Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1883-02-02 / 27. szám

4 ■ég. A két elsőt Szász Károly, a többit Var­gha Gyula fordította. Legtöbb tapsot aratott „A kezesség“ czímű költemény, mely minden tekintetben sikerült fordítás. Cs­i­k­y Gergely indítványozza, hogy Szász Károly a kilátásba helyezett egy kötet Schil­­ler-fordítást nyújtsa be a társaságnak kiadás ▼égett, a­mit Szász Károly meg is ígért. Ezután következett a programnak leg­érdekesebb része Arany János dalainak bemutatása. Bartalus röviden ismertette a dalok történetét. Elmondta, hogy Arany János még kis-ujszállási tanítóskodása alatt tanult meg egy keveset zongorázni. Ezt a kevés zeneis­­meretét azonban hamar elfeledte, mígnem ké­sőbb a lantból módosított gitáron ismét gya­korolta magát a zenében. A 70-es évek elején társalgás közben Arany felemlítette, hogy egy­kor tudott s talán most is tudna gitározni. Salamon Ferencz erre rögtön megajándékoz­­ta Aranyt egy gitárral s ő ismét hozzáfogott­­ a zenéhez. Arany alaposan ismerte ezt a hang­szert s akármelyik népdalt el tudott rajta ját­szani. Mikor felolvasó megtudta, hogy Arany zeneköltészettel is foglalkozik, rögtön felkeres­te s felkérte, hogy adja át neki szerzeménye­it lemásolás végett. Ez meg is történt s e szerzeményekből, melyek mindegyig a homlo­kán viseli keletkezésének évszámát, mutatott ma be Bartalus 9 darabot, Láng Fülöp gyö­nyörű énekkisérete mellett. A bemutatott dalok szövegét Arany ré­szint a maga, részint Petőfi költeményeiből választotta. Ezek között van kettő: „A tudós macskája“ , „A tintás üveg“, melyekhez a hengeralakbeli dalok mintájára írta a zenét. A bemutatott dalok ezek : A tudós macs­kája, A szép fényes katonáról (Amadétól), Csil­lagnak születtél (Petőfitől), Igyunk bizony még egy kicsit, A kálvinista pap és Csokonay Vi­téz Mihály, A hegedű szárazfája, A tintás üveg, Kondorosi csárda mellett és A torony­ban delet harangoznak. Mind e dalok Láng érczes, kellemes ének­kisérete mellett szűnni nem akaró tapsokat arattak, kivált „A toronyban delet harangoz­nak“ czímű dal, mely gyönyörű dallamánál fogva egyike legszebb népdalainknak. Gyulai Pál a társaság nevében meleg kőszünetet mondott Láng Fülöpnek szíves közreműködéséért, s az ülést pár perczre fel­függesztette. A közönség nagy része ezalatt szétosz­lott, holott az ülés újra megnyitása után is alkalma lett volna egy gyönyörű hangban gyö­nyörködnie. V­a­d­n­a­y Károly ugyanis a társa­ság nevében felkérte a jelen volt Takács Lajosné úrhölgyet, hogy az Arany-dalokból szíveskednék egyet-kettőt elénekelni, hogy al­kalma legyen a társaságnak e remek dalokat ősi hang kísérete mellett is hallania. Takács Lajosné engedett a kérésnek, s elénekelt két Arany-dalt, oly szép kellemes csengő hangon, mely nem kis élvezetet nyújtott a társaság­nak. Természetes, hogy Takács Lajosné úr­­h­ölgynek is bőven kijutott a tapsból, az el­nök pedig neki is köszönetet mondott a köz­reműködésért. Végül kisebb jelentőségű folyó ügyek in­­téztettek el, mire az ülés véget ért. KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRCZA. Képzőművészeti szemle. Budapest, jan. hó. (Verescsabin. Egy hazai mfíkereskedés.) (Vége) Szintén hazafias szempontból érdekel fő­leg egy S­z­en­tp­é­t­e­ry-féle dombormetszet, mely Mária­ Teréziát tünteti fel országnagyjai közt. A kis terjedelmű mű aranyozott felső keretét a művésznek email-művü arczképe dí­szíti, sajátságosan patriarchális bonhomániá­­jával. Igen kedves roccoco műdarab az egész, s aránylag valóban nem drága. Újabban a Kleinberger-czég tulajdonosai azt az eléggé nem helyeselhető czélt tűzték maguk