Magyar Polgár, 1880. július-december (14. évfolyam, 149-303. szám)
1880-10-19 / 242. szám
XIV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: BÚLTORDA-UTCZA, NYOMDAKSTÜLET. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltélnek. taninálhatlan kéziratok nem adatnak vissza. 242-dik szám Kolozsvár, kedd, 18. október 19. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el.MAGYAR POLGÁR NAPILAP, KIADÓHIVATAL: LYC. NYOMDA ÉPÜLETE (KObotta utcza.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre . i1frt — ki félévre................8 „ egy hóra . . 1 „ 60 „ Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés ott: 80 kr. — Nyilt tér: sora 36 kr. k szélbal és Kossuth. Azt hiszem, hogy Kossuth legújabb nyilatkozatai, legkellemesebb benyomást szélsőbalra tettek. Mert közlönyei teszik agyon magukat, mintha minden, amit Kossuth mond, az ő czéljaikkal és törekvéseikkel egyeznék, és az is köztudomású dolog, hogy mindenütt legszívesebben Kossuth nevével korteskednek. De abban a mértékben, a melyben Kossuth politikai hitvallását régi eszméire és törekvéseire viszi viszsza, a melyben a kritika terét elhagyja és positív eszmének ad kifejezést, azon mértékben kénytelenek elhallgatni annak őszinte és nyílt magyarázatára, tartózkodnak kijelenteni annak elfogadását. Ha nem szeretik félhomályban tartani közönségüket, mind arra nézve ami, a dolog lényegére vonatkozik, hogy annál hangosabban hirdessék Kossuth kritikájának argumentumait. És valljuk meg őszintén, ebben a közönség jóhiszeműségével rút játék van. Mert a közönséges logika ebből a dicsőítésből, melylyel Kossuth személye vétetik körül, nem csak a történelmi alak iránt tartozó kegyeletet vonja le, hanem azt, hogy ő a szélbal politikájának megtestesülése, és így ennek javára koboztatik el mindaz a kegyelet, mely Kossuth iránt létezik; másfelől abból, hogy Kossuth kritikáját, melyet a mostani állapotok felett gyakorol, megcáfolhatlannak, feltétlenül elfogadandó szent írásnak mondják, könynyen és természetesen jut a nagy közönség arra a következtetésre, hogy a szélbal Kossuth politikája egy új kiadásának birtokában van, és hogy ezt képes lesz békés, alkotmányos utón (mi folytonosan szájukban van) meg is valósítani. Hanem kit azért van toll a mi kezünkben is, azért áll előttünk Kossuth valamenynyi tette és nyilatkozata, hogy ezt a humbugot felderítsük. Mert nem akarunk itt arra reflektálni, hogy Kossuth legújabb nyilatkozatának kritikai része is milyen hamis feltevésekre van alapítva; hogy beszél egy katonai, absolut Ausztriáról, mely ma nem létezik, beszél a horvátokkal való egyességünknek Bécsből jött izgatás folytán való meghiúsulásáról; pedig a kiegyezés létrejött; beszél arról, hogy provinciává sülyedtünk le; csak azért, mert a nagy közönségnek a külügyek vezetésére befolyása nincs ; pedig ez Angliától elkezdve Amerikáig, sehol sincs és mindenütt utópiának tartatott, szóval kritikájában is vagy nem létező tényekből vagy valósíthatlan követelésekből indul ki . De a dolog lényege nem abban van. A kritika még nem politika. A fődolog az, hogy milyen irányban, milyen czélra akarja az ország közvéleményét vezetni az, ki a mostani állapotokat bírálja és roszalja. . Mert a kritika csak eszköz a pozitív czél elérésére. És itt érkezik a szélbal Kossuhttal szemben a válatra. Mert bizony Kossuth legutóbbi nyilatkozatában is egész határozottsággal követeli azt, hogy szakítsunk Ausztriával, és ha kell a dynasztiával is ; egészen