Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-03-16 / 61. szám
nakulásra lenne szükség; továbbá közel 100 csolnakot, dereglyét rendeltem oda, melyeknek egy része már ott van, más része szintén ma oda fog érkezni; ez eloszlik Békés és Gyula közt. Azonkívül Békés városára nézve, minthogy a főispán Gyulán kénytelen tartózkodni, mert az most a legveszélyeztettebb hely, Békésmegye alispánját kineveztem kormánybiztosnak. A szegedi folyammérnököt Szeghet szintén oda rendeltem Békés városába, aki azt hiszem, legközelebb oda fog érkezni, melléje adván több mérnököt. Azon kívül felkértem a katonai főhadparancsnokságot, hogy 300 hidászt rendeljen ré Másfelől a munkafelosztás, amely oly hatalmas tényezője újkori összes haladásunknak, azokon a terheken is érvényesítette magát, és már ma az egyetemek arra, hogy valakinek bölcsészettudori oklevelet adjanak, nem követelik többé tőle, hogy az emberi tudás minden ágaiban jártas legyen; a tanárvizsgáló bizottságok tökélyesen beérik, ha a tanárjelölt egy főtárgyból és egy melléktárgyból kiállja a vizsgát; manap vannak külön szemorvosok, külön fülorvosok, külön sebészek, sőt még ezek is egyes részletekre fektetik működésök-Szint Gyulára a töltések erősítésére és a nők fősúlyát, és ha a tudomány tovább egy munka teljesítésére, továbbá, hogy 60 utászt halad, még nagyobb alosztályozást fogunk rendeljen oda. Ezek ma d. u. 3—4 óra között oda meg fognak érkezni. És az eddigi példa után, amelyet Kiszely táviratából merítettem, hogy t. i. a katonaság megjelenése nagyobb bátorságot én előt önt a lakosságba, reményem, hogy ha ezen katonaság oda ér és a lakosság újabb erővel fog a munkához látni, és talán sikerülni fog nagyobb veszélytől a várost megmenteni. Ennyi az, amit a t. háznak ma jelenthetek. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ami tőlem, a mi hivatalomtól telik, mindent el fogok követni, hogy legalább a nagyobb veszély elháríttassék, vagy ha ez mégis bekövetkeznék, legalább a csapás enyhíttessék, a menekülés mindenesetre lehetővé váljék. Kérem !áékóztassék válaszomat tudomásul venni. (Élénk helyeslés.) Irányi Dániel még néhány felvilágosítást kérvén, ezek megadása után — a miniszter válasza tudomásul vétetett. A képviselőház ezután folytatta a fővárosi rendőrségről szóló javaslat részletes tárgyalását megérni, és valamint már most is látjuk, előrehaladott műveltségű államokban, hogy a polgári perek a bűnügyi eljárásnak, a kereskedelmi és váltópereknek, a házassági és váló pereknek, a sajtóügyeknek, mind külön speciális bíróságai vannak és működnek, úgy valószínű, hogy nemsokára az ügyvédek is ily specialistákká fognak válni. Ugyane m munkafelosztás érvényesítette magát és érvényesíti magát mindinkább az ipar terén is. a mesterség természetében fekszik, hogy az iparosok helyes felfogása szerint az inasból legyen segéd, a segédből mester, azaz oly iparűző, aki önállóan állít fel egy ipartelepet, és benne segédeket foglalkoztat. Már azokban az országokban , ahol az ipar fejlettebb, mint nálunk, sőt részben már nálunk is, azt tapasztaljuk, hogy az ipar terén a munkafelosztás már anynyira ment, hogy például, vannak szabósegédek, akik soha egyebet nem készítnek, mint mellényt, vannak asztalossegédek, akik csak épületmunkát dolgoznak, nem is említve azt, hogy még a czéhek virágzó korában is, például nálunk a magyar és a német szabó, a csizmadia és a varga, a lakatos, szerkovács és sarkantyus, egészen külön vált mesterségek voltak. Ezt tekintetbe véve, kérdhetjük , hogy mikor a szakképzettség kérdése merül fel,, ez olyan szabósegédet, s ki álnase csinált egyebet mellénynél, eltiltsuk-e