elé, hogy kiválóbb nevű ifjú magyar festőink műveit is közvetítsék a külfölddel s különösen Francziaországgal, hol művészeti re­­putácziónk Munkácsi diadalai óta folyvást emel­kedőben van. E czél megvalósítására tett ta­pintatos lépés volt Spányi Béla hangulatteljes festményének: „Gólyák a patakban* — megszerzése. A műre, mely után oly sok jo­gosult reményt keltett maga iránt a nagyte­­hetségű ifjú művész, még élénken emlékezhe­tik vissza az olvasó a tavalyi műtárlatról, mely­nek egyik kiemelkedő momentumát képezte. Egy időben hire járt, hogy a nemzeti kaszinó akarná magáévá tenni a képet. A dolog azon­ban abban maradt, valószínűleg nem volt elég „sportszerűség” a tárgyban, s így Spányi ké­pe, a Kleinbergerék tulajdonába menve át, va­lószínűleg Francziaországba fog vitetni, hol, semmi kétségünk benne, mielőbb fog akadni jeles tulajdonait méltányló műbarátra. Jelentéktelenebb s csak a művészi sze­szély szülöttének nevezhető hevenyészet Mun­kácsinak egy karlsbadi motívuma, mely a művész ottléte alkalmával lett rögtönözve. A merész, hatalmas ecsetkezelés, a megkapó impustuosus modor már messziről elárulják mesterét. Kocsikázó nő-paczienset ábrázol, hát­térben az idylli bájos sétánnyal, mely Aranyt is a gyönyörű vidék megörökítésére ösztönöz­te. Valami zseniális hányavetiség jellemzi a kis darabot, de a melyben eredeti humorral nyilatkozik Munkácsy sajátságos felfogása, hogy épen a staffage-t helyezi előtérbe s a járulé­kos részletekből emeli ki a főhatást. Idegen mesterek közül e gyűjteményben a túlnyomó rész a németalföldieké. A Kigle­­wich István-féle képtár egy pár különösen szép festménynyel szolgált erre. Ruysdael, Berghen, Van Ostade, Van Steen, Hobbema stb. két Wouvermann közül egyiknek erede­tisége iránt némi kételyeket lehet táplálni. Nemcsak azért, mert az igazi Wouvermannok felette ritkák, s épen azért rendkívül magas árúak, de főkép, mert az egyik szóban forgó mű sehogy nem emlékeztet a brigantaggio kép­zet­körében dúslakodó eme festő eszme­me­netére és styljára. A másik ellenben, mely kalandor-lovagok pihenőjét ábrázolja, nemcsak levegőjénél fogva, de a ló tomporának Wou­­vermannál oly sajátságos éles és markáns raj­zánál s alakjai megfelelő individualitásánál fogva is rá vall a bécsi Bel­vederében levő R­a­b- 1­ó-v­­­a­d­a­l szerzőjére, mellyel önkénytele­­nül is kihívja az összehasonlítást. Szintoly kétes egy állítólag Ruben­s-féle mythologiai jelenet is, bár a vidám, vörhenyes színezet s a világosság megosztásának aránya semmi két­séget sem hagy fenn arra nézve, hogy ha nem is magától Rubenstől, de mindenesetre tanítvá­nyai egyikétől ered Sőt a képen levő hat alak­nak félreismerhetlenül két különböző kézre valló rajza, határozottan feljogosít arra a föltevés­re, hogy a jobb oldalon levő három sötétebb alak, már csak magasabb formai tökélyénél fogva is a mesteré, míg az ellenkező oldalon levő három, teljes valószínűséggel gyöngébb tanítványi kéz munkája. Rubens tudvalevőleg nem igen tartózkodott attól, hogy a tanítvá­nyai által az ő útmutatása alatt készített műveket némi felülvizsgálat után a magáéinak ismerje. Innen a neve alatt forgalomban levő művek nagy száma. A bécsi képtárak roppant mennyiségű Rubenseinek is szinte fele, bátran állíthatni, ily eredetű. Ruysdael egy gyönyörű „Erdei rész­letén” jelenleg Ráth György alkuszik. Ráth már vásárolt egy Van Ostadet e kereskedés­ből, de annak ára távolról sem volt oly bor­sos, mint a Ruysdaelé, kerek számban 25.000 forint. Mindamellett tekintve azt, hogy hazai képtáraink Ruys Onelekben úgy sem igen gazdagok, csak örvendeni tudnánk azon, ha a vásár létrejöne. A