Magyar Polgár, 1881. január-június (15. évfolyam, 1-146. szám)

1881-06-03 / 125. szám

­VT. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: h(tlTOKI­A-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET. Itt»t«lentdl beküldött közlemények nem köröltetnek j)in»n*bh»d­»a kéziratok nem adatnak l­igit Utalt b­érmentes levelek fogadtatnak el. Kolozsvár, péntek, 1881. junius 3. KIADÓHIVATAL: kültobda-utcza, nyomdaépület ELŐFIZETÉSI DÍJ: égési évre . . . 16 frt. félévre.................8­­­4 frt — ki 1 . 50 . Hirdetési díj: sora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tés után 80 kr. — Nyilttér: sora 35 kr. évnegyedre egy bóra . Közelednek a választások napjai. A nagy napok előestéjén ugyan­ezt is tudna tenni az ellenzéki sajtó, mint fellármázni az országot a kormány erővakoskodásaival; felzaklatni a ke­gyeket ama visszaélések sűrű emle­getésével, a­melyeket a kormány a vá­lasztási szabadság veszélyeztetésére, sőt egyenes lábbal tiprására — naponként elkövet. Legújabban a „Pesti Napló“ is beállott a nagy dobosok táborába, s 5­­8 __ tökéletes szélbali modorban — igyekszik telekiabálni az emberek fü­lét ama merényletek hangoztatásával, melyeket állítólag a kormány a lélek­­vásárlás terén elkövet, s a­mely előbb­­utóbb a nemzet végromlását és erköl­csi sülyedését fogja eredményezni. Nincs a világon hatalom — legyen az politikai, társadalmi vagy bárminő jellegű, a melynek ellenei ne volnának, s mentől erősebb a hatalom, annál na­gyobb az ellenfelek — rendszerint a ha­talom után áhítozók — erőlködése, mely, mert nyílt ütközetet vívni erőtlen, rendszerint a hazugságok, ferdítések és gyanúsítások rozsdás fegyvereit szede­geti elő, s azzal óhajtja a hatalom el­len fellázítani a nemzet közvéleményét , gyűlöletessé tenni a hatalmat a nem­zet előtt, csak azért, hogy azok kere­kedhessenek felül, a­kik a hatalmat maguk felett eltűrni nem bírnak sem elég erkölcsi bátorsággal, sem elég jó­zan hazafisággal. A Tisza-kormány, mely szerintük annyit vétett hazánk külpolitikai hely­zetében, Ausztriához való viszonyunk­ban, s a nemzet erkölcseinek épségé­ben , önfentartásának eszközeit most már csak a corruptióban tudja felta­lálni. Milyen pompás frázis ! El lehet ve­le szédíteni, még pokol ördögeit is, csak az a kár, hogy éppen semmi egyéb puszta frázisnál, mely a jelentős kife­jezések ügyes összerakása által kíván inponálni, de a­melynek — mint a leg­több nagy mondásnak — semmi magva nincs s azok a kik szélnek eresztik, a beszámithatóság teljes hiányában szen­vednek. Az a folytonos ráfogás, hazudo­­zás, a mely az ellenzéki sajtónak a kormány elleni támadásait jellemzi — annyira lealacsonyítja a kormány elle­ni küzdelmüket, hogy azzal szemben v­alóli dolog harczolni, s ha is felszólalunk, tesszük ezt azért, a nemzet azon rétegeit, a­me­lyekben a nagy hangú s hazafias szí­nezetű szólamok termékeny talajra ta­lálnak, felvilágosítsuk ama nemtelen üzelmekről, a­melyekkel az ellenzéki sajtó a nemzet jobb erkölcseinek meg­vesztegetésére, jobb meggyőződésének meghamisítására tökéletes francziás le­leményességgel — naponként kedves­kedik. Becsületes választásokat óhajta­nánk, a nemzet lelkiismeretes ítéletét akarnék hallani, a pártok értelmi és erkölcsi mérkőzését várnák — mondo­gatják ellenfeleink, s e tekintetben ne­künk sincs más óhajtásunk, hiszen mi is azt kívánjuk, hogy önzetlen hazafi­­ság és férfias meggyőződés vezessen minden igaz hazafit a haza szolgála­tában végzett tetteiben, és ép ezért alig találunk elég nyomatékos kifeje­zéseket ama felháborodásunk jellemzé­sére, a­mely az