Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-02-23 / 44. szám
szedelmesebbnek tartja, mint minőnek tarthatta Ausztria az Italia irridenta mozgamat. A Németországban húsok ellen intézett mozgalmak közül egy sem bír oly szervezettel, mint a mostani. A Schulverein nemcsak magánegylet hanem az egy nemzeti egyletté akar alakulni; ez a szervezet nagy terjedelmű, mélyre hal és tápláló gyökereit nagy részben Magyarországból is szedi. Szóló nem hiszi, hogy kellő képen megtörténtek azon lépések, melyek nagyobb bajokat megelőzni egyáltalában alkalmasak. De miután a képviselőház mai tárgyalása, a felelet és viszonválasz, lehető nagy körben meghallgatásra fognak találni, a sajtó által is terjesztetni fog, elismeri, hogy egyelőre elég történt e dologban. A jövőre úgyis meg van adva akár neki, akár bármelyik képviselőnek a mód és alkalom, hogy felszólalást téve, az esetet újra napirendre hozza. Kijelenti, hogy a miniszterelnök válaszát tudomásul veszi. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! Miután a válaszomat a t. képviselő úr is tudomásul vette, csakis két megjegyzést szándékozom tenni. Az egyik megjegyzésem az, hogy miután a t. képviselő úr maga is mondja, amint én is tudom, hogy neki a német tudományos körökkel érintkezési pontjai vannak, legyen szíves az azon brochureben lévő valótlanságokat és igaztalan vádakat, nem mielőttünk, mint ilyeneket feltüntetni, mert mi úgy is tudjuk, hogy azok, hanem azoknál összeköttetését és befolyását felhasználni arra, hogy őket felvilágosítsa. (Helyeslés.) A másik, amit meg kívánok jegyezni az, hogy én mindenkivel szemben, aki az ország törvényeit megsérti, ismerem kötelességemet és jogomat, de méltóztassanak épen a t. képviselő urak, akik a sajtó útjáni megtámadások mindenféle, sokszor bizony nem épen törvényes nézetek kifejezése iránti szabadságot oly nagy mértékben igénybe veszik, óvatosak lenni, mielőtt egy kormányt arra figyelmeztetnek, hogy nyomtatványokban megtámadtatás miatt éreztesse a büntetés súlyát, mert ha egyszer ez a büntető kar megmozdul, akkor lehetetlen azt csak egy irányban alkalmazni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) A ház ezután tudomásul vette választ. A képviselőház ülése február 21-én. Elnök: Péchy Tamás. Elnök az ülést 10 órakor megnyitván, a múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után bemutatja a beérkezett kérvényeket, melyek a kérvényi bizottsághoz utasíttatnak. Felolvastatott harmadszor s végleg elfogadtatott a pénzügyi vámokhoz ideiglenesen szedendő pótlékokról szóló törvényjavaslat. Alkotmányos tárgyalás végett át fog küldetni a főrendekhez. Következett a pénzügyi költségvetés tárgyalásának folytatása. A lottójövedék czíménél felszólal. Vidovich György, erkölcstelen jövedelmi forrásnak tartja a lottót, miután a jövedelmet a szegény nép szolgáltatja, ez látszik, mely osztálynak pedig szüksége volna az elvesztett forintokra. Idézi azt, hogy Anglia, Amerika, Németország, Belgium eltörölték a lottót, mert belátták annak erkölcstelenségét, végül határozati javaslatot nyújt be, mely szerint utasíttatik a pénzügyminiszter, hogy a lottójövedékről szóló tételeket már a jövő költségvetésből hagyja ki. Hegedűs Sándor előadó ellenzi a határozati javaslat elfogadását, mert az államnak a lottóból származó jövedelemre szüksége van, s ez különben is önkényes adó. Madarász József pártolja Vidovich határozati javaslatát. A ház többsége elvetvén a határozati javaslatot, a tétel elfogadtatott. A sólövedéknél felszólal Szalay Imre, arra kéri a minisztert, hogy a sóbányákból kikerülő sót, amelyet kereskedésbe hozni nem lehet, az állattenyésztés érdekében engedje át a földmivelőknek a talajjavításra. Az esetleges viszszaélésnek elejét lehet vágni, ha homokkal, vagy egyébbel használhatatlanná tétetik. Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter hangsúlyozza a kincstár érdekeit, egyúttal konstatálja, hogy épen a marhasónál van a legtöbb visszaélés, de ígéri, hogy amit lehet, meg fogja tenni, bár ily kísérletekkel a jövedelmet kissebbíteni nem igen engedi meg az állam érdeke. Hegedűs Sándor előadó kéri a házat, hogy az államvasutak, állami gépgyár és a diósgyőri vas- és aczélgyár és barna szénbánya tiszta jövedelméről szóló 47-ik czímet hagyja függőben addig, míg a közlekedési minisztérium költségvetése tárgyaltatni fog. A ház elfogadja. Az állami javak eladásánál Csiky Kálmán az államjavak eladásánál és új telepek létesítésére való felhasználásánál szükségesnek tartja, hogy e javak jövedelmezősége emeltessék, hogy a földmíves nép anyagi jólétén ezáltal is segítve legyen, s ezáltal a kivándorlás megszüntettessék, s ezáltal kulturális előmenetelünk is eszközöltetni fog. Azt veszi ki a pénzügyminiszteri előterjesztésből, hogy ezen eladásból minél több jövedelem veendő be, osztozik szóló is azon nézetben, de csak egy bizonyos körön belül, mert akkor, ha az államjavak alkalmasak a telepítésre, nem lenne az a főczél nézete szerint, hogy minél drágábban adjuk el. A telepítésnél rendszeres eljárást szükséges alkalmazni, nemzetgazdasági és politikai indokokból kell itt óvatosan kiindulnunk, ezt szóló mind az államkincstár tekintetbevételével, de a magánbirtok árának lenyomásával is összeegyeztetve óhajtja keresztülvinni. Az államkincstárt nézetek szerint, károsodás nem éri, ha az egyes telepítve- Byes községek kedvezményi árakon bocsáttatnak is át, mert a törlesztési évek alatt is bő kárpótlást kap az állam a telepítvényesektől. A magánbirtokok becsértékének csökkenésére nézve azt hiszi, hogy ettől sem lehet félni mindazon esetekben, amikor telepítvényes községek birtokába bocsáttatik valamely állambirtokrészlet. Az ilyen adásvevés közt, midőn akár az állam tulajdonából a magánember tulajdonába, egy tömegbe megy át az állambirtok, akár pedig, amikor egyik magánember tulajdonából a másik magánember tulajdonába megy át valamely földbirtok készpénzfizetés mellett, igen nagy a különbség, oly nagy, hogy itt tulajdonkép rendes adásvevésről nem is lehet szó. Azt hiszi szóló, hogy az állam mindenkor átbocsáthatja az államjószágokat a kistelepítvényesek birtokába, azon két esetben, hogyha először arról van szó, hogy egyes, már meglevő telepítvényes községek, s másodszor, hogy ha arról van szó, hogy megfelelő terjedelmű és alkalmas állambirtokon új telepítvények létesíttessenek. A második szempont az államjavak eladásánál: a földmives nép érdekeinek előmozdítása. Becses elem a földmíves nép azért, mert állami véderőnknek, regenerácziónknak kútfejéül szolgál. És ennélfogva az állam csak is saját érdekében cselekszik, hogy ha ezen nép jólétét minden lehető eszközzel előmozdítja. (Helyeslések.)A kivándorlások kérdésére azt tartja, hogy az állam a telepítések által a kivándorlásoknak is legalább jó részben elejét vehetné, vagy más irányt adhatna annak, ha csatornául használná fel a telepítést, melyen keresztül az ország szegényebb vidékeiről a jobb termő vidékekre vezetné le a nép fölöslegét, így nevezetesen főleg két népelem van olyan, mely a kivándorlásra hajlandósággal bir, nevezetesen a felvidéki tótság és a székelység. A felsővidéki tótság átalában véve nagy előszeretettel, mondhatni hajlammal viseltetik az alföldi Kánaán iránt, s az alföldre települt nagy tót községek már most igen közel állanak az elmagyarosodáshoz. Ugyanilyen népelem a székelység is. Sokan ugyan kétségbe vonják azt, hogy van-e székely kivándorlás. Annyi bizonyos, hogy ha csak munkásmozgalomról van itt szó, azon sok ezrek közül, akik a romániai sikla munkakeresés végett kimennek, elég van, aki ott is marad. Azon állítást, hogy a székely természeti hajlamainál és szokásainál fogva nem alkalmas arra, hogy a sík földön megtelepíthető legyen, oly frázisnak tartja, melynek