Magyar Polgár, 1880. január-június (14. évfolyam, 1-148. szám)

1880-04-20 / 91. szám

H»i»° SZERKESZTŐSÉG: fűi*fO R D A­ U f c Z A, NYOMDAÉPÜLET. u rtelenüll beküldött közlemények nem közöltétnek. ^Iratlan kéziratok nem adatnak vissza. Csak bém­entes levelek fogadtatnak el. L*^k| Hl 91-dik szám. N­APILAP. Kolozsvár, kedd, 1880. április 20. KIADÓHIVATAL: LYC. NYOMDA ÉPÜLETE (Küktorda-utcza.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre ... 16 frt. , évnegyedre . 4 frt — kr félévre................8 „­­ egy hóra . . 1 „ 50 „ Hirdetési dg: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés után 80 kr. — Nyilt tér: sora 25 kr. fa országházból. Budapest, april 17. Milyen más képe van most a tpviselőháznak, mint egy év előtt! A nagy szenvedélyek, a nagy viták, a ’ y ellenzéki praeponderantia elültek, __­­csak a szorgalmas képviselők van­nak jelen, mert a segédcsapatok minden tárton csak akkor szoktak megjelenni, amikor nagy­­csata“ készül, hozzá lé­vén az ellenzéki támadásoknak folyto­nosan a kormánybuktatásra irányzott voltánál fogva ahoz szokva, hogy had­járatnak tekintsék a parlamenti életet, melyben a békelétszámnak állandóan fegyverben kell ugyan lennie; de a lujjji létszám csak döntő ütközetre hi­ntik be és azután újra „szabadságol­ok.“ Kár, hogy ide jutottak a dol­gok , mert még akkor is, mikor a köz­jogi harcz, az egész vonalon tartott a képviselőházban, akkor sem fordult ilyesmi elő; akkor is több tere volt­­ „szakmunkának“ és tárgyilagos kri­­tikának. Hanem hát annak legnagyobb mértékben, a mérsékelt ellenzék az oka, mert ez adott a politikának, kü­lsősen az utóbbi évben, annyira sze­mélyes élt, hogy most már nem azt kérdik a képviselők: mi a teendő, mely sorban tárgyaltatnak a törvény­javaslatok , hanem azt, hogy hogy állt Tisza? Ha jól áll, a védők és táma­dók egy része is távozik, „magán“ dol­gainak intézésére, mert mindkét félen vannak, kik kötelességüket azzal telje­sítettnek hiszik, ha a kormányt a kellő időben, támogatják vagy rá­ . Különösen most, a nagy csaták után, beállott a nagy nyugalom. Mert nagy volt az erőfeszítés, és úgy hisz­ünk, ezért nagynak kell lenni a ki­merültségnek is. Ez a mérsékelt ellen­zék sorain szemmel látható, észrevehető. Egész erővel, lázas tevékenység­gel fogott a téli hadjárathoz; már a nyáron megindult a csatározás lap­jaikban azért, hogy a kormány­ és párt­jának erkölcsi reputatiója tönkre té­tessék; az ősz pedig arra volt fel­használva, hogy a párton kívüliek és Széll Kálmán praeparáltassanak; volt előre „nagy bizalom és öntudatos cse­lekvés“ a lapokban; úgy, hogy a vi­déki közönség, mely közelebbről nem ismeri a tényezőket és a helyzetet, szentül hitte, hogy a kormánynak vé­ge van. Megindult a csatározás és a hadjárat, és a szövetségesek vagy el­késve érkeztek (pl. Széll) vagy egy­mással összevesztek a csataterv felett;­­ lett általános visszavonulás, egymás közti verekedés, a kormány megerősö­désével és győzelmével A sok komi­kus pöffeszkedés e szomorú végében van valami tanulság is, és ez abban áll, hogy az olasz cselszövény és spa­nyol rágalmazás nálunk még czélra nem vezet. És ha a nemzetet, a leg­kedvezőtlenebb helyzet, legtöbb „mal­­heur“ és legutálatosabb razzia higgadt ítéletében félre nem vezette; ez oly örvendetes jelenség, mely megéri azt a sok küzdelmet és szenvedést, melyet a többségnek­, azt a végtelen sok hát­ramaradást, melyet az országnak, a „mérsékelt“ ellenzék taktikája oko­zott. És csakugyan, most a képviselő­ház olyan képet nyújt, mintha képe­­sebb lenne, legalább temperamentumá­nál