Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1883-03-02 / 50. szám

G györgy-utczai 1095-ik számú lakásáról, rövid ima után, az ev. rét termezőkertbe, mely végtisztességre az ismerősöket kegyeletes tisztelettel hivja meg a gyászoló család. Maros-Vásárhelytt, 1883. febr. 28-án. Kerekes Sámuel, tanár, szerkesztő, mint férj. Andor, Samu és Tivadar gyermekei, özv. Geréb Györgyné, előbb Kerekes Sámuelné, mint anyós. Kerekes Nina Elekes Zsigmondné, mint sógornő. özv. Pajna Ferenczné Tordai Erzsébet, mint anya. Szilágyi Charlotte Bocz Elekné, Szilágyi Róza Nagy Ferenczné, Szilágyi József, Szilágyi Lajos, Szilágyi Eszter, Szilágyi Albert, mint mostoha testvérek. CSARNOK. Egy szó. Ebers György regénye. Fordította: Kacziany Géza. (Folytatás.) — Nos? Akkor? kérdézlznk sötéten, lángoló tekintettel. — Arra kényszerítene téged, hogy egész előlől kezd a dolgot. Sajnállak, igazán. Őszintén sajnállak, és Belitát nem kevésbbé. A feleségem diadalmaskodni fog. Tudod, hogy mindig pártodat fogtam, de hát ily szerencsétlen munkával . . . — Elég, vágott szavaiba az ifjú. S ezzel rárohant a képre, festőbotjával átdöfte s állványostól együtt egy rúgással a földre vett. Coello fejcsóválva nézte és szelíd szavakkal meg akarta nyugtatni. Ulrik azonban nem hallgatott rá. — Vége a művészetnek, eddig volt, kiálts haraggal. A Diós, mester! Lányod nem akar szerelmet művészet nélkül s én és a művészet többé nem ismerjük egymást. Az ajtóban állva maradt, összeszedte magát s a szomorúan utána tekintő Coello felé terjesztő kezeit. A festő is kezet nyújtott neki, s mig Ulrik hatalmasan megrázta kezét, reszkető hangon s megindulva mondá: — Bocsáss meg e dühöngésemért! . . . Most úgy vagyok . . . úgy jó, mintha mindent, mi drága volt előttem, eltemettem volna. Köszönöm mester, köszönöm számtalan jóságodat. Én most . . . nekem ... itt benn, itt fönn, minden fenekestül felfordult. Csak azt tudom, azt tudom, hogy te és Izabella jók voltatok hozzám, és én ... én .. . oh, még megöl! Oda a szerencse! Oda a művészet. A Diós, csalóka szó! A Diós, isteni művészet! Ez utolsó üdvözletnél kivonta kezét a művészéből, visszarohant a műterembe s könynyektől ragyogó szemekkel szokta ajkaihoz a festőlapot, az ecseteket, megsemmisített képet s Coello előtt kirohant a szabadba. A festő gyermekéhez ment, de a parkban a király föltartóztatá. Végre hazajutott a kincsesházba. A lépcsőn lakásuk ajtaja előtt várt rá Izabella. Régóta, nagyon régóta állott már itt. — Atyám! kiáltott eléje. Coello szomorúan pillantott föl rája s aztán sajnálkozva, tagadólag intett kezével. A lányka összeborzadott, mintha csak éles légvonat érte volna s a mint a festő már mellette állott, ránézett sötét szemeivel, melyek most még nagyobbak voltak, mint valaha és halvány kószált vonásu arczából kutatólag tapadtak rá atyja arczára. Aztán halkan, de határozottan igy szólt: — Beszélnem kell vele, vezess oda ahhoz a képhez. Látnom kell. — Keresztül döfte, válaszolt a művész. Higyj nekem, gyermekem, magad is elítélted volna. — S mégis, mégis, látnom kell, ismétlé komolyan és határozottan, látnom tulajdon szemeimmel. Érzem, tudom, hogy ő mégis valódi művész. Várj csak, hozom köpenykémet. Röpülő léptekkel sietett be lakásukba, hogy egy pillanat múlva fekete csipkekendőjével fején, atyjával együtt