Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)

1881-01-26 / 20. szám

r I­VJ-evévfolyam SZERKESZTŐSÉG: KÜLTORDA-UTCZA, N­YOMDAÉI'ill.KT­­Véttelenül beküldött költemények nem kötöltetnek. 8ig,mii bűtlen kéziratok nem adatnak (ima­dák bérmentes levelek fogadtatnak el. 20-dik szám n­apilap. Kolozsvár, szerda, 1881. január 26 KIADÓHIVATAL: KÜLTORD­A-U­T­C­Z­A, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: évnegyedre egy bóra . 4 írt­­ ki 1 . 60 . hirdetési ily­ ion 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tő p atka 10 kr. — Nyilttér: bora 35 kr. égés* évre ... 16 frt. félévre...................8 . 4 hyzanli zsinat. No hiszen tartottak Budapesten őrsi*103 pártértekezletet ! No hiszen ki­mutatták ,országosan*, hogy kicsoda­micsoda az a szélsőbal, mely ke­mény ítéletet tart elevenek és holtak fölött! és a mely a haza egyedüli, ki­­várólagosan patentált megváltójának reklamálja magát! v Gondolkozó ember előtt eddig sem volt titok, hogy az, a­mi a szélsőbalon fizetik, nem egyéb, mint f­r­á­z­i­s, tiszteletlen komédiázás tiszteletreméltó jelszavak alatt. Nem volt titok, hogy­an a pártban hiányzik az egység, hogy nincs tisztában feladataival, hogy üres frázisokkal takargat veszedelmes fogyat­­tolásokat; hogy ádáz viaskodás dúl kebelében; és hogy kénytelenségből vagy alattomoskodásból olyan tendeotű­­tk eltűrője vagy ápolója, melyeket nyíltan eltagad; és hogy sokszor úgy tesz, mint a sűrű ködben harczoló katona : saját bajtársai felé irányozza fegyverét. Hogy — egy szóval — az, a­mire e párt leg­­lírmásabban szokott hivatkozni:­­az elvi meggyőződés, határozottság és czél tudatosság* — nem egyéb ő nála, mint sűrű köd, melyben maga körül vag­­dalózik, a nélkül, hogy az orra hegyéig előrelátni tudna. De hát a párt mindeddig óvako­dott attól, hogy fogyatkozásairól tes­tületileg, hivatalos bizonyít­ványt szolgáltasson. Sőt ellenkezőleg : egyedüli öntudatos működése épen ab­ban állt, hogy eltitkolható hibáinak al­kalmatos köpenyeget szerezzen, és az el nem titkolhatókat vagy visszautasít­­sa magától, vagy ellensúlyozásról gon­doskodjék. Ha a szélsőbal kebelében valaki bakkot lő, azt a többi eltagadja; ha valamelyik elszakad Ausztriától, mind­járt akad egy másik, ki összeforraszt­ja a két állam kötelékét; az antidy­uaticust ellensúlyozza a tömjénező dy­­nasticus; a .democratát“ a túlzott ,aristokrata“; a német- és zsidófalót — a legkifogástalanabb toleráns és a minden nemzetiségek védelmező barát­ja; a zavargót, felforgatót — a legal­kotmányosabb és legbékésebb érzelmű. Képvisel e párt mindenféle ten­­dentiát egyszerre; ápol és tus- 8o­l mindent egyszerre. És k­o­­­médiázza a meggyőződésszerűséget is egységet. A vasárnapi értekezlet már most egész cdsat-val hozta ország-világ tu­domására eddig oly gondosan rejtege­tett gyöngeségeit. Összegyűlnek ők, hogy tanúságot tegyenek nagyhatalmú voltukról, hogy vessék meg alapjait az „országos" mű­ködésnek. A nagyzolás ösztökélte őket, hogy kilépjenek csendes h­á­z­i kö­rükből, nyíltan a világ elé. Kiléptek, testületileg. Hogy e „kilépést" olvasóink egész részletesen élvezhessék, nem sajnáltuk a tért, s lapunk más helyén bő tudósí­tást hozunk a szélsőbal értekezletéről. Kiviláglik abból, hogy milyen ösz­­szetándorodás kerekedett a „szervez­­kedési” jószándékból. Nem mi találtuk ki ez elnevezést: „byzanti zsinat“ ; a szélsőbal egyik előkelő tagja nevezte így a vasárnapi értekezletet. Eötvös Károly mindjárt beszéde elején kijelenté, h­­gy a párt többségre akar jutni a parlamentben. Ennek nem mondott ellene senki. De aztán ez is volt az egyetlen­­határozat*, a­mely .egységes* egyetértéssel hozatott meg. Eötvös beszédében előfordul ez a passus:­­meglehet, sőt bizonyos, hogy ha e politika tovább folytattatik, mely ma a nemzet nyakán ül, a nem­zet mint egy férfiú áll fel és veti le v­á­ll­a­i­r­ó­l szépségesen ha t­e­­het, és erőszakkal ha kell a mostani kormányt.