fogva, a munkára. Nagy elégtéte­lünkre szolgált, hogy a szegedi javas­latok egy nap alatt letárgyaltalak. Pedig hej, milyen sok „hetz“-et oko­zott volt a szegedi katasztrófba is; hogy szidták Tiszát, korrumpált, kor­mányzásáért, mert öcscsét, Lajost ál­lította a szegedi ügyek élére. Most aztán a szélsőbal vetekedik a szegediekkel, az eddig végzett mun­ka dicséretével, a tervezetek magasz­talával , az eljárás szigorú és min­den jogos érdeket kielégítő voltának emlegetésével. Várjon: nem a „korrum­pált“ Tisza és testvére állanak-e most is az ügyek élén ; ugyan mi okozta a változást ? semmi egyéb, mint hogy a tények teljesen és tökéletesen megczá­­folták a puszta feltevéseken nyugvó ellenzéki rágalmakat. Hanem hát azért, ha a vörös, posztó, t. i. a költségvetés, előfordul akkor megfogyva bár, de terve nem, csak vissza­esik a 1. képviselőház a hosszú viták hínárjába, így egy pár év óta, az a rosz szokás kapott lábra hogy nem elégesznek meg a 15—20 napig tartó „általános“ költségvetési vitával; de minden egyes tárcza tár­gyalásának megkezdése előtt, megindit­­nak egy újabb átalános vitát, mely 4 — 5 napig eltart, és így a költség­­vetési viták 2—3 hónapig tartanak. Ez a törvényhozás üdvös működésének veszedelme. Nem mondjuk azt, hogy, 3 nap alatt végezzék el a költségvetést, mint Angliában (bár ott ugyan csak féltékenyek a parlament ellenőrzési jo­gára, mit nál­unk annyit hangoztatnak, de hogy 2-3 hét alatt tiszteségesen be­lehetne azt végezni, azt jó lélekkel ál­líthatjuk, sőt, ha egyátaljában kodifi­kálni és állapotainkon javítani akarunk, ennyire össze is kell szorítni a költ­ségvetési vitát, mert különben nem lesz a törvényhozásnak soha semmire ideje így most is a delegatio, a költ­ségvetés előkészítése és tárgyalása — kevés félbeszakítással — november óta foglalkoztatja az országgyűlést. Ha ilyen kilátásunk lesz a jövő őszre is, ak­kor az országgyűlés nem sokat fog vé­gezni. Hanem hát reméljük, hogy őszre minden oldalról érvényesülni fog a törvényhozáshoz szükséges temperamen­tum, mert már eléggé kitombolta ma­gát a szenvedély. H. S. TARCZA: Idegen világban. Elbeszélés. IRTA :JnDALI GYULA. VI. Klára szerelme. (Folytatás.)­­ Az ifjú Érdy a Várfalvy-háznál a slető leg­edvezőbb véleményt keltette­­ maga iránt. A báróné egész áradozás- t beszélt szeretetreméltó modoráról, ki­lo előnyeiről s még Henriette comtesse, '■ egyszerü, természetes kedély is, telje töre elet értett anyjával, Alfrédot ille-És Klára ? jól é­s í®! ítélte meg 3 aj­át lelkületét, 14« rezte hogy az ° érzelme nem lesz olyban fejlődő érzelem, hanem pillanat­ra/9 ^ találkozás legelső pirezében ma- Hell311 fényesen lobogott fel szereimé­h°8y hevével és ragyogásával lese v­e^sz lélek világát. Most már tel tS|/|( alegészitve érezte lényét. Végre fél férfi.9!az eázraényt, kire várakozott, a ki lényével betöltse azt az űrt, MirtH­a szivében létezett azelőtt. Érdy lükés­e 1 előtte, mint a férfi -m­át fZ összessége. Úgy jött neki, hogy teljesen ismeri őt, hogy az őszinte lelke legel­­mit ott talált, el tett...'