Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)

1880-08-04 / 178. szám

II. Ezen fejedelmi consensus kiter­jedt természetesen azon kolozsvári bir­tokokra is, melyeket Isabella és magá­nosok adományoztak az eggház ré­szére Ugyanis Isabella királyné 1557- ben adom­ényozott volt Fodor István Kolozsvár városa birájának szolgálati jug­atáól két darab szállót a kómái­ban, egy sütőházat az óvárban és két kertet külső-magyar- és külső-közép­­utczák összervenésénél, ott, hol az egg­­háznak most is terjedelmes birtoka van, s a­melyek a dominicanusok eltávolí­tásával szállottak vissza a koronára. Ezeket említett Fodor István Isa­bella királyné jóváhagyása mellett ado­mányozta Kolozsvár tanácsának, es­küdt közönségének és többi polgárainak a végett, hogy azok jövedelmei az agg­­házbeli szegények segélyezésére fordít­­tassék. A kertek m­a is az aggház bir­tokában vannak, a szálló az ötvenes években eladatvár, ma Fekete Pál vá­rosgazda tulajdona; az óvári s­tóház — vétel útján — ma ismét a városé. A fejedelmi érdeklődés Kolozsvár városa Eggháza iránt, mint látható a reformatió megtörténtével sem csök­kent, sőt még gyarapodott, adományoz­ván 1613-ban Báthori Gábor fejede­lem évenként adandó 2000 darab kő­sót, mely adományt később Bethlen Gábor, Rákóczy György és Apafi Mi­hály fejedelmek is megerősítettek. Ez az Erzsébet-aggház vagyo­na létrejöttének vázlata. Van ennek az intézetnek még tekintélyes vagyona Kolozsvár határán, például a harmad­völgyi kurta lábban 10, a hosszú láb­ban 12, együtt 24 rúd szénafüve, s a három fordulóban több mint 400 vé­ka férőjü szántója; a fellegvár alatt kilencz taxas viskója, melyekről nem tudhatni, mi alapon szállottak az agg­ház birtokába. Az 1789-ki összeírás szerzői se tudtak ennek végire járni, hanem azon valószínű gyantásukat fejezik ki, hogy hihetőleg azok, kik az aggházba felvétettek, köteleztettek hát­ramaradt vagyonaik átengedésére,főkép­pen keletkezett volna az aggház kolozs­vári ismeretlen eredetű birtoka Különben, mint többször említem, az aggház minden vagyona 1789-ben hitelesen conscribáltatott s a conscriptió a kir. főkormányszékhez beadatván az 1789-ből 10,457. sz. alatt annak le­véltárában megvan. Az adomány- és hagyomány-le­velek kétségtelenné teszik, hogy ennek az intézetnek rendeltetése szegény ag­gok és nyomorékok ápolása és segé­lyezése, miért görög-latinul, mindig Xenodochium-nak, néha Hospitale-nak nevezik az okmányok. Az 1820-ban munkálkodott bizottság 6309—1820. gub. sz. alatt a főkormányszék levél­tárában meglevő jelentése e tárgyban igy szól: „az előmutatott és átvizs­gált kórházi (agyházi) levelekből ki­tetszik, hogy az alapítóknak intenziója a szegény, elaggott, vagyonukból ki­pusztult mind­két nembeli kolozsvári lakosok felsegélése volt, kik az agg­házba felvétetvén, halálokig kenyérrel, szállással, fával, heti pénzzel s egyéb szükségesekkel láttassanak el,sőt meg­betegedvén orvosi segedelmet és sze­reket is nyerjenek,­ meghalván eltemet­­tessenek.“ Az intézet feladata világos lévén, az abba való felvétel kelléke az volt, hogy az illető kolozsvári és elszegé­nyedett agy vagy nyomorék legyen. A városi tanács levéltárában I betű 26 sz. alatt meg van János Zsigmondnak 1568-ban kiadott végzeménye, melynek 7. és 8. §-a azt tartja, hogy az egy­ház mestere a két nemzet egyetértésé­vel választassék most egyik, majd a másik nemzetből, s a szegények felvé­tele nemzetiségre és vallásra való te­kintet nélkül történjék. Még Leopold is 1701-ben a 2000 d. kosónak pénzben leendő fizetése tár­gyában