Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-02-21 / 42. szám

XVI. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: KÖLTOBD­A-D­TCZ­A, NYOMD­AÉPÜLET. jénaiénál beküldött közlemények nem kötöttetnek. tibetien kéehretek nem adatnék viasaa. Ostk bérmentee levelek fogadtatnak el. fb­*° 42-dik szám. Kolozsvárt, 1882. kedd, február 2. KIADÓHIVATAL: kOltobda-dtcza,, nyomda é­p­ület ELŐFIZETÉSI DÍJ: egéee évre . . . 16 frt. | évnegyedre . 4 frt — fél félévre.....................8 . J­egy kére . . 1 , 60 . Hirdetési dg: petit tora 6 kr. — Bélyegilleték: minden hirde­tée a tvi 80 kr. — Nyilttér: tora 36 kr. Vámügyünk. Budapest, febr. 18. Természetes fejlődés eredménye , mit a vámügyek terén tapaszta­lnak. Nem lehet itt apodiktikus elvek , van és azok végső következményeit is levonva, haladni, hanem minden a körülményektől és számítástól függ. A­­természetesebb politika a szabad kereskedelmi irányban van és midőn e­tizenöt éven át (1860—1875) érvényesült Európában, igen természe­tes hogy egyik állam sem érezhette megkárosítva magát, mert a legszabad­­elvűbb szerződésekben is az egyes or­szágok eltérő érdekeit kiegyenlíteni és biztosítani lehet. De viszont, a­mióta a védvámos áramlat került felül, mint tudjuk, in­kább pénzügyi szükségből és az ipar­­politikának belső nehézségeinél (neve­zetesen a kisiparosok nehéz helyzeté­nél) fogva, mint nemzetközi tekinte­tekből ; azóta egyik európai állam sem vonhatta ki magát annak hatása alól. Úgy, hogy az ember még csak elmé­leti fejtegetésekbe sem bocsátkozhatik, mert a körülmények alig kényszerítő hatással vannak a gyakorlati politika megszabására, hogy azokkal számolni kell olykor az elmélet rovására is. így monarchiánk még 1878-ban is azon­ kilátással állapíta meg általá­nos vámtarisfáját, meglehetős magas tételekben, hogy a nemzetközi szer­ződések létrejönnek és így azokat a magas tételeket csak compensationalis tárgyal fogják használni, állandóan fenn nem tartjuk. De a nemzetközi szerződések létre nem jöttek és a kül­földi államok, főleg Németország, ve­­lünk szemben is, nemhogy leengedték volna tarif­ájukat, még emelték azokat. Ezzel szemben beállott az általános vámtarifa revisiojának szüksége. És­pedig ez alkalommal már min­den külföldi viszonyokra való tekintet csak annyiban volt számbavehető, a­mennyiben nemzetközi szerződésekben tényleg érvényesült, most már (vagy talán inkább mondhatják, hogy most még) nem lehet az általános ta­rifás megállapításával arra spekulálni, hogy m­i­k­é­p­e­n fognak később a nem­zetközi kereskedelmi viszonyok fejlőd­ni. Ennek következménye az, hogy Magyarország nem számíthat arra, hogy talán az osztrák iparnak hozott áldozatai fejében kárpótolva lesz nemzetközi szerződések által, ha­nem kárpótlást kell keresnie magában az általános tarifában. És ezen alapelvre van fektetve az új törvényjavaslat a vámrevisióról. Sokszor vita tárgya volt az, hogy a közös vámterület reánk nézve mi­lyen feltételek alatt lehet előnyös. De meg vagyunk győződve, hogy az iránt nincs kétség, miszerint ha már védvá­­solos politikát követ a monarchia, ak­kor a mi ipari és mezőgazdasági ter­mékeinkre nézve előnyösebb az, ha az egész monarchia vámterületén bizto­­síttatik — a külföldi verseny megne­hezítése