Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-09-19 / 214. szám

! Az opposilió bukása. Ellenzékünket üldözőbe vette a sors , kiig térhet magához egyik kudarc­ból, már ott van nyomban a másik, hogy újabb és újabb ecclatans bizonyságot te­gyen az ellenzéki politika hazug és alap­talanul bujtogató voltáról. A novibazári occupatio be van fe­­­­­ezve, a­nélkül, hogy egy csöpp vér on­­t látott volna, a­nélkül, hogy a legszük­ségesebbnél nagyobb költség okoztatott volna. Egy heti zavartalan s a terep­vi­szonyokhoz képest meglehetősen kényel­mes menet elég volt ahoz, hogy a meg­szállás művelete végbevite­lük. Első­sorban maguk az ellenzéki la­pok kürtölik most, hogy az occupatio ál­tal az osztrák-magyar csapatok mit sé szenvedtek, a legjobb hangulatban van­nak, köztük és a török katonaság közt eddig nem létezett barátságos jó viszony fejlődött ki, a lakosok magatartása elő­zékeny és szívélyes, semmiféle veszélytől nem lehet tartani, a portával kötött con-­ ventio eddig a legteljesebben igazolva van. Szóval a megszállást a legörvende­­tesebb eredmények kisérik. És mit mondott az oppositió sajtó­­ja még alig pár hét előtt is ? Azt, hogy Novibazárban hatalmas fellentállás készül, csapatainkat egyenesen I mészárszékre hurczolják, vérfürdők és I képzelhetlen sanyarúságok elébe. Az el­­llenzéki lapok már előre boszúért kiáll­ítottak föl az égre a kiontandó vérért, a I kétségtelen katasztrófákért. Ilyen hangon hajtogatott az ellen-­­zék hónapokon keresztül. És most maga siet „külön tudósí­­­tói“ által megtáviratoztatni magának, s czikkeivel megerősíteni, hogy mindaz, a­mivel annyiszor fölverte a kedélyeket , nemtelen hazugság volt az utolsó betűig. A­ki nem hiszi, hasonlítsa össze az ellenzéki lapoknak pár hét előtti czik­­kert az occupatióról, a mostaniakkal — és meg fog undorodni a mérhetlen lel­­kiismeretlenségtől, melylyel az oppositió négyenletes harczát folytatja. E hétről még egy nagy kudarczot jegyezhetünk föl, melyet a hazud­ozásban * egy követ fúvó kabarék és szélbal szen­vedett Olvasóink már ismerik Savfet pasa sürgönyét, melyben a porta sajnálkozá­sának ad kifejezést Andrássy gróf távo­­zása fölött, s melegen óhajtja Törökor­­**ág érdekében, hogy Andrássynak oly utódja legyen, ki a monarchia eddigi, a örök birodalomra nézve annyira hasz­­a°®­ külpolitikáját kövesse. E sürgöny, e fényes bizonyítvány keleti politikánk correctsége mellett, — I halálos csapás az ellenzék egész opera­­i fajára, melyet Andrássy gróf ellen meg- i­nditott. Zavarba is hozta a derék ha- I Sáfias lapokat, melyek most vért izzad­­| ®*k erőlködésükben, hogy Saviet nyilat­­|.®^^nak jelentőségét valahogy alább szál­l falóban nyomorultul nevetséges ne|yzetbe jutottak. torokszakadtából kiabálják, hogy Odrássy a legmegrögzöttebb muszka­ és „bukása* fölött együtt ér­meznek — a muszka lapokkal; a es Európában egyedül ezekkel. nj8. a törökök? Előbb a török sajtó, ako a porta első minisztere kijelenti, da Andrássy lemondásával Törökorszá­­érzékeny veszteség éri. Hogy rímel ez? A külügyminiszter hozásán örülnek a muszkák és sajnál­­t­ak a törökök. És a magyar ellenzék Muszkákkal tart. Ki itt a muszka-barát? .... A rágalmak, hajtogatások és szó gyűlölködés harcza, melyet az el­lenzék már évek előtt indított meg a kormány ellen, végső sporadikus kísérle­teiben is csúfot vallott, összes ostrom­­ágyúik, melyeket akkor garral szegeztek ki, leszerelve és ártalmatlanná téve, az utolsó töltések