semmi egyéb nem ad jogosultságot, mint csupán az, hogy sokszor el volt mondva. Hiszen Románia is sík föld és mégis megtelepednek ott, bizonyosan megtelepednének a magyar alföldön is, csak nagyobb tömegekben vitetnének oda és kapnának elég földet, amelyen megélhessenek. A székely lakosságnak legnagyobb baja a birtokok végtelen elaprózásában rejlik, ami pedig évről-évre tovább megy és nemsokára oda fog jutni, hogy a megélhetés a nép egy részére nézve teljes lehetetlen lesz. Ennek megakadályozására a czélszerű telepítést oly eszköznek tartja, mely által a bajon jó részben lehetne segíteni, és az erre való törekvést fontos nemzeti és politikai érdekűnek tartja. Figyelembe lehetne venni némileg talán a bukovinai és romániai csángók betelepítését is. Azonban neki ehhez igen kevés reménye van. Még ugyanazon államnak egyik vidékéről a másikra való telepítése is nagyobb néptömegnek, igen sok bajjal és nehézségekkel jár. Végül kéri a kormányt, olyan intézkedéseket tenni, hogy az állami jószágokra a telepítések távolabbi vidékekről, nevezetesen a tót és a székely vidékekről is megindíttassanak. Szóló meg van győződve, hogy az a kormány, amely ennek az ügynek magasabb, erősebb lendületet ad, az ország hálájára fogja magát érdemesíteni. (Élénk helyeslés jobb felől.) Orbán Balázs nem helyesli az államjavak könnyű szerrel való eladását. Hegedüs Sándor előadó Orbán és Csiky beszédére reflektál röviden, s ajánlja a tétel megszavazását. A tétel változatlanul elfogadtatott. Ezzel a pénzügyminiszteri költségvetés letárgyaltatok. Következett az állandó pénzügyi bizottság jelentése a közösügyi kiadásokról, a felkelés elnyomására a delegácziók által megszavazott összegről. A vitát Láng Lajos bizottsági előadó nyitotta meg, főleg a különvélemény ellen fejtvén ki a bizottság álláspontját. A különvéleményt, annak benyújtója, Helfy Ignácz védelmezte hosszabb beszédben. Érdekes volt az a tanácsa, hogy mi küldjünk izgatókat a lengyelekhez Varsóba, s így foglalkoztassuk mi is a muszkát. Utánaa gróf Hunyady László szólott, ki a történelmi múltra való tekintetből is igazoltnak találja az okkupátiót. Még Mocsáry Lajos beszélt hosszasan, s határozati javaslatot nyújtott be, melyben az occupált tartományokban az ujonczozás elrendelése miatt hazai törvényeinket látván megsértve, a közösügyi kiadások megtagadását indítványozta. Végül Tisza kormányelnök szólott a ház nagy figyelme és élénk helyeslés között Mocsáry határozati javaslata ellen. A vita folytatása holnapra maradt, mert Mieics Szvetozár is szólásra jelentkezett. Továbbá fel van írva Eötvös Károly, s a kormánypártról valószinüleg Baross Gábor fog beszélni. tak és tegnap makacs ütközetet vívtak csapatainkkal. Tegnap Korito és Gaczkó közt a távirói vezetéket, melyet az inzurgensek azelőtt való napon szétromboltak, ismét helyre kellett volna állítani. — A 67. sz. Schmerling ezred egy századának kellette munkálatokat védeni. Délfelé ezt a századot a Kobila-Glaván egyszerre 3—400 fölkelő, a kik a montenegrói határról jöttek megtámadta. A század a sokkal túlnyomó ellenségnek makacsul és vitézül ellntállt, míg a heves puskatüzelés által figyelmessé tévő, 1 Va század vadász Gaczkóból és egy század Schmerling-gyalogság Koritóból segítségül megjelent a harcrtéren. E segélycsapatok erélyes közreműködése folytán az inzurgensek a visszavonulásra kényszeríttettek, öt órai harcz után a közel fekvő határon át a montenegrói területre menekült, miután előbb egy a térképen meg nem jegyzett helyet (Diviczót) felgyújtottak. Veszteségünk egy halott és egy súlyosan sebesült. A montenegróiak a határ hosszában ugyan kordon-őrállomásokat állítottak fel, amelyek azonban az inzurgenseknek akadálytalanul megengedték az átvonulást. A Bilek és Gaczkó közti öszszeköttetés ma helyreállíttatott.“ Bizancból tegnapi kelettel sürgönyzik a,N. W. Tagbl.