Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-04-20 / 90. szám

01' 10 évfolyam. sZeRKESZTÖSÉG: BlA-OXCZAt NYOMDAÉPÜLET. .. ofl«aldott börlemények nem hilaöltatnek. ^jiaieou ____ *Ih■ 11»o k é * i rat ok nem «(latnak lima |0^‘u ____ hórmentes levelek tot adtatnak el. 90-dik szám. Kolozsvárt, 1882. csütörtök, április 20. KIADÓHIVATAL: köllabda-otcíza, nyomda,épül bt ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre ... 18 frt. I évnegyedre . 4 frt — fer félévre................8 . 1 egy hóra . . . 60 . Hirdetési díj: petit tora 0 kr.— Bélyegilleték: minden hirdetés után 80 kr. — Nyilttér: tora 88 kr. H nagyszebeni rezoluczió. Azon kezdi, hogy ama „hallat, támadásokkal szemben, mikkeltájékozatlanság és ellenséges indulatú ”ász népet kivált utóbbi időkben elhozta, — a nagyszebeni német várók ezennel sorompóba lépnek, nehogy a többi mellé még a gyáváság vádját is magukra vonják. Lám, a „bátor“ szászok! Mintha ném a gyávaság fogalmához tartoznék az is, ha az emberi érzék tökéletesen el van tompulva a becsület és szégyen iránt ? mintha bátorság kellene az olyan hazugsághoz, melyet legfeljebb morális büntetés érhet? Csak szemtelenség kell hozzá; ezzel büszkélkedhetnék a nagyszebeni rezoluczió, egyébbel nem. „Alig volna csoda — panaszolja a „Erklärung“ — ha végre még a nyugodtabban gondolkodók és elfogulatlanabbul itélők is tévútra vezettetnének, s nem látnának népünkben egyebet egy seregecske hazátlan ég áll a meietes csavargónál.“ Jól látják, ha így látják, és hált a szászok utóbbi viselkedésének, már nagyon sokan igy látják, szélesebb körben is. Hanem a — bár czász Ta ,de helyesen adott önczimzésnek egy szava hibásan van választva. .Csavargókat nem láthat a szászokban senki, mert századok tévedései kimozsdatták és kihizlalták őket a „csavargás“-ból. Magyar dédelgetés megadta nekik a módot ahoz, hogy jólétben és anyagi erőteljességben tudjanak schulvereinoskodni, és magyar oltalom biztosította fejlődésüket, megvédte életüket, vagyonukat, még olyankor is, mikor ez oltalom szinte vétek volt, mert hazaárulókat óvott a méltó büntetéstől. Avagy — egy példakép a sok közül — 1848-ban nem adtak-e kegyelmet épen Nagyszebennek, mely kétszeresen is hazaáruló volt! A magyar egyik kezével védelmet és privilégiumokat, másik kezével kegyelmet osztogatott a szászoknak. Ez a históriai igazság, így néz ki az ok :elnyomatásuk ! És mivel fizettek? azzal, hogy visszaéltek a privilégiumokkal, nem tettek érdemet a kegyelemre, és megcsalták jóltevőjüket ott, a bol csak lehetett. A nagyszebeni rezoluczió fennen hivatkozik arra, hogy a szász népnek két jő erénye van : a hűség a jogszerű uralkodóhoz és a törvénytisztelet. Egyik épen olyan hazugság, mint a másik. A történelem melyik lapján van följegyezve olyan szász cselekedet, mely valódi hazafias indulatokról, lelkes és önfeláldozó hazaszeretetről tenne bizonyságot ? És melyik lapján nincs följegyezve olyan tény, mely arról ne tanúskodnék, hogy ország dolgában a szász vásári czikk volt örökké, érzelmek nélkül és politikai jellem nélkül; reszketett az ön hasznáért, kézről-kézre járt és mindig azé volt, aki épen üstökön fogta, vagy többet adott a „hűségéért.