következtében — az előnyös piset számunkra, mintha az csak Ma­gyarország területére szorítkoznék, az önálló vámterület segítségével. És ezt a nehéz feladatot meglehetős sikerrel oldja meg az új vámtarifa, mert ha 41 osztrák gyapjúszöveteknek vámját emeli is 10—20 írttal, mi az illető ■jövetek árát egy pár krajczárral emel­eti, de viszont a magyar nyerster­ményeknek (gabnának, bornak, zsírnak, lisztnek) és állatoknak (ökör, ló, hor­nya, sertés) jelentékeny védelmet nyújt vámtételekben. Ez az elv most először érvényesül és azért bír jelentőséggel. Hiába mondják az ellenzéki lapok hogy a gabna- és lisztvám nekünk nem használ, mert a román gabna bejöhet ,s az osztrák malmok is hasznát ve­szik annak, mert a román gabna be­­▼iteli aránya és a mi gabna- és liszt­­­vitelünk aránya nem is hasonlítható; 68 ha némi előnnyel bír az osztrák malmokra is ez, maguk a forgalm­i kimutatások bizonyítják, hogy ha v­­ohnavám 25—50 kr lesz, ha a isztvám 1 forint 50 kr, az örökvám emeltetik 6 frttal, a disznóé 1 frttal, a zsiré 9 frttal, ennek bizony legin­kább Magyarország veszi hasznát; sőt tagadhatlan tény, hogy az osztrák fogyasztók ezáltal némileg adózóinkká lesznek, mert hogy magyar bort, bú­zát, lisztet, húst fogyasztanak (és pe­dig malmaink kivitelének 2­3-a megy Ausztriába.) Ausztriában nagymérték­ben, azt tudjuk, de hogy az osztrák hasonló termékeket mi fogyasztanék, arról nincs tudomásunk. Ha ezt is el­tagadják, akkor tvalóban£a csillagokat is letagadják az égről. A magyar iparczikkekre nézve is kedvező az új vámtariffa. Mert hiába mondják azt,'­hogy használsz az osz­tráknak is, a magyar vas-, bőr-, szűcsáru és papírgyártás oly sokon áll már most is, (tehát vé­delem nélkül és az osztrák iparver­seny daczára, sőt talán ennek követ­keztében) hogy ha a vám emelte­­t­i­k, annak nagy mértékben veszi hasz­nát. Ha ez szépen fejlődik, csak nem fogunk casus bellit csinálni abból, hogy az osztrák iparnak is használ a vám­emelés. És ha Ausztria nekünk fizet a nyerstermények vámjában, akkor csak nem tagadhatjuk, hogy a gyapjúvámok említett (és egyedül jelentékeny) fel­emelésével valami nagy áldozatot hoz­tunk volna a vámközösségnek. ORSZÁGGYŰLÉS: A képviselőház ülése február 17-én. Elnök: Péchy Tamás. Szende Béla honvédelmi minisz­ter , törvényjavaslatot nyújt be a mozgó­sítás esetében behívott, állandóan szabad­ságoltak, tartalékosok és póttartalékosok, honvédek és egyéb jogosultak gyámolnél­­küli családjainak az 1880. XXVII. t. sz. 5. §-a alapján nyújtandó segélyezés mód­járól. Baross Gábor előadó bemutatja a gazdasági bizottság jelentését némely pénzügyi vámokról ideiglenesen szedendő pótlékról szóló törvényjavaslat letárgyalá­­sáról. Péchy Jenő előadó benyújtja a közigazgatási bizottság jelentését a sze­gedi kir. biztos kinevezéséről, hatásköré­ről szóló 1879. XX. t. sz. meghosszabbí­tására vonatkozó törvényjavaslatról. Következett az 1882-ik évi költség­­vetés tárgyalásának folytatása, és pedig a pénzügyminisztérium költségvetésének tárgyalása. Orbán Balázs. Az adóbehajtási rend­szerre hívja fel a miniszter figyelmét, hogy nézete szerint igen szigorúan járnak el az adóbehajtás körül. Azt hiszi, hogy ha ez így tart tovább, akkor pár év múlva nem lesz képes senki adót fizetni. Ennek m­e­gatlására