is (az occupatió és And­­rássy-válság kérdései) csütörtököt mon­dottak. Ellenzékeink, az eddigi alakban, be­­fejezték missiójukat. Leálc­ázva, megkötött kézzel vannak kiszolgáltatva a közvéle­ménynek , s ez nem fog nekik hinni töb­bet , és manővereik nem fognak reá többé hatást gyakorolni. A habarék párt fölött — melynek a hazugság adott életet s e nélkül nem tudna megélni — ki van mondva a ha­lál-ítélet. Az egymást rohamosan követő csapások után nem marad egyéb tenni­valója, mint kimúlni ez árnyékvilágból. A szélsőbal érdekében is nagyfon­­tosságú kérdés, hogy idején észrevéve helyzetének veszélyeit, megfújja a ,Rück­­worts-Concentrifuugs trombitáját s jövő­re egészen más hangból politizáljon. Mert bizony a hazugság és rága­lom, egyedüli programmunk — a­mint látszik — csak ideig óráig fizeti ki ma­gát. És bukás a vége. A külügyminiszteri válság végleges el­intézése állítólag azért szenvedett néhány napi halasztást, mert Hay­merle báró kí­vánságát fejezte ki, hogy személyesen vehes­sen búcsút az olasz királytól. kelet-ruméliai hatóságok a sajnos esetek megakadályozására. Sőt több helységből ösz­­hangzóan jelentik, hogy a visszatérő mene­kültek ellen nyíltan előkészített izgatásokat részint megtűrik a hatóságok, részint támo­gatják. A torn­aegyletek államellenes törek­­véseit és izgatásait nem ellenzik a hatóságok és így a pánbolgár párt terrorizálja a mo­hamedán lakosságot. Az ottomán kormány elviselhetlennek tartja ezt a helyzetet és uta­sítja illető képviselőit, hogy szólítsák föl azon kormányokat, a­melyeknél meg vannak ha­talmazva, hogy lépjenek összeköttetésbe a portával rendezett és a nemzetközi szerző­déseknek megfelelő állapotok helyreállítása végett. Szovjet pasa mellékelt a jegyzékhez két folyamodványt, a melyeket a Jamboliba és Tatarbazardsikba érkezett menekültek kül­döttek a partihoz és a melyekre ez, a jegy­zék támaszkodik. XIII. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre...................................................16 frt. — Félévre................................8 frt. — Évnegyedre.......................4 frt. — Egy hóra............................1 frt 50. 214 dik szám Kolozsvárt, péntek, 1879. szeptember 19 HE POLG-JE POLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DIJAK: SZERKESZTŐSÉGI IRODA : OUaOr huibo­ott garmondaor, nfj IMK­Mmk in tr. MIT HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. Minin birdktil okán 10 kr. MlyafUUték kaiba ■ ■áalMtltk. HU­LTTÉR­. Soraakint, tut annak halra SB kr. BKCLAHOK: Illrbarangban toron kAdt 1 frt. * „Magyar Polgár“ »17« irkatluk án ▼ kr. Hárultam bakílá*« Urimények Ma UiMotaot, UaarttlM káoMl fftt blmuMlH Ittolok am Ugatta talk *1. Hauaátatlan kézi ráták ata adatuk rím­a. (Kori a lag aaaaant ráaMt 1UMS bOalanáayak laUaaaálk.) KIADÓ-HIVATAL: * Lpaaaa-ajaaSa kkftatl IraSt-Jákaa, IMár gr. Valaki Daaatal hál (kan aa alMaaMti páaaafc, Uráatáaak, njUMOrl aadkfcak latáand k > Bismarck herczeg Bécsbe — mint a ,Pester Lloyd értesül — szt­pt. 19-én reg­gel érkezik meg Ő felsége szintén 19 én megy Bécsbe és az nap fogadja Bismarck herczeget. Az államjószágok kezelésének egysze­rűsítése érdekében a pénzügyminiszter, mint a „N. P. J.“ értesül, a jószágigazgatóságok­­nál újításokat szándékozik életbe léptetni. Nevezetesen minden pénzügyigazgatóságnál egy előadói állás rendszeresütletnék, melynek feladata lenne a jószágigazgatás vezetése, mi­által a jószágigazgatóság megszűnnék külön fórum lenni, s egyszersmind jelentékeny meg­takarítás érezhetnék el. A novibazári szadlákból jelentik szept. 