Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)
1881-06-03 / 125. szám
VT. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: h(tlTOKIA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET. Itt»t«lentdl beküldött közlemények nem köröltetnek j)in»n*bh»d»a kéziratok nem adatnak ligit Utalt bérmentes levelek fogadtatnak el. Kolozsvár, péntek, 1881. junius 3. KIADÓHIVATAL: kültobda-utcza, nyomdaépület ELŐFIZETÉSI DÍJ: égési évre . . . 16 frt. félévre.................84 frt — ki 1 . 50 . Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilttér: sora 35 kr. évnegyedre egy bóra . Közelednek a választások napjai. A nagy napok előestéjén ugyanezt is tudna tenni az ellenzéki sajtó, mint fellármázni az országot a kormány erővakoskodásaival; felzaklatni a kegyeket ama visszaélések sűrű emlegetésével, amelyeket a kormány a választási szabadság veszélyeztetésére, sőt egyenes lábbal tiprására — naponként elkövet. Legújabban a „Pesti Napló“ is beállott a nagy dobosok táborába, s 58 __ tökéletes szélbali modorban — igyekszik telekiabálni az emberek fülét ama merényletek hangoztatásával, melyeket állítólag a kormány a lélekvásárlás terén elkövet, s amely előbbutóbb a nemzet végromlását és erkölcsi sülyedését fogja eredményezni. Nincs a világon hatalom — legyen az politikai, társadalmi vagy bárminő jellegű, a melynek ellenei ne volnának, s mentől erősebb a hatalom, annál nagyobb az ellenfelek — rendszerint a hatalom után áhítozók — erőlködése, mely, mert nyílt ütközetet vívni erőtlen, rendszerint a hazugságok, ferdítések és gyanúsítások rozsdás fegyvereit szedegeti elő, s azzal óhajtja a hatalom ellen fellázítani a nemzet közvéleményét , gyűlöletessé tenni a hatalmat a nemzet előtt, csak azért, hogy azok kerekedhessenek felül, akik a hatalmat maguk felett eltűrni nem bírnak sem elég erkölcsi bátorsággal, sem elég józan hazafisággal. A Tisza-kormány, mely szerintük annyit vétett hazánk külpolitikai helyzetében, Ausztriához való viszonyunkban, s a nemzet erkölcseinek épségében , önfentartásának eszközeit most már csak a corruptióban tudja feltalálni. Milyen pompás frázis ! El lehet vele szédíteni, még pokol ördögeit is, csak az a kár, hogy éppen semmi egyéb puszta frázisnál, mely a jelentős kifejezések ügyes összerakása által kíván inponálni, de amelynek — mint a legtöbb nagy mondásnak — semmi magva nincs s azok a kik szélnek eresztik, a beszámithatóság teljes hiányában szenvednek. Az a folytonos ráfogás, hazudozás, a mely az ellenzéki sajtónak a kormány elleni támadásait jellemzi — annyira lealacsonyítja a kormány elleni küzdelmüket, hogy azzal szemben valóli dolog harczolni, s ha is felszólalunk, tesszük ezt azért, a nemzet azon rétegeit, amelyekben a nagy hangú s hazafias színezetű szólamok termékeny talajra találnak, felvilágosítsuk ama nemtelen üzelmekről, amelyekkel az ellenzéki sajtó a nemzet jobb erkölcseinek megvesztegetésére, jobb meggyőződésének meghamisítására tökéletes francziás leleményességgel — naponként kedveskedik. Becsületes választásokat óhajtanánk, a nemzet lelkiismeretes ítéletét akarnék hallani, a pártok értelmi és erkölcsi mérkőzését várnák — mondogatják ellenfeleink, s e tekintetben nekünk sincs más óhajtásunk, hiszen mi is azt kívánjuk, hogy önzetlen hazafiság és férfias meggyőződés vezessen minden igaz hazafit a haza szolgálatában végzett tetteiben, és ép ezért alig találunk elég nyomatékos kifejezéseket ama felháborodásunk jellemzésére, amely az ellenzéki sajtó támadásai folytán bennünk felkeltetik. „A