üdvös lenne adótörvényt alkot­ni, nem szavazza meg a költségvetést. Krisztinkovich Ede felette soknak találja a pénzügyminiszter közpon­ti igazgatásnál felvett összeget, soknak a bánya és pénzverdék költségénél a kiadá­sokat, hol a bevételek is csak anynyiak. Nem képes felfogni, hogyan lesz behajt­­ható az idén kivetett adó azon néptől, mely már ki van merülve. Beszél a c­u­­kor és kávé megadóztatásáról. A dohány jövedékre megjegyzése az, hogy ha a do­­hánymonopóliumot megtartjuk a haszon szempontjából, úgy más államokhoz ha­sonlítva, nálunk igen sok a ráfordított, be­ruházott összeg, s kevés a tiszta haszon Tehát megszüntetendőnek tartja a mono­póliumot. Beszéde végén kijelenti, hogy az előirányzatot nem fogadja el. Szalay Imre: felhívja a ház fi­gyelmét arra, hogy mily különös az, hogy nálunk a kereskedők idegen nyelvű c­ég­­táblákat is használnak, ez nézete szerint számításból történik, hogy az idegen tud­ja meg, hogy az illető kereskedő mit árul. A következő határozati javaslatot nyújt­ja be: Utasítsa a ház a pénzügyminisztert, hogy még ez ülésszakban terjeszszen egy törvényjavaslatot a t. ház elé, melyben a Budapesten létező kereskedő minden ide­gen nyelven irt czégtábláért évi 100 frt adóval ravassák meg. S­t­e­i­n­a­c­k­e­r Ödön: Nézete az, hogy ez intézmény által a hazafiság és a nemzetiség megtámadtatik az adás-vevés gyakorlati módosításánál s a személyi sza­badság megszorítása lenne az, ha az in­­dítvány elfogadtatnék, mert nálunk a né­met, ruthén, tót nyelven irt czégtáblák nem idegenek. Nem csodálkozna akkor, ha a spanyol, franczia, vagy angol czímtáb­­lákat akarnák megadóztatni. Meg van győződve, hogy ez indít­vány elfogadása által a magyar ipar és kereskedelem nagy lendületet fog nyerni s egy új aera kezdődését látja, majd Ro­mániára tesz megjegyzéseket, mely keid­­én ily értelemben működik, de Istóczy szellemében, E­­­n­ö­k felhívja szólót, hogy a ve­lünk barátságos államról tisztelettel szól­jon-Steinacker Ödön ezután kije­lenti, hogy bevárja a ház elhatározását e tekintetben. S­z­a­p­á­r­y Gyula pénzügyminiszter­­ Krisztinkovich által fölhúzottakra ad tel­jes felvilágositó magyarázatot. Szalay in­dítványára megjegyzi, hogy a kereskedel­met nem tartja olyannak, melyet nemze­tiségek, országok, városok határai szerint el lehetne választani, hanem annak sza­badnak kell lenni. Bécsben is látunk fran­­czia, angol, magyar és más feliratokat. Miután ez a német nyelv kizárása ellen van irányozva, kijelenti, hogy a ma­gyar nyelv fejlő-dését nem tartja üvegházi növénynek, hogy azt ily chinai fallal ve­gyük körül, de mert pénzügyi tekintetből is csekély fontossággal bíró szempontból nem akar ellenségeink kezébe fegyvert ad­ni, kér mellőzését a határozati javas­latnak. K­ál­lay János Steinacker beszédé­re tesz megjegyzéseket. Szalay javaslatát két okból pártolja, először, mert az ide­gen nyelvű czegben tüntetést lát a ma­gyar nemzet nyelve ellen, és másodszor, mert ez önkéntes adó, a­ki más nyelvű czéget akar használni, fogja csak fizetni az adót. Módosítványt nyújt be Szalay hatá­rozati javaslatához, mely szeint a határo­zati javaslat ne csak Budapestre, de egész Magyarországra vonatkozzék. M­o­c­s­á­r­y Lajos nem ért egyet Kállay és Szalay­val, s