két leiratot intézvén kincstár­nok b. Apor Istvánhoz, abba azt ren­deli, hogy az egyházba mind a négy bevett vallásbeli szegények vétessenek fel. (Xen'adochio seu hospitali Claudio­­politane 166 thaleros, pretium 2000 lapidum salis eum in finem, haeque conditione expressa superaddero volu­­mus ut quem admodum ligere primaevae huic hospitali factae fundationis o­m­­nibus quatuor religionibus in Transylvania to 11 e r­a­t­is adinis petere debeat . . .) A kamara által évenként adni szokott 2000 d. késabeli adomány ki­szolgáltatása szükségessé tette, hogy minden uralkodni kezdő fejedelem meg­újitsa, illetőleg folyóvá tegye a sóki­adást. Ezt tette G-ik Károly császár, Erdély fejedelme is 1714-ben. Rescrip­­tuma átiratban meg van a főkormány­szék levéltárában 2227. 1782. sz. a. Abban azt rendeli, hogy az eggház gazdasága és jövedelme évenként a négy vallás kiküldöttei által figyeltes­senek fel és biráltassanak meg, s a négy vallásbeli szegények egyenlően ápoltassanak és segélyeztessenek, s er­ről évenként kimutatás tétessék. Ezen idő után Erdélyben spanyol szagú politika kapott lábra. A túlsú­lyát vesztett catholicismus egykori te­kintélyét akarták visszaállítani; hihe­tőleg úgy vélekedtek, hogy az úgyne­vezett reformatio maga nem volt egyéb, mint fölkelés vagy forradalom a fenn­állott vallási rend ellen, s annak el­vében az örökös forradalom volna proc­­lamálva, igyekeztek tehát azt lehető­leg visszanyomni, hogy ne mondjam elnyomni. Ezt a hitet a Rákóczi-féle felkelés, ha nem is szülte, minden esetre gyámolította. Ebben van a kulcsa an­nak, hogy Erdélyben a négy egyenjogú vallásfelekezetek közül főképen a re­formált és unitárius hívek és azok községei sokszor nem a jogegyenlőség kívánalmai szerint való elbánásban ré­szesültek. Már Károly korában meg­kezdődött a mint mondották a vissza­­hódítás művelete, embereknél úgy, mint vagyonnál. Sok ember báróvá, vagy gróffá lett azért, hogy katholikussá lett és sok egyház és vagyon elfoglaltatott azért, mivel egykor a­­ reformatio előtt katholikusok vagyona volt. E po­litika a különben mély belátásu Mária Terézia alatt is folyt. Uradalmakat adományoztak olyaknak, kiket a katho­­licismusnak megnyertek; templomokat, oskolákat és alapítványi javakat vettek el olyaktól, kik nem katholikus hitek­­­hez ragaszkodtak. Az erdélyi kath. püs­pöki székbe kiváló hitbuzgó, tekintélyes és erőszakos püspököket neveztek ki. (Br. Bajtai, gr. Batthyáni, Mártonfi, br. Rudnai, br. Szepessi.) E korszak hatása a kolozsvári szt. Erzsébet-aggházon is meglátszik. Minden e tárgyra vonatkozó ok­mány, mely I. Lajos király ideje óta VI. Károly császár idejéig kiadatott, azt mutatta, hogy ez az intézet Ko­lozsvár városáé volt; ez adta át az aggháznak a lisztelővé változtatott csertörő malmot; ez szerezte meg pénz­zel a mérai jószág felét, ennek javára és nevére adták a fejedelmek a Dezső­­féle hagyatékra vonatkozó fejedelmi consensust, ennek kérésére és javára adták a fejedelmek évenként a 2000 darab kősót. Vagyona gyarapításához hozzájárultak az unitárius Izabella és János Zsigmond, a református Báthori Gábor, szóval minden kegyes, a­ki a szegények ügye iránt fogékony és részt­vevő kebellel bírt. Az eggház mesterét (felügyelőjét) a város tanácsa és es­küdt közönsége nevezte ki, ellenőrizte és számoltatta. Ha az eggház jövedel­mei nem bizták mag a szegényekre vám kiadásokat, azokat mindig a vá­ros házi pénztára hordozta. Szóval az a városé volt, ha nevét Magyarország egy szent királynéjától nyerte is. En­nek az intézetnek e jellege 1290-től egészen 1714-ig, tehát több mint négy­száz éven át, nem is vonatott kétségbe. (Folytatása köv.) B. A. TÁRCZA: Bethlen Gábor uralkodásának első napjai.