“ Van-e bizonyság, hogy szivének akár egy dobbanása volt azért a földért, mely táplálja ? akár egy igaz érzése azért a nemzetért, mely kebelébe fogadta ? Talpnyalója a magyarnak, ha pazarul elhalmozta földi jóval és az ő kezében volt a hatalom — és legelső árulója a megpróbáltatások idején! Haza és jogszerű uralkodó nem identikus-e ? És ha választani kell a kettő között — nekünk, fájdalom, nem egyszer kellett — váljon melyik válik „jogszerűtlenné“ ? A szász „hűség“ demonstrative csak olyankor nyilvánult, mikor nem volt jogszerű uralkodó.Még akkor se mindig. A szabadságharcz alatt is megcsalta ugyan a magyart, mikor osztrák volt szászföldön az ur, de megcsalta menten az osztrákot is, ha magyarhoz került a hatalom. így „hüségeskedett“ rendre, magyarnak, osztráknak, muszkának ; igy hüségeskedett akkor, és végig az egész histórián. Eszköz a jogbitorlás kezében, mely természetesen jól fizetett, mert a mienkből adta ; ellensége a jogszerű állapotnak, mert ez neki sem adhat többet, mint akárki másnak. Ilyen a szász hűség. . . . Nem-é hazátlan, nem-é államellenes „seregecske“ ! Törvénytisztelet? Ki van fejezve ez a híres „törvénytisztelet“ a nagyszebeni rezoluczióban is. Ezen alapul az egész szász beczczelődés. Tiszteli mindazon törvényeket (ha nem is léteznek már), melyek önhaszon lesését kielégítik, és bujtogat benn és künn azok ellen, melyek — a közérdektől élesen elkülönzött — privátérdekével nem harmonizálnak. Törvénynek tiszteli a törvénytelen állapot intézkedéseit és alkotmányos úton hatályon kívül helyezett rendelkezéseket. És azt mondja, hogy ez az igazi „Gesetzestreue“! Országunkban akkora a szabadság, oly határnélküli a toleranczia, hogy állam- és nemzetellenes aspirácziók is nyíltan, büntetlenül juthatnak kifejezésre. A szász arra használja e kedvező helyzetet, hogy panaszkodjék — elnyomatása felöl, és rágalommal, szemtelen ferdítéssel el akarja hitetni, hogy ő modern egységes államban, jogegyenlőség mellett, több kell hogy legyen, mint más állampolgárok. Ilyen a szász érték a törvények iránt. A nagyszebeni rezoluczió következőket mondja: „Tiltakozunk államhűségünk minden gyanúsítása ellen és felháborodással utasítunk vissza minden kísérletet, mely minket és általában az erdélyi szászokat a magyar állam ellenségeiként tünteti fel. Hűséggel viseltetünk a törvények és a jogszerű uralkodó iránt, szeretettel hazánk iránt.“ Adhatunk-e hitelt e biztosításnak ? Nem ! A feltevés előzékenységének nincs helye a politikában. Meggyőződésből pedig, ugyan ki merné elhinni! A história bizonyít a múltra nézve : a szászok mostani magatartása tájékozást nyújt a jövő tekintetében. Magyarország összes németajkú lakossága közt ők az egyedüliek, kik — egy hazafias ügynél provokáltatva — magyarellenes nézetnek adtak kifejezést. Egy kurucz nótával felelünk a tiltakozásra és hűségbiztositásra: Ne higyj bátya a németnek, Akárhogy is hitegetnek. Hogyha ad is kötlevelet szint egy huszár köpenyege S pecsétet üt olyat rája Mint a holdnak karimája Nincsen abba semmi virtus, Verje meg a Jézus Krisztus! A mi „németünk“ a szász ! Sohase bizzunk hűségében, hanem gondoskodjunk arról, hogy kénytelen legyen abban megmaradni ! H.1. ajánlja, hogy kövesse az