ki szavazatát eladja — hazáját bocsátja áruba; a ki lelkiismeretére alkuszik — a nemzet becsületén ejt csorbát* — hangoztatják utonútfélen, s ha már most elfogulatlanul vizsgálja valaki a tényeket, vájjon melyik politikai párt tehet magának e tekintetben szemrehányásokat több okkal, mint épen az ellenzék, amely egyebet sem tesz, mint amit, ferdít, hamisít, s amelynek egyéb czélja sincs, mint megvesztegetni a szabad meggyőződést az által, hogy saját politikai elveit és erkölcseit minden áron a nemzetre erőszakolni törekszik, s amelynek hatalom után vágyódása annyira felizgatja kedélyüket, hogy az önmegfeledkezés ama sokáig sülyednek alá, ahol a tehetetlenség szokott táplálkozni csalfasággal, ámitással és folytonos ráfogásokkal. Nagyon jól tudjuk mi, hogy az ellenzéki sajtót nem lehet kigyógyítani abból a megrögzött betegségből, mely szerint hazafias erénynek tartja a kormány eljárását lelkiismeretlennek és a választási szabadságot veszélyeztetőnek keresztelni, de azt joggal megkövetelhetjük, hogy midőn a nemzet meggyőződésére akarnak hatni, s midőn azt akarják bebizonyítani, hogy kizárólag ők a tiszta kezűek, s rajtok kivül mindenki lélekkufár — akkor higgadtan s kellő óvatossággal járjanak el, s ne kárhoztassanak másokban olyan tényeket, amelyekből ők a magok részére erényt szeretnének kovácsolni ; s ne vádoljanak folytonosan másokat olyan bűnökért, amelyekért maguknak van legtöbb okuk a pirulásra. Mára három almát vagy körívet, egy kéztyűvel tele diót szakíthasson, csakhogy zsebébe mit se dugjon belőlük, s a terhes asszonyt is, ki a gyümölcsöt megkívánja, nagyobb bajnak megelőzhesse végett feljogosítja vágyának ily nemű kielégítésére, nem tünik-e azonnal szembe, mennyire meghajol a gyenge alkatú jog az erkölcsség közvetlen hatalma előtt, mennyire telik meg annak elemeivel? Széles körben ismert tény az, hogy a régibb jog egyrészt a gonosztevőre büntetést szab, másrészt meg a büntető hatalom karja elől bizonyos menhelyeken elrejti. A bűnös ki templom vagy kolostorba menekül, vagy csak valamely templomajtó gyűrűjét megfogja, vagy az országúton való keresztet átöleli, üldözői elől biztosítva van, itt-ott a halpiacz, a pénzverde, némely vendéglők meghatározott padja vagy szobája is nyújt ily menedéket ; mi több némely középkori jognylatkozatok szerint a jog még a bűnös menekülésének elősegítéséről is gondoskodik, pl. a folyam partjáig menekült gonosztevőt a csolnakosnak túlpartra kell szállítania, ha üldözője akkor éri utol, mikor a csolnak már a parttól el volt taszítva ez csak a bűnös átszállítása után volt átviendő, de ha a csolnak a parttól még nem mozdult el, mire az üldöző megérkezett, mindkettőt fel kelle vennie a csolnakba a bünös annak elé, az üldöző annak hátsó , a csolnakos pedig közben eső részében helyezkedvén el, túlpartra érve előbb a bűnöst kell kiszállitnia, azután megforditnia a csolnakot s igy az üldözőt is partra tennie.Ha tehát a megszorultnak segélyezését parancsoló erkölcsi szabály, s a bűt-Ha az ellenzék nyílt arczcal, tiszta és nyugodt öntudattal a nemzet közvéleménye elé léphetne s azt mondhatná teljes meggyőződéssel, hogy ők egy követ sem mozdítottak meg a nemzet meggyőződésének a saját részükre való megnyerése végett, hogy ők egy polgárt sem igyekeztek jobb meggyőződésétől eltéríteni s hogy egyedül ők azok, a kik a nélkül várják ügyök győzelmét, hogy a polgárok meggyőződéseire hatni még csak meg is kisértették volna — akkor volna még valami menthető azon eljárásban, mely szerint a polgárok szabad