*) I. Báthory az napon, melyen megret­­tenve, szörnyű futással elhagyta Erdélyt, tényleg megszűnt az ország fejedelme len­ni. Fejedelmi hatalmát akkor veszte el, midőn hadaival elindult Fejérvárról, hova Ali tábora okt. 3-án érkezett. Két nappal később megjöttek Bethlen és Skender is, s pár napi pihenés után felkerekedtek Báthori üldözésére. Az egyesült sereg okt. 9-én a Keresztes mezején táborozott, s most egymásután érkeztek ide hódolatuk bemutatására többen a főurak közül­­ (okt. 15-én) a szász helységek követei. Sken­der okt. 12-ről figyelmeztette Forgácsot­­hogy ha nem akarja a békét felbontani, Báthorinak segélyt ne adjon, okt. 18-ról pedig felhivta Erdély rendeit, hogy hala­déktalanúl gyűljenek Kolozsvárra, ott válasz­­­szanak maguknak új fejedelmet, — ő ma­ga hittel fogadta, hogy a mint ez megtör­ténik, a török hadak elhagyják erdélyt. Bethlen már akkor Kolozsvártt volt. A mint okt. 17 én ide megérkezett, egy szeretetteljes levélben tudatta Szathraáit levő nejével a történteket s kérte, hogy figyelmeztesse Dóczyt, hogy az esetre, ha a király Báthorinak segélyt adna, a török okvetlenül kiütne a részekre s még az Mp irt a nádornak, Forgácsnak s Dóczy­­nak is, kérve és sürgetve, hogy Báthory­ak segélyt ne adjanak — az nagy ve­szélyt hozna az országra. Mialatt a Szken­•­ Az Erdélyi Országgyűlési Emlékek Baj- W­assuit levő Yl­ ik kötetéből,­der által kiadott meghívót futárok hor­dozták szét a közellevő kastélyokba s a már Kolozsvárt levő urak is biztatták a ren­deket hogy félelem nélkül jöjjenek össze, meg nem lesz bántódásuk. Kamuthy és Erdélyi levelek által igyekeztek visszatar­tani az embereket ez odajöveteltől. Daczára ennek, mégis elegen jöttek össze. Közvetlenebb veszély abból fenye­gette az országot, ha a benn levő török erőnek ellentállanak, mig igy remélték az ország függetlenségét megtarthatni. Mert Skender és a khán — kik az erdélyi rab­lásokat és égetéseket azzal mentették, hogy ez csak viszszatorlása annak a puszti­tásnak, mit Báthory Világos környékén miveltetett, — az összes török-tatár erő­vel Keresztes mezejéről meg sem mozdul­tak — hogy még láttatja se legyen annak, mintha magára a választási adtusra, bár távolról is, befolyást akarnának gyako­rolni. S valóban a rendek az naptól kezd­ve, hogy megérkeztek, folytonosan szaba­don, minden külbefolyás­tól menten tanács­koztak együtt, a porta egyebet nem kí­vánt tőlük, mint hogy Báthoryt letegyék s daczára, hogy Kamuthy és Erdélyi mindig rémitgették az embereket Báthory vissza­tértével, már okt. 19-én megegyeztek ; ar­ra nézve pedig, hogy kit válaszanak helyet­te, szabad választási joguk fenn volt tartva. A tüzetesebb tárgyalás, tehát az or­szággyűlésnek tulajdonképeni megnyitása okt. 22-én vette kezdetét, midőn Bátho­­rynak irt búcsúzó levelet megpecsételték, aláírták és elküldötték. És azonnal ideig­lenes kormányt állítottak helyette: egy tizenkét tagból álló bizottságot, mely a választást vezesse s a fejedelmi conditió­­kat elkészítse. Mielőtt a választáshoz fog­tak volna, biztosítani akarták magukat a Magyarország felől jöhető támadás ellen, s okt. 22-én Forgácsnak (s valószínüleg másoknak is) levelek­et készítettek, melyek­­a netalán Báthorytól jöhető vádakkal szem­ben helyes világításban akarták feltüntet­ni az eddig történteket. Ugyane napról hasonló czélból Bethlen is irt Dóczynak , hogy a szultán