a szabó mesterség önálló űzésétől, azon reményben, hogy mint mester se fog egyebet csinálni, csak mellényt, vagy tiltsuk el a mesterség önálló folytatásától, nehogy szabómesteri jogára hivatkozva, kabátcsiná- lásra is vetemedjék és elrontsa kabátjait azoknak a hiszékenyeknek, akik nála, mint szabónál, kabátot rendeltek ; vagyis határozottabban kifejezve, az itt felmerülő alternatívát, amikor annak a szakképzettségnek a bebizonyítása jó kérdésbe, amelytől e követelmény szószólói függővé kívánják tenni az önálló iparjog megadását, csak annak akarnak-e iparjogot adni, aki az illető mesterségben előfordulható bárminemű munkának előállításában egyaránt jártas, vagy megengedik, hogy olyan is lehessen önálló ipara a ki az illető mesterség csupán egy sspeciális ágát kívánja űzni és ez utóbbi esetben kivánják-e, hogy az ilyen határozottan és viszszavonhatlanul el legyen tiltva minden oly munka elvállalásától, amelyre szakavatott voltát részletesen be nem bizonyította ? Azt hiszem, hogy a józan felfogás se az egyik, se a másik nézethez nem csatla IPAR-ÜGYBEN. Finály Henrik e. tanár ét keretk.iparkamarai elnök fölterjesztése a földmivelet-, ipari és kereskedelemügyi miniaterhez. A szakképzettség követelésének szószólói szeretnek hivatkozni arra,hog 14&fó, orvostól,H így Teától, bírótól, katonatiszttől, és átaljában minden oly pályára lépő embertől, amelyen részletes szakavatottság megkívántató, megkövetelik a szigorlatokat és szakvizsgákat, miért ne követelné meg a törvény az iparostól is a kinek hogy hivatásának megfelelhessen, hogy szakképzettségre szüksége van, csak nem tagadhatja senki. Itt sem akarok arra a térre menni, hogy keressem a különbséget a például felhozott hivatások és a mesterség űzése közt. De arra vagyok bátor figyelmeztetni, hogy egyfelől a például felhozott esetekben állás és tehetség az a mértéke, amelyee a jog megadása függővé van téve, egész általánosságban nagyon szabatosan meghatározható; mindazonáltal ott is van annyi játéka a vizsgálóbiztosok önkényének, hogy egyáltaljában nincs kizárva a lehetősége annak, hogy igen derék jelöltek megbukjanak, holott aránylag nagyon gyengék keresztül siklanak és hogy a tűrhető sikerrel kiállott vizsga még korántsem biztosíték arra nézve, hogy az illető a maga pályáján kellően be fogja tölteni a helyét. (Vége.) hozhatik. Az általános jártasság követelése oly szakvizsgálatnak kellene hogy alávesse az önálló iparjogért folyamodót, amely, eltekintve a vele való fáradságtól és költségtől, egyenesen a bírálók önkényének dobná oda a folyamodót, annyival is inkább, mivel a követelményeknek való megfelelés fokozatának mértékét szabatosan meghatározni és körülírni lehetetlen. A második alternatívát kizárja a fejlettebb ipar természete, mert hiszen ma a nagy városban, a jó módú mesteremberek műhelyeiben máris különféle mestersegédek foglalkoznak és például nem lehetne eltiltani egy bútor asztalost attól, hogy a bútoraihoz netalán szükséges esztergályozott darabok előállítására a maga műhelyében esztergályosokat is ne foglalkoztasson, vagy a nála készülő szekrények zárait és sarkait ne készíttesse egy saját műhelyéhez ragasztott kis lakatos műhelyben. Kisebb városokban meg lehetetlen lesz az egyes mesterségeket egymástól különválasztani. Hiszen még a czéhek korában is voltak a vidéken mesterek, akik egy személyben csizmadiák, férfi és női czipészek voltak , akárhányszor kénytelen volt a vidéki ,lakatos puskamives munkát elvállalni, és hány ács nem dolgozott asztalos munkát is stb. stb. Eltiltani az ilyet nem lehet, mert elzárná az ily tilalom a fogyasztó közönséget attól, hogy azt a munkát, amire