haladjon lefelé a lépcsőn. Itt de Soto, a titkár jött ép szembe velük s a festőhöz odakiáltott: — Tudod-e a legújabb újságot, Coello ? Tanítványod Navarrete, hűtlen lett hozzátok és a művészethez. Negyedóra előtt adott foglalót neki Don Juan. Mindig jobb különben jó katonának, mint középszerű festőnek lenni. Rosszul vagy, kisasszony, mi bajod? — Semmi, semmi, susogó elhaló hangon Belita és atyja keblére rogyott. gyognak a tenger habfodrai e csöndes területen, mely itt Hellász napsütötte partjait, amott a Feloponezus árnyas partját locsogja körül. Kiégett, merev sziklák néma szépségükben nyúlnak ég felé az északi parton, s a fiatal nap sugarai aranyszálakat szőnek a finom fehér ködből, mely könnyeden és játszva lebegi körül. Morea partja sötét még; folyton fekete árnyat vetnek a sziklás talajra az olajberkek, s az oleanderágak és babérrózsa sötét lugasai, buja növésben vele szaladva a patakkal s betöltve a szakadékokat. Mily csöndes, zajtalan szokott itt a nap reggele lenni! Fehér sirályok enyelegve játszadoznak a vizek fölött, egy halászcsalnak, egy gálya suhan halkan tova és ragyogó barázdát von a kék tengertükörbe; ma azonban ezernyi evező csapásától, számtalan hajó szeldelésétől fodorodik a tenger és siránkozva, panaszos zajjal csapódik magasra. Ma sürög, csörömpöl, tombol minden innen és túl a kapun, melyen át juthatni Lepanto öblébe. A lárma és robaj hatalmasan harsog a kopár északi, tompán a sűrű lombú déli partról. Két dühös ellenfél beláthatlan sérgei állanak szemközt itt egymással, mint a birkózók, kik dagadó karjaikat előre nyújtják, hogy megragadják s földhöz terítsék egymást. Ötödik Pius pápa az egész kereszténységet harczra szólitá a birodalmakat elnyelő ozmánság ellen. Cyprus, a keresztény Cyprus, Velenczének a Levantéban brrt utolsó tartománya a mozlim kezébe esett. Spanyolország és Velencze szövetséget kötöttek az isten földi helytartójával, genuaiak, egyéb olaszok s a máltai Johanniták Messinában gyűlnek össze, hogy a szövetségnek segédkezet nyújthassanak. A legnagyobb és legszebb hajóhad, melyhez hasonló régóta hagyott el keresztény kikötőt, feküdt itt a tenger hátán. Fülöp király a főparancsnokságot minden rendű és rangú ellenzék daczára is fiatal unokatestvérére, Don Juan d’ Austriára bízta. De az ozmán sem állott tétlenül. A lepantoi öbölben tizenkét myriád harczosa várja háromszáz hajóján az ellent. Don Juan nem várat soká magára. A mozlim orvos ezreket öletett le Cyprusban a keresztyének közül, s a tüzes, fiatal hős ezt nem sokáig hagyja megtorlatlanul. A Madridból jövő intéseket és óvó figyelmeztetéseket félredobja, hogy ne zsibbaszszák le tetterejét; csapatai és a velenczeiek bosszút szomjaznak. De az ozmán is alig várhatja a harczi jelt, s a kapudán basa, haditanácsa ellenzése daczára is, ellensége elé vitorláz. Október hetedikének reggelén, minden hajó, minden ember harczkészen áll. A napgolyó fölbukkan, s a spanyol hajókról szózatos harangzengés száll az ég felé, egyesülve a muezzim csengőhangú imaintésével : „Allahu akbar, allahu akbar, allahu akbar“ és e jámbor szavakkal: „bizonyítom nektek, hogy nincs isten Allahn kívül és Mohamed Allah prófétája!“ „Imára!“ „Imára!