* (V­e d e r­e m­o!) Helly ezzel szemben panaszol­­j­a, hogy ellenfeleik úgy tüntetik fel őket, mint erőszakoskodókat és felforgatókat, pedig a szél­sőbal nem t­u­d­o­z, az sem igaz, hogy nem egységes párt. A­ki összehasonlítja Eötvös és Helfy, Csanády és Ugron, Irányi és mások beszédeit,­­ tisztán meggyőződ­hetik, hogy mennyire van igaza Helfy­­nek, és hogy mennyire­­ráfog­ás“ mindaz, a­mit a szélsőbalról részaka­­ratú emberek híresztelnek. Kossuth nevével látnak munkához, és nem találják logika-ellenesnek, kép­telenségnek, hogy ha a personal-unio alapjára állanak, Irányit lezúgják, Eöt­vös erőszakkal fenyeget, Helly hódolati esküt tesz, dr. Csillag hivatalosan kép­viseli a social democratákat, Csanády megkülönböztet függetlenségi és 48-as pártot; a második értekezleten elvi kér­dések fölött harcz és háború tör ki, mely­ben minden hadakozó egyedül ma­gának vindikálja az igazságot; és mikor egyik azt mondja : ,mi n­e­m vagyunk németfalók!“ a többiek közbezúg­nak : „de azok vagyunk !“ egyetértenek fonnalitási dolgokban, lényeges elviek­ben eltérnek tizenhat­ felé, és nincsenek tisztában programmjuk alaptételével... és a zűrzavarnak és szétszakadásnak e hhaoszban Ugron Gábor ünnepé­­lyesen kijelenti, hogy : „épen abban fekszik a függetlenségi párt ereje, hogy egységes és egyetértő !“ No hogy ha csakugyan ebben fekszik a párt ereje, akkor a szélsőbal gyengébb, mint egy tollpehely az or­­kánban. És ha az országos értekezlet con­­statált valamit, úgy kizárólag e gyen­geséget constatálta — testületileg és hivatalosan. A tárgy természetesen sokkal há­­ládatosabb, hogy sem a vasárnapi­­zsi­natra­ még vissza ne térnénk. A képviselőház pénzügyi bizottsága e hó 23 án d. e. 11 órakor Szontágh­ Pál [nógrádi] elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a bélyeg és illetékekre vonatko­zó törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen vanunk Szapáry Gyula gróf pénzügy­­miniszter és Kránitz Béla miniszteri taná­csos. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitele­sítése után Dárday Sándor előterjeszti a bizottsági tárgyalások alatt eszközölt utó­dosítások új szövegezését, a­melyek elfo­gadtattak. A 26. § az elbbi tárgyalások ren­dén változást szenvedett volt, de most az eredeti szöveg visszaállíttatott. A törvényjavaslat tárgyalása után fel­merült azon kérdés, hogy péld­a hitbér­­nyugták adása kötelezővé tétessék-e s azok minő bélyeg alá essenek? Hosszabb vita után úgy találtatott, hogy e kérdés még nem érett annyira meg, hogy a nyugtaadás kötelezővé tétessék, addig pedig hagyassa­nak meg az általános szabályok.