Erdélyért kész a frigyet is felbontani. Október 23-ika volt választási napul kitűzve. A szokott isteni tisztelet után megkezdették a tanácskozást. A proposi­­tiót Skender basa küldötte a rendek kö­zé. Ez tulajdonkép csak egy pontból ál­lott: a hatalmas porta tovább nem szen­vedi Báthoryt a fejedelemségben. Válasz­­szanak helyette mást, a porta nem bánja akárkit választanak, hanem addig, míg a választás meg nem történik, ő nem hagy­ja el az országot. Ez előterjesztés elég gondot adott a rendeknek: a régi fejede­lem még él, ellenben a török hadak az országban vannak. Végre belenyugodtak abba, hogy választani fognak. Most Beth­len Gábor állott fel, hosszan elmondá, mi­ért kellett neki bujdosásra adni fejét s kérte a rendeket, hogy helyezzék őt visz­­sza előbbi tisztességes állapotába. S ezzel elhagyta a gyűlés­termet Távozása után a rendek azonnal el­törölték a Bethlen Gábor, Kálnoki, Ne­mes, Horváth s a többiek nótázását, vala­mint a Brassó ellen hozott articulust is, letárgyalván egyúttal a szász nemzet által beadott sérelmi pontokat, melyek közül a legtöbb teljesítését azonnal megígérték, de néhánynak megadását későbbi országgyű­lésre s a megválasztandó fejedelemre ha­laszták. Azután hozzá fogtak a tanácsko­záshoz, hogy most azonnal válaszszanak e, vagy ne halasszák-e el azt? Volt, a­ki a triumvirátust akarta az ország élére állí­tani, más interregnumot proponált, viszont más azt ajánlá, hogy candidáljanak, kik közül válasszanak. Ez egyik sem volt ko­molyan számbavehető indítvány, mert a nagy többség mégis tisztában volt azzal, hogy az országot a benn levő török erő­től csak egy módon szabadíthatják meg, ha gyorsan fejedelmet választanak, mert bármit tennének is egyebet, azt a török kijátszásnak venné. Két ember volt, kiről komolyan le­hetett szó: Szilvássy Bálint és Bethlen Gábor. De bármily kiváló tulajdonai vol­tak is az elsőnek, s bár­mennyire népsze­rű volt is , érezte az ország, hogy hálá­val tartozik Bethlennek s hogy azt kell lerónia. Eddigi egész élete, egy pár év kivételével, hosszú és sanyaruságteljes küz­dés volt az ország függetlensége érdeké­ben. Az naptól elkezdve, midőn a brassói csata után, a bujdosók kisded csapatával elhagyta az országot, politikai bölcsessé­gének annyi jelét adta, hogy oktalanság lett volna mellőzni. Még fiatal volt, midőn nem fogadta el a bujdosók választását s maga helyett Bocskait ajánlá, — nem volt-e ez magában is garantiája annak, hogy a Bocskay politikáját fogja folytatni ?S csak­ugyan az összes jelenlevők szavazata Beth­lenre esett, kit a már elkészült fejedelmi conditiók megtartása mellett fejedelmük­nek jelentettek ki, s a nagy templomból, mialatt az ágyukból három üdvlövést tet­tek, hozzá siettek. E conditiók biztosíták a vallásszabadságot, kötelezték a fejedel­met a porta iránti hűség megtartására, kibékülésre az oláh vajdákkal, a nemzetek jogai s kiváltságainak, az országgyűlés szabad tanácskozási jogának megtartására. Életbeléptették a tanácsurak felelősségét s kötelezték, hogy más czimet, mint a minőt neki megszavaztak, nem vesz fel. Beigtatását okt. 24-én hajtották vég­re. Korán reggel felgyűltek a piaczi nagy templomba. Aztán a szokott módon követ­séggel meghívták s nagy pompával a tem­plomba kisérték. Itt az ősz Mikola János, az ország szószólója fogadta beszéddel, melyben Báthory letételének s Bethlen fel­emelésének okait számlálta elő: tőle vár­ják a haza sebeinek bekötözését, megrom­lott szabadsága helyreállítását. Erre a fejedelem királyi palástba öl­tözve, előlépett s a neki