Magyar Polgár, 1883. április-június (17. évfolyam, 74-148. szám)

1883-04-28 / 98. szám

6 * Egy leány, a­ki mostoha anyát keres. Persze, csak Amerikában történhetik meg az afféle dolog, hogy egy baltimorei lap hirdetési rovatában a következő házassági hir­detés legyen olvasható: „Papámat meg aka­rom házasítani. 5 láb 7 hüvelyk magas, szőke hajú, fekete szemű, római orrú s még megvan minden metszőfoga. Leendő mostohámnak, ha meg fog tetszeni, jó bánásmódot ígérek. Va­gyonos és családnélküli fiatal hölgyek fordul­janak : „Miss Sarah Simpee, Baltimore, poste restante­“ Gyászrovat. A lálk­ottak mélyen megszomorodott szív­­vel tudatják, hogy szeretve tisztelt nagynén­­jek, illetve rokon özv. Márk Sámuel­né, született Benigni Zsuzsanna, folyó évi ápril hó 25-én, éjjel 1­3 12 órakor, életének 70-ik, öz­vegysége 15-ik évében, végelgyengülés követ­keztében megszűnt élni. Hűlt tetemes folyó hó 27-én, délután 5 órakor fognak nagy malom­­utcza 7-ik számú háztól, az ev ref. egyház szertartása szerint, a közös sirkertbe kikisér­­tetni és örök nyugalomra elhelyeztetni. Mely végtisztelettételre rokonok és ismerősök szo­morúan meghivatnak. Béke porain­ Kolozs­várt, 1883. ápril 56-án. Benigni Sámuel és neje, született Klész Lujza, testvéreik és számos rokonaik nevében. Sport. Bécsi lóversenyek. (Saját levelezőnktől.) — Negyedik nap. — Bécs, ápril 24. Mintha csak az időjárás a sport ellen esküdött volna. A tavaszi nap mögül hideg őszi szél fújt elé, porfellegbe takarva az egész pályát s akadályozva mindent, mi a magyar istálók győzelmét elősegíthette volna. Pedig hiába, a mai nap csak a mi lovainknak ho­zott győzelmet, mert a 6 futam közül 5-öt a magyar sportsmanok lovai nyertek el s fényes tanúságát adták egy új, kezdő istáló életreva­lóságának s ez az istáló az, mely Távirat, Palmyra, Etelke és Charadet állítja a ver­senytérre, a Schossberger istálója. A mai versenyről, melytől a szorosan vett aristokratiát Mária Antoniette temetése tartá távol, a mennyire a fölkavart porjelleg engedé, a következőket jegyezhettem: Az udvar részéről senki nem jelent meg, még az udvari páholyt sem dekorálták, miután nem vártak belé látogatót. I. Futam. Rondeau Rennen, dij 800 frt, táv. 1200 mtr. Nevezve van 8 ló fut 5. Ggróf Apponyi Antal névtelenje, (Butters.) BaltazziArisztid, Incognito, (Wyass.) Blas­­kovics Miklós, N é r s a, (Croves.) Gr. Henckel Hugó, Boccaccio, II. (Busby.) Jankóvits Gyula, Elegant Discretion, (Greaves.) A múlt versenynél rész harmadiknak maradt Nérsa 4—5 hosszal első, csak a má­sodik díjért fejlődik érdekesebb verseny Ap­ponyi névtelenje és Baltazzi Incognitoja közt, melyből a névtelen kanczának jut a második hely, míg Incognito a harmadik hellyel kény­telen megelégedni. Tot. 5, 72. II. Futam: Kisbér Rennen, dij 2000 frt, táv. 2000 mtr., nevezve van, 17 ló, fut 4. Bethmann Sándor, Pierrot, (Butters.), gróf Esterházy Móricz, Horace Vemnet, (Tem­­plemann.), gróf Henckel Hugo, Albion, (Bus­by), báró Springer Gusztáv, Economy, (Madden.) Economy folyton vezet s rendkivül nagy előnynyel czélhoz ér, mig Albion két hosszal biztosítja magának a másidik helyet Horace Vemnet ellen, mely 3-iknak érkezik. Totalcsa­tor 5:9. Ili Handicap. Dij: 800 frt, távol­ság: 1600 méter, nevezve van 5 ló, fut 3. Fáy Halász Gida N­é­v­t­e­l­e­n-je, (Greaves.) Blaskovics Ernő Á­r­v­á­ja, (Smart.) Bethmann Sándor, Fides, (Batters.) Szép egymás után jőnek be egy hosszal