kötelességének tart­ja felszólalni ez­eben, s kijelenti, hogy utóbbi időben az ilyenféle határozati ja­vaslatot barátságból írjuk alá, s nem azért, hogy teljesen osztanák a beadó Vélemé­nyét, a negyven év óta figyelemmel ki­séri Budapest magyarosodását s azt hiszi, hogy nem hagy maga után semmi kívánni valót, s miért vennék magunkra az ódiu­mot, hogy most nyúlnánk törvény által a kényszerítéshez, de ezáltal a mi német­nyelvű lakóinkat is bántanák, kik pedig igen jó hazafiak, s maguk is működnek azon, hogy nyelvben is magyarok legye­­nek. Nézete az, hogy ez nem az ország­gyűléshez, hanem a munkc­ipatitáshoz tar­tozik. Kéri, hogy mellőzze a ház Szalay határozati javaslatát. Wolff Károly szivéből üdvözli a pénzügyminiszter szavait. Azt hiszi, hogy ez indítvány komoly megfontolást alig ér­demel. Hogy ha ez indítványt a ház el­fogadná, akkor a külföldi kereskedők ér­dekükben megtámadhatnának, és támadás lenne az Ausztriával kötött kereskedelmi szerződés ellen Nem fogadja el az indítványt. Szalay Imre Mocsáry beszédére polemizál. Nagyon sajnálja, hogy egy elv­rokona így szólhat. Steinad­ erre azt jegy­zi meg, hogy ő egy Schwindler vezére az iparnak. Elnök nem tartja parlamentáris­nak ily szavakat használni. Szalay Imre azt hiszi, helyesen alkalmazta e szót. Kéri határozati javaslata elfogadá­sát. — Hegedűs Sándor előadó kéri, hogy a ház ne fogadja el Szalay javaslatát. A többség az indítványt elvetette. Ezután a ház a pénzügyminisztérium előirányzatának részletes tárgyalására tért át. A vadászatra használható fegyverek adójánál Orbán Balázs szólott az adó leszállítása mellett. Milliókra megy a kár, mit a duvadak okoznak, s ez országban maholnap „a kormányok és fenevadak miatt megélni nem lehet.“ (Derültség.) A le­szállításra nézve indítványt is nyújt be. S­z­a­p­á­r­y pénzügyminiszter kije­lenti, hogy a törvényjavaslat a vadászati és fegyveradó tekintetében már kész s be fog nyúttatni. Orbán Balázs az indítványt visz­­szavonván, a tétel változatlanul elfogadta­tott. A hadmentességi díj czíménél B­e­­r­e­c­z­k­y Sándor szólal fel s a megho­zott törvényben foglalt aránytalanságok megszüntetését kéri s egy határozati ja­vaslatot nyújt be, mely szerint utasíttas­­sék a pénzügyminiszter, hogy a hadm­en­tességi díj méltányos kivetése iránt még a jövő évi költségvetés tárgyalása előtt törvényjavaslatot nyújtson be. Fekete Lajos pártolja a határo­zati javaslatot. S­z­a­p­á­r­y Gyula gr. pénzügyminisz­ter ígéri, hogy igyekezni fog az esetleges hiányokon és aránytalanságokon segíteni, de a határozati javaslatot nem fogadhatja el, mert ezt határidőhöz kötni nem óhajtja. B­e­r­e­c­z­k­y megjegyzi, hogy ő csak igazságosabb kiosztást akar. Ugron Ákos pártolja Bereczky ha-­­­tározati javaslatát. A ház szavazás útján 85 szavazattal 81 ellen a határozati javaslatot elfogadta. Az adóbehajtási illetékek c­íménél T­u­r­g­o­n­y­i Lajos az adófelügyelők és végrehajtók által elkövetett igazságtalan­ságra hívja fel a miniszter figyelmet. Szapáry dr. ígéri a visszaélések orvoslását, mire a ház a tételt elfogadta. Ezzel az ülés d. u. 2 órakor véget A képviselőház ülése február 18-án. Elnök: Péchy Tamás. Beadattak a szavazatok a köztiszt­viselők minősítéséről szóló törvényjavaslat előzetes tárgy­lása végett