Magyar Polgár, 1881. július-december (15. évfolyam, 147-298. szám)

1881-10-19 / 238. szám

XV. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: 5 Ch­obda-utcza, n­yomdaépü­let. Hirtelenül bekaldfitt kőkemények nem kilafi­tetnek. kézi­ratok nem a­latnak Tinta Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. 238-dik szám Kolozsvárt, szerda, 1881. október 19 KIADÓHIVATAL: 5Oltobda-Otcza, nyomdaépület ELŐFIZETÉSI DÍJ: egény évre . . . 18 frt t­érnelyedre . 4 frt — k félévre................8 ,­­ egy héra . .­­ . 60 . Birdetési dij: petit tóra 6 kr. — Bélyegületek: minden erde­­tés utin 80 kr. — Nyilttér: tora 86 kr. Tanulók segélyezése. A mai mozgalmas napokban, mi­­deo az egész társadalmi életet uraló politikai kérdések foglalkoztatják az elméket országszerte, többszörös öröm­mel vettünk hírt annak az új egylet­­nek a megalakulásáról, a­melynek czél­­jául a szegénysorsú tanulók anyagi se­gélyezése tűzetett ki. A politikai és társadalmi életben léptek-nyomon található izgalmas je­lenségek közül, mint valami vár a si­vatagon, úgy emelkedik ki városunk néhány ügybuzgó polgárának az a ne­mes cselekedete, mely egy jelentőségé­ben eléggé nem méltatható egylet meg­alakításában nyilvánult, s a­mely cse­lekedetnek közvetlen hatása a jövő társadalom­képének megváltoztatását is eredményezni fogja, ha az ügy lel­kes kezdeményezőinek nyomdokain ha­ladni a nagy­közönség is alkalmat vesz magának, s azt a művet, melyet e lel­kes férfiak oly nemes hévvel kezdemé­nyeztek, a maga hozzájárulásával be­tetőzni törekszik. Ezt az uj egyletet a nemesebb emberi lélekbe oltott jótékonysági ösz­tönök hozták létre. Ennek az uj egy­letnek a jövő társadalom nemzedékére és sok részben már a jelenlegi ifjabb nemzedékre nézve is sokkal jelentéke­nyebb hatása leend, mint a minőnek első tekintetre látszik, mert itt nem­csak arról van szó, hogy az ifjabb tanuló nemzedékre nézve az élet nyo­morát elviselhetőbbé tegyük, itt igen nagy számú ifjú élet megmentése, s ez által a társadalomnak önmagukban bízni tudó, és az élet erkölcsi szépségei iránti fogékonysághoz szoktatott elemekkel való gazdagítása forog szóban, s eb­ben az eredményben mutatkozik leg­élénkebben az a hatás, melyet az ily­nemű egyesületek gyakorolnak az ifjú­ságra, s ez­által magára a társada­lomra is. Az az ifjú s még romlatlan lélek mely az élet küszöbén találkozik olyan erkölcsi testületekkel, a­melyek az ő anyagi nyomorán segítenek, a­melyek lehetővé teszik azt, hogy az anyagi ba­jok egy részétől megszabadulva, ifjú Ili­kének nemesebb hevüléseit a szellemi és az erkölcsi kincsek megszerzésében gyümölcsöztethes­e, várjon nem két­szeres bizalommal és erősödő önérzet­tel fog-e ama feladatok megvalósítá­sához, a­melyek a szellemi élet töké­letesítését és az erkölcsi javakkal való gazdagodást eredményezik ? Az emberi lény szellemi és er­kölcsi fejlődésére nézve eltagadhatlan befolyással van az, hogy akkor, midőn még ifjú és romlatlan lelkületű, milyen tanulságokat vonhat le a reá befolyás­sal bíró környezet cselekedeteiből. Ha a gyermek, a­ki még úgy­­szólva öntudatlanul s gépiesen engedi magát mások által vezettetni a szelle­mi javak összeszerzésében — tapasztal­hatja azt, hogy a szülői, vagy közvet­len hozzátartozói részéről várható, de azok által nem teljesíthető anyagi