Árva, ugyanenyire utá­na a Névtelen s harmadik Fides. Totalisá­­tor: 5, 9. A IV. Futam volt az Eladó ver­seny. Dij: 700 frt, távolság: 1200 méter, mind a három nevezett ló futott s ezek vol­tak : a Baltazzi Aristidtól mint a futam után 475 frtért megvett Radieschen gr. Kál­­noky tulajdona (Jones.) Gr. Esterházy Miklós, Nordkirchen, (Enoch.) Rauch György hadnagy, (N­. Drag. Rgmnt.) Nautilus, (Gillam.) Radischen nagy előnnyel első, Nord­­kirchen egy hosszal harmadik Nautilus előtt. ■Totalisátor: 5: 14. V. Futam Harde Rennen. Dij: 700 frt, távolság: 3200 méter, nevezve volt 7 ló, fu­tott 5. Hg. Esterházy Pál, S­y­b­a­r­i­t, (Han­­si.) Gr. Esterházy Miklós, T­r­e­m­o­n­i­a, (El­lis.) Schossberger Nándor, Etelka, (Plan­ner.) Gr. Wilczek János, Csillag, (Phillips.) Capt. George, D­e­s­s­i­n­a, (Herbert.) Etelka a múltkor oly szépen jött be harmadiknak, hogy ma nagy kíváncsian vártuk, hogy helyre­ A nemesi fölkelők. A Ludovika Akadémia közlönyének leg­újabb számában Kápolnai P. István, m. kir. honvéd alezredes, a következő czikket közli: 1809-ben a győri csatában 18 állandó seregbeli, 6 osztrák Landwehr és 5 magyar nemesi fölkelő-zászlóalj által képezett, János főherczeg által vezényelt középhadunk a fran­­czia turszám által hátrálásra kényszerittetvén, József nádor a május 14-ikén összesereglett, tökéletlenül felfegyverezve és felszerelve mi­hamar útba indított és 24 napi menet után június 14-én, közvetlenül a csatatérre érkezett zemplénmegyei lovas osztálynak azt parancsol­ta, hogy a győzelmesen előnyomuló franczia gyalogságot támadja meg és tartóztassa fel. A vitéz zemplénmegyei nemesek, daczá­ra annak, hogy nagy részük csak fokossal volt felfegyverezve, mert e felkelő lovas­ osztálynak 300 kard helyett csak 160-at adtak volt, mégis bátran neki­rohantak egy oly franczia köny­­nyű gyalog­ezrednek, mely az utóbbi 4 év alatt Ulmnál, Austerlitznál, Jénánál és Eylau­­nál különösen kitüntette volt magát, azt visz­­szaszorították, de aztán egy másfél öl széles, mély, iszapos, füzesekkel benőtt árok által fel­tartóztattak, melyen átugratni nem lehetett. Ezen árok mögött állott egy franczia üteg, mely hevesen kartácsolta a zemplénieket, kik Kandó ezredesük biztatására a sűrű golyózá­por daczára mégis megkisérlették, vajon nem lehetne-e ezen árkon átkapaszkodni, a­mi azonban a süppedékes talaj és a sűrű füzes bokrok miatt lehetetlennek bizonyult. Még mielőtt a zempléni lovas-osztály az árokhoz ért volna, máris egy franczia ágyú­golyó a két századparancsnok egyikének, a fiatal b. Barkóczy Antalnak lovát leterítette és e százados czombját szétzúzta. Elhagyatva feküdt b. Barkóczy a csata­téren, midőn az árok által feltartóztatott, ol­dalában már egy egész franczia lovas-ezred által fenyegetett zempléni lovas-osztály ügetve tért vissza eredeti felállításába, mely alkalom­mal b. Barkóczinak egyik tizedese, nemes Bu­­daházy Péter, észrevette a magával tehetetlen századosát, a ki fölött nemsokára a franczia lovasságnak át kellett lovagolnia. Ezt Buda­­házy nem tűrhette; megállóit — nyeregéből minden terhet ledobott, — századosát a nye­regbe ültette és úgy mentette meg azt az el­­tiportatástól vagy a hadi fogságba eséstől. B. Barkóczynak sebe oly súlyos volt, hogy nem gyógyulhatott fel. Junius 23-dikán meghalt. Halála előtt tollba mondott több le­velei közül kettőnek szövegét találtam a ma­gyar nemesség 1809-ki felkelésnek iratai közt. Mind a kettő megérdemli, miszerint