kiküldött 21 ta­­gú bizottság tagjaira. Az eredmény a leg­közelebb­i ülésben fog kihirdettem­. Következik a napirend: a pénzügy­minisztérium költségvetésének tárgyalása. A bélyegek c­íménél Unger Alajos felszólal az illetékek késedelmes kivetése s nevezetesen a miatt is, hogy a leletek rendesen cs­ak 2—3 év után vétetnek fel­kéri a minisztert, hogy e batokat orvo­­­solja. A­l­m­á­s­s­y Sándor a miatt szólal fel, hogy bélyegeket sok községben nem lehet kapni s kéri a minisztert, hogy rendelje el, miszerint minden község jegyzője tart­son bélyeget. Szapáry úr pénzügyminiszter szin­tén feltétlen szükségesnek tartja e kérdés­ben intézkedni, és egyúttal kijelenti, hogy a bélyegek és jogilletékekre vonatkozó sza­bályok és rendeletek gyűjteménye már munkában van s néhány hét múlva mégis fog jelenni. Reménye, hogy ez sokat fog az eddig tapasztalt bajokon segíteni. a jogi il­­té­kek és díjak c­íménél U­n­­ger Alajos az illetékek kivetésénél elő­forduló rendetlenségekre és igazságtalan­ságokra hívja fel a miniszter figyelmét. Szapáry dr. pénzügyminiszter rö­vid felszólalása után a tétel elfogadtatott. A dohányjövedék czíménél Ónody Géza hosszabb beszéd kíséretében határo­zati javaslatot nyújt be, melyben a jelen­ben fennálló dohánymonopóliumot megszün­tetni kéri ,s egyúttal utasíttatni kéri a pénzügyminisztert, hogy a dohánymonopó­­lium után befolyt jövedelemnek más után való kivetése tárgyában oly időben terjesz­­szen a ház elé törvényjavaslatot, hogy az még a jövő évi budget előtt tárgyaltat­­hassék. Ezzel a pénzügyminiszteri budget tár­gyalása félbeszo­kíttatott, s következett a köz­igazgatási bizottság jelentése több me­gyének dotátiójuk felemelése tárgyában ér­kezett kérvényéről. A bizottság véleménye alapján letétetnek a ház irodájába. Ezután a kérvények 9 dik sorjegy­zéke következett. Szolnok-Doboka megye és Csikmegye kérvényéről, mely Fiume köz­jogi helyzetét szabályoztatni kéri. Cser­­n­á­t­o­n­y Lajos felszólalására Tisza kor­mányelnök kijelenti, hogy mihelyt a hor­­vát országgyűlés egybeül, a­mi legközelebb megtörténhetik, a regnicoláris bizottság egybe fog hivatni. A vasvári alesperesi kerület lelké­sze­i a keresztyének és izraeliták közt kö­tendő polgári házasságról szóló törvényja­vaslat visszavetését és az izraeliták egyen­jogosítását kimondó 1867. XVII. t. sz. el­törlését kérik. Berzeviczy Albert előadó kifejti a bizottság véleményét, mely szerint a ké­relem első része az igazságügyi bizottság­hoz utasíttassék, második része pedig, a mint nem szükséges és nem helyes, utas­­ittassék el. Az 1867. XVII. t.-cz. az 1848- ban kimondott politikai jogegyenlőségen alapszik s igy alaptörvényeink közé tarto­zik, melyet meg nem bolygathatunk. Ajánlja a bizottság határozati javaslatát, Istóczy Győző a kérvény felolva­sását kívánja. Megtörténik. Istóczy Győző ezután a kérvény védelmére szól, s visszatekint a zsidó­kérdésben eddig tett felszólalásaira. Mi­kor ő ezelőtt 7 évvel először szólott, még akkor Németországban nem folyt a harcz a zsidók ellen, s nem beszéltek az uzso­ráról. Minden kinevettetés és gúnyolódás daczára, melynek ki volt téve, az idő ne­ki adott igazat, s igazolta, hogy helyesen ítélt. Azóta mindenütt komolyan foglal­koznak azzal, hogy miként oldassák