Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-01-26 / 20. szám
r IVJ-evévfolyam SZERKESZTŐSÉG: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉI'ill.KTVéttelenül beküldött költemények nem kötöltetnek. 8ig,mii bűtlen kéziratok nem adatnak (imadák bérmentes levelek fogadtatnak el. 20-dik szám napilap. Kolozsvár, szerda, 1881. január 26 KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: évnegyedre egy bóra . 4 írt ki 1 . 60 . hirdetési ily ion 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdető p atka 10 kr. — Nyilttér: bora 35 kr. égés* évre ... 16 frt. félévre...................8 . 4 hyzanli zsinat. No hiszen tartottak Budapesten őrsi*103 pártértekezletet ! No hiszen kimutatták ,országosan*, hogy kicsodamicsoda az a szélsőbal, mely kemény ítéletet tart elevenek és holtak fölött! és a mely a haza egyedüli, kivárólagosan patentált megváltójának reklamálja magát! v Gondolkozó ember előtt eddig sem volt titok, hogy az, ami a szélsőbalon fizetik, nem egyéb, mint frázis, tiszteletlen komédiázás tiszteletreméltó jelszavak alatt. Nem volt titok, hogyan a pártban hiányzik az egység, hogy nincs tisztában feladataival, hogy üres frázisokkal takargat veszedelmes fogyattolásokat; hogy ádáz viaskodás dúl kebelében; és hogy kénytelenségből vagy alattomoskodásból olyan tendeotűtk eltűrője vagy ápolója, melyeket nyíltan eltagad; és hogy sokszor úgy tesz, mint a sűrű ködben harczoló katona : saját bajtársai felé irányozza fegyverét. Hogy — egy szóval — az, amire e párt leglírmásabban szokott hivatkozni:az elvi meggyőződés, határozottság és czél tudatosság* — nem egyéb ő nála, mint sűrű köd, melyben maga körül vagdalózik, a nélkül, hogy az orra hegyéig előrelátni tudna. De hát a párt mindeddig óvakodott attól, hogy fogyatkozásairól testületileg, hivatalos bizonyítványt szolgáltasson. Sőt ellenkezőleg : egyedüli öntudatos működése épen abban állt, hogy eltitkolható hibáinak alkalmatos köpenyeget szerezzen, és az el nem titkolhatókat vagy visszautasítsa magától, vagy ellensúlyozásról gondoskodjék. Ha a szélsőbal kebelében valaki bakkot lő, azt a többi eltagadja; ha valamelyik elszakad Ausztriától, mindjárt akad egy másik, ki összeforrasztja a két állam kötelékét; az antidyuaticust ellensúlyozza a tömjénező dynasticus; a .democratát“ a túlzott ,aristokrata“; a német- és zsidófalót — a legkifogástalanabb toleráns és a minden nemzetiségek védelmező barátja; a zavargót, felforgatót — a legalkotmányosabb és legbékésebb érzelmű. Képvisel e párt mindenféle tendentiát egyszerre; ápol és tus- 8ol mindent egyszerre. És komédiázza a meggyőződésszerűséget is egységet. A vasárnapi értekezlet már most egész cdsat-val hozta ország-világ tudomására eddig oly gondosan rejtegetett gyöngeségeit. Összegyűlnek ők, hogy tanúságot tegyenek nagyhatalmú voltukról, hogy vessék meg alapjait az „országos" működésnek. A nagyzolás ösztökélte őket, hogy kilépjenek csendes házi körükből, nyíltan a világ elé. Kiléptek, testületileg. Hogy e „kilépést" olvasóink egész részletesen élvezhessék, nem sajnáltuk a tért, s lapunk más helyén bő tudósítást hozunk a szélsőbal értekezletéről. Kiviláglik abból, hogy milyen öszszetándorodás kerekedett a „szervezkedési” jószándékból. Nem mi találtuk ki ez elnevezést: „byzanti zsinat“ ; a szélsőbal egyik előkelő tagja nevezte így a vasárnapi értekezletet. Eötvös Károly mindjárt beszéde elején kijelenté, hgy a párt többségre akar jutni a parlamentben. Ennek nem mondott ellene senki. De aztán ez is volt az egyetlenhatározat*, amely .egységes* egyetértéssel hozatott meg. Eötvös beszédében előfordul ez a passus:meglehet, sőt bizonyos, hogy ha e politika tovább folytattatik, mely ma a nemzet nyakán ül, a nemzet mint egy férfiú áll fel és veti le vállairól szépségesen ha tehet, és erőszakkal ha kell a mostani kormányt.