viláágosan megmondja, hogy fel kell forgatni a mostani alkotmányt és úgy, mint nemzetközi szövetséget; elő kell idézni a „magyar kérdés“ t, vagyis politikai tekintetben ismét minden kötelékből (dynasztia és Ausztria iránt) ki kell léptetni Magyarországot, hadd egyen nemzetközi állása és sorsa, újraüggővé téve a küleseményektől és ebben az állapontban várják be, míg Európa jónak látja, vagy újabb consellatioknál fogva lehetséges lesz, a „magyar kérdés” megoldása, és erre nézve is megadja Kossuth a formát. Szakadjunk el nyugatról, legyünk a „szláv és keleti“ népek nehézkedési központjai, csináljuk meg a dunai confoederatiot, egyik vagy másik alakban. íme: ez Kossuth politikája, egész nyers őszinteségében és borzasztó positív tartalmában! Forradalom az eszköz, dunai confoederatio a czél. Már most kérdés, hogy az a szélsőbal, amelyik különösen mostanság ugyancsak veri a mellét, minden alkalommal, a lojalitástól — ismételjük— kérdés, hogy csatlakozik-e Kossuth politikai czéljához és törekszik-e arra azon eszközökkel, melyeket ő, emigrationális működésére nyíltan és kizárólag hivatkozva, ajánl ? De hát szabad-e ezt csak kérdésképen is felvetni? Hát szabad-e lejális honfitársainknak, nyílt és határozott tiltakozásai daczára, forradalmi tendentiákat imputálni? szabad-e arról a pártról szláv szövetséget és államjogi kapcsot, törekvésképpen feltételezni, mely mindenek felett „magyar magyar“ akar lenni ? Szabad-e a közönséggel elhitetni, hogy ez úgy érti a függetlenséget, mint Kossuth, ki gyűlöli az Ausztriával való dualistikus paritást, hanem szabad szövetséget ajánl, egy pár duó-dec fejletlen, de annál erőszakosabb, szegény, de annál követelőbb szláv államocskával ? Lehetetlen a feltevéseknek helyt adnunk. De azt mégis kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy a szélsőbal öszszes agitationális működése, Kossuth leveleinek általa történt kizsákmányolása ezekre a feltevésekre jogosít fel. Igen, hogy ezek által a szélbal, egész lényében és számtalan nyilatkozataival a legnagyobb ellenmondásokba keveredik , hanem ha ő nem akar ebből a hamis politikából kilépni, arról mi nem tehetünk. Ha ő használja a hamis fegyvereket, mi csak iránta és a haza iránti kötelességet teljesítjük, ha erre rámutatunk és kijelentjük, hogy a szélbal vagy nem követi Kossuth politikáját és egy játékot űz nevével, vagy követi, és akkor játékot űz lojalitásával, békés, alkotmányos törekvéseinek hangsúlyozásával. Tessék választani ! H. A kolozsvári kataszteri kerület földadóbizottsága az 1875. évi VIII-ik. ez. 41. §-ának végrehajtására egy küldöttséget nevezett ki Szacsvay Sándor ördögkereszturi, gr. Kornis Viktor szt.benedeki, Bokros Lajos szukeréki, Horváth János magyar-zsákodi, br. Kemény Ödön a.járai, Bonis István septéri Lázár Domokos csik-szeredai birtokosok személyeiben, kiknek feladatuk volt, a kerületi és erdőbecslési felügyelőkkel együtt, a kerületet járásonként beutazni. Ezen utazás 1880 szeptember 15-én vette kezdetét és tartott jelen hó 13-ig. E tanulmányi utazás célja röviden abból állott, hogy a küldöttség, melyhez járásonként az illető biztosak és választott becslők is csatlakoztak, a szükséges adatokat összegyűjtse, és hogy a minőségi osztályoknak és azokra alapított jövedelmi becslésnek, úgy a minőségi osztályokat jelző egyes mintatereknek helyes vagy helytelen megállapítása felől a helyszínen magának meggyőződést szerezzen. A küldöttség feladatának híven meg is felelt — mert miután