“-nak. A 3-ik tábori vadász-zászlóaljat tegnap reggel Ledniczétől délkeleti irányban küldötték ki, hogy Ublig a talajt puhatolja ki. Egyidejűleg a 14-ik gyalogezred egy zászlóalja a 43-ik ezred két zászóalja és egy fél hegyi üteg indult el Inzanóból Strpbe, hogy Ubli felé vonuljon, ahol egy nagyobb felkelő csapat összpontosult. A tábori vadász-zászlóalj útja járatlan, kopár sziklahasadékokon vezetett keresztül, s nagyon megviselte a csapatokat. A 47-ik hadosztály rendelkezéseinek az volt a czélja, hogy először a Rizanóból elindult hadoszlop erős előnyomulása által az ellenséget kitérésre bírja, hogy a kitérő ellenséget oldalmozdulattal hátban támadhassa meg , azt Sztrp vagy Lipsics félé űzze, hogy ott azután megsemmisíthesse. E kitünő terv kivitele nagy részben sikerült s ezt csapatainknak minden dicséreten felül álló, valóban derekas magatartásának lehet köszönni. Az emlékezetes művelet következőképen folyt le: A Rizanóból elindul hadoszlop éle csak mintegy déli egy órakor bukkant egy körülbelül 100 emberből áló felkelő csapatra, mely néhány golyó váltás után letért a stipi útról ca Polijcze felé a hegyszakadások közé vonult, ahol az a közben Ubliból elvonult felkelők zöme állott. A terület legyőzhetetlen akadályai miatt a derék katonák csatárlánczokra oszolva, lassan, de kitartással haladtak előre. Az eső egyre szakadt, s csak 3 óra tájban vették észre a mieink, hogy az ellenség táborában sajátságos nyugtalanság uralkodik. A felkelők, ahelyett, hogy visszafelé húzódtak volna, hol futva, hol lassan közeledtek csapataink felé, de csakhamar megfutamodtak az ellenkező irányban. A szórványosan hallatszott lövések s a szabályos fegyvertűz, mely később bekövetkezett, megmagyarázta a nyugtalanságot. A vadászok, kik Ledeniczét oda hagyták, a terület óriási akadályainak leküzdése után végre Polijcze magaslatára jutottak, s jól irányzott lövéseik sok embert leterítettek az ellenség soraiban. Ekkor aztán elérkezett a komoly akció ideje. Az emberfeletti erőfeszítéssel, részben a tüzérek vállain felvonszolt ágyukat öt percz alatt fel- és összeállították s megsemmisítő volt a hatás, melyet ütegeink összpontosított tüze a lázadókra gyakorolt. Nem is gondoltak tovább ezek a védelemre, mindenki csak menekülni igyekezett. S ez volt a szerencséjük. Mert ha csak egy negyed órára is fölveszik a harczot, még idejekorán érkezett volna a 13-ik ezred zászlóalja, hogy Lakoniczába való visszavonulásukat is elvágja. Ebben az irányben menekült a lázadó csapat, mely mintegy háromszáz főből lőtt s melyet a mieink a közben beállott sötétség miatt alig vehettek szőbe a lázadóknak több mint 120 halottjuk maradt a csatatéren. A mieink vesztesége : négy halott, két súlyosan és tiz könnyen sebesült. Az utóbbiak közt egy tiszt is van. Ezeken kívül a hosszú gyalogolás következtében tizenkét katona megbetegedett. Jogezred legénysége közül súlyos sebet kaptak: Kallus Ferenc (kapott sebe folytán meghalt) és Protzner Adolf gyalogosok ; könnyű sebet kaptak: Bár János és Putska János gyalogosok. A 6. XI. hegyi üteg legénysége közül súlyos sebet kapott: Ilia Glavaski. A LAZADAS. A Kobila-Glaván, Koritótól északra, folyó hó 17-én vívott ütközetről, melyről már közöltük a hivatalos táviratot, a „N. Fr. Pr.* f. bó le ki kelettel Trebinyéből a következő részleteket közli: .Három heti szünet után az inzurgensek Korito környékén ismét mutatkoz-Bécs, febr. 20. (Hivatalos) A Herczegovinában, nevezetesen a gaczkói, koniczai, nevezsnyei és stoláczi kerületeken és Zubcziban még gyakran fordulnak elő rablások. Február 17-én Prjedornál egy gyalogosokból és csendőrökből álló osztály összeütközött mintegy 80 felkelővel; az utóbbiak nagy veszteséget szenvedtek ; közülök körülbelül 10—15-en elestek, mire megfutamodtak. Katonáink nem szenvedtek veszteséget. Ledenicze és Stepec környékén naponként fordulnak elő kisebb harczok a felkelőkkel, melyek