kép, mely százados fáktól körített regényes tájt ábrázol, megkapó sötét színezettel, egyike a legkiválóbb Ruysdaeli termékeknek. Ráth Györgyön kívül még gr. An­­drássy Manó, dr. Lipthay Béla, Ipoly­i Arnold, Pulszky Károly s mások is, ré­szint mint vevők, részint mint műismerők, rendes vendégei közé tartoznak a sugárúti műkereskedésnek. Andrássy Manó gróf, ki * csak a napokban kötötte meg az alkut egy­­ van Weénix felett, most újólag egy vadá­szati csendéletet vett czélba Halstól. E csendélet, leszámítva a középen lecsüngő fül­­hasított vadat, mely kissé bonczasztal szaga, s a régi németalföldi genre-festők disznóölő mészáros fantáziájára emlékeztet, részleteiben igen kedves csoportozat. Úgyszintén Berghen egy kalabriai tájképe is, bár az északi MAGYAR POLGÁR. (27. sz.) TUDOMÁNY, IRODALOM. A magyarországi Kárpát-egyesület év­könyvének 1882-iki IV. füzete egyetlen na­gyobb, de mindenkit egyaránt érdeklő érte­kezést tartalmaz dr. Róth Samutól: „A Ma­­gas-Tátra és környéke barlangjainak leírása* czímmel. * Képes világtörténet. Egy nagy terjedel­mű világtörténelem páratlanul áll irodalmunk­ban nemcsak terjedelménél, hanem alapossá­gánál és gondos kidolgozásánál fogva is. Az ó­kor történelmét, dr. Ribáry Ferencz írta meg, ki az arra vonatkozó irodalomnak nemcsak beható ismerője, hanem a külföld által is el­ismert szakművelője volt. Ribáry elhalván, mielőtt a mű a középkorig érhetett volna, dr. Molnár Antal a középkori történelem speciális tanulmányozója vette át a munka folytatását, s meg kell vallanunk, hogy nem méltatlanul sorakozik a mű e része a jeles kezdethez. A 69, 70 és 71-ik füzetek jelentek meg a mű­ből, melyekben Francziaország az első Cape­­tingiek alatt IX. Lajos haláláig, Anglia Hódi­tó Vilmos első utódai alatt és az angol kép­viseleti alkotmány kezdeteir­e Németország­ban a Hohenstaufenek uralma vannak tár­gyalva a művelődési viszonyok és egymással küzdő eszmék előtérbe állításával. Nem pusz­ta, unalmas adathalmaz, hanem élő és mozgó középkori történelem tárul elénk, mely midőn érdeklődésünket szorosan magához vonja, a fejlődési mozzanatok tudományos, rendszeres feltüntetésével egyszersmind gondolkozásra is ösztönöz. A mű előadása folyékony, élvezetes és világos, a­mi közre fog hatni ez érdemes könyv mind szélesebb körben való meghono­sodására. Ara füzetenként 30 kr. SZÍNHÁZ, ZENE. ?13!712 ti színház. Moliére-estünk volt teg­nap. A tisztességes számú közönség csak he­lyenként mutatott nagyobb érdeklődést „T­a­r­­tuffe” előadása folyamán , ilyenkor mindig­­ Szentgyörgyi, Gabányi vagy Gerő Lina k. a.­­ voltak a színpadon a szóvivők. A közönségnek helyes érzéke van, mert a tegnapi előadás az­­ említett három szereplő kivételével, nem ütöt­te meg a mértéket. Őrölték, törték, peregtet­­ték, szaggatták, recitálták Moliére dialógjait, de nem beszéltek azzal a művészettel, melyet e dialógok okvetlen megkívánnak. Ebből ma­gyarázható meg, hogy némely jelenet terhelő­­leg, nyomasztólag hatott. Szentgyörgyi kitűnően játszta Tar­­tuffert, álszenteskedését kenetteljes hangon, ég­ felé kívánkozó arczkifejezéssel ábrázolva ki: „le faux dévot ressemblait trop au veritable“ — az álszenteskedő roppantul hasonlított a valódihoz,— mondhatnók alakításáról, ha sze­mének egy-egy hirtelen való félrevillanása, arezvonásainak egy-egy szokatlanabb mozdu­lata nem utalt volna arra, hogy bármennyire közelítse is meg külszínre a valódi szentes­kedést, lelkéből szinlel ez az ember. Szent­györgyi kiváló tapintatot tanúsított a távo­labb részletek megjelenítésében s csupán egy perezre esett ki a szenteskedő tempóból egé­szen, midőn Elmira