­­ Ezután a névváltoztatás iránti kérvények bélyegil­­éklete jött megbeszélés alá,­­ a bizottság azon javaslatban állapodott meg, hogy a névváltoztatás bélyege c­aládonkint 50 kr legyen, s ha egy kérvényben több család kérelmez, arra annyiszor 50 kr tétessék, a­hány család (szülők s gyermekei) folyamo­dik abban. A névátruházásra vonatkozó kérvények maradnak az eddigi bélyegille­ték alatt. Végre, előadó fölolvassa a jelentés szövegét s az, a mai megállapodások hoz­zátételének felhagyása mellett elfogadtatik és a mai ülés jegyzőkönyve is hitelesítte­tik. (D. É.) ------­A pénzügyminisztériumban az ország összes vasműveinek vezetésére külön osz­tály szereztetett, mely a vasművek köz­ponti igazgatósága czimet fogja viselni. Ezen központi igazgatóságnak a vasművek és az összes bányák igazgatóságai fognak alárendeltetni, és szakügyekben valamint üzleti kérdésekben teljesen önálló joggal ruháztatik fel. Az igazgatóság 1. évi April­­­én lép életbe, azonban az igazgató és az aligazgató, miután a személyek ki vannak jelölve, már e napokban fognak kinevez­­tetni.­­.A legújabb osztrák miniszterváltozás­ról a „Köln. Ztg.*-nak azt írják Budapest­ről, hogy az uj fordulatot jelent. Magyar körökben — írja nevezett lap — már régen megjósolták, hogy Taaffe gróf, a koaliczio­­nális minisztériummal tett első kísérletet s azt aztán egy párton kívül álló minisz­teriummá alakította át, végre is kénysze­rítve lesz kabinetjét pártkorm­ányra vál­toztatni át, az első lépés erre meg van téve és a pártkormányhoz vezető út sok­kal rövidebb, mint az, melyet Taaffe gróf addig a pontig tett, a melynél most áll. A magyar pártok meg vannak győződve, hogy a Taaffe és az alkotmány­párt közti viszályban végül ez utóbbi lesz a győztes és­ jut a hatalom birtokába. Bécs, a cseh, morva és sziléziai németek az alkotmány­párthoz szítanak; ez uralkodik a bureau­kraczia fölött és a hadseregben erős né­met párt létezik. A bírói kar, az arisztokráczia egy része, az egyetemek, a kereskedő világ és a sajtó az alkotmány­pártot támogatják; kell tehát, hogy oly párt, mely a közélet minden irányban ily mély gyökeret vert, előbb utóbb ismét magához ragadja a ha­talmat. AZ ORSZÁGHÁZBÓL A képviselőház jan. 24-én foly­tatta a czukor , kávé és sörfogyasztási adó­­javaslat tárgyalását. Orbán Balázs és Eötvös Károly felszólalásai után, beszélt dr. Sennyey Pál. Kijelenti mindenekelőtt, hogy csak az előtte fekvő tárgyhoz fog szólani. Állá­sát megkönnyítette az, hogy Lukács Béla és Wahrmann Mór a törvényjavaslatnak adótechnikai alaphibáit, és finanszpolitikai visszásságát kimerítőleg kitüntették, és föl­mentették szólót az ismétlésektől. Röviden fogja tehát indokolni azt, hogy pénzügyi és nemzetgazdasági szempontból ezen tör­­vényjavaslatot a részletes tárgyalás alap­jául nem fogadja el. (Helyeslés a balol­dalon.) Nem fogadja el pénzügyi szempont­ból azért, mert nézete szerint ezen adó­rendszer egy hibás lépés, és egy eltévesz­tett kísérlet oly téren, a­mely más ala­pokon adórendszerünknek hasznos és ter­mékenyítő tényezőjét képezhetné. De hogy ezt tehetné, egészen más alapok és elő­feltételek szükségesek. Szükséges volna átalános adórendszerünknek összhangotvn reformja és a fogyasztási adóknak vám- és forgalmi viszonyainkra tekintettel való ho­mogén beillesztése; szükséges e czélból az indirekt és direkt adók közti egyensúly­­nak kiegyeztető kompenzác­ió általi hely­reállítása. A jelenlegi erőszakos rendsza­bály fogja eredményezni, hogy korlátozva lesz produkc­ionális képességünk. Gazdasági viszonyaink sajátsága a főregulatora minden más értéknek, forgal­­omnak és keresetnek. Hibás számítás az gondolni, hogy újabb forrásokat nyithatunk a nélkül, hogy a régi forgalom ágazataira visszaható és káros hatást gyakorolhas­sunk. Minél több utat fogunk nyitni, min­dig egy és ugyanazon főforrásból fogunk meríteni, melyből minden forrás táplálko­zik. (Egy van­ a baloldalon.) Meg