helyenként az érdeklett birtokosokat kihallgatta, a helyi viszonyokkal és az eddigi kataszteri munkálatokkal megismerkedett a kolozsvári, szamosújvári, deési, bethleni, beszterczei, naszódi, magyar-láposi, hidalmási és bácsihunyadi becslő járások beutazása után — több becslő járásban a már felállított tiszta jövedelmi fokozatok között, új osztályoknak felállítását hozta a különböző művelési ágakra nézve javaslatba és végre annak kimondásával oszlott szét, hogy az arány a járásokban, osztályozási vidékekben és a beutazott becslőjárások között helyes, a tiszta jövedelmi fokozatok most már elegendők, a tiszta jövedelmi tételek TARCZA ODA. A Bem-szobor leleplezési ünnepére Irta és Maros-Vásárhelytt 1880. évi okt. 17-én előadta Szász Károly. Itt áll, — mint akkor álla épen A letiport Erdély felött ; A felvillánló fény, szemében, Hirdette csak, hogy győzni jött. — Igénytelen kis törpe lengyel, Vajon honnan jő, mit akar? Kérdé az ellen sanda szemmel, De bízott benne a magyar. Ő is szerette a magyart, e Nagy éjben fénylő csillagot, Mely nem kérdi: felé ha tart-e Küzdő hajós? ő csak ragyog. Szerette, mint a szabadságnak Még egy, utolsó őrtüzét, Melyről kerülhet a zsarátnak, Rabbonia élét űzni szét. Mert ikreid, oh szent Szabadság, A magyarok s a lengyelek, hogy érted véröket onthassák, Ők csak azon versengenek. Hát még egymással összefogva. E két nép mit nem tenne meg? — így mentek együtt a szent hadba, Lengyel vezér s magyar sereg. S Csúcsától le a Bodzaiglan. Az ágya szól, füst kavarog A magyar zászló ki-kivillan: Előre bátran, magyaroki Ott bérezi közt, magát tolltartva, Védvén az ősi tűzhelyet, Ott vár a testvér; s kard-ki-kardra ! Előre mindig, székelyek ! S székely s magyar, lengyel vezérrel, Nem menne tengeriglen-e ? A három név világgal ér fel, ki bírna állni ellene ! Nem egyet int, — s előre mennek ; Az ágyú bőg, a föld dobog — S már tornyán a gőgös Szebennek A három szín vígan lobog. Mikor az ágyú négy nap dörgo Vízakna, Picki, Déva közt, A fehér hó szitált a földre, Melyet piros, friss vér füröszt, — „A hid veszve, Erdély veszve 1“ Kiáll Bem, — a golyó sivit, Az elszánt honvéd szuronyt szegte, — „Előre 1“ — 8 mentve van a hid. Szerette a magyart, azonban Székelyt jobban mint a magyart ; De ágyúit mindennél jobban . . • Sim egy csapat ép arra tart Az ágyú már ellenkezőkben, Mint meghunyászott eb vonit. De ostorával ott teremtem : „Canaille I ez az én ágyúm itt I“ Sebet kapott ; golyó találta Előre intő jobb kezét. Lováról még csak le se szállá, Mig sebten ott bekötözék. És az az ujj, a kötelékkel, Előre inte ujjonan: „Tovább, magyart Előre, székely !“ — A honvéd hallja és rohan. Ol Berni hadak csodás bűvészei A ki ma itt vagy, holnap ott, Mint villám, melynek dördülése Még nem hallik, — már lecsapott. Sziveket gyújt szavad varázsa, Szemedben hordod a delejt; Kis ostorod egy suhintása Serget zavar, ellent elejt. Ágyúdtól jobban félt az ellen Mint a pokol bőgésitőll De tieid a veszedelmen Mosolyogtak, rád tekintve föl. Mint sat, mely villámok között él, Nevelve pelyhesit, te is Szemeddel bátorságot öntél A remegő szivekbe isi S milyen hősök keltek nyomodban ! Nincs egy, ki félné a halált ! Mikes, kit a legelső bomba Harczélben, homlokon talált; Bethlen, mocsok nélküli dalja ; Gál Sándor, jó székely vitéz; S Kit, sebkötésit felvagdalja, Nem élhetvén, ha honra vész Kemény, a gáldi hős utóda, Ki éltet vesztve nyert csatát, Mig ez tört szívvel, bujdosóba Vivé, meghalni, bánatát. Az