átadott esküfor­mát felolvasta. Ez ünnepélyes tény meg­történtét harangzúgással és ágyulövések­­kel adták a nép tudtára, az öreg Mikola pedig egy bensőségteljes imát mondott el a rendek nevében. Október 25-én a fejedelem a ren­dekkel együtt a keresztesmezei táborba ment. Magyar Ogli, a két vajda s a tö­rök és tatár had félmértföldre ebbe jöttek s nagy pompával kísérték be Skender sátrába. Más­nap a basa, Magyar Ogli s a két vajda jelenlétében átadta a hatalmas császártól küldött zászlót, botot, szablyát, a kaftányt s az athuamét, intve a jelen­levő urakat a köteles engedelmesség meg­tartására. Ugyanakkor a fejedelem a két vajdával kezet fogott s megesküdtek, hogy egymásnak testvérei lesznek s halálig nem hagyják el egymást, s Szkender basa ugyan­akkor a tizenkét tanácsurat egy egy kat­­tánynyal látta el. A rendek pedig még az­nap visszatértek Kolozsvárra, a török­tatár had pedig, hatezernyi őrséget hagy­va hátra, október 24-ikén visszaindult ré­szint a Vaskapu, részint Brassó felé. Okt. 28 án a székelyek és szászok letették a hűség esküjét; a magyarok kö­zül még sokan nem jelentek meg. Ez­nap este érkezett meg Kolozsvárra Jánosi Já­nos, Báthory bejárója, Giczy levelével, mely­ben ez Báthory megöletését tudatja. E hírre a szászok fellélegzettek, s más­nap már mindenfelől kezdettek begyülekezni a városba a nemesek is, kik még mindig tartottak Báthory visszajövetelétől és bo­­szujától: Alb­a Farkas, Erdélyi István, Ko­­vasóczy s mások. Föl lehet tenni, legalább minden ar­ra mutat, hogy a Kolozsvártt összegyűlt rendek el voltak szánva választásuk érvé­nyét fegyverrel is fenntartani, de bizonyos hogy hosszú és makacs küzdelemtől tar­tottak. Választásokat egy új háború kez­detének tekintették, mert senki se hitte közülök, hogy Báthory fegyver nélkül le­mondjon a fejedelemségről, s halálának hite a béke olajágát hozta meg nekik. Most már mindenki bizni kezdett a dol­gok uj rendjének állandóságában s meg­nyugodva tekintett a jövő elé: innen ért­hető, hogy ettől fogva mind többen gyü­lekeztek Bethlen körül. A kapott hit első benyomása alatt a rendek azonnal intézkedtek, hogy a szük­ség esetére visszatartott hatezernyi török­tatár had azonnal elhagyja az országot — a mi még e folyó hónapban megtörtént, a had egy része a temesi hódoltságban he­lyeztetvén el. Az eseményeket Bethlen azonnal megírta a portára, kapitisává Ge­­rendi Mártont nevezvén ki, sürgetőleg kér­vén, hogy Mátyásnál s a lengyel királynál tegyék meg a szükséges lépéseket, nehogy ezek támadólag lépjenek fel. E czélból pedig maguk a rendek a magyarországi uraknak küldtek felszólítást, tudatván ve­lük, hogy nemsokára főköveteket külde­nek a királyhoz. Ez alatt az országgyűlés folytatta ta­nácskozásait, s hozott törvényeivel legin­kább a felzavart kedélyek lecsendesítését czélozta, de ugyanakkor előleges rendsza­bályokkal útját akarták állani, hogy feje­delem a Báthoryéhoz hasonló törvényte­lenségekre ne vetemedhessék. Szilágyi Sándor. (Folyt. köv.) Bukarestből írják a „Pol. Corr“-nak : A bécsi román követ Balaceanu ide tör­tént meghívása és ennek hosszasabb be­szélgetése Károly fejedelem és Boerescu külügyminiszterrel élénk megbeszélés tár­gyát képezi az ellenzék részéről, főleg mert a bukaresti osztrák-magyar követ, Hoyos gróf esetleg szintén jelen volt e beszélgetéseken. A képviselői körök egy része felhasználta ez esetlegességet, hogy ebből sajátságos kombinácziókat alkotva, a mindig tévedésbe ejthető ellenzéket meg­ejtse. Pedig ha ez oldalról kevésbé izga­tottan vennék figyelembe a