szüksége van, avval a mesteremberrel készíttesse, akit meg tud kapni. A végén is, ha az az igazítás, amelyet a czigány kovács eszközöl a megromlott arató gépen , csíny és pontosság tekintetében nagyon messze is fog állani a gépész-lakatos munkájától, mégis csak jobb a birtokosnak, ha gépe használható állapotban lesz, mintha egyátaljában nem tudja használni. De még egy másik fontos tekintet járul ehez. A felszabadult inas még korántsem kiképzett segéd és az önállóságra vergődött a mester önállóságának első idejében nem lehet oly gyakorlott és tapasztalt, mint az a mester, aki 15 —20 év óta űzi mesterségét, és oly kevéssé, mint ahogy az újonnan felavatott orvostudor mérkőzhetik az évek hosszú során át gyakorlati tapasztalatokban gyarapodott gyógyászmesterrel. Azok a követelmények, amelyeket tehát az önállóság jogára igényt tartó iparossal szemben felállítni lehetne, oly szerények kellenének hogy legyenek, hogy csakugyan nem fizetné a fáradságot a bebizonyítással járó baj és küzdelem. Azt a pontot, hogy valaki igen jól értheti és megtudhatja bírálni egy manája jó és szakszerű voltát, ha ő maga nem is tudja megcsinálni, nem is szükséges említenem. De igenis szólnom kell arról, hogy a szakképzettség bebizonyítását átalánosan kötelezővé már csak azért se lehet tenni, mivel némely mesterségre nézve maguk az iparosok se tartanák szükségesnek. Amit lehet követelni, az egy általános iskolai alapoktatás, amely csakugyan lényeges befolyással volna az iparosok erkölcsi és jellembeli színvonalának emelésére és e követelményt csakugyan felveendőnek tartom az ipartörvénybe és erélyesen végrehajtandónak. A harmadik kérdésre most is csak az a feleletem, hogy igyenis fenntartandó a speciális felügyelet, amely a törvény 5 ikmában előszámlált iparok űzését hatósági engedélytől teszi függővé és ez iparágakat közbiztonsági, közegészségi, közerkölcsiségi és más közérdekek szempontjából hatósági ellenőrzés alá helyezi. Csakhogy, véleményem szerint, a törvénynek nem kellene ez iparágakat névszerint elé számlálni, sem az egész országra kiterjedő szabályrendeleteket rájuk alkalmazni, hanem az ily felügyelet és ellenőrzés alá veendő iparágak kijelölését, azok lajstromának esetleges kiegészítését, a rájuk vonatkozó szabályrendeletek megalkotását a helyhatósági közegekre kellene bízni, amelyek megalkotott szabályaikat csakis miniszteri helybenhagyással juttathatnák érvényre és módosíthatnák a szükség és a helyi viszonyok követelményeinek figyelembe vétele mellett. A negyedik kérdésre határozott igennel felelek, a segédnek igenis legyen kötelessége, hogy keresményéből fizessen járulékot azoknak az egyleti alapoknak, amelyek célja a beteg, az elnyomorodott, vagy saját hibáján kívül munkaképtelenné vált munkásról és családjáról gondoskodni, és e gondoskodást nemcsak betegség és halálozás esetére, hanem kényszerű utazás, vagy munkaszünetelés esetére is terjeszteném ki. Arra nézve, hogy a más városba átköltöző segédek mi módon élvezzék azoknak az egyleteknek a segélyezését, csak azt a megoldását látom, hogy az országban létező ily segélyegyletek bizonyos tekintetben egy országos szövetségben álljanak, hogy a más városba költöző legény új lakhelyén épen úgy élvezze a jótékonyságot, mintha ott fizetett volna, ami korántsem oly bajosan kivihető, mint ahogy sokan képzelik. Sőt tovább megyek, és azt vitatom, hogy e segélyegyletek országos szövetsége, ha czélszerűen szervezkedik, még arra is találhatna módot, hogy egyes kiváló segédeknek külföldre való tanulmányi utazásra is nyújthatna stipendiumokat. Ily hasznosoknak ismervén el ez egy leteket, egy perczig se habozom