ágyu öntő Gábor Áron, Ki maga szobrot érdemel, 8 a segesvári gyászhatáron — De haliga, hadd beszélem el ! Ott küzd, kiválva, egy levente, Mint jó kaszás a rend előtt, Kozákok ezre körbe vette, Hogy élve ejtse foglyul őt. Fegyvere, egyig, mind kilőve , Karddal vagy tizet még elejt — S szivének fordul végső csöve, S meghal, mintsem rab lenne — Zeyk. És végre harczunk Tyrtaeußsa . . Fején borostyán fürte leng, Lantján a szerelem myrtußsa, Ajkán a csók azon meleg. Széles kardjával ott verekszik. Most sürü füst eltakará .... Az égbe szállt? Holtak közt fekszik? Nem akadunk, hiába, rá ! E hősöket mind ő teremtél Sok bérezés Erdély, szép honom Hány téredet avatta szentté, A hol rá vall a rög, a nyom. Szabadság tűzhelyén e gócz itt, Hol minden Bír egy hőst temet: Te szülted Himnyadyt, Rákóczyt, S fiadnak fogadád Bemet. Te nagy valál, midőn Bethlennel Tengerig szárnyalt lobogód ! — De üdv van a szerencsétlennel , Űr szereti a zokogót. A mikor észak vad csordája Jött mint a fekete halál. És recsegett hajód bordája ; Te akkor legnagyobb valál! Mint sáskahad jött förgeteggel A száguldozó kozákcsoport, A pozdorjává tört sereggel Zászlót, vezért melyessodort. Szivek szakadnak, hős ledobban, Nő, anya vigaszt nem talál . . . — Oh Erdély, özvegyfátyolodban Te akkor igéző valál. Mert akkor legjobban szerettek Eiaid és leányaid ! — De képzetim, hová tévedtek? A hősnek szól dalom ma itt. Dicsőségét kellett ma zengnem, S dicsőségének árnya nincs I Az aleppói czinteremben A nagy Bem sírba zárva nincs I Itt áll, — mint akkor álla épen A visszanyert Erdély fölött. A messzelátóval kezében, Kémlelve távolt és jövőt. Dicsőbb jövendőnk távolába Uj látkört pillantása nyit; Mig ágyúján pihenve lába, Jelenti: érez s erő van itt ! Mert bár bilincsbe verve voltál, Erdély, szabadnak lát csak ő ! Azóta minden bérezed oltár S szent jóslatot hord rajt’ a kő: „Mely egyszer erejére ébredt, „Elvért, honért, mely halni kész, „Többé azontúl azt a népet „El nem sodorja semmi vész !“ A (Kis történet négy vagy öt fejezetben.) Írta: Id. Dumas Sándor, ill. (Folytatás) Szerencsétlenségre nem csak annyiból áll a dolog, hogy elmondjuk : El kell őtet hozatni. De mely után ! Mi módon fogjuk őket ide szállítani! Az utazás Saint Nazaireből Párisba a harmadik osztályon személyenként huszonöt frankba kerül. A gyermekek közül csupán egy, ki négy éven alul volt, nem fizetett. A fennmaradó nyolcz személyért tehát kétszáz frank fizetni való maradt. Levelet írtam egy igen jól kitűnő szivü barátomnak, ki a nyugati vaspályánál van alkalmazva, s a kit mindig készen találtam jó cselekedetekre, s a kiről tudtam, hogy nem ritkán — midőn a vasúti túlszigorú szabályzatok engedni nem akartak — saját zsebének rovására téve ezt. Miért ne nevezném meg őt? Mindnyájan, kik ismerjük, szeretjük őt, s szeretni fogjuk ezentúl is. Barátomat Coludardnak hívják. Janka, kit a levéllel hozzá küldtem, djorcz feleár fizetéséről szóló felhatalmazással tért vissza, ez tehát száz frankot tett ki. A saint-nazairei család néhány, a többinél kevésbé szükséges, rongyát eladta, egy protestáns lelkész húsz frankot adott, a párisi család ötvenet rakott össze, és négy nappal azután fivér és nővér, nagybátya, unokaöcsösök és unokahugok, mindannyian egy családdá egyesültek, egyik a másiknak ölelő karjaiban sírtak örömükben, boldogabbaknak érezve magukat sok gazdagnál. A mint mondók, húszan voltak, egy egész törzs. A kilencz utazót a Myrha-utczai házba vezették, ahol