elődök által jelzett utat, és adandó alkalommal viselje magát úgy,mint a miképen viselte magát az 1848 ikévi román fiatalság. A bukaresti lapok felhívják a román kormány figyelmét a román kereskedelemi pártolókra és kérik, hogy intézkedjék, hogy az osztrák-magyar kormány különféle ürügyek alatt ne gördítsen akadályokat többé a határon a sertések kivitele elébe. Az újvidéki „Zasztava“ szerint a szerb bajkár képviselők interpellatiókra készülnek úgy a zágrábi tartománygyűlésen, mint a magyar országgyűlésen. Tárgya az interpellatiónak a szerb egyházi ügy, mely előbb Zágrábban, s csak azután Budapesten fog szóba hozati. A szerb egyházi nemzeti autonómia megsértését, — mint a „Zasztava“ magát kifejezi — fájlalják a szerbek. A bánhoz intézendő interpelláió már készen is van, s az összes horvátországi szerb képviselők által pártkülönbség nélkül aláírva a húsvéti szünidő után meg fog tétetni. A magyar országyűlésen a szerb egyházi kérdésen kívül a szerb képviselők szóba akarják hozni az elemi iskolák s a középtanodák ügyét is nemzetiségi szempontból , a nemzetiségek jogegyenlőségéről szóló törvény kiterjesztéséről is szándékoznak discussiót kezdeni. TARCZA. A magyar fővárosi könyv kiállítása — Két czikk. — Jakab EI e k -1 ö I. I. Azon sok mély nemzeti érzésű a kiválóan művelt honleány és hazafi, a kik s .Magyar Polgár“ régi törzsbarátai, méltat kívánhatják, hogy a magyar tudományos és művészeti élet azon tüneményszeri mozzanatáról, ami e könykiállitás, füzetes ismertetést adjon. Oly nagyszerű, fölemelő és tanuságos az, hogy büszke lehet rá nemzetünk. E lap idvezült alapítója, ha él, maga ment volna el oda, s maga irt vagy Józus szellemdús tollára adta volna e hálddatos tárgyat, s oly tárczát irt, vagy kötött volna, a mit gyönyörrel olvasott min' 'ipo: a komoly, a hazafias elemet, a játsz, kedély és vidám humor megkapó élénkség kivel egyesítve, mely a jónak és szépnek megnyerte a lelket, a szivet élénk kedven tartotta s oktatva mulattatott. Nem hiszem, hogy meg ne tartsanak elgem ezt életem igazságában, a kik a PaPP Miklós tárczáit olvasták. E tárczák k erdőlyrészi, főleg a hölgyvilág előtt sem lesznek feledhetetlenek. De ő nincs többé közöttünk, —itt ^rla szeretettért, s örökségül a jó né is tiszta élet emlékezetén kivül ezen a'4 alapított s nagy munkával és súlyos Rózatokkal fentartott lapot. Én ismertem közönsége frányában való gyöngéd s előzékeny figyelmét; ha úgy, mint ő nem is, ahogy képes vagyok, elmondom azokat, amikről hiszem, hogy a szives olvasót érdekelni fogják. A nemzeti büszkeség alatt nem értem egy olasz, franczia, angol, vagy német könyvkiállítását, hiszen a mi nemzeti és magyar állami léthajónk már többször szenvedett hajótörést, melyből csak szent földünket, királyi székünket s Árpád megronthatatlan magyar népét menthettük meg. De ezt mindig megmentettük, megmentjük ezután is. A magyarok istene számon kéri népét az emberiségtől, mig plái nótánk össze nem ég. Mathematikailag, számokban mutatja ki ez a kiállítás ősi nagy királyaink s er- idélyi nemzeti fejedelmeink alatti egykori nagyságunkat s miveltségünk és hatalmunk európaiságát, valamint azon időket, mikor ideig, évekig, sőt pár századig minden