alkalmával február 15-én a 14. gyalogezredhez tartozó Riemerberger tizedes súlyos és a 3. tábori vadászzászlóaljhoz tartozó Szathmáry főhadnagy könnyű sebet kapott. Ledenicze, Stepen és Greben környékén szorgalmasan dolgoznak az erősítési munkákon és az utak kiépítésén. Egyéb harczokról Krivosjében nem érkezett jelentés. — Trnovából jelentik, hogy őrjáratok megerősítették azt a hírt, hogy a felkelők ma Rogoj nyeregtől keletre csoportosunk. — Február 18 án Focsából Zambaner ezredes 3 zászlóaljjal és 2 ágyuval Czroi- Vrhon és Hotze ezredes 2 zászlóaljjal és 2 ágyúval Sason át előnyomult. Zarubaner hadoszlopa Crvacsicza közelében bukkant a felkelőkre, kiket rövid harcz után tökéletesen szétvert. Csapataink négy sebesültet vesztettek. A felkelők öt halottat hagytak vissza a harcztéren, hat felkelőt sikerült elfogni. Cruscsicza, melynek határaiból katonáinkra lőttek, nagyrészt leégett. Bécs, febr. 21. (Hivatalos.) A Zambauer ezredes hadoszlopa által Focsával február 18-án vívott harczban a 1. Borgya- APRÓSÁGOK. Sokan vannak jelen egy esketési szertartáson, mely végtelen hosszasan tart. Az orgona hangjaira beszéd, s erre ismét orgonálás következik. — Istenem, mily sokáig tart! — türelmetlenkedik egy nő, a fiatal párra matatva Ha ez még tovább is igy tart, még elválnak, mielőtt a misének vége volna. * Egy fiatal nőről beszélnek a társaságban, ki már kissé későn, nagyvilági kalandokba keveredett. — Fiatal kisasszony, ki már fölborzolta Szent Katalint! — sóhajt fel egy kegyes lélek.* Azt mondják, hogy Dumas Sándor nem akar több színdarabot írni, hanem azért a szellemes megjegyzésekkel nem hagyott fel. A napokban az özvegyekről, s az özvegységről beszéltek nála. — Én részemről nem hiszem, hogy vigasztalhatlan özvegyek lennének, szól a Demi- Monde szerzője. — Na de, hát ... . Arthémise ? s a nagyszerű emlékszobor, mit férjének emeltet? — Napjainkban akadhat ugyan egy Arthémise, ki még képes arra, hogy nagyszerű emlékszobrot emeltessen; csakhogy ez utolsó kődarab felillesztése után, férjhez menne az építészhez. Nemzeti büszkeség. Egy párisi, s egy marseillesi, kik örökös vetélkedésben vannak egymással, beszélgetnek a siami ikrekről. — Ez jó, mond a marseillesi, ön mindig a főváros rendkivüliségeivel dicsekszik ! Hisz’ nekünk is voltak Marseillben reink, kik úgy össze voltak kötve , hogy nem voltak testvérek isiamiak . . csak A börzén. — Én minden pénzem egy távcsőre adtam! — Ebből tűnik ki, hogy pénzét csak távolról akarja látni! — felelt egy tapasztalt bölcs. #• A román királyné gondolataiból: Ne panaszkodjatok, hogy szenvedtek; ez által megtanuljátok, hogy segítsetek. * Gyakran idézik a Bibliát: Ne higyjetek a fejedelmeknek! de nem teszik hozzá a mondat végét, mert azok is emberek! * Csaknem mindnyájunknak megvolt Gecsemáné kertünk, és Kálváriánk. Akik föltámadnak, nem tartoznak többé e földhöz. Sietünk, hogy a régiek czivilizáczióját egy új országba átültessük. Mintha egy vén ember fogsorát helyeznék a tejfogak helyére. • A képzelődés virgoncz útitárs, ki mellettünk ugrál az utón, s tarka történetkéket cseveg. A valóság pedg vén asszony, ki csak magáról beszél, s fáradtan szüntelen arra kér, hogy vigyük.* Az ember csak akkor lehet szellemes, ha környezete is az. A kakas mind kukurikolhat a kacsáknak; ezek nem hallják meg. * A kötelesség csak addig néz ránk harágós szemekkel, amíg távozunk tőle. Kövessük csak, és mosolyogni fog. A szenteskedés paradicsom felé, honvágy az Elveszett MUNKÁCSY-ÜNNEPÉLYEK. A Munkácsy-lakoma. A nagy művész tiszteletére hétfőn fényes lakomát rendezett az országos képzőművészeti társulat. A fővárosi társadalom szine-java vett részt a lakomán, mely a Hungária nagytermében esti 6 órakor tartatott. Az első felköszöntőt Ipolyi Arnold püspök mondta, ki elragadó szónoki páthoszszal ekképen szólott: Uraim ! Van ismét egyszer ünnep a hazában. A