* (Ve d e re mo!) Helly ezzel szemben panaszolja, hogy ellenfeleik úgy tüntetik fel őket, mint erőszakoskodókat és felforgatókat, pedig a szélsőbal nem tudoz, az sem igaz, hogy nem egységes párt. Aki összehasonlítja Eötvös és Helfy, Csanády és Ugron, Irányi és mások beszédeit, tisztán meggyőződhetik, hogy mennyire van igaza Helfynek, és hogy mennyireráfogás“ mindaz, amit a szélsőbalról részakaratú emberek híresztelnek. Kossuth nevével látnak munkához, és nem találják logika-ellenesnek, képtelenségnek, hogy ha a personal-unio alapjára állanak, Irányit lezúgják, Eötvös erőszakkal fenyeget, Helly hódolati esküt tesz, dr. Csillag hivatalosan képviseli a social democratákat, Csanády megkülönböztet függetlenségi és 48-as pártot; a második értekezleten elvi kérdések fölött harcz és háború tör ki, melyben minden hadakozó egyedül magának vindikálja az igazságot; és mikor egyik azt mondja : ,mi nem vagyunk németfalók!“ a többiek közbezúgnak : „de azok vagyunk !“ egyetértenek fonnalitási dolgokban, lényeges elviekben eltérnek tizenhat felé, és nincsenek tisztában programmjuk alaptételével... és a zűrzavarnak és szétszakadásnak e hhaoszban Ugron Gábor ünnepélyesen kijelenti, hogy : „épen abban fekszik a függetlenségi párt ereje, hogy egységes és egyetértő !“ No hogy ha csakugyan ebben fekszik a párt ereje, akkor a szélsőbal gyengébb, mint egy tollpehely az orkánban. És ha az országos értekezlet constatált valamit, úgy kizárólag e gyengeséget constatálta — testületileg és hivatalosan. A tárgy természetesen sokkal háládatosabb, hogy sem a vasárnapizsinatra még vissza ne térnénk. A képviselőház pénzügyi bizottsága e hó 23 án d. e. 11 órakor Szontágh Pál [nógrádi] elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a bélyeg és illetékekre vonatkozó törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen vanunk Szapáry Gyula gróf pénzügyminiszter és Kránitz Béla miniszteri tanácsos. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után Dárday Sándor előterjeszti a bizottsági tárgyalások alatt eszközölt utódosítások új szövegezését, amelyek elfogadtattak. A 26. § az elbbi tárgyalások rendén változást szenvedett volt, de most az eredeti szöveg visszaállíttatott. A törvényjavaslat tárgyalása után felmerült azon kérdés, hogy példa hitbérnyugták adása kötelezővé tétessék-e s azok minő bélyeg alá essenek? Hosszabb vita után úgy találtatott, hogy e kérdés még nem érett annyira meg, hogy a nyugtaadás kötelezővé tétessék, addig pedig hagyassanak meg az általános szabályok. Ezután a névváltoztatás iránti kérvények bélyegiléklete jött megbeszélés alá, a bizottság azon javaslatban állapodott meg, hogy a névváltoztatás bélyege caládonkint 50 kr legyen, s ha egy kérvényben több család kérelmez, arra annyiszor 50 kr tétessék, ahány család (szülők s gyermekei) folyamodik abban. A névátruházásra vonatkozó kérvények maradnak az eddigi bélyegilleték alatt. Végre, előadó fölolvassa a jelentés szövegét s az, a mai megállapodások hozzátételének felhagyása