választási jogának veszélyeztetéséért kizárólag a kormányt teszi felelőssé, de midőn ők maguk —a rendelkezésükre álló erőhez mérten, egész a kényelműségig élnek vissza a szabad meggyőződés iránti köteles tisztelettel, a midőn ők maguk minden eszközt megragadnak, hogy elveiket a nemzet meggyőződésében meggyökereztessék, a midőn szóval, tettel, hamis tanokkal és ráfogásokkal igyekeznek a nemzetet a maguk részére meghódítani — kérdjük — van-e joguk kárhoztatni a kormányt azért, mert befolyását érvényesíteni, hatalmát biztosítani törekszik ? Meg tudják egyőzni a nemzetet arról, hogy adott esetben nem fognának-e sokkal nagyobb könnyelműséggel visszaélni hatalmukkal, mint ahogy most sportot csinálnak a kormány kárhoztatásából ? Még be sem köszöntött a most folyó év, az ellenzék már megindította a hadjáratot, melynek czélja a nemzet eltántoritása, elámitása s ez után ügyek részére való megnyerése volt. A hol pénzből telt pénzzel, a hol ez elfogyott szóval, ígéretekkel igyekeztek ráerőszakolni a nemzetre az ők egyedül üdvözítő tanaikat; tettek olyan ígéreteket, amelyeket nem lehet megvalósítani ; csábították olyan kilátásokkal, amelyek be nem következhetnek; hitegették olyan állapotokkal, amelyeknek megteremtéséhez sem erejök, sem kitartások, de még reményök is kevés, milyen körülmények között lehet-e épen nekik szemrehányást tenni lélekvásárlásért, elnyomatásért, megvesztegetésekért, midőn ők magok épen semmi eszköztől nem riadnak vissza, csakhogy az annyira áhítozott hatalom birtoklásához egy lépéssel közelebb juthassanak, a midőn mindent koczkára tesznek, csakhogy a helyzet uraivá válhassanak. A közeljövő bizonyára meg fogja mutatni, hogy a lélekvásárlás miatt melyik párt tehet magának több és női megbüntetését szorgalmazó úgy erkölcsi, mind jogi szabály összeütközése esetében, az utóbbinak kell magát megadnia, nem szól-e ez is a jog önállótlansága, erőtlensége mellett ? sőt, hogy a jog még a mereven erkölcsi kötelesség elmulasztásának megbüntetésében is eszközül szolgált, mutatja egy zofingeni késésnek esete, kit a 17-ik században egy bírói ítélet, javainak elkobzása mellett, azért végeztetett ki pallossal, mert hajótörés alkalmával, híres úszó létére, senkit sem mentett ki a vízből, még nejét sem, akit különben, saját vallomása szerint, nagyon szeretett; még örömmel, köszönettel vette az ítéletet, mert annak következtében nemsokára lelkileg kedves életpárjával satöbbi elmerültekkel együtt lehet. Nem kevésbé lehetetlen a kiskorú jog, szemben a gazdasággal s ennek elemeivel: elnézi, hogy az egyesek rendi állását, jog- és cselekvési képességét, szolgálataik, kötelezettségeik minőségét, nagykorúságuk idejét gazdasági foglalkozásuk döntse el; nem ellenezheti, hogy az ingatlan, a régi gazdasági élet e legelsőrangú tényezője, a gazdaság csekélyebb jelentőségű tárgyaival együtt, a jogok s kötelezettségek alanyaiként szerepeljen; kénytelen tisztán gazdasági érdekű rendelkezéseket saját tételei közé fogadni, megszabván a föld mivelésének, javak termelésének, fogyasztásának, az építési anyagok felhasználásának, a ruházkodásnak, életnek módját, a használandó ételek, italok nemét, minőségét. Nyilvánvaló ily tények alapján, hogy az erkölcsi s gazdasági élet elemei a legelevenebb közvetlenséggel működő, együttalkotó tényezői a fejletlen jogorganizmus TARCZA. Milyen a jog?, övezetének kifejlődési időszakában DR ÓVÁRI KELEMENTŐL. (Folytatás.) S midőn a jog megkivánja az alárendeltjéhez beszálló úrtól, hogy sarkantyuját, kardját az ajtón kivül