ellenzéki sajtó táma­dásai folytán bennünk felkeltetik. „A ki szavazatát eladja — ha­záját bocsátja áruba; a ki lelkiisme­retére alkuszik — a nemzet becsüle­tén ejt csorbát* — hangoztatják uton­­útfélen, s ha már most elfogulatlanul vizsgálja valaki a tényeket, vájjon me­lyik politikai párt tehet magának e te­kintetben szemrehányásokat több ok­kal, mint épen az ellenzék, a­mely egyebet sem tesz, mint amit, ferdít, ha­misít, s a­melynek egyéb czélja sincs, mint megvesztegetni a szabad meggyő­ződést az által, hogy saját politikai el­veit és erkölcseit minden áron a nemzetre erőszakolni törekszik, s a­melynek hatalom után vágyódása annyira felizgatja kedélyüket, hogy az önmegfeledkezés ama sokáig sülyednek alá, a­hol a tehetetlenség szokott táp­lál­kozni csalfasággal, ámitással és foly­tonos ráfogásokkal. Nagyon jól tudjuk mi, hogy az ellenzéki sajtót nem lehet kigyógyítani abból a megrögzött betegségből, mely szerint hazafias erénynek tartja a kor­mány eljárását lelkiismeretlennek és a választási­ szabadságot veszélyeztetőnek keresztelni, de azt joggal megkövetel­hetjük, hogy midőn a nemzet meg­győződésére akarnak hatni, s mi­dőn azt akarják bebizonyítani, hogy ki­zárólag ők a tiszta kezűek, s rajtok kivül mindenki lélekkufár — ak­kor higgadtan s kellő óvatossággal jár­janak el, s ne kárhoztassanak mások­ban olyan tényeket, a­melyekből ők a magok részére erényt szeretnének ko­vácsolni ; s ne vádoljanak folytonosan másokat olyan bűnökért, a­melyekért maguknak van legtöbb okuk a piru­lásra. Mára három almát vagy körívet, egy kéz­­tyűvel tele diót szakíthasson, csakhogy zsebébe mit se dugjon belőlük, s a terhes asszonyt is, ki a gyümölcsöt megkívánja, nagyobb bajnak megelőzhesse végett fel­jogosítja vágyának ily nemű kielégítésére, nem tünik-e azonnal szembe, mennyire meghajol a gyenge alkatú jog az erköl­­csség közvetlen hatalma előtt, mennyire telik meg annak elemeivel? Széles körben ismert tény az, hogy a régibb jog egyrészt a gonosztevőre bün­tetést szab, másrészt meg a büntető ha­talom karja elől bizonyos menhelyeken elrejti. A bűnös ki templom vagy kolos­torba menekül, vagy csak valamely tem­plomajtó gyűrűjét megfogja, vagy az or­szágúton való keresztet átöleli, üldözői elől biztosítva van, itt-ott a halpiacz, a pénzverde, némely vendéglők meghatáro­zott padja vagy szobája is nyújt ily me­nedéket ; mi több némely középkori jog­­nylatkozatok szerint a jog még a bűnös menekülésének elősegítéséről is gondos­kodik, pl. a folyam partjáig menekült go­nosztevőt a csolnakosnak túlpartra kell szállítania, ha üldözője akkor éri utol, mi­kor a csolnak már a parttól el volt taszít­va ez csak a bűnös átszállítása után volt átviendő, de ha a csolnak a parttól még nem mozdult el, mire az üldöző megér­kezett, mindkettőt fel kelle vennie a csol­­nakba­ a bünös annak elé, az üldöző annak hátsó , a csolnakos pedig közben eső részé­ben helyezkedvén el, túlpartra érve előbb a bűnöst kell ki­szállitnia, azután megfor­­ditnia a csolnakot s igy az üldözőt is partra tennie.Ha tehát a megszorultnak segélye­zését parancsoló erkölcsi szabály, s a bűt-Ha az ellenzék nyílt arczc­al, tisz­ta és nyugodt öntudattal a nemzet köz­véleménye elé léphetne s azt mondhat­ná teljes meggyőződéssel, hogy ők egy követ sem mozdítottak meg a nemzet meggyőződésének a saját ré­szükre való megnyerése végett, hogy ők egy polgárt sem igyekeztek jobb meggyőződésétől eltéríteni s hogy egye­dül ők azok, a kik a nélkül várják ügyök győzelmét, hogy a polgárok meg­győződéseire hatni még csak meg is kisértették volna — akkor volna még valami