“ A harangok ércznyelve ép ezt kiáltja alá, ép úgy, mint a müezzim kebelében levő érczes hang, a minaret teteje helyett a hajó árboczkosarából szólítva övéit áhítatja. A szűk vízi kapun innen és túl ezernyi ember hiszi, reméli és gondolja, itt a keresztyén, ott a mozlim, hogy isten csak őket hallja. S most elnémul a harangszó és az ének, gyors gálya viszi Don Juant egyik hajótól a másikig. A fiatal hős feszületet tart jobbjában s bátorító szavakkal tüzeli a keresztény harczosokat a csatára. Kürtharsogás, dobpörgés és parancsszavak hangzanak a sziklás partról. Előre indul az armada, élén Don Juannal az admirálhajó. A török hajóhad szintén elővitorlázik. A fiatal oroszlán többé nem kérdezi a tapasztalt tengernagyok tanácsait. Semmi másra nem vágyódik, nem gondol, nem ad parancsot, mint arra, hogy „előre“, „rohanj“, „vágj“, „ölj“, „üss rést“, „semmisíts!“ Mint dühöngő bikák megszegett nyakkal és vértől elöntött szemekkel, tompán bömbölve, ahogy egymást meg szokták támadni, úgy veté magát a másikra az armada. Marco Antonio Colonna haditerve, Doria bölcs tanácsai, Venieri, Giustiniani eszélyes szavai mind feledvék, ki gondolna rájuk a boszú napján? Nem a fontoló ész és éles szem, a férfiúi bátorság és a kar ereje döntenek ma. Farnese Sándor, parmai herczeg nemrég érkezett ide fiatal nagybátyjához. Az első csatasorban egy genuai hajórajt vezényel. Utasítása szerint tartózkodnia kell mindaddig, amíg Doria jelt nem ad neki, hogy keveredjék bele a harczba. De Don Juan már megtámadta a török admirálhajót, megmászta a fedélzetet és hatalmas kardcsapásokkal letisztíta maga előtt az utat a Síapudán-pasáig. Sándor látja ezt, nyugtalan hősi vére sarkalja s igy ő is kiadja a rendeletet, hogy „előre.“ Miféle óriás hajó az, melyhez közelit ? Piros vitorláján ezüst hold ragyog, oldalaiból egyik tüztorok a másik után köpköd vészt és halált a támadóra! Magas fedélzetét kétszer annyi szakállas török védi, mint a többiét. Ez az ozmán hajóhad kincsesgályája. Az ellenség kincsét, legfőbb erősségét elhódítani érdemes a fáradságra! A kincseshajó háromszor oly erős, nagyságát és védőinek számát tekintve, mint Farnese gályája. De mit törődik ő azzal, bánja is ő azt a golyózáport, az égő szurokfonalokat, mik rá várnak. Reá, neki! Doria intő jeleket ad. Farnese oda se figyel, nem akarja látni és hallani. Vérben ázva, hörögve hullanak el körötte a derék harczosok, árbócza megtört s ropogva fordul alá. — Ki követ ? — kiáltja Sándor és kezét a mellvédre veti. Az edzett spanyol harczosok, kiket Don Juan öcscse hajóra adott, vonakodnak. Csak egy lép némán és határozottan mellé, s réti vállára két kézre való nagy pallosát, melynek fogantyúja a magas ifjúnak is szeméig ér. A hajón mindenki ösmeri a szőkefürtü óriást. — Navarrete az, a fővezér kegyencte. A mórok elleni harczban Cadixnál és Bazanál néhány irigyelt fegyvertényt hajtott már végre. Karja aczélból van, életét nem becsüli többre, mint sisakjának egyetlen tollát, s ép oly vakmerően játszik életével az ütközetben, mint az aranyokkal a játékasztalnál. Mindenütt ő a nyertes. Senki se tudja róla, honnan való, ki fia, visszavonult, társasággyűlülő ember ő. Csak a Lepantoba vitorlázáskor kötött egy beteg katonával, Don Miguel Cervantessel barátságot. S ez ember, ki fejét oly magas önbizalommal hordja, mint a leggőgösebb grand, minden üres idejét szenvedő fegyvertársának szenteli, úgy ápolva őt, mint