tizenegyen is ellakhattak ugyan, de ahol csak négy ember számára van hely. Egy rettentő nagy őstforma falakat akasztottak a tűz fölé, hogy e kis világot felmelegítsék, s e napon, mint valami ünnepnapon, mindenkinek kijutott a levesből, a marhahúsból s a borból. Az utazók reggeli négy órakor érkeztek volt meg. Egyedül ők feküdtek le. Ily módon, a lefekvőknek jutott a helyből az ágyakban. Négy napon keresztül, mielőtt lakást kaphattak volna, ily módon éltek együtt. Végre találtak egyet a Panthéon közelében. Be kellett rendezősködni. E helyt szándékosan nem akarok visszaemlékezni arra, hogy micsoda segédeszközökhöz folyamodtak, de végtére is, úgy ahogy, jól, rosszul, az úton érkezettek el lettek helyezve Nyolcz nappal később, a gyermekek közül egynek — mindig a Comnchard emberszerető közbejárása folytán — helyet kaptak. Naponként negyven garast keresett, amiből atyját, anyját és hat fivérét kellett eltartania. Nővére, ki húsz éves volt, munkát talált egy varrónőnél, s a maga részéről napjára két frankot keresett. Láthatják önök, hogy isten nem fordítá el tökéletesen szemét a szegény családtól. De mialatt mosolyogva tekintett a Panthéon mellett lakó családra, elfordítá szemeit a Myrha-utczabeli családtól; a betegség felhasználva az alkalmat, annál kegyetlenebbül lepte meg a házat. Fennebb megemlékeztünk volt Jankának egy kicsiny fivéréről, kit a lázrohamtól dideregve találtam a szobának egyik szögletében. Jankának említett kicsiny fivére tizenhárom éves. A nyomornak és pedig a becsületes nyomornak rajzát ígértem önöknek adni, vázolni fogom azt, és pedig kimerítően. Honnan kapta e betegséget? Elmondjuk önöknek. Négy évvel ezelőtt a szerencsétlen gyermek, ahelyett, hogy ingyen iskolájába elment volna, mintegy egész öt foknyi hidegben a csatorna partjára ment játszani. A vízbe esett, majd hogy bele nem fűlt, és csodálatos módon megmentetett. De a mint mondok, a fiú ingyen iskolába járt, tehát ahelyett, hogy hazajött és egy jó tűznél, mindenesetre feltéve azt, hogy volt tűz a háznál, jól felmelegedett volna, leült egy kút melletti kőre, hol aztán ruhái testére fagytak, és megvárta, míg az iskolából való kijövés rendes ideje elkövetkezett , hat órakor hazatért, egészen áthülve, félholtan s félig megfagyva. E pillanattól fogva, mintegy hat, egész nyolcz hónapon keresztül beteges állapotban maradt, de anélkül, hogy rajta valami komolyabb betegség nyilvánult volna. Ez idő elteltével egyszerre két betegségnek tünetei mutatkoztak a gyermeken: a szívtúltengésnek és a tüdővésznek jelei. Miután egy-két hónapon át a fiú Unó nem igen magasak és álalában, hogy a kataszteri közegek eddigi eljárása minden tekintetben megnyugtató. Az elmaradt többi járások u. m. Torda, Maros Ludas, Maros-Vásárhely, Teke és Szász-Régen 1881 május 15-kétől kezdve az erdő-szentgyörgyi, székely-kereszturi, székely-udvarhelyi, gyergyó szentmiklósi és esik szeredai 1881 augusztus 15 kétől kezdve hason czélból fognak beutaztatni ezen küldöttség által, és reméljük, hogy ott is nagy sérelmekre ok nem lesz. Bem-ünnepély M.