mellett elfogadtatik és a mai ülés jegyzőkönyve is hitelesíttetik. (D. É.) ------A pénzügyminisztériumban az ország összes vasműveinek vezetésére külön osztály szereztetett, mely a vasművek központi igazgatósága czimet fogja viselni. Ezen központi igazgatóságnak a vasművek és az összes bányák igazgatóságai fognak alárendeltetni, és szakügyekben valamint üzleti kérdésekben teljesen önálló joggal ruháztatik fel. Az igazgatóság 1. évi Aprilén lép életbe, azonban az igazgató és az aligazgató, miután a személyek ki vannak jelölve, már e napokban fognak kineveztetni..A legújabb osztrák miniszterváltozásról a „Köln. Ztg.*-nak azt írják Budapestről, hogy az uj fordulatot jelent. Magyar körökben — írja nevezett lap — már régen megjósolták, hogy Taaffe gróf, a koaliczionális minisztériummal tett első kísérletet s azt aztán egy párton kívül álló miniszteriummá alakította át, végre is kényszerítve lesz kabinetjét pártkormányra változtatni át, az első lépés erre meg van téve és a pártkormányhoz vezető út sokkal rövidebb, mint az, melyet Taaffe gróf addig a pontig tett, a melynél most áll. A magyar pártok meg vannak győződve, hogy a Taaffe és az alkotmánypárt közti viszályban végül ez utóbbi lesz a győztes és jut a hatalom birtokába. Bécs, a cseh, morva és sziléziai németek az alkotmánypárthoz szítanak; ez uralkodik a bureaukraczia fölött és a hadseregben erős német párt létezik. A bírói kar, az arisztokráczia egy része, az egyetemek, a kereskedő világ és a sajtó az alkotmánypártot támogatják; kell tehát, hogy oly párt, mely a közélet minden irányban ily mély gyökeret vert, előbb utóbb ismét magához ragadja a hatalmat. AZ ORSZÁGHÁZBÓL A képviselőház jan. 24-én folytatta a czukor , kávé és sörfogyasztási adójavaslat tárgyalását. Orbán Balázs és Eötvös Károly felszólalásai után, beszélt dr. Sennyey Pál. Kijelenti mindenekelőtt, hogy csak az előtte fekvő tárgyhoz fog szólani. Állását megkönnyítette az, hogy Lukács Béla és Wahrmann Mór a törvényjavaslatnak adótechnikai alaphibáit, és finanszpolitikai visszásságát kimerítőleg kitüntették, és fölmentették szólót az ismétlésektől. Röviden fogja tehát indokolni azt, hogy pénzügyi és nemzetgazdasági szempontból ezen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául nem fogadja el. (Helyeslés a baloldalon.) Nem fogadja el pénzügyi szempontból azért, mert nézete szerint ezen adórendszer egy hibás lépés, és egy eltévesztett kísérlet oly téren, amely más alapokon adórendszerünknek hasznos és termékenyítő tényezőjét képezhetné. De hogy ezt tehetné, egészen más alapok és előfeltételek szükségesek. Szükséges volna átalános adórendszerünknek összhangotvn reformja és a fogyasztási adóknak vám- és forgalmi viszonyainkra tekintettel való homogén beillesztése; szükséges e czélból az indirekt és direkt adók közti egyensúlynak kiegyeztető kompenzáció általi helyreállítása. A jelenlegi erőszakos rendszabály fogja eredményezni, hogy korlátozva lesz produkcionális képességünk. Gazdasági viszonyaink sajátsága a főregulatora minden más értéknek, forgalomnak és keresetnek. Hibás számítás az gondolni, hogy újabb forrásokat nyithatunk a nélkül, hogy a régi forgalom ágazataira visszaható és káros hatást gyakorolhassunk. Minél több utat fogunk nyitni, mindig egy és ugyanazon főforrásból fogunk meríteni, melyből minden forrás táplálkozik. (Egy van a baloldalon.) Meg van győződve, hogy ezen adó a tervezett módozatok