menthető azon eljárásban, mely szerint a polgárok szabad választási jogának veszélyeztetéséért kizárólag a kormányt teszi felelőssé, de midőn ők maguk —a rendelkezésükre álló erőhez mérten, egész a kényelműségig élnek vissza a szabad meggyőződés iránti köteles tisztelettel, a midőn ők maguk minden eszközt megragadnak, hogy elveiket a nemzet meggyőződé­sében meggyökereztessék, a midőn szó­val, tettel, hamis tanokkal és ráfogá­sokkal igyekeznek a nemzetet a ma­guk részére meghódítani — kérdjük — van-e joguk kárhoztatni a kormányt azért, mert befolyását érvényesíteni, hatalmát biztosítani törekszik ? Meg tudják e­győzni a nemzetet arról, hogy adott esetben nem fognának-e sokkal nagyobb könnyelműséggel visszaélni ha­talmukkal, mint a­hogy most spor­tot csinálnak a kormány kár­­hoztatásából ? Még be sem köszöntött a most folyó év, az ellenzék már megindítot­ta a hadjáratot, melynek czélja a nem­zet eltántoritása, elámitása s ez után ügyek részére való megnyerése volt. A hol pénzből telt­­ pénzzel, a hol ez elfogyott szóval, ígéretekkel igye­keztek ráerőszakolni a nemzetre az ők egyedül üdvözítő tanaikat; tettek olyan ígéreteket, a­melyeket nem lehet meg­valósítani ; csábították olyan kilátások­kal, a­melyek be nem következhetnek; hitegették olyan állapotokkal, a­me­lyeknek megteremtéséhez sem erejök, sem kitartások, de még reményök is kevés, m­ilyen körülmények között lehet-e épen nekik szemrehányást ten­ni lélekvásárlásért, elnyomatásért, meg­vesztegetésekért, midőn ők magok épen semmi eszköztől nem riadnak vissza, csakhogy az annyira áhítozott hatalom birtoklásához egy lépéssel közelebb juthassanak, a midőn mindent koczkára tesznek, csakhogy a h­e­l­y­­zet uraivá válhassanak. A közel­jövő bizonyára meg fog­ja mutatni, hogy a lélekvásárlás miatt melyik párt tehet magának több és női megbüntetését szorgalmazó úgy erköl­csi, mind jogi szabály összeütközése ese­tében, az utóbbinak kell magát megadnia, nem szól-e ez is a jog önállótlansága, erőt­lensége mellett ? sőt, hogy a jog még a mereven erkölcsi kötelesség elmulasztásá­nak megbüntetésében is eszközül szolgált, mutatja egy zofingeni késésnek esete, kit a 17-ik században egy bírói ítélet, javai­nak elkobzása mellett, azért végeztetett ki pallossal, mert hajótörés alkalmával, híres úszó létére, senkit sem mentett ki a vízből, még nejét sem, a­kit különben, saját vallomása szerint, nagyon szeretett;­­ még örömmel, köszönettel vette az íté­letet, mert annak következtében nemso­kára lelkileg kedves életpárjával satöbbi elmerültekkel együtt lehet. Nem kevésbé lehetetlen a kiskorú jog, szemben a gazdasággal s ennek ele­meivel: elnézi, hogy az egyesek rendi ál­lását, jog- és cselekvési képességét, szol­gálataik, kötelezettségeik minőségét, nagy­korúságuk idejét gazdasági foglalkozásuk döntse el; nem ellenezheti, hogy az in­gatlan, a régi gazdasági élet e legelsőran­­gú tényezője, a gazdaság csekélyebb jelen­tőségű tárgyaival együtt, a jogok s köte­lezettségek alanyaiként szerepeljen; kény­telen tisztán gazdasági érdekű rendelke­zéseket saját tételei közé fogadni, meg­szabván a föld mivelésének, javak terme­lésének, fogyasztásának, az építési anya­gok felhasználásának, a ruházkodásnak, életnek módját, a használandó ételek, ita­lok nemét, minőségét. Nyilván­való ily tények alapján, hogy az erkölcsi s gazdasági élet elemei a leg­elevenebb közvetlenséggel működő, együtt­­alkotó tényezői a fejletlen jogorganizmus­ TARCZA. Milyen a jog?, övezetének kifejlődési időszakában DR­ ÓVÁRI KELEMENTŐL. (Folytatás.) S midőn a jog megkivánja az alá­­rendeltjéhez