-Vásárhelyen. Fogadtatás. Az ünnepélyt rendező bizottság a vendégek fogadtatása vágott dicséretes erélyt fejtett ki. A közönség minden vonatérkezéskor, amely az ünnepélyre vendégeket hozott- nagy számmal sereglett ki az ünnepies módon földíszített indóházhoz, s az érkező vendégeket a legszívélyesebb fogadtatásban részesítette. Az érkező vendégekhez szombaton Dr. Knöpfler a következő beszédet intézte: „Tisztelt vendégeink! Kedves bajtársak ! Kik a kegyelet ünnepélyének megülésére hozzánk jöttetek, legyetek üdvözölve szabad királyi városunk összes polgársága által jelenlevő ősz polgármesterünk Ajtai Mihály nevében s legyetek üdvözölve általunk a Bem-szobor bizottság nevében! Üdvöinéktek, kik haladó fővárosunkból — országunk lüktető szivéből — Budapestről — hol a magyar tudomány és mivelődés óriási léptekkel halad, hozzánk jöttetek, velünk a hála- és emlékadóját leróni a szabadságharcz egyik hőse felett. Üdvözöllek ezek között tégedet koszorús költőnk s ki magas röptű genusodnak szárnylebegésével az általunk kegyelettel emelt eregszoborba uj Prométheuszként életet akarsz lehelni, mely minket honszeretetre, összetartásra, önerőnkbe való bizalomra és fáradhatlan culturális haladásra buzdítson. Üdv ttnéktek hazánk különböző megyei és városi testületeinek küldöttjei! S kik eljöttetek babért hinteni az előtt, a ki azon alkotmányos szabadságért és az Unióért harczolt, melyet most már e hon minden polgára szabadon élvez, koronás apostoli királyunk szent esküje által is biztosítva. Legyetek üdvözölve ti régi honvédek ! édes testvéreink ! íme három évtized múlva színről színre meglátjátok az emlékében közöttünk mindig élő hős vezéreteknek érczképét, kinek láégesze, ép erős kara a szabadságért titeket bátran csatákba vezetett és nemcsak tinéktek, hanem szűkebb hazánknak is valódi mentőatyja volt, is sokan érkeztek. A déli vonattal érkezett meg Kolozsvár város küldöttségének vezetője. Gr. Esterházy Kálmán főispán, az 1848/9. évek e derék bajnoka, ki vérét ontá s jobb kezét veszite a szabadságharczban. E vonaton is sok vendég érkezett. Délben már tolongott a nép Vásár- Vendégeink között testvéri szeretet-1 hely főterén. Az ablakok, erkélyek, házfötel üdvözöltek titeket, kik hazánk határa delek el voltak lepve nőkkel, kiváncsi nép i felügyelőket, De Gerando Attilát és Anin túlról a magyarral mindig rokonérzelm zőkkel. toninát, Leővey Klárát stb. és Murád clmü — jó és rosz sorsban sokszor osztozott — lengyel nemzet kebeléből jöttetek, hogy közösen ünnepeljük emlékét a szabadság azon bajnokának, kit habár nemzetetek mondhat büszkén szülöttjének, de mint volt dicső hadvezérünket, mins jogosan véljük magunkénak. Legyetek üdvözölve mindnyájan ! és győződjetek meg e város minden lakósa örömteljen vendégszeretetéről, kik velem együtt lelkesedve felkiáltanak: Isten hozott! Éljenek vendégeink !“ Legzajosabb volt a lengyel küldöttség fogadtatása. A lengyel ifjak, és a debreczeni 48 as honvédek küldöttsége tegnap reggel 9 98 órakor érkezett meg. Az indóháznál ezerekre menő közönség várakozott, élükön a rendezőbizottsággal. Az állomásnál Dr. Koöpfler Vilmos elnök üdvözölte lelkes beszédben a lengyeleket, mire a lengyel küldöttség egyik tagja lengyel nyelven válaszolt, az éljenzés lecsillapulta után Kokosinczky vasúti mérnök lengyel beszédet intézett a küldöttséghez, mire Szadetzky lengyel küldöttségi tag magyarul válaszolt. A közönség rendkívüli lelkesedett hangulatban volt. A küldöttséget folytonos éljenzések között, mintegy négyezer ember kisérte be az indóháztól az Ünnepiesen föllobogózott városba A bevonulás a lehető legimpozánsabb volt. A lengyel ifjakon kívül a debreczeni 48 as honvédeknek 13 tagból álló küldöttsége részesült még lelkes fogadtatásban. Ezen küldöttség egy a 48-iki halcrokban használt zászlót vitt magával, melyet a mozgalmas korszak viharai ugyancsak megviseltek. A honvéd küldöttség