Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)

1881-09-17 / 211. szám

XV. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: IClTOBUA-UTCZA, nyomdáét alkt. Névtelenül beküldött közlemények nem kösöltetnek. „ 41 h a 11» a kéziratok nem adatnak vitna 0|||D»,U" Csak bormentei levelek fogadtatnak el. 21 l-dik szám Kolozsvárt, szombat, 1881. szeptambar 17. KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET ELŐFIZETÉSI DÍJ: egész évre . . . 16 frt. 1 évnegyedre . 4 frt — kfélévre...................8 » egy taóra . . . 60 „ Hirdetési díj: petit sora 6 kr.—Bélyegilleték: mindenghirdetés után 80 kr. — Nyilttér: sora 26 kr. Utóhang a danczigi találkozáshoz. Köteteket lehetne írni ama találgatásokból, melyek a danczigi találkozás alkalmából írattak. Más szemüvest nézik azt az angolok, máson a francziák, máson a németek, nemkülönben az olaszok, valamint a russopholok s a russophilek. De a dolog természete szerint ezen már előre elfoglalt álláspontokból egyik sem „találja el” a szöget a tetején. A muszkabarát angol liberálisok persze nem jó szemmel nézik, hogy Iózár más hatalommal is ki van — mert kénytelen vele — jó lábon állni, mint Angliával, melynek kissé exáltált kormányerdöke azt hitte tán, hogy — mert az oroszok nagy vendégszeretettel fogadták Kronstadtban, az ott megjelent britt hajórajt — Muszkaország annyire el van ragadtatva az angol liberálisok barátsága által, hogy szoroscédait épenséggel fitymálnia kell, s bízva az angol megbizhatlan barátságiban. Pétervárról örökösen folytatni fogják a kihívó szekatúrákat, s muszka propagandát azon Ausztria-Magyarország ellen, mely merészelt és képes volt Kelet-Európában innen-onnan az angol kereskedelmi érdekeket háttérbe szorítni, mit a gyapjúzsákon guggoló Albion természetesen nem igen tud megbocsátani és elfeledni. Innen az angol lapok keserédes képe a danczigi találkozáshoz. Nem sokban különbözik a franczia sajtó arczulatja is az angoltól. Tudvalevő dolog, a francziák revanchepolitika hívei régóta spekulálnak Oroszország barátságára és szövetségére és ebbeli reményeik még fokozódtak, mióta III. Sándor czár ül a romanoffok trónján, kiről azt vélték tudni és szívesen el is hitték, hogy veséjéből gyűlöl mindent, a mi német. — Némely franczia politikusok épen ilyen czárt óhajtottak szövetségesül, kiellensége a II. Sándor czár által annyira kultivált német barátságnak. — Igen, de Francziaország tekintete egy darab idő óta nem északra, hanem délre van fordítva; Afrikába, hol tehetetlenül vesztegeti pénzét és vérét egy áldástalan expeditióban. És mert a czárt elszalasztották, kiről most már a danzigi találkozás után azt hiszik, hogy mint atyja, Németország karjaiba vetette magát, dühösek az entrevuere s azzal töltik boszásokat, hogy gyanúsítják Németország barátságának és szövetségének őszinteségét monarchiánk irányában, úgy tüntetvén föl a dolgot, mintha Ausztria Magyarország háta mögött és tudta nélkül lepte volna meg a világot a dauezigi találkozással, mlyben olyan határozatok és megállapodások történtek volna, melyek éle határozottan monarchiánk ellen van irányozva. Pedig hát ez épenséggel nem úgy van. Olaszország részéről is van bibi. A Cairoli-féle politikai tendencziák ott még mindig élnek. Számításba vették ama természetszerű antagonismust, mely Oroszország és monarchiánk között fennáll s reménykedtek, hogy ez egy támpont lesz majd oroszolasz szövetségre, melynek segélyével fölszabadul majd az Italia irredenta. Ezért nem egyezett bele a quirinali kormány abba, hogy Humbert király megtegye sokszor emlegetett látogatását a Habsburg-háznál. De hát egész váratlanul és meglepő módon megesett a