magyar nagyság és műveltség a hajótörések romjai alá merültek. Ha semmi egyéb, ez egyetlen tanulság megérdemelte e kiállítást, megjutalmazott minden hiv lelkesedést, kárpótolta a reá fordított költséget. Kiállításunkat a mai szerény viszonyainkhoz mérem, s azt mondom, hogy mindazt, amit eddig a legrégibb magyar századok és letűnt nemzedékek irodalmi, ipari és művészeti elhaladottsága fokáról tudtunk, sőt amit szakembereink már évtizedek óta sejtettek, az, a miről most látásból győződhettünk meg, sokkal felül múlja. Nem önnagyzoló panegyris írása ezélem: csak hiven akarom elbeszélni a látottak rám tett hatását s benyomásait, iltott tárgyakat és tényeket érintek, a miket a KALAUZ*) nekÜnk és a tudományos világnak ország-, világszerte hirdet; ellenőrizhető előadásom, s megróható ha netalán nagyitó vagy téves. E könyvkiállitás eszméje Fraknói Vilmos m. tud. akadémiai főtitkáré, mit elfogadott s tekintélyével és minisztériuma részéről anyagilag segített Trefort miniszter, Ráth György, az iparművészeti múzeum ideiglenes igazgatója, a m. nemzeti múzeum, erdélyi múzeum, az egyetem, m. tud. akadémia, az összes hazai, bécsi és krakkói közkönyvtárak igazgatóinak és tisztviselőinek buzgó közreműködésével valósított, az anyag összegyűjtése, egy szakbizottság lelkes munkálkodása mellett csoportosító rendezése s elhelyezése által; feldolgozták és magyarázták, a becses tudományi anyagnak igaz értéket és életet adtak, legfőképen Szabó Károly, Csontosi János és Keszler József, másodsorban Wolf György és Hellebrant Árpád; értékes dolgozatokkal járultak hozzá: Pulszky Ferencz, Emich Gusztáv, Ballagi, Madár, Pulszky Károly és Szádeczky Lajos. A kiállított anyag : a m. nemzeti múzeumi könyvtárból 2000 m. országi nyomtatvány, az egyetemi könyvtárból 400, magyar tud. akadémiából 200, az ország öszszes könyvtáraiból mintegy 600 tárgy. Kézirat hazai és külföldi könyvtárakból együtt 324, Corvin Codex 70, magyarországi könyvmásolóktól és könyvfestőktől 60 drb. kézirat. Nyelvemlék-Codex 40. köt.) Lásd: KALAUZ, az orsz. magy. iparművészeti múzeum részéről rendezett könyvkiállításhoz. Budapest, MDCCCLXXXII (nagy regál 8-adivrét 1—6, 1—259. kettős tárgymutatóval; készült a fővárosi nagy nyomdák és műintézetek közreműködésével : Athenaeum, Franklin-társulat, Poster Károly Lajos, Weismann-testvérek nyomdái.) történeti és miveltségtörténeti kútfő Kézirat 60. Könyvkedvelők: Apponyi-család, gr. Apponyi Sándor, Ágoston József, Emich Gusztáv, gr. Keglevich István, Knaus Nándor, Pauer János, Ziáth György, Szalay Imre, Szemere Attila, herczeg Windischgrätz Lajos, Lafrancoui Elek külön gyűjteményei, Miskowsky Viktor initialegyüjteménye, Dankó József könyvornamentika-gyüjteménye. Kiállító könyvkötők: Börner Frigyes Zentán, Czerny Antal és Hantz György Kolozsvárott, id. Dochnal József, Érczhegyi Ferenc, Fritz József, Geller József, Gottermayer és Halfer, Hiruhager Károly, Peilitsch János, Lázár György, Mehner Vilmos, Molnár Mihály és Posner Károly Lajos Budapesten, Milinarics M. Eszéken, Végh István Békés Csabán. Ezek kötéseit a nemzeti múzeum állította ki. Szabó Károly „A régi magyarországi könyvtárt“ 1473-tól 1711- ig szerkesztette és magyarázta 