régi honvéd ruhát viselt, mi sokban hozzájárult a közönség föllelkesítésére. Ismerkedési estély. Az ünnepélyre érkezett küldöttségek tiszteletére fényesen sikerült ismerkedési estély rendeztetett szombaton este a Nagy Ferencz vendéglőjében. A közönség közü is tömegesen vettek részt. A hangulat élénkítésére nagy befolyással voltak az egymást sűrűn követő fölköszöntések, melyeknek sorát Nagy Imre a tordai dalkör derék elnöke kezdette meg. Fölköszöntéseket mondottak Dr. Knöpfler Vilmos az ünnepély elnöke, Bihari Károly tanár, Deák Lajos, Borosnyai Pál képviselő, Szász Károly minister tanácsos, s az ünnepi óda kitűnő írója; továbbá Réthy Lajos tanfelügyelő, Hegedűs István tanár , Teleki Sándor ezredes, s rajtuk kívül még számosan. Az estélynek éjfél után volt vége. Az ünnepély napja. Vasárnap a reggeli és déli vonattal A szobor bizottság a városháznál folytatta működését. Egy órakor kezdett gyülekezni a közönség. Fél kettőkor megindult a menet a szoborhoz. Elől Borosnyai Pál szoborbizottsági elnök, nyomában a bizottság többi tagjai, a városi hatóság, s törvényhatósági bizottsági tagok, hatósági küldöttségek, testületek képviselői, a Bajtó férfiai stb. stb. Irtózatos rendetlenség, nagy népfopogás között, a tömeg összezsúfoltsága túlnyomva hol előre, hol hátra, hol jobbra, hol balra, végre elérkezett a menet a szoborhoz. Ott már jelentékeny számú közönség foglalt posittot. A tűzoltók, a rendőrség, kiknek a rendet fönntartaniok kell vala, ezalatt otthon szép gálába fölöltöztek, csak a helyszínén nem lehetett látni imagul egyet sem. Az összezaufolt embertömeg között lassanként előrenyomultak a szereplő egyéniségek , hozták a koszorúkat, igyekezett mindenki előre, s lett oly tolongás, hogy gyöngébb idegzetű emberek elmenekültek, egy kettőt az ájulásig összenyomtak. Mintegy öt-hat ezer ember hullámzott előrelátta. A testületek egymás mellett nem tömörülhetvén, nem voltunk képesek az összes küldöttségeket feljegyezni. A nevezetesebb egyéniségek közül azonban ki kell emelnünk, hogy ott láttuk gr. Esterházy Kálmán kolozsmegyei, Domahidi Ferencz szathmármegyei főispánokat teljes magyar díszben, laknok magyar diszöltözetével szemben szembeötlő ellentétet képezett gr.Báldi Gergely marostordamegyei főispán cynikus pongyolája, mely az ünnepély méltóságához legkevésbé sem illett. Marostorda megye főispánja, ki olykor-olykor erdait is fel szokta tenni, ha egyébért nem, a Bem-ünnepélyen való magatartásáért is megérdemelné, hogy nyugalomba helyeztessék. A ki egy- egy országos ünnepélyen, főispán létére, oly ruhában jelenik meg, amilyennel csak 8zórás kertjében vagy pinczéjében jelenhetik meg, az nem érdemli meg a bizalmat sem kormánytól, sem a kormányzottaktól. Ott láttuk továbbá Kutya Imre mármaros-szigeti kir. törvénzéki elnököt, Gyalokai Lajos nagyváradi kir. törvényszéki elnököt, Nagy Ferencz heves megyei főjegyzőt, Kiss Sándort, Bem volt irodavezetőjét, s debreczeni intendáns, Horváth Jánost, Horváth Ignáczot, Teleki Sándor ezredest, Haray Viktort, dr. Spányik József dévai közp. megyei főorvost, ki ugyanazon ruhájában jelent meg, melyben 1848 — 9- ben Bem mellett mint tábori főorvos működött ; ott láttuk Gyarmathy Miklós, Gyarmathy Zs., Frits A., Bányai V., Tamássy János, Bedőházy János, Tolnai Gábor stb. régi honvédeket, továbbá id. gr. Teleki Domokos, gr. Lázár Vincze, gr. Esterházy Miguel, gr. Kornis Albert urakat s aristokrátiánk sok más kitűnőségeit Filep Albert, Koós Ferencz, Réthy Jan