a munkaadókat felelősekké tenni a járulékok pontos befizetésére nézve. Ami e segélyalapok szabályozását illeti országos törvénynek kellene mindenesetre az alapelveket megállítani ; az egyes egyletek alapszabályainak megállapítását bátran lehetne magukra az egyletekre bízni és a ministeri jóváhagyást csak attól tenni függővé, hogy az alapszabályok részletes szabályai az általános törvény elveibe ne ütközzenek. Ami az 5-ik és 6-ik szám alatt feltett kérdéseket illeti, czélszerűnek tartanám, hogy azokat az iparosokat, akik hivatva volnának, mint szakértők közreműködni az elsőfokú iparhatóság ténykedéseinél az iparkamarai választók az iparhatósági kerület terjedelme és iparos népessége számarányához képest meghatározandó számban mindig egy egy évre válaszszák. A második fokú iparhatóság mellé, ha ugyan nem mutatkoznék czélszerűnek magukat a kereskedelmi és iparkamarákat másodfokú iparhatóságokká tenni, mindenesetre e kamarák volnának hivatva a közreműködő iparosokat kijelölni. Harmadfokú iparhatóságnak a közgazdasági minisztériumnak kell lenni. Kegyelmes uram! Annyira át vagyok hatva attól a meggyőződéstől, hogy a szabadság csak üdvös hatású lehet mindenre nézve, amiben az emberi ész, értelem és munkaerő működésre van hivatva, hogy lehetetlen nekem bármely oly intézkedést pártolnom, amely a szabályozás és rendezés ürügye alatt szárnyát kívánná szegni az egyén erőkifejtése törvényt s szabadságának. E meggyőződésem csak erősbödik abbeli tapasztalásom után, hogy az iparszabadság a szorgalmas, törekvő én értelmes iparost még soha és sehol nem akadályoztatta mindazon sikerek kivívásában, amelyekre a legmerészebb becsvágy törekedhetik, valamint, hogy maga a szédrendszer minden kizárólagosságával és kiváltságával együtt sohase nyújtotta azt a biztosítékot, hogy nem életrevaló iparosok szegénységgel ne küzdjenek el, ne bukjanak, és hogy a közönség értetlen és hanyag mesteremberek munkáiban tetemes károkkal ne csalódjék. Ha nálunk a tapasztalás azt látszik is bizonyítani, hogy talán a mi iparosaink még nincsenek meg érve a teljes iparszabadság élvezetére, nem fogok arra hivatkozni, hogy mégis vannak országszerte kiváló iparosaink, akik úgy az iparnak díszei és büszkeségei, mint a fogyasztó közönségnek átalánosan tisztelt kedvenctei és méltó, köztiszteletben álló tagja a társadalomnak , hanem csak arra, hogy az iparszabadság nálunk még nem oly régi intézmény, hogy az eddig szerzett tapasztalatok kedvezőtlen oldalait kiemelve, magát a szabadságot tegyük érték felelőssé. Igaz, hogy a szabadság nem akadályoztat senkit meggondolatlan, előre, sőt részakaratú cselekmények végrehajtásában, de legalább nem zárja el senki elől az utat, hogy okos, észszerű, helyes és közhasznú tevékenységében egész erejét és tevékenységét úgy érvényesíthesse, a mint reá és a közre nézve üdvös és jó. Kolozsvárt, 1881. évi márczius hó 11 én. Finály Henrik: A czűr meggyilkoltatása. A szentpétervári hivatalos lap márcz. 14-től jelenti: A midőn a czár ma délután 13/ órakor a lovardából visszatért, a Katalin csatorna mellett nem messze az udvari istállókhoz vezető hídtól, bomba esett a kocsi alá, mely szétszaggatta a czár lábait. A két merénylő közül az egyiket elfogták. A czár állapota, a vérvesztés következtében teljesen reménytelen. A hivatalos lap jelenti: Isten akarata megtörtént. A mindenható ma délután 3 óra 35 perckor magához hívta ez életből Nikolajevics Sándor czárt. A czár kevéssel halála előtt megáldozott. ♦ Az „Agence Russe“ még a következő részleteket közli a merényletről: A midőn a czár, követve kíséretétől és a rendőrminiszter segédjétől, a téli palotába