dolgokat, köny­­nyen reájöhettek volna arra, hogy Bala­ceano, ki kedvelt személy a bécsi udvar előtt, leginkább van azon helyzetben, hogy tudomással bírjon az osztrák magyar kül­ügyminiszter nézeteiről a legutóbb előtér­be lépett keleti kérdést illetőleg s igy az ő nézetei ez ügyre vonatkozólag meghall­­gatandók voltak. Szövetségi tárgyalások­ról, melyekről itt oly sokat beszéltek, ter­mészetesen szó sincs. Hogy az érdekek közös voltánál fogva a két ország közt benső viszony fejlődött ki az csak termé­szetes, de ez nem nyugtalaníthat senkit s nem is alkalmas czélzatos tendencziák élet­ben tartására. Slaniceanu hadügyminiszter szintén jelen volt ugyan Balaceanuval egyidejűleg Sinaiban, de ő csak jelentését tette meg a jövő hóban tartandó nagy gyakorlatok tárgyában. A­mi Hoyos gróf jelentését il­leti, ez csupán esetleges, miután a gróf, ki legközelebb szabadságra megy, szokásos búcsulátogatást tett a fejedelmi párnál. — Bratiano miniszterelnök visszatért moldvai szemleútjából. — A nemzeti bank kor hiányzójává Campineanu pénzügyminiszter neveztetett ki, kinek tárczáját ideiglene­sen Bratiano fogja átvenni. — A Buka­ 1­0. évfolyam. 178 dik szám. Kolozsvár, sze­rda, 1880. augusztus 4. SZERKESZTŐSÉG: KOLTORDA-UTCZ­A, NYOMDAÉPÜLET. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. Használhatón kéziratok nem adatnak vissza. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. N­APILAP, KIADÓHIVATAL: LYC. NYOMDA ÉPÜLETE (Küktorda­ utcaa) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre ... 16 írt 1 évnegyedre . 4 frt — ki félévre ..... . .­­ egy hóra . . 1 „ 60 » Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés útjn 80 kr. — Nyilt tér: sora 26 kr. resten keresztül Konstantinápolyba utazó osztrák magyar nagyévet, Calice báró, lá­togatást tett a Sinaiban időző fejedelmi párnál, kik igen szívélyesen fogadták. — itteni diplomácz­iai körökben egy legkö­zelebb érkezett orosz jegyzékről értesül­tek, melyben a román kormány, utalással arra, hogy román területen nagy számú nihilista elemek gyülekeznek, azzal fenye­­gettetik, hogy Oroszország a legszigorúbb h­atárzárt­ fogja alkalmazni. Eltekintve at­tól, hogy Oroszország csak örülhet azon, ha a nihilisták külföldre menekülnek, hol nem oly veszélyesek, mint a hazai földön, a dolog mégis sajátságos. Hiszen Romá­niában igaz, hogy telepedtek le menekült nihilisták, épen úgy, mint más országok­ban, de hogy itt gyülekeznének, az kohol­mány, mely bizonyára csak meghatározott czélokat leplez. A hatalmak azonos jegyzéke a mon­tenegrói kérdésre vonatkozólag, mint a „P. L.“ értesül, már kézbesittetett a portá­nak, melyben a török kormányt arra szó­lítják fel, hogy a szerződés határozatait hajtsa végre és három hét alatt eszközölje ki Dulcigno átadását Montenegró részére. Ellen esetben a hatalmak fenntartják ma­guknak további rendszabályokat foganato­sítani. Diplomácziai körökben különben megbeszélés tárgyát képezi azon eshető­ség is, hogy a porta, ha elfogadja a Dul­­cignóra vonatkozó rendezéseket, egyúttal két hajóval résztvenne az albán tenger­parton foganatosítandó hajóhadi tünte­tésben. A PHYLLOXERA ÜGYÉHEZ. A peeri (Szilágymegye) expeditió tag­jaihoz e sorok írója is ki volt nevezve. Erdély földjéről 16, Szilágymegye szomszédsága közeléből 8, s igy összesen­ 24 tanárból állott a kiküldött bizottság. Magam kivételével mindnyájan tudo­mányosan kiképzett szakférfiak lehetnek ezek a kortársak: theoria quantum satis a fejekben . . Körül­írják ezek a hazai lapok és folyóiratokban a phylloxera