gyá­­molításban, egy tőle egészen idegen tár­sadalmi testület által részesül, hogy a közvetlenül hozzátartozók tehetetlen­sége folytán egy rá nézve idegen ele­mekből álló testület veszi át a róla való gondoskodás kötelességét, váljon e már általa is méltatható n­emes cse­lekedet látása nem teremt-e az ő lel­kében is valami olyan fogalmakat, nem hagy e benne is valami olyan nyomo­kat, a­melyek jövő életére nézve új irányt jelölnek, s e nemes tettek ha­tása alatt nem fognak-e az ő lelkében is felébredni a hasonló tettek elköve­tésére sarkaló ösztönök s az erkölcsi javakkal való gazdagodási vágy ? Kétségkívül igen.­­ A gyermek ugyanis már serdülő korában méltatni tudja azt, ha vele szemben a társada­lom nemes cselekedeteket gyakorol, s ha látja, hogy a társadalom, melynek egykor ő is tagja leend, olyan elemek­ből áll, a­melyek nemesebb tettek el­követése által igyekeznek emberi kö­telességeiknek megfelelni — maga is ösztönt kap olyan irányban és szellem­ben fejleszteni ki a maga tehetségeit, hogy egykor ő is a jó cselekedetekben keresse érte feladatát, s ez­által vál­jék a társadalomnak hasznos tényező­jévé. A­ki figyelemmel kiséri az éle­tet, az tapasztalhatja, hogy a társa­dalom úgynevezett elzüllött és hasz­­navehetlen tagjai annak következtében állottak elé, mert az anyagi nyomor­tól lefuttatva, lelki tehetségeik kiké­­peztetésében megbéníttattak, vagy leg­több esetben az anyagi bajokkal való küzdelem által elkeserítve, visszaha­­nyatlottak arról az útról, a­melyen szellemi és erkölcsi életek tökéletesí­tésén munkálkodhattak volna. Ilyen körülmények között lehetetlen a leg­teljesebb elismeréssel nem üdvözölni minden olyan társadalmi mozgalmat, melynek az a czélja, hogy az ifjúsá­got az anyagi nyomorból lehetőleg ki­emelve, elejét vegye annak, hogy a társadalom romlott elemei szaporod­janak. Azok az apróbb áldozatok, melyeket ezen egylet tagjai a közérdeknek hoz­nak, sokkal csekélyebbek, semhogy azok­tól visszariadni lehetne, de hatásaik­kal sokkal termékenyítőbbek és áldá­sosabbak, semhogy mindenki, a­kinek nélkülözni valója van, ne ösztönöztet­­nék azzal a jelentéktelen áldozattal is a közczéloknak szolgálni. Az egylet alapszabályaiban csak az kívántatik meg a tagoktól, hogy esetenként az egylet gazdáját engedjék meg házuknál megjelenni, s a reájuk nézve úgy is értéktelen ruhadarabokat vagy más tárgyakat a szegény sorsú tanulók segélyezése végett az egylet­nek átszolgáltatni. Ez oly csekély ál­dozat, a­melynek ama szegény tanu­lókra kiszámíth­atlan előnyük van. Általánosan ismert dolog, hogy a legtöbb családnál a már elhasznált tár­gyak vagy potom árért elpazaroltat­­nak, vagy teljesen veszendőbe mennek ; az ilyen tárgyaknak azonban még min­dig hasznát vehetik azok, a­kiknek a sors még ilyenek megszerzését sem te­szi lehetővé ; s míg egyrészről magunk­tól alig valamit, vagy épen semmit sem vonunk meg, addig igen sokat segít­hetünk vele a vagyontalan tanulókon, a­kikre nézve eltagadhatlan erkölcsi befolyással van az, hogy vagyonosabb társaik között nem kellene a maguk rongyaikkal szégyenkezniök, s e miatt — mint a gyakorlati esetek bizonyít­ják — gúnytárgyát­ szolgálni azok­nak, a­kik náluknál több anyagi előny­nyel dicsekedhetnek. A szegénysorsú tanulókra nézve nagy erkölcsi hatással bír az, ha a