nemzet örvendhet ismét egy világhírű fiának. Nem panaszkodhatunk a gondviselés ellen. Voltak nekünk is világra szóló gondviselésszerű férfink. Voltak világhírű hőseink, kik e hont erős karral meghóditák s megvédték. Voltak nagy embereink, kik azt ezer éven át fönntartották s emelték. Voltak lángeszű szónokaink és költőink, kiknek szava és dala visszhangzott a nemzet s világ népei sz évében. (Tetszés.) De művészetünk, mondják, nincs, nem is volt. Alig hogy néhány homályos régiségbuvár mesélt csodás dolgokat a nemzet régi művészete dicsőségéről. Senki sem hallgatta, senki sem látta, senki sem tudta. De ha nem volt volna is, uraim, van már. (Tetszés.) Ha senki sem látta s ismerte, látja , ismeri már. (Zajos éljenzés.) Örök betűkkel írta be a műtörténet arany lapjaira ünnepelt nagy művész-honfitársunk, Munkácsy Mihály. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Igaz, ősi dicsőségünk leglelkesebb dalnoka, Vörösmarty Mihály éneklő már: művész hazája széles e világ, úgy volt edlegdig, de másképen lesz talán ezentúl már. (Úgy vagyunk bár vele, mint az a szegény jó édős anya, ki látja, mint vesz magas röptét lángszelemü fia, elhagyva a kis ősi fészket, de emelkedjék akár az egekig, s a nap fényes sugarai körül agyogján bár, szíve mindig utána kiált és visszavárja ölébe fiát. S a hű jó fiú szive is visszavágy oda, hol a dicsőség után mekeblet talál. (Élénk tetszés.) Így vagyunk mi is veled dicső művész honfitársunk. És a te meleg honfiúi szereteted zálog nekünk, hogy a te szived is hozzánk visszavágy, hogy hazád felé ver, hogy művészeted dicsőségét és eszményeit hazád dicsőségével és eszményével szövöd tovább. (Tetszés.) És ez zálog nekünk, hogy a mint dicső pályádon vissza-visszatérsz, úgy eljösz még hazádba pihenni s alkotni. És ha dic,őseiddel eltelt a világ, megalkothatod talán"nálunk is a művészet fénykorát. És ha adtál egyszer a világ művészetének magasabb új irányt, adsz még nemzetednek is végre egy magyar műtörténeti iskolát. (Hosszan tartó zajos éljenzés és tetszés.) A nemzet úgyis sok küzdelmei közt bágyadt és fáradt immár. Mintegy magasabb ihletet és erőt kiván és vár. Jöjj te, ki a legmagasabbat, Isten szent képét elérted művészeteddel, illustrálva képeiddel, eleveníted fel a nemzet lankadó szent hitét, nagy történetét és csodás életét. És művészeted csodás varázsára fel sírokból kelnek az ősapák és velők talán felébrednek az álétt unokák. (Tetszé) Ez az, a miért mi téged, nagy művész ünneplünk s éltetünk. É jen a nagy magyar művész, Munkácsy Mihály (Viharos éljenzés és nagy hatás. Alig hangzottak el az éljenek Ipolyi felköszöntője után, fölállt Trefort Ágost miniszter. „A művészet a magyar kultúra egyik tényezője — úgymond — de eltekintve minden más körülménytől, hatalmas kulturális eszköz, mely a kedélyt nemesíti, a fantáziát tisztítja. Ha igaz is az, hogy korunk realistikus, meterialistikus irányú, de azért a költészet, a művészet élni fog. Művészetünk, művészeti érzékünk fölébredt újra, s folyton erősbödik. E dicsőségből nagy rész a külföldön élő tan részeinkre esik. E művészek egyike Munkácsy Mihály, ki legújabb művében a legszebb föladatok egyikét oldotta meg magának, s a magyar művéset reputátióját mintegy consolulálta Midőn poharat emel Munkácsy dicsőségére, a magyar művészre, azon óhajnak ad kifejezést, hogy nemcsak örülnünk kell Munkácsy dicsőséges a magyar művészet lendülte fölött, hanem tennünk is. Azon kell igyekeznünk, hogy Munkácsy mentői gyakrabban, mentői huzamosabb ideig köztünk tartózkodjék, s hogy műveivel nemcsak a műveit nyugatot, hanem a mi kis világunkat is szerencséltesse. S mivel erre neki testi erő szükséges, kívánja, hogy az isten még számos évekig tanja meg őt jó egészségben, nejével együtt, ki férje boldogságára még sokáig éltem. Munkácsy kétszer kelt fel székéről, de nem juthatott szóhoz, alig hogy Trefort befejezte