18-áról. Prjepoljében tegnap délelőtt végleg megállapodott Württemberg herczeg Husni pasával az osztrák-magyar és a török csapatok elszállásolását és hadállását illetőleg. Ezután pedig Pribojon és Visegrádon át Szerajevóba indult a herczeg. A prjepoljei helyőrségen kívül tegnap délelőtt mentek Kill­cs tábornok vezérlete alatt a csapatok Prevljébe vissza, hova ma érkeznek meg. E csapatokhoz csatlakozott König altábornagy is az 1. hadosztály törzskarával együtt. A megállapodás értelmében egyelőre ve­gyes helyőrség lesz a megszállott városokban. Ezelőtt télre visszavonultak a Lim vidékéről a török csapatok, most is a porta belátásá­tól fü­gg, várjon vissza akarja-e vonni csapat­jait télire. Prepolyében, mint már jelentet­tük, a 25. vadászzászlóalj marad helyőrségen, a Prevlyébe vivő utat török csapatok tart­ják megszállva és lépten-nyomon török őrjá­ratokkal lehet találkozni. Prjepoljéban két­­anatóliai zászlóalj van, Jabukov bánban pedig m egy. Plevlyében Killics tábornok visszaérke­zése után fogják elszállásolni az osztrák-ma­gyar helyőrséget. Külföld. A kelet-ruméliai menekültek­­repatriálását illetőleg jegyzéket inté­­­zett Szavjet pasa a porta külföldi képvise­­lőihez, a­melyben panaszkodik a kelet-rumé­­­­liai hatóságoknak ez ügyben követett eljárása ellen. Ámbár a hatalmak elhatározták a me­nekültek hazaszállítását — írja Szavjet pasa — és a porta ismételve felszólította Aleko pasát a szükséges intézkedések megtételére, hogy végrehajtassák a berlini szerződés ezen határozata, mindeddig semmit sem tettek a Waddington erélyes akc­iót indí­tott meg a romániai zsidó kérdésben. Azt ajánlja, hogy minden Romániában született 17 éven felüli zsidó, s ha a katonai szolgála­tok ellenében nem reklamálja külföldi alatt­valói jogát, eo ipso az indigenátust megnyer­je. Ha Románia ezt nem adná meg — így hangzik a franczia javaslat — úgy a hatal­mak hívják vissza követeiket. Az összes hatalmas azonban s különösen Oroszország, erre aligha hajlandók. A török miniszter válság meg­oldását a beiram-ünnep utánra várják. Hír­lik, hogy Layard most már nem­ ellenzi oly nagyon Mahmud Nedim nagyvezérré való ki­­neveztetését. Az angol nagykövet maga nem találkozott ugyan a nagyvezír-jelölttel, de a nagykövetnek több megbízottját látták Mah­mud Nedimh­ez betérni, nevezetesen Dicksont, a nagykövetség orvosát és Wood Richardot. Az utóbbi angol consul­­ már 25 éve ismeri a pasát. Három hónapja tartózkodik ugyan már a fővárosban, de csak egy hete kapott engedélyt Layard nagykövettől, hogy meglá­togathassa régi ismerősét, „a bebeki reme­tét.* Ebből azt következtetik, hogy megtör­tént a kibékülés. Állítólag Layard is mon­dotta: „m­a meg vagyok győződve, hogy Mah­mud nem akarja sérteni az angol érdeket, de nincs is ideje arra. Nagyvezirré való kinevez­­tetése egé­ben közönyös reám nézve.