?? keresztül behatolt mélyeig s a fita­miírt az mind csak szép és ajlj jojóit- Épen ilyen szépnek és daliás ^i szelleminek és szerénynek, ily í*»** lovagiadnak képzelte ő m­ár mikrr?.'3’ m­iQt a minőnek bizonyára volt is, látszott s a Legalább a leányka hitte ezt, a fiatal, szerető, ártatlan szív­babonás hitével. S pedig a legiszonyúbb mértékben csalatkozott. Érdy Alfrédban az elragadó külső mellett teljesen megromlott lélek lakozott. Azonban világért sem kell őt valami közönséges, a törvénykönyvek értelmében vett gonosztevőnek képzelni. Érdy Alfréd bizonyára képtelen lett volna bárkitől is egyetlen fillért, titokban eltulajdonítani, — de az igen csekély do­log volt előtte, hogy legjobb barátját egyetlen éjszaka folytán koldusbotra jut­tassa, a kártya­asztal mellett; bizonyára képtelen lett volna , bárkinek testén orozva egy tőrszúrást ejteni, — de az nagyon közönséges dolog volt előtte: álarcz alatt belopni magát ifjú, hivő, ártatlan leánykák szivébe s mosolyogva dúlni fel, gyilkolni meg a szegény áldozatok lelkét, életbol­dogságát. Uh, Érdy Alfréd az elegáns gonosz­tevők közé tartozott, kiknek száma e földön sokkal nagyobb, semmint hinni mérnök. Az ő bűneinek színhelyei nem vadon rengetegek, vagy tekervényes sikátorok voltak, hanem az úri szalonok, az elsőran­gú hotelek dísztermei. Nem sötétben és i­it­kon , hanem csillárok és gázlámpák fénye mellett, nyíltan vétkezett. Neki nem kellett bujdokolnia az igazságszolgáltatás karjai elől, sőt az igazságszolgáltatás em­berei bókoltak mélyen előtte s bizonyára rendkívül csekélyeknek érezték magukat e ragyogó jelenség mellett, — hiszen Érdy Alfréd ama bűnösök közé tartozott, kiknek személyét a világ bámulni és irigyelni, bűneit megtapsolni s — a mennyire mód­jában áll — utánozni szokta. Egyetlen biró előtt kellett volna re­megnie: a lelkiismeret előtt — ámde ez rá nézve nem létezett, vagy legalább is dermedt állapotban pihent benne. Az ő lelkiismeretét Csak az nyomta volna súlyosan, ha öltönyei nem lettek volna a legutolsó divat szerintiek s két tyűt naponként újak; ha szivartárczája nem lett volna telve a legfinomabb s legdrá­gább speczialitásokkal s nem állott volna módjában értékes ajándékokkal megnyerni és biztosítani divatos kedvesei szerelmét. Ámde mindez módjában állott s dús­gazdag püspök nagybátyja halála esetén, még ragyogóbb jövőre volt alapos kilátása. Az Érdy Alfréd lelkiism­erete e sze­rint teljesen nyugodt és elégedett volt, s rendkívüli szánalommal és gúnynyal tudott mosolyogni ama bohóságok fölött, miket némely emberek szenteknek és tiszteletre méltóknak tartanak Azonban volt esze észrevenni, hogy az „úgynevezett“ szent érzelmek, magas czélok utáni lel­kesülés, nemes és mégis szerény önérzet­ű egyéb ily dőreségek, olyan pénznemek, melyek némelyek előtt még az újabb korban is értékkel és for­galommal bírnak. Adott alkalmakkor tehát igen híven és szerencsével segélyezte eze­ket. Rendkívül könnyűvé tette részére e játékot — különbeni tettető képessége mellett — arc­­a, mely a természet vélet­lene folytán, mint említők, a legnemesebb lélek kinyomatát tükrözte vissza. A szó, a társalgás hatalma — mint szintén említők — teljesen birtokában volt s igy kedve és tetszése szerint ámíthatta azokat, kiket eláraitani akart. A leginkább elámítottak közt első helyen nagybátyja állott. A tiszteletremél­tó főpapnak még cak távoli fogalm­a sem volt unoka­öcscse sivár és cynikus lelkű­lete felől. A legderekabb s jóravalóbb ifjúnak tartotta őt, kinek legfelebb ha néhány if­júkori bohóságot lehet szemére vetni.Tel­jes megnyugvással, sőt büszkeséggel te­kintette őt leendő örököse gyanánt, s a legtisztább jóhiszemmel mutatta be a fő­rangú családoknál, melyekkel ismeretség­ben állott, így Várfalvyéknál is. Alfréd még látogatása előtt teljes bir­tokába jutott nagybátyja által, a Várfalvy családot illető adatoknak, s bár lelkében jóízűen nevetett a „félbolond família“ fö­lött: a mély és valódi tisztelet legsünte­tőbb jeleivel tudott lépni a báróné elé, s lekötelezni mindenki személye iránt. Természetes dolog , hogy a két szép leány