meg a zsidókérdés. Egy zsidónak a tyúkszemére sem szabad lépni anélkül,hogy a félvilág ne zavartassák. (Nagy derültség.) Ha valaki a zsidók visszaéléseit szellőzteti, az mind­járt „Intoleranz“-nak neveztetik. Szerencsére azonban Izrael csillaga hanyatlik. Az alliancs izraelite-nak már nem volt annyi hatalma, hogy a berlini congressus által Romániát a zsidó-eman­­cipatió elfogadására kényszerítse. A kér­vényre térve azt mondja, hogy ez első til­takozás az elhamarkodott zsidó-emancipa­­tió,­­ a zsidók beolvasztásának a polgári házasság által tervezett sisyphusi mun­kája ellen. Ma már a zsidókkal szemben a magunk emancipátója mellett kell el­keseredett küzdelmet folytatnunk. A leg­újabb népszámlálás adatai is elegendő okul szolgálnak arra, hogy e kérdéssel komo­lyan foglalkozzunk. Felolvassa a népszám­lálási adatokat a zsidók szaporodásáról, s ezt ijesztő mérvűnek mondja, míg a la­kosság helyzete évről-évre súlyosabbá válik. Mindezeket azonban a kérvényi bi­zottság nem látja. Ott lehet a vitriolos, nadragulyás pálinka, a fuchsinos bor, a ho­mokos liszt, a hamis mérleg, hamis talú­­zás, a talmi­ aranynak igazi helyett árulá­sa, váltóhamisítás és szökés Amerikába, az állam megkárosítása minden jövedéknél, börzejáték és csalás, közvéleménygyártás és revolver-zsurnalisztika, vasúti szabad­jegyek és titkos refactiák stb., a­melyek miatt pusztul a nép, pusztul az ország, de mindezekkel a kérvényi bizottság nem tö­rődik. A zsidók solidaritásban állanak egy­mással, még a rablógyilkost is igyekeznek kiszabadítani, ha a bűntény olyan, hogy a keresztyéneit követte el. A zsidókkal szem­ben nekünk nincs jogunk, mert tényleg privilegizált állást foglalnak el. Azok a szép elvek, melyeket az előadó fejtege­tett a zsidókkal szemben, csak frázisok, ő éppen a jogegyenlőség, gazdasági és tár­sadalmi szabadság nevében követeli a zsi­­dó-emancipatió eltörlését. Végül a következő határozati javas­latot nyújtja be: „Ezen kérvény, tekintettel a keresz­tények és zsidók közti házasságról szóló, tárgyalás végett az igazságügyi bizottság­hoz utasított törvényjavaslatra, ezen bizott­sághoz a kérelem második részére, vagyis a zsidók egyenjogúsitását kimondó 1867. évi XVII. t. sz. megszüntetésére nézve pedig, a kérdés tanulmányozása végett az igaz­ságügyi-, vallás- és közoktatásügyi minisz­­tereknek adatik ki.“ Tisza kormányelnök kötelességé­nek tartja, hogy a felhozottakkal szem­ben elmondja észrevételeit. Előtte szóló csak a zsidók visszaéléseiről beszélt, pe­dig a keresztények is követnek el épen olyan visszaéléseket. Beszédét, melyre reg­gel visszatérünk, a ház roppant többsége élénk helyesléssel fogadta, kivált a befe­jezést, midőn kijelentette, hogy az eman­­cipatio eltörlése józanul senkinek sem jut­hat eszébe. (Élénk hosszas helyeslés.) A­l­m­á­s­s­y Sándor szólal fel. (Óriá­si : Eláll !) Nevetségesnek tartja Istóczy felszólalását. A keresztények között sok­kal több uzsorás van, mint a zsidók közt. (Ohó ! Roppant zaj, a szélsőbalról sokan kimennek, folytonos: Eláll!) Őt nem ter­rorizálhatja senki, saját pártja sem. (Fel­kiáltások a szélsőbalon : Gyerünk ki!) Vé­gül kijelenti, hogy elfogadja a kérvényi bizottság véleményét. A­b­o­n­y­i Emil, mint a javaslat egyik aláírója, szükségesnek tartja