* Ebben az az érdekes, hogy Layard azt tanácsolta Fournier nagykövetnek, hogy ig­norálják Mihm­ud Nedim jelenlétét. Fournier megtette ezt, és csodálkozva hallotta, hogy Layard nem tartotta meg szavát. Dr. Brassai Sámuel szék­foglaló beszéde »f. Uu 11-éo tartoti »ijetemi nontpéljsü (Folyt, és vége.) „Tantae molis arat*, ennyi fáradságba és unalomba került — sietek megmagyaráz­ni, nem úgy értem, mintha t. hallgatóimat a tárgy és a tudományoknak uj álláspontból né­zett osztályozása nem érdekelte volna, ha­nem mivel részleteim inkább vagy kevésbbé ismertek lévén, tudott vagy elcsépelt dolgok hallgatása kétségkívül unalmas — ennyibe került, mondom, a megczáfolása annak a szint­­oly vakmerő mint hebehurgya állításnak, mely szerint: a valódi tudás szünet nél­küli fejlődésben­ volna, „és a tu­domány mostani fogalma a vég­leges megállapodással ellentét­ben áll“­ana „és ezt kizár“-ná! Lsztuk ugyanis mily tetemes részét jel­lemzi voltaképp az a kiküszöbölni akart vo­nás : „megállapodás”. És ez annak a résznek ép úgy nem szolgál kisebbségére, mint Homerusnak — qui priores tenet se­­des — évek ezrein át megállapított hírneve. Aztán a „de augmentis scientiarum* szerző­je, — kinek tekintélye ellen épen azok nem fognak rugdolózni, a kikkel szemben bizonyít­ót akarok vele, — írja, hogy : „opinionum conomenta del et dies, naturae indicia con­­firmat.“ No, tudom, hogy most megint tövisbe hágtam, de az engem nem hátráltat a to­vább menésben. Első lépésem az a követ­keztetés, hogy miután a tudományok két ro­vatra oszlanak, a. m. a fejtőkére és a meg­állapodottakéra, nem bírom megegyeztetni az osztó igazsággal, hogy az egyetem minden tanára feje felett függjön az a Damocles féle kard, mely legfeljebb — feltéve, nem meg­engedve — a haladó tudományokért fenye­gethetné. Zokon vehetni, hogy én, a geome­tria tanítója, vagy ama collegám az ausztriai magánjog tanára, kősziklát vagy hegyet kö­­teleztessünk mozgatni, midőn ama másik : a physicus, a chemicus vagy a zoologus ké­nyelmesen taszigálja a tudomány­síneken gu­ruló vagyonát, mely csekély nyomtatásra is tovább halad. De én ezt az előnyt sem nem irigylem, sem mint érintem, a haladó tudo­mányok tanárainak is, hogy szakuk tovább vitele, rob­ot gyanánt sózassak a nyakukba, nem helyeselhetem. Sőt kimondom, hogy az a követelmény, melynek tárgyalását magam elé tűztem, 1) felesleges, 2) jogtalan, 3) kép­telen. Könnyű kimutatni mind a hármat. Mit tesz, ugyanis, a tudományt tovább vinni ? Azt hiszem elég szabatos felelet lesz reá: új igazságokat indukálni vagy deducál­ni, hibás előíté­leteket, a­iz­t e­l­é­s a hagyomá­nyokat kiküszöbölni, tévedé­seket helyreigazítn­i, függő és úton keletkező kérdése­­ket eldönteni és végre a tu­domány rendszerét bensőleg magában és módszerét közlé­sében, tanításában tökélye­­s­í­t­n­i. Kell végre: igazságszeretet, a tudomány hő­szeretése s azzal való ernyedetlen foglal­kozás és — sorba nem rangban — ugyan csak az illető tudományiak alapos, terjedel­mes és kritikus, külső és benső ismerete. S három kellék ama kitűzött czél elérésének nemcsak okvetetlenül szükséges feltétele hanem teljesen elégséges is és a teljesítésre hathatós indokul és ösztönül szolgál. No már az első kellék meglétét az egye­tem­i tanárnál, mint embernél, a másodiké harmadikét éppen mint tanárnál fel kell ten­nünk, mert hiszen különben akármit szabná­nak is ki neki kötelességül, elégtelen volt megfelelni neki. Ennélfogva olyat követem­ ele, a­mi tanítói tisztje pontos és hű telje­­sítésének természetes és önkéntes következ­ménye lehet, — felesleges. .Lehet­, ismétlem, mert megtörténhe­tik az ellenkező is. Egy fejleszthető tudo­mány tanáránál ott van minden, imént meg itt kellék és ő nem dicsekszik egyetlen egy mozzanattal is, melylyel a tudomány az ő ke­ze közt előbbre lépett volna. Felelőssé te­gyük : a várható következmény kimaradtáról vádoljuk-e mulasztással és követeljük kipót­lását? Azt állítom jogtalanság