azonnal szemébe tűnt a nagyon is tapasztalt „misértő“-nek, s lelkében rög­tön határozott kilátások kezdtek alakulni egy kis könnyűszírű, élvezetes kalandra. Henriette comtesse nem volt benne ebben a programmban. Nem, mintha nem­ lett volna szép és szeretetreméltó, de, mert ő végre is báró Várfalvy Henriette volt, a főrangú körök tagja, a­kivel nyilvánvaló könnyelmű játé­kot űzni kissé mégis kényes dolog lett volna. Nem a tiszta, ártatlan leányt, csak a báró kisasszonyt kímélte benne; a rang méltósága volt az, mi szem­­ előtt lebe­gett, az egyetlen dolog talán a földi vi­szonyok s intézmények között, mely iránt némi kegyeletet ápolt magában. Henriette-nek tehát „megkegyelme­zett.“ Hanem Klára, az egyszerű, sőt egye­nesen „paraszt-szülők“ gyermeke, épen ar­ra látszott születve lenni, hogy ideiglenes tárgyául szolgáljon az Érdy Alföld úr sze­szélyeinek és vágyainak. A Klára tönkretétele már nem tar­tozott a „kényes dolgok“ közé. S érette bizonyosan nem fog megfá­­julni az úri társaságok feje; őt ugyan nem fogja számon kérni senki, legfelebb az a vén paraszt apja, a kinek majd — ha épen nagylelkű hangulatban talál lenni — a markába nyom egy pár ezer forintot s azzal minden jó lesz. Várfalvyné, ez a „lu­mitikus báróné“ talán orrolni fog egy kis­sé az ő „tehetsége“ miatt, de hát azt ki venné komolyan számba? Mindezeket Érdy Alfréd úr talán épen akkor gondolta el, mikor lelke­sült szavakkal s ihlett arczokkal beszélt a drezdai képtár remekművei felől. Az egy perczre sem villant meg a­­ lelkében, hogy a szegény „paraszt-szülők“ épen úgy kétségbe eshetnek leányuk rom­lása és gyalázata fölött, mint akármelyik „magas família“ s hogy az a szegény „pa­raszt-vérből“ származott leányka épen olyan tiszta és szűzies teremtménye az istennek, mint akármelyik báró­ vagy gróf kisasz­­szony. Egész nyugodtan, mindent kiszámít­va, kezdett a „hadjáratihoz. Minden körülmény pompásan kezére játszott. A műkedvelő előadás miatt majdnem naponkint meg kellett jelennie a Várfalvy házban próbát tartani s minthogy az egész darab tulajdonkép csak az é­s a Klára szerepe körül forgott, igen gyakran csak kettősben — a mellékszereplők részvéte nélkül — tartották meg a próbát, vagy vitatkoztak szerepeik fölfogása s kivitele fölött. S ezen kívül is egészen otthonias és bizalmas viszonyba jővén a családdal : bármikor volt alkalma Klárával találkoz­hatni, olykor tanuk nélkül is. S mégis, napok múltak el a nélkül, hogy Érdy Alfréd — a próbákat kivéve — szerelemről szólt volna Klára előtt. Miért volt ez? Talán önkénytelenül vi­sszaborzadt ez angyaltisztaságú lélek el­len tervezett merényletéről ? Talán e dia­dalhoz szokott hódító nem tartotta még elérkezettnek a perczet, hogy a siker bi­zonyosságával döntő ütközetet koc­káztat­­hasson­ ? Dehogy! Érdy Alfréd most is, mint életében mindig, határozott plánum szerint cselekedett. Mint nyitott könyvben olva­sott , e tettetni nem tudó leányka lelké­ben. Jól tudta ő, hogy szeretve van, az első szerelem egész hevével; jól tudta, hogy bármelyik pillanatban előidézheti a kölcsönös vallomást, de nem tette — merő számításból. Éleszteni, fokozni akarta a lángot — némasága által. Be akarta várni az időt, mikor a leányka szerelme, e szenvedélyes és rajongó szerelem, oly őrületes magas­ságot ér el, hogy mint gátat tört áradat, korlátlan hatalommá lesz egész lénye fölött. Aztán még egyéb czélja is volt. Látta ő, mily végtelenül tiszta és magasztos az a szerelem, mely a Klára szívében él. Hogy tehát annál inkább ki­nyerhesse a lányka föltétlen bizalmát és hitét, ő is jelét akarta adni az ő érzelmei tisztaságának és magasztosságának. E végre jónak vélte egy, a világon minden nő előtt felette érdekes szerepet játszani: az epedő és bátortalan szerelmes szerepét. És meg kell vallani: művészileg játszta. A­mily bátor és elfogulatlan volt a próbák alatt: épen oly tartózkodónak lát­szott egyéb alkalmakkor. Egész lénye tisz­teletet és imádatot lehellt Klára iránt s bár egy hangot sem ejtett érzelmei felől, ar­czáról, szemeiből olvasni lehetett: „szól­nék, de nem merek.