kijelenteni, hogy annak csak első részét osztja, má­sodik részét nem. Az emancipatióról szó­ló törvény helyesen hozatott s annak meg­támadása eszébe nem jutott. Rohonczy Gedeon, mint szintén egyik aláíró, kijelenti, hogy Istóczy sok igazat mondott, de szóló tudja, hogy a zsidók közt is sok tisztességes polgár van. Istóczy azonban neki azt mondta, hogy a lengyel zsidók bevándorlása ellen fog be­szélni. Ezért irta alá a javaslatot. Istóczy zárszavában reflectál az előtte szólók állításaira s újólag ajánlja határozati javaslata elfogadását. A ház szavazás utján mellőzte Istó­czy határozati javaslatát s a kérvényi bi­zottság határozati javaslatát fogadta el. Ezzel az ülés véget ért.­re engedélyezendő segély együttesen véve nagyobb nem lehet, mint azon bevonult­­nak beigazolt átlagos bére vagy keresmé­nye volt, ki után a család segélyre tart­hat igényt. 4. §. A mennyiben a segélyezett csa­lád, illetőleg annak egyes tagjai, a behí­vott által csak részben láttattak el, s se­gélyezés is csak a korábbi ellátás arányá­ban állapítandó meg. 5. §. A községek és magánosok ál­tal nyújtott állandó segély, vagy az állam részéről egyébként nyújtott ellátás az ezen törvény alapján járó segélyösszegbe beszámítandó. 6. §. A család segélyezése azon nap­tól kezdődik, a­mely napon a behívott tartózkodási helyéről csapatjához elindult és rendesen akkor végződik, mikor haza­tért. 7. §. Azon behivottak családtagjai, a kik elesnek, vagy a tényleges katonai szolgálatban kapott sérülés, vagy az ezen szolgálat által okozott betegség folytán a mozgósítás tartama alatt halnak meg, e behívott elhalálozása napjától számítva — még hat hónapon át részesíttetnek az ál­taluk addig élvezett segélyben. 8. §. Kivételesen megszűnik a segé­lyezés : a) ha a behívott a csapatjától meg­szökött, b) ha a behívott súlyos börtönre, vagy ennél nagyobb büntetésre ítéltetett. 9. §. A segélyre igénynyel bíró csa­ládok összeírása a belügyminiszter, illető­leg a horvát , szlavon-dalmátországi bán rendelete folytán az illetékes közigazgatá­si, járási tisztviselők által az illető városi és községi elöljárók meghallgatása és a jogosultságnak általuk leendő igazolása , mindkettő felelőssége mellett eszközöl­tetik. 10. §: az összeírás az alispánok (ke­rületi főnökök) illetőleg polgármesterek által megvizsgáltatván, általuk a magyar kir. belügyminiszterhez, illetőleg bánhoz felterjesztendő. 11. §. Az összeírások a belügymi­­niszter, illetőleg a horvát , szlavon-dal­­mátországi bán által a honvédelmi minisz­terhez küldetnek, a­ki a pénzügyminisz­terrel egyetértőig igénye és a segélyezési összeg írást végérvényesen határoz. Budapest, 1882. február 17 én. Szende Béla, honvédelmi mi­iszter. TÖRVÉNYJAVASLAT a mozgósítás esetében behívott állandóan szabadságoltak, tartalékosok, póttartaléko­sok, honvédek és egyéb jogosultak gyámol nélküli családjának az 1880. évi XXVII. t. sz. 5 § -a alapján nyújtandó segélyezés módozatáról. 