felszólítására az ajtót nagy mohón bezárta. A rendkívüli élénkség, mely­­lyel ezt végezte, eléggé elárulta Tartuffe czél­­ját s ezáltal fölöslegessé vált minden nyoma­tékosabb utalás, s teljes joggal szorítkozhatott a szenteskedő hang élénken váltakozó árnya­lataiban adott diséret kifejezésekre. Gabányi a törvényszolga kis szerepét játszta leyális simasággal ellenszenves vonások belevegyítése nélkül, jól megédesítve a keserű orvosságot tartalmazó üveg széleit. Kis szere­pével is tapsot aratott. Gerő Lina k. a., mint Moliérei komorna forgolódott a színen. Tartuffeben Donnának kevesebb szerep jut, mint Moliere többi da­rabjában, de ebben is ép úgy gondolkozik a szerelmesek helyett, ha nem is kell annyit fur­­­fangoskodnia. Gero Lina k. a. kevesebb raffi­­nériát öntött ez alakba a kellőnél, mindazon­által a legegyszerűbb eszközökkel is tudott eredeti, frappáns jeleneteket teremteni. * Geiger és Brath többször említett feb­ruár 8-ai hangversenyének műsoro­zata a következő: Schumann: Quintett. Elő­adják : Geiger Albert (zongora), Brath Frigyes (I. hegedű), Nagy Gábor (II. hegedű), Petelei István (brácsa), Dobokay Kálmán (gordonka). Schubert: a) Adagio (Wanderer Phantasie), b) Menuetto. Mendelsshow: Scherzo (C. moll.) Zon­gorán : Geiger Albert. Max Bruch: Hegedű­­hangverseny (op. 26). Proludio, Adagio, Finale. Hegedűn : Brath Frigyes ur. Chopin: a) Pré­­ludes (G. dur, F. dur, Es dur, Des dur, B. moll), b) Mazurka B. dur). c) Valse (Ges dur). Zon­gorán : Geiger Albert. Lányi Ernő: Intermez­zo, Scherzo egy hegedű-sonátából. Hegedűn: Brath Frigyes. Geiger Albert: Magyar dalok fölött. Zongorán : Geiger Albert. Brath Frigyes : Rondo Fantastique. Hegedűn Brath Frigyes. — A hegedű-részeket zongorán kiséri Lányi Er­nő úr. Jegyek ára: Körszék 1 frt 50 kr. Zárt­szék 1 frt. Erkély-ülőhelyek 1 frt. Állóhely 60 kr. Jegyek előjegyezhetők Szongott Gerő úr főtéri üzletében. Válthatók ugyanott és a hangverseny napján este a pénztárnál. A hang­verseny kezdete este 7 órakor pontban. * „A fekete hajó“­t tegnapelőtt új átdol­gozás szerint ismételték a népszínházban. A kifogásolt frivolitások már most nincsenek benne, s ezek nélkül, mint a lapok írják, a „Fekete hajó“ útja hosszabb és biztosabb lesz. NEMZETI SZÍNHÁZ. Bérlet 112. szám. Kolozsvár, 1883. febr. 2. A kornevilli harangok. Operette 3 felv. Személyek: Henry..........Váradi M. Szombaton, febr. 3-án. A KAVIAR. Gáspár .... Marczell. Biró.............IQ.Szilágyi Grenicheux . . Németh J. Jegyző .... Váradi A. Germaine . . . Bátekné. Scipolette . . Örley Flóra 1883. febr. 2. NAPI HÍREK. Kolozsvár, febr. 1. A mai szám tartalma: Válság a szélső­balon. — Kossuth a megyei rendszerről. — Ország­gyűlés. — Az orsz. függetlenségi körből. — A megyék háztartása. — Román lapokból. — Franczia események. — A K­i­s­fa­l­u­d­y-t­á­r­sas­á­g­­ból. — Tudomány, irodalom. — Szinház, zene. — Napi hírek. — „Fauszt“ a zenében. — Vegyes. — Idegenek névsora. — Csarnok: Egy szó; Ebers regénye (folyt.) —Közgazdaság: Az ame­rikai gazdagyűlés munkálatai (m.) Kolozs­vári piacz. — Hirdetések. Tárcza: Párisi séták (saját levelezőnktől.) — L’É­v­a­n­­g­e li­s­t­e; Daudet Alfonz regénye (vé­ge.) — Képzőművészeti tárcza: Képzőművészeti szemle (vége), Várnai (Böhm) Sándortól. * A ref. konvent a jövő évben, Szász Domokos indítványa folytán, Kolozsvárit fog összegyűlni. A kon­vent ülésezése teg­nap véget ért. *r A kiállítandó képek kicsomago­lása és rendezése ma is javában­ foly. Ma még szebb alkotások kerültek elő. És mindez az utolsó tíz évi munkásság eredménye! Ennek láttára valóban gyönyör tölti el szívünket. Mit tesz