társadalom anyagi gyámolításában ré­szesülhetnek, de ettől eltekintve, a sze­gényebb sorsú szülők is mintegy ösz­tönt kapnak gyermekeik iskoláztatásá­ra, ha látják, hogy azoknak olynemű szükségleteit, melyeket maguk kielé­gíteni nem képesek , a jótékony egyesületek igyekeznek kipótolni. De nemcsak a már elősorolt elő­nyei vannak egy ilyen irányú és czélú egyletnek, hanem arra is nagy hatás­sal lehet, hogy a társadalom élősdjei­­nek — a használt tárgyak vásárlásá­val foglalkozó egyéneknek — számát csökkentse, mert a közönség — ha al­kalom nyújtatik — bizonyára szíve­sebben adja az értéktelen ágyakat jótékony nem,hogy az élősdiek czéljait segítse elő a maga könnyelmű vesztegetéseivel. Terünk nem engedi, hogy részle­tesen rámutassunk e nemes és jóté­kony egyesület üdvös hatásaira, de azt hisszük, hogy minden részletezés nél­kül is megérti a közönség, hogy egy olyan egyesülettel áll szemközt, a­mely­nek czéljáról elég annyit mondani, hogy a vagyontalanok helyzetén javítva, olyan elemeket kíván megmenteni a társada­­lom számára, a­kik e segély hiányá­ban elzüllésre lennének kárhoztatva. A­mennyire mi ismerjük városunk közönségét, meg vagyunk győződve ar­ról, hogy ama hagyományos jótékony­­sági érzületű­, mely már annyi nemes czél megvalósításában tettre sarkalta, ismét be fogja bizonyítani az által, hogy e lelkes emberek által kezdeményezett egyletet az eszme megvalósítóséhoz ha­sonló buzgalommal és áldozatkészség­gel támogatni erkölcsi kötelességének ismeri. Az, a­ki jótékonyságot gyakorol, a saját erkölcsi értékét növeli azzal az áldozattal, melyet közczéloknak hoz, s erre mindenkinek törekedni kell, a­kire nézve nem közönyös a maga ily­nemű értékének gazdagítása.Az osztrák-magyar és orosz uralko­dók közti találkozásra vonatkozólag szá­mos új verzió fekszik előttünk.­­ Ezek egyike szerint illetékes k­örökben valószi­nőtlennek tartják , hogy a találkozás Krzeazowiczében történnék meg. Az ottani állomási épület nagyon primitív. A Potoczki kastélyhoz vezető utat lábnyi magas sár fedi. Maga a kastély sincsen úgy berendezve, hogy a magasrangú ven­dégei elfogadására alkalmas lenne. A kas­télyban a legcsekélyebb előkészületeket sem látni, melyekből a látogatásra követ­keztetni lehetne. Ehhez jön még az, hogy P­o­t­o­c­z­k i Arthur gróf, a tulajdonos tarnovi birtokára utazott vadászatra, s csak néhány nap múlva fog visszatérni. Graniczába állítólag semmine­mű parancs nem érkezett a találkozás elő­készületeinek abbanhagyására, sőt az elő­készületeket buzgóbban folytatják, mint azelőtt. Trzebiniában is tesznek némi ké­születeket. Ferencz József király ugyanis itt valószínűleg megáll néhány perezre. A találkozás a legújabb vasúti intézkedések szerint csak e hó 19. vagy 20-ikán lesz. Potoczki helytartó a ki­rálynak Pszvjeczimig fog elibe menni. A „Gazeta Narodova“ szerint a találkozás Krakkó vidékén fog megtörténni. A krak­kói helyőrség katonai zenekara napok óta az orosz néphymnuszt tanulja. Egy harmadik verzió szerint a ta­lálkozáshoz négy helyen tesznek előké­születeket, úgy hogy a végérvényesen meg­állapított találkozási pont csak az utolsó TARCZA. REPÜLŐ COMMISSIO. (Képek a kataszter köréből ) I. (Találkozás. Sz.-Régen. „Gusztáv­ Adolf*. „Kár­­pát“-egylet. Hangverseny. A marosmenti mű-ut. „Isten széke.