beszédét, Kamermayer Károly, a főváros polgármestere szólalt fel. Midőn az éljenzés lecsillapult, Munkácsy Mihály kezdett szólani. Néma csend jön a teremben a mindenki feszülten figyelt a művész szavaira, ki ezeket mondá: Uraim ! (Halljuk ! Halljuk !) Egész valóban át vagyok hatva a rokonszenv és elismerés azon megtisztelő nyilvánulásától, mellyet engem e díszes és nagyérdemű kör eláraszt. (Éljenzés) Legyen szabad azonban mondanom, hogy nem hitvágyaktól eltelve, de a honvágytól ragadtatva jövök, hogy felmelegitsem keblemet a hazaszeretet szent tüzénál. (Zajos éljenzés) , hogy uj lelkesülést, uj táplálékot szerezzek géniuszomnak az ősi forrásnál, azon ég alatt, hol a művészi ihlettség először szállta meg lelkemet. (Hosszan tartó zajos éljenzés.) Mert ha bár olyan okoknál fogva, melyeket mindenki megért, hazámtól távol kell laknom, lelkem gyökere mégis itt van, itt e szent hazában, hol szívem minden dobbanása, lelkem minden vágya etpontosul abban az óhajtásban, hogy a külföldön tett haladásom által hazám művészetének áldozhassam. (Szűnni nem akaró éljenzés és viharos taps ) Talán nem hiúságnak, vagy épen szerénytelenségnek tetszhetni, hogy épen most jövök, midőn utolsó művem is e falak között van. (Éijenzés) de őszintén bevallom, midőn láttam, hogy törekvéseim a külföldön némi elismerésre találtak, nem tagadhattam meg magamtól a hazafias örömet, hogy itthon bemutassam művemet, mint a magyar művészet fájának gyümölcsét, (Nagy lelkesedés és tapsvihar) azon fának, melyet a folyton növekvő közérdeklődés fejleszt és különösen a képzőművészeti társulat buzgó pártfogása alatt buzgón lerabosodik és a melyen az érett gyümölcsök mellett számos újonan feltűnt név, mint megannyi bimbó tanúskodik arról, hogy e fa a nemzeti művészet talajában életteljes, erős gyökeret vert. (Zajos tetszés, helyeslés és taps.) Szivem mélyéből köszönöm e kitüntetést, melyben engem részesíteni szíveskednek; de engedjék meg, hogy ezen ünnepélyességekben ne az én szerény egyéni érdemeim magasztalását, de az országos, a hazai művészet fejlődésének ünnepét lássam, (Hosszan tartó zajos tetszés- nyilatkozatok, zajos éljenzés és viharos taps), mert csak így osztozhatom önök érzelmeiben, nemes lelkesedéssel és elfogulatlanul és csak igy kiálthatok fel önökkel : Éljen a magyar művészeti (Hosszan tartó éljenzés. Az egész társaság felkel és Munkácsyt és nejét üdvözli.) Munkácsy e szabatosan elmondott szavai után már nehéz volt a sieyelmet lekötni s az csak Jókainak sikerült ki midőn felállott, néma csend lett a teremben. Jókai a következőleg szólott• Uraim! Egy titkot teszek önökkel*. nyilvánossá, a melyet talán sokan sejtnek, de a mit én biztosan tudok, m,,,juk ! Halljuk !) Minden talentumnak ' géniusza, ki azt bizonyos i egy v&n I ÚQ vezeti le, vagy fel. Ez a géniusz. a (Zajos tetszés ) A nő, a legbiztosabb etikus, mondja meg a művésznek, a felnek: Müvdben ez nem jó, javiud m,0- e az, kinek ízlése Demesit', tökéleteah' azt, a mi csak csupa masea volt magat, a művészben, a költőben, kinek szélen kiérdemelni szivéből törekszik, kinek ki rovását szívesen fogadja és szerencséje az alkotó művész, kinek ily géniusz tett. (Élénk tetszés.) **’ Ily géniusza van a mi ünnepelt hzánkfiának, Munkácsynak, szeretett fíz ben. (Élénk éljenzés.) Uraim ! A szellemi munkás tokátét fedésében nagyon nevezetes szerepet viszik a nő, a szellemi munkásnak haiti kell ahhoz szoknia, hogy életének minis perezét a maga hivatásának áldozza. Miden pillanat, amit az Istentől kivigtott talentum nem a maga hivatására áldoz, meg lopása az Istenségnek. (Tetszés Midőn azt látom, hogy egy író, művész kártyaasztalnál ül, ez oly benyomást tet reám, mint mikor egy szentségtől min'tár gyertyájánál pipára gyújt. (H0881 ' tartó zajos tetszés.) “ A művész otthona az, melyben megjelen előtte az Isten által ihletett táléntum, mely tökéletesíti őt és