hajtatott, a Katalin-csatorna part . Emlékezzünk régiekről. *) (Apró emlékek.)' Ilyarmathy Zsigánétól. Ha az Apró emlékek legnagyobb része egy élő asszony körül forog, akkor merésZ gondolat azt ily czimmel bocsátani világgá .Emlékezzünk régiekről." E merészség élét lágyítja az, hogy nem az asz szony régi, (mert hát tudvalevőleg ilyenek nincsenek is,) csak az idő már régen múlt, melyben kezdetét veszi az az igaz vendégszeretet, amelyik ritkítja párját. Nagy eseményeket a történelem jegyez fel késő utódok számára. Apró dolgokat — ismerősökről, ismerősöknek — magunk is elcseveghetünk, kivált, ha akad köztük olyan is, ami anagy napokban" megtörtént és még sincsen feljegyezve sehol. Tehát elsősorban megemlékezem egy tőrül metszett magyar asszonyról, kinek vendégszeretete visszanyúlik ama dicsőséges napok fényébe, melyeknek ragyogásából az akkor élők legnagyobb része nyert egy kis fényt. E jó magyar asszonyról bátran megmondhatjuk életében az igazat, hisz nem só félő, akiről semmiesetre sem lenne szabad elismeréssel nyilatkozni, nehogy saját dicsőségünket elhomályosítsuk. Régen múlt fényes emlékű napok azok, mikor a vendégszeretetéről ismert, türül pattant régi szabású magyar asszony, mint piros, pozsgás, gömbölyű, fiatal menyecske csodát miveit kifogyhatatlan vendégszeretetével. Ki ne ismerné a bájos Körös völgyét, fenséges sötétzöld erdeivel, égbe nyúló gránit szikláival, melyek alatt csillogva kanyarog a Körös és sebesen siklanak a tutajok. A hegyekről kis vízsugarak csörtetve omlanak alá, a fákon és sziklákon madarak csicseregnek , az erdők és vadoovirágok illatával összeolvad a havasról leultatott fenyőtönkök főszeres párája. A mily kedves és elragadó a völgy nyárban, oly rideg, élettelen, télen. De talán soha sem volt zordabb és hidegebb, mint az emlékezetes 1848. telén. Az óriás sziklákat hó borította, a bodros vizű Körös, mint hoszszu üveglemez, keményre fagyva csillogott s a hóval fedett szűk völgyben, a befagyott vizen feküdt a magyar tábor. Sanyarú és zord lehetett e táborozás, mikor még a szigorú Bem apó is azt mondta rá: „No, csak Szibériában képzeltem ily sanyaruságot." De az már igaz, hogy a lelkesültség csodákat mivel, s én igazibb, tisztább lelkesültséget képzelni nem tudok, mint az lehetett, mely a szabadságharczban oly hőssé tette a nemzet fiait. Ez az igaz lelkesültség nem engedte csüggedni a körös-völgyi tábort sem, ezért tűrtek éhséget, fagyot, ruganyos kedélylyel, elpusztíthatlan kedvvel. A csúcsai szűk völgyben történt, hogy midőn B.Hunyad felől gr. Szt.-Quentin meg akarta lepni a magyar tábort, egy sziklacsúcs mellől lelőtte lováról a tizennégy éves honvéd. Ezen ütközet után írt Wardener a magyar hadsereg parancsnokának Riczkónak, hogy ha sebesülve vagy halva kiadják Szt. Quentin grófot, ők is szabadon bocsátják az épen aznap elfogott Gyarmathy Sándor kormánybiztost, a ki a tábor számára pénzt hozván, a Meszes alatt elfogatott.— A Szt.-Quentin hulláját ki adták, kit decz. 19 év, katonai diszszelszel eltemettek a b.-hunyadi Birkertbe, hol magas, szürke síremlékét zöldelő moha borítja. Gyarmathy Sándort pedig mint rabot, hurczolta Urbán Szebenbe, s csak mikor e várost bevették a magyarok, szabadult ki. Mikor a csucsai tábornak már alig volt élelmiszere , és a faluból is jóformán kifogyott minden, annyira, hogy midőn az ismeretes örmény fogadóst, „L uk á cz bá c z it, egy reggel üdvözölni akarta Baróthy, az egyik honvédtiszt, s igy kezdte: .Adjon ..." — az szokott serpitésével rémülten szólt közbe: „Iszten uteze, szemmim ezinczen !" Tehát, mikor még a fogadós is rémülve szabadkozott, ha azt hitte, hogy enni kérnek