hagyja, ne az asszonyt megijeszsze, vagy megagyja a földesur tisztjének, hogy a jobköteles adóját kíméletesen hajtsa be, nehogy a gyermek a bölcsőben, vagy a lyuk szállóján felriadjon, s az esetben, ha a jobbágy neje gyermekágyban fekszik, C8'beadóba csakis a csibe fejét vigye el, takát a csibét pedig a nő felüditésére Veszafelé dobja a házba; hogy a szegény embernek eltört kereke helyébe annak elérhetése végett mást adjon, hogy a csántóvetőket az udvar kapujában minden k hónja alatt egy-egy kenyérrel ellátva j rj® haza; midőn a községet arra kötelzi hogy a szülőknek, ha fiuk születik ha leányuk, egy szekérfát ajándékoz,a ki a szolgálaton levő apát pedig arra, hgy a születés hírére rögtön hazasiessen, ldnn továbbá megengedi, hogy az utas útközben kiállott lova számára az Melletti gabnaneműből annyit vághasson, amennyit egy lábbal az után állva elérjen a nélkül azonban, hogy valamit mával tova vigyen, vagy hogy az idegen ■zerszárvai kijavítására lát vághasának, szomjúságának csillapitának, mert még nem képes arra, hogy élet törvényét önmagából vegye, önmagából amaz idegen elemek segélye nélkül fejlődjék, azokon uralkodjék, vagy épen szembe is szálljon velük; nem csoda tehát, ha kiterjeszkedett oly viszonyokra is, melyekhez ezeknek a maga természeténél fogva semmi köze, vagy ha a saját körébe tartozó életviszonyokat oly oldalról is szabályozza, minőről voltakép csak az erkölcsiség, vagy gazdaság volna hivatva azokat tekintetbe venni. Amint aztán a jog a többi életfuncfióktól mindinkább elkülönül, a nép mind inkább elzárkózó rendekre szakad, melyek közt az élet egyes ágaiban a szellemi erők megoszolva külön-külön s mind öntudatosabban működnek, a jog mind határozottabb formákat ölt magára, a többi életfunctiók közvetlen benyúlása mind nehezebb s ritkábbá válik, az idegen elemek onnan lassanként ki- és saját térre szorulnak, az erkölcsi gazdaság behatása csak közvetetté válik, elemeik csak indokait s előfeltételeit kápoztandik a jognak, mely mint határozott jellegű önálló organismus folytatandja lételét. A jognak a fejlődés kérdéses szakában egy további jellemző sajátsága az anyagiasság, (materialismus) vagy érzékiesség (sensualismus). Minél éretlenek még a nép-szellem, annál anyagiasbb szabásnak érzékiesb kinyomatnak annak produktumai, tehát a jog is mind tartalom, mind alak tekintetében, mert az értelmileg még fejletlen, az öntudatos reflectálásra még képtelen, csak érezni s képzelődni tudó nép a külső jelenségek által teljesen lebilincseltetik, csak az indítja meg lelkét, mi érzékei alá esik, mit szemével láthat, fülével hallhat, kezével tapinthat; s amíg egyrészt nem tud a külső jelenségek belsejébe behatolni, nem képes az azok által elrejtett, az azokat hordó ideát megragadni, másrészt a szemlélt tárgynak érzék alá eső , egészen mellékes sajátságaitól sem tud eltekinteni, nem tud abstrahálni, hanem fogalmai megalkotásában az illető tárgy összes sajátságai által vezérelteti magát, fogalmai mintegy oda tapadnak az illető tárgy individualitásához s nem terjeszkednek ki a hasonnemű tárgyak egész körére, vagyis egyediek nem általánosak, ésszerűek, nem elvontak; s viszont az ily érzékies, anyagias szemlélési modor utján benne támadt érzelmeket, képzeteket is az érzékek által könnyen felismerhető anyagias eszközökkel képes csak kifejezni, tehát olyanokkal, melyek nem az értelemhez, hanem az érzékekhez és képzelődéshez szólanak. S az éretlen szellem ez anyagiasságát hiven visszatükrözteti a vele egykorú jog, mely minden részében, lépten-nyomon