megszeretteti vele az otthont. (Tetszés.) A mi igen tisztelt hazánkfia, barátunk, Munkácsy Mihály, úgy ezen géniusza iránti homagiumát rótta általunk s az egész világ által bámult a halhatatlanság számára alkotott művében, midőn ott egy megromlott és pusztulásra kárhoztatott világ közepette oda festett egy nőalakot: az örökké isteninek és örökké emberinek, a szeretetnek és szívnek képviselőjét. (Nagy hatás és tetszés.) Ez az eszme magyarázza megazt, hogy Munkácsy miért oly nagy és miért fog még nagyobb lenni. Poharamat emelem az ő géniuszén arra, ki otthonát édessé teszi, ki őt mik veszi pályája magaslatán folyton előbbre buzdítja, a ki őt szeretettel átmelegitve a művészet utján tovább haladásra hevíti: nejére, éljen Bokáig. (Hosszan tartó zajos éljelzés.) De a lakoma legmeghatóbb napa csak azután következett. Alig hangzottak el az éljenek, melyek Jókai szavait követték, midőn felállott Munkácsy és poharát kezébe véve, elérzékenyülten igy szólt: Uraim ! Legyen szabad most a Bűvnek is megadni a maga jogát, és hallatni a hála érzetének hangját. (Halljuk ! Halljuk!) Van itt köztünk egy férfiú, kinek én sokkal, nagyon sokkal tartozom. Mikor az asztalosság és a művészet között állottam, (Hosszan tartó zajos derültség és lelkes éljenzés.) sorsom oly ember közelébe vetett, ki jobban ismert engemet, mint én ismertem magamat. Ez Szamosy Elek ura (Éljenzés). ő biztatott; ő tanított a művészet abéczéjére. És itt egy őszinte vallomást kell tennem. Ismerem szerénységét, nem akarom megsérteni. De legyen szabad itt nyilvánosan megmondanom, hogy úgyszólván neki köszönhetem, a mi vagyok. Az ő egészségére emelem poharamat. Sokáig éltem (Lelkes éljenzés és taps.) E mély érzéssel elmondott szavak, melyek a művész lelkének nemességét egész nagyságban mutatták, nagy hatást gyakoroltak az egész társaságra. A lakoma alatt két alkalmi verset osztottak szét. Az egyiket Tárkányi Béla írta. A másiknak szerzője Szász Károly. E költemény czíme:Krisztus Pilátus előtt.S a költemény, mint a szétosztott íveken megjegyeztetik, kézirat gyanánt nyomatott ki s a szerző azt az írók és művészek társulatának csütörtöki estélyén fel fogja olvasni. A lakoma után az egész társasági folyosóról nyiló kisebb termekbe vonult, hol a fekete kávét szolgálták fel. Itt Munkácsy kedélyesen beszélgetett. Megindító jelenet volt, midőn a zene nagymestere, Liszt Ferencz lépett Munkácsyhoz és megragadva a festészet nagy mesterének mindkét kezét, igy szólt hozzá franczia nyelven: Mily boldog ön a mennyire irigyelendől Azért tartom önt boldognak és az* ért irigylendőnek, mert tökéletesen birja a magyar nyelvet és hazája nyelvén fejezheti ki honfitársainak köszönetét. Még egy érdekes epizódról kell nwg* emlékeznünk, mely a lakoma után tör* tént. A fekete kávé közben kedély09?!| mosolyogva, azt mondá Munkácsy Jókai Mórnak: Hát tudod-e, hogy a te bajuszod volt annak indítója, hogy én fe*’ tővé lettem ? Úgy volt biz az pedig. Mikor én Aradon szegény asztalos-legény voltam, megláttam egyszer a Bettelbei® könyvárus kirakatában egy hatalmas bl* juazu hazafi életnagy arczképét. „Es de derék bajusz ! mondom magamban. Ha én azt le tudnám pingálni!“ S mihelyt pénzem volt rá, megvettem a képet, s izén sikerült a bajusz, a kép is. Akiknek megmutattam, mindjárt ráismertek: mondták, hogy ez Jókai Mór- Valami író, aki mindenféle regényeket ir. Akkor aztán, mikor megint szerezhettem egy kis pénzt, megvettem egy pár könyvét, elkezdtem olvasni. Úgy támadt aztán bennem a vágy, teremteni valamit. Mikor Pestre felkerültem, mintig akartalak meglátogatni, de úgy féltem tőled, attól a hatalmas nagy bajusztól, hogy nem mertem eléd kerülni. Jöjjünk még egy kicsit. Nem is láttalak meg hamarább, mint mikor Párisban „Milton* képe kiállításakor felkerestél.* Erre aztán természetesen kolódott a két derék bajusz. A társaság 10 óra felé osztott művészrajzaa