tőle, akkor kezdődött a körösparti kis házban ama csodával határos vendégszeretet. Ott is kiürült már régen az éléskamara, de azért nemcsak a táborkari tisztek ültek mindennap jó ebédhez, hanem mindazok, akik a táborból e kis házban megfordultak, s ilyen körülmények között pedig fordultak meg néhányan. Annyira, hogy nap, nap után ötször-hatszor, sőt tízszer is terítettek ebédhez azok számára, kik még aznap nem ettek. S a fiatal háziasszony ezt mind oly könnyen, vidáman és szívesen tette, hogy senkinek sem jutott eszébe az a nem épen kényelmes gondolat, hogy: én itt bajt csinálok. Még az egyetlen fejős bivaly is egészen a vendégszerető gazdaszszonyhoz való volt, mert ellenkezőleg, a rátartós, szeszélyes bivaly természettel anynyiszor állott meg naponta a fejősre, ahányszor épen szükség volt egy pohár tejre. Arra pedig gyakran volt szükség. Nor én ezeket elbeszélni hallottam — a leghitelesebb szemtanú — az urántól, ki maga is, mint tizenöt éves honvédtiszt, osztozott e vendégszeretetben —megkérdeztem, hogy hát ugyan miből tudott naponta annyi embert jól tartani? — a tűzről pattant gazdasszony így feleit: „Jaj lelkem, tele kamarából a bolond is tud jó ebédet főzni! Az a mesterség, mikor Laczi konyhát üt az ember — semmiből. Olyan ez, mint a szegedi szappanfőzés, nem lehet azt elmondani — tudni kell." És amint kezdte a forradalom alatt a piros pozsgás gömbölyű menyecske, úgy folytatta a mindig terjedelmesebbé váló Jó magyar asszony, s igy lett belőle az egész vidék „anyjok"-ja. Eredeti modora, talpraesett megjegyzései, apró székely furfangjai, a mily sajátságosak, épen oly mulatságosak is. Egyszer egy lakodalmi vacsorán őtet kérték fel, hogy vállalja el a gazdasszony szerepét. A násznagy egyik jól ismert szellemes író volt, nászasszony ennek felesége, a széphangú énekesnő. — A násznép vigan volt: a gazdasszony kitörő jó kedve s a Salamon zenekara felvillanyozta a kedélyeket, csak a kis nászasszony volt bágyadt, törődött és szerett volna már túl lenni a vacsorán, hogy lepihenhessen. De nem igen bátorkodott senki sürgetni a gazdasszonyt. Hanem egyszer még egy finom úr, kiben a fiatal művésznő iránti gyöngédség legyőzte a korosabb asszonytól való félelmet, így szólt: „Édesanyjokom, látja, a kis nászasszony nem jól érzi magát, tehát, ha lehetséges, kérem tálaltasson." „Enyje, toringe tót! hát azt hiszik, hogy úgy van itt is, mint a színpadon szokás? Ott, czingilingi! csöngetnek hármat, felhúzzák a kortinát és esznek semmit! Itt, lelkem, meg is főzzük, meg is eszszük ámúgy istenigazába a főztünket !" Mióta vadszőlővel befutott, igazán regényes fekvésű kis háza előtt vasúti kocsik dübörögnek végig, folytonos pörlekedésben áll a vasúttal. — „Hogy a menykő csapta volna meg, a ki fel is találtai — szokta mondani, ha a borszéki mellől fel felszöknek vendégei, — mióta ez a veszett itt fütyöl az orrom előtt, ki sem mulathatja az ember magát vendégeivel! — Még csak a métermértékekkel van úgy megakadva, mint a vasúttal. „No, látja, lelkem, — mondta egyszer — soha sem tudok jó levest főzni, mióta méterrel mérik a húst, mert tudja nagyapám, hány métert, vagy decegráraot, vagy mi a ménkőt hozassak!