danczigi találkozás, melynek hírére rögtön összehivatott a speculáló, lavírozó, de hoppon maradt olasz kormány tanácskozásra. De hát egy kicsit elkéstek vele s Olaszországot sikerült nekik alaposan izolálni. Azt nem hitték lehetségesnek, hogy a muszka hatalom szükségét érezze, barátságos lábra állni Ausztria -Magyarország szövetségesével, Németországgal. Mi természetesebb tehát, mint az, hogy az olasz sajtó jó képet vág a dologhoz s nem látszik semmi fontosságot tulajdonítani a császár-találkozáshoz. Vannak aztán, kik a két uralkodó entrevuejéből a sokat szidott hármas szövetség megnyitására következtetnek. De merőben alaptalanul; mert ilyen szövetség minden előfeltétele és szüksége merőben hiányzik. A boldogult hármas szövetség akkor és azzal kezdődött, hogy Ferencz József Andrásy gróf kíséretében Péterváron látogatást tett; most meg az történt, hogy maga a czár zarándokolt Danczigba, Andrássy gróf pedig kevéssel azelőtt Sinájában tett látogatást. De törjék mások a fejeket a danczigi incidens feletti kombinácziókon, mi elégedjünk meg a tudattal, hogy attól bizony nincs mit tartanunk, hogy ott semmi a mi rovásunkra nem történhetett, s hogy minden aggodalom nélkül nézhetünk a miatt a jövőbe ! TARCZA: Hamis szinek alatt. — Elbeszélés. — Angol szöveg után: Sámi Lászlóné. (Folytatás.) Anyám megtámadására az ember bámulva nézett reánk. — Ezzel a dologgal semmi köze az asszonynak, mondá; én mondtam, hogy ez nem járja; megmondtam az urnak, hogy nm lesz jó belőle ; — egy aranyat adott. Sit hallgassak ma, itt a pénz ni, de nem kéz az ígéretemet megtartani; tehát vén szerződésnek. Veneer és Rosewod urak végrehajtást kértek. Asszonyom én vagyok , végrehajtó. Az utálatos teremtőd ekkor minket fiámba sem véve, a pamlagra vetette másét, foltos, piszkos csizmáját arra a drágakévén párnára téve, melyet én a Bollym születésnapjára , saját kezeimmel képzi-Forgott velem a szoba, nem láttam semmit, mintha sötét sulyolt borítottak vol- 118 teám, sötétség vett körül, csak az újból szóló csengetést hallottam. A vendégeink érkeztek bizonyosan, s az iszonyú ember a házban van ! Oh &10'( a csufondáros Priorok, mit monda°ának, ha meglátnák ! A sötétségben, mely körül vett, a Lizi É e8 hangja hallszott. — Nagyságos asszony, egy uraság keresi a nagyságos urat — dologban , Áron Izsáknak hívják. — Lizi, én nem ismerem azt az urat, válaszolom, vezesd a férjem dolgozó szobájába. Oh ! kiáltá, mit tegyünk ? Anyám a pamlagon nyujtózkodó szörnyetegre nézett. — Jó ember — mondá, mennyit adjak magának, hogy elmenjen tőlünk ? Holnap visszajöhet, csak ma hagyjon itt bennünket. — Asszonyom, én megvesztegethetetlen vagyok; ha a Vencer és Co követelését kifizetik, akkor távozom, ha nem fizetnek, maradok. — Uram — mondom nyájasan, nem tehetné azt meg, amit a férjem ajánlott, ha csinosan kimozsdana, füsülködne s férjem kabátját felvenné, akkor . . . — Köszönöm szépen a hízelgő ajánlatot — mondá gúnyosan — de az lehetetlen, a vendégek közül nagyon sokan megismernének, jelenlétem elvenné az étvágyukat, mert sokakkal véd ehez hasonló ügyem, maga Chusta Stebbing sem szeretné, ha itt látna. Anyám kétségbe esve csapta össze a kezeit, s kínosan nyöszörögve a karonszékbe dőlt. — Anyám — mondám súgva — a Rolly Íróasztalában sok pénz van, de ez a „Greg Nelli“ . . . — Pénz a háznál I az Íróasztalában ! kiáltá anyám, a székről felpattanva. Ila pénzetek van, hogy s ürítek, hogy ez a gyalázat érje a családomat ! Róza, hogy nem szégyenli magát a férjed ? . . . Add ide azt a pénzt rögtön. Miért nem megy ? Megbolondultál gyermek ? kérdé, amint látta, hogy kissé vonakodtam parancsát követni. — Róza — folytatá — még egy fél óránk van a ház becsülete megmentésére, add ide a pénzt, ügyelj, hogy ezt az embert ne lássa meg senki; te pedig légy az eszeden, állj hint, teljesítsed kötelességed, önmagad és családod iránt, s ha a vendégek s köztük Fobbék, a Priorok és Stebbing nénéd megérkeznek, fogadd őket illően és mulattasd a visszajövetelemig, ne félj, sietni fogok. Nem mertem anyámnak ellenmondani, s láttam, amint a „Greg Nelli“ titkával összeköttetésben álló pénzt magával vitte. Pár percz múlva egy sebesen haladó bérkocsi a város felé vitte anyámat. A kopott ruhás kis emberrel, kinek megjelenéséhez annyi aranyreményeket fűztem, egyedül maradtam, és sírtam, ahogy csak az tud sírni, ki aranyvárakat építve, annak romjai alatt érzi magát. Ez volt tehát az a várva várt nagy nap ! Május huszonhetedike, születésem napja! Az adósságok kellemetlenségei és a hosszú hónapok kínos aggodalmai között ez a négy nap tündöklött felénk, mint egy délibáb, mint a reménység csillaga, ez volt a révpart, hol horgonyt vethettünk, — óh ime, eljött, csalódást s fájdalmat hozvi magával. Oh, feledhetetlen napi Itt a végrehajtó, — és a legnagyobb csapás a családi élet felbomlására, férjem hűtlensége. — De az a szemtelen, kaczér „Greg Nelli”, aki tőlem a férjem szivét elcsábította ! — A mai nap ezeket hozta nekem ! Úgy látszott, hogy bánatom némi hatást gyakorolt az öreg végrehajtóra, daczára, hogy kegyetlen, ocsmány hivatala eléggé megkeményitette a szivét. Irántam való részvétét azzal nyilvánította, hogy legelőbb is kivette pipáját a szájából, felállott a divánról s csendesen kiment a szobából. Ott ültem, bánatomba merülve, megfeledkezve arról, hogy mit fognak majd vendégeink gondolni, ha dúlt vonásaimat s kisírt szemeimet látják. Mit törődtem én most születésem napjával s vendégeimmel, — „Grey Nelli“ volt csak eszembe, „Grey Nelli" — feldúlt boldogságom okozója ! Az óra ütött. Csak félóra hiányzott már a Stebbing nenem megérkezése idejétől. Hallottam az óra ütését, de nem ügyeltem reá. A férjem lépését is felismertem, amint az előszobán végig, a dolgozó szobájába sietett, hogy Áron Izsák úrral találkozzék ; hallottam lépését, hangját, s ez sem indított meg. Elültem volna itt estig, némán, egyedül, az est homályát kétségbeesésem és kényeimmel sötétítve, ha anyám kalappal fején be nem ront hozzám, s a Roland édes hangja fel nem ricsit. — Édes szerelmem! — mondá. Felibem hajolt, gyöngéden megcsókolt, s duetára annak a gyűlölt „Nellinek“, aggodalommal s szeretettel nézett reára. — Oh Roby, Rolly! zokogám, kezemmel eltakarva kisírt szemeimet, hogy nevezhetsz te engora szerelmednek ? Férjem csudálkozva nézett reám. Anyám egy nagyot lélegzett, indulatosan toppintott lábával, s keztyűjét tépte kezéről. — Édes kis feleségem, de rosszul vagy, — mondá férjem, gyöngéden simogatva fejemet. Egy ember van nálam, valami dolgot kell vele eligazítanom , de mihelyt megszabadulok tőle, rögtön visszajövök hozzád. Milyen alkalmatlan ez a mai ebéd ! Hol van ez íróasztalom kulcsa? — Nem kapsz meg mindent a fiókodban, te kegyetlen, te szívtelen ember, zokogtam. Tudok mindent, nem titok többé előttem „Greg Nelli“, s anyám elvitte a pénzt a Vencer és Társa üzletébe, adósságodat kifizetni, hogy attól az utálatos végrehajtótól megszabaduljunk. Férjera felugrott mellőlem, mintha egy erős ütést mértem volna reá. — Róza anyám! — tönkretettetek ! — kiáltó kétségbeesve. E hang oly kétségbeesett volt, hogy féltékenységem daczára megijedtem. Mit tettem ? Minő csapást hoztam fejére ? Anyám közbeszólt — komolyan és ünnepélyesen. — Mondja inkább, édes vejem uram, hogy ön hozott szégyent családunkra, mit gyors cselekvésünk