mellett kevés jövedelmet fog hozni, egyesekre és a forgadalomra pedig kárt és kellemetlenséget fog előidézni. Ez adótörvénynyel is úgy fogunk járni, mint a fényűzési adókkal, melyek nélkülözték a gyakorlati alapot, s elméleti úton hozattak meg. De nemzetgazdasági tekintetből aggodalmai alaposabbak, most is aránylag többe kerül a produkálás, mint másutt, s így a verseny nehezen, nem legyőzhető, de legalább fentartható. Aki azt hiszi, hogy ezen adótörvénynyel csak a megszavazott fogyasztási czikkek és csak kis mértékben fognak fujtatni, az vélekedése szerint csalódásban van. A számítás félreismeri az üzlet, forgalom és kereskedelem természetét. Meg van győződve, hogy ennélfogva a kereskedő nemcsak az adótételt, hanem az adóval járó költségek, zaklatások és rizikó terheit is kell, hogy áthárítsa nemcsak ezen csikkre hanem minden más czikkre, ha a kereskedelmi konjuktúra úgy hozza magával. De nekünk épen előmozdítani volna hivatásunk nemzetgazdasági szempontból a kávé és sör fogyasztását. Hogyha itt bizonyos élelmi czikkeket megdrágítunk, hogy versenyezhetünk akkor Ausztriával, a külfölddel, ha más részről gyártmányaink a közös vámtétel egyenlő terhének törvénye alá esnek. A miniszterelnök minapi beszédjére megjegyzi, hogy bár sikerülni foghat az osztrák czikkeket is egyaránt megadóztatni, de azt kénytelenek lesznek beismerni, hogy odaát ellenben a nagyobb városok kivételével nem fizetnek fogyasztási adót. A kormánypártra nézve a kérdés sarkpontja abban fekszik, hogy a jövedelmek fokozásában addig menjünk, ameddig az államháztartás hiányainak fedezésére felvett kölcsönök kamatai és a növekedő, de meg nem tagadható állami kiadások új fedezetet követelnek. Ez azon pénzügyi programm, mely előttünk fekszik. Vagyis a terheket újabb adósságokkal és adószaporításokkal fedezni. Ez a nemzetet kétségbeejtően fenyegeti. (Úgy van a baloldalon.) És ez ez az, amit nemzet meg nem bir. Súlyosak a mai terhek, de Isten regélyével elviseli ezt a nemzet nagy nehezen, de úgy elviselni, hogy újabb és újabb adóemeléssel fenyegessék, azt nem bírja meg ez ország sem pénzügyileg, sem nemzetgazdaságilag. (Helyeslés a baloldalon) Pénzügyileg nem, mert a megterhelésben már elértük a non plus ultrát, nemzetgazdaságilag nem, mert ezen bizonytalanság, kiszámíthatatlan jövőnk bizonysága elöl minden lehető lendületet és vállalatot, lehetetlenné tesz minden tőkeképződést. Tizennégy év óta folyvást szaporítottuk a terheket. Kéri szóló, hogy adassák a nemzetnek idő a pihenésre is, mert ez a rendszer kimerülésre vezet. A hírlapokban olvassa, hogy az állami jövedelmek kedvezően folynak be. Hát kérdi, hogy ha e symptomok még csak messziről mutatkoznak, elfojtsuk-e azt csírájában újabb lecsapolási rendszerrel? Sokkal kedvezőbbek lesznek a jövedelmi viszonyok, hár természetes fokozódását bevárjuk. (Helyeslés a jobboldalon.) De azt mondják önök : a deficit megvan, újabb adósságot nem lehet csinálni, tehát a szükséges kamatokat fedezzük legalább. Igaz, a deficit megvan, de azt ejavaslat sem oszlatja el. A deficit krónikus természetében van a baj, s nem abban, hogy 2—3 millióval magasabb, vagy nem. Ne gondolják azt, hogy mi könynyen ves- szük a dolgot. Mi látjuk azt és érezzük, s csak a még sokkal nagyobb veszélyre figyelmeztetünk, mely abból származnék, ha ezen kölcsönök kamatait a nemzet lakásainak tőkéjéből fognák fizetni. Nem akarja szóló a viszonyokat feketébbnek