131—156 lapon. Bemutatta a Mátyás király alatt felállított legelső nyomda működése óta a szathmári békekötésig megjelent s ma létező, bármely nyelven írott nyomtatott munkákat, legritkább, legkitűnőbb példányaikban, az összes nyomdákat keletkezésök sorrendjében, megnevezte a nyomdaalapítókat és vezetőket, jellemezte a munkákat, megmondotta azok irodalmi és tudományi becsét, kijelölte az Uncum okát és hollétüket, méltányolta nemzeti műveltségünk és tudományosságunk ezen zászlóhordozó előharczosait. Súlyos és erőltetett gyorsaságú, de háládatos és nagybecsü munkát végzett. Az ő szellemének s kezének műve a kiállításnak egyik legtanulságosabb részét teszi. Csontosi János, a nemzeti múzeum könyvtár másodére, négy fontos dolgozattal járult a kiállítás fényes sikeréhez : „A középkori könyvmásolás és könyvkötés“ állapotát írta le 5—22 lapon, a kiállított 60 drk latin kézirat alapján, melyek elsője 1288-ból van, az utolsó a XVI-ik század elejéről; ebből egy levelen Pulszky Károly adja a könyvfestés akkori képét. 2. „A hazai köz- és művelődéstörténeti kútfők“ ismertető s jellemző leírását 34—53 lapon, a legelső 1200-ból való, a legutolsó a XV-ik század végéről. 3. A „Corvinák” tudományos és nemzeti meleg érzelemtől áthatott ismertetősét a 63—93 lapokon, mihez mintegy bevezetést az 51—61 lapon Pulszky Ferencz irt, ismert tájékozottságával „A Corvina maradvány“ czim alatt. 4. „A hazai könyvtárak egyéb Codexei“ szintén igen beható leírását 10- től 110 lapig. Csontosi munkássága nagy eruditió, erős tudományi vonzalom s tiszta hazaszeretet műve. Az Árpád korszakból két becses kincset magyaráz meg; könyvfestőt és másolót, a Toldy által tanított 12 helyett 100-at, köztük született magyarokat nevez meg 1340, 1348, 1424 és 1426-ból. Wolf György a 23—33 lapon „A magyar nyelven irt könyvekről, (Codex) mint becses nyelvemlékekről“ ad ritka érdekű áttekintést és világos ismeretet. A legrégibb 1228 ból van, a legújabb 1539-ből, a mihez még csatolta a Batthyány-hymnasiumot, az eperjesi magyar egyház 1635-beli nagyfényű Gradualeját, a kujoni Cuncionalét és Balassa tidlmi XVII i. századi Szerelmes énekeinek egykorú teljes másolatát. Magyar Codex-irodalmuak e szenvedélyes mivelője nagy mérvben járult a kiállítás sikeréhez, részint uj dologfelfogás, részint az eddiginél bővebb magyarázat és meghatározásai által. Hellebrant Árpád m. tud. akadémiai könyvtárnoki segéd 1970 „ősnyomtatvány“ (Iocumbulum) ismertetése is nagyban emeli a kiállítás instructiv becsét. Az velső 1459-ből való, az utolsó 1539-ből. Sok bibliographiai tanulmányozás és kitűnő ismeretkészlet tanúsága és eredménye az, amit e nemes törekvésű ifjú könyvbúvár a 121—127 lapon ez igen ritka és becses könyvekről elmond. A benne levő új felfedezés becse versenyez a tudományos értékkel, „az ősnyomtatványok európai átalános és külön magyar állapotait“ érdekesen írta meg — a kiállított tárgyakat tartva szem előtt — Emich Gusztáv a 113 — 120 lapra, Szádeczky Lajos „a XV-ik századi naptárak“ közül ismeretet 1—6 darabot tárgyához méltóan. Itt az uj korba lép át a kiállítás s követik tudós magyarázói is. Ballagi Aladár a „Magyarország, Nyomdászat“ 1711—1848 közötti állapotáról ad