által legalább egy időre továbbítottunk. — Családunkra ! — kiállá Rolland indulatosan , hát mi okozta és okozza minden bosszúságunkat, szégyenünket és bánatunkat, mint az a nyomorult kakuk szó ! — Grayling asszony, szégyelem gyengeségeme!, őrültségemet, hogy kegyed által tévútra hagytam magamat vezettetni! — Bolondok voltunk, becstelenséget és csalást követtünk el, nevetségessé tettük magunkat, eljátszottuk jó hírnevünket, viszszaéltünk a mások bizalmával; őrültek voltunk minden erőfeszítésünket arra fordítani, hogy egy csillogó szappanbuborékot, melynek sorsa a szétpattanás — lebegve tartsunk ! — Dane url — kiáltó anyám — elhalványodva mérgében. — Nem terhelem anyósomat hibánknak egész súlyával, én is épen olyan hibás voltam, mint anyám és leányai—folytató férjem. — De szeretném tudni, hogy ki hibájának köszönhetjük a mai szégyent és gyalázatot — a végrehajtó megjelenését ? Szegény Rolly, hogy el volt keseredve ! — Igaza volt — azt éreztem, de még is roszul eset hallani, hogy anyámnak szemébe megmondja az igazat és ugyszólva szemrehányásokat tesz és leczkézteti. Anyám felállott s büszke méltóságteljes hangon mondá: — Uram, ön el látszik felejteni, hogy leányomnak kétezer forintja volt. — Dehogy felejtem, dehogy felejtem, válaszoló Rolly, nagyon jól tudom, hogy e csekély alapra támaszkodva vitt bele bennünket a nyomorúságba; eltértünk volna az én szállásomon — s kifogadta számunkra „csak“ nyolczszáz forintért ezt a villát, hol egy nyugodt órát sem töltöttünk; csekély jövedelmemet ignorálva Vencer és Roszwoodnál oly megrendeléseket tetszett a nevemre tenni,ami a feleséem kétezer forintját még egy anyival felülmúlta. Nem kellett volna belemennem, meg kellett volna mondanom az igazságot, de korunk hóbortja a nagyzás, az urhatnámság erőt vett rajtam , hallgattam ; kegyednek asszonyom kötelessége lett volna vagyoni állásomat tőlem megkérdezni ... de nem tette ; — kegyed félt, nehogy e szerencsés házasságot elrontsa, én pedig nem akartam kegyedet megkért A Göczel-Lendl ügyben — mint, az „E—s“ biztos forrásból értesül — Bylundt Rheid, gróf közös tadügyminiszter Tisza Kálmán miniszterelnök köze e ise 11-én tárgyalás terint, melynek következtében a közös hadügyminiszter az egész ügyben, úgy Gönczöl nyilatkozataira, mint Lendl százados följelentésére, valamint a becsületbirtósagi ett.au.ra vonatkozólag a legszigorubb vizsgálatot rendelte el. A víz gálát folyamatban van, illetőleg nagy részben már befejeztetett s az annak eredményéhez szabott kormány-intézkedés rövid időn köztudomásra fog hozatni, meny szervezetét, melynek felállítására a jövő évi budgetbe 200,000 frt lesz felvév . — Ítészünkről a legmelegebben üdvözöljük a közmunka- és közlekedési minisztumnak ezen k váló fontosságú intézkedés s bízvást reméljük, hogy a törvényhozás a legnagyobb készséggel fogja megf'g'Yazni az e czélra szükséges összegeket. A cukor-, kávé- és sörfogyasztási adó ügyében — Pest megye felírt a pénzügyminiszterhez, hogy ezen adóügy felebbezései esetére összeállítandó bizottságba, az illető községek, — a pénzügyi utasítás 81. § a értelmében két tagot küldeni kötelesek, — mi által a községeknek tetemes kiadásuk lesz mert a felebbezvények száma igen nagy. E feliratra most válaszolt a pénzügyminiszter, s kijelenti leiratában, hogy nem szükséges az illető községi képviselők személyes jelenléte a felszólalási bizottságokban, hanem bármely fővárosi megbízottat is kijelölhetnek, ki őket képviseli ! Ugyanezen feliratnak másik részére (31. §.), melyben azt fejtegeti Pest megye, hogy az alispáni határozat ellenelte a pénzügyigazgatóság, e határozat félretételével ölthatáskörében