festeni, nem akar izgatni, de ha széttekintenek az országba, azt fogják találni, hogy a nemzet tőkéjéből él. (Úgy van balról.) Ez tarthatatlan, ez olyan állapot, amely elmerülésre vezethet. Ha két kényszerhelyzet között kell választani, kiadásainkat apasztani, vagy a jövedelmeket fokozni, ne mondják azt, hogy kiadásainkat nem lehet apasztani. Azt mondják, miért nem mutatunk rá a budget tárgyalásnál , hol apasszunk ? Többször jelezte szóló, hogy parlamentáris után, a takarékosság útján senki lényegest elérni nem képes. Ezt egyedül a kormány helyes érzéke és helyes eljárása képes érvényesíteni. (Helyeslés.) Ott, azokon a padokon a (szélső jobboldalra mutat) hangoztatta legelőbb szóló ezt, bár annak a vádnak tette ki magát, hogy az állami hatalom állását akarja vele kockáztatni. Későbben a 21 es bizottságban indítványozta, s azon kifogással találkozott, hogy ez a szerepeket felcserélné, midőn a parlament készít programmot a végrehajtó hatalom számára. De ennek daczára kiküldetett a bizotttság, a melynek munkálata természetesen nem lehetett kielégítő, mert a kormány kezdeményezése nélkülöztetett. Ezek daczára a bizottság több ki. ( TARCZA. AZ IRLANDI ÉLETBŐL. SHEA MARI. — Trench beszélye. — Francziából: Tussal G. (Vége.) Aztán tovább sirtam, végig gondolva mindezeken, midőn lépteket hallok az ajtó előtt; mindjárt gondoltam, hogy Eugén lesz. Eleinte egy szót se szólt, csak mellém ült ez ágyra. Néhány percz múlva megszólalt *• — Mi történt, kedves Marim? — Óh Eugén, felelem , anyám halott, most meghalt atyám is ! Látod, igy már én is meghalok, mert kétségbe vagyok es Tei * nincs egy betevő falatom ! — Hoztam ezt — szólt Eugén — egy kenyeret vonva elő. Megéreztem, hogy te» kerestél, aztán a mint a dologról haza •■értem, s anyám vacsorát adott, nem ettem semmit, hanem magamhoz vettem e kenyeret, s elhoztam neked. Egyél kedves Marim, mert én, ha egy kosárral volna előttem, se tudnék enni! — Tudtam én — folytatá a leány — k°gy a szegény fiú inkább magától vonja a falatot érettem. De én már félig kilőtt voltam, s barátságos pillantást vetek reá, mondám: — Kedves Eugén, jól tudom, hogy ágadtól vontad meg, de mégis meg®8iem irántad való szerelmemből, hogy **•8 ne haljak itt, a szemeid előtt! Én úgy tettem. — És most Mari, jőj hozzám — szólt. *pjám majd gondodat viseli, én pedig reg- 8*1 ide jövök, s eltemetem helyetted atyádat. És úgy is tett a derék fiú. Megástuk a sirt ketten, s belé fektettük atyámat a hogy volt, mert koporsót nem lehetett szerezni. Oda helyeztük édesanyám mellé! Majd,ha a nagy nap eljő, bizonyára úgy kelnek föl mindketten, mintha arany koporsóba feküdtek volna ! Ismét sírva fakadt, de ezúttal rövid ideig. — És most sem akarja Eugén nevét beírni ? együtt élnénk, mert fájdalmas volna az elválás, miután mindig arra nógat, hogy menjünk a paphoz. Aztán megújítottuk a bérletet, tán az isten megsegít, a méhek is jól dolgoznak, s az éhség se tér vissza többé. Nehéz lett volna ellenállani, főleg, miután ez egyszerű tettel egy ifjú, szerető pár boldogságát mozdítom elé. De midőn a jövőre gondoltam, melyet ez ifjú pár készít magának: néhány öt terméketlen föld, egy viskó, néhány méhkosár, — átláttam, hogy ha kérésüknek eleget teszek, csak megörökítem azt az életmódot, mely az anyát és apát megölte, s mely csak szükségre, s végső nyomorra vezet. Lehetetlenségnek tartottam, hogy e derék fiatalember, s kedves ifjú leány — e szép