beszálló úrtól, hogy sarkan­tyuját, kardját az ajtón kivül hagyja, ne az asszonyt megijeszsze, vagy meg­­agyja a földesur tisztjének, hogy a job­­köteles adóját kíméletesen hajtsa be, nehogy a gyermek a bölcsőben, vagy a lyuk szállóján felriadjon, s az esetben, ha a jobbágy neje gyermekágyban fekszik, C8'beadóba csakis a csibe fejét vigye el, takát a csibét pedig a nő felüditésére V­eszafelé dobja a házba; hogy a szegény embernek eltört kereke helyébe annak elérhetése végett mást adjon, hogy a csántóvetőket az udvar kapujában minde­­n k hónja alatt egy-egy kenyérrel ellátva j rj® haza; midőn a községet arra köte­lzi­ hogy a szülőknek, ha fiuk születik ha leányuk, egy szekérfát ajándékoz­­,a ki a szolgálaton levő apát pedig arra, hgy a születés hírére rögtön haza­siessen, ldnn továbbá megengedi, hogy az utas útközben kiállott lova számára az Melletti gabnaneműből annyit vághasson, a­mennyit egy lábbal az után állva elér­jen a nélkül azonban, hogy valamit má­­val tova vigyen, vagy hogy az idegen ■z­erszárvai kijavítására lát vághas­ának, szomjúságának csillapitá­nak, mert még nem képes arra, hogy élet törvényét önmagából vegye, önmagából amaz idegen elemek segélye nélkül fejlőd­jék, azokon uralkodjék, vagy épen szem­be is szálljon velük; nem csoda tehát, ha kiterjeszkedett oly viszonyokra is, melyek­hez ezeknek a maga természeténél fogva semmi köze, vagy ha a saját körébe tar­tozó életviszonyokat oly oldalról is szabá­lyozza, minőről voltakép csak az erkölcsi­­ség, vagy gazdaság volna hivatva azokat tekintetbe venni. A­mint aztán a jog a többi életfunc­­fióktól mindinkább elkülönül, a nép mind inkább elzárkózó rendekre szakad, melyek közt az élet egyes ágaiban a szellemi erők megoszolva külön-külön s mind öntudato­sabban működnek, a jog mind határozot­tabb formákat ölt magára, a többi élet­functiók közvetlen benyúlása mind nehe­zebb s ritkábbá válik, az idegen elemek onnan lassanként ki- és saját térre szo­rulnak, az erkölcs­i gazdaság behatása csak közvetetté válik, elemeik csak indo­kait s előfeltételeit kápoztandik a jognak, mely mint határozott jellegű önálló orga­nismus folytatandja lételét. A jognak a fejlődés kérdéses szaká­ban egy további jellemző sajátsága az anya­giasság, (materialismus) vagy érzékiesség (sensualismus). Minél éretlenek még a nép-szellem, annál anyagiasbb szabásnak érzékiesb kinyomatnak annak produktu­mai, tehát a jog is mind tartalom, mind alak tekintetében, mert az értelmileg még fejletlen, az öntudatos reflectálásra még képtelen, csak érezni s képzelődni tudó nép a külső jelenségek által teljesen le­­bilincseltetik, csak az indítja meg lelkét, mi érzékei alá esik, mit szemével láthat, fülével hallhat, kezével tapinthat; s a­míg egyrészt nem tud a külső jelenségek bel­sejébe behatolni, nem képes az azok által elrejtett, az azokat hordó ideát megragad­ni, másrészt a szemlélt tárgynak érzék alá eső , egészen mellékes sajátságaitól sem tud eltekinteni, nem tud abstrahálni, hanem fogalmai megalkotásában az illető tárgy összes sajátságai által vezérelteti magát, fogalmai mintegy oda tapadnak az illető tárgy individualitásához s nem ter­jeszkednek ki a hasonnemű tárgyak egész körére, vagyis egyediek nem általánosak, ésszerűek, nem elvontak; s viszont az ily érzékies, anyagias szemlélési modor utján benne támadt érzelmeket, képzeteket is az érzékek által könnyen felismerhető anya­gias eszközökkel képes csak kifejezni, te­hát olyanokkal, melyek nem az értelem­hez, hanem az érzékekhez és képzelődés­hez szólanak. S az éretlen szellem ez anyagiassá­gát hiven