működés- nek fontos, idves volta el van ismerve, de hogy az illető tanárnak inkább mint máig akármely tudósnak kötelességévé volna téve vagy feladatául kitűzve, arról egy betű sincs. De tudjuk másfelől is, hogy azt a német 11 egyetemi tanártól sem az egyetemek szabván jyai, sem az ő elöljárói, sem különösen kö-szelebbi vagy távolabbi collegái nem követeltik. Sőt Dühringnek a berlini egyetemen nemrégiben történt, egyébaránt nem egy tekintetben szomorító esete azt tanúsítja, hogyminden ilyen követelményt erélyesen visszautasítanának. Itt hát jogtalanságnak tekintenék. N Ami a francziákat illeti, az ő tanáraikat, mint látók, az ott dívó tanítási modor jobban elfoglalja és kifárasztja, mintsem tárgyias researchat s a tudomány valódi fejlesztését lehetne várni, nem hogy követelni tőléje. És ezt nem pótolják azon ötletek a melyekkel mulattatja hallgatóságát, a aproblémák, melyeket éleibe tűz. Részint színészi fogások azok, melyek a tudomány iránti érdeket keltik és ébren tartják, de feltártl tudást aligha eszközölnek, csak annyit , is mint a német tanár „füzetei*. Akárhogy ezt ők „felsőbb fokú tanításnak* (enteignemant supérieur) nevezik s azt a tanár a bet vett módon végezve elveszi az ő anyagi a társadalmi jutalmát s egyébre őt nem köttelezi, de csak nem is inti senki. De hát talán Angliában ? Feljebb kérlőtt idézetemből, a Melbourni egyetemre vonatkozó észrevételből igenlő feleletet követ-keztethetne valaki arra a kérdésre. De bizzony elsietné a dolgot. Más annak a magyarázata. Elsőben is sem amaz észrevétel, sem az Angliában ez idő szerént hangosan és sűrűn kiabált sürgetése a „research* Dak nem illeti egyenesen a tanárnak úgy fetfl-iva egyéni teendőit, tanitásbeli eljárását pe■ dig épen nem , hanem az egyetemek rend* szerére vonatkozik általánosan. Ezt pedig, másodszor, főleg abból a tekintetből illeti énzt kívánja reformálni, hogy föltéve a fönn elősorolt kellékeket,a tudomány fejlesztése föltétteleit, ne gátolja a velük fölruházott általánosan óhajtott, de a világért sem parancsolt működésben. Márpedig, harmadszor, igenis akadályozza őt a mostani rendtartásban az, hogy töménytelen idejét és erejét veszik igénybe a vizsgálatok számos és fáradságos volta. Ott különbféle, fölvételi és akadémiai graduit vizsgálatok folynak, melyek részletesebbek, hosszadalmasabbak, követelőbbek, mint nálünk, vagy Németországban is. Ettől a nyűgettől kivánja őket a „research” szorgalmazása, annyira amennyire csak lehet, megmentetni. Ily világosítással olvasva, mindjárt más értelme lesz az angol journal reflexiójának, mint ama bizonyos székfoglaló és az idézte német tanár és akadémikus követeléseinek, amelyeket, hogy azt se hagyjuk szó nélkül, Amerikában a praktikus ész és az egyénni szabadságféltés úgy elfojtotta a kiabálni akaró torkában, mint a hideg fagylalta , be a hangot a báró de Maux trombitájába. ) Legyenek elég ez a történelmi és életből vett kimutatás, állításom második pontja - bizonyítására és menjünk át végre a harma ■dikra, ama követelmény képtelenségbe , kitüntetésére. ” A székfoglaló, melylyel vesződöm, idézi a tudományos műkedvelés, akár műkedvelői s tudományosság képviselőjétől Vuckletől ezt az ítéletet:„A tudás legmagasabb,legmérettebb és legfontosabb alakja - mely tudományos alakban előrte aki mondja bizonyos előzményt ”-