volna. Ugyanis, vegyük a dolgot a világ folyá­sa szerint. Az egész műveit világ úgy nézi német egyetemeket, mint a maguk nemébe sok tekintetből legjelesebb intézeteket, s bennök uralkodó eljárás kitanulására küldött­séget menesztett nemrégiben egy a tanító Ügye nevezetes pontjait felkarolt önképte egylet, melynek neve: „L­a c­­­é­t­é pou l’étude des questions d’enseig­ne­ment supérieur”. Tudósításaikból hadd közöljek egy szakaszocskát: A pérnet egyete­mi tanár „egy sorozat füzetet (Hefte) szer­keszt, mely a tanítandó tudományt foglalj magában a tőle kivánt mértékben. Felve­szi a füzetét minden leczkére is olvassa .. A tanuló írja, csaknem mintha tollába mon­danák, és igy megy át a tudomány a tana füzeteiből a tanuló füzeteibe : „Képzelhetni, hogy vannak kivételek­­ a szabály alól. Néhány tanár rögtönöz. Van­nak köztük, kik tanszékükön kívül állva, tü­zes szavaikkal, élénk ac­ióikkal­­ tapsot ki­hivó szónokoknak látszanak. Nem egy közü­lök, képviselő a Reichstagon, úgy beszél­t tanszékben, mint a szószékben beszélne, e szónoklatos leczkók szintúgy nem ismeretle­nek Német- mint Francziaországban. De egy tanárra, a ki az ékes szóra igényt tart, tire számíthatni, a­ki, vagy szerénységből vág, okosságból, olvas és diktál. Ez a közönsége és mindennapi gyakorlat. Tanár a kész füze­teivel, s tanulók, kik készítik a füzeteiket ebből áll, némi kivétellel, a német egyetem tanfolyam.“.........................„Ez a szokás ninc meglehetős nagy előnyök nélkül. Elsőben­­ bizonyságot tesz arról, hogy a tanfolyam nem volt elvesztegetve. Tudják hová lesznek tanár szavai: meggyüjtetnek és megtartatna azok. A haszonvételnek ez az anyagi jele mely a mi franczia tanfolyamaink legnagyob részénél többnyire hiányzik, a német tanfo­lyam­ok mindnyájánál szembetűnő és tagad­hatatlan. Mondhatják: Lám nálunk valódi ta­nítás létez, figyelemmel kisérik és mindi megmarad valami belőle; meglehet, hog nagy buzgalom nélkül adják és veszik, s megtenni a gyümölcsét s ez a fődolog. Ma előny az, hogy a tanár kevesebbet erőlködik mint Francziaországban. Nem szükség ké­szülni előadásaira. Mihelyt elkészülnek s fo­lyamaatban vannak a füzetei, a tanítás nem­m ad több dolgot neki. Tanszékébe ülte előtt ■ egy pillanatig sem kell gondolkodnia mit­­ mondjon. Elviszi a füzetét, az óra üt, ő beül­­ a székébe, egy más ütésre megszünteti az­­ olvasást és három nap múlva a következő­­ mondatal folytatja. De nem is fárad ő ki,­­ mint a franczia tanár. Nem érzi ő a fárad­ságát sem a beszédes tanárnak, a­ki véghe­­­tétlenül törekszik mulattatni hallgatóit, sem­­ a tudós tanárnak, a ki minden leczkén uj­­ researchokkal akar előállani s mindannyiszor­­ kiteszi magát szemlére magamagának s egy , uj feladatot a hallgatóságának. Amannak ha­­­­szontalan fáradozása, emennek termékeny­­ munkálkodása egyaránt ismeretlenek, a kivé­­­teleket leszámítva, a német tanár előtt. An­nálfogva ideje legnagyobb részét megtakarít­­­ja , részint más tanfolyamokat nyit p­r­i­v­a­­­­t­i­v jövedelem szaporítására, részint saját­­ személyes tanulmányokra adja magát, hir­■ neve öregbítésére.“.....................„A felső tanítás a franczia tanárt kifogyasztja az ■ erejéből, holott a német tanárnak meg-» t hagyja ereje legnagyobb részét s értelmisége javát egyéni munkásságára s a tudomány to­vább vitelére.