1. §. A mozgósítás esetében behí­vott állandóan szabadságoltak, tartaléko­sok, póttartalékosok és honvédek, úgy­szintén a véderőről szóló 1868. évi XL. t. sz. 18. §-a­ért. tábori szolgálatra be­rendelt védkötelesek és a népfelkeléshez tartozók gyámol nélküli családjai követ­kező határozatok szerint segélyeztetek: 2. §. Segélyezésre a behívottak csa­ládjának következő tagjai bírnak igénnyel: a) a behívott törvényes neje, gyer­mekei és unokái; b) apja, anyja, nagyanyja, nagyapja; c) apósa, anyósa; d) testvérei; de mindezek csak akkor és annyiban, a mennyiben ellátásuk egészben, vagy részben a behívott keresményéből, vagy szolgálati béréből fedeztetett. 3. §. A segély az erre jogosított minden egyes családtag részére fejenkint jár, s minden fő után és naponkint azon katonai átvonulási élelmezési illeték ösz­szegével számítandó, mely a bevonultnak állandó lakhelyére nézve meg van állapít­va. Nyolcz évesnél fiatalabb családtag ré­szére a személyenkint meghatározott se­gélyezés fele számítandó. A mennyiben a segélyezett család saját lakházzal, vagy egyébként ingyen lakással nem bír, lakásilletékkel is ellát­­tatik, mely rendszerint az ellátási illeték­nek felére számítandó, a család által fize­tett lakbér összegét azonban meg nem haladhatja. Az egyes család összes tagjai része­ A LAZADÁS, Bécs, febr. 18. (Hivatalos.) Jova­­novics báró február 17-én szemlét tartott a Trebinjében elhelyezett csapatok fölött, azután megtekinte az elszállásolási helyi­ségeket és az erődöket, és mindent a leg­jobb rendben talált. A csekély számú se­besült a leggondosabb kórházi ápolásban részesült.­­ A 67. gyalogezrednek egy félszázada, mely a táviró kijavítása végett Karitóból kiküldetett, febr. 17-én vissza­­jövet az élelmiszert szállító oszlop átadása után, a kobyla-glavai nyergen a felkelők­kel összeütközött. Ezzel egy időben ész­revették, hogy Troglava környékén és Karitótól keletre a felkelők nagyobb tö­megben csoportosultak. Ennél fogva egy fél század Koritóból a felkelők ellen in­dult, kik a troglavai hegy lejtőjén egye­sültek, és megakadályozta előnyomulásukat. Csakhamar megérkeztek az erősítések, mire a lázadók Montenegró felé futásnak eredtek. Csapataink Diacéig üldözték őket, mely e helységet felgyújtotta. Vesztesé­günk: elesett: Prun őrvezető, súlyos se­bet kapott: Tomir gyalogos. A hírlapok azon jelentése, hogy a vranduki vasúton kárt tettek, csak annyi­ban való, hogy néhány követ dobtak a bevágás közelében a töltésre, a mit a pá­lyafelügyelő észrevevén, még idejében el*­takarittatá a köveket. KÜLFÖLD. S k o b e t e w megkiot beszédet mon­dott, még kevesebbet az előbbinél s még nyíltabban hirdette a háborút. —■ A Páris­­ban élő szerbek egy neki átnyújtott fel­iratára ugyanis a következőleg válaszolt: „szükségtelen nektek, barátaim megmon­danom, mily mélyen vagyok tüntetésiek által megindulva és meghatva. Esküszöm nektek, valódi szerencse környezve lenni Szerbia ifjú képviselői által, mely először tűzte ki a szláv szabadság zászlaját a szláv keleten. Szükséges, hogy nektek megmond­jam és bevalljam: miért nem áll Orosz­ország mindig hazafias kötelességeinek magaslatán általában, és szláv szerepének különösen, mert belsőleg úgy, mint külső­leg, idegen befolyások uralkodnak fölöt­tünk. Mi otthon nem vagyunk saját há­zunkban, az idegen van mindenütt, keze rejlik mindenben. Mi vagyunk politikájá­nak rászedett áldozatai, ármányainak ál­dozatai, erőszakjának rabszolgái, számta­lan és szomorú befolyásai annyira ural­kodnak felettünk és gyengítőnek, hogy ha mint remélem, egykor meg fog kísér­

Next