testvére, mint szolgája. A másik persze csodadolgokat tud regélni és sajátságos nézetei vannak mindenről, ami csak az ég és föld között létezik. Navarreteről tudják, hogy valamikor festő volt, s úgy látszik, hogy az ájtatos kastiliaiak között is a legbuzgóbb, mert minden templomba, kápolnába betér, s egyik-másik madonnakép és oltárfestmény előtt mintegy lebilincselve, órahosszant is eláll fáradhatlan bámulatban. A legmerészebb se mer kikötni vele, mert fegyvere élén a halál ül és szíve még sincs megkérgesedve. Tele marokkal ajándékozgatja el zsákmányát, nyereségét. Minden kérő segélyt talál nála. Kerüli a nőket, de a sebesültek és betegek iránt különös vonzalmat mutat, egész éjjelen át elvirraszt a súlyos sebekben fekvő bajtársak fekhelyénél. Azt susogják róla, hogy szereti látni, amint meghalnak. Ah nem! A magános, büszke szív oly helyet keres, hol ellágyulhat ismét, a szerelemszegény egyetlen helyecskét keres, hol azt adhatja ő, amit neki senki se nyújt: „gondos, gyöngéd szeretetek“ (Folyt. köv.) KÖZGAZDASÁG. Szőlőink átalakításáról. (Kőnyomatú tudósítás.) Budapest, febr. 28. A Gazdakörben ma este gróf Keglevich István értekezett „szőlőink átalakításáról.“ Értekező következő két tétel bebizonyítását tűzte ki: 1. Borászatunknak mindaddig, mig szőlőink jelenlegi állapotukban maradnak, jövője nincs, sőt az minden iparkodás daczára, fokozatosan hanyatlani fog. 2. Minden mivelési ág közt a borászat, mely hazánkban a legbiztosabb és legmagasabb tisztajövedelmet szolgáltatja. Ezen eredmény elérésére azonban szőlőinknek gyökeres átalakitása szükséges. Hazánkban csekély a bortermés és alacsony a bor ára. A termelés átlaga holdankint 10—12 akó. Ennek okai, hogy a szőlőterület egy része fekvésénél fogva nem arra való s hogy a tőkék közel állanak egymáshoz. Ezeknek 1 méternyire kellene lenni s igy egy kát. holdon 0400 tőke lenne, mig ma 9—20 ezer van. Oka továbbá a metszési mód s hogy nem trágyázuk szőlőinket. Csökkenti még a termelés mennyiségét a szőlőfajok helytelen alkalmazása s a rendetlen ültetés, miáltal sok fürt a nap sugarai által nem fejlesztetik. A szüretelés időpontja legtöbb esetben helytelenül választatik meg s rothadt, érett és éretlen fürt összekevertetik. Leglényegesebb kárt azonban boraink az erjesztés időszakában szenvednek. Helyes erjesztés mellett a a mustból 12 nap alatt bor lesz , 3 hó múlva szállítható. Itt fő, hogy a hő ne változzék. Vörös bornak 15—30 C. fok kell, fehérnek 3 fokkal kevesebb. Értekező erjesztő kamráiban állandóan 18 C. fok hőség van. Értekező a fagyoknak kitett szőlőket kivágandóknak tartja s gyümölcsfákkal beültetendőknek. A többi területeken ki kellene jelölni azon tőkéket, melyek meghagyandók. A sorok közti távolság 1—12 méter, a tőkék közti távolság 90 cm.—2 méter közt variálhat. A vörös fajoknak előnyt nyújtanak az agyagos, gazdag földbe az oporto, a déli megyékben a kadarka, az északiakban a burgundi, a kavicsos talajban a bordeaux-fajok jók. Mint bőven termőt ajánlja a „Walschriesling“-et. Barsmegyei szőlőjében ezen fajkát, holdankint 112 akót termett s 2 év múlva eladta 25 írtjával. Ugyanő szőlőből küldött gr. Falkenhayn Ferencznek is vesszőket, ki 109 írtért adta el hordónkint 1882-ben a bort. Az új sorok beosztásakor figyelemmel kell lenni, hogy minél több 15—2 öles főút és */a—1 öles gyalogút hagyassék, melyeknek főczéljuk a levegő szabad mozgásának előmozdítása. A trágyázás módjának ismertetése után kiemeli, hogy a szüretelésnél ez időszaknak kellő meghatározására kell gondot fordítani. A fehér borokat lehető későn, a vörös borokat azonnal, amint a rothadás veszélyét észleljük, legyen a jelszó. Fajtábláinkat szüretelve, az éretlen szemek eltávolítandók s első és másodosztályú bor készítendő. Az első osztályú bor értékének emelése bőven kárpótol a 2-ed osztályának értékcsökkenéséért. A borkészítésnél a legpedánsabb tisztaság legyen. A szőlőcsutkák fajonkint az erjesztő helyiségben felállítandó fedeles kádakba helyezendők, melyek agyaggal betapasztandók. Minél több csutka marad a mustban, annál nagyobb a bor tannintartalma. Francziaország 70 megyéjében meghagyják a csutkát a mustban, 75-ben pedig nem. Itt is, ott is terem jó bor, de mégis az egyik a másik eljárását vétkesnek tartja. Az erjesztő kamarák hőmérséke az elérendő czélhoz képest 12—30 C, emelendő, s állandóan fentartandó. Az első erjedés 3—4 nap alatt be van fejezve, s ha 0 napnál tovább tart, a hőmérsék nem volt elegendő. Az első erjedés után 5—10 hliteres hordókba leszűrjük a bort, a melyekben a csendes erjedés ideje alatt deczemberig megmaradhat. Ezután kisebb hordókba szűrendő le a bor — legkívánatosabb a bordeauxi 225—228 literes hordók elfogadása, a szállításra legalkalmasabbak a 450—456 literes hordók. A bornak az erjesztő kádakból való leszűrése után a törköly a présbe tétetik, s a csendes nyomásra lefolyt bor a leszűrt borba keverendő, de a többszöri préselés után nyert bor elkülönítendő. Ez csak a finomabb borokra áll. A közönséges bornál a leszűrt és préselt bor összekeverhető, de ennek a legnagyobb elővigyázattal kell történni. A fajborok keverése is igen fontos, meglévén állapítva az ásvány, melyben a fajboroknak a borban képviselve kell lenniük, a borok kisebb hordókba csapolandók le, melyekben huzamosabb ideig maradhatnak, s esetleg el is szállíttathatnak. A szőlőfajok elosztása pl. egy 10 holdas szőlőben a következőkép történhetik: 50% oporto, 30°,0 merlot és 2O°/0 cabernet fajjal ültetendő be. A bor szétosztása is ezen arányokban történik. Ezáltal szőlőink azon állapotba hozhatók, hogy többet jövedelmeznek, mint bármily más mivelési ág. A mostani állapotot összehasonlítva a javítás utánival, azt tapasztaljuk: 1. ) Egy közönséges paraszt szőlő holdja most 10 akót terem, melynek átlagára 5 frt. A bevétel 50 frt, az adó, költség és kamat azonban ezt fölemészti. 2. ) Egy közép minőségű szőlő holdja ad most 20 akó bort, ára 6 frt. A bevétel 120 frt. Levonva a 100 frtra tehető kezelési s egyéb költségeket, a tiszta jövedelem húsz forint. Az átalakítás után az 1 alatti szőlő teremne 30 akót, melynek ára 7 frtra tehető. A bevétel 240 frt, kiadás 80 frt, tiszta haszon 60 frt. A 2. alatti szőlő teremne 30 akót, ára 10 frttal volna számítható. Ennél a bevétel 300 frt lenne, mivelési költség 100 frt, a jó- HUSZONHARMADIK FEJEZET. ,,A dicsőség!“ Két év telt el. — Szép októberre virradunk. Az azúrkék eget egyetlen felhőcske se homályositá, a napgolyó lángolva kelt fül a mellett a szűk vizi kapu mellett, mely a karinthi öbölbe bejáratot enged. Mint frissen virágzó cyánok, úgy ra MAGYAR POLGÁR. (50. sz.) 1883. márcz. 2.