“ Nagy és kis urakkal, okosokkal és korlátoltakkal, kitűnő tapintattal tud bánni. Ha önhitt, egy tudatlan gazdasszonyok asztalához veti sorsa, azokat jámbor arczczal ülteti fel, rendre tanulgatván tőlük az elhibázott étkek készítésmódját. Ha valaki okvetetlenül szellemesnek akar feltűnni előtte, azzal rögtön úgy bánik, mint ha rendkívül csodálná szellemét. — Hát miért rontanám kedvét? — szokta mondani, ha valaki szemére hányja ezt az ártatlan furfangot. És nem is rontotta ő soha kedvét egy vendégének sem, mert abban leli legnagyobb gyönyörét, ha azok jól találják magukat házában, s igy el lehet képzelni, hogy a körösvölgyi, regényes fékvésű kis ház soha sem szűkölködött vendégekben. Szives látás, jó magyaros étkek, még egy félrébb eső, kevésbé szép helyet is vendéglátottá tennének. Csiga rétesei híresek az egész megyében s erre büszke is azért, midőn egyszer egy német vendégét kínálta a forró rétesből, s az venni akarván, előbb megjegyezte: „Zugross'. . . Oh hogy ezukros a menykőbe ! hát ki rontaná el a túrós rétest ezukorral ? — förmedt a szegény németre. Egyáltalán a németekre keveset ad, s eredeti politizálásának legnagyobb érve mindig az — „mert hát mégis hunczut a Dómét!" A világ folyásával sehogy sincsen megelégedve „Heidl lelkem — mondta egy napon nekem, midőn én gyönyörködve tekintettem végig a völgyön — mikor itt a dicső honvédek táboroztak — beh másnak képzeltem a jövőt; de nem is jó nekem azokra a fényes napokra gondolni; istenbizony, összezavarodik a szivem! Hejh! beh ezudar világ is ez! — Látja, anyjokom, engem más érzelem tölt el, ha a múltra gondolok, s ahelyett, hogy elkeseredném, bizalommal tekintek a jövőbe, mert én csak a meteor fényes futása után közvetlenül beállt sötétre emlékszem, s ahol a sötéthez mérve, a jelen egy pirosló hajnalként sugárzik előttem, csak egy jelenetet említek fel. Sok, sok évvel ezelőtt, emlékezem, hogy néhányszor, midőn a szobába léptem, szüleira gyorsan toltak be egy fiókot, jól láttam, hogy előttem titkolóznak. De hát mi lehetett abban a fiókban? — Mutassák meg nekem is, mi van ott — szóltam egy napon midő a jelenet ismétlődött. Szüleim egymásra néztek és szegény mama azt súgta apámnak: „Ha a gyermek is észrevette óvatosabbaknak kell lennünk." S én gyermeki furfanggal rögtön kitaláltam, hogy nem mama lesnd az, kitől e titkot megtudom. Mikor, mint rendesen, jó apámmal járkálni mentünk a hegyek közé, s kifáradva, leültünk a mohos kőre, a „Rado” gyöngyöző forrásai mellé, én — mielőtt beszélni kezdte volna azokat a kedves régi történeteket — feláltam, háta mögé mentem, átfogtam nyakát, s úgy kértem, mondaná el nekem, mi van abban a fiókban? — Hejh ! kislányom, nem értenéd te azt még meg! Majd, ha nagyobb leszel elbeszélem neked. — Most, édes apám S addig simogattam tündöklő, barna, sürű haját, mig elmondott egy hosszú, killönc* szép történetet, mely olyan volt, miutes tündér mese, és mégis igen-igenizomoru»l végződött. S ezután, titoktartásomban l* va, megígérte, egy megmutat«atok drága ereklyéket, nem semmisítettek Wis melyek elegendők lennének arra, kibörtönbe vigyék miattuk. ^ Sebesen, dobogó szívvel álltam a#e előtt, édesapám még egyszer óTaW**j körültekintett a szomában, azután tárt ültetett, s kihúzta a fiókét. Legfel® J papírba göngyölve volt egy akkora»' bocska nevezeti szinü szalag, mint zanlevél, egy másik papírba ugyanc»»*1' szinü nagyobb darab kelme, abból a*1^ lóból, melyet az unió kimondásakor *rongra tűztek. Végre átlátszó seljesPjpir alatt egy kép, egy fekete atillás,Darcza férfikép: Kossuth Lajos-Azután ünnepnap volt az or 1 .' mikor a fiókba tekinthettem, s rev. ..1 gyermeki szív kegyeletes, szent érzeltel fonta körül e rejtett tárgyakat 8 ^ emléke nem is fog elmosódni emlékek hatása okozta azt a kioonda*^ ^ lelkesültséget akkor, midőn a verválasztás alkalmával legelőbb lát* ^ nemzetiszin zászlót, egy szabadon ^ egész zászlót azokból a színekből, egy rózsalevélnyit oly sok éven titokban szemlélhettünk! — Dj, sültséget nem fognak azok kik még mindig szabadon láthattak, neket. Hát az milyen ünnep v°lt, ’ azt a dicsőséggel koszoruzott fértizet feltehetjük házunkban » re, a hol meg is fogjuk tartani . „ Aztán édes anyjokom, «jLj* még egyre, a mi szintén nem aeis * ejj, s a min egy ilyen jó magyar ^ még ha „ezudar is ez a világ ujt|i hogy örvend. Mikor először volta® ^ fővárosában, épen a mily ek8,g. , a uft hozott a lánczhidról egy szóttekintj lahangolt azután az általános utczán, boltokban, vendéglőkben,.