“ Ratosnya. Híva. Székely tapló-ipar. Meghódított földek. Krisztus képe. Különös ke­rítés. Függő ágyak.) Azok, a­kik valami csin elkövetésére összebeszélnek, nem lehetnek pontosab­bak, mint mi voltunk, a találkozásban. Ez­úttal Szász-Régen volt kitűzve találkozási helyül. S mi hősiesen — a világ négy tája felől oda sietve — el is foglaltuk volna , ha előttünk el nem foglalták volna a szá­szok, a­kik szintén, mint mi, a világ négy tájáról ide sereglettek a „Gusztáv-Adolf“ és ,,Kárpát‘‘-egylet gyűlésére. Irodalmi egyletek gyűlése iránt ek­kora érdeklődést nem láttam Szász-Régen ki volt vetkőzve saját képéből s diszki­­adásban jelent meg. Csak persze ez a disz­­kiadás olyan volt, mint mikor le­sp­ó­­rolja a könyvkötést az aranymetszetet. Látható volt itt a frakknak minden kigon­dolható és kigondolt válfaja, a kraglik különböző nagyságban, a czilinderek ki­csiny és nagy, kopott, fényes és gyűrött kiadásban. A teljesen borotvált arczú papi intelligencziától egész addig az iparosig, kinek nem jut az a­karás a borotválko­zásra; de azért összegyűjtötte filléreit, hogy a szász mivelődés elhaladásának részese legyen. A szász nem tölti lusta­sággal az idejét, nem szokott elmenni pá­­linkázni, nem kártyázik, az irodalmat, a szellemi előhaladást életszükségének ére­­zi, a társadalmi rendet szereti s azt fenn­tartani igyekszik, munkás, szorgalmas nép. Reá dolgozott egy egész évig, hogy ünne­pet csináljon magának. És csinált is. A mi egyleteink az első évben nagy számú tagoknak örvendenek, gyűlései lá­togatottak, a második évben a szalmaláng még felcsapkod, de a harmadik évben már alig tud valaki róla. A „Gusztáv-Adolf“ egylet a szabadságharcz előtti időben ke­letkezett és még most is virágzik. Ezt kell eltanulni. Sz.-Régenben nem voltunk még ka­taszter. Időnk volt tehát széttekinteni. Épen heti vásár volt. Oly tömött hetivá­sárt alig lehet látni, mint itt volt. A rop­pant mennyiségű gabona úgyszólva varázs­szóra tűnt el a piaczról. A gyergyóiak csak úgy kapdatták el a gabonát Nekik csak zabjuk , kevés rozsuk terem. Szász-szegen nélkül nem tudnának megélni. Ide özön­lenek ki tehát minden héten s ennek le­het köszönni, hogy itt alig van szász, a ki magyarul ne beszélne, egy kissé törik ugyan a magyar szót, de azért reám­ ez a szótördelés igen jó benyomással volt. A vásár eloszlása után kissé szaba­dabb tért nyerve, széttekintettem a váro­son. Sajátságos vegyüléke a különböző építési ízlésnek! Van ugyan egy pár újab­ban épült csinos háza, de a legtöbb reá emlékeztet a gyermekjátékok keskeny, ma­­gas, szürkére festett házaikra, de azért a házakból, a kereskedésekből, az iparos üzletekből, mindenütt a jóllét tükröződik vissza. dolgokat elvégezték, a­mihez, az az előtt általam megcselekedett tíz napi mezőségi utazás után épen semmi kedvem sem volt annyival inkább megragadtam tehát az al­kalmat, hogy most az okos dolgok után velük menjek a concertre. A közönség vitte egymást. A szépen rendezett sétatér telve volt emberrel. S mindenki igyeke­zett, hogy helyet kapjon a nagy csarnok asztalainál, hol a concert volt rendezendő. Meglepett ez a csarnok, nem annyira a különb­en csinos építészeti alakja, mint inkább nagysága miatt. Kolozsvár sokkal nagyobb város , aránytalanul nagyobb intelligenc­iája van, s mégis teljesen nélkülöz egy ily