magával vonszolván a nyersanyagot, csupa individuális conkrét tételeket, intézményeket s fogalmakat tár elénk ellentétben a kifejlett joggal, melynek tételei, intézményei, fogalmai általánosak, elvontak, csak vonatkozva az anyagra, melyből abstracts utján kiváltak, de nem véve azt fel magukba. Talán nem vétünk ily jelenségekkel szemben a jog ellen, ha akként nyilatkozunk, hogy miként a physicai organismusnak úgy az ő orgánumai is annál durvábbak, idomtalanabbak, minél alantabb fejlődési fokon áll, s annál finomabbak, idomosabbak, minél nagyobb fokát érte el a fejlődésnek. Még az abstractióra páratlanul korán megért s bámulatos bonczoló tehetséggel felruházott rómaiak régi joga is erősen anyagias jellegű, de mennyivel inkább az a középkori népeké, melyeknél mind sajátságos szellemük, mind életviszonyaik roppant változatossága folytán az elvonás mestersége roppant nehézségbe ütközött Mily soká hiányzott náluk a jog abstract fogalma, melyet századokon át az egyik vagy másik népnél egy vagy más formában külsőleg jelentkező népjog vagy tartományi jog concret fogalma teljesen kiszorított, mily nehezen s mily későn szülemlett meg nálunk az abstract jogszemélyiség s jogtárgyiság fogalmai Az absract jogszemély helyét s concret ember foglalja el, kinek arczára vésett nemzetiségétől, származásán, foglalkozásán vagy birtokán külsőleg észlelt társadalmi állásától, karjában nyilvánuló erejétől, testalkata documentálta nemiségétől eltekinteni nem tudták; az elvont jogtárgy helyett ott látjuk az ésszerű dolgot, az érzékekre ható különféle természeti sajátságainak az értelem által még meg nem dönthetett uralmával, minél fogva a kezdetleges jog az emberek és dolgok oly tulajdonságai szerint vesz fel külön tartalmat, melyek iránt, mivel teljesen mellékesek, a fejlett jog hideg közönnyel viseltetik. Hasztalan keressük abban az elvont jogviszonyt, mert csak az embernek az emberhez, vagy dologhoz való individuális concret vonatkozásai pillantanak felénk egész természetességükben, elevenségükben, hasztalan az elvont jogügyletet, mert csak az értékek előtt változatos alakban külsőleg lefolyó cselekvények éreztetik uralmukat. (Folyt. köv.) súlyosabb szemrehányásokat, a kormány- e, vagy az oly tisztakezűséget asrogáló ellenzék, AZ ORSZÁGHÁZBÓL. A képviselőhöz ülése június 1-én. Péchy Tamás elnök az ülést dr. T.rak°r megnyitván, a tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után a következő előterjesztést teszi: Szomorú jelentéssel kell a mai utolsó ülését a t. háznak megkezdenem. Gorova István, az orczifalvi kerület országgyűlési képviselője, tegnap d. u. 4 órakor elhunyt. — Képviselőtársaink közül oly férfit vesztetniük benne, a ki 1848-ban képviselő és a ház jegyzője, mióta pedig hazánkban az alkotmányos élet visszaállíttatott, a képviselőháznak folytonosan tagja volt, a ki a törvényhozásnak hazánk jövőjére czélzó alkotásában a legközelebbi három évtizeden át tevékeny részt vett, s a ki 1867- ben a kereskedelmi tárczát vette át, s később a közlekedési tárczát vezette. E haza egyik erős oszlopát veszítette benne, halálával e ház tagjai közül számosan barátjuktól és kedves társuktól fosztattak meg. Bizonyos vagyok benne, hogy a ház összes tagjainak véleményével találkozom, midőn indítványozom, hogy elveszte fölött fájdalmának és részvétének a ház jegyzőkönyvileg adjon kifejezést. (Élénk helyeslés.) Tisza Kálmán miniszterelnök benyújtja a következő szentesített törvényczikkeket: a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről; a