“ És igy elérkeztünk újra, új­ra, a tudo­mány fejlesztésére az egyetemi tanár részé­ről. Idézetünkben annak a szellemi működés-­­ nek fontos, idves volta el van ismerve, de­­ hogy az illető tanárnak inkább mint mái­g akármely tudósnak kötelességévé volna téve vagy feladatául kitűzve, arról egy betű sincs. De tudjuk másfelől is, hogy azt a német 11 egyetemi tanártól sem az egyetemek szabván j­­yai, sem az ő elöljárói, sem különösen kö-s­zelebbi vagy távolabbi collegái nem követe­­l­tik. Sőt Dühringnek a berlini egyetemen nem­­­­régiben történt, egyébaránt nem egy tekin­­­­tetben szomorító esete azt tanúsítja, hogy­­minden ilyen követelményt erélyesen vissza­­­­utasítanának. Itt hát jogtalanságnak tekin­tenék. N­ A­mi a francziákat illeti, az ő tanára­­i­­kat, mint látók, az ott dívó tanítási modor jobban elfoglalja és kifárasztja, mintsem tár­gy­ias researchat s a tudomány valódi fejlesz­tését lehetne várni, nem hogy követelni től­éje. És ezt nem pótolják azon ötletek a melyekkel mulattatja hallgatóságát, a a­­problémák, melyeket éleibe tűz. Részint szí­­­­nészi fogások azok, melyek a tudomány irán­­­ti érdeket keltik és ébren tartják, de fel­tártl tudást aligha eszközölnek, csak annyit , is mint a német tanár „füzetei*. Akárhogy ezt ők „felsőbb fokú taní­tásnak* (enteigne­­mant supérieur) nevezik s azt a tanár a be­­­t vett módon végezve elveszi az ő anyagi a­­ társadalmi jutalmát s egyébre őt nem köt­­­telezi, de csak nem is inti senki.­­ De hát talán Angliában ? Feljebb kér­­­lőtt idézetemből, a Melbourni egyetemre vo­­­­natkozó észrevételből igenlő feleletet követ-­­­keztethetne valaki arra a kérdésre. De bi­­z­zony elsietné a dolgot. Más annak a ma­­­­­gyarázata. Elsőben is sem amaz észrevétel,­­ sem az Angliában ez idő szerént hangosan­­ és sűrűn kiabált sürgetése a „research* Dak nem illeti egyenesen a tanárnak úgy fetfl-i­va egyéni teendőit, tanitásbeli eljárását pe­■ dig épen nem , hanem az egyetemek rend*­­ szerére vonatkozik általánosan. Ezt pedig, má­­­sodszor, főleg abból a tekintetből illeti én­z­t kívánja reformálni, hogy föltéve a fönn elő­sorolt kellékeket,a tudomány fejlesztése föltét­­­teleit, ne gátolja a velük fölruházott általáno­san óhajtott, de a világért sem parancsolt mű­­­ködésben. Már­pedig, harmadszor, igenis aka­dály­ozza őt a mostani rendtartásban az, hogy tö­ménytelen idejét és erejét veszik igénybe a vizsgálatok számos és fáradságos volta. Ott különbféle, fölvételi és akadémiai graduit vizsgálatok folynak, melyek részletesebbek, hosszadalmasabbak, követelőbbek, mint ná­­­­­lünk, vagy Németországban is. Ettől a nyűge­ttől kivánja őket a „research” szorgalmazása,­­ annyira a­mennyire csak lehet, megmen­tetni. Ily világosítással olvasva, mindjárt más értelme lesz az angol journal reflexiójának,­­ mint ama bizonyos székfoglaló és az idézte­­ német tanár és akadémikus követeléseinek, a­melyeket, hogy azt se hagyjuk szó nélkül,­­ Amerikában a praktikus ész és az egyén­­­ni szabadságféltés úgy elfojtotta a kiabálni­­ akaró torkában, mint a hideg fagylalta , be a hangot a báró de Maux trombitájába. ) Legyenek elég ez a történelmi és élet­­­ből vett kimutatás, állításom második pontja - bizonyítására és menjünk át végre a harma­­ ■­dikra, ama követelmény képtelenségbe , kitüntetésére. ” A székfoglaló, melylyel vesződöm, idézi­­ a tudományos műkedvelés, akár műkedvelői s tudományosság képviselőjétől Vuckletől ezt a­z ítéletet:„A tudás legmagasabb,leg­m­érettebb és legfontosabb alakja - mely tudományos alakban előrte aki mondja bizonyos előzményt ”-

Next