intézkedhetik, azt válaszolja a miniszter, hogy ez pénzügyi törvény, azért fentartandó, és nem változtathat rajta. A hazai iparnak adandó kedvezményekről szóló törvény végrehajtása tárgyában a földművelés , ipar- és kereskedelmi miniszter, mint az „O. É." írja, a pénzügyminiszterrel egyetértőig rendeletet szándékozik kibocsátani a megyei és városi törvényhatóságokhoz, melyben ezeknek közegei a kedvezményben részesítendő guaterium már a jövő évben egy nagyfontosságú és régóta mélyen érzett hiányt pótló intézményt szándékozik életbeléptetni. Czélja ugyanis így külön hydrográfia osztályt szervezni, melynek feladata lesz az ország összes vizein helyszíni felvételeket, sebesség- és víztömeg-méréseket eszközölni. A mérnök egyesült vízépítési szakosztálya pár évvel ezelőtt részletesen indokolt javaslatot nyújtott, be e tárgyban, melyet 1876-ban a dunai vízmérések alkalmával Horváth Ignácz, elhunyt műegyetemi tanár pendített meg először , legutóbb dr. Bánhidy Béla is fölvett ismert vízügyi javaslatába. A műszaki tanács most tárgyalja ezen intéz méneinke it. Tudni kell, hogy a „Jahrbücher“ panaszaira az „Ungarische Revue“ egy czikke adott alkalmat, mely nagy igazán kimondja, hogy soha még merészebb igaztalanságot nem kürtöttek világgá, mint az, hogy Magyarországon a német elem üldözéseknek van kitéve. Mert — kérdi a Revue — miben nyilvánul a németüldözés ? Közéletünk mely jelenségei igazolják a súlyos vádakat, minekkel Magyarország (jobban mondva: a magyar „önkény-uralom“) elhalmoztatik ? És mivel a panaszok legtöbbje az erdélyrészi szászok „sanyarú elnyomatása‘‘ miatt emelkedik, — azt is kijelenti a Revue, hogy az erdélyi szászok kulturéletükben, nemzeti sajátságaikban, történelmi fejlődésükben teljességgel semmi által sincsenek akadályozva. Iskoláik németek, ügykezelésük német, nyelvük a házi tűzhelynél, a templomban, községházban német. Mindössze egy elavult privilégium vétetett el tőlük, mely a királyföldet állammá tette az államban, s a mely félig-meddig igazolt lehetett az ideig, mig maga Magyarország municipális szervezete által lak és telepek megvizsgálására, iletőig sokkal közelebb állt a foederalismusaz ipitelepek kérvényeiben foglalt adttoknak igazolására utasittatnak. A ronda let 6bbúl fog állni, s még ehó folyamán szét fog küldetni. Hydrographiai osztály. Az „Ellesőhoz, mint egy egységes állam feltételeihez , de a mely privilégium mindenesetre értelmetlenné s tarthatlanná vált abban a pillanatban, midőn az aristocrata-foederalistikus államszervezet romjain az uj állam, a polgári egyenjogúnyyi nyi ygi-uiiij' n ~ ~ ~ I. "O------ ---I D" íja: A közmunka Új közlekedő i mika s£g elveivel s parlamentáris institutióival megalkottatott. Az „Ungarische Revue“ ilyen és hasonló alapos fejtegetései, meg nem cáfolható állításai vitték rá a porosz évkönyvet, hogy megvilágítsa nemcsak az erdélyi szászok, hanem általában az összes magyarországi németek siralmas helyzetét (ki nem felejtve a Grossdeutschthummal bizonyára nem törődő emberséges svábokat sem.) A „Jahrbücher“ ekkép sorolja fel a mi bűneinket: „A nemzetiségek egyenjogúsításáról szóló 1868-ks 44. törvényczikk megállapítja, hogy Magyarország minden állampolgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú polgára a hazának s ennélfogva törvényhatósági gyűlésekben mindenki, kinek joga van azokban beszélni, akár magyarul, akár saját anyanyelvén beszélhet, ha ez nem magyar. Ezzel szemben az 1872. évi 36. törvényczik, mely Buda és Pest régi német városokat Budapest fővárossá egyesíti és egy municipiummá teszi, 89-ik §-ában így rendelkezik: „A közgyűlés tanácskozási nyelve . . . kizárólag ... a magyar.