^ g|j|* ban — csak német szó. Most, szór voltam ott, nemcsak a i« je* helyeken hallottam túlnyomd ‘“•pírtól szódét, hanem hallottam magy»r • M •vktatvMML Mutatvány a „MArczin» 16" csimp ján, nem messze Mihály a tájának kertjétől, bomba e5iuzliW»1 csija alá, melynek szétpattanó dar!?- k°‘ cserkesz katonát súlyosan mocRAU,4ikát Sándor czár kiszállt a kocibit61^ megsebesült katonákhoz állapo^»# kérdést intézzen, és nem hallgatón , fa*kga kérésére, ki tán sejtve a *1 LStlegnagyobb gyorsasággal akart a várlotába hajtani. Jea Pl-Alig lépett ki a czár kocsijáés másik odadobott bomba előtte szét, melynek darabjai mind a két szót szaggatták. A robbanás oly heves hogy a csatorna másik oldalán fekvő ,telplom és udvari istállók ablakaik törtek. 088*«Mihály nagyherczeg, ki szintén lovardából jött és palotájába hajtatott * Dvorsetzky, a rendőrminiszter segédje , a szétpattanó darabok 45 sebet ejtett , a czárhoz siettek és őt Dvorseczky kocsijában a palotába szállították. * *0' Egyikét a bönösöknek, kik . abákat dobták, elfogták, a másik élt«,1111’ tömegben. UDat« A czár vérvesztés következtében mi, a lépcsőn elvesztette eszméletét. Pár ne múlva ellátták a halotti szentséggel 4 óra körül meghalt a nélkül, e ’ méletét visszanyerte volna. A lakosság a téli palota elé tódult mely körül a katonaság cordont vont. Újbán a trónörökös távozott a palotából élénk kiáltással üdvözölte őt a tömeg. Valamennyi templomban imákat tartanak. A merénylők, kik szintigrótakarítással foglalkoztak, fehér kendőbe takarni vitték a bombákat. A letartóztatott gyilkosok egyike állítólag a bányászatii,démia növendéke. A kíséretből mintegy tíz személy részint megöletett, részint halálosan mesebesült. Azonkívül többen könnyű sebet kaptak. A robbanás oly iszonyú hatással nyilvánult, hogy a meglehetős távolságban fekvő istállók ablakai darabokra törtek esz- II. SÁNDOR. II. Sándor Nikolajevics, az oroszok czárja 1818. április 29-én (görög naptár szerint 17-én) született s 1855-ban márczius 2-kán lépett a trónra atyjának, I. Miklósnak halála után. Neveltetésének iránya főleg katonai volt s Miklós czár úrikkodásának utolsó évtizedében katonai küldetésben meglátogatta a nagyobb európai udvarokat; késbb azonban a katonai szolgálattól végkép visszavonult, mert testi szervezete a túlzott edzés folytán hamar megrendült. A szerencsétlen krími háború alatt halt meg atyja s ő lépett a trónra. Trónra lépte alkalmával kiadott kiáltványában nem sejteté meg a reformokat, amelyeket uralkodása elvéül kitűzött. A fegyverei zaja nem engedte, hogy a békés tervekre gondoljon; maga is még ez év október havában lement a harertérre, de jelenléte nem bírta visszaszorítani a győzelmes tagol-franczia hadsereget. Szebasztopol elesett s utána fegyverszünet állt be. 1856. márczius 30-án megkötötték a párisi békét, mely erős békékat vert az orosz hatalom túlterjeszkedésére, melyeket Oroszország huszonkét év múlva rázott le tér és diadal után magáról. A párisi békekötés után a czár Moszkvába utazott s itt kifejté a békés reformok programjaját. A miniszterium ujjáalakittatott. Gorcsukoff herczeg vette át Nesselrode kanczellár állását. 1856. szept. 7-én Morvában végbement koronázását körlevelében tudatta a hatalmakkal, melyben az ugyve«