“ És Klára, a szegény, gyanútalan, sze­rető Klára, hitt e jelekben, mint az isteni kijelentésben s boldog volt, mint az an­gyalok. Látta, hogy szeretve van s az a tartózkodás s látszólagos félénkség és bús­komolyság a mindenki által kegyelt és ki­tüntetett ifjú részéről: ékesebben szóló bizonyíték volt előtte az Alfréd nemes szerelmének, mint bármiféle vallomás és szerelmi eskü. De azért — mint a szomjas növény az üdítő harmatot — úgy óhajtotta lelke e vallomást. Végtelen gyönyörrel gondolt arra a pillanatra , mikor a szeretett ifjú ajkáról először fogja meghallani azt, a­mit már úgy is tud—vagy lagalább tudni vélt. Végre ez a perez is elérkezett. Egy délután, a­mint Erdy Alfréd rendes látogatását téve a Várfalvy házban , egyedül Klárát találta bonn­ a báróné és Henriette valami obligát vizitet kellett hogy lezájjanak. (Folyt. köv.) Gróf Szapáry Gyula pénzügyminisz­ter átvette szombaton a közlekedési mi­­­nisztérium vezetését, a tisztviselőknek egy rövid beszédben kijelentvén, hogy e mi­nisztériumnak csak ideiglenes vezetőjekép tekinti magát, és hogy reméli, miszerint rövid idő alatt más miniszternek fogja e tárc­át átadhatni. Az újonnan alapítandó magyar or­­­­szágos bank megalakulása — a „B. C.“ inforr­ác­iói szerint — az alapítók általi hó 26 ára van kitűzve. Az igazgató ta­nácsba beválasztandó magyar egyéniségek­kel folytatott tárgyalások véglegesen be­fejeztettek. Báró Sennyei Pál késznek nyilatkozott az elnöki tiszt elvállalására, m­íg Matlekovics Sándor vezérigaz­gatóvá lesz. Az igazgató tanácsnak báró Sennyei Pálon kívül még hat magyar, há­rom, kiváló párizsi bankférfiakból álló fran­czia, és két osztrák tagja lesz. Az alapítás­nál érdekelt franczia csoport képviselői a jövő hét közepén érkeznek Budapestre. A részvény ,tőke 12 millió forintra fog rúgni, mely összegből hat millió azonnal befizet­tetik, míg a másik hat millió az igazgató tanács által bármikor be lesz követelhető. Ezzel szemben fölemlítjük a „M. H.“ ama hirét, hogy Matlekvics legközelebbről ál­lamtitkárrá fo­g kineveztetni, s mint ilyen, csak ezen állást fogja betölteni s a terv­ben levő igazgatóságot nem fogadja el. Az osztrák kormányválságra vonat­kozóag a táviró Bécsből csak egy jelen­tőséggel biró hírt hozott, azt, hogy a W. Allgemeine Zeitung szerint, a jobboldali pártok végrehajtó bizottsága elhatározta a Taaffe kabinet feltétlen támogatását. Taaf­fe gróf lemondását csakis a budgetvita után fogja beadni, ha t. i. egyátalában le­mond. — A reichsrath képviselőházának költségvetési vitája most nagy gyorsaság­gal folyik, mert mindkét részről óhajtják a helyzet tisztázását, ez pedig csak a bud­get elintézése után várható, mert a kor­mányválság csak akkor fog élesebb jelle­get felvenni. Lehetnek nők orvosok? is. Az állam és közjó érdekét illető­leg több irányban merülnek fel kér­dések, így alig szenved kétséget, hogy a tudományos kiképeztetésre képes nők nyernének, ha egy új pálya nyílnék számukra. Jelenleg viszonyaink szerint a műveltebb középosztály leányának sorsa nagyban véve csak a tőle füg­getlen külső