az aktu­­skrból feltámasztassék, hogy az akkori nem­zedék magasztos eszményi iránya mellett ta­núskodjanak. A második levél azért is külö­nösen érdekes, mert visszaemlékeztet azon patriarkális viszonyra, mely az akkori időben a nemesek és vármegyéjük közt létezett és a melynél fogva a vármegyék közönsége úgy­szólván tágasabb értelemben vett családot ké­pezett. A első — junius 21-én kelt — levél, vagyis helyesebben mondva vitézségi bizo­nyítvány, gr. Hadik altábornagy és Kandó ez­redes jelenlétében mondatott tollba, a kik azt mint tanuk alá is írták. Ezen, a magyarul nem értő Hadik miatt, németül tollba monda­tott levél magyarra fordítva igy hangzik: „A győri ütközetben junius 14-dikén, midőn a nádor ő Felsége parancsára száza­dommal az ellenséget megtámadtam és egy ellenséges ágyúgolyó által lovam agyonlövetett, jobb lábam pedig összezúzatott, nemes Buda­­házy Péter tizedes a zempléni nemes lovas­ezredtől volt azon jeles bajnok, ki rettenthet­­len bátorságával és kiváló vitézségével nem­csak segítségem­re sietett, hanem mikor az el­lenség már majdnem hozzánk ért, engemet a földről saját lovára emelt és összes butyája veszteségével engemet a fogságba eséstől meg­mentett. „Ennél fogva a becsület mezején szer­zett halálom órájában egyetlen és utolsó ké­relmem az, hogy ezen nemes tizedes vitéz tettéért és tisztje iránti vonzalomért, minden derék bajtárs serkentésére, érdemjellel megju­talmazta­ssék. „Kívánom, hogy hálaadó hazám kimond­­hatlan kínos fájdalmaimat ezen egyetlenegy és utolsó kérelmem teljesítésével enyhítse és ju­talmazza. Komárom, 1809. jun. 21. b. Barkóczy, s. k. A második, b. Barkóczy által, közvetle­nül kimúlása előtt, magyarul tollba mondott levél Zemplén megye közönségéhez volt intézve és remény­em, hogy e megye levéltárában még fel lesz található. Minden megjegyzés nélkül közlöm tar­talmát ; szépségei oly szembeötlők, hogy azok­ra utalni nem szükséges. „Tekintetes nemes vármegye! „Igen kevés órák múlva elvégzem éle­temet ; édes hazám védelmezésében annyira megsebesüt,tetterá, hogy kínos fájdalman után a halált óhajtva várom. Nem békétlenkedem halálomon, mert a dicsőség mezején végzem be életemet; remény­em megérdemlem, hogy magyarnak születtem. „De minekelőtte lenni megszűnnék, a tek. nemes Státusoknak és Rendeknek bennem he­lyezett bizodalmukat hálaadó szívvel megkö­szönöm. Azon órától fogva, melyben a Tek. Státusok által százados­ kapitánynak választot­tam, nem volt más igyekezetem, mint vagy dicséretesen élni, vagy becsületesen meghalni; ez utolsó nemsokára betellejesedik. Ajánlom a Tek. Sz. és R.-eknek az én kedves jó édes anyámat és kedves testvéreimet prácziájokba, nemkülönben azon becsületes altisztemet is, nemes Budaházy Pétert, ki maga élete kocz­­káztatásával engemet a legnagyobb tüzből, az ellenség közül, maga tulajdon sován kihozott, megérdemli példás viselete, hogy megjutal­­maztasson; magamat pedig ajánlom a Tek. Sz. és Rendeknek jó emlékezetébe. Utolsó kí­vánságom ez és ezzel végzem életemet. „Éljen az én jó királyom és virágozzon világ végéig a dicső magyar nemzet! „Költ Komárom, 1809. jun. 23. „b. Barkóczy Antal halála óráján.“ MAGYAR POLGÁR. (98. sz.) , üti-e hibáját s valóban igazolta a hozzá kö­tött reményeket, mert ma csakugyan elsőnek érkezett. 