“ Mind a két város máig is kiválóképen német ,és az erőszak e rendszabálya következtében a német polgárság magva meg van fosztva az első alkotmányos jog gyakorlásától.“ Így néz ki az első bűn, melyet a „Preussische Jahrbücher“ rányom a mi magyar lelkiismeretünkre. Tehát önkénykedés, német üldözés az is, hogy a magyar főváros hivatalos nyelvévé a magyart tették. Ama 89. §., melyet a panaszok írója kétségkívül egészen elolvasott, mikor néhány szót kiczitált belőle, igy hangzik : „A közgyűlés tanácskozási és egyátalán a törvényhatóságnak mint az állam fővárosának és minden közegeinek hivatalos ügykezelési nyelve kizárólag az állami hivatalos nyelv, t. i. a magyar.“ Az ebban foglalt indokolás talán mégis csak eléggé elfogadható bocsánatkérés az évkönyvestől, hogy a „két régi német város“, az ország fővárosa hivatalos nyelvéül a magyar jön megállapítva. A milyen valósággal nevetséges e legújabb szász berzenkedés mindjárt az első passusban — ép oly nevetséges a többiekben is. „Az új főváros közéletének — folytatja a „Jahrbücher“ fensége az, hogy területéről minden német iskola eltűnt Részint magában a városban, részint közvetlen környékén több mint 300,000 (!) német lakik sűrűn egymás mellett, s még sem található ott egyetlen iskola sem, hol a német fiu, nem is az akadémiai Studium előkészületeit, hanem bár a tudás első elemeit saját anyanyelvén, német iskolában, elsajátíthatná. Azon 143 népiskola közt, melyek „Budapesten“ vannak, 121-nek a tannyelve kizárólag magyar, és — amint hírlapokban olvasható — a gyermekeket és szülőket elidegenítik egymástól. És hogy minő dhanoinistikus kemény nyomással működnek az egész országban is, bizonyítja a hivatalos statistikai kimutatás, mely szerint a német népiskolák száma az utóbbi 7 év alatt 857-tel keresbedett. Hát ez nem „Deutschenhetze“ ? Amint látszik, a sógor meglehetős pazarul bánik a numerusokkal. Itt is, később is, hol a magyarországi németek számát 2 *2 millióra teszi. Ezt a majdnem egy milliónyi szaporítást különben kiegyenlíti úgy, hogy a magyarok számát meg 5 millióra szállítja le. A későbbi panaszok a körül fordulnak meg, hogy a magyar kormány mennyi mindenfélét elkövet a magyar oktatás ügyében. Felhányja, hogy az állam mennyit költ az egyetemekre, holott ezek tannyelve kizárólag magyar. Németüldözésnek kualifikálja Szlávy miniszter azon tettét, hogy évenként 100 frt. pótlékot ígért egy községi tanító számára, oly feltétel alatt, hogy a magyarosodás érdekében hasson. Szidja Jókai Mórt, hogy elfogadta és támogatta a névmagyarosító egylet küldöttségét, s az „Európában példátlan Chauvinismus“ bűnlajstromába jegyzi még azt is, hogy a névmagyarosítás bélyegilletéke 5 írtról 50 krra szállíttatott le. Ugyane rovatba tartozik Radvánszky Antal báró nyilatkozata, mellyel az evangélikus hitfelekezet konventjében hangsúlyozta a magyar érzést és magyar szellemet, stb. Aztán áttér az erdélyrészi szászok bajaira Elbeszéli, hogy mind egy szép dolog volt a királyfél! „szász alkotmány“, melyet II. József eltörölt, de aztán ismét helyreállított. Elpanaszolja az ultra-szászok küzdelmét az Unió ellen, hivatkozik az 1863-ki nagyszebeni törvénytelen landtag listaegyik kiváló sorozataira, melyek biztosítottak a Szászoknak e románoknak minden jót. Dicsekszik vele, hogy e két nemzetiség képviselői ott voltak a bécsi reichsrathban, rendben, pompásan ment minden, amikor egyszer csak beütött a kiegyezés, és vége szakadt annak a pompás életnek, mely igazi „Vergenwaltigung“ volt a magyar nemzettel szemben. Az 1865-ki kolozsvári országgyűlés kezdte meg az újabb „önkénykedések“ sorát azzal, hogy kívánta az unió helyreállítását és a belépést a