körülményektől, főleg a cső vagyontól függ. A kereseti reá módok, melyeket a szokás a nőknek megfelelőknek tart, részint alacsony szolgálói állások, részint kétértelmű, vagy épen lealázó keresetek és csak igen kevés tisztességes női keresetmód van, melyek azonban megint vagy igen háládatlanok, (kézi munkák, varrás, kö­­tés) vagy épen különös és ritka termé­szeti adományt, ihletséget, feltételeznek (színészet, művészet). Így jön, hogy a miveltebb osztályba tartozó nő részt nem vehet s nem vesz férjével a kenyérkeresetben, és mint hajadon, vagy özvegy nem bírja magát önállóan fentartani, hanem mindig parasitaci életet él. Ezen körülmény a mi társadalmi vit­a számára nyílnék erre itt, kik különös szonyainkra nézve elég károsan foly­ó tehetséggel birnak és a tanulhatási be. A mint a civiliázió előhaladásá­­val mindinkább szaporodik azok szá­m­a, kik szellemi foglalkozás után él­nek, úgy egyszersmind a publikum kö­vetelményei ezekkel szemközt mindin­kább nagyobbak lesznek, a tudományos kenyérkereset mindinkább kevésbé jö­vedelmező lesz, s e­miatt mindinkább nehezebb lesz a műveltebb osztályhoz tartozó férfinak nejét s egész csa­ládját egyedül fenntartani. Ennek foly­tán már jelenleg is a házasságkötésnél rendszerint csak az jön jótekintetbe, hogy gazdag-e a nő, vagy sem; előbbi esetben férjhez megy, bármily kevéssé alkalmas erre, utóbbi esetben igen gyak­ran hajadon marad; szellemi képesség, műveltség, jó kedély, munkásság és egészséges testalkat a házasságkötésnél egészen mellékes értékűnek tekintet­nek. Mindezek nem számítanak a ház­tartásban, nem menthetik meg a férjet a túlterheltetéstől, a tönkrejutástól, nem biztosítják a nő és leendő gyer­mekek sorsát, mert a mivelt nő, mint asszony, a keresetben épenséggel nem szerepelhet, a durva házi szolgálatot úgy sem végezheti, gazdasszonyi mű­ködése a városi háztartásban igen kor­látolt, s ha bármennyi ideje volna is, ezt kiképzése, részint csak maga, vagy férje mulattatására használhatja fel. A hajadon leány s az özvegy elégsé­ges tőke-vagyon nélkül csak nyomorú­ság, vagy kegyelem-kenyér közt választ­hat. Ily körülményekre visszavezethető a miveltebb osztály családi életének napról-napra fokozódó hanyatlása, a mindennapi házasságbontások, az elter­jedt családi fajtalanság, nőtlenség és aggleányság, s evvel együtt a prosti­­­i­tutio, és proletariátus óriási elszaporo­dása, eszközök felett rendelkeznek; s ezen egy engedménynyel a nők sorsán egész­ben véve ugyancsak kevés változik, és ez a mindinkább előtérbe nyomuló női munkaerő emancipációját nem fog­lalja magában, de ez mégis egy lépés lenne a nők felemelkedésében s a ne­vezett társadalmi bajok elhárításában. Tagadhatlan, hogy mai időben már sokkal több orvos van, mint 50 év előtt, némelyek véleménye szerint, fő­leg a nagyobb városokban túlságos sok is az orvos, úgy, hogy azok alig tud­nak megélni; de ismeretes másrészt az is, hogy ez csak egyenlőtlen elosztás következménye, mert számos, főleg vi­déki állomás, alkalmas pályázók hiá­nyában évekig betöltetlen marad, de még a nagyobb városokban is, az el­haltak több mint fele orvosi kezelés­ben nem részesült, s e szerint bizo­nyos, hogy most korán sincsen elég orvos; továbbá kétségtelen, hogy a köz­­egészségügy és törvényszéki orvosi szol­gálat előbb-utóbb mégis bekövetkező reformjánál még sokkal több orvosra lesz szükség. Az orvosok elszaporodása és a czélszerű qualificatio által szabályozott concurrentia e téren sem az orvosi tu­domány, sem a szenvedő emberiség, sem pedig a tehetséges és szorgalmas orvosra nézve káros