átalános körvonalú rajzot, amit helyes fölfogással éd nézettel, önálló, biztos ítélet s bátor szabad gondolkozás jellemez. Ez ifjú íróban ritka önállóság nyilatkozik művei írásánál, a mi a tudományban épen a mily szükséges és ritka — nálunk — oly nagybecsű az igazság valódi barátai előtt mindenütt. Az ő alapja is a kiállítás adatai és anyaga. A román lapokból A b ra s só i „Gazeta Transilvaniei“ legutóbbi számában az 1848 ik évi ápril hónapban történtekről vezérczikkezik és dicsőíti az akkori román fiatalság magatartását és egyúttal visszautasítja azon átalános állítást, hogy a románok 1848 ban a bécsi kamarillának lettek volna eszközei; fentartja, hogy azoknak a román nép érdekét, képviselték és végül a mostani fiatalságnak azt Az okkiupa tartományok. Sok oldalról kezdik előtérbe tolni a kérdést, hogy mi történjék hát végleg Bosznia Herczegovinával; kié lesz, mié lesz ? A muszka sajtóban erősen hangoztatják, hogy a keleti kérdést mindjárt világosabban lehetne látni későbbi fejleményeiben, ha Ausztria-Magyarország nyíltan bevallaná utógondolatát a megszállott tartományokra nézve; a délszláv lapok, nemkülönben a magyar szélbaliak sürgetik az egész megszállt területnek a faképnél hagyását csapataink és a monarchia által. Schmerling, mint az osztrák delegáczió elnöke, múlt szombaton tartott megnyitó beszédében kívánatosnak monda az annexiót. Szóval hallunk innen is, onnan is különféle hangokat, melyek Bosznia- Herczegovinának a mostanitól eltérő állást és helyzetet kívánnak államjogi tekintetben. Szerencsére csak épen azon oldalról nem hallam semmit e tekintetben, ahonnan legtöbb joggal, vagy helyesebben: kizárólagos joggal szólhatnának a kérdéshez; t.i. Európa egy árva szóval sem sürgeti a monarchiát, hogy a megszállt tartományokkal ezt, vagy azt tegye , annektálja, vagy bocsássa ki uralma alól, egy szóval sem. Márpedig tudvalevő dolog, hogy a monarchia Európától kapta a berlini szerződés alapján a Bosznia-Herczegovinára vonatkozó mandátumot s mig a megbízónak, Európának, semmi szava sincs ahoz, hogy a mandatarius, a monarchia mit tesz a megszállt tartományokkal s legtávolabbról sem jut eszébe, ettől kikérdezni „utógondolatait“, addig bizony Ausztria-Magyarország egészen nyugodt lehet a más oldalakról jövő interpellációk és sürgetésekkel szemben. A monarchia azt fogja tenni, amit hidegen és komolyan megfontolt legjobb érdekei parancsolnak. Megnyugvásunkra szolgál konstatálni, hogy a berlini szerződést létrehozott nagyhatalmasságok között egyetlen egy sincs, mely azt kívánta volna, hogy ebbeli kívánságát akár csak elárulta volna, hogy a monarchia húzza ki a lábát abból a fészekből, melyekben a lázongások, forrongások és kifelé gravitálások határaink tőszomszédságában ellenünk irányult éllel, úgyszólva napirenden vannak. Európa döntő nagyhatalmasságai közakarattal minket tettek a helyzet uraivá azon területen, ahol messzeható ellenséges alakulások akartak és akarnak képződni; minket tettek ellenségeink kormányzóivá és megfékezőivé, saját érdekeink őrei és megvédelmezőivé A „hátunkat“ Európa fedezi. Nagy politikai tapintatlanságra mutat, főleg magyar ellenzéki lapoktól, e kérdést folyton bolygatni, mikor láthatják, ha