van győződve, hogy ezen adó a tervezett módozatok mellett kevés jöve­delmet fog hozni, egyesekre és a forga­­dalomra pedig kárt és kellemetlenséget fog előidézni. Ez adótörvénynyel is úgy fogunk járni, mint a fényűzési adókkal, melyek nélkülözték a gyakorlati alapot, s elméleti úton hozattak meg. De nemzetgazdasági tekintetből ag­godalmai alaposabbak, most is aránylag többe kerül a produkálás, mint másutt, s így a verseny nehezen, nem legyőzhető, de legalább fentartható. A­ki azt hiszi, hogy ezen adótörvény­nyel csak a megszavazott fogyasztási czik­­kek és csak kis mértékben fognak fujtat­ni, az vélekedése szerint csalódásban van. A számítás félreismeri az üzlet, forgalom és kereskedelem természetét. Meg van győ­ződve, hogy ennélfogva a kereskedő nem­csak az adótételt, hanem az adóval járó költségek, zaklatások és rizikó terheit is kell, hogy áthárítsa nemcsak ezen csikkre hanem minden más czikkre, ha a kereske­delmi konjuktúra úgy hozza magával. De nekünk épen előmozdítani volna hivatásunk nemzetgazdasági szempontból a kávé­ és sör fogyasztását. Hogyha itt bi­zonyos élelmi czikkeket megdrágítunk, hogy versenyezhetünk akkor Ausztriával, a kül­földdel, ha más részről gyártmányaink a közös vámtétel egyenlő terhének törvénye alá esnek. A miniszterelnök minapi beszédjére megjegyzi, hogy bár sikerülni foghat az osztrák czikkeket is egyaránt megadóz­tatni, de azt kénytelenek lesznek beis­merni, hogy oda­át ellenben a nagyobb vá­rosok kivételével nem fizetnek fogyasz­tási adót. A kormánypártra nézve a kérdés sarkpontja abban fekszik, hogy a jövedel­mek fokozásában addig menjünk, a­med­dig az államháztartás hiányainak fedezé­sére felvett kölcsönök kamatai és a nö­vekedő, de meg nem tagadható állami ki­adások új fedezetet követelnek. Ez azon pénzügyi programm, mely előttünk fekszik. Vagyis a terheket újabb adósságokkal és adószaporításokkal fedezni. Ez a nemzetet kétségbeejtően fenyegeti. (Úgy van­ a bal­oldalon.) És ez ez az, a­mit nemzet meg nem bir. Súlyosak a mai terhek, de Isten re­­gélyével elviseli ezt a nemzet nagy nehe­zen, de úgy elviselni, hogy újabb és újabb adóemeléssel fenyegessék, azt nem bírja meg ez ország sem pénzügyileg, sem nem­zetgazdaságilag. (Helyeslés a baloldalon) Pénzügyileg nem, mert a megterhelésben már elértük a non plus ultrát, nemzet­gazdaságilag nem, mert ezen bizonytalan­ság, kiszámíthatatlan jövőnk bizonysága elöl minden lehető lendületet és vállalatot, lehetetlenné tesz minden tőkeképződést. Tizennégy év óta folyvást szaporí­tottuk a terheket. Kéri szóló, hogy adas­sák a nemzetnek idő a pihenésre is, mert ez a rendszer kimerülésre vezet. A hírla­pokban olvassa, hogy az állami jövedelmek kedvezően folynak be. Hát kérdi, hogy ha e symptomok még csak messziről mutatkoznak, elfojtsuk-e azt csírájában újabb lecsapolási rendszerrel? Sokkal kedvezőbbek lesznek a jövedelmi viszonyok, hár természetes fokozódását be­várjuk. (Helyeslés a jobboldalon.) De azt mondják önök : a defic­it megvan, újabb adósságot nem lehet csinálni, tehát a szük­séges kamatokat fedezzük legalább. Igaz, a defic­it megvan, de azt e­­ja­vaslat sem oszlatja el. A defic­it krónikus természetében van a baj, s nem abban, hogy 2—3 millióval magasabb, vagy nem. Ne gondolják azt, hogy mi könynyen ves­- szük a dolgot. Mi látjuk azt és érezzük, s csak a még sokkal nagyobb veszélyre figyelmez­­­tetünk, mely abból származnék, ha ezen kölcsönök kamatait a nemzet lakásainak tőkéjéből fognák