visszatükrözteti a vele egykorú jog, mely minden részében, lépten-nyomon magával vonszolván a nyers­anyagot, csu­pa individuális conkrét tételeket, intézmé­nyeket s fogalmakat tár elénk ellentétben a kifejlett joggal, melynek tételei, intéz­ményei, fogalmai általánosak, elvontak, csak vonatkozva az anyagra, melyből ab­stracts utján kiváltak, de nem véve azt fel magukba. Talán nem vétünk ily jelenségekkel szemben a jog ellen, ha akként nyilatko­zunk, hogy miként a physicai organismus­­nak úgy az ő orgánumai is annál durváb­bak, idomtalanabbak, minél alantabb fej­lődési fokon áll, s annál finomabbak, ido­­mosabbak, minél nagyobb fokát érte el a­­ fejlődésnek. Még az abstractióra páratlanul korán megért s bámulatos bonczoló tehetséggel felruházott rómaiak régi joga is erősen anyagias jellegű, de mennyivel inkább az a középkori népeké, melyeknél mind sa­játságos szellemük, mind életviszonyaik roppant változatossága folytán az elvonás mestersége roppant nehézségbe ütközött Mily soká hiányzott náluk a jog abstract fogalma, melyet századokon át az egyik vagy másik népnél egy vagy más formában külsőleg jelentkező népjog vagy tartományi jog concret fogalma teljesen kiszorított, mily nehezen s mily későn szülemlett meg nálunk az abstract jog­személyiség s jogtárgyiság fogalmai Az absract jogszemély helyét s concret em­ber foglalja el, kinek arczára vésett nem­zetiségétől, származásán, foglalkozásán vagy birtokán külsőleg észlelt társadalmi állá­sától, karjában nyilvánuló erejétől, testal­kata documentálta nemiségétől eltekinteni nem tudták; az elvont jogtárgy helyett ott látjuk az ésszerű dolgot, az érzékekre ható különféle természeti sajátságainak az értelem által még meg nem dönthetett uralmával, minél fogva a kezdetleges jog az emberek és dolgok oly tulajdonságai szerint vesz fel külön tartalmat, melyek iránt, mivel teljesen mellékesek, a fejlett jog hideg közönnyel viseltetik. Hasztalan keressük abban az elvont jogviszonyt, mert csak az embernek az emberhez, vagy dologhoz való individuális concret vonatkozásai pillantanak felénk egész természetességükben, elevenségük­ben, hasztalan az elvont jogügyletet, mert csak az értékek előtt változatos alakban külsőleg lefolyó cselekvények éreztetik uralmukat. (Folyt. köv.) súlyosabb szemrehányásokat, a kor­mány- e, vagy az oly tisztakezűséget as­rogáló ellenzék, AZ ORSZÁGHÁZBÓL. A képviselőhöz ülése június 1-én. Péchy Tamás elnök az ülést d­r. T­.rak°r megnyitván, a tegnapi ülés jegy­zőkönyvének hitelesítése után a következő előterjesztést teszi: Szomorú jelentéssel kell a mai utolsó ülését a t. háznak megkezdenem. Gorova István, az orczifalvi kerület országgyűlési képviselője, tegnap d. u. 4 órakor elhunyt. — Képviselőtársaink közül oly férfit vesz­tetniük benne, a ki 1848-ban képviselő és a ház jegyzője, mióta pedig hazánkban az alkotmányos élet visszaállíttatott, a képvi­­selőháznak folytonosan tagja volt, a ki a törvényhozásnak hazánk jövőjére czélzó alkotásában a legközelebbi három évtize­den át tevékeny részt vett, s a ki 1867- ben a kereskedelmi tárczát vette át, s később a közlekedési tárczát vezette. E haza egyik erős oszlopát veszítette benne, halálával e ház tagjai közül számosan ba­rátjuktól és kedves társuktól fosztattak meg. Bizonyos vagyok benne, hogy a ház összes tagjainak véleményével találkozom, midőn indítványozom, hogy elveszte fölött fájdal­mának és részvétének a ház jegyzőköny­vileg adjon kifejezést. (Élénk helyeslés.) Tisza Kálmán miniszterelnök be­nyújtja a következő szentesített törvény­­czikkeket: a hazai iparnak adandó