befolyással nem lesz, s e tekintetben semmiféle meg­szorító szabályok nem szükségesek a mennyiben épen a szükséglet minden időben a legegyszerűbb s legtermésze­tesebb befolyást gyakorolja arra néz­ve, hogy egy bizonyos pályára kisebb vagy nagyobb számban jelentkezzenek. Egyébként igen valószínű, hogy a nő­orvosok különösen a nő­betegek s főleg nő­bajokban szenvedők által vé­tetnek igénybe, s e tekintetben ugyan­de más­részt innen is jön az, hogy bármiféle tisztességes keresetmód­­ csak szükség van azokra. Vannak,­­ a nők számára nyílik, azonnal odató­dulnak, és így például a telegraph- és posta­szolgálatra, a néptanító pályákra, bármily nehéz és rosszul jövedelmező kereseti módok is legyenek ezek, mégis oly sok nő jelentkezik. Ezek szerint kétséget nem szenved, hogy a tudomá­nyos pályára is fognak nők jelentkez­ni, mihelyest az nekik megengedtetik, mert ez által sok oly nő, ki egyébként elhagyatott, siralmas vén l.eánykép, életét végig nyomorogná, s mások terhére esnék: tisztességes, független állást sze­rezne és hivatásszerű foglalkozásában boldogságot találna; egyéni szorgalma és szellemi képessége által saját ere­jéből elérhetné azt, mit most csak a véletlen ad. Igaz, hogy a kérdésben forgó engedély által is csak egyesek mig női szeméry­etesség és szeplőtlen­­ség családi életünk alapját képezi, lesz­nek is bizonyos előítéletek, melyek mi­att a jól nevelt tisztességes leány és asszony csak nagy lelki küzdelemmel s megerőltetéssel fogja magát idegen férfi által megvizsgáltatni és helyileg kezeltetni, s e lépésre csak igen ko­moly aggodalom és sok rábeszélés, vagy kiállhatatlan testi fájdalom bírja rá, nem ritkán csak akkor, midőn a baj már annyira elharapódzott, hogy minden se­gítség késő, vagy midőn a keletkezőben jelentéktelen művi eljárás által gyógyít­ható baj sok szenvedést, hosszas mun­kaképtelenséget eredményezett. De ta­lálni akár hányszor oly nőt is, ki női baját titkolja, tűr, szenved, és meghal inkább, minthogy magát a vizsgálati procedúráknak alávesse. Sokszor hiá­nyos képzettségű bába, vagy kuruzsoló vénasszonyhoz fordulnak, vagy orvos­sal kezeltetik ugyan magukat, de a he­lyi vizsgálatot megtagadják, s így a czélirányos kezelést előre is megaka­dályozzák. Ezen ellenszenv a vizsgá­lat s helyi kezelés ellen koránt sem volna oly nagy, ha az orvosi kezelés a női bajban nő által eszközöltet­hetnék. Miután pedig a különböző női ba­jok sikeres gyógyítása nemcsak a szü­­lészi, hanem a gyógyászat többi meze­jén való jártasságot feltételezi, annál fogva szükséges, hogy a nő­orvos egy­szersmind általános orvostudományi kép­zettséggel bírjon, hogy egyetemes or­vostudor legyen. Váljon a nőorvosok a gyermek­betegségekben, vagy netalán férfi betegek által is vétetnének igény­be, azt nem szükséges fejtegetni, de valószínű, hogy a közerkölcsiség nem lenne az által veszélyeztetve, ha a nő­­orvos beteg férfit gyógykezelne, a­mint is mostanig alig merült fel kihágás a közerkölcs ellen, mely onnan eredne, hogy egy férfi orvos beteg nőt gyó­gyított. Ezek után a felvetett elvi kérdé­sekre a következő választ hoznám ja­vaslatba : 1. Helyesnek és czélszerűnek lát­juk, hogy nők az érettségi vizsgálatra bocsáttassanak és nekik az egyetemi hallgatás megengedtessék s lehetővé tétessék. 2. Megengedhetőnek tartjuk, hogy a külföldön nyert orvostudori oklevél szabályszerű honosítása, a vagy itt hallgatott tanfolyam után nyert okle­vél alapján: nőknek is az egyetemes orvosi gyakorlat hazánkban megenged­­tessék. A speciális esetre vonatkozó kér­dést illetőleg pedig ugyancsak előd.

Next