akarják, hogy keleten még épenséggel nem szilárdult meg a dolgok új rendje; minden „sluszban“ van még, s ők mégis elég okosak most vetni fel a boszniai kérdés végleges eldöntését. A szélbal egyik vezérközlönye, az „Els“, legújabban azt akarja, hogy a megszállt tartományok külön állammá (!) alakuljanak ; az annexiót perhorreskálja, de ha már kikerülhető nem volna, nem akarja az egész területet Ausztriának átengedni, hanem „régi magyar históriai“ jogon Magyarország számára követeli Boszniát. Mindenesetre sajátságos logika ez! Hát miért nem akarja a széldali lap érvényesíteni azokat a magyar históriai jogokat Bosznia tekintetében akkor is, ha kilátás, mégpedig igen valószínű és természetes kilátás van arra, hogy a megszállt tartományok, — ha mi azokat magukra hagyjuk, — nem alakulnak ugyan külön államá, hanem csatlakozni fognak, illetőleg beolvadni fognak egészen vagy részben Szerbiába és Montenegróba? Avagy képzelhetni-e józan ésszel, hogy a most általunk megszállva tartott provinciák szláv államokba, Szerbiába, vagy Montenegróba olvadva, azokat jelentékenyen gyarapítva és nagyobbítva, Magyarországra nézve a jövőben kevésbé veszélyesek lennének, mintha pl. a nekünk természetes szövetségben és egy uralkodó alatt álló Ausztriához csatoltatnának? Várjuk meg előbb az időt, mikor látni fogjuk, hogy nem inog, mozog minden a keleten, hogy megszilárdultak a viszonyok, akkor aztán beszéljünk Bosznia végleges sorsáról, de ne most, mikor keleten minden csak ideiglenes. A DELEGÁCIÓKBÓL. A magyar delegáczió ellenzéki tagjai ellenezni fogják mind az erődítési költségeket, mind az aonexió kérdésének fölvetését. A bizottsági tárgyalások alkalmával valószinüleg tartózkodó magatartást követnek s álláspontjukat a teljes ülésben fejtik ki. Gróf Andrássy Gyula is, mint hírlik, tartózkodó magatartást fog követni, a — hír szerint — némely pontban nem ért egyet a közös kormánnyal. Mint barátai előtt nyilatkozott: olcsóbban kellene pacifikálni, az annexió fölvetését pedig időszerűtlennek tartja. A mai élelmezési bizottsági ülésben a második három havi kisebb szükséglet azzal indokoltatott, hogy a jelenlegi 76,000 létszám 25,000 emberrel redukálható jesz. Az hírlik, hogy az osztrákok nehézség nélkül fogják megszavazni a költségeket. A magyar delegáczió négyes bizottsága tegnap délben fél 12 órakor Tisza Lajos elnöklete alatt ülést tartott, melyben a megszállási hitelről szóló előterjesztés került tárgyalás alá. A közös kormány részéről jelen voltak: Kálnoky gróf külügyminiszter, Szlávy József pénzügyminiszter, Bylandt Rheidt hadügyminiszter, Kállay és Falke osztályfőnökök, Dóczy, Mérey és Szent Györgyi üdv. tanácsosok, Poeckh altengernagy, Gaal fregatte parancsnok, Lambert főhadbiztos és Pápay őrnagy. A magyar kormány részéről: Tisza Kálmán kormányelnök, Szapáry gr. pénzügyminiszter, Kemény dr. keresk. miniszter, Trefort vallás- és közoktatásügyi miniszter, Orczy Béla báró és Szende Béla honvédelmi miniszter. Az ülés megnyitása után Baross Gábor előadó jelentést tett az albizottság tegnapelőtti üléséről, mire a kormány előterjesztése felolvastatok A négyes bizottság 1 41 órakor kezdette meg az előterjesztés érdemleges tárgyalását.