állami kedvezményekről; a szegedi pénzügyi há­­t­ság épületéről ; a zimonyi vasútról; a véderőhöz tartozók adómentességéről; a percsóra-szegedi ármentesitő társulatról; az arad-csanádi és a szatmár-nagyváradi vasutakról; a budapest-pécsi vasútról; a közlekedési minisztérium 1881. évi pót­vi­teléről; a Dunaszabályozási munkák folyta­tásáról ; a Tiszavölgy ármentesitéséről; az 1871: 38. t. sz. 8 §-nak helyreállításáról; a nemzeti szinház házipénztárát terhelő adósságról; a Nagybritanniával az ínséges tengerészek segélyezése iránt kötött egyez­ményről s a német birodalommal való ke­reskedelmi és forgalmi viszonyok rendezé­séről, a polg. törvénykezési rendtartásról, a szegedi törvényszéki épületekről, a vas­utak és csatornák központi telekkönyvve­­zéséről és végre a végrehajtási eljárásról. Ezen törvényczikkek kihirdettetvén, következett az elnöki zárbeszéd, melyet a ház több helyen zajos tetszéssel fogadott és melyet holnapi lapunkban közlünk. Ivánka Imre a ház elismerésének ad kifejezést az elnök, alelnökök, a jegyzői kar és a háznagy iránt, indítványozván, hogy ez jegyzőkönyvbe igtattassék. (Álta­lános élénk helyeslés.) Ezzel az ülés a jegyzőkönyv hitele­sítése után, melynél még vita is fejlődött az országgyűlés bezárására vonatkozó pont­ra nézve, az elnök éltetése közben vé­get ért. GOROVE ISTVÁN Gorove István mintegy hagyomány­kép atyjától vette át az irodalom és a közügyek szeretetét. Atyja Gorove László erdélyi eredetű, de Magyarországon lete­lepült vagyonos nemes volt, ki már gyer­mek korában kiváló hajlamot és tehetsé­get bizonyított az irodalom és a tudomány iránt. Szülői halála után átvette birtokait s a gazdaságnak szentelte kiváló munkás­ságát, a nélkül, hogy megszünt volna az akkor fejlődő irodalmat és tudományt elő­mozdítani. Mint szépirodalmi író már e század első tizedében fellépett egy pár eredeti szinművel. „A férfi kötelességei“ czímű erkölcs-bölcselmi nagyobb műve, melyet forrásokból dolgozott, s az, mint a korhoz képest, melyben megjelent, ki­tűnő monographia ma is forrásul s tekin­télyül szokott idéztetni. Gattaját (Temes­­megyében) királyi adományul nyelvén, oda magyar lakosságot édesgetett, s a magyar­ság buzgó terjesztője lön amaz idegen aj­kú vidéken. Mindez érdemeiért az akadé­mia őt tagjává választotta, s ő viszonzá­sul testvérével együtt tetemes jutalom­­alapítványnyal növelte az akadémia akkor még igen szegény pénztárát. Ily atyának lévén fia Gorove István, örökölte annak tehetségeit s nemes haj­lamait. Pesten 1819-ben született, de első iskoláit Szolnokon és Gyöngyösön végez­te. Bölcsészeti és jogi tanulmányait a pes­ti egyetemen folytatta, hol az ifjúság egyik központjává lön és tehetségeivel, a szó­lásban való jártasságával, s már akkor tekintélyes modorával nagy hatást gyako­rolt arra. Mikor a politikai köröket az ismeretes szólásszabadsági ügy tartotta iz­galomban, ő a szólásszabadság mellett lel­kesen harczolván, egyik tanárával össze­ütközésbe jött és elhagyta az egyetemet. Együtt ült az 1839/40-ki pozsonyi országgyűlés s ő ott az országgyűlési if­júság közt megjelenvén, csakhamar annak elismert vezéregyéniségei közé tartozott. Ez évben jelent meg első műve s a 20 éves ifjú elég meglepően, de annál nagyobb reményekre jogosítólag nem költeménynyel vagy politikai tirádával, hanem egy szak­­tanulmányi czikkel lépett fel: a vasutak­ról általában s a magyar vas- és vízi utakról különösen, mely az akkori legte­kintélyesebb lapban, az „Athenaeum“-ban látott napvilágot, s melyben Magyarorszá­gon először ő mondotta ki a nagyobb köz­lekedési eszközöknek