fizetni. Nem akarja szóló a viszonyokat feketébbnek festeni, nem akar izgatni, de ha széttekintenek az or­szágba, azt fogják találni, hogy a nemzet tőkéjéből él. (Úgy van­­ balról.) Ez tarthatatlan, ez olyan állapot, a­mely elmerülésre vezethet. Ha két kény­szerhelyzet között kell választani, kiadá­sainkat apasztani, vagy a jövedelmeket fo­kozni, ne mondják azt, hogy kiadásainkat nem lehet apasztani. Azt mondják, miért nem mutatunk rá a budget tárgyalásnál , hol apasszunk ? Többször jelezte szóló, hogy parlamentáris után, a takarékosság útján senki lényegest elérni nem képes.­­ Ezt egyedül a kormány helyes érzéke és helyes eljárása képes érvényesíteni. (He­lyeslés.) Ott, azokon a padokon a (szélső jobb­oldalra mutat) hangoztatta legelőbb szóló ezt, bár annak a vádnak tette ki magát, hogy az állami hatalom állását akarja vele koc­káztatni. Későbben a 21 es bizottság­ban indítványozta, s azon kifogással talál­kozott, hogy ez a szerepeket felcserélné, midőn a parlament készít programmot a végrehajtó hatalom számára. De ennek da­czára kiküldetett a bizotttság, a melynek munkálata természetesen nem lehetett ki­elégítő, mert a kormány kezdeményezése nélkülöztetett. Ezek daczára a bizottság több ki. ( TARCZA. AZ IRLANDI ÉLETBŐL. SHEA MARI. — Trench beszélye. — Francziából: Tussal G. (Vége.) Aztán tovább sirtam, végig gondolva mindezeken, midőn lépteket hallok az ajtó előtt; mindjárt gondoltam, hogy Eugén lesz. Eleinte egy szót se szólt, csak mellém ült ez ágyra. Néhány percz múlva megszólalt *• — Mi történt, kedves Marim? — Óh Eugén, felelem , anyám halott, most meghalt atyám is ! Látod, igy már én is meghalok, mert kétségbe vagyok es Tei * nincs egy betevő falatom ! — Hoztam ezt — szólt Eugén — egy kenyeret vonva elő. Megéreztem, hogy te­­» kerestél, aztán a mint a dologról haza •■értem, s anyám vacsorát adott, nem et­tem semmit, hanem magamhoz vettem e kenyeret, s elhoztam neked. Egyél ked­ves Marim, mert én, ha egy kosárral vol­na előttem, se tudnék enni! — Tudtam én — folytatá a leány — k°gy a szegény fiú inkább magától vonja a falatot érettem. De én már félig kilőtt voltam, s barátságos pillantást vet­­ek reá, mondám: — Kedves Eugén, jól tudom, hogy ágadtól vontad meg, de még­is meg­­®8iem irántad való szerelmemből, hogy **•8 ne haljak itt, a szemeid előtt! Én úgy tettem. — És most Mari, jőj hozzám — szólt. *pjám­ majd gondodat viseli, én pedig reg- 8*1 ide jövök, s eltemetem helyetted at­yá­dat. És úgy is tett a derék fiú. Megás­tuk a sirt ketten, s belé fektettük atyá­mat a hogy volt, mert koporsót nem le­hetett szerezni. Oda helyeztük édes­anyám mellé! Majd,ha a nagy nap eljő, bizonyá­ra úgy kelnek föl mindketten, mintha arany koporsóba feküdtek volna ! Ismét sírva fakadt, de ezúttal rövid ideig. — És most sem akarja Eugén ne­vét beírni ? együtt élnénk, mert fájdalmas volna az elválás, miután mindig arra nó­gat, hogy menjünk a paphoz. Aztán meg­újítottuk a bérletet, tán az isten megse­gít, a méhek is jól dolgoznak, s az éhség se tér vissza többé. Nehéz lett volna ellenállani, főleg, miután ez egyszerű tettel egy ifjú, szerető pár boldogságát mozdítom elé. De midőn a jövőre gondoltam, melyet ez ifjú pár készít magának: néhány öt terméketlen föld, egy viskó,­­ néhány méhkosár, — át­láttam, hogy ha kérésüknek eleget teszek, csak megörökítem azt az életmódot, mely az anyát és apát megölte, s mely csak szükségre, s végső nyomorra vezet. Lehe­tetlenségnek tartottam, hogy e derék