az, ha a kormány csak valamennyire is­­tápolja a szunnyadó tehetségeket és a közön­ség csak valamennyire buzdítja a tétovázó tett­erőket ! Ifjú, ki még alig tölté el gyermek­éveit (Vastag Géza, Vastag György fia) verse­nyez itt veterán művészekkel. Az egyes mes­terek iskoláinak reminiscentiái meg-meglátsza­nak egyes képeken, de majd mindenikből felcsil­lan az önálló tehetség. — Délig a képek ki­­csomagolása befejeztetett. Ezek között vannak: Ligeti Antaltól „tájképek“, Feledi Tiva­dartól „genre alakok és egy gyümölcs-csend­­élet“, Molnár Józseftől „állat- és tájképek, Valamint a „légyott“, Konek Idától „genre­­alakok és tanulmányfejek“, Vastag Gézá­tól „állatképek“, Vágó Páltól „Remete“ és „tanulmányfő“, Vale­n­tin­­ Jánostól „Czigány- leány“, Peterdi Gyulától „Tájkép disznók­kal*, Bartók Lajostól „Faluháza előtt“, Karlovszky Bertalantól „tanulmány­fő*, Udvari­aki Bélától „lovas ütközet 1848— 49-ki szabadságharczból (szén-karton) és csend­élet*, Peske Gézától „bajor paraszt“, Spá­­nyi Bélától „utolsó gólya“ — fénykép — végül Feszti Árpádtól „Szent Gellért vér­­tanusága“, mint legnagyobb kép az összes között. A délelőtt folytán Budapestről újab­ban itt friss kép érkezett postán Ligetitől, Konek Idától és Újházi Ferencztől. * A képkiállítás iránt már oly irány­ban is mutatkozik érdeklődés, mely művésze­inknek nem kevésbbé kedves, mint az elisme­rés és bámulat. T. i. többen már vevő szán­dékkal tudakozódnak az egyes képek ára felől. * Gróf Zichy Jenő, a képkiállítást rendező bizottság elnöke tegnap este Pápáról a következő táviratot intézte Minorich Károly polgármesterhez: „A lapokból értesültem itt, hogy m-ikére várnak Kolozsvárit. Ez nem lát­szik valószínűnek utóbbi értesítése folytán. A képkiállítás rendezése mennyire haladt? He­tedike előtt Pestről el nem jöhetek , a meg­nyitást tehát 8-ára kellene kitűzni. Kérem Hu­művésznél hiába keressük a déli tónus ragyo­gó melegségét. Ez utóbbi munka nemsokára Parisban fog szerencsét próbálni. A világ legkorbelyebb és legszeretetre­­méltóbb Tan Van Steenje ez a németalföldi Falstaff, ki hinné ? Csupa komoly stádiumok­kal van képviselve. Pedig Van Steen senki­nek sem kell, ha nem pajzán. A közönség úgy van vele, hogy cynismusait komolyan ve­szi, s komolyságát kineveti. Hogy is ne! Egy Villva, a­ki akadémiai szónoklatot tart, ő egy Van Steen, a­ki idillt fest! .... Hobbema váltig feldicsért remeke nem sok hatást tesz szélmalmaival s flegma­tikus halászával a délibábos égalj fiaira. Ta­lán ha annak a kenderszinti folyamnak part­ján szalonnázó magyar kanászok keverednének! Nekünk így nem elég romantikus a maga zsinór­ra szedett házaival. Hadd versengjenek tehát a berlini s frankfurti múzeumok felette. Azért a 35.000 írtért, melyet érte követelnek, ne­­künk valóbb képet is találhatunk nem egyet — a magunkéi közt. Kár volna azonban el­szalasztani Teniers kedélyes „T­á n­c z o l­ó öreg házaspárját.“ E mű bizonyo­san azok közé tartozik, melyeket hagyomá­nyos fekete kávéja mellett készített a kedé­lyes mester, ki, mint Rubens és Rembrandt, szintén érzékkel bírt művészetének üzleti ol­dala iránt. Egy ötlet, egy lehellet az egész, de mily könnyen, mily természetesen odavet­ve ! Teniersben legszerényebben egyesül a né­metalföldi géniusz egészséges humora egy mo­dern franczia festő tárgy azonosságával s élénk megfigyelésével. Szinte isten­káromlás egy más itt látható festményt is Teniers név alatt uralni. A signatura hibátlan ugyan, de nem szabad feledni, hogy a két nagyobb Teniersen kívül még három Teniers dolgozatai szárma*­r n tr rC *- — — - - - - • « . _ _ . ^ 1 n m nUtlrAveri Vív

Next