2-ik Tremonia, 3-ik egy fél lóhosszal Sybarit. Totalisátor: 5: 26. VI. Steeple chase. Díj: 800 frt, távolság: 4000 méter, nevezve volt 14 ló futott­a. El­­linger Tivadar, Schottländer, (Philips.) Hg. Esterházy Pál, Harponer, (Hansi.) Capt. Georg, Buff Rose, (Sh­annon.) Jan­­kovich Gyula, Brown Maid, (Planner.) Gr. Kinsky Rudolf, Satyr, (Szalai.) Schoss­­berger Nándor, Palmyra, (Flechter.) Gr. S­apáry Iván, Jerry, (Woodhouse.) Nagy bizonytalansággal vártuk a hosszú lefolyású és változó szerencsével folyó küzdelmet. Az ördögároknál Ruff Rose elbukott, maga alá temetve lovasát. A többiek változó szerencsé­vel folytatták a versenyt, melyből Jerry vált ki, mint első, rögtön nyomában Palmyra, ez­után Schossländer. Totalisátor: 5: 43. Idegenek névsora (April 27-én.) Nemzeti­ szálloda: Singer Adolf ut. Bécs. Regenbogen Salamon keresk. M.-Vásárhely. Özv. Fekete Lukácsné Egeres. Dobsin Casimir keresk. Alvincz. Pap Márton keresk. Sz.-Újvár. Hirsch S. utazó Bécs. Kolin Károly gyáros London. Biasini-szálloda. Decker Emil pinczér Kocsárd. Berzenczei Mik­lós szolgabiró s neje N.­Honda. Válya Ferencz szol­­gabiró Szolnokdoboka. Nits Dániel birt. Kraszna. Letts Pál kereskedő Deés. Vágó András Háromszék. Jákó László, körjegyző Háromszék. Lobi Bollmann Szilágy. Gyárfás Gerő hiv. Budapest. Vilmanné Szilágy. H u n g a r i a-s z á 11 o d a. Rock Sándor, mérnök. Bécs. Block Antal ke­reskedő Bécs. Temesvári József keresk. Budapest. CSARNOK. Radu. Román beszély. Irta: Allan György. Fordította: dr. Bánffy Farkas. (Folytatás.) VI. Brosenitól félórányira, a kolostoron túl, Radeschu­ feküdt. Ott kora reggel fényes reg­geli volt. Radesku Elis, fivére, Starros Nikó, Glogorioné Veresco és többen ott tölték a húsvéti ünnepeket, Radescu birtokán. Mind­nyájan a kolostorban voltak a szertartás alatt; Catharina megígérteté Raduval, hogy nejével nem menend oda. Leküzdhetlen gyűlölettel viseltetett Olga iránt, mert látta, hogy az mennyire ragaszkodik Raduhoz, s mert szilárd elhatározása volt őket elválasztatni, hogy Ra­du őt vehesse el. Most is, mint mindig, a reggeli vígan folyt; a templomi szertartásoknak vége lévén, mindenki ismét magának élhetett. Euphrasit a szentelt kenyér felvétele után, magát is szentnek képzelé. Az igaz, hogy néha, midőn férjét közelében látá, gon­­dolá magában: „óhajtanám, ha Györgynek is volna valakivel viszonya, akkor lagalább quit­­tek lennénk.“ Különben Costicát várta ebédre. Catharina, mint rendesen, kissé hideg volt, de azért nem egészen közönyös Starros bókjaira. Starros az utóbbi években csaknem egészen tönkrement, kivált a mióta miniszterséget vál­lalt, (különben a jelenlegi kormánnyal is jól állott) és a mióta nővére, Elis számára egy gazdag férjet keresett. Catharina igen vagyonos s amellett, jó családból való volt. Csak Val­­teano ne csináljon semmi akadályt! Catharina nem titkolá iránta való ragaszkodását. „Mi újság, Starros?“ kérdé Verenco György, ki ámbár, hogy szintelé, mintha a k­­izika őt egészen nyugodtan hagyná, még, szívesen foglalkozott vele. „Jönnek az oroszok, mindez, a­mit bea­dok.“ „A szenátor-választások, hogy átnő ! „Minden bizonnyal melletünk, s ellene­tek.“ „Annál jobb“, mondá nevetve Verese,, „akkor legalább titeket terhel a felelősségi! „De váljon miért nem jött Vuljeanu Olga a kolostorba?“ kérdé Euphrasi. „Színlelt ártatlanságból, mert mi ott valünk“, felelt Catharina. Elis bámulva nézett rá. „De hát mi... neheztelsz Olgára?“ „Előttem kiállhatlan.......egyéb semmit­mondó Catharina egykedvűen. Elis kezdett nyugtalankodni, ez ross jel. Veresco poharát kiürítve, közbeszólt: „Vulteanoné ő nagysága sajátságos asz­­szony, van benne valami feszesség.