pár — oda kössék magukat azokhoz a köves hegyekhez. Nem tudtam elviselni e gondolatot; elhatároztam tehát, hogy kísérletet teszek, elvonom őket e hozzájuk nem illő sorstól. — Jól van Mari, mondája , én végig hallgattalak, s kész is vagyok megtenni mindent érdeketekben ; de nem tudok megbarátkozni azzal az eszmével, hogy egy oly szép leány, mint ti, s oly derék ifjú, mint Eugén: ott rakjatok fészket néhány lépésnyi terméketlen sziklán. Azt hiszem, sokkal jobb volna, ha Amerikában próbálnátok szerencsét, mint azok, kik csak ma is oly tömegesen jelentkeztek e végett. Mari hallgatott egy perczig, aztán felelt: — Helyes uram, magam is sokat gondolkoztam azon, hogy bizony jobb volna Amerikában, mint azokon a vad hegyeken; de én nem tudnám elviselni azt a gondolatot, hogy mások segélyével menjek oda, mint egy jótehetetlen. Eddig még sohase szorultam a szegények intézetére, s nem szeretném azokkal menni át, kiket nagy uram szokott küldeni. — Értem vonakodásodat, — mondom, de egyebet ajánlok. Mit szólnál hozzá, hogy Eugén menjen el vagy egy évvel előbb, s nézzen szét, ha tetszenék-e nektek ott az élet ? Egy év múlva jöjön vissza, s ha nem szereti Amerikát, akkor bejegyzem nevét a kért haszonbérbe, — vagy lehet, hogy mindkettőtöknek egy más, jobb kis bérletet adok. — Nem szeretném megválni tőle egy egész hosszú évre, — felelt Mari, szerelmes pillantást vetve a félénk ifjúra. De ha meggondolom a dolgot, talán mégis ez volna a legjobb, mert bizonyos, hogy oda fenn nagyon szegény a hely. Hanem Eugénnek nincs pénze ily útra ; én sem segíthetem , a nélkül pedig nem indulhat el. — A pénz nem lesz akadály, felelém ; kölcsönözök én neki az útra. Ha gazdagon tér vissza, megadja; ha nem, jó, hát erről nem tehet! — Nagy uram erősen jó, felelé a leány, szomorúan Eugénre tekintve; de hát mit csinálok nála nélkül, hova menjek, míg ő oda lesz? — Anyámnál maradsz, kedvesem, felelt Eugén, kinyitva száját valahára. Tudod, hogy mindig úgy szeretett, mintha leánya lennél. Jól gondodat viseli érettem, de magadért is. — Azt hiszem, uram, igaza van, felelt Mari, felém fordulva. Menjen hát, s próbáljon szerencsét egy évig. De vigyázz magadra, Eugén, — szólt az ifjúhoz fordulva — vigyázz magadra ! Megesküszöl a czentitásra, hogy egy év múlva visszatérsz akár szegényen, akár gazdagon. — Megesküszöm mindenre, amire akarod ! — felelt Eugén, ki ily kilátások után egészen bátorságot kapott a jövőhöz. — És én uram, szavát adja-e reá, hogy egy év múlva visszaadja kis földünket, vagy egy jobbat, ha nem akarnánk eltávozni? — kérde Mari kifejezésteljes tekintettel. — ígérem ünnepélyesen. — Jól van, legyen tehát ! — mond Mari. — Mentős előbb, annál jobb. Mikor kapja meg a pénzt, hogy indulhasson? — Holnap reggel. Egy rend új ruhát is kap, mihelyt a szabó elkészíti; s hiszem, hogy hamar akad munkája. Mari az ifjúra tekintett, s mindjárt észrevette, hogy férfiúi bátorsága fölébredt. Nem volt többé mamlasz, kit ő segítsen és toljon előre. Sőt most még ő vigasztalta, bátorította: — Ne nyugtalankodj, kedves Marim. Visszajövök, oly igazán, mint ahogy egy nap van az égen, s bizonyos, hogy ez lesz egyetlen elvárásunk, mely életünkben történik. A mi nagy urunk saját javunkra beszólt. Az én kis földem nem arra való, hogy azon mi ketten családot alapítsunk. Szerencsét próbálok Amerikában; ha isten segít, sikert aratok. Akkor aztán az én kicsinyem után jövök, s magammal