fia­talember, s kedves ifjú leány — e szép pár — oda kössék magukat azokhoz a kö­ves hegyekhez. Nem tudtam elviselni e gondolatot; elhatároztam tehát, hogy kí­sérletet teszek, elvonom őket e hozzájuk nem illő sorstól. — Jól van Mari, mondája , én végig hallgattalak, s kész is vagyok megtenni mindent érdeketekben ; de nem tudok meg­barátkozni azzal az eszmével, hogy egy oly szép leány, mint ti, s oly derék ifjú, mint Eugén: ott rakjatok fészket néhány lépésnyi terméketlen sziklán. Azt hiszem, sokkal jobb volna, ha Amerikában próbál­nátok szerencsét, mint azok, kik csak ma is oly tömegesen jelentkeztek e végett. Mari hallgatott egy perczig, aztán felelt: — Helyes uram, magam is sokat gondolkoztam azon, hogy bizony jobb vol­na Amerikában, mint azokon a vad he­gyeken; de én nem tudnám elviselni azt a gondolatot, hogy mások segélyével men­jek oda, mint egy jótehetetlen. Eddig még sohase szorultam a szegények intézetére, s nem szeretném azokkal menni át, kiket nagy uram szokott küldeni. — Értem vonakodásodat, — mondom, de egyebet ajánlok. Mit szólnál hozzá, hogy Eugén menjen el vagy egy évvel előbb, s nézzen szét, ha tetszenék-e nektek ott az élet ? Egy év múlva jöjön vissza, s ha nem szereti Amerikát, akkor bejegyzem nevét a kért haszonbérbe, — vagy lehet, hogy mindkettőtöknek egy más, jobb kis bérle­tet adok. — Nem szeretném megválni tőle egy egész hosszú évre, — felelt Mari, szerel­mes pillantást vetve a félénk ifjúra. De ha meggondolom a dolgot, talán mégis ez vol­na a legjobb, mert bizonyos, hogy oda fenn nagyon szegény a hely. Hanem Eugén­­nek nincs pénze ily útra ; én sem segít­hetem , a nélkül pedig nem indulhat el. — A pénz nem lesz akadály, fele­lém ; kölcsönözök én neki az útra. Ha gazdagon tér vissza, megadja; ha nem, jó, hát erről nem tehet! — Nagy uram erősen jó, felelé a leány, szomorúan Eugénre tekintve; de hát mit csinálok nála nélkül, hova men­jek, míg ő oda lesz? — Anyámnál maradsz, kedvesem, fe­lelt Eugén, kinyitva száját valahára. Tu­dod, hogy mindig úgy szeretett, mintha leánya lennél. Jól gondodat viseli érettem, de magadért is. — Azt hiszem, uram, igaza van, fe­lelt Mari, felém fordulva. Menjen hát, s próbáljon szerencsét egy évig. De vigyázz magadra, Eugén, — szólt az ifjúhoz for­dulva — vigyázz magadra ! Megesküszöl a czentitásra, hogy egy év múlva vissza­térsz akár szegényen, akár gazdagon. — Megesküszöm mindenre, a­mire akarod ! — felelt Eugén, ki ily kilátások után egészen bátorságot kapott a jövőhöz. — És én uram, szavát adja-e reá, hogy egy év múlva visszaadja kis földün­ket, vagy egy jobbat, ha nem akarnánk eltávozni? — kérde Mari kifejezésteljes tekintettel. — ígérem ünnepélyesen. — Jól van, legyen tehát ! — mond Mari. — Mentős előbb, annál jobb. Mikor kapja meg a pénzt, hogy indulhasson? — Holnap reggel. Egy rend új ru­hát is kap, mihelyt a szabó elkészíti; s hiszem, hogy hamar akad munkája. Mari az ifjúra tekintett, s mindjárt észrevette, hogy férfiúi bátorsága föléb­redt. Nem volt többé mamlasz, kit ő se­gítsen és toljon előre. Sőt most még ő vigasztalta, bátorította: — Ne nyugtalankodj, kedves Marim. Visszajövök, oly igazán, mint a­hogy egy nap van az égen, s bizonyos, hogy ez lesz egyetlen elvárásunk, mely életünkben történik. A mi nagy urunk saját javunkra beszólt. Az én kis földem nem arra való, hogy azon mi ketten családot alapítsunk. Szerencsét próbálok Amerikában; ha isten segít, sikert aratok. Akkor aztán az én kicsinyem után jövök, s magammal