csarno­kot . Legalább négyszázan lehettünk az asztaloknál, s ezen felül nagy tér mara­dott fenn concertpadnak. (Szer­kesztő úr engedelmével ennek a színpad­ra kaptázott szónak a tulajdonjogát Szer­kesztő úrnak ajánlom fel.) A működőket nem ismertem. Programmom nem volt (ingyen előadáshoz nem osztanak, azt Szász Régenben is jól tudják), s így csak annyit mondhatok, hogy igen kellemesen töltöttem el az estvét, s nem egy darab volt, melyet én is megtapsoltam és pedig nem csak udvariasságból. A műélvezetet másnap reggel a kö­telesség váltotta fel. Beállottam újra földkostolónak. In­dultunk Gyergyó felé. Erdélynek egyik legszebb vidéke várt reánk. Soha sem tud­tam megbarátkozni azzal, hogy mikép csünghetett Petőfi oly rajongással az alföldön, mint vidéken ! Lehet, talán nagyszerű a végtelen rónaság, hol a szem nyugpontot nem ta-Mig én barangoltam, az alatt az okostál, de szerintem nem szép. S igazat adok Goethének, ki a szépet egy őstünemény­­nek tartja, „mely önmaga ugyan nem mu­tatkozik soha sem, de melynek viszfénye a teremtő szellemnek különféle, számta­lan nyilvánulásain látható, óa mely oly sokféle és különnemü, mint a természet maga.* Az egyhangúság nem szép. A vécsi várkastély mellett vezetett el utunk. Gyönyörűbb kilátás nagyúri la­kásból aligha kínálkozik, mint ebből. A Maros tere, a görgényi és a gyergyói ha­vasok adnak megnyugvást a szemnek. A­ki innen nézheti a nap felkeltét és nyug­tát, nem hiszem, hogy életunt lehessen valaha. Ezúttal nem tartozott program­­münkhöz a szives házigazdánál újabban is bemutatni magunkat. Mentünk tovább fel a Maros mellett. Előttünk állott egy roppant magas hegysor, melyből az „Isten széke“ tiszte­letet parancsolóan emeli ki hóborított hom­lokát. Disznajónál már kezd összeszorulni a völgy­­ kezdetét veszi, a nagy műérte­­lemmel és merészen tervezett marosmenti iil itt. Itt-ott csupasz sziklák emelkednek ki toronymagasságra, de a terméketlen kopár kősziklás oldalak, mik az Aranyos mentének annyira sajátjai, itt mondhatni teljesen hiányzanak, s nagyon jól esik a szemnek egyfelől a hűs éghajlat miatt ki nem éghető zöld legelőket, másfelől meg a szép lombos erdőségeket látni. Nem volt időnk, hogy a természete ritka szépségében eléggé gyönyörködhes­sünk. Sietnünk kellett Ratosnyára, mert Szász-Régenben megtudtuk, hogy a „Kár­pát-egylet n épen az­nap kirándulást tesz Ratosnyára s félős volt, hogy a párolgó levest majd csak képzeletben fog­juk feltalálhatni. Pedig hát a kataszternek egyik fő­tulajdonsága, hogy nagyon szereti a föl­d­­kivonatokat. Ratosnyánál már tömegesen jelenik meg a fenyő, s az ottani birtokosság di­cséretére legyen mondva, eléggé vannak az itteni erdőségek gondozva. Ratosnya és Illva közt egy előhajló kőszirt által fedett sziklára ékesen kirívó színekkel van kifestve a megváltó képe. Igaz, hogy a festés, a kép a lehető leg­primitívebb , de tiszteletet érdemel az az ájtatosság, mely a durva kősziklára reá festette a legnagyobb civilisátor képét.