viszlek. — Siessünk, uram, az istenért, mert sem pihenni, sem Mari elhagyására gondolni nem akarok. S ha késném, még megtörténhetnék, hogy minden bátorságom elhagy. Mari az Eugén nyakába borult, s mintha én jelen se lettem volna, keserves sírásra fakadt, akár egy kis gyerek. — Előbbi bátorsága szétfoszlott, s úgy szólt ifjához, mint aki érdemessé tette magát kezére. — Eugén, mondá, szerelmedet nem féltem, légy bár ezer mértföldre innen. Sokkal gyakrabban bizonyságot tettél róla, semhogy most kételkedhetnénk benne. Menj, isten vezéreljen! De figyelj jól: egy év múlva visszajöjj: akár szegényen, akár gazdagon. Ha gazdagon jösz, örömmel fogadlak; ha szegényen, kétszeres örömmel sietek eléd. Ne feledd ezt soha! Ekkor felém fordult, s egy grófnőhöz illő kézmozdulattal szólt: — Fogadja uram, jóságáért, forró köszönetemet. Sohase feledem el sem e világon, sem a másikon! Néhány nap múlva Eugén — tetőtől talpig új ruhában — jelentkezett nálam. Elláttam pénzzel az útra, hogy ott élhessen, míg valami foglalkozást kap. A méltóság és szerénység bizonyos vegyülékével köszönte meg, aztán elváltunk. Annyira el voltam ügyeimmel foglalva, hogy bár gyakran gondoltam az ifjú párra, soha ne tudtam felőlük értesülni. Egy napon Mari ismét a kertben lépet elém, amint sétáltam, s ragyogó arczcal mutatta fel Eugénnek egy levelét. A levél sem hosszú, sem némelyek elnevezése szerint ,érdekes nem volt; értesítette, hogy egy derék embernél dolgozik, hogy már megtakarított hét fontot, s reméli, hogy nemsokára visszatérhet, hogy elvegye győzelme jutalmát, s elragadja kedves Mariját a távoli házba, melyet készíttet számára. És távozása után 6—7 hóval történt, s Mari ez idő egy részét az ő viskójában, másikat Eugén anyjánál töltötte. Körülbelül öt hóval e jelenet után, a tengerparton sétáltam, midőn a szép spanyol leány ismét előttem terem. De ekkor már egy fiatal ember kisérte. A leány komoly, de boldog volt. Mily szerelmesen lépegetett az ifjú melletti Figyelmesen néztem a férfit; nagy, erőteljes teste volt; tömött szakálla csaknem mellét érte; szép arczán meglátszott a nap nyoma. Oly kevéssé hasonlított Eugénhez, amint csak lehetett. Mozdulatlan álltam, míg a fiatal pár felém jött; ők is figyelmesen néztek reám. Mari, s az ifjú elhaladtak mellettem, én szólltam meg őket: — Mit jelentsen ez Mari ? Ki ez az ifjú kíséretedben ? Talán csak nem mondtál le Eugénről, talán csak nem szőttél viszonyt más emberrel ? E szavakra Mari nagyot ugrott örömében. — Tudtam, hogy nagy uram nem ösmer reá! — kiálla örömtől elragadtatva. Ez maga Eugén, ki előttem áll. Csakugyan nem csalt meg. Nézze meg uram, úgy, hogy valódi férfi lett belőle. Fordulj meg Eugén, mutasd be magad! S ezzel összevissza forgatta ott előttem, hogy minden oldalról jól megnézhessem, az ifjú pedig engedte magát, szelíd tekintetet vetve olykor jegyesére. — Tehát csakugyan az Amerikából visszatért Eugén áll előttem! Remélem, hogy jól ment dolgod, s most már szebb helyre viszed Marit a puszta tetőkről. Eugén feleletre nyitá ajkait, midőn Mari egy ugrással nyakába pattant, fölkiáltva: — Oh Eugén, vigy el gyorsan magaddaluk, vigy el! Reám nézve sohase indulhatunk elég hamar! Aztán hirtelen felém fordulva, vidáman tette hozzá: — Most már neki is szép darab földje és faháza van, melyben — mint mondja — oly kényelmesen élhetek, mint egy úri asszony. Oh Eugén — szólt ismét az ifjúhoz — vigy el, vigy el! Siessünk újra