visz­lek. — Siessünk, uram, az istenért, mert sem pihenni, sem Mari elhagyására gon­dolni nem akarok. S ha késném, még megtörténhetnék, hogy minden bátorságom elhagy. Mari az Eugén nyakába borult, s mintha én jelen se lettem volna, keserves sírásra fakadt, akár egy kis gyerek. — Előbbi bátorsága szétfoszlott, s úgy szólt ifjához, mint a­ki érdemessé tette magát kezére. — Eugén, mondá, szerelmedet nem féltem, légy bár ezer mértföldre innen. Sokkal gyakrabban bizonyságot tettél ró­la, semhogy most kételkedhetnénk benne. Menj,­­ isten vezéreljen! De figyelj jól: egy év múlva visszajöjj: akár szegé­nyen, akár gazdagon. Ha gazdagon jösz, örömmel fogadlak; ha szegényen, kétszeres örömmel sietek eléd. Ne fe­ledd ezt soha! Ekkor felém fordult, s egy grófnőhöz illő kézmozdulattal szólt: — Fogadja uram, jóságáért, forró köszönetemet. Sohase feledem el sem e világon, sem a másikon! Néhány nap múlva Eugén — tetőtől talpig új ruhában — jelentkezett nálam. Elláttam pénzzel az útra,­­ hogy ott élhessen, míg valami foglalkozást kap. A méltóság és szerénység bizonyos vegyülé­­kével köszönte meg, aztán elváltunk. Annyira el voltam ügyeimmel foglal­va, hogy bár gyakran gondoltam az ifjú párra, soha ne tudtam felőlük értesülni. Egy napon Mari ismét a kertben lé­­pet elém, a­mint sétáltam, s ragyogó arcz­­c­al mutatta fel Eugénnek egy levelét. A levél sem hosszú, sem némelyek elnevezése szerint ,érdekes­ nem volt; értesítette, hogy egy derék embernél dol­­gozik, hogy már megtakarított hét fontot, s reméli, hogy nemsokára visszatérhet, hogy elvegye győzelme jutalmát, s elra­gadja kedves Mariját a távoli házba, me­lyet készíttet számára. És távozása után 6—7 hóval történt, s Mari ez idő egy részét az ő viskójában, másikat Eugén anyjánál töltötte. Körülbelül öt hóval e jelenet után, a tengerparton sétáltam, midőn a szép spanyol leány ismét előttem terem. De ekkor már egy fiatal ember kisérte. A le­ány komoly, de boldog volt. Mily szerel­mesen lépegetett az ifjú melletti Figyel­mesen néztem a férfit; nagy, erőteljes teste volt; tömött szakálla csaknem mel­lét érte; szép arczán meglátszott a nap nyoma. Oly kevéssé hasonlított Eugénhez, a­mint csak lehetett. Mozdulatlan álltam, míg a fiatal pár felém jött; ők is figyelmesen néztek re­­ám. Mari, s az ifjú elhaladtak mellettem, én szólltam meg őket: — Mit jelentsen ez Mari ? Ki ez az ifjú kíséretedben ? Talán csak nem mond­tál le Eugénről, talán csak nem szőttél viszonyt más emberrel ? E szavakra Mari nagyot ugrott örö­mében. — Tudtam, hogy nagy uram nem ösmer reá! — kiálla örömtől elragadtatva. Ez maga Eugén, ki előttem áll. Csakugyan nem csalt meg. Nézze meg uram, úgy­­, hogy valódi férfi lett belőle. Fordulj meg Eugén, mutasd be magad! S ezzel össze­vissza forgatta ott előttem, hogy minden oldalról jól megnézhessem, az ifjú pedig engedte magát, szelíd tekintetet vetve oly­kor jegyesére. — Tehát csakugyan az Amerikából visszatért Eugén áll előttem! Remélem, hogy jól ment dolgod, s most már szebb helyre viszed Marit a puszta tetőkről. Eugén feleletre nyitá ajkait, midőn Mari egy ugrással nyakába pattant, föl­­kiáltva: — Oh Eugén, vigy el gyorsan ma­gaddal­­­uk, vigy el! Reám nézve sohase indulhatunk elég hamar! Aztán hirtelen felém fordulva, vidá­man tette hozzá: — Most már neki is szép darab földje és faháza van, melyben — mint mondja — oly kényelmesen élhetek, mint egy úri asszony. Oh Eugén — szólt ismét az ifjú­hoz — vigy el, vigy el! Siessünk új­ra­

Next