szegedi pénzügyi hátság épületéről ; a zimonyi vasútról; a véderőhöz tartozók adómentességéről; a percsóra-szegedi ármentesitő társulatról; az arad-csanádi és a szatmár-nagyváradi vasutakról; a budapest-pécsi vasútról; a közlekedési minisztérium 1881. évi pótviteléről; a Dunaszabályozási munkák folytatásáról ; a Tiszavölgy ármentesitéséről; az 1871: 38. t. sz. 8 §-nak helyreállításáról; a nemzeti szinház házipénztárát terhelő adósságról; a Nagybritanniával az ínséges tengerészek segélyezése iránt kötött egyezményről s a német birodalommal való kereskedelmi és forgalmi viszonyok rendezéséről, a polg. törvénykezési rendtartásról, a szegedi törvényszéki épületekről, a vasutak és csatornák központi telekkönyvvezéséről és végre a végrehajtási eljárásról. Ezen törvényczikkek kihirdettetvén, következett az elnöki zárbeszéd, melyet a ház több helyen zajos tetszéssel fogadott és melyet holnapi lapunkban közlünk. Ivánka Imre a ház elismerésének ad kifejezést az elnök, alelnökök, a jegyzői kar és a háznagy iránt, indítványozván, hogy ez jegyzőkönyvbe igtattassék. (Általános élénk helyeslés.) Ezzel az ülés a jegyzőkönyv hitelesítése után, melynél még vita is fejlődött az országgyűlés bezárására vonatkozó pontra nézve, az elnök éltetése közben véget ért. GOROVE ISTVÁN Gorove István mintegy hagyománykép atyjától vette át az irodalom és a közügyek szeretetét. Atyja Gorove László erdélyi eredetű, de Magyarországon letelepült vagyonos nemes volt, ki már gyermek korában kiváló hajlamot és tehetséget bizonyított az irodalom és a tudomány iránt. Szülői halála után átvette birtokait s a gazdaságnak szentelte kiváló munkásságát, a nélkül, hogy megszünt volna az akkor fejlődő irodalmat és tudományt előmozdítani. Mint szépirodalmi író már e század első tizedében fellépett egy pár eredeti szinművel. „A férfi kötelességei“ czímű erkölcs-bölcselmi nagyobb műve, melyet forrásokból dolgozott, s az, mint a korhoz képest, melyben megjelent, kitűnő monographia ma is forrásul s tekintélyül szokott idéztetni. Gattaját (Temesmegyében) királyi adományul nyelvén, oda magyar lakosságot édesgetett, s a magyarság buzgó terjesztője lön amaz idegen ajkú vidéken. Mindez érdemeiért az akadémia őt tagjává választotta, s ő viszonzásul testvérével együtt tetemes jutalomalapítványnyal növelte az akadémia akkor még igen szegény pénztárát. Ily atyának lévén fia Gorove István, örökölte annak tehetségeit s nemes hajlamait. Pesten 1819-ben született, de első iskoláit Szolnokon és Gyöngyösön végezte. Bölcsészeti és jogi tanulmányait a pesti egyetemen folytatta, hol az ifjúság egyik központjává lön és tehetségeivel, a szólásban való jártasságával, s már akkor tekintélyes modorával nagy hatást gyakorolt arra. Mikor a politikai köröket az ismeretes szólásszabadsági ügy tartotta izgalomban, ő a szólásszabadság mellett lelkesen harczolván, egyik tanárával összeütközésbe jött és elhagyta az egyetemet. Együtt ült az 1839/40-ki pozsonyi országgyűlés s ő ott az országgyűlési ifjúság közt megjelenvén, csakhamar annak elismert vezéregyéniségei közé tartozott. Ez évben jelent meg első műve s a 20 éves ifjú elég meglepően, de annál nagyobb reményekre jogosítólag nem költeménynyel vagy politikai tirádával, hanem egy szaktanulmányi czikkel lépett fel: a vasutakról általában s a magyar vas- és vízi utakról különösen, mely az akkori legtekintélyesebb lapban, az „Athenaeum“-ban látott napvilágot, s melyben Magyarországon először ő mondotta ki a nagyobb közlekedési eszközöknek az állam