szí­nét, alakját, természetét; elmondják az állatról: melyik osztály, melyik rendjéhez stb. tartozik; szóval, sok csuda dolgot mondhatnak róla hosszú lére feleresztve rántás vagy a­nélkül, de a gyakorlati ol­dalát, a kiirtását, tovább terjedése meg gátlása kérdését illetőleg, mert sokat gon­dolkoztam róla, szabadjon holmi javaslato­kat e lapok útján elmondanom, hadd gon­dolkozzanak oda fenni és itt alant róluk az emberek. . . Ha nem lesznek jók, mond­jon más ember fia okosabbat ennél Itt a szánkeneggel való experimen­­tatiók mit sem érnek. . . Éhez az ügyhez tűz s egy nagy, nagy verem kell, és kell nagy éberség, résen állás, hogy érthetőb­ben fejezzem ki magamat: egy Bismarck­­féle vaskéz kell, ha azt nem akarjuk, hogy mint a franczia, spanyol, svájczi s részben a Rajna melléki szöllök, a mieink is ki­n irtassanak e veszedelmes rovar által. * Itt hát szorosan, és újabban is szi­gorúan megvizsgáltatni, megnézetni kelle­­nék a nyerészkedés, eladás végett meglévő szöllő-iskolákat. . . És itt nagyot segítene az ügynek egy szigorú körrendelet kibo­csátása, melynek folytán maguk a tulajdo­nosok mintegy kényszerítve lennének fel­jelenteni, hogy melyik évben és honnan hozatott szöllő vesszőkkel ültették be új szálló telepüket. Ezt nagyon sietve kellene megten­ni, hogy az utolsó, a nyolczadik peterakás ideje alatt, és csakis akkor, a kiirtás a­hol kell megkezdessék, úgy October hóban. Ezen rendelet keresztül vitelének ter­vezete, (ha már az idén elkésett) akkor a kormánynak közegeivel kell gyorsan és szigorúan kipuhatolni a fennebb említett nagyon gyanús helyeket,­­ oda küldeni a ma már alkalmazott tanárokat, a­kik erre ki­vannak jelölve a velők megvizsgáltatni, hogy vájjon van-e ott phylloxera? Idáig érve, már elmondják a kiirtás gyakorlati tervezetét. Ott, hol hatalmas magán­érdekek működnek, a hol a phylloxera még csak igen kis mértékben jelentkezik, a a hol, a mint tudjuk természetes körben terjed, a kör közepére egy nagy és mély gödröt kell ásatnunk s közelében tüzet gyújtva, rendre minden kiásott phylloxerás szöllő­­töket elégetünk mindaddig, mig ezek je­lentkeznek, s a gödörbe minden gyanús földet mélyen eltemetünk, hogy igy egy­ élő állat, egy pete is ott ne maradjon. E művelethez azonban már ügyes, éber, szigorú, lelkiismeretes és erélyes em­berek kellenek, mert máskülönben : az ola­jat és munkát (oleum et operam) elveszí­tettük. A kör közepén, a meggyujtott tűzbe minden ilyen phylloxerás szöllözőt a lehe­tőleg mélyen kiásva őket, egy arra kivá­lasztott nagy tekenyőbe helyezve kell nagy ügyelettel a tűzhöz vive bele tennünk s ügyelnünk, nehogy egyetlen egy állatka is kihulljon. Minden ilyen kiásott szöllőtő földjét ott helyben kemény megdöngetése után ama nagy verembe kell vitetnünk s a ve­rembe is ismét m­egdöngetni, hogy igy rendre minden állat és pete, és minden szöllőtő karójával együtt részint elégjen, s részint minden gyanús felső s kiásott alsó föld mélyen eltemettessék. Az ily munka alkalmával természete­sen több községi ügyes embert kell alkal­maznunk, kiknek a mivelet alatt nélkülöz­niük kell saruikat s térdig feltárni ruhá­zatukat, valamint karjaikon is fel kell türniek az inget, s ezekkel a kiválasztott emberekkel az egész működési kört, mely­ben munkáltunk, mozogtunk meg kell sű­rűn döngetnünk ahoz alkalmazott, előké­­szített eszközökkel. Olyan készületűek le­hetnek ezek, mint a­milyeneket a flaszter döngölés, a kövek leverésénél szoktak használni. Még ezzel sem lehetnénk nyugodtak Az így körül vert, körül döngölt rttkó.

Next