— Váljon Kristus nélkül, a ki a tudás mo­nopóliumát megszüntette, lennénk e ott a civilisatio terén, a hol ma állunk ? És hol lehetne jobb helyt a megváltó képe, mint itt a vadonban, a durva kősziklán, hol Is­tenhez oly közel érezzük magunkat ? Itt nem kívánkozik az ember nagy­világi éldelet után, nem kísér uton-útfélen az igény, mely bármi módon ki­elégítést keres, elmarad tőlünk a vágy a világ tarka-barkaságára, — távol marad itt minden, a­mi a nagyvilágban az em­ber és az Isten között van; közvetle­nebb az érintkezés a Mindenhatóval s azért vallásosabbak itt az emberek. A he­gyi, havasi nép mindig vallásosabb az al­földi népnél. Ily gondolatok közt értem Illvára. E hely egyike a legregényesebb helyeknek. Megvan itt minden, a mi szükséges ahoz, hogy a lelket fölemelje. Az égbe mere­­dező sziklák sűrü fenyvessel fedve, mely reményének örökzöldjét sohasem vetkőzi le; a tajtékzó folyam, mely vakmerő bá­torsággal küzd évezredektől fogva az út­jában álló szikladarabokkal; a csörgedező kis patak, mely gyors lejtéssel siet na­gyobb testvére ölelő karjaiba ; a madár­dal .. . mi kell még hozzá, hogy az em­ber költő legyen? . .. (A talentumot hoz­za el ki-ki magával, mert azt itt nem le­het vásárolni.) István megállapodtunk, egy szegény leány akart itt t­o­p 1­6-k­é­s­z­ít­­m­­é­n­y­e­i­v­e­l üzletet csinálni; de bizony alig vált vásárossá; épen rakosgatott be, midőn megérkeztünk. Nem egy gavallér­ember volt közöttünk s vásárba elegyed­tünk, akár kellett, akár nem. Mindeni­­künk hozott haza magával illvai emléket. Csak pár éve, mióta a székelyföldön az úgynevezett tapló-ipar meghonosult, s a csinos tapló kötő-kosárkák, munka-kosa­rak, levéltartók, dohány-dobozok s minden kigondolható válfaja a luxus-artikulusnak ; (sok artikulust tanultam végig, de mond­hatom, hogy ezt az artikulust adják a leg­drágábban) utat kapott magának a nagy kereskedelmi piaczra, s már családok él­nek utána. Már Illvánál feltaláltuk a havasi vakolatlan házakat, a havasi, a mezőgaz­daságnak a vadtermészettől meghódí­tott területeket s egy különös módját a kerítésnek, melyet eddig sehol sem lát­tam. Két hosszú fényűt raknak le egymás­tól csekély, de párhuzamos távolságban a mesgye hosszában, ezekre keresztül tör­melékeket fektetnek s ezekre felül ismét a párhuzamos fenyő jön, mig a kívánt ma­gasságot eléri, s ekkor felül betetőzik föld­del. az igy készített kerület egyike a legszilárdabbaknak, a hódított terü­letek itt ott deszkával vannak bekeritvs- pillanatban fog távirati utón megnevez­tetni.­­ A Dziennik Polski azt állítja, hogy ez azért fog történni, mert az orosz udvar körében igen nagy a félelem a ni­hilistáktól s ezeket félre akarják vezetni. Posenből megbízható forrásból jelentik, hogy ottani irányadó lengyel körökben az a meggyőződés, hogy az orosz czár a ta­lálkozás alkalmával a lengyel kérdést is érinteni fogja. A terv az, hogy új Lengyel­Királyság állíttassák fel nyugati Gácsor-­szágból és a Visztula balpartján fekvő or­szágrészből, szász uralom alatt, orosz pro­tektorátus mellett, Oroszország ennek fe­jében keleti Gácsországot kapná. Porosz­­ország Szászországot, Ausztria-Magyaror­­száguak pedig a Keleten való előnyomu­lásban szabad kéz engedtetik A magyar távírda ügyéhez. II. Takács sokat hányatott-vetett múltja ismeretes. Legutoljára tanár volt s mikor Gorove a távirda vezetésével megbízta, neki a távirásról ép oly ke­vés fogalma volt, mint az adminisztrá­­czióról. Nem szemrehányás akar ez lenni, mert nem szégyen valamit nem tudni. De hiba, elbocsáthatlan hiba volt, hogy nem tudta magát az ily helyzet­be beletalálni. Mindjárt eleve az