“ „Hát illik-e így beszélni, György, imá­­dottadról?“ vágott közbe kedélyesen En­­phrasi. „Vulteano Olga sohasem volt imádot­­tam“, felelt ez, nejét haragosan megnézve. „Mondják meg, kérem, mit csinálunk mi, ha a törökök jönni fognak ? szólt közbe Radescu. „Én itt maradok“, felelt Euphrasi „Anyám úgy is azt állítja, hogy midőn leg,­­ utoljára itt voltak, nem is volt oly kelle­­metlen!“ „Akár nem voltunk ellenségeik.“ „Miért néz ma oly magasztosan a vi­lágba ?“ —- kérde Stavros Glogornonét. „Mert lelkemben van még a kolostori áhitatottság.“ „Előttem is még mind azon kép lebeg, a mint ott térdelt, gyertyával kezében, mely mintegy szent fényt árasztott ön körül.“ „Starros úr kezd érzékenyedni!“, szól, Catharina nevetve, „s így jobb lesz, ha nyu­godni megyünk.“ „Mi szebb“, kérdé Euprasi, „egy tem­­­­plomban térdelő nő, vagy ugyanazon nő,­k szép, báli öltözékben van? mondják meg urak­­ őszintén véleményüket!“ „Ha az öltözék tökéletesen a testre ta­lál, úgy térdelve szebbnek tartanám“, mondá Starros Catharinát szemlélve. „Mindig comme-il faut“, vágott körbe nevetve Veresco. „Azt hiszem, elég serényen volt ,mond-­­ va, ha azonbban a báli öltözék. . . .“ „Hallgas!“ szakítá félbe nővére. „Nos hát, melyik szebb? ismétlő Ea­ , phrasi. „Én szebbnek tartom báli öltözékben”, vélé Radescu, „szenteskedő nők rossz hatást tesznek rám.“ „Én térdelve“, szólt Veresco, s így nem lehetett a kérdést eldönteni. „Azt hiszem, jó volna, ha aludni men­nénk“, indítványozta Catharina, „ebédre át­jön Vulteano Olga, s így erőre van szüksé­gem ! Ezzel helyéről fölkelt. A többiek kö­vették. „Mit gondolsz, várjon Vulteanu elválik-e nejétől, hogy Catharinát elvehesse?“ kérdi Radescu Elis férjét, midőn magukra mar­­­radtak. „Miért ne? Olgának volt 20,000, Ca­­tharinának pedig 40,000 darab arany hozo­mánya“, felelt ez. VII. A Radescunál lefolyt ebéd után, mialatt a háziasszony néhány keringőt Chopintől zon­gorán játszott, azon kérdés merült föl a nap­paliban, hogy mi áll magasabban: a festé­szet, vagy a zene. Az e fölötti vitatkozás nagy hévvel kezdett folyni, midőn Catharina az ő szokásos hirtelenkedésével kinyilatkoztatá, hogy a­ festészet csak felületes művészet, mivel soha nem keletkezik belső ösztönből és sohasem hal be tökéletesen valamibe. Starros, ki elhatározta magában a szépet tenni neki, mindenben iga­zat adott, bizonyítgatva úgy, a­mint tőle ki­telt. Olga szépen védte az előtte kedves fes­tészetet és igen sok ügyességet fejtett ki a különböző remek képek idézésében, s végre a zenét közönségesnek vallá, mert azt min­denki kedveli, míg ellenben a festészetet csak a hozzá értők — az egész különben úgy hangzott, mintha bizonyos személyeskedés akart volna lenni. Radu eleinte a nappali szoba ajtajából hallgatta a vitatkozást, melyben Veresco is részt vett, de midőn észrevette, hogy czivódás­­sá válik, eltávozott, hogy az urak szobájában folytatott politizálásban részt vegyen. Cathari­na, ki őt figyelemmel kiséré, alig, hogy ész­revéve ezen távozni szándékozó mozdulatját felugrott helyéből, s bársony uszályályával egy kis asztalt földöntve, hozzásietett, s kemény hangon mondá: „Oly gyáva ön, hogy nem meri vélemé­nyét adni, akkor, ha neje az ellenkezőn van?’ Radu nyugodtan és hidegen válaszolt: „Nagyságos asszonyom, én azt sem tu­dom, hogy miről van szó.“ ki?“ 1883. April 28.

Next