az állam részéről nyújtandó jövedelembiztosítás (garanţia) nagy horderejű eszméjét két év múlva, azaz 1841-ben önálló munkával lépett föl az irodalomban, s is­mét a legfontosabb kérdések egyikét vá­lasztotta. Ez a „Nemzetiségekről“ írt röp­­irata volt, mely mint említik, 1841 ben jelent meg, s a még akkor kevésbbé szellőztetett tárgy iránt nem közönséges figyelmet ébresztett. Első nagyobb útját derék barátja Tóth Lőrincz társaságában 1842—43-ban tette Európa nyugati országaiban. Látköre ez alkalommal szélesbedett s alaposan tanulmányozta a művelt külföld politikai és államgazdasági viszonyait. Ez útjában kötött számos érdekes ismeretséget, többi közt: Browninggal, ki ekkor már kiadta volt a Poetry of Magyar-t s hazánk és irodalmuk iránt rokonszenvét késő öreg­ségeig megtartotta; O’Connellel a nagy kr agitátorral, Listtel, a hires államgazdával, Mittermayerrel, a nagy jogtudóssal, Ara­goval, Thierssel s Hugo Victorral, az ak­kori Fancziaország három legelső kitűnő­ségével, a tudomány, a politika és a köl­tészet terén. Utazása élményeit mind a két fiatal tudós közrebocsátotta. A Gorovec Nyugat czim alatt jelent meg 2 kötetben, s mind tartalma, mind erélyes, bár meg nem tisztult irálya által feltűnést okozott s méltó elismerésben részesült. Az akadé­mia öt mindjárt levelező tagjai közé so­rozta (1843), honnan az 1867-iki nagy­gyűlésen a tiszteleti tagok díszes sorába emelte. Utazásából megtérvén, gazdasága rendbehozatalával foglalkozott, a többnyire Temes m megyében tartózkodván, az ottani ellenzék soraiba állott s tehetségei és szó­noki ereje csakhamar annak vezérévé emel­ték. Üres óráiban azonban Gorove tovább­ra is foglalkozott az irodalommal, különö­sen pedig az államgazdászat s anyagi ér­dekek terén számos hírlapi czikkben tü­n­tette ki alaposságát. E téren szerzett ér­demeit méltányolta az országos védőegy­let, midőn őt az épen lelépő Kossuth he­lyébe 1846-ban igazgatójává választotta Ez állásában dolgozta kitűnő államgazda­sági művét: javaslat a magyar uj vámtarifa tárgyában, melyet 1847 ben a közgyűlés elfogadván, sok helyt a közhasználatba is átment. Az 1848-ki pesti országgyűlésre Te­­mesmegye egyik kerületéből küldetvén kép­viselőül, tartalmas és correct nyilatkozata által kitűnő helyet fogalt el a házban, hol ismeretes jeles tolláért jegyzőnek is vá­lasztatott, s ő volt az, a­ki Szacsvayval a híres függetlenségi nyilatkozatot fogalmaz­ta. Az augusztus 3-ai országgyűlésen ő tette a nevezetes indítványt, a Frankfurt­ban egyesült Németországgal minél szoro­sabb kapcsolatba lépés iránt. A miniszteri párthoz tartozott, s bár Batthyány bukása után Kossuth politikáját nem helyeselte, mint ha hazafi megjelent Debreczenben, itt is az előbbi szellemben működött. A forradalom legyőzése után ő is a mene­kültek között volt. Hazájába csak 1867 ben térhetett vissza. Az akkori körülmények közt a köz­élet teljes pangásában nem tehetett job­bat, mint magányba vonulni s gazdasága elhanyagolt ügyeit rendezni. 1860 azonban ismét kiszólitotta magányából. Ekkor már többnyire Pesten lakván, az 1861 ki or­szággyűlésre Pest Terézvárosa küldötte képviselőül a fővárosban is nagy tekin­téllyel biró férfiút. A Deák felirata mel­lett tartott beszédével (május 23) általá­nos figyelmet gerjesztett. Erélyesen s nagy szakavatottsággal fejtegeti ebben az 1825 — 1848. közötti évek politikai irányait és alkotmányos küzdelmeit, majd az 1848-ki törvények szellemét és jelentőségét, kivált, az anyagi érdekek, adó- és hadügyi te­kintetben. Majd áttérve az 1849-ben be­következett katasztrófa után Ausztria ál

Next