ideá­val hordta magát, hogy még a legkö­zelebbi környezetében sem bízhatik. — Igaz, a német inspectorok, kikre ele­inte csakugyan rászorult volt, minden lehetőt elkövettek, hogy őt a miniszter előtt discreditbe hozzák, s ha csak le­het, állásában megingassák. De magyar szakember nem volt, tehát kénytelen volt ezen megbizhatlan eszközökkel dolgozni. Nem csoda tehát, hogy a sok részakarat, mely mindig a „kötelesség“ jelszóval lett elpalástolva, s a sok csa­lódás, melyeknek mind­untalan ki volt téve, a kevés bizalmat utó végre aláás­ta, melylyel embertársai iránt viselte­tett. Állásában minduntalan megtámadva látván magát, gyanakodó ember lett, ki a becsületes ember becsületességét is két­ségbe vonta. Takács, mikor a vezetést átvette, ugyszólva semmit sem talált. A távir­­da-szakosztályban volt egy pár titkár s egy pár fogalmazó, ügyes, szorgal­mas emberek, csak a táviráshoz nem értettek, a távirdai szolgálat titkait nem ismerték. A­hol viz nincs — ke­ressük a forrást még a föld alatt is. A távirda-szakosztálynak nagy szük­sége volt egy szakemberre. —Takács magyar szakembert, ki a felsőbb Bobae­­rákban dolgozhatott volna, nem talál­ván, utóvégre kénytelen volt a bécsi távirda főigazgató Brunner de Wat­­terschwyl ajánlatára: Klart meg­hívni. Klar, ha nem csalódunk, morva­országi származású, végzett technikus, a bécsi intézetben comissarius volt; mint ilyen, sokat foglalkozott a vonal­­épitéssel, és a schleswig-holsteini há­borúban kitüntette volt magát. — Az aquisitiót technikai tekintetben jónak lehetne mondani, de kinevezése a ma­gyar intézethez más tekintetben vég­zetessé vált. — Ezen ember, ki óriási munkaerővel rendelkezett, ki a ma­gyar távirda-vonalak terveit talán hat éven át egymaga kidolgozta, s majd­nem minden kérdésben döntő befolyást gyakorolt, csakhamar észrevette, hogy elöljárója jóval mélyebben áll az ő ni­­veauja alatt. Takács haszontalan apró­ságokkal bíbelődvén, soha sem volt az intézet ügye iránt orientálva. Ha a miniszternek felvilágosítás kellett, azt csak Klartól kaphatta. Ha az ország­gyűlés kérdést tett a miniszterhez — csak Klartól kaphatta az adandó vá­laszt. Ez növelte a tekintélyét, a befo­lyását. A szálak csomópontja az ő ke­zébe került. A­mint pedig túlsúlyát Takács felett érezni kezdette, szülem­­lett az elégületlensége, melyet még az sem birt megszüntetni, hogy tanácsosi ranggal lett kitüntetve.­­ Egyébiránt Klar nem volt egyéb, mint a bécsi táv­irda várpostja, mely élénk érintkezés­ben és levelezésben állott­amaz intézet vezetőivel, úgy, hogy ezek oda fenn Bécsben már jó előre értesítve voltak a Pesten történendő dolgokról. Az összekoc­c­anás a két ver­senytárs között nem maradhatott ki. Eleinte a dolog csak úgy csendesen folyt, négy szem­közt. Később a kör­nyezet is lett belevonva, sőt még a távirdaigazgatók s azok személyzete sem maradhatott el. Utóvégre oda ke­rült a dolog, hogy az egész intézet két táborra szakadt. S ezen montecchi-ca­­puletti-féle állapot még akkor sem szűnt meg, miután Klar az intézetből kilépett volt, — sőt még a halálával sem. Klar minden lépten-nyomon, hol a szakosztályban, hol a miniszternél, hol a minisztertanácsban, sőt még az országgyűlési bizottságokban is Takács fölött győzedelmeskedvén, végre 1870- ben idején látta az első sújtó csapást

Next