részéről nyújtandó jövedelembiztosítás (garanţia) nagy horderejű eszméjét két év múlva, azaz 1841-ben önálló munkával lépett föl az irodalomban, s ismét a legfontosabb kérdések egyikét választotta. Ez a „Nemzetiségekről“ írt röpirata volt, mely mint említik, 1841 ben jelent meg, s a még akkor kevésbbé szellőztetett tárgy iránt nem közönséges figyelmet ébresztett. Első nagyobb útját derék barátja Tóth Lőrincz társaságában 1842—43-ban tette Európa nyugati országaiban. Látköre ez alkalommal szélesbedett s alaposan tanulmányozta a művelt külföld politikai és államgazdasági viszonyait. Ez útjában kötött számos érdekes ismeretséget, többi közt: Browninggal, ki ekkor már kiadta volt a Poetry of Magyar-t s hazánk és irodalmuk iránt rokonszenvét késő öregségeig megtartotta; O’Connellel a nagy kr agitátorral, Listtel, a hires államgazdával, Mittermayerrel, a nagy jogtudóssal, Aragoval, Thierssel s Hugo Victorral, az akkori Fancziaország három legelső kitűnőségével, a tudomány, a politika és a költészet terén. Utazása élményeit mind a két fiatal tudós közrebocsátotta. A Gorovec Nyugat czim alatt jelent meg 2 kötetben, s mind tartalma, mind erélyes, bár meg nem tisztult irálya által feltűnést okozott s méltó elismerésben részesült. Az akadémia öt mindjárt levelező tagjai közé sorozta (1843), honnan az 1867-iki nagygyűlésen a tiszteleti tagok díszes sorába emelte. Utazásából megtérvén, gazdasága rendbehozatalával foglalkozott, a többnyire Temes m megyében tartózkodván, az ottani ellenzék soraiba állott s tehetségei és szónoki ereje csakhamar annak vezérévé emelték. Üres óráiban azonban Gorove továbbra is foglalkozott az irodalommal, különösen pedig az államgazdászat s anyagi érdekek terén számos hírlapi czikkben tüntette ki alaposságát. E téren szerzett érdemeit méltányolta az országos védőegylet, midőn őt az épen lelépő Kossuth helyébe 1846-ban igazgatójává választotta Ez állásában dolgozta kitűnő államgazdasági művét: javaslat a magyar uj vámtarifa tárgyában, melyet 1847 ben a közgyűlés elfogadván, sok helyt a közhasználatba is átment. Az 1848-ki pesti országgyűlésre Temesmegye egyik kerületéből küldetvén képviselőül, tartalmas és correct nyilatkozata által kitűnő helyet fogalt el a házban, hol ismeretes jeles tolláért jegyzőnek is választatott, s ő volt az, aki Szacsvayval a híres függetlenségi nyilatkozatot fogalmazta. Az augusztus 3-ai országgyűlésen ő tette a nevezetes indítványt, a Frankfurtban egyesült Németországgal minél szorosabb kapcsolatba lépés iránt. A miniszteri párthoz tartozott, s bár Batthyány bukása után Kossuth politikáját nem helyeselte, mint ha hazafi megjelent Debreczenben, itt is az előbbi szellemben működött. A forradalom legyőzése után ő is a menekültek között volt. Hazájába csak 1867 ben térhetett vissza. Az akkori körülmények közt a közélet teljes pangásában nem tehetett jobbat, mint magányba vonulni s gazdasága elhanyagolt ügyeit rendezni. 1860 azonban ismét kiszólitotta magányából. Ekkor már többnyire Pesten lakván, az 1861 ki országgyűlésre Pest Terézvárosa küldötte képviselőül a fővárosban is nagy tekintéllyel biró férfiút. A Deák felirata mellett tartott beszédével (május 23) általános figyelmet gerjesztett. Erélyesen s nagy szakavatottsággal fejtegeti ebben az 1825 — 1848. közötti évek politikai irányait és alkotmányos küzdelmeit, majd az 1848-ki törvények szellemét és jelentőségét, kivált, az anyagi érdekek, adó- és hadügyi tekintetben. Majd áttérve az 1849-ben bekövetkezett katasztrófa után Ausztria ál